Forbidden Love- 14.fejezet

(Bella szemszöge)

-Ne mondj semmit. Nem akarok hallani semmit- fordultam el tőle, hogy ne lássam azokat a gyönyörű szemeket.

- Bella…- ejtette ki lágyan a nevemet és mikor nem fordultam felé, elém suhant és felemelte a fejemet, hogy a szemembe nézhessen.

- Edward, nem tudom mi ütött beléd, de én nem vagyok Rony. Engem nem csókolhatsz meg csak úgy. Nincs semmi közünk egymáshoz. Engem nem csókolhatsz meg csak azért, mert neked ahhoz van kedved- löktem el magamtól. Ez az egyetlen esélyem. Ha úgy teszek, mintha én nem éreznék semmit. Csak magamnak köszönhetek mindent. Akkora egy marha vagyok. Újra elkövettem ugyan azt a hibát, ami miatt elfogadtam Damon ajánlatát.

Hogyan tarthatnám távol magamtól Edwardot anélkül, hogy eltávolodnék a családtól vagy a nővéremtől? A válasz egyszerű. Sehogy. Mert ha családom közelében maradok, akkor azt kockáztatom, hogy Edward bármelyik pillanatban újra szerelmet vallhat nekem.

- Bella… ez…

- Figyelj Edward, nem érdekel. Most elnézem neked, hogy megcsókoltál. Nem tudom, ugyan miért, de nem is érdekel. Én csak segíteni akartam neked. Olyan furcsán viselkedtél, de álmomban sem gondoltam volna, hogy te olyan férfi vagy, aki kihasználja a nőket. Hát neked semmi se szent. Az istenit Edward, te a nővérem vőlegénye vagy. Hogyan jutott eszedbe megcsókolni? –kérdeztem felháborodottan, holott nagyon jól tudtam, hogy mi vezérelte. A féltékenység. De nem engedhetem meg magamnak, hogy újra úgy reagáljak, mint a mosdóban. Nem. Ha már elkövettem azt a hibát hogy visszacsókoltam, akkor valahogy helyre kell hoznom. És ennek a legjobb módja, ha közömbös leszek iránta. Igen, ezt kell tennem.

- Bella… én, én nem…- kezdte volna, de nem hagyhattam, hogy befejezze. Nem engedhetem, hogy újra azt mondja, szeret.

- Tudod mit, én nem szólok senkinek, de ne forduljon elő többet. Oké?

- Rendben- sóhajtotta. Én pedig hálát adtam az égnek, hogy nem akadékoskodik. Lehet, hogy már nem lennék képes ellökni magamtól, ha újra olyan erőszakos lenne.

- Na, akkor ezt megbeszéltük. Mehetünk haza vagy szeretnél visszamenni a többiekhez?- kérdeztem mintha mi sem történt volna.

- Nem. Menjünk inkább haza. Nem akarok visszamenni. Nekem elég volt ennyi. Talán még túl sok is- fújtatott és a kezét nyújtotta felé, mire értetlenül pillantottam rá.

- Mit akarsz?

- A kulcsokat.

- Ugyan miért adnám oda neked?- tettem fel a legkézenfekvőbb dolgot, amire meg is kaptam a választ.

- Mert ebben egyeztünk meg.  Azért jöttünk a te autóddal, mert megígérted, hogy visszafele vezethetek én. Úgyhogy ide a kulcsokat.

- Rendben- sóhajtottam és a kezébe ejtettem a kulcsot. Amint kinyitotta az ajtót, már be is szálltam és türelmesen vártam, hogy Edward indítson. Közben elővettem a mobilom és írtam egy sms-t Rosalie-nak, miszerint Edward nagyon feldúlt és jobbnak láttam, ha hazamegyünk és otthon találkozunk.

Edwarddal csendben ültünk egymás mellett és pont így volt jó. Nem beszélt és én sem gondoltam, hogy beszélnem kellene vele. Így csendbe burkolóztam és a mellettünk elsuhanó tájat figyeltem. Egészen addig, amíg haza nem értünk. Edward egyenesen a garázsba állt be én pedig szép lassan, emberi tempóban kiszálltam és elindultam befelé. De Edward megállított.

- Nézd Bella, én sajnálom. Sajnálom, ami a diszkó előtt történt. Én… igazad volt. Nem tudom, mi ütött belém. Egyszerűen csak elvesztettem a fejem- mentegetőzött, de nem nézett a szemembe. Aztán mikor percekkel később sem mondtam semmit, végre rám nézett, de a szemében fájdalmat láttam. Amit próbált ugyan elrejteni, de nem tudott. Viszont erősnek kellett lennem. Nem sajnálhattam meg. Nem, mert azzal mindent elronthatok.

- Ezt már megbeszéltük. Nem mondom el senkinek. Felejtsük el, oké?

- Rendben, de nem akarom, hogy azt hidd tényleg kihasználom a nőket. Nekem a nővéred volt az első szerelmem és nem tudnám megbántani. Ami ma este történt, az egyszerű tévedés volt- magyarázta hevesen és láttam rajta mennyire nehezére esik kimondania ezeket a szavakat.

- Tudod mit? Én elfelejtem, és nem gondolok rólad semmi rosszat. De te a nővérem mellett leszel és vigyázol rá. Így megfelel?

- Igen. Köszönöm Bella- suttogta.

Azt hittem meghalok. Nem tudtam a szemébe nézni. Képtelen voltam rá, mert pontosan tudtam, hogy attól csak elgyengülnék.

- Nem tesz semmit. De most megyek. Nemsokára indulhatunk a suliba. És addig még rengeteg dolgom van- erőltettem egy mosolyt az arcomra. Aztán intettem neki és felszaladtam az emeletre. Egyből a szobámba, aminek az ajtaját bezártam magam mögött és egyenesen a fürdőbe rohantam. Ahol engedtem magamnak egy kád forró vizet, ledobáltam magamról a ruhákat és hagytam, hogy a meleg víz kitisztítsa az elmémet. Iszonyatosan fájt a szívem. Nagyon rossz volt, hogy nem engedhetem meg magamnak a boldogságot. Nem, mert a boldogságot számomra csak egyetlen ember jelenti. Az a férfi, aki nem lehet az enyém soha. De akkor miért hozta úgy a sors, hogy beleszeressek? Miért, ha ez csak szenvedést okoz nekem? Ajj, miért kellett megcsókolnod Edward? Akkor nem történt volna meg mindez. Akkor nem kellett volna visszapörgetni az időt és én még most sem tudnám, hogyan érzel irántam. Akkor én sem szenvednék a szerelemtől. Mit érek azzal, hogy tudom ő is szeret és én is őt? Semmit. Csupán annyit, hogy szenvedünk mind a ketten.

-Bella- hallottam meg nővérem hangját a szobám ajtaja elől. –Bella, jól vagy? Válaszolj, kérlek. Kezdesz megijeszteni. Bella… ha nem nyitod ki, betöröm az ajtót. Hallod?

- Jól vagyok Rose, várj egy kicsit. Éppen a fürdőben vagyok- mondtam, miközben kiszálltam a kádból és magam köré tekertem egy törölközőt, majd az ajtóhoz siettem és szélesre tártam a nővérem előtt.

- Jaj, annyira megijesztettél. Azt hittem valami baj van- ölelt meg azonnal és azzal sem törődött, hogy vizes lesz a ruhája.

- Nyugi Rose, nincs semmi bajom. Amúgy se lehetne. Tudod, vámpír vagyok- emlékeztettem és beljebb léptem a szobába. Becsukta az ajtót és leült az ágyamra, míg én a gardróbba mentem, hogy előszedjek egy új ruhát, amit az iskolába is felvehetek. Aztán bevonultam a fürdőbe és felkapkodtam a ruhákat, majd visszamentem a szobába és leültem Rosalie mellé. –Miről szeretnél beszélni? Vagy csak úgy bejöttél megnézni mi van velem?

- Bella komoly dologról kell beszélnünk.

- Megijesztesz Rose. Mi van veled? Baj van?

- Nem. Velem nincs semmi. Bella, kérdeznem kell valamit, de őszintén válaszolj. Kérlek.

- Mindig őszinte vagyok veled. De kérdezd már!- szóltam rá, mert valóban megijesztett. Sose kért meg rá külön, hogy őszinte legyek. Előtte sose hallgattam el semmit. Mindenről tud, ami velem kapcsolatos. Mindenről. Nincsenek előtte titkaim.

- Mi van közted és Edward között? –kérdezte mélyen a szemembe nézve. Én pedig köpni nyelni nem tudtam.

- Mi lenne? Ezt most miért kérdezed- álltam fel idegesen é az ablak elé sétáltam. Az erdő ebben a pillanatban érdekesebbnek tűnt számomra. Nem akartam neki hazudni, de nem szerettem volna elmondani neki az igazat sem.

- Bella, kérlek. Tudod, hogy bennem megbízhatsz. És éppen ezért kértem, hogy őszintén válaszolj nekem. Láttam, hogy csókolóztatok a diszkó előtt. Mi van köztetek?- kérdezte újra és mögém lépett. Felé fordultam és csakúgy, mint a tegnapi napon, most is kitört belőlem minden.

- Jaj Rose. Én annyira szerencsétlen vagyok. A fenébe is, beleszerettem Edwardba, pedig nem lett volna szabad. És erre akkor jöttem rá, mikor megcsókolt. Azóta pedig őrlődök a hülye döntésem miatt. Az egyik felem azt mondja hülyeség volt és majd meghal a fájdalomtól, a másik pedig tudja, hogy ez volt a helyes döntés.

- Na jó Bella, kicsit lassabban. Milyen döntésről beszélsz?

- Bolondnak fogsz nézni Rose, mert teljesen hihetetlen az egész, mégis igaz.

- Mondd el. Bízz bennem. Oké?

- Rose, ez a nap egyszer már megtörtént. Most pedig újraéljük az egészet. Tudod, az a vámpír, Damon. Ő segített nekem. Ugyanis tegnap Edward féltékeny lett, megcsókolt és bevallotta, hogy szeret. És el akarta hagyni a nővéremet. Bármit mondtam vagy tettem, haszontalan volt, mert ő mindenképpen fel akarta bontani az eljegyzését a nővéremmel és ekkor ajánlotta fel Damon a segítségét, én pedig elfogadtam. De elkövettem ugyan azt a hibát és megint viszonoztam a csókját. Az isten szerelmére, én nem vagyok normális. Kapok egy új esélyt és azt is elrontom- borultam ki, mire Rose magához húzott és nyugtatni próbált, miközben a szavaim próbálta megemészteni. Hosszú perceken keresztül nem szólt semmit, majd kicsit elolt magától és a szemembe nézett.

- Bármennyire is hihetetlennek hangzik, amit mondtál, én hiszek neked. És nem csak azért, mert a testvérem vagy. Egész nap furcsán éreztem magam. Bárki bármit mondott, az olyan volt, mintha már egyszer hallottam volna. És ezt nem tudtam kiverni a fejemből.

- Deja vu- vágtuk rá egyszerre, amin jót nevettünk. De a jókedvem hamar elszállt, mikor eszembe jutott miért is van Rosalie a szobámban.

- Akkor hiszel nekem?

- Igen, hiszek neked. De tudnom kell, te mit érzel?

- Én szeretem. Mióta először megcsókolt, azóta furcsán érzem magam. Arra már sikerült rájönnöm, hogy előtte beleszerettem, csak még magamnak sem ismertem be. Szerettem őt és nem csak testvérként. De azóta majd meghalok. Nem tudok a közelében lenni anélkül, hogy ne azon járna az eszem, hogy mennyire szeretem. Egyszerűen majd belehalok, hogy nem lehetek vele.

- Akkor miért nem teszel ellene valamit? Szereted őt és azt mondod, hogy ő is téged. Ez olyan egyszerű, mint az egyszer egy. Miért csinálsz ekkora drámát az egészből?

- Rose- szóltam rá, aztán elléptem tőle és idegesen járkálni kezdtem a szobában. –Értsd már meg, miért nem tehetem. Hiszen ő a nővérem vőlegénye. És számomra elérhetetlen. Miért nem érti meg senki?

- Azért Bella, mert csak te bonyolítod az egészet. Hiszen ez tiszta sor. Te szereted őt, ő is szeret téged és ha igaz amit mondtál, akkor arra is hajlandó lenne a testvérem, hogy elhagyja a nővéredet.

- De én nem akarom, hogy Rony szenvedjen. Fogjátok már fel, hogy nem lennék képes abban a tudatban élni boldogan, hogy én miattam szenved a nővérem. Hogy én rontottam el az életét.

- Ez is egy nézőpont Bella és megértelek, hidd el, de nem tartom helyesnek, hogy feláldozod magad- rázta meg a fejét és elém állt, hogy hagyjam abba a járkálást.

- Rendben. Akkor nézzük máshonnan. Te mit csinálnál, ha Rony helyében lennél és Edward helyett Emmettbe szerettem volna bele? Te képes lennél elengedni őt azért, mert a testvéred beleszeretett a vőlegényedbe? Mosolyogva néznéd végig, minden szó nélkül, hogy én mennyire boldog vagyok annak a férfinak az oldalán, akit te az életednél is jobban szeretsz? Te nem szenvednél, ha így lenne? Képes lennél elviselni a fájdalmat? A fájdalmat, hogy a szerelmed a testvéredet szereti és miatta hagy el téged.

- Jaj Bella… én nem tudom mit mondhatnék- hajtotta le a fejét.

- Őszintén Rose. Ne foglalkozz vele, hogy megbántasz. Te mit tennél?

- Nem tudom. Belehalnék a fájdalomba, ha Emmettnek más kellene helyettem. Véget vetnék az életemnek abban a pillanatban, ahogy a tudomásomra jutna- felelte őszintén.

- Látod? Pont ezt nem akarom. Hogy a nővérem szenvedjen. Amíg te nem jöttél, ő volt az egyetlen testvérem. Ő is mellettem volt, megvédett és szeretett. Én pedig nem bánthatom meg. Érted már, hogy miért akarom őt távol tartani?

- Igen. Valamilyen szinten megértelek. Ha belegondolok a testvéred helyzetébe, akkor igen. Akkor megértem miért taszítod el magadtól Edwardot. De ha a te oldaladról nézem az egészet akkor igenis mindent megtennék a boldogságom érdekében.

- Két tűz közé kerültem Rose. Ha egy idegen nőről lenne szó, ha Edward menyasszonya nem a nővérem lenne, akkor egy kisebb bűntudattal, de képes lennék csak magamra gondolni és elfogadni Edward közeledését. De így? Hogy a saját nővérem boldogságát tehetem tönkre, így képtelen vagyok rá. Nem fogom elfogadni, hogy Edward miattam elhagyja őt.

- Döntöttél?

- Igen. Döntöttem.

- Te tudod. A te életed. De azt ne felejtsd el, hogy rám mindig számíthatsz. Emmett-el mindig melletted leszünk. És ha úgy érzed, könnyebb lenne elmenni innen, akkor csak szólnod kell. Én melletted leszek. És bárhova veled megyek. Ha Rony nem is, de én mindig itt leszek neked.

- Köszönöm Rosalie. Rád mindig számíthattam.

- És ez így lesz, ameddig csak élek. Vagy is örökre- mosolyodott el.

- Igen. Örökre- viszonoztam mosolyát, majd megöleltem. Rosalie mindig is a nővérem volt, már az első pillanattól kezdve és én iszonyatosan hálás vagyok neki ezért. Nem tudom mi lett volna velem, ha ő és Emmett nincsenek. Én pedig hálával tartozom nekik, amiért ennyit törődtek és törődnek még most is velem.