Forbidden Love-15. fejezet

(Edward szemszöge)

Mégis mekkora barom vagyok? A válasz egyszerű. Hatalmas barom vagyok. Mégis hogyan jutott eszembe megcsókolni Bellát? Hogy jutott eszembe így letámadni?  És ami a legelképesztőbb, hogyan gondolhattam, hogy majd viszonozza az érzéseimet. Az érzéseimet, amiket még meg sem osztottam vele és nem tudom, hogy lesz-e hozzá valaha is elég bátorságom, hogy elmondjam neki. Most is olyan hevesen reagált. Bár csak annyit kért, hogy felejtsük el, mintha meg sem történt volna. Nem mondta el senkinek. Talán ez jelenthet valamit?

Dehogy is. Ez nem jelent semmit- pisszegett le egy apró hang, amely eddig csendben volt.

De akkor miért hallgatott a csókról? Miért nem mondta el senkinek?

Talán csak azért, hogy ne bántsa meg a nővérét. Vagy, mert valóban csak egy botlásnak gondolja az egészet. Lehet neki nem jelentett többet. Pedig nekem olyan varázslatos volt. Megcsókolni azt a nőt, akit szeretek, akiért majd meghalok. Annyira szeretem Bellát. Még magamnak is nehezen ismertem be, de beleszerettem. És ez nem csak egy fellángolás. Hihetetlen, hogy annyira ellene voltam az első pillanattól kezdve. Aztán miután hazajött a testvéreimmel már nem tudtam neki ellenállni. A kedvességével, a humorával, a szeretetével teljesen elbájolt. Teljesen elvette az eszemet és képtelen vagyok tisztán gondolkodni. Ezt bizonyítja a mai este is. A féltékenység annyira magával ragadott, hogy képtelen voltam eltitkolni mennyire szeretem. Elvesztettem az uralmat az érzelmeim felett.

-Gyere csak Alice- szóltam ki mielőtt húgomnak kopognia kellett volna.

- Nem zavarok?

- Nem- mosolyogtam rá erőtlenül és megpaskoltam magam mellett a bőrkanapét. Ő lassan besétált és minden szó nélkül leült mellém és maga elé meredt. Ez nem jelent semmi jót.

- Alice, mi a baj? –kérdeztem meg, miután percekig nem szólt egy szót sem. És nem tudtam kivenni a gondolataiból semmit.

- Edward, ugye nem akarod elhagyni Rony-t? –kérdezte félénken és lassan rám emelte tekintetét. Ezzel a kérdéssel teljesen összezavart.

- Nem értelek Alice. Miért kérdezel ilyet tőlem?

- Csak válaszolj, aztán elmondom.

- Rendben. Nem, nem szándékozom elhagyni Ronyt. És most te jössz. Miből vontad le ezt a következtetést?

- Jasper mondta, hogy már nem érzi ugyan azt a szerelmet felőled, mint régen. Ellenben szenvedélyt annál inkább. És arra gondoltam, hogy esetleg… hogy…

- Hogy van valaki más Rony mellett? –fejeztem be a mondatát.

- Igen- hajtotta le a fejét.

- Figyelj Alice, én mindig őszinte voltam veled és ez most sem lesz másképp, de azt, amit most mondok neked, soha senki nem tudhatja meg. Érted?

- Persze.

- Azaz igazság Alice, hogy én már nem szeretem úgy Ronyt, mint régen. Szeretem őt, de már nem szerelemmel.

- Mégis van valakid, igaz?

- Nem olyan értelemben Alice. Nem csalom meg Ronyt. Egyszerűen beleszerettem valaki másba anélkül, hogy akartam volna. De ő nem tudja. Vagyis én nem mondtam neki.

- És ki ez a lány Edward?

- Az nem fontos. A lényeg, hogy köztünk nem lesz semmi, legalábbis ő biztosan nem akar tőlem semmit.

- Miért?

- Rony miatt.

- Tehát ő tud rólatok?

- Igen Alice. Tudja, hogy barátnőm van. És ő nem úgy tekint rám, mint én őrá. Neki szimplán csak egy barát vagy testvér vagyok, akivel hülyülni és beszélgetni tud.

- Testvér? –kérdezte Alice és felpattant mellőlem. –Ne mondd, hogy…

- Alice, kérlek- néztem rá könyörgőn.

- Te beleszerettél Bellába? –kérdezte két oktávval magasabb hangon és hálát adtam az égnek, hogy a többiek nem velünk voltak elfoglalva. –Te teljesen meg vagy húzatva Edward.  Pont ő? Miért pont ő?

- Miért Alice? Szerinted én akartam? Szerinted szándékosan szerettem bele? Hát nem. Egyáltalán nem terveztem, de így alakult. A fenébe is, pont neked magyarázzam, hogy nem parancsolhatunk az érzelmeinknek? –sziszegtem dühösen. Mérges voltam a húgomra, amiért ennyire nem ért meg. Hányszor magyarázzam el neki, hogy nem terveztem ezt előre. Csak úgy megtörtént.

- Edward, te egy idióta vagy- sziszegte és visszaült mellém. –Tudod te, mennyire  fáj ez majd Rony-nak? Már eleve az, hogy ő nem elég neked. De az, hogy a testvérére akarod lecserélni? Hát ez mindennek a teteje.

Nem bírtam tovább hallgatni Alice-t, kezemet a szájára tapasztottam, hogy elhallgattassam végre. Lehetőleg mielőtt a többieknek feltűnne a heves vitánk.

- Figyelj rám Alice, nem akarom lecserélni Rony-t senkire. Soha nem okoznék neki ekkora fájdalmat. Egyébként pedig már elmondtam, hogy Bella nem tud semmiről. És ez így is marad. Amúgy meg kétlem, hogy Bella bármi többe érezne irántam testvéri szeretetnél vagy barátságnál. És ott van az a nem éppen elhanyagolható tény, hogy a barátnőm az ő nővére. Még ha viszonozná is az érzéseimet, szerinted Bella képes lenne fájdalmat okozni a nővérének? Kinézed belőle, hogy a saját boldogsága érdekében összetörje a nővére szívét? –kérdeztem és elvettem a szájáról a kezem.

- Nem- rázta meg a fejét. –Igazad van. Bella sose lenne képes ekkora fájdalmat okozni a nővérének. Biztos vagyok benne, hogy még ha szeretne is téged, akkor sem engedne magához közel. De jegyezd meg Edward. Neked Rony mellett a helyed és el kell felejtened Bellát. Ő nem lehet a tiéd. És nem is lesz- suttogta, majd kiment a szobából. Én pedig magam maradtam.

(Bella szemszöge)

Másnap reggel újra a többiekkel mentem iskolába. Hajnalban eldöntöttem, hogy úgy teszek, mintha mi sem történt volna. Még akkor is, ha belül meghalok a fájdalomtól. Nekem erősnek kell maradnom. Ki kell állnom a döntésem mellett. Hiszen én kértem rá Damont, hogy csinálja vissza az egész napot. Én akartam, hogy olyan legyen, mintha Edward nem is mondott volna semmit. És így lesz. Én a poklok poklát élem át, miközben végignézem, mennyire szeretik egymást. Ennyire egyszerű. De a szívem mégsem ezt akarja. Viszont ez a helyes és ezt kell tennem.

Alice furcsán viselkedik velem. Szinte rám sem néz, aztán mikor összeakad a tekintetünk úgy néz rám, mintha valami rosszat tettem volna. Nem értem a viselkedését. De abból ítélve, ahogy Edward ilyenkor ránéz, egészen biztos vagyok benne, hogy összekaptak valamin, amiben én is szerepeltem. És emiatt Alice mérges rám, Edward pedig védeni próbál. Lehet, hogy Alice is meglátott minket tegnap? De akkor már megkeresett volna. Vagy még sem?

Jaj, tönkreteszem mindenkinek az életét. Miért kellett nekem idejönnöm? Miért hagytam, hogy Rose és Emmett rábeszéljenek? Ha nem hallgatok rájuk, akkor Alice most nem lenne mérges rám, Edward nem akarná elhagyni a nővéremet és én sem szenvednék a szerelmem miatt.

De nem. Ezt sürgősen ki kell vernem a fejemből, mert emiatt csak még jobban emészteni fogom magam.

Gondolataimból egy ismerős motor hangja ébresztett fel és szétnéztem a parkolóban. Az autóm mellett egyből megpillantottam a fekete motort, ami mosolyt csalt az arcomra.

-Ebédnél találkozunk- intettem a többieknek és Damon felé vettem az irányt. Megálltam mellette és megvártam, míg leszáll a motorról. Aztán felém fordult és mosolyogva adott egy puszit az arcomra.

- Jó reggelt Bella.

- Neked is Damon- mosolyogtam rá. –Gyere, szeretnék veled beszélni.

- Valami baj van szépségem? –kérdezte aggódva.

- Nem. Csak szeretnék valamit kérdezni tőled.

- Biztosan? Olyan fura vagy. Milyen volt az estéd? Jót buliztatok?

- Persze, minden jó volt. De gyere már- fogtam meg a kezét és az épület felé húztam. Damon mellett nincs időm az önmarcangolással foglalkozni. Mellette nem érzem magam bűnösnek. Nem érzem úgy, hogy bárkinek is ártottam volna.

- Na jó, mi a baj? –fordított maga felé Dam, miután megelégelte szótlanságom.

- Damon, olyan hülye vagyok. Egy ostoba liba.

- Mi történt?

- Megcsókolt. Megint és én megint visszacsókoltam.

- Jaj, Bella. Ha előre szólsz, hogy mindenképpen meg akarod csókolni, akkor nem töröm magam azzal, hogy visszaforgatom az időt- bosszankodott, de én erre jobbnak láttam, ha nem mondok semmit. Mert igaza van. –Meséld el, mi történt- kért lágyan és leültünk az egyik padra, ami a folyosón volt. Megfogta a kezem és mélyen a szemembe nézett. –Bennem megbízhatsz.

- Tudom Damon. Én nem akartam. Csak megtörtént. Az egyik pillanatban még táncoltam egy sráccal, a másikban pedig Edward majdnem megölte. Aztán kivittem a levegőre hátha kitisztul a feje, erre megcsókolt én pedig idióta módjára viszonoztam.

- És utána?

- Észhez tértem és úgy csináltam, mintha mi sem történt volna. Felháborodtam rajta, hogyan tehetett ilyet. És ellöktem magamtól.

- Legalább észhez tértél.

- De olyan nehéz volt- dőltem a mellkasára.

- Tudom. De minden rendben lesz, oké? –kérdezte, miközben a hátamat simogatta.

- Nem tudtam, hogy ennyire jóban vagytok két nap után- hallottam meg Edward hangját közvetlenül mellettünk. Felemeltem a fejem és ránéztem. Arany szemei most fájdalom és féltékenységgel voltak tele, hangja gúnyos volt, ami rosszul esett.

- Valami baj van ezzel? –kérdezte Damon, miközben felállt mellőlem. Én pedig azonnal felpattantam és elkaptam a karját. Nem akartam, hogy itt egymásnak essenek.

- Nem, Edwardnak nincs ezzel semmi baja. Ugye Ed? –kérdeztem tőle bosszúsan és vártam a válaszát.

- Nem. Nincsen semmi baj. Ez teljesen természetes- válaszolt gúnyosan, mire bennem felment a pumpa.

- Pontosan. Na, akkor, ha nem baj mehetnénk is tovább-rántottam egyet Dam karján, mire észbe kapott. –Ugye jössz te is Edward?

- Nem. Én ma kihagyom az iskolát. Megyek és megnézem, mi van a nővéreddel- vettette oda nekem foghegyről, majd megfordult és elindult a kijárat felé. Nekem pedig ezzel újabb tőrt döfött a szívembe. Fájt, pedig pont ezt akartam. Hiszen ezért nem engedem magamhoz közel. Hogy a nővéremmel legyen. De akkor miért fáj ennyire, hogy vele lesz ma?

- Jól vagy? –érintette meg az arcomat Damon, mire ránéztem. Bólintottam, de ő nem hitt nekem. Két keze közé fogta az arcomat és egyenesen a szemembe nézett. –Idővel könnyebb lesz. Bár a helyedben nem mondanék le a boldogságomról.

- Még a testvéredért sem? –kérdeztem rá, amire nem kaptam választ. Elengedte az arcom, aztán megfogta a kezem és a terem felé húzott. Ott beült Edward helyére és felém fordult.

- Én egyszer már megtettem azt, amire te most készülsz. Én lemondtam egy lányról a testvérem kedvéért, ezért segítek neked. Iszonyatosan nehéz volt, de megtettem. És utána piszkosul fájt a szívem. De aztán találkoztam Katherine-val, aki kiköpött mása Elenának és talán ez volt az oka, hogy beleszerettem. Talán ez segített, hogy túllépjek rajta. Külsőre egyformák, de belül szöges ellentétek.

- Szóval te szerelmes voltál a testvéred barátnőjébe?

- Igen. És félreálltam az öcsémért. De te szenvedni fogsz Bella. Te nem olyan vagy, mint én. Képtelen leszel velük élni, miközben vágyódsz utána.

- Akkor mit tehetnék?

- Gyere velem Bella. Hagyjunk itt mindent és gyere velem.

- Mégis hova Damon?

- Nem tudom. A családomhoz. Elenához és Stefanhoz.

- De hisz te éppen onnan jöttél el. Nem akarom, hogy miattam újra rosszul érezd magad.

- Már régen eljöttem és nem érezném magam rosszul. Gyere velem, hagyj itt mindent. Talán a távolság segíthet neked.

- Gondolod?

- Talán.

- De én ne mehetek el most.

- Rendben. Ha úgy gondolod, hogy készen állsz itt hagyni őket, csak szólj. Az ajánlatom érvényes. Ha úgy érzed túl sok, csak egy szavadba kerül és elviszlek innen.

- Köszönöm, hogy ilyen jó vagy.

- Nem vagyok jó. Csak kedvellek.

- Én is kedvellek, de…

- De?

- De nem szeretném, ha félreértenél. Én nem érzek irántad többet puszta barátságnál.

- Ne aggódj Bella- villantotta fel szívdöglesztő mosolyát. –Én sem vagyok beléd esve. Pusztán megsajnáltalak és élvezem a társaságod. Semmi több. Ne aggódj, nem szeretnék tőled semmit.

- Rendben- fújtam ki a levegőt megkönnyebbülten.

- Ennyire megnyugtattalak?

- Tulajdonképpen igen. Jobbnak láttam, ha már az elején tisztázunk mindent.

- Akkor örülök, hogy legalább én nem okozok neked több fejfájást.

- Én is- mosolyogtam rá, majd a tanárra szegeztem tekintetem, aki időközben elkezdte az órát.

(Rony szemszöge)

Valami itt nem jó. Egy egyszerű betegség nem szokott ennyire kikészíteni. Nem kívánom az ételt, nem kell semmi. Hiába akarnak rám tukmálni akármit, egyszerűen nem veszi be a gyomrom. Komolyan kezdek aggódni, hogy Carlisle tévedett. Ez nem lehet egy egyszerű megfázás. Gyenge vagyok, fáradt és nem marad meg bennem semmi.

-Jaj drágám, nem tudom mit tehetnénk még? Carlisle is megvizsgált és nem talált semmit. De én aggódom. Talán jobb lenne, ha bemennénk a kórházba- próbált meggyőzni apa, ma már sokadszorra. Csak miattam maradt itthon. Azért, mert látta mennyire nem vagyok jól.

- Nincs semmi bajom. Csak elkaptam valami nyavalyát. Te is hallottad Carlisle-t. Hamarosan meggyógyulok. Akkor mégis minek kellene bemennem a kórházba?

- Nem tudom. Aggódom miattad. Már csak te vagy nekem.

Megsajnáltam szegényt. Bárcsak tudná, hogy Bella is életben van. Bárcsak elmondhatnám neki. De nem tehetem. Megígértem és be is tartom. Mert nem akarom elveszíteni Bellát. Bármit megtennék érte. Bármit.  

- Sajnálom apu- suttogtam, de nem tudtam mást mondani. Hiszen hamarosan már én sem leszek mellette. Mert vámpírrá változom és én sem maradhatok vele.

Mielőtt bármi mást mondhattam volna csengettek és apu ment ajtót nyitni. Néhány perccel később szerelmem jelent meg a nappali ajtajában.

- Jézusom, biztos jól vagy? –kérdezte aggódva és leguggolt elém.

- Persze.

- A telefonba meggyőzőbb voltál.

- Kértem, hogy ne gyere ide.

- De nem bírtam ki. Muszáj volt eljönnöm onnan.

- Nem. Elég lett volna, ha suli után jössz el hozzám. Nem kellett volna kihagynod az egész napot.

- De én szerettem volna.

- Ebben az esetben magatokra hagylak- vágott közbe apa. –Be kellene mennem az őrsre, de nem akartam Ronyt magára hagyni.

- Menjen nyugodtan Charlie. Én itt maradok és vigyázok a kis betegre- mosolyodott el Edward és leült a kanapéra. Én a fejemet az ölébe hajtottam és én is az arcomra erőltettem egy mosolyt.

- Menj csak apa. Edward majd itt marad velem.

- Rendben. Akkor sietek- adott egy puszit a homlokomra, aztán elhagyta a házat.

- Miért hagytad ki az iskolát? –kérdeztem rá egyből, miután apa elment.

- Miattad. Hiszen beteg vagy.

- Nem. Edward, tudom mikor hazudsz és most azt teszed. Te nem miattam nem mentél be. Szóval ki vele, mi a valódi ok!

- Rony, én… - kezdte lehajtott fejjel, de a mondat további részét már nem hallottam. Erős szúrást éreztem a gyomromban, amitől összegörnyedtem a kanapén, a fülem zúgott és a szemem előtt minden elsötétült. 

Sziasztok!

Hát, ez lett volna a következő fejezet. Remélem ez jobban elnyeri a tetszéseteket, mint az előző. Kicsit elszomorodtam, hogy nem kaptam csak két kommentet. De félreértés ne essék, azoknak, akik vették a fáradtságot, nagyon szépen köszönöm és örültem is neki. De szeretném, ha kicsit többen írnátok véleményt. Bevallom nem sok kedvem volt megírni ezt a fejit, de arra gondoltam, hogy vannak, akik szeretik, hogy írok. 

De nem húzom tovább az időt. Szerintem már a könyökötökön jön ki az egész. De azért jól esne pár visszajelzés.

Sajnálom, hogy megint ezzel nyaggatlak benneteket. 

És szeretném elárulni, hogy friss a héten már nem lesz. Csak jövőhéten KEDDEN. 

Puszi: Hope