Nos, az első dolgom, hogy bocsánatot kérjek mindenkitől. Az elmúlt időszakban nagyon nem foglalkoztam a bloggal és ezáltal veletek, olvasókkal sem. Tudom, biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan mérgesek rám és elegetek van belőlem, de ezúttal olyan dolog történt, amit nem kalkulálhattam bele az életembe.
Nem is olyan régen a nagymamám meghalt.Egyáltalán nem szándékoztam ilyen hosszú időre eltűnni, de így alakult. Írhattam volna ez alatt az idő alatt fejezeteket, de akár hányszor elkezdtem, mindig valami szörnyűség jött ki belőle. Így arra a döntésre jutottam, hogy kell egy kis szünet. Most pedig úgy érzem nagyjából helyre rázódtam és már nem akarok mindenkit kinyírni a történetben.
Igaz, azért felelősnek érzem magam, hogy nem szóltam hamarabb, de egyszerűen nem volt sem erőm sem kedvem írni, de még csak beszélni sem a történtekről. Most is csak azért írtam, hogy valamiféle magyarázatot kapjatok a kimaradásom miatt és ne gondoljatok olyannak, akit nem érdekelnek az olvasók... és azért is mert korábban már megígértem. De nem szeretnék erről bővebben magyarázkodni.
Csak egy kis időt kérek tőletek, hogy újra teljes erőmből tudjak a történetre koncentrálni. Remélem nem haragszotok rám, ha mégis, akkor sem tudok vele mit csinálni. Ez így alakult és változtatni már nem lehet rajta. De ígérem azoknak, akik még velem maradtak, hogy a történet folytatódni fog és én mindent megteszek azért, hogy jó legyen... olyan, amit élvezni fogtok.
Most itt a következő fejezet... Ezzel remélem valamelyest kárpótolhatlak titeket.
Puszi: Hope
A szobába érve Eric és Elina anya
asztala mellé sétáltak én pedig megálltam az ajtóban és csendben hallgattam
végig a beszélgetést. Pedig nem volt mitől félnem. De tudtam, hogy Eric nehezen
fogja elfogadni anyám döntését. Vagyis a kérésemet. Nekem kellett volna elé
állnom és beszélnem a bátyámmal. Ezerszer tisztességesebb lett volna, mint
anyám háta mögé bújni és meghúzni magam a vita elől. De már nincs mit tenni.
Már nem szólhatok bele. De nekem is beszélnem kell majd Eric-cel. Talán akkor
nem fog annyira haragudni anyára, a feleségére és talán rám sem.
-Nos, azért hívattalak benneteket, mert
fontos dolgot szeretnék Elinára bízni és ez nem fog tetszeni neked fiam.
- Akkor már most mondom, hogy nem
egyezek bele. Ha tudod, hogy nem megyek bele, akkor miért vagyunk itt? Tudod,
hogy milyen vagyok. Ismered a korlátokat. Tudod, hogy mit engedek és mit nem a
felségemmel kapcsolatban.
- Kérlek édesem, hallgasd végig
Sophie-t- tette a kezét Eric vállára Elina.
- Én úgy gondoltam érdemes megpróbálnom.
De előtte biztosítalak róla, hogy a feleséged nem kerül veszélybe. Beszéltem
Bellával és azt szeretné, ha Elina tartaná szemmel a Culleneket és úgy
értesültem róla, hogy neked nincs kifogásod ellene- nézett Elinára a mondat közben,
aki bólintott, majd Eric-re pillantott újra, de a bátyám kezdett begurulni. Nagyon
csúnyán nézett a feleségére én pedig megráztam a fejem. Tudtam, hogy baj lesz
belőle. De Elina a legjobb barátnőm. Ő a legalkalmasabb arra, hogy helyettem
szemmel tartsa a Cullen családot. Ő az egyik olyan ember a közelemben, akit úgy
ismerek, mint a tenyeremet, és akiben megbízom. A Cullenek biztonságban
lennének mellette és én is foglalkozhatnék egy kicsit a saját
kötelezettségimmel.
- Te tudtál róla és nem szóltál- vádolta
meg Elinát, aki szintén mérges volt, de csakis a férjére. Ez az, amit nem
akartam… hogy miattam veszekedjenek.
- Bella mondta, hogy beszél veled.
Szerinted miért nem szóltam? Mert tudtam hogyan reagálnál rá. De bíztam benne,
hogy vagy annyira felnőtt, hogy nem akadsz fent egy ilyen kis dolgon, de
tévedtem.
- Mégis hogyan…
- Nos, nem Bella teszi, hanem én kérlek
rá Elina. Eric, tőled pedig azt kérem, hogy ne legyél ellenséges és fogadd el a
döntésemet.
- Egy frászt. Nem fogom hagyni, hogy
kockára tegye az életét miattuk. Ők senkik ebben a világban.
- Eric- mordultam rá és közelebb mentem
hozzájuk, de anyám félbeszakított.
- Ezért fogod te tanítani őket. A
Cullenek tisztában vannak vele, hogy Elina nem Bella. Elinát semmi nem köti
hozzájuk és nem kötelezem olyanra, amit nem akar. Csak annyit kérek, legyen az…
az idegenvezetőjük, amíg itt vannak. Nem kell feláldoznia magát senki miatt,
nem kell az életét kockára tennie. Ha el akarják hagyni a kastélyt, Bella és a
testőrök úgyis velük tartanak, ami megint csak azt eredményezi, hogy nem lesz
veszélyben az élete. Egyszerűen csak annyit kérek a feleségedtől, hogy tartsa
őket szemmel. Rajtunk kívül Elina az egyetlen, aki iránt még tisztelettel
vannak a testőrök. Ha a Cullenekkel van, nem lesz semmi baj.
- Eric, kérlek- néztem könyörgőn
bátyámra. Talán ha nyugodtan beszélek vele, akkor meggyőzhetem. –Csak egy kis ideig. Tudod, hogy nem kérném,
ha ez kockáztatná Elina életét. Hiszen én sem akarom, hogy bántódása essen. Én
is szeretem őt. Mintha a testvérem lenne. Tudod, hogy mióta itt van, ő a
legjobb barátnőm. Csak próbáljuk meg, kérlek. Kérlek.
- Majd meglátom. De ha bele is megyek…
- Köszi, köszi, köszi- ugrottam a
nyakába és körbepuszilgattam.
- De ha bele egyezek, akkor is csak egy
próbáról lehet szó. A Cullenek a te felelősséged Bella. Nem a feleségemé. Én és
Elina vigyázunk rád, te pedig a klánra. És amint a feleségem veszélybe kerül,
eltávolítom a közelükből. És ezt a lehető legkomolyabban mondom.
- Én pedig megígérem, hogy egy haja
szála sem fog görbülni.
- Na, akkor most elnézést kell kérnem
tőletek Carlisle- fordult anyám feléjük. –Sajnálom, hogy hallanotok kellett ezt
a… kisebb vitát, de mint hallottátok, minden elrendeződött. Mostantól Elina
lesz a…- kereste a legjobb szót, de csak nem talált rá megfelelőt, így
egyszerűen folytatta. –a kísérőtök, mikor Bella nem tud veletek foglalkozni. Ha
el akarjátok hagyni a kastélyt, azt előre jelezzétek valakinek… lehetőleg a
lányomnak vagy…
- Elinának- fejezte be Carlisle.
- Pontosan.
- Én szeretném tudni, hogy a kiképzéssel
akkor most mi lesz?
- Minden nap egyetlen egy valakit fogunk
tanítani. Az ilyen alkalmakkor ott lesz mindenki. Tehát Bella, Eric, Elina és
azok, akik fontosak. Eric tanít titeket, abba senki- nyomta meg ezt a szót és
egyenesen rám nézett. –Senki nem szólhat bele. Az ő ügye hogyan tanít
benneteket. Viszont ez szükséges az életben maradásotokhoz.
- Természetesen. Ha ezt szeretnétek, így
lesz- bólintott Carlisle.
- De? –kérdezte mosolyogva anya.
- Tudod Sophie, a mi családunk mindig
szabad volt. Sosem szabtuk meg egymásnak mikor hova mehetünk.
- Ne érts félre. Itt sincs megszabva,
csak csupán előre kell szólnotok. Úgy gondolom, hogy egy kisebb korlátozást
kibírtok, ha már egyszer szívességet teszünk nektek és megóvjuk az életetek.
- Rendben van. És köszönjük.
- Carlisle, csak a biztonságotok
érdekében cselekszünk. Tudom nehéz megérteni, de vagy ez vagy a halál. Nagyon
sajnálom, de ez az igazság.
- Rendben.
- Visszakísérlek titeket- ajánlottam
fel, mert már nem akartam itt maradni. Beszélnem kell Eric-cel és Elinával,
valamint a Cullenekkel, mert hiába van megbeszélve minden, ha senkinek nem jó.
És nekem megoldást kell találnom rá. Még nem tudom hogyan, de ki kell találnom
valamit.
- Én is megyek. Hiszen ha én leszek a
bébicsősz, kapcsolatot kell teremtenem a családdal. Vagy tévedek? –kérdezte
Elina mosolyogva, figyelmen kívül hagyva a férje morgolódását.
- Rendben. Szeretnél még valamit anya,
vagy mehetünk?
- Mehettek. De kérlek, intézz el
mindent, amit az asztalodon hagytam. Érteni fogod mi a teendőd.
- Nos, akkor- mutattam az ajtó felé,
majd karon ragadva Elit, elindultam a Cullen család szállása felé. Miután
elhagytuk a szobát, félve tettem fel a kérdést. –Nagyon haragszik rád, igaz?
- Majd megbékél.
- Nem akartam problémát okozni neked
Eli. Csak…
- Bella, a bátyád bonyolult lélek. És
nagyon is félti a hozzá közelállókat. De amint látja, hogy nem vagyok veszélyben,
meg fogja érteni, miért engem kértél meg. Amúgy meg tudom kezelni a férjemet…
te csak ne félts engem- mosolygott rám. –Te már csak tudod, hogyan lehet
levenni a lábáról egy pasit.
- Oh… a hálószobai titkaitokra nem
vagyok kíváncsi- ráztam meg a fejem.
- Nos, akkor ne kérdezősködj tovább. A
bátyád legyen az én problémám.
- Ahogy akarod- zártam le a témát. Aztán
megérkeztünk az emeletre, ahol elszállásoltuk őket. –Ha bármire szükségetek
van, tudjátok, hol találtok.
- Menj csak, én még itt maradok velük-
tette a kezét a vállamra Elina. –Még úgy is van pár dolog, amit meg kell
beszélnünk.
- Biztos?
- Persze. Majd beszélünk.
- Akkor azt hiszem, megyek és megkeresem
a bátyámat.
- Tedd azt. Ha nagyon felmérgeled, akkor
csak szólj, és szívesen segítek.
- Rendben. Akkor majd még jövök
hozzátok. Figyeljetek Eli-re. Sziasztok- mosolyogtam rá a Cullenek-re, de egy
valaki kötötte le csak a figyelmemet. Mégpedig Edward. Szerettem volna beszélni
vele, átölelni vagy csak a szemébe nézni, érezni őt, de nem lehetett. Nem
hagyhatom, hogy olyat tegyen, amit később nagyon megbánhat. És nem csak miatta,
hanem magam miatt is. Ismerem magam annyira, hogy tudjam, nagyon fájna, ha
később mindent megbánna. És most nem lenne, akik összekaparjon.
Amint elhagytam a többieket, az irodámba
mentem. És ahogy azt vártam, Eric ott várt rám. Már előre féltem, de erősnek
kell lennem.
-Miért pont őt? –kérdezte csöndesen.
–Miért nem mást?
- Eric, a feleséged a legjobb barátnőm.
Az életemet is rábíznám. Emellett ő képes lesz kezelni a szöszi vámpír
kirohanásait is.
- Gondoltál arra, hogy emiatt
megromolhat a kapcsolatotok is?
- Nem értelek. Miért romlana meg a
barátságunk?
- Eli nem kötődik hozzájuk. Őt nem fogja
érdekelni, hogy Cullenek, hogy Carlisle családtagjai. Ha tiszteletlenek, megbünteti
őket. Te is ismered a feleségem. Olyan, mint én. Ezért szerettem bele.
- Eric, nem fog változni semmi attól,
hogy ők itt vannak.
- Máris változott Bella. Veszekedtem a
feleségemmel és a teremtőmmel is.
- Anyával többször is veszekedtél már.
- De a feleségemmel nem.
- Eric, nem fog változni semmi.
- Ezt mondod most. De mi lesz…
- Nem lesz semmi. Érted? Ha mégis, akkor
teszek ellene. Akkor kitalálok valami mást a védelmükre. De csak próbáljuk meg.
- Ha rosszul végződik te is elmész…
Bella, hát nem veszed észre, hogy az egész csakis rosszul végződhet? Ha itt
vannak, én nem tudok nyugodt lenni. Ha nincsenek, akkor te sem vagy. Most, hogy
visszaadtad az emlékeit, már sosem lesz semmi olyan, mint régen.
- Nem is akarom, hogy olyan legyen.
- De… akarod. Vissza akarod kapni még
most is. Nem?
- De. De a múlt nem kell.
- Márpedig sem őt nem kapod vissza, sem
a múltat Bella. A jelennel kell boldogulnod. Abban kell élned.
- Mit akarsz Eric.
- Élj Bella. Harcolj, és ne legyél
gyenge soha. Nem engedheted el magad. Most nem. Különben minden szertefoszlik.
És ezt nem csak én látom így, hanem Sophie is.
- Ez nem ér. Te már rég nem haragszol
rám, sem a feleségedre- vádoltam meg.
- Sosem haragudnék rátok. Csak mérges
lettem. Viszont anyád nagyon meggyőző tud lenni. Így miután elmentetek, nem
hagyta, hogy tovább rágódjak a dolgon. Megértettem, hogy a feleségem csak akkor
lehet biztonságban, ha a Cullenek is elég képzettek. Ami pedig megint csak rajtam múlik. És be kell látnom nincs semmi rossz a kérésedben. Én is így
tettem volna.
- Annyira imádlak ilyenkor- mosolyogtam
rá és a nyakába borultam. –Nincs nálad jobb testvér a világon.
- Én is szeretlek téged Bells. És…
beszélned kéne Edwarddal.
- Mi? Ez most hogy jön ide?- húzódtam el
tőle, de nem engedtem el.
- Csak ne hagyd elmenni a boldogságod-
tolt el magától, majd minden szó nélkül az ajtóhoz lépett és szélesre tárta
azt, hogy a mögötte álló személyt beengedje. Edward lassan belépett a helységbe
az én szívem pedig hevesebben kezdett dobogni. –Hallgass a szívedre Bella és
minden rendben lesz. –Utána fogta magát és elhagyta a dolgozó szobát, kettesben
hagyva minket Edwarddal.
- Miért vagy itt? –kérdeztem.
- Nem tudom. Az egyik testőr hozott ide…
azt mondta Eric küldte értem.
- Az jó, mert én sem tudom miről van
szó- ültem le a kanapéra, majd Edward is lassan közelebb jött és leült mellém.
- Bella, tudom, hogy megígértem, hogy
nem közeledem feléd, de nem bírom. Olyan nehéz, ha nem vagy mellettem.
Ugyanakkor az is, ha mellettem vagy és nem tudok segíteni a szomorúságodon.
- Éppen ezért mondtam, hogy jobb lenne,
ha nem is találkoznánk. Sokkal egyszerűbb lenne neked.
- Nem figyeltél a mondatom első felére?
Hogy nélküled is eszméletlen nehéz? Szerinted hogyan bírnám ki?
- Nem tudom Edward- ráztam meg a fejem.
–Nem tudom hogyan, de tennünk kell valamit, hogy ne érezd magad így. Talán…
talán megigézhetnélek.
- Komolyan Bella? –kérdezte és megfogva
az állam maga felé fordította a fejem. –Tényleg képes lennél megigézni? Azt
akarod, hogy elfelejtsek minden érzést? Nem gondolod, hogy csak a
gondolataimból tudnád kiűzni? Az érzéseim nem változnak. Ebben biztos vagyok.
- Nem lehetsz biztos a fenébe is-
pattantam fel kicsit mérgesen a kanapéról, de Edward elkapta a karom és
visszahúzott, amitől elvesztettem az egyensúlyom és egyenesen Edwardra estem,
aki pimaszul mosolygott rám, miközben fordított a testhelyzetünkön, így én
kerültem alulra, miközben ő fölöttem mosolygott.
- Pedig biztos vagyok benne és már most
elegem van a távolságtartásból. Lehet, hogy igazad van és csak a kötelék miatt
érzem így, de legalább addig engedj magadhoz közel. Az emlékeimet nem vesztem
el, ha elmúlik a kötelék és emlékezni fogok arra, hogy én akartalak téged és te
nem erőltettél semmit. Így nem lesz mit felhánytorgatnom neked. Akkor miért nem
engeded, hogy közel kerüljek hozzád?
- Lehet, hogy te könnyen túl lépnél
rajta- suttogtam és nyeltem egyet, ahogy ajkaira tévedt a tekintetem. –de én
nem. Nekem nagyon fájna, ha egyszerűen eldobnál magadtól. És nem akarom ezt
megkockáztatni.
- Senki nem tudhatja előre a jövőt
Bella. Minden lehetséges.
- De nem akarok szenvedni Edward.
- Akkor engedj közel magadhoz- suttogta
ezt már az ajkaimnak. –Ne lökj el magadtól. Engedd, hogy melletted legyek és
vigyázzak rád.
Aztán mielőtt bármit is mondhattam
volna, ajkait az enyémekre nyomta és végre megkaptam, amire az első csókunk óta
vágytam… egy másodikat és még többet is.
