2014. május 3., szombat
Életjel!!!
Sziasztok!
Nos, úgy érzem minden szidalmat, kioktatást megérdemlek ebben a pillanatban. Nagyon régóta nem jelentkeztem és most sem éppen friss fejezettel állok elétek. Úgy érzem egy rövidke kis magyarázattal mindenképpen szolgálnom kell, hogy megértsetek. Vagy legalábbis elfogadjátok a kimaradásomat. Ennek a hosszú eltűnésnek egyetlen oka van. Mégpedig az ihlethiány. Egyszerűen nem tudom hogyan folytathatnám a történetet. Olyan régen írtam már, hogy azt sem tudom hol tartok. Tudom, ez csak kifogás a részemről. Nem is fogok sokat magyarázkodni, mert nincs értelme. Eltűntem és nem jelentkeztem.
Csak annyit kérek, hogy adjatok egy kis időt még nekem. Megpróbálok újra nekiülni a történetnek, előszedni a gondolataimat és befejezni a történetet, mert nem szívesen hagynám úgy abba, hogy nincs folytatása. Kis türelmet szeretnék kérni tőletek, akik még itt vagytok velem.
Mindent megteszek, hogy be tudjam fejezni a történetet. Még egyszer nagyon sajnálom.
Hope
2014. január 28., kedd
17.fejezet- Az igazság
Sziasztok!
Tudom, rengeteg idő eltelt és nincs rá mentségem. Csak remélem, hogy még itt vagytok velem a sok kimaradásom ellenére is. Nem győzöm elégszer elmondani, hogy mennyire sajnálom, de nem is lenne sok értelme, hiszen aki akarja úgyis elfogadja, aki nem, az pedig úgysem hisz nekem. Viszont most sem ígérek nektek semmit. A következő rész érkezését nem tudom megjósolni. Az időmtől függ és attól lesz-e ihletem ha a gép elé kerülök. Bocsánatot kérek azoktól, akiknek csalódást okoztam mert nem volt szándékos. Igyekszem a lehető leghamarabb új rész hozni, de nem tudok időpontot mondani.
Most is csak annyit tudok mondani, hogy jó olvasást kívánok mindenkinek, aki még itt van velem.
Puszi mindenkinek Hope.
(Bella szemszöge)
Edward belépett a szobába könnyed
rugalmas léptekkel szelte át a köztünk lévő távolságot, majd minden szó nélkül
karjait a derekam köré fonta, mintha soha nem akarna elengedni. Tekintetében
elszántság tükröződött.
-Mit keresel itt Edward? –találtam meg a
hangom és el akartam húzódni tőle, de nem engedett. Szorosan tartott, mintha
attól félne, hogy ha elenged, akkor köddé válok.
- Ki az a Paul és mit jelent neked?
–hangja metsző volt, szinte számon kérő, ugyanakkor a fájdalom is jól kihallatszott
belőle. Szinte megsajnáltam.
- Mi közöd hozzá? – óvatosan megráztam a
fejem, mert nem értettem ezzel mit akarhat. Miért érdekli Paul és az, hogy mit
jelent nekem? Nincs köztünk semmi, amiért kérdőre vonhatna. –Tudtommal nem
tartozom neked magyarázattal.
- Te szándékosan csinálod. Meg akarsz
őrjíteni.
- Nem csinálok veled semmit Edward-
löktem el magamtól. Ha ilyen, egyszerűen nem lehet vele beszélni. Ilyenkor
önfejű és a saját hülyeségeit hajtogatja anélkül, hogy bárki másra hallgatna. Ezzel
egyszer teljesen ki fog készíteni. Pedig nm is ismerem olyan régóta.
Visszarántott magához, majd az orrát
végighúzta a nyakamon és a kulcscsontomra nyomott egy puszit. Ettől a mozdulat sortól
kirázott a hideg, a szívem vadabbul kalimpált a helyén olyannyira, hogy majdnem
átszakította a bordáimat és a levegő is sípolva áramlott be a tüdőmbe. Úgy
éreztem magam, mint egy bomba ami
bármelyik pillanatban felrobbanhat.
-Bele sem akarok gondolni, hogy esetleg
van köztetek valami.
Ettől a mondattól kitisztult az elmém,
legalábbis annyira, hogy képes legyek leküzdeni az elmémre rakódott kábulatot
és visszavághassak ennek az öntelt majomnak.
- Ha lenne, akkor sem szólhatnál egy
szót sem. Te magad mondtad, hogy nem
érzel irántam mást, csak barátságot. Akkor most miért viselkedsz így? Nem
vagyok a tulajdonod, nem vagyok senkid. Ha így viselkedsz, még a barátod sem
leszek.
- Ne csináld ezt. Szétszakadok belülről.
Könyörgöm, mond meg az igazat.
- Az igazat? –kérdeztem felhúzott
szemöldökkel.
- Igen.
- Neked nem kellettem Edward és ezt már
az első pillanatban tudtam. Csak a vérem miatt érezted azt, amit és én ezzel
tisztában voltam, mégis engedtem neked. Tudtam, hogy fájni fog, de reménykedtem
benne, hogy esetleg valami csoda folytán mégis szeretni fogsz azután is, hogy a
vérem kiürül a szervezetedből. De nem így lett. Nem tudtál mást érezni irántam,
mint barátságot és ez nekem nagyon fáj. De elfogadtam és nem foglak olyanra
kényszeríteni, amit te nem akarsz. De nem várhatod el, hogy örökké rád várjak,
hátha egy napon meggondolod magad és képes leszel szerelemmel szeretni. Kénytelen
vagyok olyat keresni, aki megadhatja nekem azt, amit te nem tudsz. És mit ne
mondjak, Paul elég jó pasi. Kedves, jóképű, és ami a legfontosabb, hogy sosem
játszana velem, mert tisztel. Akkor is, ha ő csak egy katona hopp, bocsánat egy
testőr. Mert mostantól a testőröm. És nem akarom, hogy egy szóval is bántsd őt.
Ha megteszed, kidoblak innen Edward. Tartsd magad az egyezségünkhöz. Csak
barátok vagyunk és a barátok nem kérnek számon egymáson semmit. Megbeszélhetünk
bármit, segítek mindenben, de nem szólhatsz bele az életembe. Ezt senkinek nem
tűröm el. Még neked sem. Most pedig hagyd el a szobámat- fordítottam neki hátat
és vártam. Vártam, hogy elhagyja a szobát. Lassan ugyan, de kisétált a
szobámból, én pedig összecsuklottam a földön. Lekuporodtam az ágyam elé,
felhúztam a térdeimet és próbáltam visszanyelni a könnyeimet. Nem akartam
sírni, nem akartam gyenge lenni, de be kellett látnom, hogy sokkal mélyebbek az
érzéseim Edward iránt, mint azt gondoltam. Sokkal jobban fáj a hiánya, mint
Marco-é. Pedig Marco volt az életem. Mindennél jobban szerettem őt és nem
gondoltam volna, hogy egyszer rajta kívül bárki más iránt így fogok érezni.
Sőt, sokkal erősebben. És ez megrémiszt. Bármit megtennék érte és ez nem jó.
Nem én irányítok és nem szeretek egy egyszerű bábú lenni. Pedig Edward dróton
rángat. Ha azt mondaná dobjak el mindent és menjek vele, félek, hogy megtenném.
És ennek véget kell vetnem. Erőt kell vennem magamon és vissza kell nyernem az
irányítást az érzelmeim felett. És ha magamtól nem megy, ki kell kapcsolnom. De
az már csak a legvégső eset. Nem teszem meg, amíg van más mód.
2 héttel később…
Amennyire csak tudtam, elkerültem
Edwardot az elmúlt két hétben. Rengeteg időt töltöttem lent anyámmal és
gyakoroltunk. Mind a harci technikákat, mind az erőm irányítását. Paul pedig
minden pillanatban mellettem volt. Nem egyszer ugrott harc közben elém, ami sem
nekem, sem anyámnak nem volt ínyére, de még Eric sem jutalmazta eme tettét, még
akkor sem, ha engem akart védeni. Így kénytelen voltam elbeszélgetni vele és
közöltem, hogy ha gyakorlunk, nincs szükségem testőrre. Nehezen ugyan, de a
beszélgetésünk után nem próbált meg hátráltatni, ami kifejezetten tetszett. Úgy
látszik ő nem az a testőr, aki anyám parancsának minden betűjét betartja és
szerencsére nekem is engedelmeskedik. Csakhogy már egyre kevésbé gondolok rá
testőrként. Sokszor megyek be a szobájába beszélgetni, vagy hívom át magamhoz.
Kifejezetten szórakoztató a társasága és nekem pont erre van most szükségem.
Nem egy testőrre, nem egy katonára, hanem egy barátra, aki mindig meghallgat és
nem fél elmondani a véleményét sem. Elmeséltem neki az Edwarddal történteket is
és felajánlotta, hogy beszél vele, de én visszautasítottam. Edward ellökött
magától. Ő akarta, hogy csak barátok legyünk, mert semmi mást nem érzett
irántam. Akkor most egye meg, amit főzött. Nem akarom tudni, mit érez éppen,
ezért kerülöm. Hogy megóvjam magam a további fájdalmaktól. Hiszen pont most
kell erősnek lennem, mikor anyám itt akar minket hagyni. És az sem biztos, hogy
valaha visszatér. Nekem pedig el kell fogadnom. Hiszen igaza van. Mindig
tudtam, hogy nem lehet mellettem örökké. És úgy látszik most eljött az a
pillanat, mikor el kell engednem őt végleg. Éppen ezért van ez az egész
felkészülés. Hogy megtanuljak mindent, amit eddig még nem.
-Kezdhetjük?- dugta be a fejét anya a
szobámba. Hát ez a nap is eljött. Ma mindent megtudok, amiről eddig fogalmam
nem volt, ugyanis anyám holnap elindul egyedül. Mindenféle kíséret nélkül
akarja megkeresni a testvére leszármazottját, a világ legerősebb boszorkányát. Lena-t.
- Én nem akarom, de tudom, hogy muszáj-
bólintottam. Ő beljebb lépkedett. Szépen lassan leült velem szemben az ágyon és
felém nyújtotta a kezét.
- Én jobban félek, mint te. Hidd el-
suttogta.
- Nem hiszem. Nincs olyan, amitől te
félnél.
- De van. Egyetlen egy dolog, amitől
mindig is féltem és az a te megvetésed volt. A gyűlöleted, a megvetésed. Most kiderül,
hogy amit ellened tettem az megbocsátható-e vagy sem. Hamarosan megtudom, hogy
a szereteted elég erős-e ahhoz, hogy megbocsáss nekem, vagy örökké bűnhődöm
majd.
- Ne mondd ezt. Megígérem…- suttogtam és
megsimogattam az arcát. Elkapta a kezemet és erősen megszorította. Ezzel belém
fojtva a szót.
- Ne ígérj, hiszen nem tudsz még semmit.
Csukd be a szemed. Itt az idő, hogy mindenre választ kapj.
Úgy tettem, ahogy kérte. Lehunytam a
szemem és kitoltam a pajzsomat az elmémből, hogy anyám hozzáférhessen az
agyamhoz. Hirtelen nagyon sok lett az információ. Láttam anyámat gyermekként,
minden egyes napját, a nővérét, a fivéreit, az édesanyját. Szép lassan minden
emlékét átéltem.
A gyermekként töltött napjai voltak az
elsők, majd kicsit gyorsabban pörögtek le a szemem előtt azok a képek, amikor
már idősebb volt és tanították őt. Tanították harcolni, tanították, hogyan
használja az erejét és ez idő közben szép lassan felnőtt. Egy emléknél kicsit
többet időzött el és le is lassított, hogy jobban figyeljek rá. Olyan tisztán
láttam és hallottam, mintha a szemem előtt játszódott volna le, nem is az
elmémben.
-Eljött
az idő- suttogta nagymamám az előtte térdelő anyámnak. A nővére és a fivére ott
álltak mellette, a vállát tartották. A nagyi mormolni kezdett egy varázsigét,
mire minden porcikámat fájdalom járta át. Mintha szét akarnának szakítani
belülről. Éreztem, hogy erősebb leszek, hogy valami megváltozik bennem, de ez
nagyon fájt. Sírtam, könyörögtem, hogy hagyják abba és segítsenek, de senki nem
tette. A testvéreim tartottak, anyám mormolta tovább az igét és nem állt meg.
Pedig könyörögtem neki. Sírtam, üvöltöttem a fájdalomtól, de nem jött a
segítség.
-Bella…
Bella… nyisd ki a szemed- rázogatott
valaki a vállamnál fogva és nekem felpattantak a szemeim. Ekkor jöttem rá, hogy
nem volt valós, amit az előbb átéltem. Nem én éreztem a fájdalmat, hanem anyám.
Azonosultam vele, a helyébe léptem anélkül, hogy akartam volna.
- Minden rendben van? –kérdezte aggódva
én pedig nagy levegőt vettem, hogy megnyugodjak.
- I…igen. Minden rendben. Csak…
- Csak átélted te is. Igen. Ez így lesz
végig, ezért ugrottam át az elejét, amennyire csak lehetett. De innentől kezdve
nem hagyhatok ki egyetlen részletet sem. Figyelj jól, mert a fájdalom majd
elnyom minden mást, de neked nem arra kell koncentrálnod. Nem szabad hagynod,
hogy magával ragadjanak az érzelmeim. Erősnek kell lenned.
- Nem mondtad, hogy ilyen lesz.
- Nem akartam, hogy meghátrálj.
- Azt sem tudtam, hogy ennyire rossz
volt neked. Sosem mesélted el hogyan is változtál át valójában.
- Most megtudsz mindent Bella. Mindent,
amit eddig eltitkoltam előled. Olyan titkokra is fény derül majd, amikre nem is
gondolnál soha. És ezeknek az emlékeknek a végén jön az én halálos ítéletem-
hajtotta le a fejét.
Az álla alá nyúltam és felemeltem a
fejét, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Folytassuk- suttogtam, majd újra
lehunytam a szemem és vártam a következő csapást.
(Eric szemszöge)
Az ajtó előtt állva hallgattuk Sophie és
Bella beszélgetését. Mikor Sophie néhány órával ezelőtt bement Bellához, akkor
még csak mi ketten voltunk itt Elinával, de mostanra már itt van a teljes
Cullen klán, Paul és jó pár testőr is.
-Áááááá- üvöltött fel újra Bella, amitől
a szívem szakadt meg. Eli a mellkasomba temette az arcát és lassan eleredtek a
könnyei. Nem volt neki könnyű hallgatnia a barátnője szenvedését és nekem is
nehezemre esett nem berontani a szobába, de tudom, hogy hamarosan vége lesz. És
soha többet nem fogja bántani Bellát senki. Sophie azt mondta, hogy mindent
tudni fog és meg fog változni a viselkedése. Sőt, az is megeshet, hogy
kikapcsolja az érzéseit és nekünk kell majd visszahoznunk őt. És attól félek
nem fog menni.
Újabb üvöltés, majd hirtelen síri csend
lett. Csak Bella szapora lélegzetét lehetett hallani, semmi mást.
-Vége van? –nézett rám könyörgőn Eli és
nem tudtam mit mondhatnék neki. –Kérlek, mondd, hogy ennyi volt.
Azonban mielőtt bármit is mondhattam
volna meghallottam Sophie hangját.
-Bella, kicsim, mondj valamit. Könyörgöm
neked, ne nézz így rám. Üvölts, ordítozz velem, csak ne hallgass. Add ki
magadból- Sophie hangja csendes volt és jól hallatszott, hogy a sírás kerülgette.
- Azt akarom, hogy hagyd el a szobámat-
suttogta Bella én pedig lehunytam a szemem. Valami nagyon komolyat kellett
látnia, ha elutasítja az édesanyját.
- Kérlek.
- Azt mondtam menj ki. Nem akarlak
látni, nem akarok többet tudni, egyedül akarok lenni- a végén már kiabált és
sírni kezdett. Sophie felállt az ágyról és felénk sétált, vagyis az ajtó felé,
majd minden szó nélkül kinyitotta és kilépett rajta.
- Minden testőr azonnal menjen a
helyére, a Cullenek vonuljanak vissza a szobáik, amíg más utasítást nem kapnak.
Elina, Eric, maradjatok a közelben, nehogy baja essen. Carlisle, gyere velem-
adta i az utasítást és mindenki úgy tett, ahogy ő parancsolta. Azonban miután
mindenki elhagyta a folyosót, én nem bírtam tovább és minden kopogás nélkül
beléptem Bella szobájába, aki az ágyon ült felhúzott térdekkel és szemei
könnyben úsztak. Amilyen gyorsan csak tudtam mellé siettem, felmásztam az ágyra
és magamhoz húztam zokogó testét. Nem ellenkezett, nem lökött el magától, úgy
bújt hozzám, mint egy gyerek, akinek védelemre van szüksége. Hangosan zokogott,
szemeiből folytak a könnyek és úgy szorított magához, ahogy az ereje engedte.
Eli lassan sétált felénk, majd leült Bella másik oldalára és simogatni kezdte.
-Nem akarom őt látni soha többet.
Hagyta, hogy gyilkos legyek, gyermekkorom óta könyörtelen volt hozzám, mikor én
az életemnél is jobban szerettem. És képes volt hazudni nekem. Marco az. Ő akar
megölni, mert az anyám elvett tőle mindent, amit valaha neki adott. Mikor
megszülettem mindent elvett tőle.
- Miattad tette, hogy senki ne legyen
olyan erős, hogy végezni tudjon veled.
- De ez nem mentség. Ezért volt velem
Marco. Nem azért mert szeretett, hanem azért, hogy bosszút álljon anyámon és
végezzen velem. Tőlem akarta azt, amit anyám elvett tőle. A hatalmat. Minden
arról a kibaszott nagy hatalomról szól körülöttem. Marco-t elüldözte, sőt,
folyamatosan üldözte őt, amíg rá nem talált a vérfarkasokra és nem csatlakozott
hozzájuk. Az apámat megölte, mikor az
rájött mekkora szörnyeteg is ő valójában. Hát milyen ember ő valójában.
-Bella, igazságtalan vagy. Látnod
kellett, hogy az apádat az sem érdekelte, hogy te úton vagy, végezni akart
anyáddal, ezért halt meg. Marco pedig megérdemelte, amit kapott. Sophie csak
téged védett, ezt nem róhatod fel neki.
- Ő egy gyilkos- húzódott el tőlem.
- Te mit tettél volna, ha a szerelmed
végezni akar veled és a gyermekeddel csak azért, mert megtudta, hogy te vagy a
leghatalmasabb lény a földön és senki nem végezhet vele. Azt hitte ő a gonosz,
és hogy te sem leszel jobb, mint az édesanyád. Végezni akart mindkettőtökkel és ezt Sophie
nem hagyta. De szerette apádat. El nem engedhette, mert apád a halálát akarta,
anyádnak pedig nem volt még elég hatalma ahhoz, hogy megvédhesse magát egy
vérfarkastól.
- Egy vérfarkastól?
- Nem hagytad, hogy elmagyarázza igaz?
- Mit?
- Apád egy vérfarkas volt. Egymásba
szerettek anyáddal és akkor mondott le a bosszúról Sophie, mikor apádat
megismerte és megtudta a titkát. De apád az ellenségének tartotta. Ellene
fordult és Sophie-nak védekeznie kellett. Marco akkor már anyád mellett volt,
de akkor még élvezte a bizalmát. Marco viszont jó viszonyba került apáddal, aki
elvitte őt a farkasokhoz, így menekült meg a szerelmed anyádtól. Apádnak
köszönhetően. Úgyhogy amíg nem kapcsolod össze a dolgokat, addig ne ítélkezz.
Ettől félt anyád és most mégis bántottad őt. Azt mondtad nem fogod, most
viszont úgy megsebezted, hogy amíg él nem felejti el.
- Nem érdekel. Lehet, hogy csak engem
akart védeni, de akkor is hazudott. Hosszú évszázadokon keresztül hazudott. Azt
mondta apám egy ember volt, aki imádott minket és aki alig várta, hogy
megszülessek és meghalt, mielőtt megismerhetett volna. Aztán később mikor
boldog voltam elvette tőlem Marco-t és úgy állította be, mintha meghalt volna.
Közben pedig a fél világon át üldözte őt, hogy végezzen vele. Igazat kellett
volna mondania. Meg kellett volna mondania, hogy Marco átvert és sosem
szeretett igazán és csak a bosszú hajtotta. Elég lett volna, ha felnyitja a
szemem, ha ad egy kis okot a gyanúra és én magam derítettem volna ki mindent.
- Szerelmes voltál és nem hittél volna
senkinek.
- De igen. Hiszen az anyám volt.
- Nem hittél volna neki. Emlékezz, hogy
én ott voltam. Marco volt az életed Bella. Nekem is azt mondtad, hogy végre
érzel egy kis szeretetet, hogy van valaki, aki szeret téged, mert az anyád
szeretetét sosem érezted. Mondtam neked, hogy én szeretlek, de nem hitted el.
Azt mondtad Marco a mindened és ez igaz is volt. Hiszen utána ki is kapcsoltál
Bella. Nem tudtunk visszahozni téged. Sem én, sem Sophie, sem senki más. Akkor
csak te voltál. Sem bűntudat, sem fájdalom, sem szenvedést, sem öröm, sem
harag, sem gyűlölet. Semmi érzelem Bella. Carlisle hozott vissza. Emlékezz rá,
hogy ő hozott vissza. Ha most kikapcsolsz csak ő lesz, aki miatt visszajössz,
senki más. Nem lesz jobb semmivel, mert előbb utóbb szembe kell nézned a
fájdalommal. Bocsáss meg neki, mert ha
elmegy nem lesz rá több alkalmad. Szenvedni fogsz, ha meghal és nem tudtál neki
megbocsátani.
- Nem fog meghalni. Több élete van, mint
egy macskának- suttogta gúnyosan.
- Fejezd be és menj, kérj bocsánatot
tőle. Mondd el neki, mit érzel, beszéljetek meg mindent, és ha azután is úgy
érzed ő a hibás, akkor küld el. De biztos vagyok benne, hogy megérted majd.
- Nem akarom- suttogta megtörten.
- Jobb lesz Bella. Megnyugszol, ha
mindent megbeszéltek. Hidd el. Ismerünk már- suttogta Elina is, miközben még
mindig a hátát simogatta. –Te érezted ma mennyit szenvedett. Ne okozz neki még
több fájdalmat. Bocsáss meg neki. Még mielőtt késő nem lesz.
Bella bólintott, felváltva pillantott
ránk, majd lassan felállt, még egyszer visszanézett az ajtóból és kilépett a
szobából.
- Remélem mind a ketten megbocsátanak
egymásnak, mert ha nem Bella örökké bánni fogja- suttogta Elina, majd újra a
karjaimba vetette magát és együtt vártuk, hogy Bella visszatérjen és azt mondja
minden rendben.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)