8.fejezet -Vérfarkasok

Sziasztok!

Igen, tudom. Nagyon régen nem jelentkeztem már, amit rosszul tettem, de nem volt időm és energiám sem. Csak annyit tudok mondani, hogy mostanában összecsaptak a fejem felett a hullámok és nem éppen az írás volt a legfontosabb dolgom. Ennek ellenére köszönöm, hogy itt vagytok és még mindig érdeklődtök a történetem iránt. Nagyon hálás vagyok érte. Mostantól megpróbálom rendszeresen hozni a Frisst, de nem ígérek inkább semmit. Próbálkozni fogok.

Most nem is húzom tovább az időt.

 Jó olvasást kívánok nektek.

 Puszi: Hope

(Bella szemszöge)

Kipihenten ébredtem. Már későre járt, legalábbis a nap lemenőben volt már, mikor kinéztem az ablakon. Körülnéztem a szobában, de rajtam kívül senki más nem volt itt. Pedig arra számítottam, hogy Eric majd mellettem lesz, mikor felébredek. Ezek szerint tévedtem.

Beletúrtam a hajamba és szép lassan felültem az ágyban. Ekkor a kezembe került egy papír, melyen Eric írását fedeztem fel.

Ha ezt a levelet olvasod, akkor azt jelenti, hogy nem értem vissza időben. Ne ijedj meg, nincs semmi baj, csak elugrottam elintézni pár dolgot. Pihenj még egy kicsit. Sietek vissza.

Szép álmokat csipkerózsika.

Elmosolyodtam, majd kikeltem az ágyból és a fürdőszobába mentem. Még, hogy aludjak… Teljesen kipihentnek érzem magam. Olyan, mintha hosszú hónapokon keresztül aludtam volna. Pedig annyi nem lehet.

Miután lefürödtem visszasétáltam a szobába. Az egyik fotelban volt három zacskó, az asztalon pedig egy ékszeres doboz. A doboz mellett pedig egy levél. Amin szintén Eric írása szerepelt.

Ha már egyszer nem hallgattál rám az alvást illetően, akkor itt az újabb utasítás. A táskákban ruhákat találsz és cipőt. A dobozban pedig egy nyaklánc van, amit szeretném, ha viselnél a mai napon. Ne félj, a ruhákat Paula segített kiválasztani. Jobban mondva ő vette. Öltözz fel, aztán kérlek szépen, várj meg a szobában. Ne menj sehova. Sietek vissza.

Eric. 

Újabb mosolyt csalt ki belőlem. Aztán letettem a levelet, majd előbb a ruhákat vettem szemügyre. Az egyik táskában egy cipős doboz volt. Ebben egy vörös balerina cipő volt. A másik táskában egy fehér farmernadrág, egy szintén fehér színű fehérnemű szettel. Az utolsó zacskóban pedig egy vörös ingszerű gombos felső, egy fekete övvel és egy szintén vörös hajpánttal, amin egy vörös kő díszelgett. Paula jól választott. Tetszett az összeállítás így bevonultam a fürdőszobába és azonnal magamra is kaptam. Utána visszamentem a szobába és kinyitottam a nagyobb dobozt. És ahogy Eric írta, valóban egy nyaklánc volt benne. Egy gyönyörű nyaklánc. És biztos vagyok benne, hogy ezt egyedül választotta. Hiszen ez az ő ízlésére utal. Egy gyönyörű fehérarany nyaklánc volt benne, egy medállal, ami vörös volt.

Miután feltettem a nyakláncot megnéztem magam a tükörben. Tiszta vörös lett a mai szettem. Bár nem épp a kedvenc színem, de el kell ismernem, hogy jól állt. A piszkos ruháimat kidobtam a szemetesbe, de előtte kiszedtem belőle a telefonomat és a pénztárcámat. Vagyis csak vettem volna, ha benne lett volna. De nem találtam sehol. A telefonom meglett, de a tárcám nem.

-Csúcs. Biztos Forksban hagytam. Ekkora marha is csak én lehetek. Most hamisíthatok újra papírokat- puffogtam és ekkor kinyílt a szoba ajtaja és nevetve lépett be rajta Eric.

- Már a folyosó végéről hallottam, hogy puffogsz, ráadásul teljesen értelmetlenül. Hiszen a pénztárcád a kocsiban van, vagyis csak volt- dobta felém az említett tárgyat. –Amúgy igazán megszokhatnád a táskát. Nem kellene aggódnod, hogy mikor mit hagysz el. 

- Harc közben nem éppen nagy segítség egy táska- nyújtottam ki rá a nyelvem. –Az irataimra pedig szükségem van. Pontosan jó nekem, ha a zsebemben tartom.

-  Mindegy. Igazán csinos vagy- mért végig én pedig még forogtam is, hogy jól lásson.

- Biztos?

- Persze. Jól állt. És látom a nyaklánc is tetszik.

- Persze, hogy tetszik. Volt már olyan, hogy nem tetszett egy ékszer, amit te választottál? –kérdeztem mosolyogva, majd elé sétáltam és adtam egy puszit az arcára. –Köszönöm. És Elinának mit vettél?

- Honnan veszed, hogy neki is vettem valamit?

- Ismerlek Eric. Bárhová mész, mindig veszel neki valamit. Akkor is, ha küldetésre mész. Ha elhagyod a kastélyt, mindig valami ajándékkal térsz vissza. Nem csak nekem, de neki is veszel mindig. Nos? Mi az? Látni akarom. Muti… mutiii…

- Oké, csak állj le- nevetett fel újra, majd a farzsebéből előkapott egy aprócska dobozt és felém nyújtotta. Levettem a tetejét és elmosolyodtam. Egy ezüst karkötő volt benne, amin egy szív alakú medál lógott.

- Ez gyönyörű. Igazán jó ízlésed van. És Elinának tuti tetszeni fog.

- Biztos?

- Persze. De szerintem neked jobban fog örülni, mint a karkötőnek. De ez csak az én véleményem.

- Bella- fogta meg a kezem és lehúzott az ágyra. Visszaraktam a kis doboz tetejét és visszaadtam Eric-nek. –Beszélnünk kell.

- Mi a baj?

- A vérfarkasok. Közel járnak.

- Tessék? –hangom két oktávval feljebb ugrott.

- Nagyjából két- három óra múlva ideérnek.

- Akkor induljunk már. Mire várunk?

- A Cullenjeid még nem értek vissza.

- Mi? Mégis hol vannak? Megígérted, hogy vigyázol rájuk.

- Sajnálom. Mivel Paula és én elmentünk vásárolni, ők is jönni akartak, de nem értek vissza a megbeszélt időre. Viszont mivel megígértem neked, hogy nem hagyunk hátra senkit, így…

- Eric- pattantam fel az ágyról. –Mégis hol vannak?

- Esme és Carlisle Edwarddal vannak a másik szobában, a testőrök is itt vannak. Csak a két lány és a párjaik hiányoznak.

- A francba- feltéptem az ajtót, de nem tudtam merre induljak. Fogalmam sem volt, melyik szobában vannak, így Eric-re pillantottam. –Mennyit aludtam?

- Úgy terveztem, hogy néhány órát pihenünk csak, de a testőrök is kimerültek voltak és te is. Így…

- Eric…- morogtam rá.

- Egy napot. Tegnap dél körül értünk ide.

- Ahj…-dobbantottam a lábammal. –Mutasd, merre vannak.

Úgy tette, ahogy kértem. Bekopogott az egyik szobába és az ajtaja azonnal nyílt is. Ott végre megpillantottam Carlisle-t.

- Bella… Sokkal jobban nézel ki- mosolygott.

- Köszönöm. Edward? –kérdeztem és beléptem a szobába. Az említett az ágyon feküdt, mellette pedig Esme ült az egyik széken. Edward szemei nyitva voltak, amiből arra következtettem, hogy jobban van. Odasétáltam az ágy mellé és leültem rá, míg Esme felállt és a férje mellé állt, miközben átölelte. –Hogy érzed magad? –simítottam végig a homlokán. Nem volt láza. Ez is jó jel.

- Már sokkal jobban- eresztett meg egy mosolyt. –És te?

- Én is. De nem értem- pillantottam Eric-re.

- Az igézeted még hat. És a véred is segített rajta- adott magyarázatot.

- Oh… Nos, örülök, hogy jobban vagy Edward, de indulnunk kellene. Az a helyzet, hogy a farkasok közelednek. Tudják, hogy itt vagyunk.

- De Rose és a többiek még nem jöttek vissza- rázta a fejét Esme.

- Nem tudjátok, hol lehetnek?

- Nem. De miért?

- Megkeresem őket- felálltam az ágyról és az ajtó felé indultam, de Eric elkapta a karom. 
- Veled megyek. Várjátok meg a testőröket, azonnal idejönnek. Amint visszahozzuk a többieket, indulunk- adta ki az utasítást Eric, majd kiléptünk az ajtón. –Üzenj nekik és menjünk. Minél hamarabb megtaláljuk, annál hamarabb indulhatunk.

- Rendben- bólintottam, majd miután beültünk az autóba, elkezdtem Paulát keresni a gondolataimmal. Amint megéreztem, már mondtam is, amit kellett. –Menjetek át a Cullenek szobájába és tartsátok őket szemmel. Senki nem mehet ki. Ericcel megkeressük a többieket. Amint visszaértünk, indulunk haza.

- Ne segítsünk a keresésben?

-Ne. Maradjatok velük és vigyázzatok. Sietünk.

- Rendben.

-Oké. A szállodában minden rendben. Már csak őket kell megkeresnünk.

Eric bólintott, de nem szólt egy szót sem. Egész úton csendben volt, ami szokatlan tőle.

- Valami baj van?

- Csalódást okoztam neked.

- Dehogy is.

- Kiakadtál, mikor megtudtad, hogy nincsenek ott a szállodában. És igazad volt.

- Eric, nem várhatom el tőled, hogy az idegenekre is úgy vigyázz, mint rám. Sajnálom, ha megbántottalak.

- Felejtsük el.

- Nem, ne terelj. Megbántottalak és szörnyen sajnálom. Nem lett volna szabad így beszélnem veled. Te csak jót akartál és rám vigyáztál.

- Mindig a legjobbat akarom neked. Gyerekkorod óta. Mióta először a karjaimban tartottalak csecsemőként.

- Tudom. Hiszen anyámmal is szembe szálltál. Mindig az őrangyalom voltál. És sosem akarnálak bántani. De most megtettem. Fájdalmat okoztam, holott nem volt igazam. Te nem tehetsz róla, hogy elmentek. A saját döntésük volt. Bocsánatot kérek, amiért igazságtalan voltam.

- Nem voltál. Érthető, hogy aggódsz. Hiszen mégis a te vérvonalad. Legközelebb igyekezni fogok.

- Én pedig kíméletesebb leszek. Nem fogom leszedni a fejed.

- Azt megköszönöm- fújta ki a benn tartott levegőt.

Elmosolyodtam, majd újra csend telepedett ránk. Ezt kihasználva megnyitottam az elmém, hogy hamarabb megtaláljuk őket. Ami nem is volt nehéz, tekintve, hogy ránk vártak.

- Tudom, hogy hallasz szivi- elfintorodtam a megszólítástól és ezt Eric észre is vette. Szóvá is tette volna, ha nem intem le. –A kis vámpírlányok és az izomagyak itt vannak velünk és csak titeket várunk. Nem szeretnéd visszakapni őket?

- Ki vagy te?

- Az nem fontos. Ha látni akarod őket, akkor kapkodd magad. Az erdő közepén várunk. De siess, mert ha későn értek ide, nem biztos, hogy már itt leszünk.

- Az erdő közepén vannak.

- Mi?

- Elkapták őket. Az egyik mocsok éppen most részesített abban az… az örömben, hogy beleolvashattam a fejébe. De őket nem láttam.

- Tudod mit jelent ez?

- Igen. Itt vannak.

- Megtaláltak minket- előkapta a telefont és tárcsázta a számot. –Azonnal induljatok haza. Vigyétek a három Cullent és nagyon figyeljetek. Itt vannak az erdőben. Mi is megyünk, amint végeztünk velük. A kastélyban találkozunk.

- Az erdő közepén vannak.

- Akkor az erdőbe- beletaposott a gázba. Rövid idő alatt az erdő széléhez értünk, ahonnan már autóval nem lehet tovább menni. Ott kiszálltunk és Eric már indult volna, de elkaptam a karját. –Így gyorsabb lesz. Fogd meg a kezem.

Így is tett. Én pedig körbenéztem a helyet és egy az erdő közepére néző fát szemeltem ki és odateleportáltam magunkat. Szegény Eric majdnem eesett a fáról, ezzel lebuktatva minket, de épp idejében kaptam el és visszahúztam magam mellé.

Tisztán láttuk a farkasokat. Öten voltak, a négy Cullen pedig egy csomóban valamivel megkötözve. Biztos nem kötéllel, azt már rég elszakíthatták volna.

- Kettő a tiéd, hárommal majd én megbirkózok- suttogta, majd leugrott a fáról és rárontott az erdő közepén várakozó farkasokra.

Ilyen nincs. Önfejű majom.

Én is leugrottam a fáról, és bátyám után indultam. Már sötétedett. Érthető, hogy miért most bukkantak fel. Kiképzett harcosok, emberi alakban is veszélyesek. Hát még farkasként.

de nem gondolhattam erre. Most nem szabad gondolkodnom. Meg kell óvnom a bátyámat, a Culleneket és persze magamra is vigyáznom kell.

(Carlisle szemszöge)

-Mi történt? –kicsit idegesített, hogy miért indultunk el, mikor Eric világosan megmondta, hogy meg kell őket várnunk.

- Nem mehetünk oda Gabriel. Eric világos utasítást adott.

- És ha történik velük valami? Ki mondja meg az Úrnőnek, hogy a lányát és a fiát magukra hagytuk az erdőben a vérfarkasokkal, ráadásul sötétedéskor, mikor a legveszélyesebbek?

- De… Nem tudjuk, mennyien vannak.

- Pontosan. Éppen ezért kell odamennünk és megkeresnünk őket.

- És mi lesz ezekkel?

- Halihó, válaszolnának, legyenek szívesek. Mi történt? –kérdeztem újra nyugodt hangon, ezzel megszakítva a vitát.

- A vérfarkasok hamarabb ideértek és a családtagjaitokat fogva ejtették. Eric utasított minket, hogy vigyünk titeket a kastélyba és hagyjuk őket itt, ki tudja hány vérfarkassal. Most pedig maradjatok csendben, hogy meg tudjuk vitatni a dolgot.

- Oda kell mennünk. Nem hagyhatjuk itt őket- szóltam bele, hiába intettek le.

- És elmondanád, mihez kezdenél a kiképzett vérfarkasokkal?

- nem tudom.

- Pontosan. Itt a rizikó, hogy még titeket is figyelnünk kellene.

- Akkor majd kiszabadítjuk a többieket. Nem fogunk hátráltatni, de nem hagyhatjuk itt őket- szólt bele szerelmem is.

- Paula, muszáj mennünk. –Az Úrnő sosem bocsátaná meg, ha valami baja esik a gyerekeinek. Ránk bízta őket. Az a dolgunk, hogy vigyázzunk rájuk. Az ő parancsa mindenek felett áll. Még Eric és Isabella felett is. 
- Rendben. Akkor tudnotok kell néhány dolgot a vérfarkasokról- fordultak felénk. -Nem fognak elmenni harc nélkül. Sokkal erősebbek és gyorsabbak, mint a vámpírok. Egyetlen harapásuk végzetes lehet. Ugyan ellenszer van rá, de nem garantált, hogy időben megkapjátok. A lényeg, hogy amennyire csak lehet, kerüljétek el őket. És ne menjetek egyedül sehova. Így is sebezhetőek lesztek, de külön-külön még könnyebb célpontok lesztek a számukra. Amint megtaláltátok a családotokat visszamentek a kocsikhoz és ott fogtok várni. Valaki mindenképpen vissza fog menni. Nem tudjuk mennyien lehetnek és így kockázatos odamenni, de kénytelenek leszünk. Szóval arra kérek mindenkit, hogy pontosan azt csinálja, amit mondunk, ha életben akar maradni. Világos. 
- Igen- bólintottunk.
- Rendben. Akkor menjünk- bólintottak rá mind. Kijelentkeztünk a hotelből és kocsiba szálltunk. Nem kellett hozzá sok idő, hogy az erdőhöz érjünk. Ahhoz meg még kevesebb, hogy megtudjuk, merre vannak Belláék. Hiszen vámpír füllel jól hallható volt a harc. Csak a hangokat kellett követnünk és rábukkantunk az erdő közepén a többiekre. És azt kell mondjam, nagyon jól tettük, hogy idejöttünk és nem azt csináltuk, amire Eric utasított. 

Bella szettje

Elina karkötője

7.fejezet -Az utazás

Sziasztok!

Tudom, sokáig tartott, de végre itt a friss. Szörnyen sajnálom, hogy egy sort sem írtam nektek és nem fogok kifogásokkal előállni. Csupán az időre tudom fogni. Nem ígérgetek, hogy mikor hozok új részt, mert nem tudom, hogy lesz szabadidőm. Ezen a nyáron sem lesz sok időm, de remélem annyi szabadidőm lesz, hogy írjak nektek. 

Köszönöm a kommenteket, amiket kapok minden fejezethez. Örülök, hogy a renceretlen frissek ellenére ennyien írtok nekem. Nagyon jól esik. 

Köszönöm mindenkinek. És jó olvasást kívánok.

Puszi: Hope

(Bella szemszöge)

-Hogy érzed magad Bella? –Eric hangjára elfordítottam a fejem a kinti tájról és őt tüntettem ki figyelmemmel. Most csak ő számított nekem ebben a pillanatban, ahogy neki én.  Mint régen, mielőtt megismerte a feleségét.

- Nem vagyok jól. Tudod, hogy nehéz beismernem, de még gyenge vagyok- hátradöntöttem a fejem és lehunytam a szemem. –Képtelen lennék harcolni.

- Mert bolond vagy Bella. Érzelgős bolond- tudtam, hogy nem megbántani akart ezzel és azt is, hogy ebben a pillanatban komolyan gondolta, amit mondott, de nem tudtam rá haragudni. Hiszen igaza van.  –Nem ismerek rád. Régen nem tettél volna ilyet. Nem lett volna szabad ide jönnöd. Főleg nem egyedül és nem titokban.

- Miért? Szerinted anya elengedett volna? –kérdeztem, de nem nyitottam ki a szemem.

- Nem. Soha nem ment volna bele, hogy egyedül elgyere. De én elkísérhettelek volna. Tudod, hogy rám mindig számíthatsz. Még akkor is, ha ekkora őrültségre készülsz. Egészen biztos vagyok benne, hogy ketten meggyőzhettük volna arról, hogy itt a helyed. És ha veled tartottam volna, még talán bele is egyezik, hogy ide jöjjünk. Most nem lennél ekkora bajban.

- De nem volt időm őt győzködni. Gyorsan szétnéztem Volterrában, mert tudtam, hogy oda készül, onnan pedig egyenesen ide jöttem. Alig néhány órát töltöttem itt és máris megtámadták őket. Te mégis mit tettél volna a helyemben? Mihez kezdtél volna, ha Elina kerül ilyen helyzetbe?

- Itt nem az a kérdés, hogy mit tettem volna, hanem hogy te mit tettél. És te is tudod mi a különbség a kettő között.

- Olyan sok nincsen Eric. Szeretem őt. Tudod, hogy már csak ő van nekem. Legalábbis ő az egyetlen, akit én változtattam át. Nem akarom elveszíteni őt… és most már Edwardot sem. Főleg nem így, hogy érzem őt. Furcsa az egész. Nem olyan, mint akárki másnál. Sokkal… erősebbek, intenzívebbek ezek az érzések. A fájdalmat pedig nem csak azért érzem, mert ő is. Nem csak azt, amit ő átél. Hanem az is fáj, hogy látom szenvedni. Hogy tudom mennyire rossz neki. És emellett…

- Tudom, tudom. Szereted őt. Vonz téged és ez a kötelék erősebb, mint máskor. Igaz?

- Igen. De Carlisle-nál nem éreztem így. Edwardra viszont nem csak így nézek. Nem csak utódként. Hanem mint férfira.

- Úgy sajnálom- rázta meg a fejét.

- Ezt nem kell. Ez a… ez az érzés csodálatos. Ez…

- Sajnálom. Sajnálom, hogy nem voltam itt és nem akadályoztam meg ezt az őrültséget. Akkor most nem lennél ilyen pocsék állapotban és meg tudnád védeni magad. Akkor nem szorulnál a védelmemre.

- Nekem mindig szükségem lesz rád. Akkor is, ha azt mondom, hogy nem. Te mindig fontos leszel nekem Eric. Sosem felejtem el, amit értem tettél.

- Nem azért tettem, hogy hálára kötelezzelek. Csupán…

- Eric, tisztában vagyok vele. Hidd el. És neked is tisztában kell lenned vele, hogy ugyan így megtennék érted bármit én is. Mindig számíthatsz majd rám. Amíg csak élek, megóvlak téged és Elinát is. A szavamat adom.

- Éppen ez az Bella- csattant fel kissé ingerülten. -Holtan nem tudsz megóvni senkit, bármennyire is szeretnéd. Ezért engedd, hogy mi vigyázzunk rád. Te ránk és mi rád. Ne nehezítsd meg a dolgunkat ilyen szökésekkel, kérlek- a mondat végére újra elhalkult a hangja.

- Rendben. Többé nem fordul elő- lehunytam a szemem egy rövid időre. Egészen addig, míg Eric újra meg nem szólalt.

- Most hogy vagy?

- Miért kérdezed? Baj van? –azonnal a kinti tájat kezdtem kémlelni, de nem láttam semmi jelét egy esetleges támadásnak. Így visszafordultam bátyám felé.

- Nincs baj. Csak érdekel, hogyan érzed magad. Szóval?  

- Jobban. Most mintha nem lennék annyira gyenge. Most nem fáj- hátrapillantottam Edwardra, de ő meg sem mozdult. –Talán ő is jobban van.

- Egészen biztos vagyok benne. De rád fér a pihenés. Aludj egy kicsit- megfogta a kezem és rám mosolygott. –Szólok, ha megérkeztünk.

- Nem lehet. Majd otthon. Mi van, ha megtámadnak minket?

- Már nem fognak. Hamarosan feljön a nap. Nem fognak az utolsó pillanatban támadni. Hiszen tudod, hogy emberi alakban gyengébbek, mint mi. Úgy még a Cullenek is elbánnának velük. És a várost is elhagytuk már- újabb mosolyt kaptam. Újra az ablak felé fordultam, hogy igaz-e amit mondott. És valóban. Már egyáltalán nem Forks területén voltunk.

- De mikor…?

- Már vagy fél órája elhagytuk a várost. Nem valószínű, hogy idáig merészkednek.

- Lehet, hogy igazad van. Hiszen hárommal végeztem. Ha akartak volna, hamarabb is támadhattak volna.

- Pontosan. Mire leszáll az este újra megtervezik a támadást, de ti már nem lesztek ott. Addigra biztonságban leszel te is és a többiek is. Most pedig légy szíves, pihenj- kért gyengéd hangon és megsimította az arcom, aztán kissé megszorította a kezem. Mindig is tudta hogyan puhítson meg. Hogyan szóljon hozzám, hogy meggyőzzön valamiről. Már éppen beadtam volna neki a derekam, mikor Edward köhögni kezdett és azonnal hátrakaptam a fejem. Aggódtam érte, mert nem éreztem, hogy rosszul lenne. Én jól voltam. Teljesen összezavarodtam. Már nem értettem semmit. Egészen biztos voltam benne, hogy rosszul van, de én nem. És most mi van? Nem érzek semmit, csak aggodalmat és kötődést. Semmi fájdalmat vagy szenvedést, erőlködést vagy hasonlót. Csakis a saját érzéseimet.

- Igézd meg- szólított fel bátyám és elengedte a kezem.

- Nem tudom- ráztam meg a fejem. Már elmúlt az előző is.

- Sikerülni fog. Higgy benne. Tudod jól, hogy csak így sikerülhet. Hidd el, hogy menni fog és azt is, hogy meg fog gyógyulni. Most csak erre koncentrálj. Ülj hátra hozzá- rám sem nézett. Igen. Haragszik rám. Azért, mert ezt tettem. Mert gyengítem magam.

- Nem tennéd meg inkább te?

- Nem- vágta rá azonnal. –Nem lehet. Nem állhatunk meg. És momentán biztos vagyok benne, hogy te nagyobb hatással vagy rá. Már csak a kötelék miatt is.

- Rendben- bólintottam és megpróbáltam úgy hátramászni, hogy ne zavarjam Eric-et a vezetésben. Miután sikerült felemeltem Edward fejét és az ölembe vettem, majd simogatni kezdtem. Lassacskán kinyitotta a szemét és rám nézett.

- Bella- olyan lágyan és gyengén ejtette ki a nevem, hogy a szívem majd kiugrott a helyéről. Mégis mi van velem?

- Hogy vagy? Fáj valamid?

- A karom. Ég. És a fejem is sajog. Olyan mintha a tüdőmbe nem jutna elég levegő, pedig tudom, hogy nincs rá szükségem.

- Ez a méreg miatt van. Képzelődsz. De el fog múlni, megígérem- gyenge mosolyt villantottam fel és újra végigsimítottam az arcán.

- Most meg fogsz igézni, igaz?

- Sajnálom. De könnyebb lesz. Segíteni akarok neked.

- Csak Carlisle miatt teszed. Hogy megnyugtasd és megadj neki mindent. Erről szól az egész, nem? –kérdezte szemrehányóan.

- Most fejezd be öcsi. Ha nem hősködsz, már sokkal hamarabb segíthetett volna rajtad Bella. Még mielőtt jelentkeztek volna a tünetek. De te ostoba mód elhallgattál egy ilyen fontos dolgot mindenki elől. Viseld a következményeket- morgott rá Eric, de nem nézett hátra.

- Edward, figyelj rám- fordítottam magam felé a fejét. –Minden rendben lesz. Most aludj egy kicsit. Jó?

- Rendben.

- Mire felébredsz, addigra otthon leszünk.

Edward lehunyta a szemét és csak reménykedni tudtam benne, hogy valóban sikerül megnyugodnia.

- Most pedig ideje, hogy te is pihenj. Vigyázok rátok Bella. Főleg rád- a visszapillantó tükörben rám nézett és kénytelen voltam elismerni, hogy igaza van. Meggyőzött. Itt az ideje, hogy egy kicsit erőre kapjak. Ő vigyáz rám, ahogy egész életében tette.

(Carlisle szemszöge)

Vajon mi lehet Edwarddal és Bellával? Mind a ketten jól vannak? Vagy esetleg… nem. Nem történhet semmi rossz velük. Hiszen előttünk mennek és idáig nem volt semmi probléma. Legalábbis én nem vettem észre. Minden ugyan olyan, mint mikor elindultunk. Ha baj lenne, akkor tudnánk róla. Jaj, kikészít ez az egész. Csak érnénk már oda, hogy láthassam őket. Hogy megnézhessem, hogy vannak.

-Mikor érünk oda? –kérdeztem, de nem úgy nézett ki, hogy bárki is választ adna a kérdésemre.

- Halihó, az apám kérdezett valamit. Nem óhajt válaszolni egyikőtök sem? –kérdezte lányom felháborodottan.

- Egyikőnk sem köteles válaszolni- pillantott hátra az anyós ülésen helyet foglaló testőr és felénk fordult. –Te kislány, ne pattogj, mert rosszul járhatsz.

- Ne fenyegesd a feleségemet- szorította ökölbe a kezeit Emmett.

- Akkor fogjátok be a szátokat- érdes hang szakította félbe a vitát, mely a vezető ülésről hallatszott. –Ha épségben akartok eljutni egy biztonságos helyre, akkor fejezzétek be. Majd szólunk, ha megnyugodhattok és lazíthattok. Addig mindenki maradjon olyan mozdulatlan, amennyire csak tud. Az, hogy elindultunk nem azt jelenti, hogy minden jól megy. Nem csak rátok kell figyelnünk, hanem az előttünk lévő autóra és a környezetünkre. Ha elvonjátok a figyelmünket, könnyű célponttá válhatunk és az könnyen az életünkbe kerülhet. Szóval arra kérek mindenkit, hogy legyen figyelemmel ránk és a feladatunkra és ne hergeljetek senkit. Egyébként mire újra besötétedik, már ott leszünk.

- Köszönöm- biccentettem és a gyerekek felé néztem, akik pattanásig feszült idegekkel ültek, akárcsak a két testőr. Ők cseppet sem látszottak olyan nyugodtnak, mint az az Eric. Mit nem adnék érte, ha tudnám, hogy van Edward és Bella. Csak remélni tudom, hogy nem súlyosbodik Edward állapota, míg oda nem érünk. Bárhová is megyünk. Bízom Bellában, de ismerem a korlátait is. Most ő sincs olyan állapotban, hogy harcolni tudjon. Ezért van itt az a férfi és a testőrök. Mert ő is megsérült. Miattam. Csakis én miattam jött ide és miattam segített Edwardon. Ha bajuk esik, azt nem élem túl.

Az idő egyre csak telt. Órák óta utaztunk már. Senki nem szólt egy szót sem, ahogy azt a testőrök kérték. Nem akartunk még egy konfliktust velük. És tulajdonképpen jogos volt a kérésük. Hiszen az ő feladatuk megvédeni minket. És ha elvonjuk a figyelmüket, annak súlyos következményei is lehetnek.

Az autó lassított, majd lehúzódott az útról. Végül a két testőr kiszállt. Aztán kinyíltak az ajtók is. Minden szó nélkül szálltunk ki a kocsiból. És ekkor végre újra együtt láthattam a családomat. Kivéve Edwardot és Bellát.

-És a többiek? –kérdeztem Eric-et.

- Alszanak. Bella megigézte Edwardot, hogy az utat nyugodtan viselje és két órával ezelőtt ő is elaludt.

- Megérkeztünk?

- Még nem.

- Akkor miért álltunk meg?

- Kell egy kis pihenő. A testőrök nem vámpírok. Szükségük van a pihenésre. Most nappal van, nem fognak támadni a farkasok. És nem hiszem, hogy követtek volna. Néhány órára megállunk, aztán újra útnak indulunk. Most már nincs sok hátra- adott magyarázatot Eric. –Ti ketten- mutatott arra a két testőrre, akik a mi autónkat vezették –Itt maradtok kint, amíg elintézem a szobákat. Vigyáztok Bellára és Edwardra. Ha visszajöttem utána ti is mehettek.

- Igen uram.

- Akkor mehetünk- szerelmem mellé léptem, megfogtam a kezét és együtt indultunk el Eric után. Persze jó lett volna látni a fiam, de majd később beszélek Ericcel, hátha lehetséges. Jaj, bárcsak ébren lenne Bella és ne Ericcel kellene beszélnem. Ő egyáltalán nem olyan, mint Bella. Hűvös és kimért. Velünk legalábbis. De ha Bellára néz vagy hozzá beszél, teljesen más. Kedves, megértő, de határozott. Az egyszer biztos, hogy sokkal felszabadultabb vagyok, ha Bella is itt van. Bízom benne, de ezekben nem. Egyiküket sem ismerem, és a hideg ráz a közönyüktől. De sajnos ez van. El kell fogadnom, hogy Bella sem sebezhetetlen, hogy ő is megsérült. Most pedig fel kell épülnie és túl kell jutnia a fájdalmakon, melyeket ő és Edward is éreznek.

(Eric szemszöge)

Bárcsak otthon lehetnénk már. De kell a testőröknek is egy kis pihenés. Tegnap reggel óta teljes készültségben vannak. Nem várhatom el, hogy jól teljesítsenek, ha fáradtak. Már pedig ébernek kell lenniük, ha tovább akarunk menni. Edward rendben lesz, ezt bizonyítja az is, hogy Bella képes nyugodtan aludni. Edward hamarosan jól lesz. Miért is ne lenne, ha már a gyógyulás útjára lépett? Remélem Sophie nem lesz nagyon mérges szegény lányra. Ő az egyetlen, akitől nem tudom megvédeni. Kiállok mellette, de többet nem tehetek Belláért, ha vele kerül szembe. Már pedig mikor eljöttünk nem kicsit volt mérges Sophie.

Gyorsan lefoglaltam négy szobát. Egyet a Cullenek-nek, kettőt a testőröknek, hogy kényelmesen elférjenek és pihenni tudjanak és egyet nekem meg Bellának. Muszáj lesz beszélgetnünk, ha felébred.

Mindenkit felküldtem a szobájába, aztán kimentem az autókhoz.

-A szobák elintézve. Most fel kell ébresztenünk Bellát és Edwardot. Aztán ti felviszitek a vámpírt a 9-be. A tiétek a 10-es, mellettetek pedig a másik szoba Gabrieléké- odaadtam a kulcsot Paula kezébe és kinyitottam a kocsi ajtót. Bella édesen aludt. Akár egy kislány. Elnéztem volna még, de muszáj volt felébresztenem. –Álomszuszék, ébresztő.

- Nem akarok- nyafogott. –Még 5 perc. Kérlek.

- Nem lehet. Fel kell ébresztened Edwardot. Bemegyünk, aztán alhatsz még. Megígérem neked.

- Rendben- nyitogatta a szemeit. –De még nem értünk haza- nézett körbe. Miért álltunk meg?

- Muszáj volt. A többiek fáradtak. Picit pihennek, aztán megyünk tovább. De ébreszd fel, kérlek, majd bent beszélgetünk.

- Jó- rázta meg a fejét, majd ébresztgetni kezdte a kicsi vámpírfiút. Végül nagy nehezen felébresztette és Pauláék fel tudták vinni őt.

- Nem velünk lesz egy szobában? –kérdezte Bella, mikor másik ajtó felé tereltem őt.

- Nem. Jobb neked, ha egy kicsit távolabb kerülsz tőle. Sok időt töltesz mellette. Pihenned kell. És aztán beszélnünk.

Benyitottam a szobába, aztán felkaptam kómás húgomat a karjaimba, a lábammal becsuktam az ajtót és az ágy felé sétáltam vele. Lefektettem rá, aztán betakartam végül egy puszit adtam neki.

- Aludj szívem. Pihenned kell, hogy szembe tudj nézni anyáddal.

- Ne hagyj magamra. Kérlek- tapogatózott maga mellett csukott szemmel. Elmosolyodtam és mellé feküdtem. Ő a fejét a mellkasomra tette és máris szuszogott. Mintha csak ezt várta volna, már az álmok mezején járt újra. Most pont olyan volt, mint egy kisgyerek. Nem is tudnék rá másképp nézni. Hiszen mióta megszületett, mellette voltam. Vigyáztam rá, óvtam és szerettem őt. Ő egyben a húgom, a lányom és a legjobb barátom. Emberként sosem gondoltam volna, hogy Sophie ennyire megváltoztathatja az életemet. Ha ő akkor nem keres fel, akkor most nem ismerném Bella, Elinát és a többieket sem. Rengeteget köszönhetek neki. Tulajdonképpen az egész életemet. Ami akkor kezdődött el igazán, mikor találkoztunk. Egészen addig nem is éltem. De most minden teljesen más. Hálás vagyok neki, és amíg csak élek, az leszek.