Forbidden Love- 18.fejezet

(Bella szemszöge)

-Én nem akarok erről beszélni. Egyelőre még nehéz lenne, de megígérem, amint sikerült tisztáznom magammal mindent, megosztom veled is. Egyelőre legyen elég annyi, hogy beleszerettem valakibe, akibe nem lett volna szabad.

- Rendben. Csak szeretném, ha tudnád, hogy rám számíthatsz. Ha beszélni szeretnél valakivel, engem is nyugodtan megkereshetsz.

- Köszönöm Elena.

- Nincs mit.

- Tudod, valamit mesélt Damon… - kezdtem és vártam, hogy Elena mit reagál rá.

- Damon sok mindent szokott mesélni. De kérdezz rá nyugodtan. Sejtem mit szeretnél tudni.

- Tényleg igaz, hogy szerelmes volt beléd?

- Igen. És én is szerettem őt. Sőt, még most is. Igaz, kicsit jobban, mint egy testvért, de Stefannál nem fontosabb számomra Damon. És ezt ő is tudja. De miért mesélte el neked? Ennyire jóban vagytok?

- Dam nagyon sokat segített nekem az utóbbi időben. És az, hogy ezt az apró részletet megosztotta velem, nagyon sokat jelentett nekem. Hasonló helyzetbe kerültem, mint amilyenben ti voltatok. Később elmesélek mindent, de most még nem megy.

- Megértem- villantott rám egy bátorító mosolyt, majd felállt. -  Én megyek, holnap ha van kedved elmehetnénk vásárolni.

- Persze, nagyon szeretnék.

- Akkor jó. Holnap megyünk. És visszük a fiúkat is. Szép estét Bella.

- Neked is Elena.

Majd miután ő kiment én az ágyra dőltem. Szerettem volna sírni, de könnyeim nem voltak. Szerettem volna mindent kiadni magamból, de nem ment. Viszont a gombóc a torkomban folyton csak nagyobb lett és nem akart megszűnni. Annyira hiányoztak. Mindannyian. Vajon észrevették már, hogy nem vagyok otthon?

Milyen bugyuta kérdés ez? Persze hogy észrevették. Hiszen már egy teljes napja eljöttem otthonról.

Nagyot sóhajtottam, majd elvettem az éjjeli szekrényre tett telefonomat és bekapcsoltam. Már előre féltem, hogy mi vár rám. És nem ok nélkül. Ugyanis nem túlzok, ha azt mondom, hogy volt vagy 20 nem fogadott hívásom, 6 sms-em és vagy 4 hangüzenetem. Sóhajtva nyitottam meg a híváslistát és négy név váltakozott. Rosalie, Edward, Esme és Rony.

Megnyitottam szép lassan minden sms-t. A legtöbb Rosalie-tól jött és arra kért, hogy hívjam fel, mert nagyon hiányzom neki, de kaptam egyet Em-től is. Ami nem éppen arról szólt, mennyire hiányzom neki. Úgy tűnt nagyon mérges, amiért nem szóltam neki, hogy gondjaim vannak. És a hangüzeneteket hagytam utoljára. Megnyitottam az elsőt és a fülemhez emeltem a telefont.

Bella, kérlek, hívj vissza, ha meghallgattad ezt az üzenetet. Annyira sajnálom. Gyere vissza kérlek, nem akarom, hogy távol legyél tőlem. Annyira szeretlek. Ne hagyj itt. Vagy legalább mondd meg hol vagy. Kérlek Bella, szeretlek.

Na, ez volt az a pillanat, mikor teljes erőmből a fölre vágtam a telefont. Nem bírtam tovább hallgatni. Ahogy meghallottam bársonyos hangját úgy éreztem a rég nem dobogó szívem képes lenne újra megdobbanni csupán a hangjától. Az ágyra dőltem és zokogni kezdtem. Majd egyszer csak nyílt az ajtó és már csak annyit éreztem, hogy valaki felemelt és az ölébe húz. Ki sem kellett nyitnom a szemem, hogy tudjam Damon az. Én befészkeltem magam az ölébe és ott sírtam tovább könnyek nélkül. Ő nem szólt egy szót sem, csak magához ölelt és ringatott, miközben a hátamat simogatta.

Pár nappal később…

"A kegyetlenség az, amikor közel enged valaki, majd eltaszít. Amikor megmutatja neked, milyen jó is lehetne, aztán újra ellök, te pedig ott maradsz összetörve a porban, teljesen kiszolgáltatva neki. Neki, aki szeret. De nem szeret annyira, hogy igazán az élete részévé válhass."

(Edward szemszöge)

Hogy nem vetem észre, hogy el akar menni? Hogy lehettem ennyire vak? És Rosalie segített neki. A nővérem falazott neki, amíg ő elment azzal az idiótával. Miért ment el? Hiszen ő is szeret engem. Ebben biztos vagyok. Ha nem így lenne, akkor nem feküdt volna le velem. Vagy mégis? Csak játék voltam neki? Nem. Ezt nem tudom elképzelni.

Láttam a szemében. És azok nem hazudnak. Ő is szeret engem. Mégis elment. Hiába mondtam meg neki mennyire szeretem.

-Ez így nem mehet tovább Edward. Rony-nak szüksége van rád- szakított ki a gondolataimból Alice mérges hangja. Amint felnéztem a hanghoz egy mérges arc is társult, de valahogy most nem tudott érdekelni. Engem csakis egyetlen személy érdekel és az Bella.

- A fenébe is Edward állj fel, öltözz át és menj el a barátnődhöz. Szüksége van rád neki is és a gyermekednek is- folytatta tovább, mikor nem szóltam egy szót sem.

- Alice, hagyd már- morgott fel Rose mérgesen. Hát igen. Ő sem volt éppen a legjobb állapotban. Mostanában még a szokottnál is morcosabb és mindenre ugrik. Szerintem nincs olyan személy ebben a házban, akivel ne kapott volna össze, mióta Bella elment.

- Te ebbe ne szólj bele.

- Én? –pattant fel azonnal Rose.

- Igen, te.

- Te pedig szállj már magadba. Attól, hogy nyaggatod Edwardot, még nem fogja jobban szeretni Rony-t. Sőt. Ha nem akar a közelében lenni, nem kényszerítheted. Miért nem mész inkább te hozzá? Úgyis annyira jóban vagytok. Menj, szaladj hozzá és mondd meg neki, hogy a drága vőlegénye már nem szereti őt- üvöltötte nővérem, majd felszaladt az emeletre. Emmett sóhajtva utána indult, Alice pedig a nappali közepén állt, mint akit leforráztak.

Rosalie gondolataiból megtudhattam, hogy ő mindent tud arról, ami Bellával köztünk történt. És sajnos Alice és Jasper is. De akkor már senkit ne hagyjunk ki a sorból, Emmett, Esme és Carlisle is tudják. Azok után, hogy Alice szinte a sárga földig lehordott, nem volt mit tenni, elmondtam nekik, hogy szeretem Bellát. De drága húgomnak nem volt elég ennyi, kitálalt mindent, így mindenki tudja miért ment el Bella. Szerintem már csak Rony nem tudja, hogy mi történt a testvére és köztem. De nem is szándékozom elmondani neki. Legalábbis addig nem, amíg a pici a hasában van. A gyermekem… Milyen furcsa. Sosem akartam gyereket. És most? Mégis apa leszek. Örülnöm kellene és örülök is. De mégsem felhőtlen a boldogságom. Mert Rony-t nem szeretem. Olyan jó lenne, ha Bella lenne a gyermekem anyja.

Miért nem ismertem meg őt jobban, mikor átváltozott? Miért nem engedtem magamhoz közel őt? Akkor talán nem találkoztam volna Rony-val. Vagy ha mégis, akkor nem szerettem volna bele. Akkor most nem okoznék fájdalmat ennyi embernek. Hiszen miattam szenved mindenki. Még Rony is. Bella pedig egyenesen gyűlöl. Biztos vagyok benne. Hiszen mi másért szaladt volna egy másik férfival a világ másik végére?

- És te? Te nem mondasz semmit? – kérdezte csípőre tett kézzel Alice.

- Nem. Mégis mit mondjak? Nagyon jól tudom, hol kellene lennem, de képtelen vagyok rá. Értsd meg Alice, bármennyire is szeretnéd, már nem tudom úgy szeretni Rony-t, mint régen. Talán sosem szerettem őt szerelemmel, ha képes voltam a testvérébe beleszeretni. Nem gondolod?

- Azt hittem ezt már tisztáztuk. Amit Bella iránt érzel, az csak egy egyszerű fellángolás volt.

- Ebben most nincs igazad drágám- szólt közbe Jasper, de miután Alice elég rondán nézett rá, inkább csendben maradt.

- Ez nem egyszerű fellángolás Alice. Ha tudnám, hol van Bella, már régen utána mentem volna. És ha Rony nem lenne terhes, már elmondtam volna neki, hogy nem szeretem őt. Már elhagytam volna, de nem teszem. És tudod miért? Éppen azért, mert a gyermekemet várja. Ezek után remélem, nem nyaggatsz többet, mert már nagyon elegem van belőled- én is felálltam és minden szó nélkül az erdőbe vetettem magam. Nincs nekem erre szükségem. Komolyan, Alice rosszabb, mint a saját lelkiismeretem.

Egyre rosszabb a helyzet otthon. Mióta Bella elment minden felborult. Mintha ő tartotta volna össze a családot. Mintha miatta lett volna mindenki boldog.

Rosalie úgy viselkedett a közelében, mint még soha. Nekem mindig is egy gőgös, de szeretetre méltó lánynak láttam, aki sokszor mogorva és durva másokkal. Emmett a szokott formáját hozta, de mikor összeszólalkoztunk Bellával az első napokban olyan védelmező volt, mint még soha. Talán még a feleségét sem védte annyira hevesen soha. Mintha Bella csak egy gyenge és törékeny kislány lenne, akire vigyáznia kell. Bella mellett Emmett és Rosalie olyanok voltak, mint még soha. Én sose láttam őket ennyire gyengédnek és kedvesnek. Esme és Carlisle nem sokat változtak a közelében. Ők mindig is úgy tekintettek Bellára, mint ránk. Mintha a saját gyermekük lenne. De az, hogy elment őket is nagyon megrázta. Viszont próbálnak pártatlanok maradni a vitákban. Ők inkább nem szólnak csak akkor, ha már nagyon eldurvul a helyzet. Jasper is másabb lett. Olyan felszabadultan viselkedett Bella mellett, mintha már évek óta ismernék egymást. Eleinte irigyeltem is. Mikor Alice és Jasper csatlakoztak hozzánk Jasper roppant érzékeny volt. Mindenkitől tartotta a két lépés távolságot. És erre hazajön ez a lány és semmi ilyesmi. Mintha ezer éve egy családhoz tartoznának.

Alice viszont pont az ellenkezője lett a régi önmagának. Eleinte ő is elfogadta Bellát. Ugyan nem szerette túlzottan, de elfogadta, hogy a család tagja. Viszont mióta tudja, mennyire szeretem őt, kifordult magából. Bellát hibáztatja mindenért, holott ő egyáltalán nem tehet semmiről. Én vagyok mindenért a felelős. Nem lett volna szabad engednek az érzelmeimnek. Ez nem tisztességes Bellával és Rony-val szemben sem. De sajnos a múlton nem tudok változtatni. Az már megtörtént. Az egyetlen, amin változtatnék azaz, hogy Bella mellett maradnék, hogy jobban megismerjem és elkerülhessem ezt a sok galibát.

- Látom, te sem bírod a házban- hallottam meg Rose hangját. De nem egyedül volt. Ott állt mellette Emmett is. Rose arcán halvány mosoly látszott, de nem tűnt őszintének. Sokkal inkább fájdalmas grimaszhoz hasonlított.

- Nem. Nem találom a helyem.

- Én sem öcsi- Emmett hangja cseppet sem volt olyan élettel teli, mint korábban. Mind a hárman leültünk a fűbe egymással szembe kicsi kört alkotva.

- Sajnálom Edward, hogy az előbb úgy kiakadtam. Nem kellett volna beleszólnom. Nem az én dolgom mit csinálsz- hajtotta le a fejét Rose.

- Én nem haragszom. Sőt. Rosalie, sajnálom, hogy miattam ment el.

- Te vagy az oka, hogy elment, de úgy érzem, hogy előbb utóbb sok lett volna neki. Ő szeret téged Edward. És csak azért ment el, hogy boldog lehess a testvérével. Nagyon fáj neki, hogy a nővére a te gyermekedet várja. Én nem kibeszélni akarom őt, de szerintem tudnod kell miért ment el és hogyan érez irántad valójában. Még ha ezért örökre megharagszik rám.

- Sosem nézett úgy senkire, mint rád- Emmett átölelte feleségét és láttam rajta, hogy a húga hiánya nagyon fáj neki. Talán még nálam is jobban szenvednek attól, hogy nincs itt a testvérük. –Bevallom, nem szép dolog, amit tettél. De megértem. Feltéve, ha tényleg szereted őt. Ha csak játszottál vele…

- Én tényleg szeretem őt. Nem akartam, hogy elmenjen. Annyira szerettem volna, ha itt marad és elmondhatom mindenkinek, hogy szeretem őt. De nem hagyhatom el így Rony-t. A gyermekemet várja.

- Megértünk téged Edward. És bevallom, én sem tudnék mit csinálni a te helyedben. Csak annyit mondhatok, hogy Bella szeret téged. Bűntudata van, amiért olyanba szeretett bele, akit a nővére szeret. És az még jobban fáj neki, hogy Rony meg tudja neked adni azt, amit ő nem. Egy gyermeket. Bella sosem akarta ezt az életet. És nem is való neki. Nekem is nehéz volt beletörődnöm, hogy nem lehetek anya soha. De Bella bármennyire is szeretné, nem tudja tagadni, mennyire gyűlöl vámpír lenni. Ezért reagált olyan hevesen, mikor a menyasszonyod bejelentette, hogy átváltozik. Azért mondom el mindezt, mert szeretném, ha megértenéd, mit miért tesz. Nem akarja, hogy te vagy a testvére szenvedjetek. Úgy gondolja elég, ha ő szenved. Ha neki fáj. A nővére iránti szeretete erősebb volt minden más érzésnél.

- Csak ezért hagyott el? Mert úgy gondolta nélküle boldogok leszünk? –kérdeztem csendesen, miután Rose befejezte mondandóját.

- Igen. Bella nem akart senkinek sem rosszat. És ezerszer inkább szenvedne ő, minthogy a testvérének fájdalmat okozzon. Csupán ennyit jelent neki a testvéri szeretet. Képes volt feladni a saját boldogságát, a szerelmét azért, hogy Rony boldog legyen. Gondold át Edward, hogy mit szeretnél. Ha szereted Bellát, akkor keresd meg, harcolj érte. De ha nem elég erős, akkor felejtsd el őt. Hagyd, hogy megtalálja a boldogságot valaki más mellett. Csak ennyit tudunk neked segíteni- állt fel Rose, majd maga után húzta Emmett-et is és olyan gyorsan eltűntek, amilyen gyorsan jöttek.

Azt mindig is tudtam, hogy egy tiszta és kedves lelkű lány. De rajta kívül senki más nem lenne képes feláldozni a boldogságát még a testvéréért sem.

Igaza van Rosalie-nak. Meg kell őt találnom. De előtte beszélnem kell Rony-val. Tudnia kell, mi történt. Tiszta vizet kell öntenem abba a bizonyos pohárba.

Amint sikerült eldöntenem mit teszek, már rohantam is a Swan házhoz, de nem éppen erre a fogadtatásra számítottam. 

Sziasztok!

Ez lett volna a 18.fejezet. Igaz, kicsit rövidebb lett, mint szokott, de remélem attól még tetszett nektek. Várom a visszajelzéseket. Szombaton pedig jön a friss. 

Pusz: Hope