Forbidden Love- 8.fejezet

(Bella szemszöge)

Sajnáltam a testvéremet. Mások szemén keresztül végignéztem, ahogy mindenki ott hagyja őt, kivéve Edwardot. És ahogy láttam csak azért nem hagyta magára ő is, mert megsajnálta. Tudom, hogy önző dolog, amit teszek, de muszáj elzárkóznom előle. Mennyire megváltoztak a dolgok. Kér évig folyamatosan azért szomorkodtam, mert nem láthatom őt és apát. Most pedig én magam távolítom el őket a közelemből. De nem tehetek mást. Már az is iszonyatosan nehéz volt, hogy az erdőből ide, az iskolába visszajöjjek. Talán ha a többiek nem jönnek utánam, már az országot is elhagytam volna. Hatalmas bűntudatom van, amiért rátámadtam. Pedig biztos voltam benne, hogy soha nem tudnék neki ártani. De ha nincs ott Edward, akkor én magam változtattam volna át Rony-t vagy, ami a legrosszabb, lehet, hogy megöltem volna. Így is megharaptam Edwardot.  Pedig senkit nem akartam bántani.

-Bella, minden rendben lesz. Tudom- suttogta Alice.

- Miért hagytad őt magára? Hiszen te vagy a legjobb barátnője. Mellette lenne a helyed bárhogy is dönt.

- Én kezdettől fogva támogattam őt mindenben. Sőt, az átváltoztatására is én beszéltem rá Edwardot, de megváltozott. Nem ismerek rá és az, hogy most a család nagy része elfordult tőle észhez tér. Csak ebben bízom. Hogy egyszer ugyan az a jókedvű és kedves lány lesz, mint amilyen volt. Mert most csak azt látom mennyire önző.

- Mindenki így látja Bella- szólalt meg Jasper is, miközben átölelte feleségét. –Csak eddig senki nem merte megmondani neki. És sajnos ezzel a viselkedésével Edwardot is ellöki magától.

- Ezt hogy érted?

- Úgy, hogy Edward érzései mostanában nem éppen olyanok, mint voltak. Már nem érzem azt a mindent elsöprő szerelmet. Szereti ugyan, de…

- De valami megváltozott- fejeztem be a mondatát. –Mindenkinek tönkre teszem az életét. Ha nem jövök ide, akkor Rony nem változik meg és Edward ugyan úgy szeretné, mint eddig. És apa sem lenne összezavarodva. És ti sem hagynátok őt magára.

- Bella, nem hagyjuk őt magára- győzködött Alice. –Csak hagyunk neki időt, hogy változtasson a viselkedésén. Nekem ő most is a legjobb barátnőm. A testvérem. Csak szeretném, ha újra olyan lenne, mint mikor megismertük.

- Értem. Akkor nem miattam.

- Hát, fogadd el húgi, hogy nem történhet minden miattad- tette a kezét a vállamra Emmett, miközben szája a füléig ért. Erre mindenki elnevette magát. Emmett már csak Emmett.

- Megpróbálom észben tartani- mosolyogtam rá és ekkor kiléptek az épületből Edwardék is. Rony könnyes szemmel lépkedett felénk kissé bizonytalanul, míg Edward arca kifejezéstelen volt.

Kicsit megijedtem, hogy vajon mit mondhatott neki Edward, amitől ennyire kikészült. De aztán eszembe jutottak az ebédlőben történtek. Észhez tértem és elrejtettem az érzéseimet.

- Sziasztok- köszöntek, mikor hozzánk értek. Rony ránk emelte tekintetét és ebben a pillanatban Alice szemei elhomályosultak. Aztán hirtelen megugrott és hangosan visítva Rony nyakába vetette magát.

- Nagyon remélem nem csak eldöntötted, hanem véghez is viszed- mosolygott.

- Miről maradtunk le? –kérdezte Jasper miközben aprót rándult a szája széle az elfojtott mosolytól.

- Sajnálom, hogy olyan elviselhetetlen voltam mostanában. És nem akarlak elveszíteni benneteket- suttogta és körbenézett a családon. Szeme megállt rajtam és a reakciómat várta. Én azonban nem tudtam mit mondhatnék neki. Az én bűntudatomat egy bocsánatkérés nem törli el. A tudat, hogy megtámadtam a testvéremet örökké gyötörni fog. Mindenki arra várt én mit mondok.

- Maradjunk annyiban, hogy majd meglátjuk. Én nem tudok ennek annyira örülni, mint Alice. Soha nem voltál ilyen még velem sem. És ez megrémiszt.

- Bella, én tényleg sajnálom. Nem gondolkoztam. Annyira örültem, hogy te itt vagy, hogy nem akartam elveszteni senkit, akit szeretek. De belátom, hogy van, amiről le kell mondanom azért, amit szeretnék. Nem kaphatok meg mindent.

- Örülök, hogy megértetted. De én akkor is távolságot tartok.

- Miért?

- A reggeli miatt. Ha Edward nem lök félre, akkor helyette téged haraptalak volna meg. Így is szörnyen érzem magam, de az legalább nyugtat, hogy Edwardban nem tettem kárt. Viszont a bűntudat szinte megfolyt és ez a valódi ok, amiért nem akarom, hogy a közelemben legyél. És ha ezt nem tudod elfogadni az lesz a legjobb, ha elmegyek. Én nem akarok bántani senkit. Főleg nem téged, de a reggeli bebizonyította számomra, hogy az akarat vajmi kevés.

- Bella, ne mondd ezt. Mindenkinek vannak rossz napjai- próbált vigasztalni Edward, de nem sokat ért el vele.

- Inkább hagyjuk az egészet. Majd elmúlik. Most ha jól emlékszem, reggel vásárlásról volt szó, nem?

- De- kapott a csalin Alice és már ezerrel pörgött. Mindenkinek kiosztotta ki melyik autóval megy és a szája be nem állt, amíg el nem indultunk. Bár van egy olyan sejtésem, hogy egész úton mondta a magáét. Nagy nehezen átengedtem az autómat Alice-nak, aki Rony-val együtt ment, én Rosalie autójában utaztam, míg a fiúk osztoztak Emmett Jeep-jén.

- Bármi legyen, én segíteni fogok neked- törte meg a csendet Rose.

- Tudom. De most nem szeretnék erről beszélni. Vásároljunk egy kicsit, jó?

- Rendben- mosolygott rám, aztán leállította az autót. –Éppen itt volt az ideje egy kis vásárlásnak.

- Pontosan- helyeseltem, aztán mind a ketten kiszálltunk az autóból és elindultunk a plázába.

***

-Mennyi van még? Komolyan, én szeretek vásárolni, de ez már nekem is sok- nyafogtam. Rose most rosszabb volt, mint bármelyik vásárlásnál. Alice-val boltról boltra rángattak minket. Az első 2 órát még élveztem is, de azóta egyre jobban elment a kedvem tőle. A fiúk már a 10. bolt után nyavalyogni kezdtek, de valahogy sikerült őket rábeszélnem, hogy maradjanak itt.

- Nyugalom Bella, már csak pár bolt van- szólt hozzám nyugodt hangon Rose.

- Fél órával ezelőtt is ezt hajtogattátok. Most viszont addig én innen el nem megyek, amíg nem mondasz nekem egy számot, hogy hány boltot kell még végigjárnunk- ledobtam a kezemből a szatyrokat és karba fontam a kezeimet. Rose szemén láttam, hogy alaposan megfontolja, mennyit mondjon.

- Legyen még öt. És utána mehetünk haza.

- Rose…- kiáltott rá Alice.

- Elég lesz nekik ennyi. Örülhetünk, hogy Bella ennyit kibírt hiszti nélkül. Nem szeretném örökre elvenni a kedvét a vásárlástól- fordult Rose Alice felé, akit immáron Rony is győzködni kezdett.

- Én is eléggé fáradt vagyok és nézd a fiúkat. Ők is tűrhetően viselkedtek. Legyen mára ennyi elég. Legközelebb is eljöhetünk.

- Rendben. Még öt bolt és mehetünk- adta meg magát, mire mindenki hangosan felkiáltott. Erre persze minden körülöttünk levő ember minket bámult.

- Menjünk inkább- ajánlottam és a táskák után nyúltam, amiket néhány perccel ezelőtt a földre dobtam, de egy hang megállított.

- Hagyd csak. Majd én viszem őket- mosolygott Edward és felkapta a ledobott szatyrokat.

- Köszönöm- villantottam rá egy mosolyt és a lányok után indultam nyomomban a fiúkkal.

Alice elrángatta Rony-t, mert látott neki valami csodás ruhát, de előtte meghagyta Rosalienak, hogy a fiúknak is keressen pár ruhát. Így az öt boltból kettőben férfi ruhákat vásároltunk. Rosalie és én összeszedtünk néhány ruhadarabot és minden fiú kezébe nyomtunk egy-egy kupacot. Míg ők próbáltak, addig mi Rosalie-val helyet foglaltunk két széken, ami ott volt közvetlenül a próbafülkék mellett. Minden ruhadarabot felvettek és megmutattak nekünk. Miután végeztünk, Rose felpattant és felém fordult.

- Én megyek, kifizetem a ruhák. Te addig sürgesd meg a fiúkat.

- Rendben- és már el is tűnt.

- Fiúk? Hogy haladtok?

- Egy perc- jött a válasz mind a három fiútól egyszerre. Azonban egyik sem egy perc múlva bújt elő. Először Emmett lépett ki a fülkéből, utána Jasper és mind a ketten Rosalie után vitték a ruhákat, amiket utoljára próbáltak.

- Edward, mi tart eddig? Komolyan, megőszülök, mire elkészülsz.

- Tessék, itt vannak a ruhák, vidd oda Rose-nak. Megyek én is- nyomta a kezembe a ruhákat úgy, hogy éppen csak a keze látszott. És mivel az ing látszott a karján, elhúztam a függönyt, hogy megnézzem, mit vacakol még. Engem pedig elkapott a nevetés, ahogy megláttam, hogy egy kézzel próbálja begombolni az ingjét.

- Gyere, hadd segítsek- mosolyogtam, majd megfogtam a karját és magam felé fordítottam. Aztán szépen sorban begomboltam minden gombot.

- Köszönöm.

- Úgy néztél ki, mint akin még soha nem volt ing- nevettem fel.

- Haha. Nagyon vicces vagy. Egyszerűen már elegem van a vásárlásból. Nem akarok egy ideig egy pláza közelébe se menni.

- Akkor gondolj csak bele. Most rajtam a sor. Ti mára végeztetek, nekem meg még van három bolt, ahol újabb temérdek mennyiségű ruhával kell szembenéznem.

- Ez igaz.

- Na, gyere. Rose már fizet és ezeket is hazavisszük, ha nem akarsz egy ideig vásárolni. De ha…

- Nem, nem. Mehetünk- és ő is elhúzta a csíkot a kassza felé. Én fejcsóválva követtem őt és közben jót mosolyogtam.

Miután mindent kifizettünk, a fiúk kezébe nyomtuk a táskákat és mentünk tovább. Az egyik egy ékszerbolt volt, a másik egy fehérnemű bolt, ahova a fiúknak nem kellett bejönniük. Rose kiküldte őket a kocsihoz, hogy lepakoljanak, de vissza kellett jönniük. És végül az utolsó bolt egy cipőbolt volt. Alapjáraton szeretem a cipőket, de ami sok, az sok. Rose felpróbáltatott velem vagy 50 pár cipőt, ha nem többet. Sajnos nem számoltam. A fiúk ott álltak és véleményt mondtak mindenről pontosan úgy, ahogy mi is tettük velük. Felvettem a következő magas sarkút és tettem benne néhány lépést, de arra nem számítottam, hogy valaki kiteszi elém a lábát. És ahelyett, hogy megpróbáltam volna visszanyerni az egyensúlyomat, előre dőltem, mint egy zsák krumpli. Arcom elé emeltem a kezem és vártam a találkozást a padlóval. De nem jött. Helyette két meleg kezet éreztem magamon, amint talpra állítanak. Felnéztem megmentőmre, aki nem más volt, mint Edward és vigyorogva nézett le rám.  Hallottam a fiúk röhögését és én sem tudtam megállni mosolygás nélkül.

-Köszönöm.

- Úgy néztél ki, mint akin még soha nem volt magas sarkú- idézte előbbi szavaimat, mire kinyújtottam rá a nyelvem. Kiszakítottam magam a karjai közül és megfordultam, hogy lássam ki segített Edwardnak,- akár tudat alatt is- hogy visszavágjon nekem, de már nem láttam senkit.

- Már elment. Lekéstél róla.

- Kösz szépen Einstein. Magamtól nem jöttem volna rá. Ha megbocsátotok, megyek és megveszem ezt a cipőt.

- Miért? –kérdezte Edward. –Hiszen menni sem tudsz benne?

- Pontosan azért, amiért te felveszed az inget pedig…- folytattam volna, de Edward magához húzott és egyik kezét a számra tapasztotta. Egyedül a keze választotta el az arcunkat egymástól és a gyomrom görcsbe rándult.

- Húú…- hallottam meg Emmett mély, dörmögős hangját. –Miről maradtunk le?

- Maradj csendben- sziszegte Edward. Meg se tudtam szólalni, de ekkor gondolatban válaszoltam neki.

- Meg sem tudok szólalni, ugyanis a kezed megakadályoz ebben. És ha elengedsz, talán megfontolom, hogy megtartom magamnak a titkodat, miszerint nem tudsz begombolni egy inget.

- Ez nem igaz- felelte sértettem, aztán elengedett és bosszankodva nézett rám.

- Én csak elmosolyodtam, majd megfordultam és Rosalie keresésére indultam. Kifizettük a cipőket és visszamentünk a fiúkhoz, akikhez csatlakoztak Alice-ék is. Utána mind beültünk az autókba és hazahajtottunk. Alice hazavitte a nővéremet, mi pedig egyenesen haza mentünk. Otthon kipakoltuk a csomagokat és szépen szétosztottuk kinek mennyi jár. Felvittem az első csomagot a szobámba és mentem a többiért, mikor Edward felajánlotta a segítségét. Emmett Rosalie cuccait hordta, míg Jasper az Alice által vásárolt zacskókat cipelte az emeletre.

- Köszönöm a segítséget- mosolyogtam rá Edwardra, miután minden ma vásárolt ruha felkerült a szobámba. Odasétáltam hozzá és adtam egy puszit az arcára hálám jeléül.

- Nincs mit. El tudsz egyedül pakolni vagy abban is elkél a segítség?

- Nem, köszönöm. Az menni fog. Ráérek egész este.

- Bella, siess. Még meg kell csinálnunk Edward autóját- dugta be a fejét Rose a szobába, aztán már el is tűnt.

- Köszönöm a segítséget, de most már át kell öltöznöm.

Edward furán nézett rám, amitől újra elnevettem magam.

- Nézz rám- mutattam végig magamon és ő úgy tett, ahogy kértem. –ebben a ruhában nem kezdhetek neki autót szerelni. Tiszta olaj lenne.

- Értem. Akkor magadra hagylak. A garázsban találkozunk- mosolygott, majd elhagyta a szobát. Én pedig a gardróbba mentem. Ott előhalásztam egy fekete melegítőt és egy tornacipőt. A hajamat összekötöttem és leszaladtam a garázsba. Rose már az autó alat volt, amit Emmett és Edward tartott. Alice és Jasper pedig néhány méterre tőlük, a Porsche-n ülve figyelték Rose ténykedését.

- Ha megvagy, akkor gyere ide és segíts- hallottam meg Rose hangját. Nekem sem kellett több, azonnal bebújtam az autó alá, Rose mellé. Mindent átnéztünk, közben Rose elmondta mit kell tudnom az autóról, közölte velem, hogy egy párszor már szerelte ezt a szépséget és egyéb. Bepillantottam a motorháztetőbe is és lám. Néhány óra múlva készen lettünk és végre kijelenthettem:

- Készen van.

Rose mellettem szintén előbújt és hevesen bólogatott. A fiúk letették az autót és Edward beindította. A motor halkan felbúgott és mindenki mosolyogva bólintott.

- Szép volt Bella- dicsért meg Rose, miközben megölelt. Nekünk már mindegy volt. Nyakig olajosak voltunk. Jó, nem a szó szoros értelmében. Azért nem úgy néztünk ki, mint a kisgyerekek, akik az olajjal játszanak a tiltás ellenére.

- Jó tanárom volt. De köszönöm.

- Én pedig mind a kettőtöknek köszönöm- szólalt meg Edward.

- Pedig kételkedtél bennem- emlékeztettem.

- Igen, de ezek után nem fogok.

- Köszönöm. Most pedig ha megbocsátotok, megyek és leszedem magamról a sok piszkot- fintorogtam.

- Megyek én is- szólt utánam Rose. A többiek lent maradtak, mi pedig bementünk a házba.

- Szép volt lányok- dicsért meg minket Carlisle. Mi összenéztünk és mosolyogva megköszöntük, aztán felmentünk az emeltre.

- Tudod, hogy most kivívtad a tiszteletüket?

- Ugyan miért?

- Mert egyikük sem tudja helyrerakni az autót, ha komolyabb baja van. Mindegyik ért hozzá, de egyik sem tudja, mit kell csinálni, ha nem indul. Ezért vagyok itthon én a szerelő.

- Most pedig elveszem a munkád.

- Dehogy- nevetett. –Épp ellenkezőleg. Örülök, hogy van valaki, aki tud nekem segíteni. Mert ezeknek hiába mondom. Egy bizonyos fokig megértik, aztán mintha süketeknek beszélnék.

- Értem- nevettem fel újra, aztán Rose a saját szobájába ment és én is az enyémbe. Lekapkodtam a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Jól esett lemosni magamról azt a sok piszkot. Aztán egy szál törölközőben átsétáltam a gardróbba. Ott előkészítettem a ruháimat. Utána visszamentem a fürdőbe. Feketével kihúztam a szemem, feltettem egy kis szájfényt, a hajamat begöndörítettem és elől hátracsatoltam. Aztán a szobába mentem, felvettem a ruhákat. Végül, mivel még volt egy órám indulásig, elpakoltam az új ruháimat. Fogtam egy táskát, beledobtam pár dolgot, amire ma szükségem lehet, aztán lementem a nappaliba, ahol a fiúk már lent voltak Alice-val és már csak Rose hiányzott, de pár perc múlva ő is leért.

- Tessék- ejtette a kezembe Edward a kocsi kulcsokat.

- Ezt most miért? Csak ne…?

- De. Vezetheted ma. Cserébe, amiért annyit dolgoztatok rajta.

- Köszi- ugrottam a nyakába. Ő még éppen meg tudott tartani, mielőtt elestünk volna. –De… én nem akarok elmenni Rony-hoz.

- Nem kell. Ma mi visszük őt suliba- magyarázta Alice, majd bepattant Jasperrel a sárga Porsche-ba.  Rose és Emmett pedig velünk jöttek a Volvóval. Iszonyatosan jó volt vezetni ezt az autót. Már értem Edward miért szereti annyira.

Gyorsan megérkeztünk az iskolába, de Alice autója még nem volt sehol. Így a Volvó mellett állva vártuk, hogy megérkezzenek. Mikor egy motor hangja ütötte meg a fülemet. A főút felé néztem és pont akkor kanyarodott be a suli kapuján egy fekete Kawasaki ZX6R. Az állam a földet súrolta. Gyönyörű volt a motor. Leszállt róla az utasa, levette a sisakját és engem újabb sokk ért. A srác annyira helyes volt, ráadásul vámpír. A szeme arany színű, a bőre fehér és az illatát felém sodorta a szél.

-Uh…- csúszott ki a számon. A srác felém fordult, majd megeresztett egy szívdöglesztő mosolyt és megindult az épületbe.