19.fejezet

(Bella szemszöge)

Másnap reggel kipihenten ébredtem. Nem aggódtam, mivel tegnap mindent elintéztem, amit akartam. A lányom cuccait átvitettem a szobánkba. A lehető legkomolyabban gondoltam, hogy nem engedem el magam mellől. És ez így is lesz. Anabelle és Oliver felváltva fognak vigyázni Caroline-ra, amíg a bátyám haza nem jön. Mondjuk, én nyugodtabb lennék, ha azután is vigyáznának rá, de ezt majd ők eldöntik.

-Bella, gyere- lépett be a szobámba Jane.

- Sss… Most aludt el- suttogtam a kicsire mutatva.

- Jaj, ne haragudj. De el kellene mennünk vásárolni. Még egy nagycsomó minden hiányzik az estélyhez.

- De hát ti voltatok tegnap. Miért kéne elmenni ma is?

- Mert tegnap nem kaptunk meg mindent. És nem jöttél velünk.

- De most épp alszik Lili- kapaszkodtam az utolsó mentő övembe. Nem akartam vásárolni menni, de nagyon úgy néz ki, most nem úszom meg.

- Szólj valakinek, hogy figyeljen rá. Mindenki örömmel vigyázna rá, annyira szeretik- mosolygott és beljebb táncolt.

- Nem- csattantam fel, mire a lányom ébredezni kezdett. –Nem hagyom magára. Nem bízom senkire. Mostantól állandóan mellette leszek.

- Mi a baj? Nem bízol a többiekben? Vagy…

- Nem bízom Serenában. Bárkinek el tudja venni az erejét és nem akarom védtelenül hagyni a lányom vagy a barátnőm. Te is láttad tegnap, hogy mi történt. Bármire képes lenne. Még a parancsot is megszegné. Hidd el nekem- mondtam, majd felvettem Lilit, mert sírni kezdett. Na, ennyit az alvásról.

- Rendben, veletek megyek, de csak akkor, ha Car is jön. És viszem a kicsit is. Amúgy is vennünk kell neki pár új ruhát. Úgy nő, mint a gomba. Lassan nem lesz mit ráadnom- mosolyogtam.

- Oké. Én szólok Caroline-nak és negyed óra múlva a bejáratnál találkozunk- mondta és már ott sem volt. Haj, miért is kellett kitalálnom ezt az estélyt. Miért is? Mert a férjem el akart utazni és csak ezzel tudtam rávenni, hogy maradjunk itthon. Nem baj Bella, kibírod- bíztattam magam. De jó, újra beszélni kezdtem magammal. Hurrá.

15 perc múlva már a bejáratnál vártuk Jane-t. Mint utólag kiderült, jön anya, Heidi, Ana- mivel ő vigyáz most Caroline-re- én és a pici Caroline meg Jane. Még jó, hogy nem jutott eszébe elrángatni a fiúkat is.

Végül Jane is csatlakozott hozzánk és együtt mentünk a plázába. Két autóval és remélhetőleg elég lesz a szabad hely a vásárolt cuccoknak.

Renáta Volturi

(Serena szemszöge)

Muszáj megtalálnom a módját, hogy a lehető legtöbb fájdalmat okozzam annak a ribancnak. De sajnos muszáj fenntartanom a látszatot, miszerint mennyire szeretnék én a Volturi katonái közé tartozni. Miért nekem kellett ezt a feladatot kapnom? Ezerszer inkább mentem volna a Cullen családhoz helyette, mint ide. Nagyon kell vigyáznom, nehogy rájöjjenek ki is vagyok valójában, mert akkor nekem végem. Abban a percben, hogy megtudják ki vagyok, meghalok. Persze csak ha idő előtt jönnek rá. Keresnem kell valakit, aki minden apró részletet tud és Arónak sem tudja megmutatni. De ki lehet az? Kicsoda? Renáta. Ez az. Ő Aro személyi testőre. Pajzzsal rendelkezik akár csak az a kis lotyó, de nem olyan erős. Aro pedig nem tud a gondolataiba férkőzni. Meg is van a tökéletes áldozat. Már csak meg kell keresnem.

Elindultam a hosszú folyosón és keresni kezdtem. Mivel a többség nem tartózkodik a várban, könnyű volt megtalálnom. Éppen a szobájában olvasgatott. Jaj, hogy ez mennyire szánalmas. Annyi jó férfi van ebben a várban. El tudnék szórakozni velük. Ő pedig itt punnyad egy nyavalyás könyvvel. Szánalma.

Bekopogtam, majd vártam az engedélyt, hogy beléphessek, amit hamar meg is kaptam.

-Szabad.

Na, akkor fel a jó kislány álcát és rajta.

-Szia, nem zavarok? Csak kicsit unatkozom és gondoltam keresek valakit, akivel tudok beszélgetni.

- Nem, gyere csak be- állt fel és elrakta a könyvet, majd leült az ágyra. –Foglalj helyet. Miről szeretnél beszélgetni?

- Igazából nem ismerek itt senkit és…

- Jaj, bocsáss meg. A nevem Renáta. Te pedig Serena vagy. Tegnap már láttalak.

- Igen. Én is téged. De te másnak a testőrségébe tarozol. Ugye? –kérdeztem, mint aki nem tud semmit és leültem az ágyra vele szembe.

- Igen. Én Aro személyi testőre vagyok. Tudod, van egy pajzsom. Hasonló, mint a Belláé, de gyengébb. Csak rövid időre és csak nagyon közelre tudom kitolni. Ez pusztán mentális védelem.

- Értem- mosolyogtam. Megtaláltam a tökéletes alanyt. Sokat fecseg és még ostoba is. Hajjaj. Mit fog ezért kapni szerencsétlen. –Én el tudom venni más vámpírok képességét. Persze csak ideiglenesen. A leghosszabb idő három nap volt eddig- hazudtam. A leghosszabb idő egy teljes év volt. Meg is volt bolondulva az a tökkelütött, mikor rájött, nincs képessége egy jó darabig.

- Nem baj. Majd mi itt segítünk neked. A mesterek minden újoncból a maximumot hozzák ki. Ne aggódj, pár hónap múlva sokkal erősebb leszel- mosolygott kedvesen. Kár, hogy pár hónap múlva a pokolban fogsz égni minden Volturissal egyetemben.

- Igen, én is ebben reménykedem. Azért is jöttem, mert nincs senkim és szeretnék fejlődni.

- És, milyen itt nálunk? Hogy tetszik?

- Nem rossz. Mindenki rendes velem, kivéve egy valakit. Mégpedig Aro lányát. Tényleg. Vajon mi baja lehet velem? –Azon kívül, hogy szerettem volna megkóstolni a drága kicsi lányát.

- Most született a lánya és a barátnője is nagyon közel áll hozzá. Te pedig tegnap nyíltan rájuk támadtál. Ez szerintem elég nagy probléma.

- Tudom, tudom. De nem sejtettem, hogy ekkora baj lesz belőle. Csak régen vadásztam és hirtelen jött. Még én sem tudtam, mit csinálok- hazudtam folyékonyan. Hát igen. Ezt az egyet nagyon jól megtanították.

- Adhatok egy tanácsot? –kérdezte félénken, mire bólintottam. Bár tudom, úgyse fogom megfogadni.

- Bellával nem jó ujjat húzni. Hagyd a kislányt és a barátnőjét is. A kislány mindenkit az ujja köré csavart egyetlen nap alatt. A lány pedig hónapok óta él velünk. Will, ő Aro fia és Bella bátyja. Soha nem hagyná, hogy bármi baja essen a menyasszonyának. És Bella sem. Nem szeretnéd megismerni a haragját- mondta félelemmel a szemében.

- Miért fél tőle mindenki?

- Nem csak félelemből tesszük, amit mondd. Ez a kötelességünk. És mindenki, aki évek óta itt él, szereti és tiszteli őt és a bátyját. Bella nem olyan gonosz, mint amilyennek az egész vámpír világ ismeri. Jószívű, kedves és önzetlen. De ha bántják a családját vagy ellenszegülnek a parancsának- ami ritkán történik, mert nem osztogat túl sokat- akkor bizony előjön a rosszabbik énje és akár végzetes is lehet.

- Még mindig nem világos, mitől olyan félelmetes- adtam az ártatlant. –Csak mert Aro Volturi lánya?

- Nem. Ő a legerősebb tag a Volturi vezetői között. Bár szerintem az egész vámpírvilág legerősebb vámpírja vagy félvére. Annyi képességgel és tudással, amivel rendelkezik, szerintem aligha van nála veszélyesebb vámpír. Hatalmas tiszteletnek örvend. Már csak magam a neve félelmet kelt és ehhez társul még, hogy Aro egyszem lánya. Fogadd meg a tanácsom és kerüld el messzire. Látszik, hogy nem kedvel téged. Nem bízik meg benned és ez szokatlan. Általában mindenkivel kedves, de te már az első találkozásnál felbosszantottad. Dühös és ez nem jó. Nem bízik benned és egy rossz mozdulat akár a halálodat is okozhatja.

- Nem félek tőle- mondtam. Ezeket eddig majdnem mindet tudtam róla. És mindezek ellenére most itt vagyok.

- Pedig kéne. Itt még senki nem élte túl, ha ellenszegült a parancsnak vagy elárulta a Volturit. Bár Bella és Will meg tudják védeni magukat jobban, mint itt bármelyik testőr, Aro mégis úgy védeti őket, mint a hímes tojásokat. De szerintem téged jobban érdekelne Caius testőrsége, nem?

- Majd arra is kerítünk sort, de szeretnék megismerni mindenkit. Főleg azt szeretném tudni, mi az, amik miatt bajba kerülhetek. Tudod, azokat el szeretném kerülni. Ezért is kérdeztem Belláról. De mit szólnál, ha mesélnél nekem arról az ember nőről. Aro fiának a menyasszonyáról. Tudod, nem szeretnék bajba kerülni és inkább elkerülném, ha ez a legjobb.

Meg a kis fenéket. Majd valahogy kihúzom magam, ha valami gázos ügybe keveredek.

-Mint ahogy tudod, ő a menyasszonya Willnek. Ha sokáig akarsz élni, elkerülöd. A kislány születésekor Bella férje elvesztette a fejét és erősebben fogta meg a karját. Ha Jane nem lép közbe, Marco megöli. Mikor Will megtudta, annyira mérges lett, hogy nem sok hiányzott, hogy Marco életét vegye. Szerencsére Bella megakadályozta a tragédiát, de Will azóta sem bocsátott meg sógorának. 

- Szerinted bocsánatot kérhetnék tőle négyszemközt?

- Nem hiszem. Ahogy hallottam, Bella testőröket rendelt Caroline mellé és szigorúan megtiltotta, hogy a közelébe engedjenek téged. És amint Will hazaér és tudomást szerez a támadásról, ő is figyelmeztetni fog- mondta nagyon komolyan. Láttam a szemében, hogy mélységesen tiszteli és szereti ezeket a szánalmas félvéreket. Ugyanakkor félelem is társul ezek mellé.

- Szóval Bella barátnője Caroline. És csak ezért védi? Mert barátok? –kérdeztem puhatolózva. Nem lenne jó, ha konkrétan rákérdeznék mindenre. Már mikor felhoztam szóba ezt az embert, akkor is furcsán nézett. Talán nem is olyan agyatlan szegénykém.

- Nem. Ezért is, de a bátyja miatt is.

- Ezt nem értem- adtam az értetlent. Oh Istenem. Folytasd már.

-  Bella és Will között olyan kötelék van, amit nem lehet megmagyarázni. Nem vérszerinti estvérek, csak úgy tekintenek egymásra. Teljes az összhang köztük. Mindent megbeszélnek és nincsenek titkaik egymás előtt. Aro a vérszerinti apjuk, de Tia nem az édesanyjuk. Szóval féltestvérek. De ezt nem mondanád meg, ha látnád, hogyan viselkednek egymással. Soha nem láttam még olyan testvérpárt, mint ők. Összetartók és bármit megtennének egymásért. Irigylésre méltóak.

- És milyenek? Mármint Will és Marco?

- Mind a ketten, mint a félistenek. Esküszöm neked. De Marco nem néz rá másra, mióta feleségül vette Bellát. Fülig szerelmes belé. Csak rá kell nézni. A kicsi születése óta pedig nagyon boldogok. Will pedig- sóhajtott egyet, majd folytatta. –Ő egy álom pasi. De itt senki sem elég jó neki. Senkivel nem kezdett ki a várban, bezzeg a városban nagy nőcsábász hírében állt. Aztán elmentek Culenékhez és már nem egyedül jött vissza.

- Akkor kivételesen szerencsések, hogy ilyen pasikat fogtak ki.

- Irigylem őket, de örülök a boldogságuknak.

- És hogy látod? Boldogok? Mármint Caroline és Will, meg Bella és Marco.

- Will olyan, mintha kicserélték volna, mióta visszajöttek. De ahogy látom Caroline-nak hatalmas befolyása van Will felett. Viszont Bellát nem irányítja a férje. Mintha nem lenne rá befolyása. Képtelen őt irányítani. De nem is lehet.

- Ezt hogy érted?

- Bella gyermekkora óta erős jellem. Egyszer láttam összezuhanni, mióta itt vagyok és azután mentek el Cullenékhez. A mai napig nem tudjuk mi változott meg Bellában, de már nem ugyan olyan, mint mielőtt elment.

- Értem. Egy valamit elárulsz még nekem? –kérdeztem, mire óvatos lett.

- Igen.

- Mi ez a nagy felhajtás? Mindenki össze-vissza rohangál és nincs egy nyugodt perce.

- Áá… Bella estélyt szervez, hogy bemutathassa a férjét és a lányát a vámpír világnak. Will és Caroline pedig bejelentik az eljegyzésüket.  

- Világos. Köszönöm, hogy meséltél nekem. Így legalább valamennyire képben vagyok. Köszönöm. Majd még beszélünk. Nekem most mennem kell, nehogy Caius kerestessen.

- Szólítsd mesternek. Muszáj lesz. Nagyon szigorú. Hidd el- mosolygott, majd újra előkapta a könyvet, amit félretett.

- Majd még kereslek- mosolyogtam, majd kiléptem a szobából. De még mennyire hogy keresni foglak. Belőled a legkönnyebb kihúzni bármiféle információt. És nagyon is a hasznomra leszel. Minden apró részlet érdekel erről a bagázsról, ami hasznos lehet. Minden.

18.fejezet

(Bella szemszöge)

Végre képes voltam egyedül gondoskodni magamról. Nem szorultam rá másokra és nem kellett valakit megkérnem arra, hogy segítsen megcsinálni ezt vagy azt. A lányommal és Marcoval is tudtam foglalkozni. Berendeztük a kicsi szobáját, ami pont a miénk mellett volt.

Marco pedig tényleg próbál megváltozni. Szerencsére már nem hozza fel Edwardot. Mindenben próbál a kedvemben járni és látom rajta, hogy tényleg igyekszik. Próbálkozik és én is. Szeretném helyre hozni a házasságomat. Csak így élhetek békében. Ha minden normális. És ez csak akkor lehetséges, ha én is ezt akarom.

-Min gondolkozol? –kérdezte Marco.

- Csak a lányunkon. Olyan szép. És a képessége csak még egyedibbé teszi. Még soha nem hallottam ilyenről és én sem rendelkezem ezzel a képességgel.

- Pontosan. Egyedi és gyönyörű. Pont, mint az édesanyja. De meg kell hagyni, hatásosan kommunikál- mosolygott.

- Az egyszer biztos. Bármit is szeretne, meg tudja mutatni és megértjük. Pont az ellenkezőjét csinálja annak, amit apa tud.

- Nagyon boldog vagyok. El sem tudom mondani mennyire örülök, hogy adtál egy második esélyt. Köszönöm neked. Köszönöm.

- Nem kell megköszönnöd. De nem szeretném, ha megint olyan lennél, mint az esküvő után. Olyan erőszakos, féltékeny. Azt nem bírnám újra elviselni.

- Nem. Megígérem, hogy nem teszem ezt veled többet.  Nem leszek ilyen. Megígérem és be is fogom tartani.

- Remélem is. Mert nincs több lehetőség- mondtam és felé fordultam. –Nem vagyok hajlandó több esélyt adni neked. –mondtam komolyan.

- Szeretlek. Szeretlek- mondta Marco és megcsókolt.

(Caroline szemszöge)

-Hogy érzed magad? –kérdezte szerelmem. –Fáj még a karod?

- Jól vagyok. És nem, nem fáj. Mondtam már, hogy semmiség.

- Ez nem igaz. Nem gondoltam volna, hogy bárkinek is megfordul a fejében, hogy rád támadjon. Pláne nem, hogy Marco. Nem is értem őt.

- Will, kérlek. Felejtsük el az egészet. Nem történt komolyabb baj, csak kicsit bekékült. Ez nem olyan vészes.

- De bármi történhetett volna. Ha Jane nem érkezik időben…

- Sss… ne is gondolj erre- tettem a kezem a szájára. –Ne gondolj rá. Itt vagyok. Nem történt komolyabb baj. Felejtsük el. Kérlek.

- Nem élném túl, ha bármi történne veled. Abba belehalnék.

- Will- szóltam rá erősebben.

- Rendben. Értem- tartotta fel a kezét, és mosolyogva nézett rám. –De akkor is nagyon szeretlek. Szeretlek és nem fogom hagyni, hogy újra ilyesmi történjen. Még Marco sem bánthat téged. Még ő sem- mondta komolyan és megcsókolt.

Kopogtak, mire elváltunk egymástól, de Will mellkasának dőltem.

-Szabad- mondta szerelmem, mire belépett Tia.

- Oh… Sajnálom gyerekek. Nem akartalak megzavarni benneteket- mosolygott Tia.

- Nem zavartál meg semmit. Gyere csak beljebb anya- mondta Will mosolyogva és megpaskolta mellettünk az ágyat.

- Miről lenne szó? - kérdeztem.

- Bella a minap felvetett egy fantasztikus ötletet és azért jöttem, hogy megkérdezzem mi a véleményetek és hogy segítenétek-e? Szeretne egy estélyt rendezni, hogy hivatalosan is bemutathassa a férjét és a lányát. És ez remek alkalom lenne, hogy ti is bejelentsétek az eljegyzéseteket.

- Ez remek ötlet. Nekem tetszik- mondtam.

- Nekem is- szólalt meg Will is.

- Segíthetünk valamiben?

- Még nem tudom. Megyek és megbeszélem a részleteket a többiekkel. De mi lenne, ha ti is jönnétek és megosztanátok velünk az ötleteiteket?

Szerelmemmel mosolyogva felálltunk és követtük Tiát Aro dolgozószobájába. Jó volt látni, hogy ennyire boldog. Végre van valami, ami eltereli a figyelmét és van valami, ami lefoglalja. Hiszen neki és a feleségeknek nem igazán van mit csinálniuk ebben a várban. Nem csodálkozom, hogy unatkozik. Én is ezt tenném, ha folyton be lennék zárva ide.

-Sziasztok- köszöntünk, ahogy beléptünk a helyiségbe. Mindenki bent volt. Persze, akik szeretik az ilyesmit. Jane, Heidi, a feleségek, Bella és Marco, meg még egy páran.

- Sziasztok- köszöntek ők is kórusba. Komolyan, mint a kis iskolások, akik egyszerre köszönnek a tanító néninek.

Meg is mosolyogtam a gondolataimat. Hogy mik nem jutnak nekem eszembe. Will kérdőn nézett rám, de csak megráztam a fejem.

-Szóval- kezdte Tia –Azért vagyunk itt, mert a lányomnak fantasztikus ötlete támadt. Én már mindenkit végig jártam és megkérdeztem. Egyet értettetek az ötlettel, miszerint estélyt rendezünk a kastélyban. Aro, Marcus és Caius is engedélyezték. Ezért mivel a te ötleted volt- fordult Bella felé- szeretném, ha elmondanád mire gondoltál pontosan.

- Először is örülök, hogy senki nem ellenzi az ötletet. Igazából nem szeretnék nagy felhajtást. Bár kétség kívül jó lenne, ha sokan itt lennének. Tekintve, hogy szeretném bemutatni a lányomat és a férjemet. Emellett pedig remek alkalom lenne, ha a bátyám és Caroline hivatalossá tennék az eljegyzésüket- mosolygott barátnőm felénk nézve.

- Remek ötlet… Tökéletes… Kitűnő… Pompás…Stb- ehhez hasonló jelzők hangzottak mindenkitől.

- Akkor akár el is kezdhetnénk a szervezést. Az első dolog, amit meg kell beszélnünk, az az időpont. Mikor tartsuk az estélyt? –tette fel az első kérdést Tia.

- Nem is tudom- motyogta Bella tanácstalanul. –Mennyi ideig tart megszervezni egy ilyen rendezvényt?

- Az attól függ. Pár nap alatt- válaszolta Heidi. Mióta itt vagyok, rájöttem, hogy ő és a többi volturis lány meg persze a feleségek feladata az összes rendezvény, amit ennek a kastélynak a területén szerveznek. Nekik köszönhetjük, hogy minden annyira gyönyörű.

- Akkor, mikorra szervezzük meg az estélyt? –kérdezte Tia. De ekkorra már mindenki mondott mindent és szerintem fogalmuk nem volt róla mit kérdezett Tia.

- Mondjuk jövő héten pénteken? –kérdeztem túlkiabálva a többieket. Mindenki felém fordította tekintetét, majd egyesével bólintottak jelezve, hogy megfelel nekik az időpont.

- Szóval van összesen hat napunk. Mindenkinek kiosztom a feladatát…- mondta Tia kezébe véve az irányítást. Bár eddig is ő irányította az egész szervezést, de most világossá vált számomra, hogy ő a főszervező. Mindenkinek elmondta mit kell csinálnia, hogyan, miként stb. Miután végeztünk a megbeszéléssel, mindenki ment a maga dolgára. Mi Willel a szobánkba mentünk.

-Anyira nem szeretnélek itt hagyni- kezdett „hisztizni” szerelmem. Nincs kedvem elmenni.

- Csak pár nap. Amíg ti elintézitek az italt vagy kaját. Fogalmam sincs, hogyan mondjam. Addig mi itthon a dekorációt és a többit. Örülj neki, hogy nem kell az egész napodat egy plázában töltened, miközben megállás nélkül boltról boltra jársz.

Will, Marco és Félix kapták azt a nagyszerű feladatot, hogy gondoskodjanak az italról. Persze, mivel vámpírokról van szó, ezért nyílván vért kell beszerezniük. Állati és ember vért. Tekintve, hogy lesznek itt vegetáriánusok és persze a volturi tagjai között is vannak olyanok, akik áttértek más táplálkozási szokásokra.

Szerencsére nem embereket és állatokat fognak ide hozni. Már csak az kéne. Tia megadta nekik egy beszállító címét, aki már évek óta ellátja a volturit táplálékkal.

-De az a pár nap is olyan hosszú lesz- nyafogott tovább. Komolyan mondom. Ilyenkor olyan, mint egy kisgyerek. Egy igazi kislány.

- Ki fogod bírni. Elhozzátok a megrendelést és már jöttök is vissza. Oh… visszafelé szerezz be nekem egy üveg pezsgőt vagy bort. Tekintve, hogy emberi lény vagyok, nem ugyan azzal táplálkozom, mint ti. És nem szeretném megkóstolni a vért vámpírrá válásom előtt- fintorogtam. Kirázott a hideg, ha arra gondoltam, hogy emberként kell vért innom.

- Rendben. Kérésed számomra parancs. De akkor mit is hozzak? Bor vagy pezsgőt?

- Mind a kettőt. Rád bízom milyet. Legfeljebb majd Bellával mi ketten megisszuk. Vagy ha szeretnéd te is csatlakozhatsz hozzánk- mosolyogtam és megcsókoltam. Ekkor viszont hangos zajjal kicsapódott az ajtó és Félix vigyorgó fejét láttam meg.

- Indulhatunk? –kérdezte fülig érző szájjal szerelmemtől.

- Máris? Miért ennyire sietni? Még ráérünk. Holnap vagy holnapután majd elmegyünk.

- Tia azt kérte, hogy amilyen hamar csak tudunk- hogy az a vigyor muszáj a képére? Már engem idegesít. –Amúgy meg a csajok teljesen felpörögtek. Mindenhol ott vannak és nincs egy perc nyugtunk sem. Lehetetlen bárhová menni a nélkül, hogy valamelyik ne lenne ott.

- Egy órát kérek- morogta Will Félixnek, majd az ölébe húzott.

- De… - kezdett volna tiltakozni a nagy melák, de Will szúrós tekintete hamar meggyőzte.

- Egy óra múlva indulhatunk. Én még szeretnék elköszönni a menyasszonyomtól. Egy óra múlva lent találkozunk a kastély előtt. Addig pedig viszlát Félix- mosolygott szerelmem az utolsó mondatánál és integetni kezdett. –Az ajtót pedig csukd be magad után.

Félix morcosan ugyan, de távozott a szobából. Mikor az ajtó becsukódott, hangos nevetésbe kezdtem. Az a fej, amit vágott kifejezetten vicces volt. Esküszöm, majd meg szakadtam a röhögéstől. Mint egy kisgyerek, akinek elvették a játékát és utána még a szobába is zavarják.

Miután csillapodott a nevetésem, már csak szerelmemmel foglalkoztam. Ki tudja, hány napig lesz távol. Iszonyat nehéz lesz kibírnom nélküle. Mióta együtt vagyunk csak annyi időre váltunk el egymástól, amíg ő vadászni ment. Vagy én a lányokkal vásárolni. De hosszabb ideig még nem voltunk távol egymástól.

(Bella szemszöge)

Az anyai szeretet egészen különleges. Talán a legerősebb emberi és lelki kötelék a világon.

A fiúk elindultak beszerezni a vért az estélyre, mi pedig a többivel voltunk elfoglalva. A díszítéssel. Meg persze a lányommal. Nem voltam hajlandó elmozdulni mellőle. Egyszerűen képtelen vagyok magára hagyni még akkor is, ha alszik. Gyönyörű teremtés. Az én kis csöppségem.

-Bella, édesapád hívat a nagyterembe- fintorgott Jane.

- Mi a baj? Tudsz valamit? Miért akarja, hogy odamenjek? –kérdeztem. Nem szokott így fintorogni, mikor közli, hogy apám hívat.

- Valami tehetséges vámpír akart csatlakozni a Volturihoz. A mesterek beleegyeztek és most szeretnék bemutatni nektek és neki is mindenkit, aki itthon van.

- Rendben, megyek- mondtam. Jane eltűnt én pedig indultam volna utána, de a kicsi sírni kezdett. Felvettem és vele együtt mentem a nagyterembe. Ott volt mindenki, aki fontos és itthon tartózkodik. Természetesen a bátyámék nem voltak jelen, mivel már elindultak.

-Will, Marco és Félix- kérdezte apa felém fordulva, de anya válaszolt helyettem.

- Elküldtem őket. Be kell szerezniük valamit az estélyre és csak pár nap múlva érkeznek vissza.

- Értem. Akkor velük majd később tudatom- mondta apa és felállt a székéből. Én a helyemre álltam és magam mellé húztam Caroline-t is. Meg kell szoknia, hogy itt áll fenn a trónok mellett. Itt van a helye a bátyám leendő feleségeként.

- Mindenki, ő itt Serena. Mától tagja a Volturinak. Szeretnénk, ha segítenétek neki beilleszkedni. Caius testőrségébe tartozik. Mások képességét tudja hatástalanítani és ideiglenesen elvenni. Ezt értsétek úgy, hogy pár napra meg tud szabadítani a képességeitektől. Hiába szeretnétek használni, nem lesztek rá képesek- mondta Aro.

- Serena, ők lesznek a társaid- mutatott a Caius mellett álló csoportra. Caius testőrségéhez tartozóakra. - Idővel mindenkivel megismerkedsz, de most nem mutatok be mindenkit személyesen. Mint látod, elég sokan vagyunk, ezért sok időt venne igénybe. Most csak a legfontosabb személyeket mutatom be. Minket már ismersz. A feleségeink, Sulpicia, Athenodora és Tia. Van egy fiam, akivel majd pár nap múlva találkozhatsz. Egy vejem, vele szintén pár nap múlva ismerkedsz meg. A hölgy, aki mellesleg ember, a fiam menyasszonya. Mellette a lányom Isabella és a karján az unokám Liliana- mutatott be minket apa. Ám ami ez után történt, az felettébb felkavaró volt. És hirtelen jött. 

Serena beleszagolt a levegőbe, majd felénk kapva a fejét morogni kezdett, majd megindult egyenesen nekünk rohant. Hirtelen fogalmam sem volt mit tegyek, de ahogy észrevettem senki se fogta fel, mi történt.

Gyorsan Caroline kezébe adtam a lányom és a pajzsom alá vontam őket. Mielőtt elérhetett volna, ellöktem és nekiesett a falnak. Elé rohantam és Jane képességével kínozni kezdtem őt. Nem tartott sokáig. Éreztem, hogy próbálja használni a saját erejét, de a pajzsom megakadályozta. Abbahagytam a kínzását és felemeltem a földről. A nyakánál foga a falnak nyomtam és morogva, félelmetes hangon magyaráztam el neki a dolgokat.

-Ilyet még egyszer ne, ha életben akarsz maradni. A lányom és a barátnőm nem táplálék. Ők ugyan olyan tagok, mint akár melyikünk. És ha még egyszer megpróbálod megölni őket, végzek veled. Velem rosszul jársz, mert rajtam nem használ a képességed. Úgyhogy jól gondold meg mit teszel, vagy hamuként végzed- mondtam még mindig a nyakát szorítva, majd elengedtem őt.

- De ők csak emberek- kapkodott levegő után, holott semmi szüksége rá.

- Tévedsz- szólt közbe apa és elkapta a vállam, mielőtt újból hozzá érhettem volna. Na, ez a nő sem lesz a kedvencem. Az már egyszer biztos. De ahogy látom, ő sem szívlel engem különösebb képpen. –Az unokám, akárcsak a lányom és a fiam, félvér. Félig ember félig vámpír. A lány, Caroline pedig szintén nem táplálék. Ha nekik bajuk esik általad, halott vagy. Ezt a lehető legkomolyabban mondom. Ők érinthetetlenek- mondta apa én pedig visszasétáltam a lányomhoz.

- Én visszavonulok. Később még találkozunk- mondtam. 

- Várj Bella. Én is jövök- mondta Caroline és együtt mentünk a szobámba.

- Ez nem volt semmi. Még fel sem fogtam mi történik, de már előttünk volt és támadni akart. Ha te nem figyelsz oda, akkor lehet már meghaltam volna- mondta Caroline ijedten.

- Mostantól mindig legyen melletted valaki. Mindegy hogy ki, de ne maradj egyedül. Nem bízom benne. Túl könnyen bejutott közénk. Valami nem stimmel vele. Még ma szólok Anabelle-nek vagy Olivernek, hogy folyton legyenek melletted- mondtam komolyan.

Ha én nem lépek időben, képes lett volna megölni vagy Carolinet vagy a lányomat. Tényleg, a kicsit sem hagyhatom mostantól egyedül. 

-Igazán nem szükséges. Én…- kezdett volna tiltakozni, de nem érdekelt. Ebből nem engedek. És ha ezt Will megtudja, biztos, hogy osztja majd a véleményem.

- Erről nem nyitok vitát. Ha a bátyám ráér, úgyis melletted lesz, de ha nem, akkor kell egy testőr. Mindenhova el fog kísérni. És ne rázd le, kérlek. Bár mondjuk, nem hiszem, hogy sikerülne, de mindenesetre szeretném, ha megígérnéd. Ha Willel leszel, természetesen a közeledben sem lesz. De amúgy ez szükséges. Mondom, hogy nem bízom benne. Képes lenne a parancs ellenére is ártani neked. Éreztem a gyilkolási vágyát. Kérlek. Legalább addig, amíg vámpírrá nem változol- kértem könyörgőn. Nagyot sóhajtott, majd beleegyezett.

- Rendben van. Megígérem, hogy nem rázom le őket. De mi lesz a lányoddal? Ugyanis nem csak engem akart megölni, hanem őt is. 

- Mindig mellette leszek. És persze ha szükséged van rám, akkor melletted is. A lányomat mostantól nem engedem el magam mellől. Ha pedig mégis muszáj, akkor Willre bízom vagy anyáékra. De nem engedem, hogy baja essen. Ő az enyém és ölni is képes lennék érte. A lányom és megvédem mindenkitől, aki ártani akar neki. Akár az életem árán is, de ő élni fog. –Mondtam. Minden egyes szót a lehető legkomolyabban gondoltam. Ő az életem. Érte bármire képes lennék. Marcót szeretem, de nem annyira, mint Edwardot. Edwardért is bármire képes lennék, de a lányom szent és sérthetetlen. Mindentől és mindenkitől megvédem. Az életemet adnám érte, ha ezzel megmenthetném őt. És meg is teszem, ha erre sor kerül. Az egyszer biztos. 

17.fejezet

(Caroline szemszöge)

Már vagy fél órája lehettem kettesben a kicsivel, mikor nyílt az ajtó és belépett rajta…

-Marco, hát te? –kérdetem meglepetten. Nem számítottam rá. Azt hittem Bella mellett marad.

- Két okból vagyok itt. Az egyik, hogy szeretnék bocsánatot kérni. Tudom, ezen már nem lehet változtatni, mert megtörtént, de nagyon sajnálom. Nem akartalak bántani, de elvesztettem a fejem. Kérlek, ne haragudj rám- nézett rám, majd a tekintete a kezemben lévő angyalra vándorolt. –A másik ok pedig a kislány. Bella magához tért és a lányát akarja látni.

- Rendben. Máris átviszem.

- Nem lehetne, hogy inkább én…

- Marco, ne haragudj, de nem vagy túl jó állapotban. Bármelyik pillanatban újra kibukhatsz valamin és ez a kicsi még nagyon gyenge.  Szerintem el kellene menned vadászni. Talán attól megnyugodnál. Ha Bella felépül, majd megbeszélitek a gondjaitokat. De most nem. Nem adom oda neked a kicsit. Még akkor sem, ha az apja vagy. Bocsáss meg kérlek, de viszem az édesanyjához.

- Talán igazad lehet- hajtotta le a fejét. –Szörnyen viselkedtem.

- Marco, ne bántsd őt. Nem parancsolhatunk a szívünknek. Nem mondhatjuk azt, hogy: márpedig most őt fogod szeretni, mert ez a helyes… Nem csalna meg téged soha. Szeret még akkor is, ha nem olyan mindent elsöprő szerelemmel, mint Edwardot. Csak tönkre teszed az örökös féltékenykedéssel és nem csak őt, hanem magadat is. És ha így folytatod, sajnos talán még a kislányt is. Ma nem sokon múlott, hogy elveszítsd őket.  Ezt szeretnéd? Ha mind a kettőjüket elveszítenéd? Vagy, hogy boldogok lehessetek mind a hárman? Mint egy igazi család. Bella neked adta a lehetőséget, hogy a gyermeke apja légy. Sőt. Ő úgy akarja nevelni a lányát, hogy téged tekintsen apjának. Meg sem fordult a fejében, hogy elárulná a kicsinek, hogy nem te vagy a vérszerinti apja. Hálás neked és szeret. De ha úgy érzed nem bírod tovább, akkor inkább engedd el. Mert így csak szenvedni fogtok mindannyian. Gondolkozz el azon, amiket most mondtam. Mert ha nem változtatsz, hamarosan egyedül maradsz- mondtam és kisétáltam a szobából a kislánnyal a karomon egyenesen barátnőmhöz. Mikor az ajtó elé értem, már nyílt is az ajtó. Odabent volt a büszke nagybácsi és a nagyszülők. Meg persze Bella. Barátnőm erőtlenül mosolyogva nyújtotta a kezét a kicsiért én pedig a kezébe adtam a lányát. Majd hátrébb léptem szerelmemhez és hozzábújtam. Ő átölelt és így figyeltük Belláékat. Olyan aranyosan voltak együtt.

-Örülök, hogy végre magadhoz tértél. Ugyanis ez a kis csöppség már látni szeretett volna. Egészen biztos vagyok benne. De ideje lenne nevet adnod neki, mert nem tudjuk hogy hívni. Nem szólíthatjuk élete végéig csöppségnek vagy kicsilánynak- mosolyogtam, mire Bella rám emelte tekintetét.

- Köszönöm nektek. Liliana Hope. Mit szóltok hozzá? –kérdezte.

- Nekem tetszik- mosolyogtam.

- És nekem is- mondták egyszerre a többiek, amin jót nevettünk.

Kopogtatást hallottunk és megjelent Marco is a szobában.

-Talán az lesz a legjobb, ha magatokra hagyunk- mondta Aro. Will nem akarta magára hagyni a testvérét. De Aro és Tia segítségével végül sikerült rávennem, hogy hármasban hagyjuk őket. Nagyon remélem Marco megnyugodott és nem tesz semmi olyat, amit később meg kellene bánnia.

(Bella szemszöge)

A többiek mind kimentek. Pedig nem akartam. Nem akartam egyedül maradni vele. Féltem. Nem magam miatt, hanem a lányomat féltettem. Nem akarom, hogy bármi baja essen. Ő az életem értelme.

Marco leült az ágyam szélére én pedig észrevétlenül közelebb húztam magamhoz a lányom.

-Sajnálom Bella- suttogta lehajtott fejjel.

- Sajnálhatod is- mondtam keményen, mire felemelte a fejét és értetlenül nézett rám. –Fél éve vagyunk házasok, de te már megkeserítetted az életemet. Miattad majdnem elveszítettem a kicsit. És azt soha nem bocsátottam volna meg neked. Soha.

- Tudom. Őrültség volt, amit tettem. Mindemellett még az a dolog Caroline-nal. Annyi mindenért kell bocsánatot kérnem. De egyszerűen nem bírom elviselni a tudatot, hogy őt szereted.

- Marco- kezdtem lágyabban. Talán az lesz a legjobb, ha kibékülök vele. Talán most, hogy megvan a kicsi, majd nyugodtabb lesz. De valami szöget ütött a fejemben az előző mondatából. –Milyen dolog? Mi történt Caroline és közted?

- Bella én…

- Marco, az igazat. Ne szépíts- parancsoltam és újra kemény lett a hangom.

- Elvesztettem a fejem és megtámadtam. Ha nem jön idejében Jane, akkor mostanra talán halott lenne- mondta lesütött szemmel.

- Mi??- visítottam, de azonnal lejjebb vettem a hangom, mikor a lányom mocorogni kezdett. –Észnél vagy? Ha a bátyám megtudja, halott leszel. Jézusom, mi ütött beléd?

- Kiborultam, de nincs mentség a viselkedésemre.

- Marco, ez így nem mehet tovább. Megváltoztál. Vissza szeretném kapni azt a férfit, aki a legjobb barátom volt. Akivel olyan jól éreztem magam, hogy a közelében el tudtam felejteni Edwardot. Hol van ez a férfi? Én őt fogadtam el férjemül, nem ezt, aki most vagy.

- Nem tudom mi történt- suttogta.

- Én sem. De átvészeljük ezt. Oké? –kérdeztem megfogva a kezét. –Csak ne tedd azt, amit az elmúlt fél évben. Ne hozd őt szóba és még csak ne is gondolj rá. Próbálj megbízni bennem. Szeretlek. Tudod, hogy szeretlek és próbálkozom, hogy egy napon úgy szeresselek majd, mint őt. De ez nem megy egyik percről a másikra- mondtam. –És te sem segítesz különösebb képpen benne. Nézd, itt a lányunk. A miénk. Nem az enyém, nem az övé, hanem az enyém és a tiéd. Nem tudom, mi mással bizonyíthatnám még, hogy mindent megteszek a boldogságunk érdekében. Hiszen megígértem, hogy nem tudja meg a lányunk soha, hogy nem te vagy a vérszerinti apja. És nem adtam okot a kételkedésedre sem.

- Tudom. Megígérem, hogy megváltozom- mondta a szemembe nézve. –Olyan leszek, mint régen. El fogom nyerni a szerelmed. Akár mennyi időbe is telik majd.

- Pontosan ezt akartam hallani- mosolyogtam. –Mit szólsz a lányunkhoz?

- Még nem láttam. Igazából én akartam hozzád behozni, de Caroline nem akarta átadni nekem. Féltette őt. Nem is csodálom. Azok után, amit vele tettem.

- Sss… Hé. Én melletted állok. Segítünk egymásnak. De ha nem láttad, gyere és nézd meg- mutattam a kicsire.

- Gyönyörű. Pont, mint az édesanyja- mondta és rám nézett. –Van már neve is ennek az angyalkának?

- Hát… én már adtam neki, de ha nem tetszik, változtatha…

- Előbb talán mondd el, mit találtál ki. De szerintem tökéletes lesz.

- Liliana Hope Donoven Volturi. A Liliana mindig is nagyon tetszett. A Hope meg anya miatt és szerettem volna, ha az én nevem egy részét is használná meg…

- Elég Bella- tette kezét a számra. –Tökéletes ez a név. Illik egy ilyen kis angyalhoz.

- Köszönöm.

- Bella… nem lenne kedved elutazni? Valahova, ahol csak hárman lehetünk?

- Merco, nézd. Nagyon szívesen mennék, de most nem megy. Rettenetesen gyenge vagyok. Még felállni sincs erőm ebből a rohadt ágyból és a kicsit sem akarom elszakítani a szüleimtől. Meg a többiektől sem. Will és Car oda meg vissza vannak Liliért. Apa és anya elolvadnak tőle. Nem lenne szívem elválasztani őket most a kicsitől még egy rövid időre sem. De ha szeretnéd, pár nap múlva rendezhetünk egy fogadást, ahol bemutatnánk téged, mint a férjemet és Lilit is, mint a lányunkat.

- Rendben van. Legyen, ahogy akarod- mondta egy nagy sóhaj kíséretében.

- Köszönöm. Hoznál nekem vért? –kérdeztem szemlesütve. Nem szerettem, ha gyengének néznek. De most az vagyok. Mozogni is alig tudok. Csak ülök ebben az ágyban és nem csinálok semmit.

- Persze. Milyet?

- Csak állatvért. Én nem iszom többé embervért. Itt van a lányom, aki félig ember és nem szeretném veszélybe sodorni- mondtam, ekkor kinyílt az ajtó és egy dühödt Will rontott be a szobába. Egyenesen Marcónak ugrott. Ijedtemben magamhoz szorítottam a kicsit persze vigyázva, nehogy kárt tegyek benne. Arra sem volt erőm, hogy reagáljak, de ő már a falhoz szorította és fojtott hangon beszélni kezdett.

-Nem érdekel, hogy a húgom férje vagy. Még csak az sem, hogy a barátomnak tekintettelek. Ha még egyszer akár csak egy újjal is a menyasszonyomhoz érsz, megöllek. Soha nem bocsátom meg neked, hogy megtámadtad őt. Soha. Még egy ilyen és elbúcsúzhatsz az életedtől.

- Will- kiáltottam. –Elég.

Bátyám felém nézett. Fortyogott a dühtől. Ugyanakkor sajnálat és félelem tükröződött tekintetében.

-Bocsáss meg. De nem fogom hagyni, hogy bántsa Caroline-t.

- Tudom mi történt, de nem fog megismétlődni. Igaz Marco- néztem szúrósan férjemre.

- Will, én nagyon sajnálom. Nincs mentség a viselkedésemre és tényleg nem tudom mi történt volna, ha Jane nem lép közbe. De nem fog még egyszer megismétlődni. Most sem akartam bántani. Sajnálom- hajtotta le bűnbánóan a fejét Marco.

- Most először és utoljára fordult ez elő és nem történt komolyabb baja. Ezért most elnézem neked, de nem ismétlődhet meg- mondta bátyám, majd felém fordult. –Bocsáss meg húgi. Remélem a kicsi nem ijedt meg nagyon. Később még benézek.

- Ne aggódj- mondtam. Mikor mellém ért, adott egy puszit a homlokomra és a kicsinek is, majd távozott a szobából.

- Tényleg fogd vissza magad. Tudod, hogy Caroline fontos a számomra. Inkább dönts ki pár falat vagy rombolj a kastélyban, de őt ne bántsd.

- Megígérem, hogy nem fordul elő többet. Kérlek, felejtsük el.

- Én megteszem, de…

- Tudom, tudom. Nincs több ilyen. Megígértem, hogy megváltozok és be is tartom.

- Köszönöm- suttogtam és megöleltem őt, amennyire a kicsi engedte. –Viszont azt hiszem, hogy éppen vérért indultál, nem?

- De- mosolygott. – Nemsokára jövök.

- Köszönöm- mondtam és ő már el is tűnt. Kettesben maradtam a lányommal. A lányom, vagyis a miénk, de akkor is az enyém. Az én kis gyönyörűségem.

- Te vagy a mami szeme fénye. Mit szólsz hozzá? –mosolyogtam a kicsire. Ő elmosolyodott és fülig ért a szája. Csak nézett rám a hatalmas csokibarna szemekkel. Pont olyanok voltak a szemei, mint az enyémek. A sajátjaim néztek vissza rám egy gyönyörűséges arcról. Lilinél szebb kislánnyal még életemben nem találkoztam. –Mindentől meg foglak védeni. Mindentől és mindenkitől. Jobban fogok rád vigyázni, mint a saját életemre. Mert te vagy az életem. Bizony. Az életem- néztem a kicsire. Le se vettem róla a szemem. Egyszerűen képtelen voltam elszakítani a tekintetem tőle. Gyönyörű kislány. És el sem tudom hinni, hogy az enyém.

-Itt is vagyok- szólalt meg Marco és mellém lépve átnyújtott egy poharat. Már messziről éreztem a vér szagát, de most korántsem vette el annyira az eszem, mint vadászatkor.

- Köszönöm- mosolyogtam rá és átvettem tőle a poharat. A számhoz emeltem és ittam belőle. Ahogy végigfolyt a torkomon, éreztem, hogy kezd visszatérni belém az erő. A kicsi a torkomra tette a kezét, ezért átadtam a poharat Marcónak és a kicsire néztem. De mielőtt a tekintetem rá emelhettem volna, megjelent előttem egy kép.

Anya etette a kicsit cumisüvegből és nagyon ízlett a lányomnak. Láttam a szemében az elégedettséget és csak mosolyogni tudtam rajta. Majd megjelent egy kérdőjel.

Mire felfoghattam volna, mi történt, visszatértem a valóságba és újra az én karjaim közt volt a lányom. Marco pedig aggódva nézett és épp el akarta venni a kicsit.

-Bella, minden rendben? –kérdezte aggódva, mikor még szorosabban fogtam a lányomat jelezve ezzel, hogy nem akarom átadni neki.

- Azt hiszem igen- nyögtem ki nagy nehezen.

- Mégis mi történt? Miért nem válaszoltál?

- Te voltál? –kérdeztem a kicsitől figyelmen kívül hagyva a férjem kérdéseit.

Lili újra hozzám érintette a kezét és megjelent a szemeim előtt ő, amint hevesen bólogat.

-Ezt nem hiszem el- suttogtam és le sem vettem a szemem a lányomról.

- Mit? Bella, megijesztesz. Mi történt? Hallod?

- Azt hiszem… azt hiszem… meg… megvan Lili képessége- suttogtam.

A lányom boldogan mosolygott és a szeme csillogott. Úgy, mint amilyet még sose láttam. Olyan gyermeki fény csillogott benne, amit felnőtt fejjel nem érthet az ember. Amilyet sehol máshol nem látni csakis egy gyermek szemében. Egy ilyen kis csöppségében, mint amilyen a lányom.

16.fejezet

 A féltékenység nem annak a jele, hogy szeret a párom, hanem annak, hogy nem bízik bennem.
 

(Bella szemszöge)

Hétről hétre egyre gyengébbnek érzem magam. Lassan fél éve vagyunk házasok Marcóval. 3 hónapja vagyunk itthon Volterrában.Ennyi idő után most érzem azt, hogy nem bírom tovább. Folyton fáradt vagyok és egyszerűen képtelen vagyok nyugodt maradni. Minden apróságon idegeskedek és folyton zaklatott vagyok. Marcóval egyre többet vitatkozunk. Ő folyton Edwardot hozza fel én pedig nem tudom mit tehetnék. Egyfolytában féltékenykedik és én már nem bírom tovább. Próbálom elfelejteni őt, de ebben mostanában egyáltalán nincs segítségemre. És a többiek se nagyon. Caroline minden alkalmat megragad rá, hogy emlékeztessen Edwardra. Nem értem miért teszik ezt velem. Miért akarják, hogy a kelleténél is többet szenvedjek?

-Megint rá gondolsz? –kérdezte sziszegve Marco.

- Nem. Miért kezded ezt újra? Eddig nem is gondoltál Edwardra. Most miért féltékenykedsz állandóan? Nincs rá semmi okod. Még csak a közelünkben sincs. Miért teszed ezt? Hát nem veszed észre, hogy ezzel csak bántasz? –kérdeztem.

- Nem akarlak bántani. De nem tudom kiverni a fejemből. Szereted őt és úgy érzem, nem akarod elfelejteni. Úgy gondoltam idővel belém tudsz majd szeretni, de látom tévedtem.

- Én próbálom. Nem vethetsz a szememre semmit. Amikor elvettél pontosan tudtad, hogy szeretem őt. Nem ígértem neked, hogy szerelmes leszek beléd. Jó feleséged voltam és soha nem tagadtam meg semmit, amit kértél- kiabáltam. –Soha nem csaltalak meg. Arról pedig nem tehetek, hogy folyton eszembe juttatod őt. Direkt teszed ezt velem?

- Én? Én teszem ezt veled? Nézd meg, mi lett belőlem. Egy idegroncs vagyok. Folyton azt lesem, mikor mész el itthonról és futsz a karjaiba- ordította. –Elfogadtam a gyereked és nem érdekelt, ki az apja. Elvettelek, mert ez jó volt neked. Mindent megtettem érted, de te semmibe veszel.

- Nem igaz.  Emlékezz, te kérted meg a kezem. Te ajánlottad fel a segítséged, de nem kértelek rá. Pontosan tudtad, mi a helyzet. Tudtad, hogy csak barátként tekintek rád. De téged nem érdekelt. Nem csak én vagyok a hibás. Te legalább annyira felelős vagy mint én. De talán az lesz a legjobb, ha véget vetünk ennek az egésznek- kiabáltam teli torokból és elkapott a sírás. Közben a hasam egyre jobban görcsölt, így kénytelen voltam leülni.

- El akarsz válni? Persze. Hogy visszamehess ahhoz az idiótához. De én nem fogom hagyni. Soha nem szabadulsz meg tőlem drágám. Soha. Jól jegyezd meg- nézett a szemembe és ő is kiabált.

- Hogy akadályozod meg? Hmm? Nem láncolhatsz örökké magadhoz. Szabad akaratom van és áááááááá.

Nem tudtam befejezni a mondatot, mert szörnyű fájdalom nyilallt a hasamba és a fájdalomtól felordítottam. Mozdulni sem bírtam, annyira fájt mindenem. Egyszerűen nem tudom mi történt.

-Bella! –ült le elém Marco. –Mi a baj? Szerelmem, hallod? Mondd, mit csináljak? Szóljak apádnak.

- Ha miattad baja lesz a gyermekemnek, soha nem fogom neked megbocsátani. Megértetted? –nyögtem ki nagy nehezen, majd összegörnyedtem a fájdalomtól. Még érzékeltem, hogy megjelennek a szobában a többiek, de aztán nem éreztem semmit. A sötétség kiszakított a valóságból, a fájdalomból és magába szippantott. Olyan helyre kerültem, ahol nem volt fájdalom, nem voltak gondok. Csak én voltam és a gondolataim.

(Caroline szemszöge)

 A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója olyan nékünk, mint a tavaszi vetés: ígéret és gyönyörűség.

Willel éppen a szobánkban ültünk és hallgattuk Belláék vitáját, mikor Marco berontott és összezavarodva magyarázkodni kezdett.

-Én… én nem akartam… nem akartam. Nem tudom mi történt… én…

- Nyugodj meg és kezd előröl. Mit nem akartál? Mi történt? Marco?- állt fel szerelmem és kezdett ideges lenni.

- Bella…

- Mi van a testvéremmel? Mondd már! –kérdezte kiabálva.

- Nem tudom. Szörnyen néz ki. Veszekedtünk és azt hiszem óriási fájdalmai vannak- nyögte ki. Amint ez az idióta befejezte a mondatot Will már el is tűnt a szobából. Még hallottam, hogy mindenkinek kiabál, hogy Bella rosszul van, aztán már csak nagy ajtó csapódást hallottam és aztán semmi mást.

- Mit műveltél vele? –sziszegtem Marcóra nézve.

- Én… Én nem. Nem akartam. Csak mérges lettem és… és vitatkoztunk.

- Miért bántod őt? Miért nem hagyod, hogy békében éljen? Folyton csak fájdalmat okozol neki.

- De én nem akarom. Nem akarom bántani, de nem tudom elengedni őt.

- Ezt a beszélgetést majd később folytatjuk. Most benézek Bellához- mondtam és már mentem is át a másik szobába.

- Hogy van? –kérdeztem, amint beértem.

- A kicsi veszélyben van. Ki kell szednünk Bella hasából különben mind a ketten belehalhatnak- mondta Adam. Ő orvosnak tanul, így nem kell külön egy embernek elárulnunk a titkot.

- Nem. Mentsétek meg őket. Hallod. Vegyétek ki a kicsit. Bella is ezt akarná. Csináljatok már valamit- kiáltottam kikelve magamból. Az nem lehet, hogy Bellának vagy a babának valami baja essen. Istenem, vigyázz rájuk.

- Jane, vidd ki Caroline-t. És maradjatok kint. Mindenki menjen ki- kiáltotta Adam. –Will és Aro, ti maradjatok, de a többiek hagyják el a szobát. Gyerünk.

Mindenki kivonult a szobából én pedig megkerestem Marcót.

- Hogy van a feleségem?

- Életveszélyben. A babával együtt. Bella eszméletlen, de ki kell venniük a kicsit, nehogy túl késő legyen. Ezt akartad?

- Nem, nem. Az nem lehet. Nem eshet bajuk.

- A te hibád. Ha nem nyaggatnád folyton, akkor most nem lennének veszélyben. Bellának még több mint egy hónap lenne hátra a terhességből. Tudtad, hogy az ilyen félvér gyermekeknél nagyon kell vigyázni az anyára. És Bella hiába félig vámpír, ő sem bír ekkora fájdalmat elviselni. Bele is halhatnak. Felfogtad te ezt? Ha a kicsinek valami baja lesz az idióta féltékenységi rohamod miatt, azt Bella soha nem fogja megbocsátani neked. Örökre gyűlölni fog, hacsak nem öl meg azonnal.

- Ne mond ilyet. Hallod? –ragadta meg a kezem és a falhoz nyomott. Láttam a szemében, hogy nem ura önmagának. Egy rossz szó és képes lenne megölni. Teljesen kifordult magából.

- Engedd el. Marco, nem hallod. Engedd el- kiáltotta Jane. –Will megöl, ha bármi baja esik. Engedd el.

De Marco nem mozdult. Aztán elengedett és kínok közt a földre rogyott.

-Gyere ide- nyújtotta ki a kezét Jane én pedig a háta mögé szaladtam. Jane nem kínozta tovább Marcót. Aki egyből felállt és mintha kitisztult volna az agya. Már csak sajnálatot és féltést tükrözött a tekintete.

- Sajnálom- suttogta rám nézve.

- Én sajnálom. Nem kellett volna ilyen nyíltan kimondanom, amit gondolok. Bocsáss meg- mondtam és lehajtottam a fejem.

- Fejezzétek ezt be. Mind a ketten hibásak vagytok, de te- fordult Marco felé Jane. - Neked észnél kell lenned. Tudod, hogy Caroline csak egy ember és ha bármi baja esik Will megöl. Ha nem érkezem időben, megharapod vagy mi?- dühöngött.

- Nem… nem tudom. Talán.

- Hát mostantól nagyon figyelj a viselkedésedre. Mert szerintem Willt nem fogja érdekelni, hogy a sógora vagy, ha a menyasszonyának bármi baja esik. Meg fog ölni és Bella most nincs olyan állapotban, hogy meg tudjon védeni.

- Hogy van Bella? –váltott hirtelen témát.

- Még nem tudom. Aro egyszer jött ki és akkor kihozta a kicsit. Szóval a baba életben van, de nagyon gyenge. Belláról nem tudok semmit.

- Hol vannak? –kérdeztem azonnal.

- Aro és Tia szobájában van a kicsi. Tia és a feleségek is ott vannak.

- Megyek én is. Szólj, ha megtudsz valamit Belláról- mondtam neki és elindultam. –Jane- szóltam vissza. –Köszönöm.

- Nincs mit. Menj. Majd szólok.

Bólintottam, majd elindultam Tia és Aro szobájába. Ahogy odaértem bekopogtam, aztán mikor engedélyt kaptam, beléptem a szobába. Odabent ott volt Sulpicia, Athenodora és Tia. Az utóbbi egy rózsaszín kis plédbe bugyolált csöppséget tartott a kezében. Egyből gondoltam, hogy ő lesz Bella lánya.

-Gyere csak ide Caroline. Nézd. Nézd meg az unokámat. Hát nem aranyos? –kérdezte és le sem vette a szemét a csöppségről.

Odamentem hozzá, hogy közelebbről is láthassam a kicsit. És én is úgy jártam, mint a nagymamája. Egyszerűen gyönyörű ez a kislány. Szép csokoládébarna szemei teljesen olyanok, mint az édesanyjáé. El sem tudom mondani mennyire aranyos.

-Szia szépségem- mosolyogtam rá. –Hogy te mennyire hasonlítasz édesanyádra. Úgy bizony. A mamádra. Szabad? –nyújtottam ki a kezem Tia felé. Ő mosolyogva bólintott és a kezembe adta a kicsit.

- Caroline, nem tudod hogy van a lányom?

- Csak annyit tudok amennyit Jane mondott. Tőle tudtam meg, hogy a pici életben van, de gyenge. Bár én nem látom annak. Viszont Belláról nem tudott mondani semmit. De megígérte, hogy amint többet tud, azonnal szólni fog.

- Értem. Nos, a kicsinek adtunk vért. Embervért, mert Aro azt mondta, attól erőre kap. És… Caroline, mi történt a karoddal? –kérdezte és felhúzta a ruhám ujját.

- Semmi. Ne aggódj. Nem történt semmi.

- Ne mondd ezt. Ki bántott?

- Senki. Tia, kérlek.

- A fiam volt? Összevesztetek valamin?

- Nem. Dehogy is. Will soha nem bántana.

- Akkor? Kérlek, mondd el- nézett rám könyörgő szemmel.

- Na jó. Előbb utóbb mindenki meg fogja tudni. Marco volt. Kiborult Belláék miatt én pedig olyat mondtam, amitől csak még jobban ideges lett és igazából elvesztette a fejét. De nem történt semmi. Jane segített.

- De ha Jane nem ér oda, talán rosszabb is történhetett volna. Majd én beszélek vele. Erről tudnia kell Arónak és Willnek is.

- Nem. Nem. Felejtsük el inkább az egészet. Nem történt semmi komoly. Most Bella a fontos és a kicsi. Amúgy is. Az én hibám volt. Nem kellett volna olyanokat mondanom.

- De…

- Kérlek, ne szólj nekik. Majd Willnek elmondom, de csak akkor, ha Bella jobban lesz. Most ők a legfontosabbak. Jó?

- Rendben. De ha még egyszer ilyesmi történik, azonnal szólj nekem. Oké?

- Persze. Megígérem.

- Én megnézem a férjem. Később majd még benézek- állt fel Athenodora és utána Sulpicia is.

- Én is. Majd később megnézünk még benneteket.

Utána villám gyorsan mind a ketten elhagyták a szobát. Csak Tia és én maradtunk a kicsivel.

-Annyira gyönyörű- suttogtam a kicsit nézve.

- Igen az. Akár csak az édesanyja.

- Pontosan. Remélem Bella is hamarosan felépül. Látnia kell a lányát.

És végszóra megjelent a szobában Jane.

-Elnézést. Nem akartam csak így berontani, de Bella…

- Mi van a lányommal?- kérdezte azonnal Tia.

- Adam azt mondta rendbe jön. De nincs eszméleténél. Be lehet hozzá menni, de csak egyenként és rövid időre.

Tia rám nézett. Nem tudta eldönteni menjen-e a lányához vagy maradjon az unokájával.

-Menj csak. Én vigyázok rá- mosolyogtam.

- Köszönöm- mondta és már el is tűnt. Én pedig bent maradtam a kicsivel. Már vagy fél órája lehettem kettesben a kicsivel, mikor nyílt az ajtó és belépett rajta…