16.fejezet

 A féltékenység nem annak a jele, hogy szeret a párom, hanem annak, hogy nem bízik bennem.
 

(Bella szemszöge)

Hétről hétre egyre gyengébbnek érzem magam. Lassan fél éve vagyunk házasok Marcóval. 3 hónapja vagyunk itthon Volterrában.Ennyi idő után most érzem azt, hogy nem bírom tovább. Folyton fáradt vagyok és egyszerűen képtelen vagyok nyugodt maradni. Minden apróságon idegeskedek és folyton zaklatott vagyok. Marcóval egyre többet vitatkozunk. Ő folyton Edwardot hozza fel én pedig nem tudom mit tehetnék. Egyfolytában féltékenykedik és én már nem bírom tovább. Próbálom elfelejteni őt, de ebben mostanában egyáltalán nincs segítségemre. És a többiek se nagyon. Caroline minden alkalmat megragad rá, hogy emlékeztessen Edwardra. Nem értem miért teszik ezt velem. Miért akarják, hogy a kelleténél is többet szenvedjek?

-Megint rá gondolsz? –kérdezte sziszegve Marco.

- Nem. Miért kezded ezt újra? Eddig nem is gondoltál Edwardra. Most miért féltékenykedsz állandóan? Nincs rá semmi okod. Még csak a közelünkben sincs. Miért teszed ezt? Hát nem veszed észre, hogy ezzel csak bántasz? –kérdeztem.

- Nem akarlak bántani. De nem tudom kiverni a fejemből. Szereted őt és úgy érzem, nem akarod elfelejteni. Úgy gondoltam idővel belém tudsz majd szeretni, de látom tévedtem.

- Én próbálom. Nem vethetsz a szememre semmit. Amikor elvettél pontosan tudtad, hogy szeretem őt. Nem ígértem neked, hogy szerelmes leszek beléd. Jó feleséged voltam és soha nem tagadtam meg semmit, amit kértél- kiabáltam. –Soha nem csaltalak meg. Arról pedig nem tehetek, hogy folyton eszembe juttatod őt. Direkt teszed ezt velem?

- Én? Én teszem ezt veled? Nézd meg, mi lett belőlem. Egy idegroncs vagyok. Folyton azt lesem, mikor mész el itthonról és futsz a karjaiba- ordította. –Elfogadtam a gyereked és nem érdekelt, ki az apja. Elvettelek, mert ez jó volt neked. Mindent megtettem érted, de te semmibe veszel.

- Nem igaz.  Emlékezz, te kérted meg a kezem. Te ajánlottad fel a segítséged, de nem kértelek rá. Pontosan tudtad, mi a helyzet. Tudtad, hogy csak barátként tekintek rád. De téged nem érdekelt. Nem csak én vagyok a hibás. Te legalább annyira felelős vagy mint én. De talán az lesz a legjobb, ha véget vetünk ennek az egésznek- kiabáltam teli torokból és elkapott a sírás. Közben a hasam egyre jobban görcsölt, így kénytelen voltam leülni.

- El akarsz válni? Persze. Hogy visszamehess ahhoz az idiótához. De én nem fogom hagyni. Soha nem szabadulsz meg tőlem drágám. Soha. Jól jegyezd meg- nézett a szemembe és ő is kiabált.

- Hogy akadályozod meg? Hmm? Nem láncolhatsz örökké magadhoz. Szabad akaratom van és áááááááá.

Nem tudtam befejezni a mondatot, mert szörnyű fájdalom nyilallt a hasamba és a fájdalomtól felordítottam. Mozdulni sem bírtam, annyira fájt mindenem. Egyszerűen nem tudom mi történt.

-Bella! –ült le elém Marco. –Mi a baj? Szerelmem, hallod? Mondd, mit csináljak? Szóljak apádnak.

- Ha miattad baja lesz a gyermekemnek, soha nem fogom neked megbocsátani. Megértetted? –nyögtem ki nagy nehezen, majd összegörnyedtem a fájdalomtól. Még érzékeltem, hogy megjelennek a szobában a többiek, de aztán nem éreztem semmit. A sötétség kiszakított a valóságból, a fájdalomból és magába szippantott. Olyan helyre kerültem, ahol nem volt fájdalom, nem voltak gondok. Csak én voltam és a gondolataim.

(Caroline szemszöge)

 A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója olyan nékünk, mint a tavaszi vetés: ígéret és gyönyörűség.

Willel éppen a szobánkban ültünk és hallgattuk Belláék vitáját, mikor Marco berontott és összezavarodva magyarázkodni kezdett.

-Én… én nem akartam… nem akartam. Nem tudom mi történt… én…

- Nyugodj meg és kezd előröl. Mit nem akartál? Mi történt? Marco?- állt fel szerelmem és kezdett ideges lenni.

- Bella…

- Mi van a testvéremmel? Mondd már! –kérdezte kiabálva.

- Nem tudom. Szörnyen néz ki. Veszekedtünk és azt hiszem óriási fájdalmai vannak- nyögte ki. Amint ez az idióta befejezte a mondatot Will már el is tűnt a szobából. Még hallottam, hogy mindenkinek kiabál, hogy Bella rosszul van, aztán már csak nagy ajtó csapódást hallottam és aztán semmi mást.

- Mit műveltél vele? –sziszegtem Marcóra nézve.

- Én… Én nem. Nem akartam. Csak mérges lettem és… és vitatkoztunk.

- Miért bántod őt? Miért nem hagyod, hogy békében éljen? Folyton csak fájdalmat okozol neki.

- De én nem akarom. Nem akarom bántani, de nem tudom elengedni őt.

- Ezt a beszélgetést majd később folytatjuk. Most benézek Bellához- mondtam és már mentem is át a másik szobába.

- Hogy van? –kérdeztem, amint beértem.

- A kicsi veszélyben van. Ki kell szednünk Bella hasából különben mind a ketten belehalhatnak- mondta Adam. Ő orvosnak tanul, így nem kell külön egy embernek elárulnunk a titkot.

- Nem. Mentsétek meg őket. Hallod. Vegyétek ki a kicsit. Bella is ezt akarná. Csináljatok már valamit- kiáltottam kikelve magamból. Az nem lehet, hogy Bellának vagy a babának valami baja essen. Istenem, vigyázz rájuk.

- Jane, vidd ki Caroline-t. És maradjatok kint. Mindenki menjen ki- kiáltotta Adam. –Will és Aro, ti maradjatok, de a többiek hagyják el a szobát. Gyerünk.

Mindenki kivonult a szobából én pedig megkerestem Marcót.

- Hogy van a feleségem?

- Életveszélyben. A babával együtt. Bella eszméletlen, de ki kell venniük a kicsit, nehogy túl késő legyen. Ezt akartad?

- Nem, nem. Az nem lehet. Nem eshet bajuk.

- A te hibád. Ha nem nyaggatnád folyton, akkor most nem lennének veszélyben. Bellának még több mint egy hónap lenne hátra a terhességből. Tudtad, hogy az ilyen félvér gyermekeknél nagyon kell vigyázni az anyára. És Bella hiába félig vámpír, ő sem bír ekkora fájdalmat elviselni. Bele is halhatnak. Felfogtad te ezt? Ha a kicsinek valami baja lesz az idióta féltékenységi rohamod miatt, azt Bella soha nem fogja megbocsátani neked. Örökre gyűlölni fog, hacsak nem öl meg azonnal.

- Ne mond ilyet. Hallod? –ragadta meg a kezem és a falhoz nyomott. Láttam a szemében, hogy nem ura önmagának. Egy rossz szó és képes lenne megölni. Teljesen kifordult magából.

- Engedd el. Marco, nem hallod. Engedd el- kiáltotta Jane. –Will megöl, ha bármi baja esik. Engedd el.

De Marco nem mozdult. Aztán elengedett és kínok közt a földre rogyott.

-Gyere ide- nyújtotta ki a kezét Jane én pedig a háta mögé szaladtam. Jane nem kínozta tovább Marcót. Aki egyből felállt és mintha kitisztult volna az agya. Már csak sajnálatot és féltést tükrözött a tekintete.

- Sajnálom- suttogta rám nézve.

- Én sajnálom. Nem kellett volna ilyen nyíltan kimondanom, amit gondolok. Bocsáss meg- mondtam és lehajtottam a fejem.

- Fejezzétek ezt be. Mind a ketten hibásak vagytok, de te- fordult Marco felé Jane. - Neked észnél kell lenned. Tudod, hogy Caroline csak egy ember és ha bármi baja esik Will megöl. Ha nem érkezem időben, megharapod vagy mi?- dühöngött.

- Nem… nem tudom. Talán.

- Hát mostantól nagyon figyelj a viselkedésedre. Mert szerintem Willt nem fogja érdekelni, hogy a sógora vagy, ha a menyasszonyának bármi baja esik. Meg fog ölni és Bella most nincs olyan állapotban, hogy meg tudjon védeni.

- Hogy van Bella? –váltott hirtelen témát.

- Még nem tudom. Aro egyszer jött ki és akkor kihozta a kicsit. Szóval a baba életben van, de nagyon gyenge. Belláról nem tudok semmit.

- Hol vannak? –kérdeztem azonnal.

- Aro és Tia szobájában van a kicsi. Tia és a feleségek is ott vannak.

- Megyek én is. Szólj, ha megtudsz valamit Belláról- mondtam neki és elindultam. –Jane- szóltam vissza. –Köszönöm.

- Nincs mit. Menj. Majd szólok.

Bólintottam, majd elindultam Tia és Aro szobájába. Ahogy odaértem bekopogtam, aztán mikor engedélyt kaptam, beléptem a szobába. Odabent ott volt Sulpicia, Athenodora és Tia. Az utóbbi egy rózsaszín kis plédbe bugyolált csöppséget tartott a kezében. Egyből gondoltam, hogy ő lesz Bella lánya.

-Gyere csak ide Caroline. Nézd. Nézd meg az unokámat. Hát nem aranyos? –kérdezte és le sem vette a szemét a csöppségről.

Odamentem hozzá, hogy közelebbről is láthassam a kicsit. És én is úgy jártam, mint a nagymamája. Egyszerűen gyönyörű ez a kislány. Szép csokoládébarna szemei teljesen olyanok, mint az édesanyjáé. El sem tudom mondani mennyire aranyos.

-Szia szépségem- mosolyogtam rá. –Hogy te mennyire hasonlítasz édesanyádra. Úgy bizony. A mamádra. Szabad? –nyújtottam ki a kezem Tia felé. Ő mosolyogva bólintott és a kezembe adta a kicsit.

- Caroline, nem tudod hogy van a lányom?

- Csak annyit tudok amennyit Jane mondott. Tőle tudtam meg, hogy a pici életben van, de gyenge. Bár én nem látom annak. Viszont Belláról nem tudott mondani semmit. De megígérte, hogy amint többet tud, azonnal szólni fog.

- Értem. Nos, a kicsinek adtunk vért. Embervért, mert Aro azt mondta, attól erőre kap. És… Caroline, mi történt a karoddal? –kérdezte és felhúzta a ruhám ujját.

- Semmi. Ne aggódj. Nem történt semmi.

- Ne mondd ezt. Ki bántott?

- Senki. Tia, kérlek.

- A fiam volt? Összevesztetek valamin?

- Nem. Dehogy is. Will soha nem bántana.

- Akkor? Kérlek, mondd el- nézett rám könyörgő szemmel.

- Na jó. Előbb utóbb mindenki meg fogja tudni. Marco volt. Kiborult Belláék miatt én pedig olyat mondtam, amitől csak még jobban ideges lett és igazából elvesztette a fejét. De nem történt semmi. Jane segített.

- De ha Jane nem ér oda, talán rosszabb is történhetett volna. Majd én beszélek vele. Erről tudnia kell Arónak és Willnek is.

- Nem. Nem. Felejtsük el inkább az egészet. Nem történt semmi komoly. Most Bella a fontos és a kicsi. Amúgy is. Az én hibám volt. Nem kellett volna olyanokat mondanom.

- De…

- Kérlek, ne szólj nekik. Majd Willnek elmondom, de csak akkor, ha Bella jobban lesz. Most ők a legfontosabbak. Jó?

- Rendben. De ha még egyszer ilyesmi történik, azonnal szólj nekem. Oké?

- Persze. Megígérem.

- Én megnézem a férjem. Később majd még benézek- állt fel Athenodora és utána Sulpicia is.

- Én is. Majd később megnézünk még benneteket.

Utána villám gyorsan mind a ketten elhagyták a szobát. Csak Tia és én maradtunk a kicsivel.

-Annyira gyönyörű- suttogtam a kicsit nézve.

- Igen az. Akár csak az édesanyja.

- Pontosan. Remélem Bella is hamarosan felépül. Látnia kell a lányát.

És végszóra megjelent a szobában Jane.

-Elnézést. Nem akartam csak így berontani, de Bella…

- Mi van a lányommal?- kérdezte azonnal Tia.

- Adam azt mondta rendbe jön. De nincs eszméleténél. Be lehet hozzá menni, de csak egyenként és rövid időre.

Tia rám nézett. Nem tudta eldönteni menjen-e a lányához vagy maradjon az unokájával.

-Menj csak. Én vigyázok rá- mosolyogtam.

- Köszönöm- mondta és már el is tűnt. Én pedig bent maradtam a kicsivel. Már vagy fél órája lehettem kettesben a kicsivel, mikor nyílt az ajtó és belépett rajta…