15.fejezet

Sziasztok!

Sűrű elnézések közepette közlöm veletek, hogy újabb ugrás következik a történetben. Nem sok, csak két hónap. Remélem, nem haragszotok rám emiatt túlzottan. 

Jó olvasást: Hope

(Bella szemszöge)

„A szerelmet vagy érezzük, vagy nem, és nincs az az erő, ami ki tudná kényszeríteni. Színlelhetjük, hogy szeretünk. Megszokhatjuk a másikat. Egész életünket leélhetjük valakivel kölcsönös megértésben, barátságban, cinkosságban, családot alapíthatunk, szeretkezhetünk minden éjjel, és mégis úgy érezzük, hogy van valami szánalmas üresség az egészben: valami fontos hiányzik.”

Két hónap. Ennyi ideje vagyok Marco felesége. Két hónapja vagyunk nászúton. Két hónap alatt sok minden történt. Persze nem világrengető dolgok, de nem is unatkoztam.  Jártunk Párizsban, persze főként éjszaka, hiszen Marco nem tud fényes nappal kijönni a szobából, ha süt a nap. 

-Megérkeztünk- suttogta a fülembe Marco, amint leszállt a gép és adott egy puszit. Már este volt, így nem volt gond a nappal. Nem is volt sok utas és a reptér is majdhogynem üres volt. Könnyen megtaláltam bátyámat és Caroline-t. Mosolyogva álltak egymást ölelve és mikor észrevettek integetni kezdtek.

- Ezt nem hiszem el. Két hónap telt el és mintha kicseréltek volna- mosolygott Will. –Látom azért növekszik az unokaöcsém is. Hogy vagytok? Hogy érzed magad? –tette fel a kérdéseit.

- Köszönöm. Tökéletesen vagyok. A kicsi szép lassan növekszik. Nem olyan gyorsan, mint az vártam. Bár egy emberbabához képes rohamosan fejlődik, de egész jól vagyok illetve vagyunk.  És ti? –kérdeztem, miközben nagyot ásítottam.

- Talán menjünk közben. Látom elfáradtál- mosolygott bátyám. –Menjetek ki a kocsihoz, mi Marcóval hozzuk a csomagokat.

Caroline-val bólintottunk és megindultunk az autó felé.

-Örülök, hogy boldog vagy- mondta mosolyt erőltetve az arcára.

- Valami baj van? Nem jöttök ki Willel, vagy összevesztetek? Mi történt? –kérdeztem azonnal megállva.

- Nem. Majd elmesélem, ha egyedül leszünk. Will megkért, hogy ne szóljak róla, de szerintem igenis tudnod kell- mondta komolyan.

- Megijesztesz- fordítottam magam felé. –Mi a baj?

- Mondtam, majd otthon. Jönnek a többiek.

Bólintottam, jelezve, hogy megértettem. A fiúk bepakolták a csomagokat és beültek előre, mert nagy nehezen sikerült rávennem őket, hogy hátul akarok ülni Caroline-val. Jókat beszélgettünk, aztán megérkeztünk a várba. Kiszálltunk és a fiúk leparkolták a kocsit meg hozták a csomagokat, amíg Caroline bekísért a nagyterembe. De mivel ott már nem volt senki, csak két őr, ezért tovább mentünk. Apa dolgozószobájába, mert láttam, hogy ott van Caius-sal és Marcus-sal.

Bekopogtam és miután egy hangos szabadot hallottam barátnőmmel a nyomomban beléptem.

-Sziasztok- mosolyogtam.

- Bella- kiáltott fel apa és egyből hozzám szaladt és megölelgetett. Persze óvatosan, amennyire a hasam engedte.

- Igazán örülünk, hogy itthon vagytok- mondta Caius és ő is megölelt, aztán Marcus is.

- Én is. Csak bejöttem köszönni. De hagylak is benneteket dolgozni- mondtam, de apa rögtön tiltakozni kezdett.

- Maradj csak. Már épp befeje…

- Apa, folytassátok nyugodtan. Még beköszönök anyáéknak, aztán megyek és alszok egy kicsit. Fárasztó volt ez a sok utazás és pihenni szeretnék.

- Persze, menj csak. Aludj jól- adott egy puszit a homlokomra és már mentünk is anya szobájába. Ott voltak a nagynénéim is és Út közben összetalálkoztunk minden barátunkkal. Bekopogtam a szobába és miután engedélyt kaptam, be is léptem.

-Kislányom- mosolygott anya és azonnal elém rohant és körbeölelgetett, meg puszilgatott. Esküszöm, mikor kicsi voltam, akkor nem csinált ilyet.

- Jól van anya- nevettem. –Jól vagyok és itt vagyok. Nem örökre mentem el, csak két hónapra.

- nem baj. Hiányoztál. Nem köszönthetlek illendően?

- De-de.

Athenodora és Sulpicia is ott voltak. Beszélgettünk egy keveset, majd fáradtságra hivatkozva a szobámba mentünk, ahol ott volt Will és Marco.

-Mindenkinek köszöntél?

- Persze. De nagyon fáradt vagyok. Nem bánjátok, ha elmegyek fürödni, aztán lefekszem?

- Nem, menj csak édesem- csókolt meg Marco. –Én elmegyek vadászni. Már régen voltunk. Jó éjt szerelmem.

- Várj haver, veled megyek. Rám is rám férne egy kiadós vadászat- mondta bátyám el miután elköszönt Caroline-től, elhagyták a szobát.

- Na, mi az a fontos dolog, amit nem szabad elmondanod nekem?

- Edward itt volt- mondta halkan, de komolyan.

- Mi… micsoda? –kérdeztem akadozva. –De mikor? Mégis miért?

- Az esküvőd napján. Miután elmentetek Marcóval, Willel sétálni mentünk a városba és este felé mikor jöttünk haza, Edward a vár előtt állt. Azt mondta látnia kell téged. Tudni akarta, hogy vagy.

- És mit mondtál neki?

- Azt, hogy elutaztál és Will elzavarta. Arra kérte, hogy többet ne keressen téged, mert épp eléggé tönkre tette már az életedet. Edward elment és nem jött ide többet egyik Cullen sem. Rosalie minden héten telefonál és arra kér, hogy ha hazajössz szóljak neked, hogy hívd fel, mert beszélni akar veled. Pár hete majdnem idejött, de meggyőztem, hogy nincs értelme.

- Köszönöm, hogy elmondtad. Nem mondom el Willnek.

- És mi lesz, ha legközelebb telefonál? Mert a héten még nem hívott.

- Még nem tudom. Addig majd kitalálom, mi legyen.

- Jól van. Csak gondoltam jobb, ha tudod, még akkor is ha Will rájön. Egyébként milyen volt a nászút?

- Egész jó. Jártunk Párizsban. Megnéztük az Eiffel-tornyot, Notre Dame-ot, a  Diadalívet és körbejártuk egész Párizst. Aztán voltunk Londonban, Bécsben, Berlinben, Firenzében, Prágában, Rómában és még rengeteg gyönyörű helyen. El sem tudod képzelni mennyire jól éreztem magam.

- És Marco?

- Nagyon rendes hozzám.

- Nem erre gondoltam. Hogy érzed magad vele?

- Már hozzászoktam a helyzethez. Bár sokszor nehezemre esik megcsókolni vagy együtt lenni vele.

- Épp ettől tartottam. Csak kötelességből vagy vele?

- Igenis meg nem is. Hálás vagyok neki, de szeretem. Nem szerelemmel. Még csak fele annyira sem mint Edwardot. Inkább megszokásból vagyok vele.

- El sem tudom képzelni milyen nehéz lehet most neked. De én szóltam. Megmondtam, hogy még meggondolhatod magad. De nem éltél a lehetőséggel.

- Tudom, tudom. De ez van. Megtettem és már nem tehetek ellene semmit. De nem is akarok. Idővel majd megszokom az új helyzetet és itt lesz a fiam. Ő lesz a támaszom.

- Te tudod Bella. De félek, ez nem vezet semmi jóra. Most megyek, mert én is fáradt vagyok. holnap találkozunk.

- Jó éjt Carol. És köszönöm- mondtam és miután kiment, a fürdőbe mentem. Gyorsan lezuhanyoztam és felvettem egy hálóinget, majd szó szerint bedőltem az ágyba. Annyira fáradt voltam, hogy rögtön el is aludtam.

(Caroline szemszöge)

El sem tudom mondani mennyire sajnálom Bellát. Én nem tudnék a helyében lenni. Képtelen lennék egy olyan férfi mellett élni, akit nem szeretek. Nagyon remélem, hogy nem fog rosszul végződni ez a házasság.

Bár nem értem Bellát. Férjhez ment, oké. Bár nem értek vele egyet, de elfogadom a döntését. Viszont azt nem tudom megérteni, miért nem akarja elárulni Edwardnak, hogy gyermeke lesz. A kicsinek is jobb lenne. Félek, hogy egyszer rá fog jönni az igazságra és akkor Bellának csak rosszabb lesz.

-Min gondolkozol szerelmem? –kérdezte Will.

Mi? Will? Már hazajöttek? De mikor és…

-Hát te? –kérdeztem csodálkozva.

- Nem is hiányoztam? Ha gondolod, visszamehetek. Ha már te nem örülsz nekem, talán az őzek…

- jaj, ne legyél már ennyire butus. Persze, hogy hiányoztál. Csak nem vettem észre, hogy mikor jöttél meg- adtam egy puszit a szájára.

- Azt látom. Mivel már egy ideje bent vagyok, de te csak ülsz egy helyben és meg sem mozdulsz. Szóval, min gondolkodtál?

- Bellán- sóhajtottam.

- Miért? Valami baj van? Rosszul érzi magát? – vált rögtön aggodalmassá a hangja és az ajtó felé indult, de elkaptam a karját.

- Nem, nincsen semmi baja… fizikailag.

- Hát akkor. Jaj, mondd már, mi van a húgommal- sürgetett.

- Semmi baja. Csak lelkileg van összetörve. Nem mintha ez nem lenne elég rossz.

- Ne kelljen mindent harapófogóval kihúzni belőled, kérlek- ült vissza mellém.

- Bella nem boldog. Legalábbis nem annyira, amennyire megérdemelné. Nem Marco az a férfi, aki boldoggá tudná őt tenni. És neki sem Bellára van szüksége. Tényleg aranyosak együtt és Marco is nagyon szereti a húgodat, de félek ez nem lesz elég. Félek, hogy rosszul végződik majd ez a házasság és nem vezet semmi jóra.

- Mit mondott neked Bella? Nem érzi jól magát Marco mellett?

- Nem. Nem mondta. De látom a szemében és volt időm megismerni a húgodat. Mérhetetlenül hálás és szereti is a férjét, de nem szerelemmel. Az ő boldogsága Ed…

- Ne. Ki ne mondd annak a vámpírnak a nevét. Hallani sem akarom- pattant fel dühösen. –Nem akarok tudni róla.

- Miért? Miért vagy ennyire szegény ellen?

- Jaj, nehogy már megsajnáld. Tönkretette a testvérem életét és ezt soha nem fogom tudni megbocsátani neki. Örülhet, hogy nem keresem meg és ölöm meg a saját kezemmel.

- Igen? És miért is tennéd ezt? Mert egyszer lefeküdt Bellával? És? Szerinted a húgod nem akarta? Jézusom, úgy viselkedsz mintha te kőből lennél. Ha egy vámpír vagy félvámpír csaj részegen rád mászna és ráadásul még tetszene is neked, te képes volnál megállni?

- Nem erről van szó.

- De. Pontosan erről van szó. Bella hiába volt részeg, nem bánta meg. Mert szereti Edwardot. Csak azt nem vette vagy nem akarta észrevenni, hogy Edward is többet érez iránta, mint barátság. És mielőtt Edward ráébredhetett volna az érzéseire, Bella fogta magát és eljött. Ő hagyta el és nem fordítva. Szóval nincs miért haragudnod rá.

- De akkor is a húgomról van szó- sziszegte.

- Elhiszem, hogy elfogult vagy. Én is szeretem Bellát és nem azt akarom ezzel mondani, hogy csakis ő a hibás. De ő is tehet arról, hogy így alakult az élete.

- Miért véded őt ennyire?- dühöngött.

- Mert én nyitott szemmel járok. Bella a barátnőm, majdhogynem a nővérem, de ettől még látom amit látnom kell. Ha Edward csak kihasználta volna, akkor nem jött volna ide. Bár mondjuk későn döbbent rá az érzéseire, de jobb később, mint soha. Ebben az ügyben mind a ketten vétkesek. Bella legalább annyira, mint Edward. Nem akarok veled veszekedni, csak elmondom a véleményem- én is nagyon dühös voltam, bár sikerült megállnom ordítás nélkül.

- És miért nem Bellának mondod?

- Ne félj, neki is el fogom mondani. De ma nem volt olyan állapotban. Viszont amint alkalmam lesz rá, szépen el fogom magyarázni neki is a dolgokat, hátha sikerül felnyitnom a szemét. Most pedig ha megbocsátsz, fáradt vagyok- mondtam és befeküdtem az ágyba. Elfordultam tőle és magamra húztam a takarómat.

Will fogta magát és bement a fürdőbe becsapva maga után az ajtót.

Fájt a viselkedése. Még soha nem veszekedtünk főleg nem ennyire komolyan. De muszáj végre felnyitnom a szemét. Hiszen Bella is épp annyira hibás a történtekért, mint Edward.

Miután visszajött a szobába, bebújt mellém az ágyba. Megfogta a vállam és adott egy puszit, majd beszélni kezdett.

-Kérlek, ne haragudj rám. Csak elborult az agyam.

- Én nem haragszom. Csak szeretném ha végre tisztán látnál.

- Én tisztán látok.

- Igen, persze. Figyelj, én nem akarok veszekedni veled. Úgyhogy szerintem jobb ha nem folytatjuk ezt a beszélgetést.

- Én sem akarok veszekedni. De azt sem szeretném, ha haragudnál rám. Pláne nem egy olyan dolog miatt, ami nem is tartozik ránk.

- Pontosan- átfordultam a hátamra és a szemébe néztem. –Nem a mi dolgunk. De te akkor is fújsz Edwardra, pedig a húgod sem ártatlan ebben az ügyben.

- Ne kezdjük ezt előröl.

- Miért? Mert te nem akarod hallani az igazat? Nyisd már ki a szemed. Nem azt mondom, hogy Bella a rossz és mindenben ő a hibás, de nem ártatlan ő sem. Ha nem akarta volna, akkor nem fekszik le Edwarddal akármennyire is részeg. Vedd már észre, hogy Bella szerelmes Edwardba és ő is viszonozza a húgod érzéseit. Csak kicsit sokáig tartott rájönnie. Ezért nem hibáztathatod. Bella fogta magát és eljött mielőtt az a szerencsétlen bármit is tehetett volna.

- Lehet, hogy igazad van.

- Nem csak lehet, hanem biztos is. Fogadd el, hogy nem védheted meg őt mindentől. Már felnőtt és joga van dönteni az életéről. Mi pedig nem tehetünk mást, csak elfogadjuk a döntését. Ezért kérlek, próbáld meg nem utálni Edwardot.  Nem azt kérem, hogy barátok legyetek, de ne utáld azért, amit tett. Te sem tettél volna máshogy az ő helyében és ne is próbálj ellenkezni. Most pedig ha megbocsátasz, fáradt vagyok.

- Megígérem, hogy próbálok változtatni a viselkedésemen vele szemben… de nem fogom kedvelni. Csakis miattad teszem. Mert szeretlek.

- Én is szeretlek. De olyan makacs vagy. Viszont én segítek neked, hogy tisztán láthass- mondtam sokkal nyugodtabban. –Ne utáld őt. Csak ennyit kérek. Nem kell megbocsátanod neki csak ne gyűlöld. Oké? Vagy talán Bellát is képes lennél gyűlölni azért, amit tett?

- Nem. Őt soha. Bármit tesz, mégiscsak a kishúgom- suttogta lehajtott fejjel.

- Na látod.

- Szeretlek. Nem tudom mi lenne velem nélküled.

- Elvesznél- nevettem.

- Az biztos. Soha nem foglak elengedni.

- Én sem. Örökre melletted leszek. Örökre.

- Szeretlek- suttogta és megcsókolt.

Mérhetetlen szerelem volt benne. Olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy szinte elvesztettem a józan eszem. Mohón kaptam ajkai után. Muszáj volt éreznem őt. A szeretetét, a szerelmét. És én is szeretem őt. Mindennél és mindenkinél jobban szeretem. És nem akarom őt elveszíteni. Soha.