Újabb történet- Prológus

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várnotok, de nagyon örülök neki, hogy ilyen sokan szavaztatok. És mivel ilyen lelkesek voltatok, úgy gondoltam, hozok nektek egy kis ízelítőt a következő történetből. Remélem ez is tetszeni fog. Ez egy kicsit másabb történet lesz, mint az eddigiek. Ugyan úgy Edward- Bella párosítású. De itt összeraktam a vámpírnaplókat és az alkonyatot. Imádom mind a két sorozatot és remélem nektek is tetszeni fog az ebből kialakuló történetem.Nem szeretnék sokat elárulni a történetről, de ígérem a végére minden kiderül majd. 

A frissekről még egyelőre nem tudok pontosat mondani. Csak annyit, hogy amint készen van, már kerül is fel. 

Most pedig egy kis részlet, ahogy az elején ígértem. 

Puszi: Hope

Prológus:

 A mai is egy sötét, borongós estének indult. Mint minden este, ma is a szokásos esti sétámra indultam, mikor meghallottam egy tőlem nem messze lévő ember szapora légvételeit és verdeső szívverését. A szél felém sodorta egy vámpír szagát, mely bűzlött és ebből tudtam, hogy csak egy nomád lehet. De a vámpírszag mellett az orromba kúszott egy másik sokkal csodálatosabb illat is. Lábaim maguktól vittek előre és azon kaptam magam, hogy a vámpírral és a zsákmányával állok szemben. Ekkor már tudtam, mit kell tennem. Megmentenem az ártatlant. Mert egy ilyen lénynek, akinek ennyire csodálatos az illata, annak élnie kell. És ez a csodás illat mentette meg őt. Ugyanis mindent félredobva a segítségére siettem. Alig néhány méterre álltam meg tőle és pont akkor szólaltam meg, mikor a nomád nő a fogait a fiatal fiú nyakába akarta mélyeszteni.

-Nem ajánlom, hogy megtedd- hangom csendes volt épp csak halk suttogás, de a vámpír felkapta rá a fejét.

- Ki vagy te és mit akarsz?

- Őt akarom-mutattam a fiúra. - És én leszek a legrosszabb rémálmod, ha nem engeded el.

- Ő az enyém. Menj és keress magadnak valaki mást.

- De nekem ő kell- sziszegtem, majd felemeltem a nyakláncomat, melyen anyám címere volt. A vámpír mögé suhantam és a hajánál fogva húztam el a döbbent fiútól, aki a rémülettől moccanni sem bírt.

- Na, jól figyelj kiscicám, mert csak egyszer mondom el. Most szépen elhúzol innen vagy a csinos kis fejecskédet elválasztom a tested többi részétől. Aztán tüzet gyújtok és minden tagodat egyesével égetem el. Vagy elfelejted, hogy itt jártál, hogy találkoztál velem és elmehetsz. Na, melyiket választod?

- Bocsásson meg úrnőm. Nem tudtam, hogy ez a maga területe- nyöszörögte, miközben abbahagyta a próbálkozást, hogy kiszabaduljon kezeim közül.

- Hát most már tudod. Nos, hogy döntöttél? Megválsz az életedtől vagy másik áldozat után nézel jó messzire ettől a várostól?

- Ha Úrnőm elenged, akkor elmegyek anélkül, hogy bárkinek is feltűnne.

- Helyes válasz. Nos, akkor most az egyszer elengedlek- löktem el magamtól - de máskor ne történjen ilyen. Nem szeretem, ha valaki ennyire… durva.

A fiú másik oldalára sétáltam, de még mindig a vámpír kötötte le a figyelmemet.

- Tisztelem a létformádat, de ez sem jogosít fel rá, hogy faragatlan légy más bajtársaddal szemben.

- De…

- Most menj, mielőtt meggondolom magam.

- Köszönöm úrnőm, köszönöm.

Aztán már el is tűnt. Igazából nem akartam bántani, de ez a fiú és az illata… még számomra is csodálatos.

- Ne félj tőlem, nem bántalak- mondtam neki, mikor elhúzódott tőlem. Pár lépést tettem felé, de ő hátrébb húzódott.

- Mi vagy te?

- Vámpír vagyok

- De én ismerlek téged. Napközben is láttalak az utcán, az üzletekben.. ugyan furcsa vagy, de apám szerint csak a származásod miatt.

- Mi a neved? –kérdeztem mosolyogva, de nem mentem közelebb hozzá. Nem akartam megrémíteni.

- Carlisle. Carlisle Cullen vagyok–állt fel és a kezét nyújtotta. Én elfogadtam, majd gyorsan magamhoz húztam és a fülébe súgtam.

- Nem félsz tőlem Carlisle?

Pontosan tudtam ki ő. Ő az a fiú, akinek a szüleit lemészárolták a vámpírok. Akik rosszkor voltak rossz helyen. Az ő apja kezdte üldözni a vámpírokat. Ő kezdte el irtani a fajtámat. Ez elegendő indok lenne a bosszúhoz, de az a férfi már megbűnhődött a tettei miatt. A fia nem bűnhődhet az apja tettei miatt.

- Nem-jelentette ki magabiztosan és egy lépést sem moccant.  Pedig alig néhány pillanattal ezelőtt még reszketett a félelemtől –az előbb azt mondtad nem bántasz.

- És ha hazudtam?

- Ha bántani akarnál, már megtetted volna. Hagyhattad volna, hogy az a nő megöljön, de megmentettél.

- Ebben igazad van-gondolkodtam el, majd kicsit hátrébb húzódtam és megráztam a kezét.

- Én Isabella Swan vagyok, de csak Bella.