Forbidden Love- 23.fejezet

(Bella szemszöge)

Az egész napot kettesben töltöttük Damon-nel. Mind a kettőnknek szüksége volt egy kis szabadságra. Damon-nek pedig az a remek ötlete támadt, hogy menjünk el gokartozni, aztán paintballozni és végül a városban sétálgattunk. Nagyon jól éreztem magam ma. Mindent elfelejtettem és csak arra figyeltem, amire kellett. Nem kellett azon gondolkoznom, hogy  nővérem gyűlöl, vagy hogy jól teszem-e, hogy nem szólok senkinek arról, mennyire megváltozott. Damon pedig nem gondolt Katherin-re. Hogy ezt honnan tudom? Sokszor hallgattam bele a gondolataiba és akkor nem gondolt arra a nőre. De látszik rajta, hogy fáj neki. Hiszen szereti őt. Úgy, mint én Edwardot. És mégis úgy viselkedik vele, mintha mi sem történt volna. Olyan természetes és nyugodt. Legalábbis annak tűnik. De én tudom, hogy nem az. Kicsit sem az. De van valami furcsa ebben az egészben. Katherin nem úgy tűnt, mint aki elfelejtette Damon-t. Mikor Dam azt mondta neki, hogy a barátnője vagyok fájdalom csillant a lány szemében. Féltékeny volt és fájt neki amiket Dam mondott. Muszáj kiderítenem, mi történt köztük valójában. Hogy miért ment el Katherine, ha tényleg szereti őt? Miért hagyta el a szerelmét? De az is lehet, hogy tévedek, és már nem érez iránta semmit. Nem érdekel, ki mit mondd. Én magam fogok utána járni a dolgoknak.

-Nincs neked elég bajod nélkülük is? –tért vissza a bosszantó hangocska, akit már napok óta nem hallottam.

Az más. Én már nem lehetek boldog, de ha csak egy kis esély is van arra, hogy Damon boldog legyen Katherin-nel, akkor én segíteni fogok nekik.

-Te is lehetnél boldog.

Én már nem. Eljátszottam a lehetőségemet.

- Egy fenét.

Nem vitatkozom tovább.

Ezzel lezártnak tekintettem a témát. Nem volt kedvem az önzőbbik felemmel vitatkozni, pedig kétség kívül neki volt igaza. Igen is tehetnék a saját boldogságomért, de túl gyáva vagyok hozzá. Nem azért, mert félek a nővéremtől, hanem azért, mert tudom miattam lett olyan, amilyen. Ezek után bántsam meg még jobban? Na, azt nem.

- Minden rendben Bella?- tette kezét a vállamra Damon, mikor már az erdőben sétáltunk vissza a Cullen házhoz. Már besötétedett, mire visszaindultunk. A lehető leg kevesebb ideig akartunk egy társaságban lenni a nem kívánatos személyekkel.

- Persze. Miért ne lenne?

- Nagyon elmerültél. Már kezdtem aggódni. Hamarosan megérkezünk, és szerintem nem akarod, hogy mindenki azzal legyen elfoglalva, miért nézel magad elé üres tekintettel.

- Igazad van.

- Elárulod, mire gondoltál?

- Csak a mai napra. Veled annyira könnyű elfelejtenem mindent, ami bánt. Jól éreztem magam.

- Én is- magához húzott és a vállamat átkarolva léptünk be a hatalmas kivilágított házba. A nappaliban ott volt mindenki. Edward a kanapén ült, kezében a kis Tony-val, Rony pedig mellettük. Mögöttük ott állt Alice és Esme. Rosalie, Emmett és Jasper éppen akkor jöttek le az emeletről Stefan és Elena társaságában, mikor beléptünk az ajtón. A volturi pedig egy másik kanapét foglal el. Míg a királyok ültek, addig a testőrök mögöttük álltak fegyelmezetten, mindent felügyeltek. 

-Bella- sóhajtotta egyszerre Rose és Elena. Majd a párjaikkal a nyomukban odajöttek hozzánk. –Már azt hittem Damon hazavitt- ölelt meg először Elena. Aztán a helyét Rose vette át.

- Követtük az illatodat, de mire odaértünk, már nem voltatok sehol. Stefan azt mondta, Damon mellett biztonságban vagy és nem kell aggódnunk, ezért nem kerestünk. De nagyon megijesztettél. Máskor ne csinálj ilyet.

- Szokásává vált, hogy elrohanjon a gondok elől. Nem kell miatta aggódni. Nem olyan védtelen, mint amilyennek látszik- vetette oda nekünk gúnyosan Rony, mire Rose dühösen fordult meg és nővérem felé indult, de még idejében kaptam utána.

- Ne is foglalkozz vele- suttogtam, de mintha meg sem hallotta volna.

- Már mondtam, hogy fogd be a szád. És ne merd Bellát pocskondiázni, mert megöllek. Miattad ment el, hogy neked jó legyen, holott egyáltalán nem érdemled meg. Egy utolsó aljas féreg vagy. Ha nem lenne ez a gyerek már kidobtalak volna a házból úgy, hogy lábad sem érné a földet.

- Rose, elég legyen. Nem engedem, hogy így beszélj Rony-val- kiáltott fel dühösen Alice.

- Miért ne? Igaza van- szállt be a vitába Em is.

- Elég- ordítottam el magam. Nem akarom, hogy miattam veszekedjetek. Azt sem tudom miért vagyok itt. Semmi keresnivalóm ebben a házban. Jobb lesz, ha elmegyek- az emelet felé indultam, de Esme megfogta a karomat.

- Ne menj el lányom, kérlek. Nem akarlak megint elveszteni.

- Sajnálom anya. De úgy látszik, én csak gondot okozok ennek a családnak.

- Ez nem igaz.

- De. És ezt te is tudod. Rony és én nem férünk meg ebben a családban.

- Á… szóval azt kérd a családtól, hogy válasszanak? Vagy te, vagy én? –pattant fel nővérem, mire Dam azonnal mellém rohant.

- Nem. Én sosem kérnék ilyet senkitől. Nem vagyok olyan, mint te. Soha nem lennék képes egy ártatlan gyermeket felhasználni a mocskos céljaim eléréséhez. Sose kényszeríteném arra azt a férfit, akit szeretek, hogy válasszon a gyereke és a szerelme között. Nem tudnám megjátszani, hogy szeretem a gyermekemet, holott csak teher a számomra. És végképp nem lennék képes gyűlölni a testvéremet. A saját véremet. Csupán ennyi a különbség köztünk Rony. Sajnálom, hogy ilyen aljas dög lettél.

- Miattad lettem ilyen. Miattad, mert annyi fájdalmat okoztál nekem.

- Rony- állt fel Edward is és a kicsit átadta Esme-nek miközben mellém sétált. –Igaz, amit Bella mondott?

- Már hogy lenne igaz? Jobban hiszel neki, mint a gyermeked anyjának?

- Rony, az istenért, éppen most mondtad, hogy Bella miatt lettél ilyen. Egyáltalán nem tagadtad le, amit a testvéred mondott.

- Pedig nem igaz. Hazudik

- Tényleg? Akkor mégis honnan tudom, hogy Edwardot arra kényszerítetted, hogy válasszon Tony és köztem? Ráadásul azt mondtad neki, hogy ha a fiatokat választja, akkor nem lehet a közelemben. El kell kerülnie engem. Vagy szerinted honnan tudom azt, hogy egy ujjal sem ért hozzád, mióta én elmentem? Mert nem tőle, az biztos. Mióta itt vagyunk még csak köszönni sem köszöntem neki, nemhogy megérintsem. Ezt mind tőled tudom Rony. Mikor megöleltél akkor láttam.

- Ez… ez…

- Nagyszerű- szakított félbe minket Aro, majd összecsapta két tenyerét és felállt a helyéről. –Engedd meg gyermekem- sétált hozzám, majd csillogó szemekkel felém nyújtotta a kezét. Mivel nem volt mitől tartanom két tenyere közé csúsztattam jobb kezemet és vártam.

Kíváncsi voltam, mit akarhat, ezért én is használtam rajta a képességem. Ezáltal tisztán láthattam, hogy engem akar. Engem, ráadásul a gárdája tagjaként, bármi áron. Mindent megtenne azért, hogy csatlakozzam hozzájuk. Na, abból nem eszel Aro Volturi. Én nem leszek a rabszolgád.

Fogalmam sincs, mit tervez, de nem félek tőle. Ennyi vámpírral szemben csak nem állna ki.

Jó néhány perce állhattunk csendesen kéz a kézben, mikor Aro dühösen szusszantott és elengedte a kezem.

- Nem látok semmit. Kíváncsi lennék…

- Mire? –húztam fel a szemöldököm.

- Hogy mindannyiunk képességére immunis vagy-e?

- Nem- vágott közbe dühösen Edward. –Nem engedem.

- Edward- néztem rá kérlelőn. Nem hiányzik, hogy ellent mondjon a volturi királyának ezzel kirobbantva egy esetleges harcot.

- Nem fogom hagyni, hogy kínozzanak.

- Most tényleg vitatkozni akarsz? Szerintem Rony-nál már eléggé kihúztuk a gyufát. Nem kell megvédened Edward. Tudok magamra vigyázni. Semmi közünk egymáshoz.

- Ne aggódj Edward, majd én vigyázok Bellára- karolta át a derekamat Dam, mire Edward dühösen nézett rá.

- Ja, persze- morogta az orra alatt és arrébb állt.

- Nem kell rám vigyáznotok. Nem vagyok már gyerek- morogtam én is és elhúzódtam Damon-től. –Lássuk, mit szeretnél kipróbálni Aro!

- Jane, kedvesem, kérlek- nézett mosolyogva a kislányra, de ettől a mosolytól a hideg is kirázott. Olyan felsőbbrendű volt. Legszívesebben letöröltem volna azt a vigyort az arcáról, annyira idegesített. De inkább nem foglalkoztam vele. Tekintetemet a szőke hajú lányra szegeztem, aki gonoszul elmosolyodott.

- Remélem nem fog nagyon fájni. Kín- suttogta és egyenesen a szemeimbe nézett. Még mindig mosolygott, de én nem éreztem semmit. Vagyis hát az nem teljesen igaz, hogy semmit. Mert igen is kellemetlen volt, ahogy az ő képessége nekiütközött a pajzsomnak. De ezen kívül semmit nem éreztem.

- Ez csodálatos- ámuldozott Aro, mire Katherine sajnálkozó tekintetet vetett felém és Damon felé. Muszáj tudnom, mire gondol. Látnom kell.

- Katherine, mi a képességed? –kérdeztem felé fordulva, de Aro-tól kaptam meg a választ.

- Képes egyetlen érintéssel megfagyasztani azt, akit szeretne. Miért?

- Szeretném, ha használná rajtam- mosolyodtam el. Ugyanis megkaptam az indokot, hogy megérintsem a lányt.

- Tessék- kérdezte egyszerre szint mindenki.

- Igen. Szeretném, ha használná rajtam a képességét.

- Nem lesz kellemes drágám, ugye tudod? –érdeklődött nyájasan Aro, de szemében gyermeki izgatottság csillogott. –Talán jobb lenne, ha mondjuk Alec képességével próbálkoznánk. Az nem olyan veszélyes.

- Nem. Gondolom nem éppen jó dolog, ha az embert megfagyasztják, még akkor sem, ha vámpír. De én szeretném. Katherine?

- Szerintem ez nem jó ötlet- ellenkezett.

- Nem azt kérdeztem, hogy jó ötlet-e vagy sem, hanem hogy hajlandó vagy-e használni rajtam szabad akaratodból, vagy Aro-nak kell parancsot adnia rá?

- Én nem akarom- arca olyan volt, mint aki éppen meghalni készül. Tekintete az enyémbe fúródott és szinte könyörgött, hogy ne akarjam. De én már eldöntöttem. Ha megfagyok, akkor legalább tudni fogom, hogy hat rám a képessége és azt is, hogy mi az igazság a múltjukkal kapcsolatban. Egy próbát megér.

- Aro, megtennéd, kérlek? –néztem rá.

- Persze. Katherine, kérlek, teljesítsd Bella kérését.

- Igen mester- hajtotta le a fejét. Én elé sétáltam szépen lassan, majd felé nyújtottam a kezem. Felnézett, majd elnézett mellettem és elsuttogott egy „sajnálom”-ot, majd megfogta a kezem. Ekkor bekapcsolt a képességem és láthattam, amit eddig még soha senki a Salvatore családban. A valódi okot, amiért Katherine elhagyta őket.

- Készen állsz?

- Igen- suttogtam, de én továbbra is az emlékeit néztem. A múltját, a gondolatait és minden mást. Mindent, amit csak láttam a fejében.

- Úgy látszik az én képességemmel szemben is immunis vagy- mosolyodott el és szemében észrevehető volt a megkönnyebbülés. Én csak ekkor vettem észre, hogy mindenki engem néz. Hirtelen észbe kaptam és elengedtem Katherine kezét, majd hatalmas mosollyal az arcomon visszasétáltam Dam mellé és a karjaiba vetettem magam. Boldog voltam, mert ezzel a kis akciómmal fény derült a dolgokra. És ha én nem is, de Damon még boldog lehet.

- Valami baj van Bella- húzott magához még szorosabban Dam, mikor eszem ágában sem volt elengedni őt.

- Nem, nincsen. De erre most szükségem volt- mosolyodtam el, majd adtam egy puszit az arcára és kibontakoztam ölelő karjai közül. Utána Aro felé fordultam. –Azt szeretném megkérdezni, hogy megengeded-e, hogy beszéljek Katherine-val, négyszemközt?

- Ugyan miről?

- Mégiscsak ő volt Damon barátnője. Szeretnék vele tisztázni néhány dolgot- villantottam fel a legártatlanabb mosolyomat.

- Rendben- sóhajtotta. –De maximum egy órán belül vissza kell jönnötök.

- Úgy lesz. Hálás vagyok a kedvességedért Aro.

Tényleg hálás lennék, ha nem csak azért tenné, hogy megszerezzen az emberei közé. Így viszont, hogy tudom mi a terve, eszem ágában sincs hálálkodni neki. Csak udvariasságból mondtam.

- Mehetünk- néztem Katherine-ra és ő bólintott, de ekkor Dam megszólalt.

- Bella.

- Igen- fordultam meg.

- Vigyázz magadra, kérlek.

- Úgy lesz. Aztán ha visszajöttünk szeretnék veled is beszélni. Mondanom kell valami fontosat.

- Rendben. Itt várlak.

- Sietünk- azzal kiléptem a házból és mögöttem szorosan ott jött Elena hasonmása. Némán lépdeltünk egymás mellett az erdő közepéig, aztán mikor már elég messzire kerültünk a háztól úgy gondoltam végre feltehetem az engem leginkább foglalkoztató kérdést.

- Miért hagytad el Damon-t? 

Sziasztok! 

Szomorúan vettem észre, hogy az előző fejezethez csak két komit kaptam. Reni-nek és Ati-nak nagyon szépen köszönöm, hogy hétről hétre mindig írnak. Viszont elszomorít, hogy elég sokan olvassátok, mégsincsenek visszajelzések. Ha nem tetszik a töri, akkor azt írjátok meg, nem kötelező azt írni, hogy jó. 
Na, mindegy is.
Még egyszer nagyon köszönöm Reni és Ati, hogy komiztok. Nagyon jól esik.
Puszi: Hope