Forbidden Love- 6.fejezet

(Bella szemszöge)

Jól esett újra együtt tölteni Rosalie-val egy kis időt. Mióta idejöttünk, nem volt olyan nap, hogy csak kettesben beszélgessünk, vagy együtt csináljunk valamit, mint a testvérek. De ez az este jó volt. Beszélgettünk, vadásztunk és rengeteget nevettünk. Megosztottunk egymással mindent. Olyan jó volt újra a nővéremmel tölteni egy kis időt. Úgy, hogy már nem kellett attól félnem, hogy nem tudom elhallgattatni a gondolatainak áradatát. Már nem féltem, ha hozzámért valaki és megrohamoztak a gondolatok. Már el tudtam őket zárni anélkül, hogy bárki észrevett volna valami változást.

Hajnaltájt indultunk vissza a házba, ahol mindenki a saját szobájában volt. Legalábbis erre következtettem abból, hogy sem a nappaliban, sem a konyhában, sem a garázsban nem tartózkodott senki.

-Én felmegyek Emmett-hez- mosolygott rám Rose.

- Menj csak. Én keresek magamnak valami elfoglaltságot.

- Reggel találkozunk- azzal el is tűnt és én is követtem. A saját szobámba mentem. Minden úgy volt, ahogy itt hagytam, mielőtt Rosalie-val vadászni mentünk. Jót tett ez a kis beszélgetés. Vele meg tudtam beszélni a nővérem ügyét. Bár ő nem kedvelte Rony-t, tudom, hogy ha arra kértem volna, legyen kedvesebb vele megpróbálta volna. De nem akarom kényszeríteni semmire. Örülök, hogy valami oknál fogva engem elfogadott és nem szeretnék olyat kérni tőle, ami nehezére esik. Ha nem akar Rony-val összebarátkozni, akkor nem teszi. Én ugyan úgy fogom szeretni mind a kettőjüket. Rosalie már így is hatalmas lépést tett a nővérem felé azzal, hogy elmesélte neki hogyan lett vámpír. Ennél többet nem is várok tőle. Azt is tudom, hogy egyedül miattam próbálta meggyőzni, hogy változtasson a döntésén. De Rose is megerősítette, hogy nem az én döntésem. Hogy a nővérem élete és ő dönt a sorsa felől. Én nem dönthetek helyette akkor sem, ha a húga vagyok. Akkor sem, ha tudom mennyi szenvedéssel jár ez a lét.

Felszaladtam a szobámba és az első utam a lejátszóhoz vezetett. Bekapcsoltam a zenét és ledőltem az ágyra. Sajnos a zene nem kötötte le a figyelmemet és volt még két óra suli kezdésig. A zenét úgy hagytam és bevonultam a fürdőszobába. Megengedtem a meleg vizet, lekapkodtam magamról a ruháimat és beleültem a vízbe. Ha ember lennék, bele se tudtam volna lépni a kádba, nem hogy beleülni. Forró volt, de az én jéghideg testemnek éppen csak meleg. A gőztől kitisztult az agyam és végre nem kattogott mindenféle dolgon. Egyszerűen csak ültem a kádban és az agyam teljesen üres volt. Nem kellett gondolnom semmire és jól esett kicsit kikapcsolni. Mikor a víz már kihűlt kiszálltam a kádból, magam köré tekertem egy törölközőt és visszasétáltam a szobába. Beraktam egy másik cd-t a lejátszóba és bevonultam a gardróbba. Mindent szép lassan csináltam, azzal is telt az idő. Mivel ma viszonylag jó idő lesz, legalábbis nem esett és kivételesen nem is volt beborulva az ég, egy fekete rövidnadrágot vettem fel, hozzá egy fekete-sárga nyakba kötős toppot. Felvettem egy fekete-arany színű magas sarkú szandált. Kihúztam a szemem feketével és egy kis szájfényt tettem a számra. A hajamat kifésültem és a frufrumat egy csattal hátrafogtam. A többit leengedve hagytam és a fülembe tettem egy karika fülbevalót. Mikor elkészültem, megnéztem magam a tükörben. Elégedett voltam a végeredménnyel. Előkaptam egy táskát és beledobáltam a cuccaimat, aztán kikapcsoltam a zenét és lesétáltam a nappaliba. Esme és Carlisle lent voltak, de a többiek sehol.

-Még fent vannak- mosolygott Esme, miközben a konyhából jött ki. –Edward pedig a garázsban. Most indul a nővéredért. Jó reggelt.

- Neked is. És köszönöm a tájékoztatást- mosolyogtam rá én is kedvesen.

- Hogy érzed magad Bella? Amúgy jól nézel ki –dicsért meg Carlisle, miközben felnézett az újságból.

- Köszönöm, tökéletesen jól va…

- Hogy az ördög vinné el azt a nyomorultat. Hogy az a…

- Hé-hé-hé. Ácsi- kiáltottam rá Edwardra, mielőtt újabb szóáradatba kezdett volna. –Mégis mitől vagy ma ilyen paprikás hangulatban? Nem sikerült jól az éjszakád? –kérdeztem felhúzott szemöldökkel és csípőre tett kézzel, amit ő nem láthatott, mert nekem háttal állt és feldúltan indult el az emelet felé.

- Kérlek Bella, ne fárassz. Ehhez most nincs hangulatom- fordult meg és így már legalább a bosszús arckifejezését is láthattam. De amint ő meglátott, úgy nézett rám, mint aki szellemet lát.

- Hahó. Föld hívja Edward Cullent. Jelentkezz- integettem az orra előtt, miután vámpírgyorsasággal elé siettem. Komolyan megfordult a fejemben, hogy valami olyat láthatott, ami sokkolta. Aztán nyelt egy nagyot és végre a szemembe nézett.

- Igazán csinos vagy ma- bókolt. Na, egy újabb ok, hogy miért jó vámpírnak lenni. Nem tudok elpirulni.

- Köszi. De most megtennéd, hogy elárulod mitől vagy ilyen mérges? Ha nem lennék vámpír, már halálra rémültem volna.

- Elromlott a kocsim.

- Melyik?

- Szerinted melyik? A Volvó.

- Jó, azért ne harapd le a fejem. Csak kérdeztem.

- Sajnálom Bella. De már el kellett volna indulnom. Nincs időm megvárni, míg Rose megnézi, mi baja lehet.

- Hát azzal ma nem fogsz közlekedni. Ugyanis örülhetsz, ha Rose negyed órán belül elkészül úgy, hogy a suliba elinduljon. Nem fogja összepiszkolni a csodaszép ruháját a kocsiddal. Bocs, hogy el kellett keserítenem téged- tettem kezem a vállára. És nem sok hiányzott, hogy elnevessem magam.

- Kösz. Igazán megnyugtató vagy.

- Bocs. De miért nem mész a másikkal?

- Mert… mert.

- Ez aztán a remek válasz- nem bírtam tovább és teli tüdőből felnevettem. És ahogy hallottam Esme és Carlisle sem bírták ki nevetés nélkül.

- Mi ez a hangzavar? –jött le a lépcsőn Emmett Jasperrel a nyomában. –Jó kedved van húgi?

- Naná. Az öcséd éppen most adott egy frappáns választ arra, miért nem megy a nővéremért a másik autójával- nevettem tovább.

- Mert mi lett a Volvóval? –tudakolta Jasper.

- Rose szakértelme szükséges hozzá.

- Értem.

- Lányok, meddig tart még az öltözködés? –kiáltottam fel, mire egymás után jött a két válasz.

- Még öt perc.

- Hamarosan.

- Edwardnak kéne egy kocsi.

- Ott a sajátja- jött a válasz Rose-tól.

- Délután autót szerelünk nővérkém, úgyhogy…

- De csak vásárlás után- szakította félbe a mondatomat Alice. –Ugyanis elmaradt a kiengesztelésem, miután elárultam neked, hogy a kocsi a tiéd és nem Edwardé.

- Oké- sóhajtottam fel, majd a fiúkra néztem. –Ti is jöttök. Különben nem fogok verekedni Emmett- mosolyogtam rá nagy melák bátyámra és a lehető legártatlanabbul néztem rá.

- Te igazi boszorkány vagy.

- Tudom. És pont ezért szeretsz- villantottam rá egy 1000W-os mosolyt és adtam neki egy puszit. –Gyere Edward, elviszlek a nővéremhez. A suliban találkozunk, és majd megbeszéljük a vásárlást. Sziasztok.  

Megfogtam Edward kezét és magam után húztam. Út közben felkaptam a kocsi kulcsot és meg sem álltam a garázsig.

- Ülj be.

- Nem vezethetek én?

- Milyen jól eltaláltad. Na, szállj be, vagy itt hagylak és akkor ugrott a fuvar. Kénytelen leszel a sajátoddal menni.

Hála istennek, nem vitatkozott és úgy tett, ahogy kértem. Utána indítottam az autót és elhagytuk a házat. Edward navigált, amíg el nem értünk egy fehér emeletes házikóhoz. Egyedül annyi volt vele a gond, hogy a sok esőtől és sártól a fehér már inkább szürke volt. Beálltam a járőrautó mögé és leállítottam a motort. Dudáltam Edward pedig kiszállt. Kis idő múlva lépteket hallottam aztán nyílt az ajtó és kivágódott rajta nővérem. Gondolom kicsit megdöbbent, hogy Edward nem egyedül jött érte, aztán felocsúdott és megcsókolta szerelmét. Nagyot sóhajtottam és én is kiszálltam.

-Bella… Istenien nézel ki- dicsért meg Rony.

- Köszi. Te is- rövid tömör válasz. Miért vagyok ilyen vele? Még nem tettem túl magam az egészen? Hiszen már megbeszéltem Rose-val is a dolgot. És lezártam magamban a témát. Akkor miért nem tudok olyan lenni vele, mint régen?

Azért Bella, mert megváltoztál. Már nem ugyan az a kislány vagy, aki két évvel ezelőtt még a nővére árnyékában élt és mindentől félt. Félt megszólalni, félt elmondani a véleményét. Megváltoztál. A régi Bella sosem vette volna fel önszántából azt a ruhát, ami most rajtad van- suttogta egy kis hang a fejemben. És igaza volt. Pont az ellenkezője vagyok a régi énemnek.

- Hogy-hogy együtt jöttetek?

- Elromlott a kocsim és Bella felajánlotta, hogy elhoz. Délután Rose megjavítja, legalábbis nagyon remélem- sóhajtott fel színpadiasan Edward, mire oldalba böktem.

- Ha megígértem, akkor úgy is lesz. Amúgy meg együtt csináljuk majd- grimaszoltam, aztán megfordultam és a kocsi felé indultam, de mielőtt beszállhattam volna Rony hangja megállásra késztetett.

- Bella, beszéljük meg a tegnapi dolgot. Kérlek.

- Rony, nincs miről beszélnünk- fordultam vissza feléjük. Edward átölelt Rony derekát és közben figyelmeztető pillantást küldött felém. Nem akarta, hogy megbántsam. De nekem sem ez volt a célom. - A te életed, a te döntéseid. És nem szólhatok bele. Megértettem, ne aggódj. És nem foglak magadra hagyni. Nem támogatlak a döntésedben, de nem is szállok szembe vele. Te már döntöttél, de én nem ezt választottam volna. Soha nem akartam volna ilyen életet. Csak tőlem senki nem kérdezte meg akarom-e ezt. Rosalie próbált segíteni rajtam, hogy ne legyek ilyen, de már nem tudott. Ő hozott egy döntést helyettem. Mégpedig azt, hogy nem hagy meghalni. És én is ezt akartam veled tenni. Helyetted akartam dönteni. Úgy éreztem én jobban tudom, mi kell neked. De megígérem, hogy nem teszek semmit a döntésed ellen. Tiszteletben tartom és elfogadom. Mást úgysem tehetek- hajtottam le a fejem.

- Jaj, Bella- sóhajtotta és átölelt. Ekkor megjelent az ajtóban Charlie. Az apám. Nem számítottam rá. Szörnyen lesokkolt, hogy most szemtől szembe találkozom vele. Nem gondoltam át rendesen, mikor felajánlottam Edwardnak, hogy elhozom. El kellett volna tennünk innen minél hamarabb. Erre én leállok itt lelkizni. Jézusom, mekkora fájdalom lehet neki, hogy újra lát engem. Pont akkor, mikor már belenyugodott, hogy halott vagyok. De hülye vagy Bella. Hülye vagy. Ezen nincs mit szépíteni.

- Bella?

- Igen? – önkéntelenül jött ki a kérdés a számon, mielőtt gondolkodhattam volna.

- Te vagy az? El sem hiszem. De hogy kerülsz te ide kicsim? –kérdezte és szemébe könnyek gyűltek. Hogy én mekkora marha vagyok? Most hazudnom kell neki. Muszáj. Nincs más választásom.

Edward aggódva figyelte mi lesz a következő mondatom.

- Elnézést. De biztosan összekever valakivel- hangom megremegett és elfordultam. Hallottam, ahogy Rony csöndesen arra kér, ne hazudjak neki, de nem volt erőm igazat mondani. Nem tehetem meg vele. Ha megtudja, mi vagyok, akkor neki is csak két lehetősége marad. A halál vagy a vámpírlét. És bőven elég, hogy a nővérem ilyen helyzetben van.  

- Nem. Te… Te vagy az. A kislányom. Nem emlékszel rám?- kérdezte apa kétségbeesetten, miközben megkerülte Edwardékat és szembefordított magával.

- Sajnálom. De nem én vagyok a lánya- hazudtam és egész eddigi életemben ez volt a legnehezebb és legfájóbb dolog. Még talán az átváltozásnál is rosszabb volt. –A nevem Isabella Cullen. Edward fogadott testvére vagyok.

- Charlie, ő nem a lánya. Hasonlít rá, nem tagadhatom, legalábbis a kép alapján, amit mutatott, de ő nem az a Bella- állt mellém Edward is, amiért Rony meglehetősen megharagudott rá. Legalábbis az arcáról ezt olvastam le. –Bella és a bátyja néhány napja költöztek vissza hozzánk a nővéremmel Rosalie-val. Londonban tanultak néhány évig.

- Carlisle az apád? –kérdezte, mire bólintottam. –Mióta? Úgy értem, mikor fogadott örökbe?

- Születésem óta az apámnak tekintem- ködösítettem. Végül is nagyot nem hazudtam. Újjászületésem óta ő az apám Esme meg az anyám.

- De én úgy tudtam csak hármatokat fogadtak örökbe- nézett Edwardra.

Ne, most légy okos. Csak el ne árulj Edward.

- Így is van. Csak hármat. Esme-nek nem lehetett saját gyereke, ezért örökbe fogadták Emmett, Bellát és Alice-t. Később Esme nővére meghalt, így kerültem én hozzájuk. Rosalie és Jasper még nagyon fiatalok voltak, amikor autóbalesetben meghaltak a szüleik és Carlisle nevelte fel őket. Azt hiszem talán az unokatestvérének voltak a gyerekei. De erről sosem kérdeztem apát. Tudja, fájó dolog.

- Nem gondoltam, hogy ilyen bonyolult család vagytok- Edwardnak sikerült meggyőznie apát. Meg kell neki köszönnöm, hogy kihúzott a slamasztikából. Én biztosan nem tudtam volna ilyen jól rögtönözni. –Sajnálom kisasszony, tévedtem.

- Bella. Kérem, szólítson Bellának. És nem történt semmi. A testvérem már elmondta, hogy mi történt a másik lányával és a feleségével. Őszinte részvétem- suttogtam és megöleltem. De nem tartott sokáig. Elhúzódtam tőle és a többiekre néztem.

-Mehetünk gerlepár? Még a végén elkésünk a suliból. Viszont látásra Mr. Swan. Remélem, találkozunk még.

- Csak Charlie. És én is örülök Bella. Szívesen látunk bármikor. Gyere át beszélgetni, ha van kedved. Nagyon szívesen megismernénk a bátyádat és a barátnőjét. A Cullen család igazán büszke lehet a tagjaira. Nagyon illedelmesek vagytok mind.

- Anya és apa érdeme- feleltem az igazsághoz hűen. Bár ő nem tudhatta és rá és anyára gondoltam. Nem Carlisle-ra és Esme-re. Jó, ők a pótszüleim, de nem tudják helyettesíteni az igaziakat. Az lehetetlen.

- Gyere bátran.

- Köszönöm Charlie. De most már mennünk kell.

- Persze, menjetek.

Beszálltunk az autóba és én már indítottam is. Olyan gyorsan mentem, mint még soha. Nem hittem, hogy így kezdődik majd a napom.

- Miért kellett hazudni neki? –hallottam meg Rony vádló hangját. Tele volt szemrehányással és sértettséggel.

- Azért, amiért Edwardnak is tartania kellett volna a száját előtted. Hogy ne kelljen meghoznia azt a döntést, amit neked.

- Miért? Miért vagy annyira ellen az átváltozásnak? És ha apa is azt szeretné, amit én?

- Nem- kiáltottam és leállítottam a kocsit, aztán kiugrottam belőle. Edward és a nővérem követték a példámat. –Neked azt sem kellene tudnod, hogy léteznek ilyen lények. De ez félresikerült. Viszont azt nem hagyom, hogy apát is belerángasd. Te önfejű és makacs vagy, de ő nem tudhat erről. Ha az kell hozzá, akkor én foglak szemmel tartani a nap 24 órájában és megakadályozom, hogy elmond neki. Ő nem érdemel ilyen sorsot.

- Nem tudod mennyit szenvedett miattatok- kiáltotta ő is és a könnyei potyogtak. Soha eddig nem veszekedtünk ennyire komolyan. Soha. De ennek is eljött az ideje.

- Mert szerinted én nem? De ez akkor sem megoldás. Nem változtathatsz át mindenkit, akit szeretsz. Legyen eszed. Vagy elvette az a fene nagy szerelem?

- Bella- morgott Edward és ekkor két autó fékezett le mellettünk. Agyamat ellepte a vörös köd és már nem tudtam beazonosítani kik álltak meg.

- Nem érdekel. Nem érdekel, ki mit gondol. De nem fogom hagyni, hogy őt is belekeverjétek. Te pedig ne védd őt most- morogtam rá Edwardra. –Nem érthetsz mindenben egyet vele. Ez őrültség.

- Miért? Talán mindenben neked kellene igazat adnia? –kérdezte Rony és ez volt az utolsó mondat, amit még tisztán hallottam. Azután már nem emlékszem semmire. Csak egy hatalmas sikításra és morgásokra.