Forbidden Love- 3.fejezet

(Bella szemszöge)

-Valami baj van? –kérdezte Rony, amikor kicsit arrébb húztam.

- Nincs sok időnk, mert nekem még be kell iratkoznom, de előtte még szeretnék veled beszélni a vámpírrá válásról.

- Edward küldött, igaz? Azért, hogy lebeszélj róla.

- Nem… Vagyis igen, de magamtól is jöttem volna. Nem akarom, hogy olyan legyél, mint mi. Te nem ismered ennek a létnek a hátrányait.

- Bella, hidd el, hogy én nem fogok megbánni semmit. Semmit nem szeretnék jobban, mint hogy közétek tartozzam. Szeretem Edwardot és bármit megtennék érte.

- Még azt is, hogy olyan szörnyeteg leszel, mint én? Most komolyan? Egy kőtömb, aki már halott? Érzed ezt? –kérdeztem kissé dühösen és megszorítottam a kezét. –Jég hideg és kőkemény a kezem. Nincs benne élet. Nem folyik benne vér. A testem halott. Nem szabadna léteznem. Mégis itt vagyok. Halott vagyok, mégis beszélek hozzád, megérintelek. Hát nem ijeszt meg? Nekem nem szabadna léteznem.

- De én csak azt látom, hogy a testvérem, akit halottnak hittem itt áll előttem.

- De attól én még halott vagyok. Nem dobog a szívem, az isten szerelmére, értsd már meg, mit akarok mondani neked. Persze, vannak előnyei, jó oldalai is a vámpír létnek. A gyorsaság, a szabadság, az erő érzése… a tudat, hogy egy családhoz tartozol. De ott vannak a hátrányok is. Jól gondold meg, hogyan döntesz, mert ha egyszer megtörténik, már nem lehet visszacsinálni. Utána hiába akarnál normális életet, nem lesz rá több esélyed. Jól gondold meg, csak ennyit kérek tőled.

- Rendben. Átgondolom, de előtte válaszolj egy kérdésemre.

- Kérdezz.

- Te nem akarod, hogy örökké melletted maradjak? Nem szeretnéd, ha soha többet nem kellene elválnunk egymástól? Örökre együtt élhetnénk, újra egy családként.

- Ilyen áron nem- feleltem komoran, majd mielőtt bármi mást mondtam volna vagy mielőtt ő mondhatott volna még valamit, hátat fordítottam neki és a többiek felé sétáltam. Hallottam, hogy nagyokat nyel és biztos voltam benne, hogy a sírását próbálta legyűrni. Tisztában voltam vele, hogy megbántottam. De ezt kellett tennem, ha azt akarom, hogy egyáltalán elgondolkozzon rajta valóban vámpír akar-e lenni. Tudom, szemét húzás tőlem, de akkor sem akarom, hogy szenvedjen. És vámpírként sok szenvedés vár majd rá. Lehet, hogy nagyon boldog lesz Edward mellett, de szenvedni is fog a döntése miatt.

- Nem kellett volna ennyire közömbösnek lenned. Most egész nap rosszkedve lesz- pirított rám Edward.

- Emlékeztetnélek, hogy te kértél rá, hogy beszéljek vele. Azt pedig nem mondtad, hogy kíméletesnek kell lennem vele. Figyelj, Edward. Ő nekem legalább annyira fontos, mint neked. És ezerszer jobban ismerem, mint te. Úgyhogy kérlek, hagyd ezt rám. Tudom, mit csinálok. Te csak menj és vigasztald meg. Ha megkérdezi, haragszom-e rá vagy mit mondtam neked, te mondd azt neki, hogy nem tudsz semmit. Ne mondj neki semmit rólam.

- De hát miért?

- Mert ha látja, hogy nem beszélek vele és másodkézből sem tud meg rólam semmit, akkor előbb fogja elárulni a döntését. Ezzel rákényszerítjük arra, hogy valóban átgondolja, hogy vámpír szeretne-e lenni vagy az egészet csak miattad csinálja. Hogy neked könnyebb legyen. És kérlek titeket is, hogy ne mondjatok neki semmit. Ne beszéljetek vele rólam. Ez idegesíteni fogja. Rosszul fogja viselni, de ez az egyetlen módja, hogy valóban elgondolkodjon a dolgon. Most pedig Edward, menj oda hozzá, mielőtt idejön. Mi pedig menjünk beiratkozni.

- Hűha. Alice, vigyázz, mert Bella átveszi a helyedet a szervezkedés terén- röhögött Em, mire Rose tarkón vágta.

- Mehetünk? –kérdeztem a többiektől, mire mindenki bólintott. Edward elindult arra, amerre a nővérem állt, Alice és Jasper megindultak be az épületbe, mi pedig követtük őket. Egyenesen egy irodába vezettek minket, ahol egy 30-as éveiben járó vörös hajú nő állt.

- Jó napot- csilingelte Alice.

- Oh kedveském… Miben segíthetek? –kérdezte a nő, amint észrevette újdonsült nővéremet.

- A testvéreim tegnap érkeztek Angliából és szeretnének beiratkozni. Én tegnap már beszéltem az igazgató úrral és azt mondta semmi akadálya, de személyesen kell bejönniük.

- Oh...- motyogta újra a nő, majd kutakodni kezdett a papírjai közt. –Ezeket kellene kitölteniük, valamint kérném az előző iskolában szerzett bizonyítványokat.

Én kicsit megijedtem, hiszen nincsen nálam semmiféle bizonyítvány és én hivatalosan halott vagyok.

- Semmi gond. Itt vannak - adta át az említett iratokat Alice a nőnek.

- Rosalie Hale, Emmett és Isabella Cullen- olvasta fel a neveket.

- Igen - bólogattunk mindhárman. Alice odajött hozzánk és a kezünkbe nyomott egy-egy köteg papírt. - Töltsétek ki. Itt vannak az irataitok. Jasper tegnap kapta őket kézhez. Ne aggódj Bella, nem lesz semmi, ami arra utalna, hogy te vagy Isabella Swan. Úgyhogy csak bátran- mosolygott rám kedvesen én pedig elvettem tőle és elkezdtem kitölteni a papírokat. Alice és Jasper addig elmentek az órájukra, minket pedig otthagytak. Alice szerint egész órában eltart majd a beiratkozás és szünetbe visszajönnek, hogy megmutassák, melyik terem merre van.

- Tessék, itt vannak az órarendjeitek és a könyveitek. Mellékeltem egy-egy térképet is nektek, hogy megtaláljátok, melyik terem hol van.

- Köszönjük- vette elő Rose a legkedvesebb mosolyát, de látszott rajta, cseppet sem tetszik neki, hogy egy embernővel kell beszélnie. Rose teljesen más, mint Alice. A túlbuzgó mócsing szeret az emberek közelében lenni és beszélgetni velük, Rosalie vele ellentétben cseppet sem kedveli őket. Nehezére esik a halandókkal bármiféle kapcsolatot teremteni.

- Bella, Edward hamarosan ideér és vele mész órára. Rosalie és Emmett Jasperrel én pedig Rony-val megyek – adta ki az utasításokat Alice. És épp hogy befejezte a mondandóját, már meg is jelent Edward a nővéremmel az oldalán. Rony kétségbeesetten nézett rám, de én elfordítottam a tekintetem és Alice-t tüntettem ki a figyelmemmel. Oké, tudom, hogy gonosz húzás volt, de szükséges. 

- Edward, Bellának pontosan ugyan olyan az órarendje, mint neked. Úgyhogy mutass meg neki mindent. A többiek pedig tudják, mi merre van. Már nem először vagyunk a városban- magyarázta Alice, majd karon ragadta Rony-t és már el is tűntek.

- Ez gyors volt- jegyeztem meg.

- És nekünk is ideje indulnunk- mondta Rose, majd átölelt. –Ebédnél találkozunk.

Azzal ők is eltűntek és ott maradtunk Edwarddal ketten.

- Mehetünk? –kérdezte Edward magára vonva a figyelmemet.

- Felőlem. Csak mutasd merre. Mert én azt sem tudom milyen órám lesz.

- Gyere velem.

- Figyelj, Edward. Én tényleg sajnálom, hogy undok voltam veled. Én…

- Bella- szólított meg és megállva felém fordult. - felejtsük el, rendben? Meg kell tanulnunk együtt élni. Már egy családhoz tartozunk. És Rony sem tud kétfelé szakadni.

- Nem is kell. Soha nem kérném arra, hogy válasszon köztünk. Én a testvére vagyok, te pedig a szerelme. Képtelen lenne a választásra. Belehalna a szomorúságba, ha elvesztene téged. Szerintem is az a legjobb, ha békében élünk egymás mellett. Mindenkinek az lesz a legjobb. Nem akarom szétszakítani a családod.

- A családunkat- mosolygott rám kedvesen. –Te is a családunk tagja lettél. Így a húgom vagy. A legkisebb húgom.

- Remélem, egyszer valóban a bátyámnak mondhatlak. Eddig utáltalak, egyszer talán képes leszek úgy nézni rád, mint egy testvérre. Egyelőre a barátságom az egyetlen, amit felajánlhatok neked.

- Rendben. Akkor barátok- nyújtotta a kezét.

- Barátok- fogadtam el a felém nyújtott jobbot, majd halványa rámosolyogtam, aztán a teremig meg sem álltunk. Edward előre engedett, aztán egy üres pad felé lépkedett, míg én a szememmel üres helyet kerestem. Azonban arra nem számítottam, hogy az egyetlen szabad hely Edward mellett lesz. Ő egy arcrepesztő vigyor kíséretében a mellette lévő székre mutatott én pedig nagyot sóhajtottam és megindultam felé. Minél közelebb értem hozzá, annál többen figyeltek rám. Levágódtam az üres székre és bosszúsan fordultam felé.

- Nem szóltál volna, hogy ne keressek üres helyet, igaz?

- Bocs- nevetett fel, amitől még többen néztek felénk. Úgy éreztem magam, mint egy kirakati bábú. Oké, megszoktam, hogy mindenkinek új vagyok és Rosalie mellett mindig megbámulnak, de azért nem kellene ennyire feltűnően csinálniuk.

- Nektek nincs jobb dolgotok? –förmedtem rá a teremben lévőkre, mire mindenki előre fordult. Edward majd megfulladt mellettem a nevetéstől és ez engem nagyon is bosszantott.

- És te ahelyett, hogy segítenél, még kinevetsz. Hát szép kis testvér vagy, mondhatom. Kösz szépen- vágtam be a durcit és karba font kezekkel egyenesen a táblára szegeztem a tekintetem. Mivel a tanár még nem jött be órára, nem volt mivel elterelnem a figyelmem.

- Na, ne legyél már ilyen, Bella- próbálta legyűrni a nevetését és a végére már csak vigyorgott, mint a vadalma. –Ne haragudj, csak annyira szórakoztató volt. Mindenkinek újdonság vagy és az még furább a számukra, hogy mellém ülsz. Ráadásul a testvéreimet te hoztad suliba. Még nincsenek felvilágosítva szegények, hogy egy család vagyunk.

- Értelek. De ha zavarok, akkor szívesen megkérem valamelyik lányt, hogy cseréljen velem helyet. Ha te jobban vágysz egy emberi nő társaságára, akkor…. –álltam fel és felvettem a táskámat is, de Edward elkapta a kezemet.

- Meg ne próbáld Bella. Ezek szétszednének engem. Ha hallanád, miket gondolnak.

- Jó is lenne. Tudni, ki mennyire tartja szexisnek Edward Cullent.

- Ez nem vicces Bella. Szörnyen idegesítő, ha mindenkitől azt hallod, hogy mennyire helyes, mennyire cuki és a többi. Idegtépő.

- Akkor ők tehetnek róla, hogy ennyire beképzelt vagy- magyaráztam ártatlanul. –Megyek és beszélek velük. Még a végén akkora lesz az egód, hogy nem férünk be tőle ebbe a terembe. 

- Hát kösz. Ez mélyen megsebzett. Nagyon is fájt- látszott a szemében a csintalanság, de az arca szomorú lett.

- Jaj, annyira sajnálom, hogy megsértettem az érzékeny lelki világodat. Bocsáss meg- játszottam az aggódót, de az arckifejezését látva elnevettem magam. Annyira nevettem, hogy ha ember lennék, már fuldokolnék a levegőhiánytól. Edward vállára hajtottam a fejem és próbáltam elfojtani egy újabb nevető hullámot.

- Befejezted? –kérdezte Edward, de a hangjában hallatszott, hogy mosolyog.

- Azt hiszem, most már nyugton maradok. De azt a fejet látnod kellett volna.

- Ne kezd újra- szólt rám, mikor egy apró kuncogás hagyta el ajakimat. –Túl sokáig voltál összezárva Emmettel. Rosszabb vagy, mint ő.

- Végül is csak a bátyám. Muszáj valamiben hasonlítanunk egymásra.

- Igen, de Emmettből elég egy is.

- Belőle csak egy van. Én Bella vagyok. Emmett húga és a helyettese.

- Bárkit képes vagy megnevettetni- csóválta a fejét, én pedig ránéztem az arcára.

- Muszáj. Egész nap olyan vagy, mint aki citromba harapott. De tudok komoly is lenni. Sőt. Amíg nem ismertem Em-et, addig csak komoly oldalam volt.

- Nehéz elhinni.

- Pedig igaz.

- De miért vagy ma ilyen? Jó, nem sokat tudok rólad, de ez a hangulat olyan idegesítő. Velem sose voltál kedves, de legalább az arroganciát láttam a szemedben. Most viszont rossz rád nézni.

- A nővéred szomorú. Folyton az kéri, mondjam el, miért haragszol rá, miért nem szólsz hozzá. Fáj, hogy nem adhatom meg neki, amit szeretne.

- Ez a baj Edward. Mindent meg akarsz adni annak a nőnek, akit szeretsz. Pedig néha tudni kell nemet mondani. Viszont nem értelek. Ő fontos a számodra. Simán elmondhatnál neki mindent. Miért nem teszed?

- Mert ahogy mondtam, fontos a családi béke. És én is szeretném, ha Rony átgondolná a dolgokat.

- Akkor ha úgy vesszük osztod a véleményem.

- Igen.

- Hamarosan megtudjuk milyen döntést hozott. De ha engem kérdezel, még mindig vámpírrá akar változni. Ebben biztos vagyok.

- Én is így érzem- suttogta.

- Mr. Cullen. Megkérném, hogy ne folytasson privát beszélgetést a húgával. Szeretném, ha az órára figyelnének- szakított félbe minket a tanár.

- Ennyire unalmas lenne az óra? Hogy még a Cullen gyerekek is unják?

- Milyen dögös. Hogy lehetnek ennyire tökéletesek ezek a Cullenek?

- Ki ez a csaj? Nem elég az a ronda Veronica, most még itt van ez is. Állítólag a húga, de ki tudja… hiszen a Cullenek mind egy párt alkotnak és…

- Hallgass már el- sziszegtem és a halántékomra szorítottam a kezem.

- Valami baj van? –kérdezte Edward. Az ő hangja sokkal hangosabb volt, mint a többi.

- Parancsol Mrs. Cullen?

- Tanár úr, szerintem Bella nincs jól. Megengedi, hogy elkísérjem az orvosiba? –kérdezte Edward, mire a tanár bólintott és folytatta tovább az órát. Edward összeszedte a cuccainkat, majd átfogta a derekamat és kivezetett a teremből, egyenesen az udvarra. Megálltunk az autója mellett.

- Mi történt?

- Nem tudom. Szörnyen fáj a fejem. Elviselhetetlen. Mindenhol hangokat hallok. Olyanokat, amiket nem akarok. Szörnyű.

- Miféle hangokat? 

- Nem tudom. Mindegyik csöndes, de sok van belőlük. És a végén már igazi hangzavar lesz belőle. Mintha a fülem mellett üvöltene a zene.

- Bella, vissza kell emlékezned miket hallottál. Kérlek- fogta meg a vállam és aggodalmasan nézett rám.

- Lássuk csak. A tanár azt mondta unalmas az órája. Az egyik csaj a nővéremet szidta.

- Bella, ezeket mind csak gondolták. Nem hiszem el… te is hallod a gondolatokat- nézett rám nagy szemekkel, de én nem akartam elhinni. Nem. Az nem lehet. Eddig nem történt semmi. Eddig nem hallottam hangokat. Most miért?

- De én nem akarom ezt- suttogtam, szinte sírva és Edward mellkasára hajtottam a fejem. – Nem akarok hangokat hallani. Ez iszonyatos.  Nagyon rossz- könnyek nélkül sírni kezdtem, ahogy újra eszembe jutott az a sok hang és az iszonyúan erős fejfájás. Soha többet nem akarom azt érezni.

- Jól van Bella. Meg fogjuk oldani. Segítek neked, rendben? –kérdezte Edward. Arcomat a nyakába fúrtam és szorosan hozzá bújtam, miközben ő óvatosan átölelt és nyugtatni próbált.

Sziasztok!

Ez lett volna a 3.fejezet. Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik vették a fáradtságot és az előző fejezethez írtak kommentet. Igazán örülnék, ha minél többen írnátok. Végül sikerült döntésre jutnom, amit most szeretnék veletek megosztani. A FRISS minden héten PÉNTEKEN érkezik. Vagy délután vagy este felé.
Puszi mindenkinek: Hope