Forbidden Love- 6.fejezet

(Bella szemszöge)

Jól esett újra együtt tölteni Rosalie-val egy kis időt. Mióta idejöttünk, nem volt olyan nap, hogy csak kettesben beszélgessünk, vagy együtt csináljunk valamit, mint a testvérek. De ez az este jó volt. Beszélgettünk, vadásztunk és rengeteget nevettünk. Megosztottunk egymással mindent. Olyan jó volt újra a nővéremmel tölteni egy kis időt. Úgy, hogy már nem kellett attól félnem, hogy nem tudom elhallgattatni a gondolatainak áradatát. Már nem féltem, ha hozzámért valaki és megrohamoztak a gondolatok. Már el tudtam őket zárni anélkül, hogy bárki észrevett volna valami változást.

Hajnaltájt indultunk vissza a házba, ahol mindenki a saját szobájában volt. Legalábbis erre következtettem abból, hogy sem a nappaliban, sem a konyhában, sem a garázsban nem tartózkodott senki.

-Én felmegyek Emmett-hez- mosolygott rám Rose.

- Menj csak. Én keresek magamnak valami elfoglaltságot.

- Reggel találkozunk- azzal el is tűnt és én is követtem. A saját szobámba mentem. Minden úgy volt, ahogy itt hagytam, mielőtt Rosalie-val vadászni mentünk. Jót tett ez a kis beszélgetés. Vele meg tudtam beszélni a nővérem ügyét. Bár ő nem kedvelte Rony-t, tudom, hogy ha arra kértem volna, legyen kedvesebb vele megpróbálta volna. De nem akarom kényszeríteni semmire. Örülök, hogy valami oknál fogva engem elfogadott és nem szeretnék olyat kérni tőle, ami nehezére esik. Ha nem akar Rony-val összebarátkozni, akkor nem teszi. Én ugyan úgy fogom szeretni mind a kettőjüket. Rosalie már így is hatalmas lépést tett a nővérem felé azzal, hogy elmesélte neki hogyan lett vámpír. Ennél többet nem is várok tőle. Azt is tudom, hogy egyedül miattam próbálta meggyőzni, hogy változtasson a döntésén. De Rose is megerősítette, hogy nem az én döntésem. Hogy a nővérem élete és ő dönt a sorsa felől. Én nem dönthetek helyette akkor sem, ha a húga vagyok. Akkor sem, ha tudom mennyi szenvedéssel jár ez a lét.

Felszaladtam a szobámba és az első utam a lejátszóhoz vezetett. Bekapcsoltam a zenét és ledőltem az ágyra. Sajnos a zene nem kötötte le a figyelmemet és volt még két óra suli kezdésig. A zenét úgy hagytam és bevonultam a fürdőszobába. Megengedtem a meleg vizet, lekapkodtam magamról a ruháimat és beleültem a vízbe. Ha ember lennék, bele se tudtam volna lépni a kádba, nem hogy beleülni. Forró volt, de az én jéghideg testemnek éppen csak meleg. A gőztől kitisztult az agyam és végre nem kattogott mindenféle dolgon. Egyszerűen csak ültem a kádban és az agyam teljesen üres volt. Nem kellett gondolnom semmire és jól esett kicsit kikapcsolni. Mikor a víz már kihűlt kiszálltam a kádból, magam köré tekertem egy törölközőt és visszasétáltam a szobába. Beraktam egy másik cd-t a lejátszóba és bevonultam a gardróbba. Mindent szép lassan csináltam, azzal is telt az idő. Mivel ma viszonylag jó idő lesz, legalábbis nem esett és kivételesen nem is volt beborulva az ég, egy fekete rövidnadrágot vettem fel, hozzá egy fekete-sárga nyakba kötős toppot. Felvettem egy fekete-arany színű magas sarkú szandált. Kihúztam a szemem feketével és egy kis szájfényt tettem a számra. A hajamat kifésültem és a frufrumat egy csattal hátrafogtam. A többit leengedve hagytam és a fülembe tettem egy karika fülbevalót. Mikor elkészültem, megnéztem magam a tükörben. Elégedett voltam a végeredménnyel. Előkaptam egy táskát és beledobáltam a cuccaimat, aztán kikapcsoltam a zenét és lesétáltam a nappaliba. Esme és Carlisle lent voltak, de a többiek sehol.

-Még fent vannak- mosolygott Esme, miközben a konyhából jött ki. –Edward pedig a garázsban. Most indul a nővéredért. Jó reggelt.

- Neked is. És köszönöm a tájékoztatást- mosolyogtam rá én is kedvesen.

- Hogy érzed magad Bella? Amúgy jól nézel ki –dicsért meg Carlisle, miközben felnézett az újságból.

- Köszönöm, tökéletesen jól va…

- Hogy az ördög vinné el azt a nyomorultat. Hogy az a…

- Hé-hé-hé. Ácsi- kiáltottam rá Edwardra, mielőtt újabb szóáradatba kezdett volna. –Mégis mitől vagy ma ilyen paprikás hangulatban? Nem sikerült jól az éjszakád? –kérdeztem felhúzott szemöldökkel és csípőre tett kézzel, amit ő nem láthatott, mert nekem háttal állt és feldúltan indult el az emelet felé.

- Kérlek Bella, ne fárassz. Ehhez most nincs hangulatom- fordult meg és így már legalább a bosszús arckifejezését is láthattam. De amint ő meglátott, úgy nézett rám, mint aki szellemet lát.

- Hahó. Föld hívja Edward Cullent. Jelentkezz- integettem az orra előtt, miután vámpírgyorsasággal elé siettem. Komolyan megfordult a fejemben, hogy valami olyat láthatott, ami sokkolta. Aztán nyelt egy nagyot és végre a szemembe nézett.

- Igazán csinos vagy ma- bókolt. Na, egy újabb ok, hogy miért jó vámpírnak lenni. Nem tudok elpirulni.

- Köszi. De most megtennéd, hogy elárulod mitől vagy ilyen mérges? Ha nem lennék vámpír, már halálra rémültem volna.

- Elromlott a kocsim.

- Melyik?

- Szerinted melyik? A Volvó.

- Jó, azért ne harapd le a fejem. Csak kérdeztem.

- Sajnálom Bella. De már el kellett volna indulnom. Nincs időm megvárni, míg Rose megnézi, mi baja lehet.

- Hát azzal ma nem fogsz közlekedni. Ugyanis örülhetsz, ha Rose negyed órán belül elkészül úgy, hogy a suliba elinduljon. Nem fogja összepiszkolni a csodaszép ruháját a kocsiddal. Bocs, hogy el kellett keserítenem téged- tettem kezem a vállára. És nem sok hiányzott, hogy elnevessem magam.

- Kösz. Igazán megnyugtató vagy.

- Bocs. De miért nem mész a másikkal?

- Mert… mert.

- Ez aztán a remek válasz- nem bírtam tovább és teli tüdőből felnevettem. És ahogy hallottam Esme és Carlisle sem bírták ki nevetés nélkül.

- Mi ez a hangzavar? –jött le a lépcsőn Emmett Jasperrel a nyomában. –Jó kedved van húgi?

- Naná. Az öcséd éppen most adott egy frappáns választ arra, miért nem megy a nővéremért a másik autójával- nevettem tovább.

- Mert mi lett a Volvóval? –tudakolta Jasper.

- Rose szakértelme szükséges hozzá.

- Értem.

- Lányok, meddig tart még az öltözködés? –kiáltottam fel, mire egymás után jött a két válasz.

- Még öt perc.

- Hamarosan.

- Edwardnak kéne egy kocsi.

- Ott a sajátja- jött a válasz Rose-tól.

- Délután autót szerelünk nővérkém, úgyhogy…

- De csak vásárlás után- szakította félbe a mondatomat Alice. –Ugyanis elmaradt a kiengesztelésem, miután elárultam neked, hogy a kocsi a tiéd és nem Edwardé.

- Oké- sóhajtottam fel, majd a fiúkra néztem. –Ti is jöttök. Különben nem fogok verekedni Emmett- mosolyogtam rá nagy melák bátyámra és a lehető legártatlanabbul néztem rá.

- Te igazi boszorkány vagy.

- Tudom. És pont ezért szeretsz- villantottam rá egy 1000W-os mosolyt és adtam neki egy puszit. –Gyere Edward, elviszlek a nővéremhez. A suliban találkozunk, és majd megbeszéljük a vásárlást. Sziasztok.  

Megfogtam Edward kezét és magam után húztam. Út közben felkaptam a kocsi kulcsot és meg sem álltam a garázsig.

- Ülj be.

- Nem vezethetek én?

- Milyen jól eltaláltad. Na, szállj be, vagy itt hagylak és akkor ugrott a fuvar. Kénytelen leszel a sajátoddal menni.

Hála istennek, nem vitatkozott és úgy tett, ahogy kértem. Utána indítottam az autót és elhagytuk a házat. Edward navigált, amíg el nem értünk egy fehér emeletes házikóhoz. Egyedül annyi volt vele a gond, hogy a sok esőtől és sártól a fehér már inkább szürke volt. Beálltam a járőrautó mögé és leállítottam a motort. Dudáltam Edward pedig kiszállt. Kis idő múlva lépteket hallottam aztán nyílt az ajtó és kivágódott rajta nővérem. Gondolom kicsit megdöbbent, hogy Edward nem egyedül jött érte, aztán felocsúdott és megcsókolta szerelmét. Nagyot sóhajtottam és én is kiszálltam.

-Bella… Istenien nézel ki- dicsért meg Rony.

- Köszi. Te is- rövid tömör válasz. Miért vagyok ilyen vele? Még nem tettem túl magam az egészen? Hiszen már megbeszéltem Rose-val is a dolgot. És lezártam magamban a témát. Akkor miért nem tudok olyan lenni vele, mint régen?

Azért Bella, mert megváltoztál. Már nem ugyan az a kislány vagy, aki két évvel ezelőtt még a nővére árnyékában élt és mindentől félt. Félt megszólalni, félt elmondani a véleményét. Megváltoztál. A régi Bella sosem vette volna fel önszántából azt a ruhát, ami most rajtad van- suttogta egy kis hang a fejemben. És igaza volt. Pont az ellenkezője vagyok a régi énemnek.

- Hogy-hogy együtt jöttetek?

- Elromlott a kocsim és Bella felajánlotta, hogy elhoz. Délután Rose megjavítja, legalábbis nagyon remélem- sóhajtott fel színpadiasan Edward, mire oldalba böktem.

- Ha megígértem, akkor úgy is lesz. Amúgy meg együtt csináljuk majd- grimaszoltam, aztán megfordultam és a kocsi felé indultam, de mielőtt beszállhattam volna Rony hangja megállásra késztetett.

- Bella, beszéljük meg a tegnapi dolgot. Kérlek.

- Rony, nincs miről beszélnünk- fordultam vissza feléjük. Edward átölelt Rony derekát és közben figyelmeztető pillantást küldött felém. Nem akarta, hogy megbántsam. De nekem sem ez volt a célom. - A te életed, a te döntéseid. És nem szólhatok bele. Megértettem, ne aggódj. És nem foglak magadra hagyni. Nem támogatlak a döntésedben, de nem is szállok szembe vele. Te már döntöttél, de én nem ezt választottam volna. Soha nem akartam volna ilyen életet. Csak tőlem senki nem kérdezte meg akarom-e ezt. Rosalie próbált segíteni rajtam, hogy ne legyek ilyen, de már nem tudott. Ő hozott egy döntést helyettem. Mégpedig azt, hogy nem hagy meghalni. És én is ezt akartam veled tenni. Helyetted akartam dönteni. Úgy éreztem én jobban tudom, mi kell neked. De megígérem, hogy nem teszek semmit a döntésed ellen. Tiszteletben tartom és elfogadom. Mást úgysem tehetek- hajtottam le a fejem.

- Jaj, Bella- sóhajtotta és átölelt. Ekkor megjelent az ajtóban Charlie. Az apám. Nem számítottam rá. Szörnyen lesokkolt, hogy most szemtől szembe találkozom vele. Nem gondoltam át rendesen, mikor felajánlottam Edwardnak, hogy elhozom. El kellett volna tennünk innen minél hamarabb. Erre én leállok itt lelkizni. Jézusom, mekkora fájdalom lehet neki, hogy újra lát engem. Pont akkor, mikor már belenyugodott, hogy halott vagyok. De hülye vagy Bella. Hülye vagy. Ezen nincs mit szépíteni.

- Bella?

- Igen? – önkéntelenül jött ki a kérdés a számon, mielőtt gondolkodhattam volna.

- Te vagy az? El sem hiszem. De hogy kerülsz te ide kicsim? –kérdezte és szemébe könnyek gyűltek. Hogy én mekkora marha vagyok? Most hazudnom kell neki. Muszáj. Nincs más választásom.

Edward aggódva figyelte mi lesz a következő mondatom.

- Elnézést. De biztosan összekever valakivel- hangom megremegett és elfordultam. Hallottam, ahogy Rony csöndesen arra kér, ne hazudjak neki, de nem volt erőm igazat mondani. Nem tehetem meg vele. Ha megtudja, mi vagyok, akkor neki is csak két lehetősége marad. A halál vagy a vámpírlét. És bőven elég, hogy a nővérem ilyen helyzetben van.  

- Nem. Te… Te vagy az. A kislányom. Nem emlékszel rám?- kérdezte apa kétségbeesetten, miközben megkerülte Edwardékat és szembefordított magával.

- Sajnálom. De nem én vagyok a lánya- hazudtam és egész eddigi életemben ez volt a legnehezebb és legfájóbb dolog. Még talán az átváltozásnál is rosszabb volt. –A nevem Isabella Cullen. Edward fogadott testvére vagyok.

- Charlie, ő nem a lánya. Hasonlít rá, nem tagadhatom, legalábbis a kép alapján, amit mutatott, de ő nem az a Bella- állt mellém Edward is, amiért Rony meglehetősen megharagudott rá. Legalábbis az arcáról ezt olvastam le. –Bella és a bátyja néhány napja költöztek vissza hozzánk a nővéremmel Rosalie-val. Londonban tanultak néhány évig.

- Carlisle az apád? –kérdezte, mire bólintottam. –Mióta? Úgy értem, mikor fogadott örökbe?

- Születésem óta az apámnak tekintem- ködösítettem. Végül is nagyot nem hazudtam. Újjászületésem óta ő az apám Esme meg az anyám.

- De én úgy tudtam csak hármatokat fogadtak örökbe- nézett Edwardra.

Ne, most légy okos. Csak el ne árulj Edward.

- Így is van. Csak hármat. Esme-nek nem lehetett saját gyereke, ezért örökbe fogadták Emmett, Bellát és Alice-t. Később Esme nővére meghalt, így kerültem én hozzájuk. Rosalie és Jasper még nagyon fiatalok voltak, amikor autóbalesetben meghaltak a szüleik és Carlisle nevelte fel őket. Azt hiszem talán az unokatestvérének voltak a gyerekei. De erről sosem kérdeztem apát. Tudja, fájó dolog.

- Nem gondoltam, hogy ilyen bonyolult család vagytok- Edwardnak sikerült meggyőznie apát. Meg kell neki köszönnöm, hogy kihúzott a slamasztikából. Én biztosan nem tudtam volna ilyen jól rögtönözni. –Sajnálom kisasszony, tévedtem.

- Bella. Kérem, szólítson Bellának. És nem történt semmi. A testvérem már elmondta, hogy mi történt a másik lányával és a feleségével. Őszinte részvétem- suttogtam és megöleltem. De nem tartott sokáig. Elhúzódtam tőle és a többiekre néztem.

-Mehetünk gerlepár? Még a végén elkésünk a suliból. Viszont látásra Mr. Swan. Remélem, találkozunk még.

- Csak Charlie. És én is örülök Bella. Szívesen látunk bármikor. Gyere át beszélgetni, ha van kedved. Nagyon szívesen megismernénk a bátyádat és a barátnőjét. A Cullen család igazán büszke lehet a tagjaira. Nagyon illedelmesek vagytok mind.

- Anya és apa érdeme- feleltem az igazsághoz hűen. Bár ő nem tudhatta és rá és anyára gondoltam. Nem Carlisle-ra és Esme-re. Jó, ők a pótszüleim, de nem tudják helyettesíteni az igaziakat. Az lehetetlen.

- Gyere bátran.

- Köszönöm Charlie. De most már mennünk kell.

- Persze, menjetek.

Beszálltunk az autóba és én már indítottam is. Olyan gyorsan mentem, mint még soha. Nem hittem, hogy így kezdődik majd a napom.

- Miért kellett hazudni neki? –hallottam meg Rony vádló hangját. Tele volt szemrehányással és sértettséggel.

- Azért, amiért Edwardnak is tartania kellett volna a száját előtted. Hogy ne kelljen meghoznia azt a döntést, amit neked.

- Miért? Miért vagy annyira ellen az átváltozásnak? És ha apa is azt szeretné, amit én?

- Nem- kiáltottam és leállítottam a kocsit, aztán kiugrottam belőle. Edward és a nővérem követték a példámat. –Neked azt sem kellene tudnod, hogy léteznek ilyen lények. De ez félresikerült. Viszont azt nem hagyom, hogy apát is belerángasd. Te önfejű és makacs vagy, de ő nem tudhat erről. Ha az kell hozzá, akkor én foglak szemmel tartani a nap 24 órájában és megakadályozom, hogy elmond neki. Ő nem érdemel ilyen sorsot.

- Nem tudod mennyit szenvedett miattatok- kiáltotta ő is és a könnyei potyogtak. Soha eddig nem veszekedtünk ennyire komolyan. Soha. De ennek is eljött az ideje.

- Mert szerinted én nem? De ez akkor sem megoldás. Nem változtathatsz át mindenkit, akit szeretsz. Legyen eszed. Vagy elvette az a fene nagy szerelem?

- Bella- morgott Edward és ekkor két autó fékezett le mellettünk. Agyamat ellepte a vörös köd és már nem tudtam beazonosítani kik álltak meg.

- Nem érdekel. Nem érdekel, ki mit gondol. De nem fogom hagyni, hogy őt is belekeverjétek. Te pedig ne védd őt most- morogtam rá Edwardra. –Nem érthetsz mindenben egyet vele. Ez őrültség.

- Miért? Talán mindenben neked kellene igazat adnia? –kérdezte Rony és ez volt az utolsó mondat, amit még tisztán hallottam. Azután már nem emlékszem semmire. Csak egy hatalmas sikításra és morgásokra. 

Forbidden Love- 5.fejezet

Sziasztok!

És itt a következő fejezet. Nem tudom megígérni, hogy minden héten dupla fejezet lesz, de igyekezni fogok. Ha két friss lesz a héten, akkor az kedd és pénteki napokon. Cserébe annyit kérek tőletek, hogy komizzatok minél többen. Jó, nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást és ne felejtsetek el a végén komit hagyni. Legyetek jók: 

Puszi: Hope

(Bella szemszöge)

Néhány nappal később…

Egyre könnyebb elviselnem a körülöttem lévők gondolatait. Ahogy Carlisle mondta, nem Edward szüntette meg a hangokat, hanem én magam. Már nem kellett hozzáérnem azért, hogy kizárjam a fejemből a többieket. Megtanította hogyan lehet lehalkítani őket annyira, hogy ne fájjon tőle a fejem, és hogy ne zavarjon. Mára már minden gond nélkül hozzáérhetek bárkihez. És még érdekes is. Mennyi mindent meg lehet tudni egyes emberekről a gondolataik alapján. Sok mindenben a segítségemre lehet. De rengetegszer érzem ezt a képességet inkább átoknak, mint áldásnak. Például, egyik nap hozzáértem Emmetthez, aki éppen a Rosalie-val kettesben töltött éjszakájukra gondolt. Na, pont ezeket nem akarom hallani. De jól jön, ha valakiből ki akarok húzni valami infót és nem hajlandó elárulni nekem. Akkor egyszerűen csak megérintem és már nincs is semmilyen titok.

-Gyere csak- szóltam ki. Hallottam a gyors szívdobogást és mivel ebben a házban senkinek nem dobog a szíve így csak egyetlen ember jöhetett szóba. Az én drága nővérkém. Napok óta nem beszélek vele. Csakis azért, mert eszébe sem jutott, hogy gondolkodjon a dolgon. Egyszerűen nem tudom felfogni, miért akar olyan szörnyeteg lenni, mint mi. Miért akarja átélni azt a sok fájdalmat, amit az átváltozás okoz? Nem értem őt.

- Bella, én…

- Ülj le, ne ácsorogj ott. Úgy érzem hosszú beszélgetés lesz- mosolyogtam rá kedvesen. Ettől ő is felengedett kicsit és lehuppant velem szemben az ágyra törökülésben. –Mire jutottál?

- Bella, ez nekem sem könnyű. Érts meg kérlek. Eddig halottnak hittelek. Azt hittem örökre elvesztettem a húgomat. De most? Most itt vagy és ez hatalmas boldogság a számomra. Képtelen lennék újra elengedni téged. Az első pillanattól kezdve óvni akartalak, mint ahogy egy nővérnek kell. Mindentől meg akartalak védeni és új nekem ez a helyzet. Most sokkal erősebb vagy nálam. Mind fizikailag, mind érzelmileg. Már nem kell rád vigyáznom.

- Nem. Most már én vigyázok rád. És ha bár távolról, de apára is. Miért nem elég ez neked? Hogy tudod, egész életedben melletted leszek, és nem árthat nekem senki. Hogy biztonságban vagyok, egy új család körében.

- Ez nem elég nekem Bella. Most, hogy tudom mi lettél, még egy csak újabb okot adtál rá, hogy vámpír akarjak lenni. Bella, én szeretem Edwardot, az életemnél is jobban. Nem akarom őt elveszíteni. Örökre mellette akarok lenni. És melletted is. Nem akarok úgy élni, hogy tudom, én minden nappal egyre közelebb kerülök a halálhoz, bármelyik pillanatban történhet velem valami, miközben ti itt vagytok és örökké éltek. Képtelen vagyok rá.

- Szóval akkor a döntésed végleges. Vámpírrá akarsz válni.

- Igen- mondta határozottan, miközben végig a szemembe nézett. Én nem voltam képes a szemébe nézni, miközben kimondtam a következő mondatot. Így kinéztem az ablakon a sötét erdőbe és feltettem a kérdést.

- Akkor is, ha ezzel elvesztesz engem?

- Tessék? – döbbent hangja arra késztetett, hogy újra felé forduljak.

- Jól hallottad. Készen állsz rá, hogy elveszíts engem azért, hogy vámpír legyél? Többet ér neked a vámpírság, mint a tulajdon testvéred?

- Nem. Itt nem ez a kérdés. Te arra kérsz, válasszak közted és Edward között- pattant fel az ágyról.

- Nem. Kérdezd meg Edwardot. Pontosan tudom, hogy nem lennél képes választani a szerelmed és a testvéred között. Soha nem is kérném ezt tőled. Csupán annyit kérdeztem, hogy megéri-e neked, hogy vámpír legyél, ha ezzel elveszthetsz engem. Semmi többet.

- Képes lennél magamra hagyni, ha vámpír leszek?

- Még én sem tudom Rony. Most kérlek, menj, mert már régóta nem vadásztam és nem szeretném, ha bajod esne miattam.

- De, Bella…

- Azt kértem, menj ki. Majd beszélünk- fordítottam el a fejem. Ő kiment én pedig az ágyra dőltem. El kell döntenem, mit szeretnék. Tényleg képes lennék magára hagyni a nővéremet csak azért, mert olyan akar lenni, mint mi? Meg tudnám tenni? Abban biztos vagyok, hogy Edward mellette lesz, bárhogy is döntsön Rony. De én nem szeretném, hogy neki is át kelljen élni azt a pokoli kínt, amit nekem. Ő csak arra gondol, hogy utána örökké fiatal marad és Edwarddal lehet. De nem gondol bele, mennyit kell szenvednie abban a három napban, vagy az örökkévalóság minden pillanatában a folytonos szomjúságtól. Nem szerettem volna, hogy így éljen, de be kellett látnom, hogy ez nem az én döntésem. Én nem dönthetek az ő életéről. Még akkor sem, ha tudom, milyen rossz döntést hoz. Bele kell törődnöm, hogy az akarata mindenképpen teljesül. Már csak az a kérdés, hogy én mit fogok tenni? Végignézem vagy örökre elvesztem őt?

(Rosalie szemszöge)

Mérhetetlenül boldog voltam, hogy Bella megtanulta kezelni a képességét. Szörnyen rossz volt, hogy nem érinthettem meg, mert tudtam, azzal csak fájdalmat okoznék neki. Nem érhettem hozzá, alig lehettem vele. Oké, sok időt töltöttünk együtt, de nem volt ugyan olyan, mint régen. És fájt az is, hogy Edwardot sokkal közelebb engedte magához, mint minket. Jó, értem, hogy őt nem hallja és hogy az öcsém segített neki megtanulni kezelni ezt a képességet, de akkor is. Tudom, önző vagyok, de ő az én húgom. Az egyetlen olyan vámpír a földön, akihez megmagyarázhatatlan módon kötődöm. Óvni akarom és féltem őt. Jobban, mint bárki mást a családból. Ilyet csak egyetlen egyszer éreztem. Egyetlen ember volt a régi életemben, akiért bármit megtettem volna. A húgom, akit csak néhány évig ismerhettem. De már az első pillanattól a szívembe zártam és ugyan ez történt Bellával. Nem értem magam. A saját érzéseimmel sem vagyok tisztában.

Most is itt ülök a nappaliban a többiekkel, ahelyett, hogy mellette lennék. Próbálja lebeszélni a testvérét a vámpírrá válásról, de nem fog neki sikerülni. Egyszerűen nem érti meg ez a csaj, hogy Bella csak jót akar neki. Megy a saját feje után és nem gondol bele, kinek mekkora fájdalmat okoz a döntéseivel. És Bella is szenvedni fog. Mivel a testvére vámpír lesz. Ő pedig nem akarja neki ezt a sok szenvedést. Mindig próbáltam segíteni neki. A vámpírlét szépségeit megismertetni veled, de tudom ő is épp oly nehezen viselte, mint egykor én. Nekem egyedül Emmett miatt sikerült elfogadnom magam. De mellette nincs senki, aki miatt szépnek gondolná ezt az életet.

-Rosalie, kérlek- szólított meg Edward.

- Ne turkálj a fejemben. Az magánszféra. Kutakodj másnak a fejében, ha nem tetszik, amit hallasz- vetettem neki oda. Éppen ekkor ért a nappaliba Rony és mit ne mondjak. Szörnyű látványt nyújtott. Mint aki perceken belül elsírja magát. Akkor Bella sincs jobb állapotban. Tudtam, hogy nem jó ötlet felengedni hozzá.

- Rose- morgott fel Edward.

- Mi van?

- Hallottátok? –kérdezte miközben Edwardhoz bújt. –Hallottátok mit kérdezett tőlem?

- Édesem, értsd meg őt is- ölelte magához Edward.

- De akkor is fájt. Hogy mondhatta ezt? Hogyan?

- Jaj, ne csináld már ezt. Hát komolyan nem érted vagy csak nem akarod felfogni?- kérdeztem dühösen.

- Rosalie, kérlek- próbált hatni rám Esme. Komolyan, mindenki csak a kis Rony-t nézi, bele se gondolnak, Bellának mekkora fájdalmat okoznak. De legalább a családom átgondolhatná, miért viselkedik így Bella? Hát nem egyértelmű? Ő megérthetnék.

- Tudjátok mit? Engem nem érdekel ez az egész. És a te nyavalygásod sem- sziszegtem Rony arcába aztán a terasz felé vettem az irányt. Nem akartam felmenni Bellához. Ahhoz, hogy őt megnyugtassam, nekem is nyugodtnak kell lennem. És most nem vagyok az. Egyáltalán nem. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de már valamivel nyugodtabb voltam. Kinyílt az ajtó és a szél felém sodorta az illatot. Be kell vallanom, a vérének illata valóban csábító, de akkor sem kóstolnám meg, ha felégetné a torkomat a tűz.

- Menj és keress valaki mást, akit érdekelnek a problémáid, engem meg hagyj békén.

- Oké, Rosalie. Őszintén nem tudom mit tettem, amiért ennyire gyűlölsz. Mit követtem el ellened?

- Én, nem gyűlöllek. Különösebben nem is kedvellek. Egyszerűen közömbös vagy a számomra és dühít, hogy nem látod, mekkora fájdalmat okozol a testvérednek. Irigyellek téged, nem gyűlöllek.  

- Mi? Ez nevetséges. Pont te? Te irigyelnél engem? Te, aki annyira gyönyörű vagy, aki bármit megkaphat, akinek megvan mindene? Miért irigyelnél pont engem?

- Nem, nem nevetséges. A szépség nem minden. És ha én mondom, el kell hinned. Sokáig én is azt hittem mindent megkaphatok, csak mert szép vagyok. De nem.  Olyan érték van a birtokodban, ami ebben a családban senki másnak. Neked van választásod, nekem nem volt. Egyikünknek sem. De neked van és rosszul választasz. Teszek rá, mennyire nyomorúságos az emberi életed.

- Az én életem nem nyomorúságos. Nem tökéletes, de senki élete sem az.

- Az enyém az volt. Teljességgel tökéletes. Bár volt, amire még vágytam. Házasságra, egy szép házra, ahol a férjem csókkal köszönt, mikor hazaér. Saját családra. Royce King volt a legjobb partinak ígérkező fiatalember a városban. Alig ismertem. De fiatal voltam és szerelmes a szerelem gondolatába. életem utolsó estéjén későn indultam el egy barátnőmtől….

Felrémlettek előttem a képek. Újra éltem azt a borzalmas estét. Mindegyiknek az arcára tisztán emlékeztem. Az összes mocskos disznóra.

-Ott hagytak az utcán. Azt hitték meghaltam. Bárcsak meghaltam volna. Carlisle talált rám, megérezte a vérszagot. Azt hitte segít rajtam.

- Sajnálom.

- Bosszút álltam rajtuk. Sorban egyesével. Royce-ot hagytam utoljára. Had tudja, hogy jövök… Kissé teátrális voltam akkoriban. Jobb lett, mikor rátaláltam Emmettre. De maradunk ilyenek. megrekedtek. Sose lépünk előre. Ezek hiányoznak a legjobban. A lehetőségek. A tornácon ücsörögni valahol az ősz Emmettel az oldalamon, az unokáink körében. A nevetésük közepette.

- Én megértem, h te erre vágysz. De én nem fogok vágyni semmire. Semmire. Csak Edwardra.

- Megint tévedsz. Ha átváltozol lesz, amire jobban vágysz. Amiért gyilkolná is. Vérre.

- Sajnálom, ami veled történt. Igazán sajnálom. De én nem te vagyok. Nekem Edward az életem. Bármit megtennék érte. De nem csak a választási lehetőség miatt irigyelsz, igaz? –kérdezte, miközben közelebb sétált hozzám. Megfogta a korlátot, én pedig ránéztem.

- Nem. Nem csak amiatt. De neked legyen elég ennyi. Nincs kedvem másról is beszélgetni veled.

- És ezt miért mondtad el nekem?

- Azért, hogy megértsd, nem olyan jó vámpírnak lenni, mint ahogy azt te képzeled. A családból bárki örülne neki, ha lehetett volna választási lehetősége. De a húgod és én mindenkinél jobban szeretnénk, ha emberek lehetnénk. Mi ketten bármit megadnánk érte, de nem lehet visszacsinálni. Már megtörtént és senki nem tehet ellene semmit. Viszont te még dönthetsz a saját sorsodról. Biztos vagyok benne, hogy Bella nem lenne képes magadra hagyni téged. Inkább végignézi az átváltozásodat, minthogy örökre elveszítsen téged. De belegondoltál egyszer is, hogy neki mekkora fájdalmat okozol ezzel?

- Én nem akarom, hogy szenvedjen. Éppen ellenkezőleg. Azért akarok vámpír lenni, hogy soha ne kelljen elválnom azoktól, akiket szeretek. Így örökre Edward mellett lehetek és a húgomat sem kell magára hagynom.

- Na jó, vegyük úgy, hogy nem mondtam neked semmit. Mert úgy látom semmi haszna. Bárki bármit mondd, te már eldöntötted, mit akarsz.

- Rose- jelent meg mellettünk hirtelen Bella. –Eljössz velem vadászni?

- Persze.

- Bella…

- Ne most Rony. Menj be, mielőtt megfázol. Edward majd hazavisz, és holnap találkozunk az iskolában- mondta Bella, aztán átugrott a korláton és kecsesen a földön landolt. Még vámpírként is megirigyeltem csendes lépteit és kecsességét.

- Ha már úgyis bemész a többiekhez, szólj Emmettnek, hogy vadászni mentünk Bellával és sietünk vissza.

- Jössz már Rose- kiáltotta Bella úgy, hogy a testvére is hallja. Aztán fogtam magam és én is leugrottam Bella mellé. Egymás mellett futottunk, nem túl gyorsan és Bella is igazította magát az én tempómhoz. Nem szólt egyikünk sem, tudtam ez a csend most kell neki. Kettéváltunk és ő egy nagyobb ragadozó felé vette az irányt, míg én megéreztem egy csoport őznek az illatát. Vagy két őz esett áldozatul a szomjamnak. Miután végeztem, Bella keresésére indultam. Még az áldozatával játszott. Ezért felugrottam a mellettem lévő fára és onnan néztem őt. Nagyon ritka, hogy Bella nem egyedül vadászik. Ha jól emlékszem, már pedig jól emlékszem, akkor csak az első néhány hétben kellett vadászni kísérnünk, aztán mindig egyedül ment. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor kért meg, hogy kísérjem el. Élvezettel figyeltem, ahogy kiadja magából a felgyülemlett érzelmeit. Aztán megunta és belemélyesztette fogait a medve nyakába. Miután végzett, eltüntette a tetemet és felugrott mellém.

- Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz- suttogtam és ráemeltem tekintetemet az arcára.

- Nem tudom lebeszélni őt erről.

- Akkor talán hagynod kellene. Az ő döntése Bella. Az ő élete. És mi nem dönthetünk helyette.

- Igen, tudom. És azt is, hogy megosztottad vele, hogyan lettél vámpír. Köszönöm, hogy megpróbáltad. Tudom, hogy csak miattam tetted. Mert őt nem kedveled.

- Sajnálom, de ő nem olyan, mint te. De megpróbálhatom, ha szeretnéd. Tudok kedvesebb is lenni.

- Ne miattam tegyél mindent- mosolygott rám és közben a fejét rázta. –Csak akkor közeledj Rony felé, ha szeretnéd megismerni. Ne azért, mert ő a testvérem. Ismerlek téged Rose. A félelmeidet, a múltadat, az érzéseidet. Tudom, hogy nehéz neked, akárcsak nekem. Úgyhogy én nem kényszerítelek semmire. Attól, hogy te nem vagy jóban a nővéremmel, én ugyan úgy szeretlek téged. Te a nővérem vagy. Két éve mellettem vagy te és Emmett is és ezért soha nem lehetek nektek elég hálás. Gondoskodtatok rólam, segítettetek és mellettem voltatok a legnehezebb időkben. És ezt senki nem törölheti ki. Még Rony sem. Ő ugyan úgy a testvérem, mint te vagy Emmett. Ezt sose felejtsd el.

- Mióta megjelent, attól félek, hogy már nem nézel rám úgy, mint a nővéredre. Folyton azon kattog az agyam, mikor mondod azt, hogy már nem vagyok a testvéred- vallottam meg neki a félelmemet. Emmetten kívül ő az egyetlen személy, aki mindent tud rólam.

- Ettől nem kell félned- biztosított és megölelt, aztán elengedett és a szemembe nézve folytatta. –Attól, hogy ő újra az életembe lépett, nem foglak elengedni téged. A szívembe loptad magad, megmutattad nekem azt az oldaladat, amit nem sokan ismernek és megbíztál bennem. Te is tudsz rólam mindent. Többet, mint Rony. Úgyhogy nincs az a személy vagy erő, aki el tudná szakítani a köztünk lévő köteléket. Ne félj. Te a nővérem leszel, amíg csak élek. És az elég hosszú idő- viccelte el a végét én pedig hittem neki. Soha nem csapott még be és tudom, soha nem is tenné. Egyszerűen érzem. Bízom benne. Az életemet is rábíznám.

- Köszönöm Bella. Köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem.

- Attól, hogy nem csak hárman vagyunk már, bármikor megkereshetsz. Minden folytatódhat úgy, ahogy eddig ment. Semminek nem kell megváltoznia.

- Szeretlek Bella. Köszönöm, hogy a testvérem vagy.

- Én is szeretlek téged Rose. Gyere, menjünk vissza. Nehogy aggódni kezdjen Emmett.

- Megkértem a nővéredet, hogy szóljon neki, hogy vadászni mentünk.

- Akkor mit szeretnél csinálni? –kérdezte Bella mosolyogva, miközben leugrott a fáról.

- Nem tudom. Neked mihez lenne kedved?

- Sétáljunk egy kicsit- ajánlotta én pedig boldogan beleegyeztem. Újra azt éreztem minden a régi. Bella már nem húzódik el tőlem, nem tartja a távolságot. Hagyja, hogy megint a nővére legyek és ez hihetetlenül jól esett. 

Forbidden Love- 4.fejezet

A bizalom érdem. Nem tudom csak úgy megadni, odaajándékozni neked. 

(Edward szemszöge)

Nagyon megsajnáltam Bellát. Hiszen én is pontosan tudom, milyen rossz, mikor legelőször hallom a gondolatokat. A hangokat, amik nem akarnak megszűnni és szinte fejfájást okoznak még egy vámpírnak is.

Meglepett közvetlensége, de ezt betudtam annak, hogy nem egészen önmaga. Magamhoz öleltem, bár tudtam, hogy ezzel nem tudom megszüntetni a hangokat, amiket én is hallok. De egyelőre szerettem volna, ha megnyugszik. Segíteni akartam neki. Igaz, hogy kezdetben, mikor vámpír lett, egyáltalán nem kedveltem. De féltettem a családom. Egy újabb taggal csak még többen leszünk, amit a Volturi sem hagy majd szó nélkül. De rájöttem, hogy tévedtem. Csak azért, mert féltem a családom, nem kell gorombának lennem vele.

Viszont szörnyen idegesítő, hogy mindenre van egy frappáns válasza. Mintha könyvből olvasna mindent. Be kell vallanom, még tetszik is, hogy ennyire talpraesett. Feldobja a család életét. És Rosaliet, meg Emmettet még sosem láttam ennyire védelmezőnek. Mintha bármelyik pillanatban képesek lennének az életüket adni a karomban tartott lányért. Képesek lennének akár minket is elhagyni Belláért. De mi lehet ennek az oka? Mi változtatta meg ennyire a mindig kemény nővéremet?

-Ti meg mit csináltok? –nem számítottam a többiekre és ez volt az oka, hogy annyira megijedtem, mikor meghallottam Emmett hangját.

- Nagyon úgy néz ki, hogy Bella is rendelkezik a gondolatolvasással- magyaráztam nekik, még mielőtt félre értenék a helyzetet.

- Tessék?

- Bella hallja a gondolatokat.

- Ezért ölelgeted? –kérdezte Jasper felhúzott szemöldökkel.

- Nem Jasper. Azért, mert kiborult és meg kellett nyugtatnom. Most pedig el kell innen vinnünk, mielőtt rosszabb lesz. És…

- Most nem hallok semmit- suttogta Bella és felemelte a fejét. –Nem gondolnak semmire? –kérdezte ártatlanul és olyan volt, mint egy védtelen kisgyerek.

- De. Most még rosszabb, mint szokott. Rengeteg minden van a fejükben- magyaráztam neki és én sem értettem, most miért nem hallja őket. Hiszen szinte ordítanak a gondolataik.

- Most nem hallasz? –kérdezte Em komolyan. Még sosem láttam ennyire aggódni senkiért. Csakis Rosalie-ért, de őt nem kellett félteni.

- Nem- válaszolta Bella. Aztán elengedett és Emmett kitárt karjai közé vetette magát. De rögtön el is engedte és visszahátrált mellém. Mintha tüzes vassal égették volna meg. – Most igen. Mármint az előbb. Mikor hozzá értem. Hangos volt és zavaros. És most is. Emmett, kérlek, megpróbálnád kicsit halkabban. Nem akarom hallani. Nem akarok hangokat hallani- borult ki megint Bella és a kocsimnak dőlt. Gondolkodás nélkül nyújtottam felé a kezem és a hátát kezdtem simogatni, mire újra hozzám bújt. Emmett és a többiek sem értették ezt a változást. Soha nem gondolták volna, hogy Bella Emmett helyett az én karjaimba keres „menedéket.”

- Bella…

- Ne Edward. Ha hozzám érsz, elmúlik. Nem hallok hangokat. Nem hallom, amit nem akarok. Aztán ha elengedsz addig semmi, amíg hozzá nem érek valakihez. Ne engedj el, kérlek. Kérlek, most ne- nézett rám könyörgőn és újra könnyek nélküli zokogásba kezdett. Nagyon megsajnáltam szegényt. Borzasztó lehet neki. És a többieket hallva, Bella magyarázata után megértették a felém való közeledést. Kissé furcsa volt, hogy a sógornőmet ölelgetem, miközben a barátnőm mellettünk áll és döbbenten bámul.

- Alice, hozd haza Rony-t és a kocsimat. Emmett, ti is gyertek Bella kocsijával, mi futunk hazáig Bellával, aztán kitaláljuk, mi legyen. Közben valaki hívja fel Carlisle-t. Otthon találkozunk- adtam ki mindenkinek az utasítást, aztán Bellát magammal húzva az erdő felé indultam, míg a többiek beültek az autókba és már indultak is.

- Jobb már? –kérdeztem Bellától, miután már az erdő közepére értünk.

- Igen. Köszönöm. Nem tudom mit csináltam volna, ha nem engedsz a közeledbe. Szerintem kifutottam volna a világból- engedett el, majd mellettem kezdett sétálni.

- Az én gondolataimat hallod?

- Nem. Nálad csend van. És ez jó. Csendes. Ilyenkor jó a közeledben. Figyelj Edward, nem akarok kellemetlenséget okozni neked. Láttam, hogy néztek ránk a többiek. Szeretném, ha minél előbb megtanítanál rá, hogyan lehet ezt a sz*rt kezelni, mert rettentően idegesítő. Olyanokat hallok, amiket nem akarok.

- Bella, ne foglalkozz a többiekkel. Ők is meg fognak érteni mindent. Most az a lényeg, hogy kezelni tudd a képességed. Hogy nélkülem is el tudd nyomni a hangokat.

- Köszönöm, hogy segítesz.

- Ez a testvérek dolga. És amúgy meg én is tudom, milyen olyat hallani, amiket nem akarsz. Van egy Emmett nevű perverz bátyám, aki imád a feleségével töltött éjszakáira gondolni.

- Na, pont erre nem vagyok kíváncsi. Nekem Emmett a bátyám és a perverz gondolatai még engem sem érdekelnek. Pedig eléggé hasonlítunk, de nem vagyunk egyformák.

- Igen, azt látom- nevettem el magam. –Emmett nem bújt volna hozzám még akkor sem, ha hangokat hall.

- Most kinevetsz? Kösz Edward. Igazán jól esik- vágta be a durcit, majd futni kezdett. Gyorsabban futott, mint én. Soha senki nem győzött még le, de akár mennyire is igyekeztem beérni őt, nem sikerült. Bella már a ház előtt állt, mikor utolértem. Emmett épp akkor nyitott ajtót.

- Mi az, kislány? Nem mersz bejönni a házba az öcskös nélkül?

- Csak nem akarom a gondolataidat hallani.

- Pedig egész szórakoztatóak. Igaz öcskös?

- Sokkal boldogabb lennék, ha sokszor nem látnék a fejedbe. Könnyebb lenne az életem- vetettem neki oda, majd Bella felé nyújtottam a kezem. Ő értetlenül nézett rám, mire nagyot sóhajtottam és magyarázatba fogtam.

- A biztonság kedvéért, hogy véletlenül se hallj olyat, amit nem szeretnél.

- Oh… - megfogta a kezem és együtt indultunk el a házba. Emmett félreállt az ajtóból, de sértődötten megjegyezte.

- Most vérig sértettél húgi.

- Sajnálom Emmett- kezdte Bella, de Em belé fojtotta a szót.

- Nem haragszom rád, ne aggódj már annyit- nevetett fel, majd átkarolta Bellát. Aggódva néztem rá és vártam, hogy újra hozzám bújik, de semmi jelét nem adta, hogy ezt tervezné.

- Most nem hallottam semmit- suttogta és ránézett a kezére, ami még mindig az enyémet szorította.

- Ez már valami. Ezzel is többet tudunk.

- Carlisle és Esme pár perc múlva hazaérnek- szólalt meg Alice kissé aggódva. –Hogy érzed magad Bella?

- Most egész tűrhetően. Hála Edwardnak- mosolyodott el és elengedte a kezem, de éppen hogy csak egy lépés választott el minket. A közelemben maradt és tudtam jól, hogy egyedül csakis a félelem tartja mellettem. Különben már rég Emmett vagy éppen Rosalie mellett lenne.

- Bella, jól vagy? –kérdezte szerelmem, miközben mellém sétált és szorosan átölelt. Bella távolabb húzódott úgy, hogy távol maradjon a többiektől. Hogy véletlenül se érjen hozzá senkihez. Pont úgy nézett ki, mint egy ijedt kiscica, aki attól tart, hogy bármelyik pillanatban elvihetik innen.

- Megvagyok- fintorgott. Aztán belépett az ajtón Esme és mögötte Carlisle is. Mindenkit köszöntöttek, de kissé összezavarodtak, mikor Bella köszönt nekik, de nem engedte őket a közelébe. Mind a ketten érdeklődve várták, hogy elmondjuk miért kellett ilyen gyorsan hazajönniük.

- Az a helyzet, hogy Bella hallja a gondolatokat.

- Tessék? –kérdezte döbbenten Esme.

- De hát hogyan derült ez ki?

- Az óra kellős közepén nem éppen illően kérte a tanárt, hogy hallgasson el, aztán kimentünk az udvarra és elmondta miket hallott. Mivel én hallottam, tudtam, hogy ezek csak gondolatok voltak. Eddig úgy néz ki, hogy érintés útján kezdi hallani a hangokat, de amint hosszabb ideig érintkezik, a bőrünk egymáséval megszűnnek a hangok. De mikor hazaértünk és Emmett megölelte őt, nem hallotta. Én arra tippelek, hogy talán azért, mert az én kezemet fogta közben és valamilyen úton-módon úgymond blokkoltam a képességét.

- Értem- esett gondolkodóba Carlisle. –És milyen érzés, mikor hallod a hangokat? – fordult Bella felé és láttam a fejében a szépen összeállított listát.

- Kellemetlen. Mintha mindenki egyszerre kezdene üvöltözni és azt szeretnék mind, hogy rájuk figyeljek. Állandóan válaszolni akarok a kérdésekre és nem tudom megkülönböztetni, hogy gondolja-e az illető vagy hangosan ki is mondja a szavakat. Rendesen fejgörcsöt kapok tőle.

- És Edwardnál?

- Őt nem hallom. Nála nyugi van. Mintha egy burok venne körül, ami megvéd attól, hogy újra halljak mindent. És amíg nem érek hozzá valakihez, addig csend van. De utána újra kezdődik. Elviselhetetlen.

- Csak annak a személynek a gondolatait hallod, akihez hozzáérsz vagy…

- Mindenkiét. Mintha ez a buborék, amit Edward nyújt, kipukkanna.

- Tudom, nehéz, de szeretném kipróbálni. Muszáj lesz megtalálnunk a megfelelő módszert, hogy ne kelljen egyfolytában Edward közelében lenned. Nem rohanhatsz folyton hozzá, ha hozzáérsz valakihez.

- Tudom- sóhajtotta. –Lássuk a medvét.

Elengedtem szerelmemet és Bella mögé álltam. Neki sokkal nagyobb szüksége lesz rám az elkövetkezendő percekben, órákban. Láttam, ahogy Rony kissé szomorúan néz rám, de egy bocsánatkérő pillantás után apámra és Bellára figyeltem. Még láttam, hogy Alice Rony mellé sétál és átöleli, aztán mindenkit kizártam és csak apámékra figyeltem.

- Készen állsz? –kérdezte Carlisle. Bella bólintott és behunyta a szemét, miközben apa felé nyúlt. Vártam, hogy Bella összeránduljon a fájdalomtól és készen álltam, ha segítenem kellene neki, de nem történt semmi. Bella kinyitotta a szemét és értetlenül nézett hol rám, hol Carlisle-ra.

- Nem hallottam semmit. Semmi- mosolyodott el.

- Akkor most próbáljuk meg úgy, hogy te érsz hozzám- javasolta apa. Bella úgy tett, ahogy kérte. Óvatosan felé nyúlt, aztán mikor elérte, kicsit összerezzent.

- Ki az új beteged?

- Csak engem hallasz? –kérdezte apa gondolatban, mire Bella hangosan válaszolt neki.

- Nem. Vagyis próbálok csak rád koncentrálni. Most a többiek csendesebbek, de megint egyre erősebb.

- Csak az én hangomra figyelj Bella.

- Ez meg mi volt? –kérdezte Carlisle döbbenten és elrántotta a fejét. Bella felém nyújtotta a kezét, mire megfogtam. Ő nekidőlt a kanapénak és ezzel is közelebb húzódott hozzám. –Bella, mi történt?

- Hangos volt, nagyon. Nem bírtam tovább. Köszönöm Edward- nézett rám hálásan, aztán elengedte a kezem. Én csak megráztam a fejem jelezve, hogy nem okozott gondot. –Miért rántottad el a kezed?

- Hallottam a hangod. Azt mondtad: Nem megy. És én is hallani kezdtem valami morajt. Nagyon úgy néz ki, érintés útján hallod a gondolatokat, akár csak Aro, de te meg is tudod osztani a sajátjaidat másokkal, illetve képes vagy hallatni másokkal, amit te hallasz.

Nem hittem a fülemnek. Bella sokkal tehetségesebb, mint azt bárki gondolta volna. Köztük én is. Ha ezt a Volturi megtudja, akkor egészen biztosan nem hagyják annyiban a dolgot. Amennyire csak lehet, titokban kell ezt tartanunk.

- És hogyan lehet ezt szabályozni?

- Úgy tűnik képes vagy elzárni ezt a képességedet, amikor csak akarod. Persze ezt gyakorolnod kell és erősen koncentrálni arra, hogy senkit ne hallj. Illetve, hogy téged se halljon senki. De elméletileg működhet.

- És Edwardot miért nem hallom? Mitől lehet az, hogy ő megszünteti ezt?

- Talán azért nem hallod, mert ő is rendelkezik a gondolatolvasással. És az is lehet, hogy ő nem is segít. Hanem az, hogy megnyugszol, és újra feláll a pajzsod, amit Edward és a többiek nem tudnak áttörni a saját képességeikkel. Ha jól látom, Edward mellett megnyugszol, mert azt gondolod, ő elzárja a gondolatokat. És ez egyfajta biztonság érzetet nyújt neked.

- Azt mondod, hogy Edward jelenléte nem is segít? Hogy magamtól is képes vagyok ezt megszüntetni?

- Igen. De ez nehéz lesz. Ha a hangokat hallod, nem tudsz megnyugodni. De azért a biztonság kedvéért felhívom Eleazart, hogy jöjjön el és nézze meg- apa felállt és az emelet felé indult.

- Talán nem kellene- állítottam meg. Mindenki döbbenten nézett rám. –Minél kevesebben tudnak Bella képességéről, annál nagyobb biztonságban vagyunk. Gondoljatok bele, ha Aro fülébe jut mennyire tehetséges Bella, akkor nem nyugszik, amíg meg nem szerzi magának.

-  Igaza van Edwardnak- szólalt meg Esme. –Pontosan tudjuk milyen Aro. Bella képességét pedig ki tudjuk tapasztalni. Edward tud neki segíteni, hogyan kezelje a gondolatokat. Bármennyire is bízom Eleazar-ban, Carmen-ben és a Denali lányokban, elég egy látogatás a Volturinál és Aro mindent tudni fog.

- Igazatok lehet- adta meg magát Carlisle és visszasétált hozzánk. –Megígérem Bella, hogy mindenben segíteni fogunk neked. Meg fogjuk tanítani, hogyan kezeld a képességed.

- Köszönöm.

- Egy család vagyunk- mosolygott Alice és átölelte a férjét. Én is átkaroltam szerelmemet és úgy néztem végig a családunkon. Kezdem megszokni, hogy eggyel többen vagyunk. És ha Rony is úgy dönt, csatlakozik hozzánk, még nagyobb lesz a családunk.

Ahogy tekintetem Bellára siklott furcsa érzés kerített hatalmába. Láttam szomorú tekintetét és késztetést éreztem rá, hogy megtudjam mitől lett ennyire komoly és szomorú. Szerettem volna, hogy megint olyan vidám legyen, mint szokott.

Nem tudom mi ütött belém. Eleinte utáltam. Most fontos számomra. Szeretnék neki segíteni. Nem akarom, hogy neki is annyira nehéz legyen, mint nekem volt. Az biztos, hogy Bella fontos számomra. És itt van mellettem Rony. Életem szerelme, aki eggyel több okot ad rá, hogy jóban legyek Bellával. Hiszen ő a testvérem és nemsokára a sógornőm lesz. 

Forbidden Love- 3.fejezet

(Bella szemszöge)

-Valami baj van? –kérdezte Rony, amikor kicsit arrébb húztam.

- Nincs sok időnk, mert nekem még be kell iratkoznom, de előtte még szeretnék veled beszélni a vámpírrá válásról.

- Edward küldött, igaz? Azért, hogy lebeszélj róla.

- Nem… Vagyis igen, de magamtól is jöttem volna. Nem akarom, hogy olyan legyél, mint mi. Te nem ismered ennek a létnek a hátrányait.

- Bella, hidd el, hogy én nem fogok megbánni semmit. Semmit nem szeretnék jobban, mint hogy közétek tartozzam. Szeretem Edwardot és bármit megtennék érte.

- Még azt is, hogy olyan szörnyeteg leszel, mint én? Most komolyan? Egy kőtömb, aki már halott? Érzed ezt? –kérdeztem kissé dühösen és megszorítottam a kezét. –Jég hideg és kőkemény a kezem. Nincs benne élet. Nem folyik benne vér. A testem halott. Nem szabadna léteznem. Mégis itt vagyok. Halott vagyok, mégis beszélek hozzád, megérintelek. Hát nem ijeszt meg? Nekem nem szabadna léteznem.

- De én csak azt látom, hogy a testvérem, akit halottnak hittem itt áll előttem.

- De attól én még halott vagyok. Nem dobog a szívem, az isten szerelmére, értsd már meg, mit akarok mondani neked. Persze, vannak előnyei, jó oldalai is a vámpír létnek. A gyorsaság, a szabadság, az erő érzése… a tudat, hogy egy családhoz tartozol. De ott vannak a hátrányok is. Jól gondold meg, hogyan döntesz, mert ha egyszer megtörténik, már nem lehet visszacsinálni. Utána hiába akarnál normális életet, nem lesz rá több esélyed. Jól gondold meg, csak ennyit kérek tőled.

- Rendben. Átgondolom, de előtte válaszolj egy kérdésemre.

- Kérdezz.

- Te nem akarod, hogy örökké melletted maradjak? Nem szeretnéd, ha soha többet nem kellene elválnunk egymástól? Örökre együtt élhetnénk, újra egy családként.

- Ilyen áron nem- feleltem komoran, majd mielőtt bármi mást mondtam volna vagy mielőtt ő mondhatott volna még valamit, hátat fordítottam neki és a többiek felé sétáltam. Hallottam, hogy nagyokat nyel és biztos voltam benne, hogy a sírását próbálta legyűrni. Tisztában voltam vele, hogy megbántottam. De ezt kellett tennem, ha azt akarom, hogy egyáltalán elgondolkozzon rajta valóban vámpír akar-e lenni. Tudom, szemét húzás tőlem, de akkor sem akarom, hogy szenvedjen. És vámpírként sok szenvedés vár majd rá. Lehet, hogy nagyon boldog lesz Edward mellett, de szenvedni is fog a döntése miatt.

- Nem kellett volna ennyire közömbösnek lenned. Most egész nap rosszkedve lesz- pirított rám Edward.

- Emlékeztetnélek, hogy te kértél rá, hogy beszéljek vele. Azt pedig nem mondtad, hogy kíméletesnek kell lennem vele. Figyelj, Edward. Ő nekem legalább annyira fontos, mint neked. És ezerszer jobban ismerem, mint te. Úgyhogy kérlek, hagyd ezt rám. Tudom, mit csinálok. Te csak menj és vigasztald meg. Ha megkérdezi, haragszom-e rá vagy mit mondtam neked, te mondd azt neki, hogy nem tudsz semmit. Ne mondj neki semmit rólam.

- De hát miért?

- Mert ha látja, hogy nem beszélek vele és másodkézből sem tud meg rólam semmit, akkor előbb fogja elárulni a döntését. Ezzel rákényszerítjük arra, hogy valóban átgondolja, hogy vámpír szeretne-e lenni vagy az egészet csak miattad csinálja. Hogy neked könnyebb legyen. És kérlek titeket is, hogy ne mondjatok neki semmit. Ne beszéljetek vele rólam. Ez idegesíteni fogja. Rosszul fogja viselni, de ez az egyetlen módja, hogy valóban elgondolkodjon a dolgon. Most pedig Edward, menj oda hozzá, mielőtt idejön. Mi pedig menjünk beiratkozni.

- Hűha. Alice, vigyázz, mert Bella átveszi a helyedet a szervezkedés terén- röhögött Em, mire Rose tarkón vágta.

- Mehetünk? –kérdeztem a többiektől, mire mindenki bólintott. Edward elindult arra, amerre a nővérem állt, Alice és Jasper megindultak be az épületbe, mi pedig követtük őket. Egyenesen egy irodába vezettek minket, ahol egy 30-as éveiben járó vörös hajú nő állt.

- Jó napot- csilingelte Alice.

- Oh kedveském… Miben segíthetek? –kérdezte a nő, amint észrevette újdonsült nővéremet.

- A testvéreim tegnap érkeztek Angliából és szeretnének beiratkozni. Én tegnap már beszéltem az igazgató úrral és azt mondta semmi akadálya, de személyesen kell bejönniük.

- Oh...- motyogta újra a nő, majd kutakodni kezdett a papírjai közt. –Ezeket kellene kitölteniük, valamint kérném az előző iskolában szerzett bizonyítványokat.

Én kicsit megijedtem, hiszen nincsen nálam semmiféle bizonyítvány és én hivatalosan halott vagyok.

- Semmi gond. Itt vannak - adta át az említett iratokat Alice a nőnek.

- Rosalie Hale, Emmett és Isabella Cullen- olvasta fel a neveket.

- Igen - bólogattunk mindhárman. Alice odajött hozzánk és a kezünkbe nyomott egy-egy köteg papírt. - Töltsétek ki. Itt vannak az irataitok. Jasper tegnap kapta őket kézhez. Ne aggódj Bella, nem lesz semmi, ami arra utalna, hogy te vagy Isabella Swan. Úgyhogy csak bátran- mosolygott rám kedvesen én pedig elvettem tőle és elkezdtem kitölteni a papírokat. Alice és Jasper addig elmentek az órájukra, minket pedig otthagytak. Alice szerint egész órában eltart majd a beiratkozás és szünetbe visszajönnek, hogy megmutassák, melyik terem merre van.

- Tessék, itt vannak az órarendjeitek és a könyveitek. Mellékeltem egy-egy térképet is nektek, hogy megtaláljátok, melyik terem hol van.

- Köszönjük- vette elő Rose a legkedvesebb mosolyát, de látszott rajta, cseppet sem tetszik neki, hogy egy embernővel kell beszélnie. Rose teljesen más, mint Alice. A túlbuzgó mócsing szeret az emberek közelében lenni és beszélgetni velük, Rosalie vele ellentétben cseppet sem kedveli őket. Nehezére esik a halandókkal bármiféle kapcsolatot teremteni.

- Bella, Edward hamarosan ideér és vele mész órára. Rosalie és Emmett Jasperrel én pedig Rony-val megyek – adta ki az utasításokat Alice. És épp hogy befejezte a mondandóját, már meg is jelent Edward a nővéremmel az oldalán. Rony kétségbeesetten nézett rám, de én elfordítottam a tekintetem és Alice-t tüntettem ki a figyelmemmel. Oké, tudom, hogy gonosz húzás volt, de szükséges. 

- Edward, Bellának pontosan ugyan olyan az órarendje, mint neked. Úgyhogy mutass meg neki mindent. A többiek pedig tudják, mi merre van. Már nem először vagyunk a városban- magyarázta Alice, majd karon ragadta Rony-t és már el is tűntek.

- Ez gyors volt- jegyeztem meg.

- És nekünk is ideje indulnunk- mondta Rose, majd átölelt. –Ebédnél találkozunk.

Azzal ők is eltűntek és ott maradtunk Edwarddal ketten.

- Mehetünk? –kérdezte Edward magára vonva a figyelmemet.

- Felőlem. Csak mutasd merre. Mert én azt sem tudom milyen órám lesz.

- Gyere velem.

- Figyelj, Edward. Én tényleg sajnálom, hogy undok voltam veled. Én…

- Bella- szólított meg és megállva felém fordult. - felejtsük el, rendben? Meg kell tanulnunk együtt élni. Már egy családhoz tartozunk. És Rony sem tud kétfelé szakadni.

- Nem is kell. Soha nem kérném arra, hogy válasszon köztünk. Én a testvére vagyok, te pedig a szerelme. Képtelen lenne a választásra. Belehalna a szomorúságba, ha elvesztene téged. Szerintem is az a legjobb, ha békében élünk egymás mellett. Mindenkinek az lesz a legjobb. Nem akarom szétszakítani a családod.

- A családunkat- mosolygott rám kedvesen. –Te is a családunk tagja lettél. Így a húgom vagy. A legkisebb húgom.

- Remélem, egyszer valóban a bátyámnak mondhatlak. Eddig utáltalak, egyszer talán képes leszek úgy nézni rád, mint egy testvérre. Egyelőre a barátságom az egyetlen, amit felajánlhatok neked.

- Rendben. Akkor barátok- nyújtotta a kezét.

- Barátok- fogadtam el a felém nyújtott jobbot, majd halványa rámosolyogtam, aztán a teremig meg sem álltunk. Edward előre engedett, aztán egy üres pad felé lépkedett, míg én a szememmel üres helyet kerestem. Azonban arra nem számítottam, hogy az egyetlen szabad hely Edward mellett lesz. Ő egy arcrepesztő vigyor kíséretében a mellette lévő székre mutatott én pedig nagyot sóhajtottam és megindultam felé. Minél közelebb értem hozzá, annál többen figyeltek rám. Levágódtam az üres székre és bosszúsan fordultam felé.

- Nem szóltál volna, hogy ne keressek üres helyet, igaz?

- Bocs- nevetett fel, amitől még többen néztek felénk. Úgy éreztem magam, mint egy kirakati bábú. Oké, megszoktam, hogy mindenkinek új vagyok és Rosalie mellett mindig megbámulnak, de azért nem kellene ennyire feltűnően csinálniuk.

- Nektek nincs jobb dolgotok? –förmedtem rá a teremben lévőkre, mire mindenki előre fordult. Edward majd megfulladt mellettem a nevetéstől és ez engem nagyon is bosszantott.

- És te ahelyett, hogy segítenél, még kinevetsz. Hát szép kis testvér vagy, mondhatom. Kösz szépen- vágtam be a durcit és karba font kezekkel egyenesen a táblára szegeztem a tekintetem. Mivel a tanár még nem jött be órára, nem volt mivel elterelnem a figyelmem.

- Na, ne legyél már ilyen, Bella- próbálta legyűrni a nevetését és a végére már csak vigyorgott, mint a vadalma. –Ne haragudj, csak annyira szórakoztató volt. Mindenkinek újdonság vagy és az még furább a számukra, hogy mellém ülsz. Ráadásul a testvéreimet te hoztad suliba. Még nincsenek felvilágosítva szegények, hogy egy család vagyunk.

- Értelek. De ha zavarok, akkor szívesen megkérem valamelyik lányt, hogy cseréljen velem helyet. Ha te jobban vágysz egy emberi nő társaságára, akkor…. –álltam fel és felvettem a táskámat is, de Edward elkapta a kezemet.

- Meg ne próbáld Bella. Ezek szétszednének engem. Ha hallanád, miket gondolnak.

- Jó is lenne. Tudni, ki mennyire tartja szexisnek Edward Cullent.

- Ez nem vicces Bella. Szörnyen idegesítő, ha mindenkitől azt hallod, hogy mennyire helyes, mennyire cuki és a többi. Idegtépő.

- Akkor ők tehetnek róla, hogy ennyire beképzelt vagy- magyaráztam ártatlanul. –Megyek és beszélek velük. Még a végén akkora lesz az egód, hogy nem férünk be tőle ebbe a terembe. 

- Hát kösz. Ez mélyen megsebzett. Nagyon is fájt- látszott a szemében a csintalanság, de az arca szomorú lett.

- Jaj, annyira sajnálom, hogy megsértettem az érzékeny lelki világodat. Bocsáss meg- játszottam az aggódót, de az arckifejezését látva elnevettem magam. Annyira nevettem, hogy ha ember lennék, már fuldokolnék a levegőhiánytól. Edward vállára hajtottam a fejem és próbáltam elfojtani egy újabb nevető hullámot.

- Befejezted? –kérdezte Edward, de a hangjában hallatszott, hogy mosolyog.

- Azt hiszem, most már nyugton maradok. De azt a fejet látnod kellett volna.

- Ne kezd újra- szólt rám, mikor egy apró kuncogás hagyta el ajakimat. –Túl sokáig voltál összezárva Emmettel. Rosszabb vagy, mint ő.

- Végül is csak a bátyám. Muszáj valamiben hasonlítanunk egymásra.

- Igen, de Emmettből elég egy is.

- Belőle csak egy van. Én Bella vagyok. Emmett húga és a helyettese.

- Bárkit képes vagy megnevettetni- csóválta a fejét, én pedig ránéztem az arcára.

- Muszáj. Egész nap olyan vagy, mint aki citromba harapott. De tudok komoly is lenni. Sőt. Amíg nem ismertem Em-et, addig csak komoly oldalam volt.

- Nehéz elhinni.

- Pedig igaz.

- De miért vagy ma ilyen? Jó, nem sokat tudok rólad, de ez a hangulat olyan idegesítő. Velem sose voltál kedves, de legalább az arroganciát láttam a szemedben. Most viszont rossz rád nézni.

- A nővéred szomorú. Folyton az kéri, mondjam el, miért haragszol rá, miért nem szólsz hozzá. Fáj, hogy nem adhatom meg neki, amit szeretne.

- Ez a baj Edward. Mindent meg akarsz adni annak a nőnek, akit szeretsz. Pedig néha tudni kell nemet mondani. Viszont nem értelek. Ő fontos a számodra. Simán elmondhatnál neki mindent. Miért nem teszed?

- Mert ahogy mondtam, fontos a családi béke. És én is szeretném, ha Rony átgondolná a dolgokat.

- Akkor ha úgy vesszük osztod a véleményem.

- Igen.

- Hamarosan megtudjuk milyen döntést hozott. De ha engem kérdezel, még mindig vámpírrá akar változni. Ebben biztos vagyok.

- Én is így érzem- suttogta.

- Mr. Cullen. Megkérném, hogy ne folytasson privát beszélgetést a húgával. Szeretném, ha az órára figyelnének- szakított félbe minket a tanár.

- Ennyire unalmas lenne az óra? Hogy még a Cullen gyerekek is unják?

- Milyen dögös. Hogy lehetnek ennyire tökéletesek ezek a Cullenek?

- Ki ez a csaj? Nem elég az a ronda Veronica, most még itt van ez is. Állítólag a húga, de ki tudja… hiszen a Cullenek mind egy párt alkotnak és…

- Hallgass már el- sziszegtem és a halántékomra szorítottam a kezem.

- Valami baj van? –kérdezte Edward. Az ő hangja sokkal hangosabb volt, mint a többi.

- Parancsol Mrs. Cullen?

- Tanár úr, szerintem Bella nincs jól. Megengedi, hogy elkísérjem az orvosiba? –kérdezte Edward, mire a tanár bólintott és folytatta tovább az órát. Edward összeszedte a cuccainkat, majd átfogta a derekamat és kivezetett a teremből, egyenesen az udvarra. Megálltunk az autója mellett.

- Mi történt?

- Nem tudom. Szörnyen fáj a fejem. Elviselhetetlen. Mindenhol hangokat hallok. Olyanokat, amiket nem akarok. Szörnyű.

- Miféle hangokat? 

- Nem tudom. Mindegyik csöndes, de sok van belőlük. És a végén már igazi hangzavar lesz belőle. Mintha a fülem mellett üvöltene a zene.

- Bella, vissza kell emlékezned miket hallottál. Kérlek- fogta meg a vállam és aggodalmasan nézett rám.

- Lássuk csak. A tanár azt mondta unalmas az órája. Az egyik csaj a nővéremet szidta.

- Bella, ezeket mind csak gondolták. Nem hiszem el… te is hallod a gondolatokat- nézett rám nagy szemekkel, de én nem akartam elhinni. Nem. Az nem lehet. Eddig nem történt semmi. Eddig nem hallottam hangokat. Most miért?

- De én nem akarom ezt- suttogtam, szinte sírva és Edward mellkasára hajtottam a fejem. – Nem akarok hangokat hallani. Ez iszonyatos.  Nagyon rossz- könnyek nélkül sírni kezdtem, ahogy újra eszembe jutott az a sok hang és az iszonyúan erős fejfájás. Soha többet nem akarom azt érezni.

- Jól van Bella. Meg fogjuk oldani. Segítek neked, rendben? –kérdezte Edward. Arcomat a nyakába fúrtam és szorosan hozzá bújtam, miközben ő óvatosan átölelt és nyugtatni próbált.

Sziasztok!

Ez lett volna a 3.fejezet. Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik vették a fáradtságot és az előző fejezethez írtak kommentet. Igazán örülnék, ha minél többen írnátok. Végül sikerült döntésre jutnom, amit most szeretnék veletek megosztani. A FRISS minden héten PÉNTEKEN érkezik. Vagy délután vagy este felé.
Puszi mindenkinek: Hope