26.fejezet

 A személyes ragaszkodás olyan luxus, amit csak azután engedhetsz meg magadnak, ha minden ellenséged elpusztítottad. Mindaddig mindenki, akit szeretsz, túsz, gyengíti a bátorságod és rontja az ítélőképességed.

(Bella szemszöge)

A napok lassan teltek és alig vártam, hogy elérkezzen a harc ideje. Tegnap apa elengedte Marcót, de ő ahelyett, hogy a lehető leghamarabb elment volna innen, itt maradt velünk, hogy segíthessen minket. Megbeszéltük a múltat és úgy döntöttünk, hogy ha túléljük, elválunk. Mind a kettőnknek az lesz a legjobb, ha külön folytatjuk tovább.

Korán reggel apa és a bácsikáim lementek a katonákhoz, és kivezettek mindenkit a kastély melletti erdőbe. Addig mi Willel és Edwarddal bent maradtunk a várban. Én még egyszer utoljára körbejártam a kastélyt és a fiúk mindenhova követtek. Megnéztem a nagytermet, a könyvtárat, és legutoljára hagytam a szobámat. Vagyis a lányommal közös szobámat.

Elöntött a gyűlölet a románok iránt, amiért mindent tönkretesznek. El kellett válnom a lányomtól és most a családom is veszélyben van. És ez bosszúért kiált. Nagy nehezen elszakadtam a szobától, becsuktam az ajtót és a hatalmas fa ajtóhoz rohantam. Megvártam, míg a fiúk utolérnek. Amint mellém értek, Edward megfogta a kezem, Will pedig a vállamra tette a kezét. Még utoljára visszanéztem az üres folyosóra, ami néhány órával ezelőtt még tele volt, majd becsuktam az ajtót. Csendben sétáltunk el az erdő széléig és utána futva mentünk tovább. Ahogy közeledtünk a többiekhez, lassítottunk és a végén már sétálva léptünk ki a fák takarásából. A hatalmas Volturi gárda egy réten állt. Mindenki katona fején szürke kapucni, az erősebb tagokon pedig fekete. Azokon, akik segíteni jöttek, vörös köpenyt adtunk. Ha már ez lesz az utolsó harcunk, legalább adjuk meg a módját.

A Cullen és a Denali család közvetlenül a Volturi tagok mellett álltak, így nem kellett elszakadnom Edwardtól.

-Végre itt vagytok. Már kezdtünk aggódni- sóhajtott fel apa, miközben elénk jött és Will-t meg engem magához ölelt. –Azt hittük, kijátszottak minket és…

- Nem. Idáig nem jutnak el. Eléjük megyünk, hogy a város minél kevesebbet érzékeljen az egészből- a hangom érzelemmentes volt. Innentől kezdve nem fogok az érzelmekkel törődni. Ha harc közben elvesztünk valakit, nekem akkor is erősnek kell maradnom. Ki kell tartanom addig, ameddig csak tudok.

- Indulhatunk? –kérdezte apa.

- Persze. Úgy ahogy szoktuk. Mi középre a vendégeinkkel, körénk pedig a gárda. Induljunk. Már nincsenek messze- hangom parancsoló volt. Fejemre húztam a fekete kapucnit és Beálltam a helyemre. Egyenesen apa elé. Will ugyan így tett és mellém állt. A vendégeink előttünk haladtak. Will észrevétlenül közelebb húzódott hozzám és megfogta a kezem. Ránéztem, de alig láttam az arcát a kapucni miatt. Hátrapillantottam apára és a bácsikáimra, mire Caius elkiáltotta magát.

-Indulás.

A gárda megindult és mindannyian egyenletesen haladtunk.

Itt a vég. Elkezdődött a végső harc. Élet és halál közt. Még én sem tudom megmondani, hogy ki fogja túlélni és ki fog meghalni ebben a csatában. De egy biztos. Ha most a románok győznek, nem lesz olyan klán, aki szembe merne szállni velük. Legalábbis egy ideig. Viszont ha valami csoda folytán nyernénk, egy ideig nem jutna senkinek sem eszébe, hogy megtámadja a Volturit. Viszont az biztos, hogy én meghalok. Nekem ez az utolsó napom, az utolsó harcom. Ezért fogom szemmel tartani Edwardot és a bátyámat. Ők a legfontosabbak most. Will tudja, hol van a lányom és Caroline és mielőtt meghalok, elmondom Edwardnak, hol találhatja meg őket. Ha már én nem lehetek vele, akkor legalább az édesapja mellett nőhessen fel. Ezt a lehetőséget nem vehetem el tőle.

Olyannyira lefoglaltak a gondolataim, hogy csak azt vettem észre, hogy a gárda megáll és szétnyílik, ezzel utat engedve a három vezetőnek. Will és én két oldalra húzódtunk, ezzel engedve, hogy a románok és a volturi vezetői szemtől szemben álljanak egymással. Néhány száz méter volt mindössze a két hatalmas klán között, de éles látásunknak köszönhetően tisztán láttuk az arcukat. Vladimir és Stefan arcán győzelemittas vigyor volt, amit legszívesebben letöröltem volna onnan, most rögtön. De nem tehetem meg. Uralkodnom kell magamon. Még nem támadhatunk. Végignéztem a csapatukon. Valóban rengetegen voltak. Már alig várták, hogy végre harcolhassanak. Vad morgások hallatszottak, de Vladimir felemelte a kezét ezzel elhallgattatva őket.

-Ahogy ígértem Aro- szólalt meg Stefan. –Nem lesz örökké tiéd a hatalom. Túlságosan visszaélsz vele.

- Kicsit sokáig tartott Stefan. Nem gondoltam volna, hogy ennyi időbe telik, mire rászánod magad egy újabb halálos ütközetre- válaszolt apa ridegen.

- Ne legyél annyira magabiztos Aro. Háromszor annyian vagyunk, mint ti, bár arra nem számítottam, hogy két klán is csatlakozik hozzád, illetve a nomádok. De még így is kevesen vagytok hozzánk képest. Ekkora túlerővel szemben nem győzhetsz még te sem. Hiába van melletted a lányod és a fiad. Jut eszembe. Merre van a szépséges Isabella? –kérdezte a nyakát nyújtogatva.

Felemeltem a fejem és ránéztem a bátyámra. Gonoszan elvigyorodtam és egyszerre indultunk meg apáék felé. Ahogy odaértünk, levettem a fejemről a kapucnit és gonosz mosollyal az arcomon ránéztem a két vezetőre.

-Engem keresel? –kérdeztem gonoszan. A félelmemet és az aggodalmamat elrejtettem és csak a gyilkolási vágyra gondoltam.

- Lám-lám. Nem csak félelmetes, de még gyönyörű is- bókolt.

- Egy ilyen féreg bókjai nem tudnak meghatni.

- Na, de kedvesem. Miért sértegetsz? Nem tettem ellened semmit.

- Nem? Igazad van. Még nem. De a családom vesztét akarod és ezzel első számú célpont lettél a szememben. El akarod venni tőlem azokat, akiket szeretek és ezt nagyon nem díjazom.

- Tényleg? Hm… - gondolkodott el és hallottam, ahogy Edward felmordul, és a családja próbálja nyugtatni. –És merre van a lányod? Szívesen megismerném. Ilyen tehetséges anya mellett a kislány is nagyon értékes lehet.

- Ne merészeld a lányomat a szádra venni- morogtam, mire Will elkapta a karom. –Soha nem fogod őt megkapni. Ha meghalok, akkor sem. Ő az enyém és nem hagyom, hogy ilyen mocskok a közelébe kerüljenek.

- Érdekes… És hol van az ember? Úgy tudtam, hogy a Volturi hercegének egy ember a menyasszonya.

- Elégedj meg velünk- szólalt meg Will. –De tudod mit? Van jobb beszédtémánk…- gondolkodott el. Ekkor Caius intett a kezével és a gárda tagjai újra szétnyíltak, átengedve két testőrt, akik Serenát cipelték. Mögöttük pedig ott jött Renáta.

- Remek ötlet volt beépíteni hozzánk egy besúgót és meg is lett az eredménye. Minden belső információt megtudtatok rólunk, de túl hamar elbukott. Hajtották a vágyai és szegénykém túl gyengének bizonyult- nevetett apa, de én pontosan tudtam, hogy az idegességét próbálja titkolni.

Serenát elénk hozták, én gonoszan elvigyorodtam és leguggoltam mellé. A földre szorították és nem engedték el.  De szerintem annyira éhes volt már, hogy meg se tudna moccanni, de azért nem árt az óvatosság.

-Isadora, merre vagy kedvesem? –kiáltottam el magam. –Itt van a barátnőd. Vagy inkább a testvéred? Nem is tudom, hogy nevezzem ezt a nőszemélyt. Nem szeretnéd még egyszer, utoljára látni? Mielőtt véget vetek az életének?

 Ekkor a román klán vezetői mellől kilépett egy alak és vad morgásba kezdett.

-Engedd el őt. Hallod?

- Dehogy engedem. Eszem ágában sincs. De tudod, azért te is eléggé szánalmas vagy. Az volt a feladatod, hogy a románok mellé állítsd a Cullen klánt, de csődöt mondtál. Pedig meg volt az előnyöd. De sajnos az erőddel sem tudtad ezt elérni. Szánalmas- nevettem, majd újra a vezetőkhöz fordultam. –Szánalmas kis próbálkozás volt Stefan. Egyszerűen minden terved csapnivaló. Pedig azt gondoltam okosabb vagy. Hiszen mégis csak te vezetted a vámpír világot a volturi előtt. De tévedtem. Egy mihaszna féreg vagy, aki semmire nem jó- fintorogtam, mire ő is begurult. Legalábbis kezdett ideges lenni.

- Az árulóknak pedig halálbüntetés jár- néztem a két őrre, akik Serenát tartották.

- Megölni- adta ki a parancsot Caius, mire a két őr kiszakította a vámpírnő karját. Az felsikoltott fájdalmában, de miután letépték a fejét, elhalt a sikoly. Gyorsan elégették a testet és visszaálltak a helyükre. Én a románokra néztem és ekkor láttam meg a valódi céljukat. Nem szemtől szembe akartak támadni, hanem két oldalról. Láttam a románok egy részét, amint a hátunk mögül támadnak. Bekerítettek minket. Ez az egész kis bájcsevej csak figyelemelterelés volt.

-Úgy látom, okosabb vagy, mint hittem. Belátom, tévedtem- szorult el a torkom, miközben a vezető arcát figyeltem.

- Mi történt lányom? –kérdezte apa.

- Bekerítettek minket. Innen nincs kiút- suttogtam.

Kitoltam a pajzsom Edwardra és gondolatban megosztottam vele a legfontosabb információt: „A lányod Los Angelesben van. Elizabet és Rebekah Mason. Ott keresd őket. Szeretlek és mindig is szeretni foglak.” Majd visszahúztam a pajzsom.

- Á, szóval még csak most láttad- nevetett fel Vladimir győzelemittasan. –Nem is vagy olyan jó, mint azt mondják.

Nem válaszoltam semmit, inkább hátat fordítottam nekik és a gárda tagjai felé fordultam. Már itt voltak. Ekkor hallottam, hogy megindulnak felénk mind a két irányból. Itt a vég. Elkezdődött.

A gárda tagok azonnal megfordultak és az imént érkezőkkel vették fel a harcot. Míg a többiek a velünk szemben lévő csapattal harcoltak. Megfordultam és én is nekiláttam a támadásnak, illetve a védekezésnek. De mivel a legjobb védekezés a támadás…

(Caroline szemszöge)

Történt valami. Valami, ami meg fogja változtatni az életünket. Egész nap ezt éreztem. Gyomorgörcsöm van és képtelen vagyok megnyugodni. Érzem, hogy eljött az idő. A mai nap fog eldőlni, hogy ki marad életben és ki veszti el az életét.

-Caroline, hallod, amit mondok? –kérdezte Miranda.

- Nem, ne haragudj, nem figyeltem. Mit is mondtál? –kérdeztem.

- Azt, hogy a kislánynak valami baja van. Nem tudom mi, de nagyon furcsa. Nekem nem akar semmit sem mondani.

- Megyek, megnézem- mondtam és elindultam Lili szobájába. Kopogás nélkül léptem be a szobába és azonnal a kislányhoz siettem. Azt a nagy macit szorongatta, amit az első napon megtalált az ágyán, és amihez volt egy kártya is. Bella küldte neki és az óta semmi pénzért el nem engedné azt a plüsst. Néhány nap alatt annyit nőtt, hogy most úgy néz ki, mint egy 6 éves kislány. Mivel iskolába nem járhat a gyors fejlődése miatt, ezért Miranda és én itthon tanítjuk írni, olvasni és számolni. Nagyon okos kislány és mindent megjegyez. Biztos vagyok benne, hogy Bella határozottan büszke lenne rá.

- Mi a baj édesem? –kérdeztem, mikor magamhoz öleltem zokogó testét.

Megfogta a kezem és megmutatta, amit a látomásában látott. Tegnap látta először a jövőt, és ahogy Bella megjósolta, egyre több képessége mutatkozik meg. Minél nagyobb, annál nagyobb az ereje is.

Nem szeretett beszélni és ezt nem is tudta volna elmondani. Láttam a harcot. A teljes volturi gárdát és az idegeneket. Nyilván ők a románok. Bekerítették őket. Harcoltak. Láttam Bellát, Edwardot, Will-t, Arót és a többieket, amint azon ügyeskednek, hogy minél több vámpírral végezzenek.

-Édesem, kérlek, ne figyeld őket. Nagyon szépen kérlek, ne nézd végig.

- De nem bírom- szólalt meg most először hangosan. Eddig soha nem beszélt. Mindig gondolatban válaszolt, bármit is kérdeztünk tőle. –Az anyám ls a családom éppen az életéért harcol.

- Sss… minden rendben lesz- próbáltam nyugtatni, de nem igazán sikerült. Tekintve, hogy én magam sem voltam nyugodt. Nagyon is féltem. Rettegtem attól, hogy mi lesz velük. Féltem, hogy soha többet nem fogom látni őket. A szerelmemet, a testvéremet, a családomat. Mert a Volturi olyan volt számomra, mint a családom. Hónapokig éltem velük egy fedél alatt és egy rossz szavam nem lehetett rájuk. Ha belegondolok, hogy Tia is harcol, kiráz a hideg. Az a nő, aki mindig mindenkivel kedves, akár meg is halhat. Hiszen elképzelni is rossz, hogy esetleg egy akkora benga állattal harcol, mint Félix. Vagy Esme és Alice. Mind a ketten annyira törékenyek.

- Nem lesz rendben semmi- suttogta és tovább sírt. Az ölembe húztam és elkezdtem ringatni törékeny testét. A zokogása lassan szipogássá vált, majd teljesen elhalt. Kissé eltoltam magamtól és láttam, hogy elaludt. A karomba vettem, miközben óvatosan felálltam és lefektettem az ágyra. A takarót ráterítettem és lassan kifelé sétáltam. Még az ajtóból visszanéztem és ekkor hallottam meg a hangját.

-Szeretlek anya- suttogta, de nem ébredt fel. Álmában beszélt. Akárcsak az édesanyja. Legalábbis Will és Tia szerint.

Becsuktam az ajtót és visszamentem a nappaliba. Miranda nem volt sehol, de zajokat hallottam a konyhából, így tovább indultam. Valóban a konyhában volt és éppen az ebédet készítette.

-Jobban van? –kérdezte.

- Elaludt.

- Mi volt a baj?

- Látomása volt. Látta a családját és az édesanyját, amint éppen az életükért harcolnak- suttogtam és engem is elkapott a sírás.

- Annyira sajnálom. El sem tudom képzelni, milyen rossz lehet most nektek- ölelt meg. Miranda nagyon jól kezelte a vámpír témát. Valóban megbízhattam benne és nem éreztem azt, hogy félne. Nem mutatta, vagy egyáltalán nem félt tőlünk. Mondjuk én sokat nem árthattam neki, de még Lili sem riasztotta el. Pedig ő önfeledten rohangált a házban vámpírsebességgel és nem zavartatta magát. Miranda pedig még szórakoztatónak is találta. Bár az nem tetszett neki, amikor vért ivott, de ez szükséges a fejlődéséhez. Egyelőre embervért kap. Nem tudunk neki vadászni és az embervért is elég nehéz megszerezni.

De nem érez rá kényszert, hogy bántsa az embereket. Azt mondja, hogy az emberi vér nem olyan rossz, de nem igazán ízlik neki. Sokkal jobban szerette azt a vért, amit Bella adott neki mindig. Viszont a semminél jobb. - Én nem láthatom, de a kislány akaratán kívül képes erre. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megmutatkozik az ereje. Bella azt mondta, hogy idő kell hozzá.

- Bizonyára tévedett.

-Élőben jelentkezünk az Olaszországi Volterrából…- hallottam meg a tévé hangját. Azonnal a nappaliba siettem és a kapcsoló után kaptam, hogy feljebb vegyem a tv-n a hangot. De mielőtt tovább hallgathattam volna a híreket, az emeletről Lili kiabálása hallatszott. Nem foglalkozva a hírekkel, egyenesen az emeletre mentem és berontottam a szobába. De amit ott láttam, az szívfacsaró volt…

Sziasztok!

Kicsit elszomorított, hogy az előző fejezethez kaptam összesen két komit. Nem tetszett a fejezet? Vagy a történet nem jó?  Légyszi, írjátok le azt is, ha nem jó. Én megértem és építő kritikaként fogom fel. Nem kérek sokat, elég egy sor is. 

Azoknak, akik komiztak, nagyon szépen köszönöm. 

Hope