12.fejezet

(Bella szemszöge)

Marco és én két autóval mentünk. Mivel az orvostól egyenesen a reptérre megyünk a többiekért.

Apa felajánlotta, hogy idehívja Carlisle-t, hogy ő vizsgáljon meg és legyen az orvosom. Természetesen addig szívesen látjuk a családjukat Volterrában, de én nem akartam. Anya is próbált meggyőzni, hogy Carlisle lenne a legjobb orvos a számomra, hiszen nem akármilyen babáról van szó és Carlisle-nak nem kell még külön elmagyarázni dolgokat. De én nem akartam és Marco akkor is mellettem állt.

Emlékszem, mikor anyával beszélgettünk, miután megtudtuk, hogy gyermeket várok.

-Anya, én beleszerettem valakibe és hát sajnos úgy alakult, hogy le is feküdtem vele. Egy buliban voltunk, részeg voltam és sajnos már nem tudok változtatni a történteken.

- Édesem, szólnod kell annak a vámpírnak. Mert vámpír igaz?

- Igen az. Tudom, hogy szólnom kéne, de ő nős és…

- Hogy mi?

- Igen. Pont azért jöttem el, mert nem akartam ennél is nagyobb felfordulást kavarni.

- Kicsim. Szereted azt a fiút nem? –bólintottam. –Akkor harcolj érte. Nem hagyhatod csak úgy elmenni. Ráadásul gyermeket vársz. Ez még jobban hozzád köti, mint valaha.

- Nem. Ő a feleségével marad, én pedig hozzá megyek ahhoz a vámpírhoz, aki hajlandó lesz feleségül venni. Ez lesz a legjobb. Neki nem kell megtudnia semmit.

- Nem is ismerek rád. Régen foggal, körömmel harcoltál azért, ami a tiéd, de most egyszerűen csak félre állsz. Mi lett veled.

- Mert ő nem az enyém. Ő más nőhöz tartozik és én voltam a hibás. Nem kellett volna annyit innom és akkor most nem lenne ekkora galiba. Nem tudom mi van velem. Megváltoztam. De a döntésemen nem változtat, hogy szeretem-e a kicsi apját vagy sem. Férjhez megyek, ha megtalálom a megfelelő vámpírt és téma lezárva.

Persze anya teljesen ki volt akadva, mikor elmondtam, hogy felesége van.

Ők még a mai napig nem tudják ki a kicsi apja, de félek, hamarosan minden kiderül. Mert ha Willnek szólok a kicsiről, apáék is meg fogják tudni a teljes történetet. Ó, édes istenem, mihez fogok akkor kezdeni? Gyerünk Bella, találj ki valamit.

Hamar megérkeztünk az orvoshoz. Szerencsétlen férfi rettenetesen fél. Talán tényleg jobb lenne, ha Carlisle lenne az orvosom. Ő mégiscsak vámpír. És… Hajj, nem hiszem el, hogy anyának sikerült bogarat ültetni a fülembe. Na mindegy. Majd megbeszélem Marco-val otthon, hogy mi legyen.

-Mehetünk? –kérdezte Marco, amint kiszálltam a kocsiból.

- Hát…

- Mi a baj Bella? Nem érzed jól magad?

- Nincsen semmi baj. Csak gondolkoztam és anyáéknak igazuk van. Talán tényleg az lenne a legjobb, ha Carlisle lenne az orvosom.

- Bella. Én nem akarok beleszólni a döntésedbe, de szerintem nem jó ötlet. Carlisle nem fog a családja nélkül idejönni. És ha Edward idejön, rá fog jönni, hogy ő a kicsi apja és te csak szenvedni fogsz. Ki tudja, hogyan reagálna erre a hírre. Éppen azért jöttél el, hogy ne legyél a közelében, és ha idejön az orvos, akkor ez elkerülhetetlen lesz- fogta meg a kezem. –De ez csak az én magán véleményem. Ebben a kérdésben csak te dönthetsz. Nem akarlak befolyásolni. Tény legjobb belátásod szerint.

- Igazad van. Azért jöttem el, hogy felejtsek, és nem akarom, hogy itt legyen. De mi lenne, ha ezt otthon beszélnénk meg? Majd ha Will is megtudja a hírt. Akkor majd döntést hozunk együtt- mondtam.

- Rendben, de ragaszkodom hozzá, hogy most bemenjünk az orvoshoz.

- Oké-oké. Szegény férfi, ha meglát el fog ájulni. Annyira fél tőled- nevettem el magam.

- Helyes. Akkor legalább biztos nem mondd senkinek semmit.

- Marco- szóltam rá megrovón.

- Nem szóltam- puszilt meg, majd bementünk a rendelőbe.

 A csalódottság csak azokat érintő érzelem, akik törődnek másokkal.




(Will szemszöge)

Végre újra itthon. Napsütés és sehol egy felhő. Hogy mennyire hiányzott ez.

-És most merre? –kérdezte szerelmem, miután átvettük a csomagjainkat. Az emberek kissé megbámultak minket. De legfőképpen Ana-t és Olit. Hiszen süt a nap, ők pedig fel vannak öltözve teljesen. Kapucni, napszemüveg és a többi. Milyen jó, hogy nekem nem kell elrejtőznöm a nap elől.

-A parkolóba. Ha minden igaz Bella ott vár ránk- fogtam meg szerelmem kezét és megindultam kifelé.

- Ott is van- mondtam mosolyogva, ahogy megláttam húgomat az árnyékban. De nem volt egyedül. Mellette volt Marco is. És a két roppant ismerős autó. Bella Aston Martin-ja és egy fekete Mercedes Benz. Mosolyogva sétáltunk oda hozzájuk, de valami itt nem stimmel. Hol vannak a testőrök, akiket apa ki szokott jelölni Bella mellé, ha elhagyja a kastélyt.

-Azt hittem már nem is jöttök- mosolygott Bella és a nyakamba vetette magát. –Annyira hiányoztál, hogy el sem tudom mondani.

- Azt reméltem is. Te is nekem- szorítottam magamhoz.

- Marco, haver- fogtam vele kezet, amint húgom elengedett. –Örülök, hogy újra látlak. Hogy vagy?

- Jól. Sőt, a jónál is jobban- mosolygott Bellára.

- Na jó. Miről maradtam le? Ki vele.

- Majd mindent megtudsz idejében- nézett rám Bella, majd megkerülve engem, megölelte szerelmemet. –Úgy örülök, hogy te is itt vagy. Rengeteg dolgunk lesz. Mindent megmutatok neked és muszáj lesz eljönnöd velem vásárolni is. Meg kell vennünk az gy…

- Bella, talán nem most kéne…- szakította Marco félbe húgomat.

- Igazad van- sétált vissza mellé Bella. –Köszönöm, hogy elhallgattattál.

- Hé-hé. Most már mindent tudni akarok. Mi a fene folyik itt?

- Egy perc. Nektek itt vannak a kocsi kulcsai. Menjetek csak haza. Nem sokára megyünk mi is- adta át a kulcsokat Bella Olivernek.

Miután ők elhajtottak, csak néztem a húgomat és vártam, hogy válaszoljon.

- Várj már. Türelem- nézett rám szúrósan Bella, majd tovább beszélt. –Mi lenne, ha bemennénk az erdőbe? Mert amit most mondani akarok, azt nem itt kellene. Ennyi ember előtt.

Mindannyian bólintottunk, majd miután bepakoltuk a csomagokat a kocsiba, az erdő felé indultunk. Itt valami nagyon nem jó. Nagyon rossz előérzetem van. Bella megállt az erdő szélénél, úgy hogy épp eltakartak a fák a kíváncsiskodó halandók elől.

-Marco, ő itt Caroline. A bátyám barátnője és ha minden igaz, leendő volturi tag vagy hercegnő. Fogalmam sincs. A lényeg, hogy a leendő sógornőm. Caroline, Marco egy régi barátunk és a… vőlegényem.

- Hogy mi? –kérdeztem. –És mégis mióta? Miért nem szóltál nekem?

Na jó. Erre totál nem számítottam. Itt valami nincs rendben. Miért akarna hozzá menni Marco-hoz, mikor nem is szereti. Egyértelmű, hogy még nincs túl Edwardon és annak idején pont azért hagyta el Marco Volterrát, mert a húgom nem viszonozta az érzéseit.

-Igen. Úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. És pont ma kérte meg a kezem. Még anyáéknak sem szóltunk róla.

- Én gratulálok nektek- mosolygott szerelmem.

- Mi ez a nagy sietség? Mikor utoljára láttalak, még szomorkodtál…

- Igen. De mostantól nem fogok. Marco mindent tud a Forksban történtekről. Tud Edwardról, a feleségéről, a buliról és a többiről is. De van valami, amit te nem tudsz, és kicsit sem fogsz neki örülni.

- Bella, ne ijesztgess. És mondd már, mert nem sokáig bírják már az idegeim.

- Oké, de előbb Caroline, gyere ide. Kérlek- nézett könyörgőn.

Szerelmem húgom mellé állt, de ő maga mögé tolta. Marco kicsit előrébb állt és mielőtt megkérdezhettem volna, mi ez az egész, Bella végre kinyögte.

-Will, én gyereket várok és Edward az apja. Gyereket várok… gyereket várok…- visszhangoztak a fejemben húgom szavai.

Az a rohadék tönkretette a húgom életét. Tudtam, hogy meg kellett volna ölnöm, még aznap, mikor megtudtam, hogy kihasználta Bellát. De én idióta csak dühöngtem és nem tettem vele semmit. De ami késik, nem múlik. Most azonnal visszamegyek és a saját kezemmel vetek véget az életének.

(Bella szemszöge)

-Will, én gyereket várok és Edward az apja.

Ahogy azt sejtettem. Will kiborult. Először csak állt és meredt előre, majd egyre dühösebb lett az arca és azután a fákon töltötte le a dühét.

-Megölöm… Én magam vetek véget az életének…- indult vissza a reptérhez.

- Marco, fogd le- kiáltottam. Majd bátyám elé sétáltam Caroline-nal a hátam mögött.

- Will, szerelmem- suttogta és megérintette bátyám arcát, mire mintha kitisztult volna az elméje.

- Will, kérlek. Ne tegyél semmit. Én már túltettem magam mindezen. Most csak a kicsi a fontos.

- És mihez akarsz kezdeni? Apa tud róla?

- Mielőtt felhívtalak telefonon, hogy jöhettek, azelőtt lettem rosszul. Apáék kihívtak egyorvost és ő megvizsgált. Aztán közölte velem, hogy gyereket várok. Persze egyből azt kérdezték ki az apja, de végül nem mondtam el. Apa azt mondta, férjhez kell mennem, mielőtt megszületne a kicsi. Így kerül a képbe Marco. Felajánlotta, hogy feleségül vesz. Én pedig elfogadtam az ajánlatát. Szeretnék felejteni és ez a legjobb mód rá. Kérlek, ne tegyél semmit. Oké? Csak örülj velem, velünk. És ne szólj anyáéknak Edwardról. Kérlek.

- Örüljek? És minek?

- Az unokaöcsédnek. És annak, hogy nem gubbasztok a szobámban a múlton rágódva. Hanem talpra állok. Kérlek.

- Igazad van. Még arra sem méltó, hogy megöljem. Megígérem, nem szólok apáéknak, de ne várd, hogy egyik pillanatról a másikra ugráljak örömömben. Adj időt, jó? –kérdezte kétségbeesetten.

- Rendben van. Szeretlek Will- öleltem át.

- Én is téged- temette az arcát a hajamba.

- Menjünk haza jó? –kérdeztem.

Bólintott és visszamentünk. Csendben beültünk az autóba. Marco vezetett, én mellé ültem, a bátyámék pedig hátra. Mindannyian csendben voltunk. És bántott ez a csend. Mert tudom, hogy most Will magát okolja, amiért nem figyelt rám kellőképp. Pedig ez egyáltalán nem az ő hibája. És remélem, pár nap múlva megbékél a helyzettel.

Hamar hazaértünk. Félix-szel felvitettük a csomagokat, mi pedig a nagyterembe indultunk apáékhoz.

-Nyisd ki- intettem az ajtóban álló őrnek.

- Kisasszony- hajolt meg, majd a hatalmas ajtó kinyílt és megpillantottam a családomat.

- Apa, anya- szólítottam meg őket. –Megérkeztek.

- Kisfiam- szaladt bátyámhoz anya. –Annyira hiányoztál.

- Te is nekem anya- ölelték meg egymást.

- William- szólította meg apa kemény hangon bátyámat. –Örülök, hogy újra köztünk vagy- mosolyodott el.

- Én is. Már hiányzott ez a hely.

- Gyere velem- mondtam Marco-nak és megfogva a kezét felvezettem apa széke mögé.

Komolyan néztem Will-re és tudta, mit kell tennie. Be kell mutatnia Caroline-t a családnak.

-Mindenki- nézett körbe bátyám –Ez a lány mellettem Caroline Thomson. Caroline, hadd mutassam be a családomat. Az anyám Tia, a bácsikáim Caius és Marcul, a nénikéim Athenodora és Sulpicia, és az édesapám Aro Volturi.

Apa felemelkedett a székéből és láttam Caroline-n, hogy ideges. Azt is láttam, hogy Will óvatosan maga mögé tolja, de egy pillanatra rám nézett. Én megráztam a fejem jelezve, hogy ne csináljon semmit.

Apa eléjük ért és Caroline keze után kapott. Szegény nagyon meg volt ijedve, de nem mozdult. Persze a bátyám nagyon jól tudta, mit akar apa.

Megnézte a lány múltját és minden gondolatát. Mikor végzett, elengedte a kezét és felém fordult.

-Igaz ez lányom?

- Igen apa. Az után szerettük volna elmondani nektek, hogy megismered Caroline-t.

- Miről van szó?- akarta tudni Caius.

- Apa, előbb fejezd be, amit elkezdtél, aztán megbeszéljük a mi ügyünket is.

- Rendben van lányom- fordult vissza bátyámék felé.

- Szóval Caroline. Ahogy láttam, a fiam mindent elmondott. Nem fogok hazudni. Azért hívtalak ide, mert szem előtt akarlak tartani. Tudnod kell, hogy nem mondhatsz senkinek semmit a vámpírokról. És bár látom, komolyan szereted a fiam, kötelességemnek tartom, hogy figyelmeztesselek.

- Apa, ezt ne…

- Will- szóltam rá. Ne kezdjen most tiltakozni. Most ne, mikor minden a legjobban alakul.

Bátyám mérgesen nézett rám, de csendben maradt. Apa pedig folytatta.

-Tudom, hogy nem beszélhetek a vámpírokról. És megígérem, hallgatni fogok. Szeretem a fiát és nem akarok neki ártani. Bármit megtennék érte.

- A lányom felelősséget vállalt érted és remélem, nem hagyod cserben. Szeretném, ha itt maradnál köztünk. Meg szeretném ismerni a fiam barátnőjét. Természetesen nem fog bántani senki. Igaz Aro- nézett anya apára.

- Igen. Mindenki úgy fog tekinteni rád, mint egyenrangú félre és nem… hogy is mondjam… táplálékra. Már ne is haragudj a kifejezésért, de nem találok rá jobb szót.

- Nem, semmi gond. Szívesen maradok itt önök közt.

Caroline nyugodt volt és igazán megnyerő. Ha nem tudom és nem hallom, akkor komolyan vámpírnak nézem. Nagyon magabiztos volt és nem volt egy csepp félelem sem a hangjában. És ez volt az, ami megenyhítette apát.

-Rendben van. Heidi, kérlek, kísérd fel a kisasszonyt a szobájába- kérte apa. –Oh, és a lányt nem szabad bántani. Ha bárki bármit tesz vele, velem gyűlik meg a baja.

- Köszönöm- mondta Caroline.

- Menj csak Heidivel. Nemsokára én is utánad megyek. Még van egy kis megbeszélnivalónk.

Heidi elkísérte Carolt, mi pedig Marco-val Will mellé sétáltunk.

-Szóval, igaz amit láttam? –kérdezte mosolyogva apa.

- Igen. És most szeretném ezt hivatalosítani is- mondta Marco. –Aro, szeretném megkérni a lánya kezét. Szeretem és boldoggá szeretném tenni.

- Rendben van. Beleegyezem De…- na, ez már rosszul kezdődik. –ha megbántod a lányom, nem kegyelmezek. Tedd őt boldoggá és szeresd, mert megérdemli- mosolyodott el apa. –Isten hozott a családban Marco.

- Gratulálok… gratulálok…- hallottam mindenkitől. De egy valaki nem jött oda hozzám. A bátyám. Ő elment minden szó nélkül és ez nagyon fájt. Most igazán szükségem lenne rá. Persze megértem, hogy dühös és csalódott egyszerre, de nem kellene így viselkednie.

-Ne aggódj. Majd megbékél. Pár nap és nem lesz semmi baja. Hidd el. Szeret téged, te vagy a mindene- kezdett el nyugtatni Marco, ahogy meglátta szomorú arcomat. Ezután gyorsan a szobámba mentem, mert megérkeztek a szerencsétlen turisták. Ám ahogy beléptem, ott találtam…