5.fejezet

"Az öröm nem beszél, hanem nevet.
Nem ad szárnyat a gondolatnak,
csak a bánat szónokol."


(Bella szemszöge)

Mielőtt azonban találkoztam volna a kemény padlóval, két hideg kezet éreztem a derekam körül. Kinyitottam a szemem, hogy megnézzem ki a megmentőm és nem hittem a szememnek. Edward aranyszín szemével találtam szembe magam. Teljesen elvesztem a szemében. Annyira elvarázsolt, hogy minden kiment a fejemből. És szó szerint minden. Nem tudom, meddig gyönyörködhettem benne, de idejét láttam kiszakítani magam a karjai közül és ebben nagy segítségemre volt Emmett is.

-Ejnye bejnye Edyke. Azt hittem az asszonykád rövid pórázon tart. –Emmettre emeltem a tekintetem és láttam a száján elterülő hatalmas vigyort. Edward pedig, mint aki most ébredt fel valami kábulatból, úgy nézett bátyjára.

- Hmmm?

Na jó, most már biztos, hogy ő teljesen máshol jár. Emmett már nyitotta is a száját, hogy valami frappáns válasszal rukkoljon elő, de még mielőtt megszólalhatott volna, belé fojtottam a szót.

-Köszönöm, hogy elkaptál. Ne haragudj, nem akartam neked menni, csak nem figyeltem. Bocsi.

- Igazán nincs miért bocsánatot kérned. Hiszen én nem figyeltem. Inkább én tartozom bocsánatkéréssel.

- Jól van. Akkor egyezzünk meg abban, hogy mind a ketten hibásak vagyunk. Most viszont ha az urak megbocsátanak, távoznék. Azzal otthagytam a két testvért én pedig a konyhába mentem. Esme ott volt és mosolyogva köszöntött, mikor beléptem.

- Bella, hát felébredtél? Készítettem neked reggelit nem tudom mit szeretsz, ezért több félét is csináltam.

- Igazán nem kellett volna ennyit fáradnod.

- Nem fáradtság. Viszont ma el kell mennünk vadászni. - tett elém egy adag palacsintát és egy pohár gyümölcslevet.

- Köszönöm- mondtam, majd enni kezdtem- Viszont, ha vadászni megyünk, ne készíts ma már több ételt, mert miután vért iszunk, egy pár napig nem kell a szervezetünknek emberi táplálék.

Osztottam meg vele ezt az apró dolgot.

Megreggeliztem, majd megköszöntem Esme-nek a finom reggelit, majd a szobámba mentem. De ott ugyan az a látvány fogadott, mint mielőtt kimentem volna, csak a ruhák változtak. Ha jól láttam, már nem ugyan azok a ruhadarabok voltak a lányok kezében, mint ami kb. fél órája.

Mérgemben fogtam magam és bevonultam a gardróbomba keresni magamnak valami ruhát. Mivel nem rohangálhatok egy szál hálóingben egész nap. Kis keresgélés után elővettem egy fehér nadrágot, egy fehér hosszú ujjú garbót, aminek a mell része és a válla ki volt vágva és ezek mellé még egy fehér bokacsizmát. Majd ezekkel a kezemben bevonultam a fürdőszobába. Magamra kaptam a ruhákat, tettem fel egy kis sminket, kifésültem a hajam, majd visszamentem a szobámba.

-Na jó, most már elég - kiáltottam el magam- Mint látjátok, én már megoldottam a ruha kérdést, úgyhogy ti most szépen visszarakjátok a helyükre azokat a ruhákat. Majd talán holnap kiválaszthatjátok, mit vegyek fel, de csak akkor, ha meg tudtok egyezni.

Fogtam magam és átmentem a bátyám szobájába, ahol mint gondoltam, bátyám még az igazak álmát aludta.

Odamentem hozzá és leültem az ágya szélére. Egy ideig még néztem ahogy alszik, aztán közelebb hajoltam hozzá és adtam egy puszit az arcára. Épp felálltam és indultam volna az ajtó felé, mikor elkapta a csuklómat és lerántott az ágyra.

-Hééé- kiáltottam, majd már csak azt vettem észre, hogy mellette fekszem. –Mióta vagy fent?

- A kiabálásodra ébredtem fel. Csak kíváncsi voltam felébresztesz-e.

- Tudod, hogy nem szoktalak felébreszteni. Viszont ha most tényleg sikerült, bocsáss meg kérlek- biggyesztettem le az alsó ajkam és kiskutya szemekkel néztem rá.

- Nem haragszom. Jaj, örülök, hogy most vidám vagy. Jót tesz neked a környezetváltozás- puszilt arcon.

- Tényleg jól érzem itt magam, de képzeld, Esme csinált palacsintát és azt mondta, hogy ma elmegyünk vadászni.

Nagyon boldog voltam az első vadászatom. Végre elkezdjük és innentől már nem kell többet embereket ölnöm. Ez a tény pedig nagyon boldoggá tesz.

-Most pedig magadra hagylak, öltözz fel és aztán menj le reggelizni- még egy puszit adtam az arcára, kiszálltam az ágyból és magára hagytam bátyámat.

Lementem a nappaliba, ahol lent volt Esme, Rosalie, Ana, Oli, Emmett és Edward is. Egyszóval mindenki, kivéve a bátyám.

(Edward szemszöge)

Teljesen elvesztem azokban a gyönyörű szemekben. Hihetetlen, hogy lehet valakinek ilyen szép szeme. Még úgy is gyönyörű, hogy látszik benne a vörös és temérdek fájdalom tükröződik a tekintetéből. De miket beszélek én itt össze-vissza. Nekem feleségem van, akit teljes szívemből szeretek. És tartanom kellene ettől a lánytól és az egész volturitól. Nem tudhatjuk, Aró mit akar elérni azzal, hogy ideküldte a gyerekeit.

-Hahó. Föld hívja Eddyt. Eddy jelentkezz- kalimpált az orrom előtt bátyám.

- Mi van már?- kérdeztem kissé dühösen.

- Az, hogy már egy jó ideje beszélek itt hozzád, de te mint aki valahol a Marson jár. Nem is figyelsz rám.

- Én csak gondolkodom.

- Hát mondjuk tényleg van min. Hiszen ez a Belluska nagyon is csinos. És hát az a hálóing sem takart valami sokat. Meg kell hagyni, tényleg mindene a helyén van, és ha nem lenne az én Rose bébim, tutira magamnak akarnám. –hallottam meg idióta bátyám hangját a fejemben.

- Vigyázz, mert ha Rose meghallja, megszabadít a legféltettebb kincsedtől.

- Mi van velem?- jött le a lépcsőn Rosalie.

- Semmi Rosy. Semmi. Csak beszélgetünk- szaladt oda hozzá Em.

-Ha elmered mondani neki, én elárulom a feleségednek, milyen nagy érdeklődéssel figyelted a drága Bellát.

Nem válaszoltam neki, inkább csendben maradtam és a tv-t néztem. Anabelle is megjelent a nappaliban nem sokkal Rose után.

-Min veszekedtetek odafönt lányok?- kérdezte Esme belépve a nappaliba.

- Semmin. Csak Bellának akartunk ruhát választani és nem tudtunk megegyezni. Bella pedig fogta magát és választott magának- mondta Anabelle.

-Pedig amit én választottam, az jobban állt volna neki - mérgelődött nővérem és megmutatta azt a ruhát, amit ő választott. Nagyot nyeltem, mikor megláttam a fejében Isabellát abban a ruhában. Be kellett vallanom, hogy tényleg nagyon jól néz ki.

Egészen eddig még csak nem is néztem meg rendesen. És az a ruha, egészen biztos vagyok benne, hogy csodásan állna neki. Uram Atyám. Mégis mikre gondolok én. Jézusom, Edward verd ki a fejedből őt de rögtön. Neked feleséged van, akit szeretsz és ő is viszont szeret. Nem, nem gondolhatok rá.

-Viszont nem ártana megbeszélnünk, mikor megyünk vadászni- zökkentett ki a gondolataimból anya hangja.

- Anya, te bízol bennük?- kérdeztem meg a legfontosabbat, ami érdekel.

- Apád bízik Aróban és a barátjának tekinti, én pedig megbízom Carlisleban.

- Este beszélgettem Isadorával  és úgy gondoljuk, hogy Aró talán nem azért küldte ide a gyerekeit, amit nekünk mondott, hanem lehet valami hátsó szándéka.

- Nem. Aró nem tenne ilyet veletek- szólt közbe Ana és megjelet köztünk Oliver is.

- Te nem tudhatod mi jár a volturi vezetők fejében- vágtam hozzá gúnyosan.

- Azt nem, viszont azt tudom, hogy a mester soha nem küldené el ilyen célból a gyerekeit. Minden lehetséges veszélytől óvja őket és soha nem használná fel őket semmilyen célra. Ezt elhiheted nekem.

- A mester csupán azért küldött ide bennünket, hogy Bella és Will átszokjanak az állatvérre. Te nem tudhatod, milyen volt Volterrában Bella. Egyáltalán nem olyan, mint például ma reggel. Ha felébredt, soha nem jött ki a szobájából és nap nagy részét ott töltötte teljesen egyedül- észrevehető volt a sajnálat Oliver hangjában.

- Pontosan ezért akarta ideküldeni őket. Azért, hogy segítsünk nekik, aztán meg Aró azzal hálálja meg, hogy tönkreteszi a családunkat- fogalmam sincs, miért mondom én ezeket. Megbeszéltük Is-zel, hogy szemmel tartjuk őket. De én nem akartam kimondani ezt.

- Elég legyen most már Edward Cullen- állt fel Rosalie- Már elmondták, hogy Aró nem akar semmi rosszat nekünk, csak a gyerekeit akarja boldognak látni.

- És te ezt honnan tudod? Sőt teljesen meglep, hogy pont te véded a volturit, mikor ellenezted, hogy idejöjjenek. Mi ez a hatalma változás?

- Igen, elleneztem, de mikor megláttam Bellát, megváltozott a véleményem. Csak nyitva tartom a szemem. És ha lenne annyi eszed, te is kinyithatnád és akkor már másabbul látnád a dolgokat. Mikor Bella tegnap belépett azon az ajtón és megláttam a szemét akkor változott meg a véleményem. Temérdek fájdalom van benne. Annyi, mindenért okolja saját magát, hogy az elképesztő. Én beszélgettem vele tegnap és képzeld, egyáltalán nem olyan a volturi, mint amilyennek mi gondoljuk. Semmi másról nem kérdezett, mint az Emmettel való kapcsolatunkról. Nem akart semmi bizalmasat megtudni a családunkról és bőven elég volt neki annyi, amennyit én elmeséltem. És ő is mesélt a volturiról. Az életéről és a családjáról.

- Én akkor sem bízom bennetek. -néztem a két volturi tagra. –Aró bármire képes lenne azért, hogy megszerezze magának, amit akar és a gyerekei sem különbek. Az én véleményem nem fog változni. A saját anyját is megölte és még annyi ártatlant. Én ezt nem tudom megbocsátani- jöttek ki belőlem a szavak.

Szívverést hallottam mögülem, ami egyre csak gyorsult. A családomra néztem és láttam az arcukon mindenféle érzelmet. Megfordultam és szembe találtam magam Isabellával. A szemei könnyesek voltak és csak úgy kapkodta a levegőt. Majd a testvére megjelent mellette.

-Bella, kicsim. Mi a gond?- érintette meg a testvére vállát. Bella összerezzent az érintésre, rám emelte a tekintetét, melyben- Rose-nak igaza volt- temérdek fájdalmat láttam. Majd nem nézve senkire és nem törődve semmivel, kirohant az ajtón.

- Ki volt az, aki megbántotta- kérdezte Will.

- Én- suttogtam. Miért érzem azt, hogy nem volt helyes kimondanom, azt, amit mondtam.

- Mit mondtál neki?- förmedt rám.

- Csak az igazat- válaszoltam én is indulatosan. –Hallotta, hogy megvetem, amiért annyi ártatlanéletet kioltott és köztük az édesanyját is megölte.

- Hogy te mekkora egy barom vagy. Lemerem fogadni, hogy te is öltél már embert. Hogy mered elítélni őt? Hogy mondhattad neki, hogy ő ölte meg az anyját? Hát nincs neked szíved? Te utolsó aljas rohadék vagy- jött elém és behúzott egy akkorát, hogy a földön találtam magam.

- Jól jegyezd meg, amit most mondok te mocsok. Illem ide vagy oda, de ha nem találom meg a húgomat vagy ha valami őrültséget tesz miattad a saját kezemmel öllek meg. Darabokra téplek és elégetlek. Apám pedig tudomást fog szerezni erről, úgyhogy készülj fel- kiabálta.

- Ana, Oli indulás. Keressük meg Bella- azzal kirohant a házból, a testőrök pedig utána.

- És mi is megyünk- állt fel Rose. –Meg kell találnunk, mielőtt valami butaságot tesz.

A családom bólintott, majd mindenki futásnak eredt. Egyedül maradtam, egyedül a gondolataimmal és a lelkiismeretemmel.