Bocsánatkérés + 13.fejezet

Sziasztok!

Nos, az első dolgom, hogy bocsánatot kérjek mindenkitől. Az elmúlt időszakban nagyon nem foglalkoztam a bloggal és ezáltal veletek, olvasókkal sem. Tudom, biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan mérgesek rám és elegetek van belőlem, de ezúttal olyan dolog történt, amit nem kalkulálhattam bele az életembe.
Nem is olyan régen a nagymamám meghalt.Egyáltalán nem szándékoztam ilyen hosszú időre eltűnni, de így alakult. Írhattam volna ez alatt az idő alatt fejezeteket, de akár hányszor elkezdtem, mindig valami szörnyűség jött ki belőle. Így arra a döntésre jutottam, hogy kell egy kis szünet. Most pedig úgy érzem nagyjából helyre rázódtam és már nem akarok mindenkit kinyírni a történetben.
Igaz, azért felelősnek érzem magam, hogy nem szóltam hamarabb, de egyszerűen nem volt sem erőm sem kedvem írni, de még csak beszélni sem a történtekről. Most is csak azért írtam, hogy valamiféle magyarázatot kapjatok a kimaradásom miatt és ne gondoljatok olyannak, akit nem érdekelnek az olvasók... és azért is mert korábban már megígértem. De nem szeretnék erről bővebben magyarázkodni.
Csak egy kis időt kérek tőletek, hogy újra teljes erőmből tudjak a történetre koncentrálni. Remélem nem haragszotok rám, ha mégis, akkor sem tudok vele mit csinálni. Ez így alakult és változtatni már nem lehet rajta. De ígérem azoknak, akik még velem maradtak, hogy a történet folytatódni fog és én mindent megteszek azért, hogy jó legyen... olyan, amit élvezni fogtok.
Most itt a következő fejezet... Ezzel remélem valamelyest kárpótolhatlak titeket.
Puszi: Hope

(Bella szemszöge)

A szobába érve Eric és Elina anya asztala mellé sétáltak én pedig megálltam az ajtóban és csendben hallgattam végig a beszélgetést. Pedig nem volt mitől félnem. De tudtam, hogy Eric nehezen fogja elfogadni anyám döntését. Vagyis a kérésemet. Nekem kellett volna elé állnom és beszélnem a bátyámmal. Ezerszer tisztességesebb lett volna, mint anyám háta mögé bújni és meghúzni magam a vita elől. De már nincs mit tenni. Már nem szólhatok bele. De nekem is beszélnem kell majd Eric-cel. Talán akkor nem fog annyira haragudni anyára, a feleségére és talán rám sem.

-Nos, azért hívattalak benneteket, mert fontos dolgot szeretnék Elinára bízni és ez nem fog tetszeni neked fiam.

- Akkor már most mondom, hogy nem egyezek bele. Ha tudod, hogy nem megyek bele, akkor miért vagyunk itt? Tudod, hogy milyen vagyok. Ismered a korlátokat. Tudod, hogy mit engedek és mit nem a felségemmel kapcsolatban.

- Kérlek édesem, hallgasd végig Sophie-t- tette a kezét Eric vállára Elina.

- Én úgy gondoltam érdemes megpróbálnom. De előtte biztosítalak róla, hogy a feleséged nem kerül veszélybe. Beszéltem Bellával és azt szeretné, ha Elina tartaná szemmel a Culleneket és úgy értesültem róla, hogy neked nincs kifogásod ellene- nézett Elinára a mondat közben, aki bólintott, majd Eric-re pillantott újra, de a bátyám kezdett begurulni. Nagyon csúnyán nézett a feleségére én pedig megráztam a fejem. Tudtam, hogy baj lesz belőle. De Elina a legjobb barátnőm. Ő a legalkalmasabb arra, hogy helyettem szemmel tartsa a Cullen családot. Ő az egyik olyan ember a közelemben, akit úgy ismerek, mint a tenyeremet, és akiben megbízom. A Cullenek biztonságban lennének mellette és én is foglalkozhatnék egy kicsit a saját kötelezettségimmel.

- Te tudtál róla és nem szóltál- vádolta meg Elinát, aki szintén mérges volt, de csakis a férjére. Ez az, amit nem akartam… hogy miattam veszekedjenek.

- Bella mondta, hogy beszél veled. Szerinted miért nem szóltam? Mert tudtam hogyan reagálnál rá. De bíztam benne, hogy vagy annyira felnőtt, hogy nem akadsz fent egy ilyen kis dolgon, de tévedtem.

- Mégis hogyan…

- Nos, nem Bella teszi, hanem én kérlek rá Elina. Eric, tőled pedig azt kérem, hogy ne legyél ellenséges és fogadd el a döntésemet.

- Egy frászt. Nem fogom hagyni, hogy kockára tegye az életét miattuk. Ők senkik ebben a világban.

- Eric- mordultam rá és közelebb mentem hozzájuk, de anyám félbeszakított.

- Ezért fogod te tanítani őket. A Cullenek tisztában vannak vele, hogy Elina nem Bella. Elinát semmi nem köti hozzájuk és nem kötelezem olyanra, amit nem akar. Csak annyit kérek, legyen az… az idegenvezetőjük, amíg itt vannak. Nem kell feláldoznia magát senki miatt, nem kell az életét kockára tennie. Ha el akarják hagyni a kastélyt, Bella és a testőrök úgyis velük tartanak, ami megint csak azt eredményezi, hogy nem lesz veszélyben az élete. Egyszerűen csak annyit kérek a feleségedtől, hogy tartsa őket szemmel. Rajtunk kívül Elina az egyetlen, aki iránt még tisztelettel vannak a testőrök. Ha a Cullenekkel van, nem lesz semmi baj.

- Eric, kérlek- néztem könyörgőn bátyámra. Talán ha nyugodtan beszélek vele, akkor meggyőzhetem.  –Csak egy kis ideig. Tudod, hogy nem kérném, ha ez kockáztatná Elina életét. Hiszen én sem akarom, hogy bántódása essen. Én is szeretem őt. Mintha a testvérem lenne. Tudod, hogy mióta itt van, ő a legjobb barátnőm. Csak próbáljuk meg, kérlek. Kérlek.

- Majd meglátom. De ha bele is megyek…

- Köszi, köszi, köszi- ugrottam a nyakába és körbepuszilgattam.

- De ha bele egyezek, akkor is csak egy próbáról lehet szó. A Cullenek a te felelősséged Bella. Nem a feleségemé. Én és Elina vigyázunk rád, te pedig a klánra. És amint a feleségem veszélybe kerül, eltávolítom a közelükből. És ezt a lehető legkomolyabban mondom.

- Én pedig megígérem, hogy egy haja szála sem fog görbülni.  

- Na, akkor most elnézést kell kérnem tőletek Carlisle- fordult anyám feléjük. –Sajnálom, hogy hallanotok kellett ezt a… kisebb vitát, de mint hallottátok, minden elrendeződött. Mostantól Elina lesz a…- kereste a legjobb szót, de csak nem talált rá megfelelőt, így egyszerűen folytatta. –a kísérőtök, mikor Bella nem tud veletek foglalkozni. Ha el akarjátok hagyni a kastélyt, azt előre jelezzétek valakinek… lehetőleg a lányomnak vagy…

- Elinának- fejezte be Carlisle.

- Pontosan.

- Én szeretném tudni, hogy a kiképzéssel akkor most mi lesz?

- Minden nap egyetlen egy valakit fogunk tanítani. Az ilyen alkalmakkor ott lesz mindenki. Tehát Bella, Eric, Elina és azok, akik fontosak. Eric tanít titeket, abba senki- nyomta meg ezt a szót és egyenesen rám nézett. –Senki nem szólhat bele. Az ő ügye hogyan tanít benneteket. Viszont ez szükséges az életben maradásotokhoz.

- Természetesen. Ha ezt szeretnétek, így lesz- bólintott Carlisle.

- De? –kérdezte mosolyogva anya.

- Tudod Sophie, a mi családunk mindig szabad volt. Sosem szabtuk meg egymásnak mikor hova mehetünk.

- Ne érts félre. Itt sincs megszabva, csak csupán előre kell szólnotok. Úgy gondolom, hogy egy kisebb korlátozást kibírtok, ha már egyszer szívességet teszünk nektek és megóvjuk az életetek.

- Rendben van. És köszönjük.

- Carlisle, csak a biztonságotok érdekében cselekszünk. Tudom nehéz megérteni, de vagy ez vagy a halál. Nagyon sajnálom, de ez az igazság.

- Rendben.

- Visszakísérlek titeket- ajánlottam fel, mert már nem akartam itt maradni. Beszélnem kell Eric-cel és Elinával, valamint a Cullenekkel, mert hiába van megbeszélve minden, ha senkinek nem jó. És nekem megoldást kell találnom rá. Még nem tudom hogyan, de ki kell találnom valamit.

- Én is megyek. Hiszen ha én leszek a bébicsősz, kapcsolatot kell teremtenem a családdal. Vagy tévedek? –kérdezte Elina mosolyogva, figyelmen kívül hagyva a férje morgolódását.

- Rendben. Szeretnél még valamit anya, vagy mehetünk?

- Mehettek. De kérlek, intézz el mindent, amit az asztalodon hagytam. Érteni fogod mi a teendőd.

- Nos, akkor- mutattam az ajtó felé, majd karon ragadva Elit, elindultam a Cullen család szállása felé. Miután elhagytuk a szobát, félve tettem fel a kérdést. –Nagyon haragszik rád, igaz?

- Majd megbékél.

- Nem akartam problémát okozni neked Eli. Csak…

- Bella, a bátyád bonyolult lélek. És nagyon is félti a hozzá közelállókat. De amint látja, hogy nem vagyok veszélyben, meg fogja érteni, miért engem kértél meg. Amúgy meg tudom kezelni a férjemet… te csak ne félts engem- mosolygott rám. –Te már csak tudod, hogyan lehet levenni a lábáról egy pasit.

- Oh… a hálószobai titkaitokra nem vagyok kíváncsi- ráztam meg a fejem.

- Nos, akkor ne kérdezősködj tovább. A bátyád legyen az én problémám.

- Ahogy akarod- zártam le a témát. Aztán megérkeztünk az emeletre, ahol elszállásoltuk őket. –Ha bármire szükségetek van, tudjátok, hol találtok.

- Menj csak, én még itt maradok velük- tette a kezét a vállamra Elina. –Még úgy is van pár dolog, amit meg kell beszélnünk.

- Biztos?

- Persze. Majd beszélünk.

- Akkor azt hiszem, megyek és megkeresem a bátyámat.

- Tedd azt. Ha nagyon felmérgeled, akkor csak szólj, és szívesen segítek.

- Rendben. Akkor majd még jövök hozzátok. Figyeljetek Eli-re. Sziasztok- mosolyogtam rá a Cullenek-re, de egy valaki kötötte le csak a figyelmemet. Mégpedig Edward. Szerettem volna beszélni vele, átölelni vagy csak a szemébe nézni, érezni őt, de nem lehetett. Nem hagyhatom, hogy olyat tegyen, amit később nagyon megbánhat. És nem csak miatta, hanem magam miatt is. Ismerem magam annyira, hogy tudjam, nagyon fájna, ha később mindent megbánna. És most nem lenne, akik összekaparjon.

Amint elhagytam a többieket, az irodámba mentem. És ahogy azt vártam, Eric ott várt rám. Már előre féltem, de erősnek kell lennem.

-Miért pont őt? –kérdezte csöndesen. –Miért nem mást?

- Eric, a feleséged a legjobb barátnőm. Az életemet is rábíznám. Emellett ő képes lesz kezelni a szöszi vámpír kirohanásait is.

- Gondoltál arra, hogy emiatt megromolhat a kapcsolatotok is?

- Nem értelek. Miért romlana meg a barátságunk?

- Eli nem kötődik hozzájuk. Őt nem fogja érdekelni, hogy Cullenek, hogy Carlisle családtagjai. Ha tiszteletlenek, megbünteti őket. Te is ismered a feleségem. Olyan, mint én. Ezért szerettem bele.  

- Eric, nem fog változni semmi attól, hogy ők itt vannak.

- Máris változott Bella. Veszekedtem a feleségemmel és a teremtőmmel is.

- Anyával többször is veszekedtél már.

- De a feleségemmel nem.

- Eric, nem fog változni semmi.

- Ezt mondod most. De mi lesz…

- Nem lesz semmi. Érted? Ha mégis, akkor teszek ellene. Akkor kitalálok valami mást a védelmükre. De csak próbáljuk meg.

- Ha rosszul végződik te is elmész… Bella, hát nem veszed észre, hogy az egész csakis rosszul végződhet? Ha itt vannak, én nem tudok nyugodt lenni. Ha nincsenek, akkor te sem vagy. Most, hogy visszaadtad az emlékeit, már sosem lesz semmi olyan, mint régen.

- Nem is akarom, hogy olyan legyen.

- De… akarod. Vissza akarod kapni még most is. Nem?

- De. De a múlt nem kell.

- Márpedig sem őt nem kapod vissza, sem a múltat Bella. A jelennel kell boldogulnod. Abban kell élned.

- Mit akarsz Eric.

- Élj Bella. Harcolj, és ne legyél gyenge soha. Nem engedheted el magad. Most nem. Különben minden szertefoszlik. És ezt nem csak én látom így, hanem Sophie is.

- Ez nem ér. Te már rég nem haragszol rám, sem a feleségedre- vádoltam meg.

- Sosem haragudnék rátok. Csak mérges lettem. Viszont anyád nagyon meggyőző tud lenni. Így miután elmentetek, nem hagyta, hogy tovább rágódjak a dolgon. Megértettem, hogy a feleségem csak akkor lehet biztonságban, ha a Cullenek is elég képzettek. Ami pedig megint csak rajtam múlik. És be kell látnom nincs semmi rossz a kérésedben. Én is így tettem volna.

- Annyira imádlak ilyenkor- mosolyogtam rá és a nyakába borultam. –Nincs nálad jobb testvér a világon.

- Én is szeretlek téged Bells. És… beszélned kéne Edwarddal.

- Mi? Ez most hogy jön ide?- húzódtam el tőle, de nem engedtem el.

- Csak ne hagyd elmenni a boldogságod- tolt el magától, majd minden szó nélkül az ajtóhoz lépett és szélesre tárta azt, hogy a mögötte álló személyt beengedje. Edward lassan belépett a helységbe az én szívem pedig hevesebben kezdett dobogni. –Hallgass a szívedre Bella és minden rendben lesz. –Utána fogta magát és elhagyta a dolgozó szobát, kettesben hagyva minket Edwarddal. 

- Miért vagy itt? –kérdeztem.

- Nem tudom. Az egyik testőr hozott ide… azt mondta Eric küldte értem.

- Az jó, mert én sem tudom miről van szó- ültem le a kanapéra, majd Edward is lassan közelebb jött és leült mellém.

- Bella, tudom, hogy megígértem, hogy nem közeledem feléd, de nem bírom. Olyan nehéz, ha nem vagy mellettem. Ugyanakkor az is, ha mellettem vagy és nem tudok segíteni a szomorúságodon.

- Éppen ezért mondtam, hogy jobb lenne, ha nem is találkoznánk. Sokkal egyszerűbb lenne neked.

- Nem figyeltél a mondatom első felére? Hogy nélküled is eszméletlen nehéz? Szerinted hogyan bírnám ki?

- Nem tudom Edward- ráztam meg a fejem. –Nem tudom hogyan, de tennünk kell valamit, hogy ne érezd magad így. Talán… talán megigézhetnélek.

- Komolyan Bella? –kérdezte és megfogva az állam maga felé fordította a fejem. –Tényleg képes lennél megigézni? Azt akarod, hogy elfelejtsek minden érzést? Nem gondolod, hogy csak a gondolataimból tudnád kiűzni? Az érzéseim nem változnak. Ebben biztos vagyok.

- Nem lehetsz biztos a fenébe is- pattantam fel kicsit mérgesen a kanapéról, de Edward elkapta a karom és visszahúzott, amitől elvesztettem az egyensúlyom és egyenesen Edwardra estem, aki pimaszul mosolygott rám, miközben fordított a testhelyzetünkön, így én kerültem alulra, miközben ő fölöttem mosolygott.

- Pedig biztos vagyok benne és már most elegem van a távolságtartásból. Lehet, hogy igazad van és csak a kötelék miatt érzem így, de legalább addig engedj magadhoz közel. Az emlékeimet nem vesztem el, ha elmúlik a kötelék és emlékezni fogok arra, hogy én akartalak téged és te nem erőltettél semmit. Így nem lesz mit felhánytorgatnom neked. Akkor miért nem engeded, hogy közel kerüljek hozzád?

- Lehet, hogy te könnyen túl lépnél rajta- suttogtam és nyeltem egyet, ahogy ajkaira tévedt a tekintetem. –de én nem. Nekem nagyon fájna, ha egyszerűen eldobnál magadtól. És nem akarom ezt megkockáztatni.

- Senki nem tudhatja előre a jövőt Bella. Minden lehetséges.

- De nem akarok szenvedni Edward.

- Akkor engedj közel magadhoz- suttogta ezt már az ajkaimnak. –Ne lökj el magadtól. Engedd, hogy melletted legyek és vigyázzak rád.

Aztán mielőtt bármit is mondhattam volna, ajkait az enyémekre nyomta és végre megkaptam, amire az első csókunk óta vágytam… egy másodikat és még többet is. 

12. fejezet -A legenda

Sziasztok!

Nos, újra itt vagyok, igaz nagyon sok kihagyás után, de remélem nem haragszotok rám túlságosan.Tényleg sajnálom. Annyi időt töltök az írással, amennyit csak lehet, de suli mellett nehéz. A következő rész jövőhéten hétvége felé érkezik, de ha nem sikerül, akkor szólni fogok. 

Most pedig kellemes olvasást mindenkinek. 

Hope

(Bella szemszöge)

A történeteiket hallva megirigyeltem Carlisle életét. Mindig is tudtam, hogy nyugodt, családi életet élhetett nélkülem, de hallva a családja történetét, a saját történetét elkapott a szomorúság. Carlisle nélkülem is képes volt talpra állni, képes volt felépíteni az életét, míg az enyém romokban hever.

A sok mesélésből megtudhattam, hogy Esme-nek emberként volt egy gyermeke, aki alig néhány nap után meghalt, amibe szegény belebetegedett és öngyikossággal próbálkozott. Carlisle a hullaházba talált rá és így változtatta át. Emellett volt egy elmebeteg férje, aki folyamatosan ütötte és megalázta és abban az időben neki tűrnie kellett.

Alice nem tudott sokat mesélni, főleg nem az emberi emlékeiről, mert nem emlékezett. De tisztában volt vele, hogy elmegyógyintézetben töltötte az emberi életének nagy részét. És egy ott dolgozó vámpír változtatta át.

Jasper a déli háborúban harcolt, amit anyám örömmel vett tudomásul és ezzel a holnapi harcok kulcsfigurájává vált. Emellett Jasper tisztelettudó viselkedése egyből elnyerte anyám tetszését és Carlisle mellett őt kedvelte meg a legjobban.

Emmett története egyszerű volt, de annál szebb. Hiszen a szerelme talált rá és nem engedte el.

Rosalie története viszont alaposan meglepett. Szegény annyi mindenen ment keresztül, hogy megsajnáltam. Megtudtam, hogy ezért lett olyan kemény és utálatos. A gőgje viszont emberként is megvolt benne. Sajnáltam, mert ahogyan vele bántak az nem emberhez méltó, de valamilyen szinten pedig megérdemelte, bár gonoszság ilyet mondanom. A gőgje és a nagyravágyása juttatta el arra a pontra. Viszont akkor sem viselkedhet úgy egy férfi egy nővel, ahogy az ő vőlegénye tette.

Edward pedig… ő megtapasztalta a vámpírság jó és rossz oldalát is. Azonban nem akartam elhinni, hogy még nem talált magának senkit. Hogy sosem találta meg a másik felét ebben a világban. Pedig élt nomád életmódot is, kikapcsolta az érzéseit, újra érzett, végül visszatért Carlisle-hoz és Esme-hez. Sok mindent megélt, de a legfontosabbat nem. A legfontosabb maradt ki az életéből. A boldogság.

- Igazán tiszteletre méltó, amit ezért a világért tett- bólintott Jasper. A szavaira újra a beszélgetésre figyeltem.  –Rengeteget hallottam önről és a családjáról.

- Azt elhiszem.

- De sosem gondoltam, hogy igaz lehet.

- Senki nem gondolja komolyan, amíg bele nem kerül ebbe a világba Jasper. Jó katona vagy. És bánom, hogy nem közénk tartozol. Olyan a természeted, mint Eric-nek. Kiváló harcos vagy már így is, azonban a tudásod nem elegendő.

- Igen. Ezt egyből felfogtam. Ha nem veszi tolakodásnak, szeretném megkérni, hogy meséljen még valamit erről a világról.

- De hiszen mindent tudsz Jasper.

- Nem. A legenda és a valóság teljesen más. Szeretnénk tudni mi a valóság.

- Az idők kezdetén mikor én születtem, több évszázaddal ezelőtt, nem számított az idő. Nappal volt és éjjel. Nem voltak tartották számon a napokat, a hónapokat vagy az éveket. Minden egyszerű és mégis különleges volt.

Apám ember volt, anyám boszorkány volt. Legalábbis annak nevezték őket. Az akkori emberek nyitottak voltak, elfogadták, hogy vannak, akik mások, különlegesen és képesek voltak együtt élni. Lassan telt az idő és az emberek egyre több mindennel kezdtek foglalkozni. Civilizálódtak, ha így jobban tetszik.

Egy napon az egyik testvérem, akit én nem ismertem, meghalt. Nem ismerem a körülményeket, a nővérem sosem mesélték. Annyit tudok csak, hogy holtan találták és mindenki a boszorkányokat okolta, de főleg apám. Azt mesélték, hogy apám nehezen békélt meg a boszorkányokkal és nem is tűrte volna meg őket, ha anyám nem tartozik közéjük. De elfogadta őket fenntartásokkal. A béke felbomlott, mikor a testvérem meghalt. Apám a boszorkányok ellen fordult, anyám szíve viszont tiszta volt és nemes. Sikerült megnyugtatnia apámat és tisztázta a boszorkányokat, de apám bosszút esküdött a gyilkos ellen.

-Ki ölte meg a testvérét?
- A szomszéd faluban élő nép. Ők nem emberek voltak. Legalábbis nem teljesen. Vérfarkasok voltak.

- Apám meggyőzte anyámat, hogy sötét varázslatot használjon. A családunkat használta fel, hogy maga mellé állítsa anyámat és azt tegye, amit ő akar. Apám azt kérte tőle, hogy adjon hatalmat neki és a testvéreimnek, hogy megvédhessék a családunkat és a falu népét. Anyám pedig segített neki, de a testvéreim nem akarták. Ők ellene voltak apánk ötletének, de anyám kijátszotta őket. Mindenkit egyesével változtatott át. Mikor Michael a legnagyobb testvérem átváltozott, a többiek tudták mi történt vele és figyeltek a jelekre.  Michaelt vérfarkassá változtatta. Olyanná, amilyen a másik nép. A második bátyám Gregor és az apám vámpír lett. Anyám a saját vérét adta nekik, hogy befejeződjön az átváltozás. A legkisebb bátyám, aki életben maradt, Elyan ő alakváltó lett. Olyanná vált, amilyennel ti is találkoztatok Forks területén. Katherine a nővérem ember maradt. Ugyanis amint elérte azt a bizonyos kort, ő boszorkánnyá változott. Apám bosszút állt a másik népen. Kioltották az életüket a testvéreimmel. Azonban apám és a két idősebb bátyám többet akartak. Minden rosszra fordult. Már nem csak a nép védelme volt a legfőbb feladatuk, hanem a hatalom. Embereket változtattak át és ezt anyám egy idő után nem tudta elviselni. Képtelen volt elhinni, hogy a családja ilyen gonosszá változott. Anyám véget akart vetni neki, de várandós volt velem. Életben tartott, felnevelt és tanított. Megtanította, hogyan végezhetek az apámmal és a bátyáimmal. Elyan és Katherine pedig segítettek neki. Védelmezték őt és engem is a testvéreimtől és apámtól. Átadta nekem minden tudását és húsz éves koromban minden hatalmát is. Anyám tudta, hogy ha a testvéreim megtudják mit tett bosszút állnak, akkor is, ha Elyan védelmezi őt és így is lett.  Helyre akarta hozni a hibáit és ezért óvott engem annyira. Mindenét nekem adta. A tudását, a varázserejét, mindent. Akkora hatalmat adott a kezembe, amekkorát csak tudott. Apám óriási haragra gerjedt és megölte édesanyámat. A szemem láttára végzett vele és a bátyáim szembe szálltak Elyan-nel és Katherine-nal. Velem is végezni akartak, de addigra már késő volt. Anyám meghalt, de már emberként. Hiszen mindene az enyém volt. És apám volt a gyilkosa. Megöltem őt. Nem volt nehéz. Az édesanyám halott volt, nem volt, aki megállíthatott volna. És én csak magamat védtem. Vagy hagyom, hogy megöljön, vagy teljesítem anyám akaratát. Így nem volt nehéz döntés. Megkínoztam őt, miközben a testvéreim végig nézték a tettemet anélkül, hogy bármit is tehettek volna érte, végül pedig porrá égettem. Senkit nem gyűlöltem annyira, mint őt. Nekem az anyám volt a mindenem. Az apám sosem foglalkozott velem. A testvéreim és az anyám voltak végig mellettem. Elvették tőlem az anyámat és én végig néztem, mert ő így akarta. Felkészített rá. A tanításait mindig azzal kezdte, hogy egy napon ő meg fog halni és én nem tehetek érte semmit. Hogy azon a napon el kell őt engednem, mert így akarja. Mert csak így lelhet békére. De apám megfizetett a tettéért. A kínok kínját élte át azokban a percekben, órákban. Pokollá változtattam az utolsó pillanatait. A fivéreim féltek tőlem és meggyűlöltek az apánk halála miatt.

A szüleink halála után két részre szakadtunk. A két idősebb bátyám elhagyta a falut, de megesküdtek, hogy bosszút állnak rajtam. Megesküdtek, hogy megölnek és mindenkivel végeznek, aki segít nekem. Elmentek és folytatták, amit apánk elkezdett. Gyilkoltak és pusztítottak. Újabb és újabb vámpírok és vérfarkasokat hoztak létre és később egymás ellen fordultak, mert nem tudtak osztozni azon, amit együtt szereztek meg. Innen indult a vérfarkasok és a vámpírok gyűlölete. Elyan is elhagyott minket, de nem a bosszú vagy a gyűlölet miatt. Ő szerette és tisztelte anyának és neki is fájt az elvesztése. Támogatta őt mindenben és engem is, de nem tudott tovább ott maradni.  Viszont megígérte, hogy bármiben segít, ha kell. Az ő faja is fennmaradt, de nem átváltoztatással, hanem vérvonallal. Én pedig a faluban maradtam Katherine-val.  

-És azután?

- Katherine-val boldogan éltünk a faluban. A boszorkányok tiszteltek minket és hálásak voltak, amiért a testvéreink elhagyták a falut. Kath boldog életet élt. Talált magának egy rendes férfit, aki szerette és elfogadta őt olyannak, amilyen. Egy boszorkánynak. Gyermekei születtek, megöregedett és végül meghalt. Egészen addig, míg a nővérem élt, én is mellette voltam, ahogyan ő is mindig vigyázott rám kislánykorom óta. A nővérem mellett az egész népet óvtam és védelmeztem. Szerettem a nővéremet. Anyám mellett tőle kaptam a legtöbb szeretetet. Közel álltunk egymáshoz és mikor elhagyta az élők világát kiszakadt belőlem egy darab.  Az ő halálával értelmetlenné vált a létem a faluban, így elhagytam a népet és körbejártam a világot. Nagyon sokáig voltam egyedül. Hosszú éveken keresztül és másra sem gondoltam csak a testvéreimre. Kutattam őket. Hosszú időbe telt, évekbe, míg rájuk találtam, de sikerült. Tudtam, hogy itt az idő. Az idő, hogy eleget tegyek anyám akaratának és visszavegyem a hatalmat a testvéreimtől. Azt a hatalmat, amit sosem lett volna szabad megkapniuk. Azonban túl sok idő telt el és ők kiépítették a saját világukat. Rengeteg vámpír és vérfarkas élt már akkor a világon és nem voltam elég erős, hogy szembe szálljak velük. Fel kellett készülnöm, biztonságos helyet kellett találnom, ahol nem tudnak rólam. Így leltem rá erre a kastélyra- mutatott körbe. Teljesen elvesztem a történetében. Nem gondolkoztam csak hallgattam, ahogy kiadja a múltját, az életét egy számára idegen családnak. És mindezt értem teszi. Miattam nyílik meg. –Egyedül kevés voltam. Hiszen több millió vámpír és vérfarkas ellen aligha van esélyem. Eldöntöttem, hogy é is átváltoztatom az embereket. Nehéz döntés volt, mert a nővérem emberként élt, ahogy az anyám és én mindig tiszteltem ezt a fajt, de nem volt más választásom. Úgy gondoltam, ha megteszem, én sem leszek jobb a fivéreimnél, de nem volt más megoldás. Anyámnak ígéretet tettem, amit teljesítenem kellett. És olyanokra volt szükségem, akik nekem tartoznak hűséggel. Akik erősek, könyörtelenek és a végsőkig harcolnának értem.

-Ne vedd tolakodásnak Sophie- szakította félbe Carlisle anyámat. –De megkérdezhetem, hogy pontosan mi is vagy te?

- Carlisle- szisszentem fel és felpattantam a helyemről, de anyám megfogta a kezem és visszahúzott a fotel karfájára.

- Sajnálom, ha tolakodó voltam. Természetesen nem kell válaszolnod- magyarázkodott azonnal Carlisle, de anyám leintette.

- Nincs ebben semmi rossz. Bár a kíváncsiság rossz tanácsadó is lehet kedves Carlisle. Ezt ne feledd. Most viszont válaszolok neked.

- Mint látjátok, emberi alakom van. A hivatalos verzió szerint boszorkány vagyok anyám után. Egy olyan boszorkány, aki vámpír gyorsasággal bír, akinek az érzékei sokkal jobbak, mint egy vámpíré, egy vérfarkasé vagy akár egy alakváltóé. Minden különleges megvan bennem, ami a többi fajban. És még egy valami. A boszorkányok ereje. Halhatatlan vagyok, mégis emberi. Egy félvér vagyok Carlisle. Egy félvér, akiben minden fajból van egy kicsi. Vámpír, vérfarkas, alakváltó, boszorkány és ember. Az öt fajból egy teljesen más, új, egy hatodik faj alakult anyám ereje által.

 - Egy félvér.

- Pontosan. Akárcsak Bella. Vagy Eric, Elina és még néhányan. Nagyon kevesen.

- Akkor hogyan lehet ennyi katonája, testőre, -kérdezte Jasper. –Hűségesek, alázatosak. Mégis azt mondja, kevesen vannak.

- Fiam, kevesen vannak, akik olyanok, mint én. Nem azt mondtam, hogy kevés katonám van. Te pontosan tudod, miről beszélek, hiszen te magad mesélted el Carlisle-nak. Két féle képpen tudok átváltoztatni embereket. A boszorkány hatalmammal, mellyel a katonák többségét változtattam át. Ebben a kastélyban találsz vámpírokat, vérfarkasokat, alakváltókat, boszorkányokat és félvéreket is. De mind képesek lennének a saját fajuk ellen fordulni, hogy engem védjenek. Így lettek teremtve. Csak így biztosíthattam be, hogy hűségesek legyenek hozzám. 

- A vérével pedig a haláluk után olyanná változnak, mint amilyen ön. Egy kötelék, mellyel összeköti magát a teremtményeivel.

- Pontosan. Mondom, hogy sokat tudsz rólam Jasper.

- De tovább nem tudom. És a kötelékről sem tudok semmit.

- A kötelék szoros. Ahogy Bella érzi az érzéseidet Carlisle, úgy érzem én is az övét. Osztozom az érzéseiben, legyen az jó vagy rossz. Mindig tudom, mikor van rám szüksége, érzem, mikor van veszélyben, olyan, mintha egy lenne velem. Mintha egy része lenne a lényemnek. Mintha egyek lennénk. Ezért van, hogy hűségesek hozzám. Mert ezt érzik ők is. Ha hozzám hűek, akkor magukhoz is. Ők mind azt érzik, hogy megmentettem az életüket. Hogy nekem köszönhetnek mindent és ezáltal képesek lennének az életüket adni értem. 

- A Volturiról is hallottam.

- Őket nem én hoztam létre. Csak azért uralkodhatnak, mert Gregor így akarja. Aro sehol nem lenne, ha a bátyám nem engedte volna meg neki. Azonban Aro is egy közülünk. Hiába vámpír, őt én változtattam át. Ambiciózus és egyáltalán nem hűséges típus, de a teremtője ellen nem tehet semmit. Ezért lehettél náluk te is és a lányom is. Mert Aro fél. Tudja, hogy bármit tesz, arról tudok és félti a nyamvadt életét. Tisztában van vele, hogy addig lehet a vámpírok „királya”amíg én azt akarom. Ha nem úgy cselekszik, ahogy nekem tetszik, elbúcsúzik a hatalomtól és az életétől.

- És mi a legenda vége?

- A két fivérem még mindig életben van. Elyan-ról nem tudok semmit. Az utolsó információm, hogy visszaváltozott emberré Katherine egyik leszármazottja segítségével és újra emberként élt. Szerintem ahogy Katherine, ő is megöregedett és boldogan halt meg a családja körében. Nagyon szerettem őt is és becsültem a tiszta szívéért. Tudta, hogy a halál vár rá, ha én megszületek és mégis segített anyámnak. Mert ő nem akarta a halhatatlanságot. Nem akarta a bosszút. Csak a békét. Gregor és Michael viszont életben vannak. És a mai napig szövetkeznek ellenünk. Főként Michael. A vérfarkasai mindenhol ott vannak. Ezért kellett idejönnötök. Mert…

- Mert minden átváltoztatottamat megölték. Nem anyámat akarják, hanem engem. Miattam vagytok veszélyben.

- Nem igaz. Azért vagytok veszélyben, mert Bella a lányom és Carlisle az egyetlen életben maradt utódja. Michael volt apám első szülött fia, ő volt a „kedvence.” Az első fia és Michael is imádta apát. Éppen ezért akar mindenáron végezni velem. De eddig nem támadott meg ennyire nyíltan. A vámpírok még nem fordultak ellenem, de ha kiderül, mit tesznek a vérfarkasok és hogy ellenem indultak, akkor a vámpírok is csatlakoznak hozzájuk.

- Köszönöm a családom nevében is, hogy most itt lehetünk. Biztonságban.

- Nagyon sajnálom, de úgy érzem, el kell mondanom. Ha Carlisle nem Bella utódja lenne, sosem találkoztunk volna. De mivel a lányom fontos nekem, így ti is itt maradhattok. Mint azt láttátok, Eric kész tanítani benneteket. Szeretném, ha figyelnétek rá. Értesültem róla, hogy Elina lesz az idegen vezetőtök, aminek Eric nem fog örülni. Bella viszont ezt szeretné, mert bízik a barátnőjében és Eric-et is rávesszük, hogy ne legyen ellene kifogása. De nyomatékosan megkérek mindenkit, hogy tartsátok be Elina szabályait. Nagyon rendes lány, tiszteletre méltó, és ami a legfontosabb, a családom tagja. Az egyik lányom… ezért arra kérlek, úgy tiszteljétek, ahogy engem vagy Bellát. Ha egyetlen szóval bántani meritek, annak következményei lesznek az egész családra nézve- állt fel anyám a helyéről. Carlisle és a többiek mind rám néztek, de nem szólhattam semmit. Hiszen anyám csak azt kérte, amit én is megkövetelek a Cullen családtól. Tiszteletet Elina felé.

-Sajnálom Carlisle, de tisztában kelle lennetek a szabályokkal. Anyám felfedte előttetek a történetét bizalma jeléül. Védelmet és biztonságot ajánl nektek, tiszteletért és hűségért cserébe. Az árulásért viszont nagy árat fizethettek. Ezt tartsátok észben. És ahogy anyám, úgy én is nyomatékosan megkérlek rá benneteket, hogy ne bántsátok Elinát. Különben én sem tehetek értetek senkit. Nagyon könnyű kijönni vele, kedves és megértő lány, de a tiszteletlenséget nem tűri. Jó, ha elfogadjátok, hogy ő fölöttetek áll, erősebb és idősebb. Mellette biztonságban lesztek. Forduljatok hozzá bizalommal és ne legyetek ellenségek. Bízom benne, hogy kedvelni fogjátok, és nem lesznek problémák.

- Rosalie- szólította meg a szőke vámpírt anyám. –Ez főként rád vonatkozik. Tudom milyen ellenségesen viselkedtél a lányommal és nem tűröm el ezt a viselkedést senkitől. Eric, Elina és Bella a feltétlen bizalmam élvezik. Ha ők parancsolnak az olyan, mintha én tenném. Ha őket bántjátok az olyan, mintha engem bántanátok. Ezt jegyezzétek meg.

- Rendben- bólintottak mind és én elmosolyodtam.

- Bella, kérlek, hívd ide Elinát és Eric-et- nézett rám, majd leült a székébe az asztala mögé.

- Oké- kicsit gyorsan váltott témát, de hát ő ilyen. Kilépve a dolgozó ajtaján elindultam a folyosón egy emelettel feljebb, ahol a hálóhelységek vannak és megálltam az ajtó előtt, majd bekopogtam.

- Szabad- szólt ki Eric és én benyitottam a szobában. Az ágyon feküdtek mind a ketten, egymás mellett. Elina Eric mellkasán pihentette a fejét, míg a bátyám a hátát simogatta és boldogan ölelte magához szerelmét. Olyan meghitt volt a hangulat. Olyan aranyosak voltak együtt.  

- Bocs a zavarásért. Sajnálom, hogy megzavartam a pillanatot, de anya hívat titeket az irodájába.

- Mindkettőnket?- kérdezte Eli és felült az ágyon. Eric is követte a példáját.

- Igen.

- Nem tudod, miről lehet szó? –kérdezte Eric és felhúzta szerelmét az ágyról, majd felém indultak.

- Majd ő elmondja, de ne félj, nincs semmi baj- mosolyogtam rá, majd elindultam a dolgozó szobába nyomomban a bátyámmal és a legjobb barátnőmmel. 

11.fejezet- Egy kis eddzés

Sziasztok!

Nos, itt lenne a következő rész. Már tegnap fel akartam rakni, de nem volt rá elég időm. Még át szerettem volna nézni előtte és csak most jutottam idáig. Remélem azért nem haragszotok rám túlságosan. Most viszont nem húzom tovább az időt. Jó olvasást nektek.
Puszi Hope

(Bella szemszöge)

Miután felfrissültem Edward szobája felé vettem az irányt. Muszáj lesz vele beszélnem.

Az ajtó résnyire nyitva volt, így nem kopogtam. Edward bent ült az ágyon, a gondolataiba mélyedve, így nem hiszem, hogy meghallotta volna a kopogást. Nem akartam indiszkrét lenni, ezért nem hallgattam bele a gondolataiba, de nagyon is kíváncsi lettem volna mi az, ami ennyire lefoglalja őt. Annyira, hogy nem veszi észre, hogy figyelik őt vagy éppen közelednek felé.

Lassan beljebb lépkedtem a szobába és leültem mellé az ágyra. Csendben maradtam, nem akartam megzavarni, de muszáj voltam elkezdeni. Hiszen nem érek rá egész nap. Most kell igazán anyám mellett állnom. Legalábbis, ha ő is ezt akarja. Viszont előtte tisztáznom kell Edwarddal a dolgokat. Addig úgysem tudnék másra koncentrálni 100%- an.

-Edward- rám emelte tekintetét és csendben várta a mondandómat. Mintha ettől függne az egész élete. Mintha az, amit most mondani fogok neki, eldöntené, hogyan folytatódik tovább az élete. –Tudnod kell, hogy annak ellenére, amit mondtam neked bent a szobámban… arról, hogy miért érzel így irántam…- bólintott. –Én szeretlek téged. Én nem a kötődés miatt vonzódom hozzád. De te nagyon valószínű, hogy ezért érzel így irántam. Hallgass végig, kérlek- szóltam rá, mikor közbe akart vágni. –Átgondoltam a dolgot, megfontoltam, amit mondtál. Arra a döntésre jutottam, hogy várnunk kell. Edward, én szeretlek, bármi is lesz. Ha elmúlik a kötődés és még mindig így érzel irántam, akkor majd megbeszéljük, hogyan legyen tovább. Viszont addig, amíg fenn áll ez a kötelék köztünk, szeretném, ha nem közelednél felém. Nem akarom, hogy kötelességednek érezd, hogy mellettem maradj, holott nem szeretsz. Csak annyit kérek, addig ne tégy semmit, míg a vérem a szervezetedben van. Nem akarom, hogy bármit is megbánj, mert az nekem nagyon fájna. Nem szeretnék szenvedni Edward. És ha hirtelen elhagynál, mert rájönnél, hogy semmit nem érzel irántam, az nagyon bántana.

- Nem tennék veled ilyet soha. Én is szeretlek téged. Nagyon. És nem kérhetsz erre… nem akarhatod, hogy távol legyek tőled. Tisztában vagyok az érzéseimmel.

- Nem, nem vagy teljesen tisztában velük. Ezért ha nem vagy képes elfogadni a döntésem, arra kell, kérjelek, valóban kerülj el engem. Így lesz a legjobb mindkettőnknek- felálltam az ágyról és indultam volna kifelé, de elkapta a karom és óvatosan visszarántott.

- Rendben. Nem teszek semmit, de ne taszíts el magadtól. Kérlek. Had legyek a közeledben. Nem fogok a nyakadon lógni, egyszerűen csak melletted szeretnék lenni, mint… mint egy barát.

- Nem hiszem, hogy ez neked menni fog, de próbáljuk meg- mosolyogtam rá, majd megsimogattam az arcát és elhagytam a szobát. Amint elfordultam a folyosón, megálltam és a falnak dőltem. Miért kell ennyire bonyolultnak lennie mindennek? Miért nem lehetek én is boldog?

Az egyik testőr éppen előttem haladt el, így megállítottam.

-Kérem, szóljon a Cullen család minden tagjának, hogy várom őket a dolgozó szobámban. És kérem, kísérje oda őket.

- Természetesen királynőm- hajolt meg előttem, majd elindult arra, amerről én jöttem. Én pedig újra útnak indultam egy emelettel feljebb, a dolgozó szobámba és ott vártam őket. Felhúztam a redőnyöket, ugyanis mióta elmentem innen, senki nem járt ebben a szobában anyám és Eric kivételével. Gondolom ők is csak akkor, amikor szükségük volt valamire.

A székeket a kanapé mellé helyeztem, hogy kényelmesen elférjenek hoztam még székeket. Aztán visszasétáltam az ablak elé és kibámultam rajta. Egészen addig, amíg meg nem érkeztek a Cullenek.

-Gyertek… és foglaljatok helyet- kértem őket és mind így is tettek. –Köszönöm… elmehet- néztem a testőrre, aki meghajolt és elhagyta az irodámat.

- Miért hívattál minket Bella? –kérdezte Carlisle.

- Ismertetném veletek a szabályokat. Most, hogy Edward is felépült és jó egészségnek örvend, gondolom, mind képesek vagytok rám figyelni anélkül, hogy bármi más is járna a fejetekben.

- Természetesen.

- Nos, ebben a kastélyban szabályok vannak. Az első és legfontosabb, hogy húzzátok meg magatokat. Nincs vita, nincs kiabálás, főleg nem a testőrökkel vagy a kastély lakóival szemben. Anyámat ne zargassátok, ha valami problémátok van, engem keressetek. Vagy üzenjetek gondolatban és azt is meghallom. Főleg téged Edward. A második, ami szintén fontos, hogy ne járkáljatok kíséret nélkül. Az alsó, a legalsó szintet és a börtönt messzire elkerülitek, mert ott nem olyan vámpírok vagy testőrök vannak, mint idefent. Odalent ha látják rajtad, hogy nem vagy testőr, kapsz egy cellát, ahonnan nem jössz ki. Kaptok majd egy testőrt vagy kettőt, akitől mindig kérhettek segítséget, de…- itt elhallgattam és magamhoz hívtam Elit. Ő egy percen belül meg is érkezett.

- Hívtál Bella? –kérdezte mosolyogva és betáncolt a szobába, egyenesen mellém.

- Igen. Mennyi dolgod van mostanában?

- Őszintén? Semmi. Napok óta csak rohangálok a kastélyban és azt nézem, kinek miben segíthetnék. Legtöbbször Sophie-val vagyok lent a harcosoknál és felügyelem a küzdelmeket. Mondjuk, inkább csak élvezem, és ott ülök az oldalán.

- Nos, akkor nem lenne baj, ha kérnék tőled valamit?

- Mondd csak.

- Arra szeretnélek kérni, hogy figyelj a Cullen családra légy szíves.

- Pesztrálkodjak? –vonta fel a szemöldökét.

- Nem, csak nem szeretném, ha egyedül mászkálnának a kastélyban. Elmagyarázhatnád nekik, hogyan működnek itt a dolgok és megmutathatnád hova mehetnek és hova nem. A kertben biztosan jól éreznék magukat… elmehetnétek vásárolni, szétnézni a környéken.

- Nem hiszem, hogy Eric örülne neki, ha nélküle hagynám el a kastélyt. És annak se, ha megtudná, hogy a közelükben vagyok. Sajnálom.

- És ha én rábeszélem őt? Akkor vállalod? Nem szeretném egy olyan testőrre bízni őket, aki rideg és csak a feladata érdekli.

- Ha meg tudod győzni, akkor rendben- mosolygott rám. –Viszont -fordult a Cullenek felé. –Nem vagyok cseléd, akit kedvetek szerint rángathattok. Segítek, mert Bella megkért, de egy rossz szó és én nem fogok tűrni nektek. Lehetünk jóban, beszélgethetünk, talán barátok is lehetünk, de csak egy dolgot kell tennetek, ami nem tetszik vagy ellenkezik az itteni szabályokkal és gyorsan ellenségek lehetünk. Amit nem szeretnék, tekintve, hogy Bella a sógornőm és a legjobb barátnőm. Neki fontosak vagytok, de én nem tűröm a megaláztatást.

Ha betartjátok a szabályokat, amiket majd később megbeszélünk, nem lesz probléma.

-Köszönöm Eli- érintettem meg a vállát. –Amint lehetőségem lesz rá, beszélek Eric-cel.

- Rendben. Esetleg segíthetek még valamiben, vagy mehetek?

- Mehetsz. Eric biztosan tájékoztat majd arról, amit beszélünk. De ha nem, én is felkereslek. És még egyszer köszönöm. Nagyon sokat jelent nekem, hogy ilyen kedves vagy hozzájuk is.

- Ha boldog vagy, már megérte. De most megyek. Sophie a hartéren vár rám. Újabb mérkőzés kezdődik.

- Komolyan? Én is hozzá indultam. Van kedvetek egy kis harcot nézni? –kérdeztem a Cullen család felé fordulva.

- Persze- csapta össze a tenyerét Emmett.

- Figyelmeztetlek, durva lesz- vigyorodtam el, ugyanis tisztában voltam vele, mi minden folyik odalent. –Most velünk lejöhettek arra a helyre, ahova egyedül egyikőtök sem mehet. Csakis akkor, ha Eli vagy én mellettetek vagyunk. Mert amint beteszitek oda a lábatokat, keserves kínokat éltek majd át.

- Rendben Bella, nélkületek nem megyünk oda.

- Akkor mehetünk- bólintottak én pedig belekaroltam Elibe és elindultunk lefelé az alagsorba. Le, a legalsó szintekre, ahol anyám éppen a harcosainkat képzi vagy éppen a viadalokat élvezi. Természetesen a lelátók felől mentünk, ahol az ajtó előtt két őr állt. Meghajoltak és kinyitották az ajtót. Ahogy kívül, beül is két őr állt. Egyből megpillantottam anyámat, aki szintén észrevett. Bólintottam felé és válaszul ő ugyan így cselekedett, majd tovább nézte a viadalt.

- Gyertek, közelebb megyünk, de szeretném, ha távolabb ülnétek le tőlünk. Sajnálom, de nem tudhatják ezek a harcosok, hogy miért vagytok itt- néztem rájuk sajnálkozva. Ők bólintottak és követtek. Anyámtól néhány méterre megálltam és leültettem őket, majd Elivel a nyomoban anyám mellé mentem és leültem a mellette levő trónra. Eli Eric mellé állt, aki átfogta szerelme derekát, de nem vette le a szemét a harcról.

- Miért hoztad őket ide? –kérdezte anya.

- Szerettem volna, ha tanulnak egy kicsit. Ha látják mennyire képzetlenek a farkasokkal szemben. És lenne itt még valami…

- Mondjad.

- Szeretném, ha megtanítanánk őket harcolni. Hogy védekezni tudjanak.

- Komolyan ezt szeretnéd? Ennyire óvni őket?

- Igen anyám. Sokat jelentenek nekem. Carlisle és… a többiek is.

- Főleg egy valaki, igaz?- nézett rám mély, átható barna tekintetével és szája szegletében aprócska mosoly bujkált. –Láttam, amit láttam a szobádban lányom.

- Igen, de az a kötelék miatt van.

- Nem olyan biztos.

- Nem tudom, de már megbeszéltünk.

- Miért ültetted le őket olyan messzire tőlünk?- tért át másik témához. Mit ne mondjak, gyorsan vált.

- Nem akartam, hogy zavarjanak téged.

Felállt a helyéről és ekkor mindenki felé kapta a fejét. Még a két küzdő fél is.

-Folytassátok, figyelek- intett kezével, de lelépett az emelvényről és egyenesen a Cullenek felé lépkedett, kecsesen, méltóságteljesen.

- Bella, lehet nem kellett volna idehoznod őket- szólt rám Eric.

- Egyáltalán nem dühös. Remélem nem lesz semmi baj- suttogtam és visszafordultam anyám felé, aki ott állt a Cullen család előtt. Carlisle felállt, majd mielőtt meghajolt volna, anyám kezet nyújtott neki. Carlisle elfogadta és kézen csókolta, amin anyám kuncogott. Aztán Edward állt fel, anyám mondott neki valamit, végül az egész család felállt és anyám mögött felénk lépkedtek.

- Úgy a helyes, ha a vendégeink a közelünkben vannak- anya visszaült a helyére, mellette pedig Eric a Cullenekre fordította tekintetét. De nem szólt egy szót sem. Megfogta Eli kezét, aki eddig a széke mögött állt, majd felállt a székéből.

- Én leszek a következő.

- Rendben fiam. Kit választasz ellenfelednek?

- A Cullenek közül választom… Edwardot- nézett rám kicsit gonoszan.

- Tessék? –felpattantam a helyemről. Nem akartam hallani a fülemnek. –Válassz mást. Nem akarom, hogy vele harcolj!

- Miért ne lányom? –kérdezte anya. –Eric tapasztalt harcos. És nem kíméli majd őt. Edward még csak most jött rendbe. Anya, kérlek.

De ő csak mosolygott.

-Mit szólsz hozzá Edward? Elfogadod a kihívást? –kérdezte anya figyelmen kívül hagyva az előbbi szavaimat. –Hajlandó vagy küzdeni?

- Edward, de fogadd el. Eric, térj már észhez… Ha harcolni akarsz, majd én kiállok veled.

- Edward után te következel Bella, ne aggódj. Ezt már megbeszéltük Sophie-val. Csupán előbb kihívom Edward-ot is.

-  Eric- morogtam rá. Tudom milyen, amikor harcol, és nem akarom, hogy Edward megsérüljön.

- Elfogadom- állt fel Edward is.

- Nem. Megparancsolom, hogy maradj a helyeden.

- Nem teremtettél engem Bella, csupán vért adtál nekem. A parancsod nem hat rám- ellenkezett.

- Rendben. Akkor menj és halj meg- puffogtam és felpattantam a helyemről. Azonban anya elkapta a karomat és visszarántott.

- Maradj, tetszeni fog… -mosolygott rám. –Kérlek lányom, ülj le. Nem esik bántódása Edwardnak. A szavamat adom.

- Rendben –visszaültem a helyemre, de nem mertem odanézni. Edward Eric után indult, le a harctérre. Anyám felállt és elindította a küzdelmet. Édes istenem, ne hagyd, hogy bántódása essen. Kérlek. Ismerem Eric-et. Tudom milyen harc közben. Az ösztönei uralják. És Edwardnak egyáltalán nincsen semmilyen tapasztalata. Ráadásul jóval fiatalabb Eric-nél.

- Ne keresd az ellenfeled. Tudd, hogy hol van- hallottam meg Eric hangját. Én pedig egyből felkaptam a fejem. Ezek a mondatok… nekem is pont ezeket mondta, mikor harcolni tanított. Eric nem úgy mozgott, mint mikor harcol. Sokkal lassabban. És egyfolytában magyarázott. Mindig megmutatta Edwardnak hogyan támadjon, hogyan védje ki a támadást és nekem egyre nagyobb lett a mosolyom. Amit persze Eric is észrevett.

Órákon keresztül tanította őt, hogyan védje ki a támadásokat, hogyan vonja el az ellenfele figyelmét a harcról, hogyan támadjon úgy, hogy az végzetes legyen az ellenfélre. Közben pedig ismertette vele a férfarkasok és vámpírok különböző tulajdonságait. Én pedig büszke voltam Edwardra, mert nagyon gyorsan tanult. A végén már úgy harcoltak, mintha élesben menne. lt. Biztos voltam benne, hogy hamar kiszabadul majd az őt fogva tartó kezek közül, mikor Eli beugrott közéjük és elhajította Edwardot. Ketten indultak meg felé és ebben a pillanatban én is felpattantam és már ott is voltam.

-Elég- csattant a hangom erősen, parancsolóan. Nem hagyhatom, hogy Edwardnak baja essen.

- Bella- nézett rám mérgesen Eric. -Ez az ő érdeke. Te akartad, hogy megtanuljanak harcolni. Akkor most szépen ülj vissza a helyedre.

- De arról nem volt szó, hogy Eli neki ugrik.

- Csak segítek az eddzésben- egyenesedett fel az említett és karba fonta a kezeit a mellkasa előtt. –Mindig így szoktuk. Eric kiképzi őket és a végén kettőnk ellen harcolnak. Ennyi- vont vállat, majd visszasétált az emelvényre és leült Eric helyére. Anya rámosolygott és felém intett, hogy menjek vissza.

- Igazán szólhattatok volna- puffogtam, mikor helyet foglaltam a trónon.

- Miért? Kíváncsi voltam mit teszel- mosolygott rám anya. –Fiam, mára elég lesz- szólt Ericnek, aki felegyenesedett, majd kezet nyújtott Edwardnak.

- Szép volt. Gyorsan tanulsz, de ez még nem elég. Holnap folytatjuk. És persze a többiek is egyesével fognak tanulni.

- Köszönöm- biccentettem a fejemmel, majd felálltam és anya is így tett.

- Mára ennyi volt. Holnap folytatjuk- szólt a katonáknak, majd a Cullenek felé fordult. –Gyertek velem. Szeretnék beszélni veletek.  Elina, Eric, visszavonulhattok. Ma már nincs szükségem rátok. Pihenjetek le, legyetek egy kicsit kettesben. És köszönöm neked fiam- veregette meg Eric vállát. –Mindent.

- Ugyan- legyintett. –Akkor mi visszavonulunk. Jó éjszakát- majd átölelte felesége derekát és elhagyták a termet.

- Miről akarsz beszélni anya?

- Szeretném megismerni az egyetlen életben maradt utódodat és a családját. Rosszul teszem?

- Nem. Persze hogy nem. Csak megleptél vele.

- Örülök neki, hogy sikerült meglepetést okoznom neked- ölelt magához. –Lenne kedvetek mesélni magatokról? –fordult Carlisle felé.

- Természetesen. Ha szeretné…

- Akkor gyertek velünk- és elindultunk egymást átölelve anyám dolgozó szobája felé. Az övé másabb volt, mint az enyém. Ő a fél életét itt töltötte, míg az én kedvenc helyem ebben a kastélyban a saját szobám volt. Ott töltöttem a legtöbb időmet, mert ott egyedül lehettem. Nem zavart senki.

Ebben a szobában szerintem a világ minden könyvéből volt egy. Főleg régi írások, hiszen anyám szerette őket. Olvasni a saját történetét és jókat kacagott, mikor olyat olvasott, ami nem volt igaz, amit csak kitaláltak hozzá.

Ez a helység barna volt, kör alakú, a falak fából készültek, már ami látszott belőlük, hiszen a hatalmas könyvespolcok szinte eltakarták az egészet. Két részből állt a szoba. A lenti részen volt anyám íroasztala szemben az ajtóval. Az ajtónak háttal, a szoba közepén egy asztalka, körülötte kanapék és fotelek. Ebben a szobában mindössze két hatalmas elhúzható ajtó állt egy az emeleti részen és egy idelent és ezeken kereszül jött be nappal a fény. Ablak nem volt, hiszen az ajtók praktikusabbnak bizonyultak. Azon keresztül anyám gyorsaneljuthatott bárhová. A felső részen már képek is lógtak a falakon, de még ott is rengeteg könyv volt. Emellett szintén a falakon kisebb lámpák és egy hatalmas csillár díszelgett a mennyezet közepén. Anyám mindig azt mondta, hogy hatalmas érzelmi értéke van annak a tárgynak és sosem engedte lecserélni.  Az a csillár azóta ott van, mióta anyám elfoglalta ezt a várat. Legalábbis én így tudom.

-Foglaljatok helyet- intett anya és leült az egyik fotelba én meg a fotel karfájára. –Nos, a neveiteket tudom, de érdekelne ki hogyan lett vámpír. Hiszen semmit nem tudok rólatok. Bella csaks Carlisle-ról mesélt.

- Mert akkoriban csak ő volt. A többiekről én is csak a leglényegesebbet tudom- pillantottam rájuk. Közben mind leültek a kanapéra. Carlisle és Esme a mellettünk lévőn foglaltak helyet, Alice és Jasper a másikon, Emmett melléjük ült, Rosalie a férje ölében foglalt helyet, míg Edward a velünk szembeni fotelban talált helyet.

-Mit szeretne tudni? –kérdezte Carlisle kedvesen.

- Először azt kérem, hogy tegezz engem Carlisle. Te és a feleséged is. A gyerekeidet nem kérem, majd ha megmutatják, hogy képesek tisztelni a fölöttük állót- nézett Rosalie-ra. Na ez jó… anyám tudja hogyan beszélt velem Rosalie. Eennél rosszabb már nem is lehet. Csak remélni tudom, hogy nem fog kiakadni. –Szólítsatok Sophie-nak. Én vagyok Bella édesanyja.

- Nos Sophie, nagy megtiszteltetés, hogy végre megismerhetlek. Bella nagyon sokat mesélt rólad.

- Gondolom miket. Sanálom, hogy olyan durva voltam veletek a megérkezésetekkor és szeretném ezt jóvátenni valahogyan.

- Nem történt semmi. Mi tartozunk hálával, amiért befogadtál minket. Nagyon sokat jelent ez nekem- mosolyodott el Carlisle. –Bellánál csak egy valami fontosabb nekem és az a családom.

- Igen. Ezt jól tudom. Jól látom, hiszen ott van a szemedben minden. Látom a lelked Carlisle. És az nagyon tiszta. Nálad jobban senki nem érdemelte volna meg a lányom ajándékát. Remélem képes vagy élni ezzel az ajándékkal.

- Most már egészen biztos.

- Tudom miken mentél keresztül Carlisle. Hiszen Bella figyelemmel kísérte az életedet. És mikor visszatért hozzánk, sok mindent megosztott velünk. Köztük azt is, hogy neked köszönhettük, hogy visszakaptuk őt.

- Marco után az érzéseim maguk alá temettek és az egyetlen, amit tehettem az a kikapcsolás volt- védekeztem.

- Ő mentette meg az életemet és örülök, hogy én is segíthettem neki valamilyen szinten.

- Soha nem lehetek neked elég hálás érte Carlisle- állt fel anyám és kinyújtotta a kezét Carlisle felé. –Ha bármiben a segítségedre lehetek, akkor csak szólj.  Bármiről legyen szó, ne habozz felkeresni. Ha teljesíteni tudom, megteszem.

- Köszönöm Sophie, de nekem a családom épsége a legfontosabb.

- Mint mondtam tiszta lelkű vagy. A családod biztonságban lesz, amíg csak élek. Ezen kívül az ajánlatom még mindig áll. Keress fel, ha bármit tehetek érted.

- Köszönöm.

- Jól van, elég a hálálkodásból- ült vissza mellém. –Kezdődjék a mesedélután. Esme, megkérlek, kezd te. Igazán érdekelne hogyan nyerted el ennek a tisztalelkű vámpírnak a szívét- mosolygott Carlsile-ra.

- Nos, erre csak ő tudja a választ. Ő az egyetlen, aki elmondhatja miért engem választott, de a történetemet szívesen elmesélem, ha valóban érdekel.

- Természetesen. Különben nem lennénk itt. Ha nem érdekelne, akkor nem kérdezném. Hallgatunk kedves Esme- intett neki és Esme belekezdett a mesélésbe. Szinte ittam minden szavát. Hiszen én is csak részleteket tudok az életükből. És érdekel hogyan lett Carlisle-nak ekkora családja. 

10.fejezet - A csók

(Bella szemszöge)

Egészen sötétedésig senki nem zavart. Senki még csak a szobám közelébe se jött. Tehát megértették, hogy egyedül akarok lenni. És ez volt a legjobb. Hogy magamra hagytak. Viszont amint sötétedni kezdett, valaki lassan az ajtóm felé lépkedett, majd megállt. Hosszasan várakozott, tétovázott, végül bekopogott.

Olyan érzés kerített hatalmába, mint még eddig soha. A szívem gyorsabban kezdett verni, a tenyerem izzadt és valami megmagyarázhatatlan öröm járta át a testem és egyből nem volt olyan rossz kedvem. De nem csak az én érzéseim voltak, hanem azé, aki az ajtó mögött állt.

-Nem akarok beszélni senkivel- szóltam ki csendesen, de egészen biztosan meghallotta. Azonban az illető csak nem ment el. Benyitott a sötét szobába, de nem jött tovább.

- Bella, bejöhetek?

- Edward, tényleg nem akarok beszélgetni. Sajnálom, hogy hallanotok kellett a vitánkat. De mondd, ugye nem dobott ki titeket? Vagy igen?- felé fordultam és mikor a szemeibe néztem, egy pillanatra azt is elfelejtettem, hogy most miért vagyok ebben a szobában. Hogy mi történt néhány órával ezelőtt.

- Nem, nem dobott ki. Sőt, vért adott és mindenkinek gyönyörű lakosztályokat. A Carlisle-é és az Esme-é nem messze van a tiédtől. Édesanyád a közeledben helyezte el őt.

- Mi lelte? Biztos Eric beszélt a fejével.

- Bella, anyukád nagyon rendes volt velünk. Ő maga kísért a szobáinkhoz. Utána elvonultak Eric-cel. Nem gondoltam volna, hogy Eric képes ilyen szelíden is viselkedni. Előttünk nem mondott semmit édesanyádnak, sőt, velünk sem volt basáskodó, mint eddig. Nem parancsolgatott.

- Eric nem olyan rossz, mint amilyennek gondolod. Anyámmal pedig mindig ilyen. Hiszen ő a teremtője. Vele nagyon nehezen tud szembe szállni. Csakis miattam képes vitába szállni vele.

- Igen. Látszik, mennyire szeretitek egymást- elfordította tekintetét, de az érzései elárulták. Az érzései, amiket én is éreztem, ahogy az ajtóban is. A vérem az ő szervezetében… ez az én átkom. Különben most nem érezne úgy irántam, ahogy. És én sem lennék összezavarodva. Legalábbis nem ennyire.

- Eric az apám Edward. Az egyetlen bástyám ebben a kegyetlen világban. Az egyetlen védelmem, akire mindig számíthatok. Nem akarom, hogy gúnyosan beszélj róla. Eric nagyon fontos nekem Edward. Az egyik olyan személy az életemben, akiért az életemet adnám. Hiába is próbálod letagadni, hogy utálod, mert érzem az érzéseidet. Tudom, hogy féltékeny vagy rá és irigyled, mert ő olyan közel áll hozzám. Most szeretettel nézel rám, bálványozol, de ezek az érzések el fognak múlni- mosolyogtam rá. Tudtam, hogy amint a vérem kiürül a szervezetéből, ő már nem fog így érezni irántam. Viszont az én érzéseim nem fognak sokat változni. A szerelmem nem fog elmúlni. Mert már nem csak törődést és vonzalmat érzek Edward iránt. Foghatnám a vérre vagy bármi másra, de nem akarom. Mert ha belenézek a szemeibe, akkor azt érzem, amit a kopogás előtt. Mielőtt Edward belépett a szobámba. Pillangók repkednek a gyomromban, mikor rápillantok, a szívem hevesebben ver, a tenyerem izzad, és szinte minden kimegy a fejemből, ha ő ott van.

- Nem, nem fog. Bella, fontos vagy nekem- leguggolt mellém és megfogta a kezem. Az érintése gyengéd, szeretettel teli volt.

- Hamarosan nem leszek az. Higgy nekem. El fognak múlni ezek az érzések és aztán újra a régi leszel. Kérdezd meg Carlisle-t, ő mit érzett, miután kapott a véremből és megérted miért mondom.

- Te nagyon komoly vagy Bella.

- Nem tehetek mást. Biztosan van valahol mélyen egy szabadabb énem is, de az még sosem szabadult ki a ketrecéből. Olyan körülmények közt nevelkedtem, amit te elképzelni sem tudsz. Nem volt igazi gyerekkorom. De erről nem akarok beszélni.

- Bella, én is komolyan beszélek. Soha, senki iránt nem éreztem még így.

- És most sem önszántadból érzed, ezt meg kell értened Edward- győzködtem. De ő nem tágított.

- Bella, szeretlek… úgy, mint még ezidáig senkit- megfogta a karom és felhúzott a földről, majd szembefordított magával. Aztán mielőtt bármit is mondhattam volna, megcsókolt. Édes ajkait a sajátjaimon érezhettem. És a szívem még hevesebben kezdett dobogni, mint előtte. Szinte kiugrott a helyéről. Olyan puhán és óvatosan csókolt, mint még eddig soha senki. Annyi szeretet és törődés volt az érintésében, ahogy óvatosan a derekamnál fogva közelebb húzott magához.

-Khm…- zavartak meg minket, mire arrébb löktem magamtól Edwardot. –Kislányom, beszélhetnénk?

- Edward, kérlek, menj vissza a szobádba. Az úrnőm beszélni szeretne velem. Amint tudok, átmegyek hozzád- kértem, de nem figyeltem rá. Anyám arcát figyeltem, ami a megszólításomra megrándult.

- Rendben- adott egy puszit a homlokomra majd elhagyta a szobámat, kettesben hagyva az anyámmal.

- Mit szeretne… Úrnőm? –kérdeztem megvetéssel a hangomban, miközben elfordultam tőle és az ablak felé sétáltam, ahol kinézve megpillantottam a lenti testőröket. Ebben a toronyban olyan vagyok, mint egy mese hercegnője. Csak éppen nincs hercegem, aki megmentene. És ennek a történetnek nem lesz boldog vége. Örök időkre vagyok ide bezárva, holott nekem van hozzá a legtöbb jogom, hogy elhagyjam ezt az átkozott helyet.

- Bella, kérlek, ne beszélj így velem. Az anyád vagyok. Nem a teremtőd. Nem az úrnőd, hanem az anyád.

- Mégis mit vársz, hogyan viselkedjek veled? –még mindig nem fordultam meg, de ő közelebb lépett. Én viszont még mindig a kinti tájat fürkésztem.

- Úgy, ahogy régen. Bella…

- Miért akarod? Hiszen nem tetszett neked a régi Bella. Gyenge volt és engedetlen. Olyan, akihez el keltt küldened az utódodat. Olyan, aki mindenki segített, aki bajban volt, de ugyanakkor keményen tűrt mindent. Most viszont engedelmes és szófogadó vagyok, olyan, amilyennek mindig is látni akartál és neked ez sem tetszik. A kutya nem ért meg téged, nem hogy én.

- Bella, szeretlek téged. Kemény voltam veled, de csak azért, hogy erős legyél. Hogy soha senki ne tudjon ártani neked. Hogy biztonságban tudjalak.

- Igen. Nem tagadom, hogy erős ellenfél lettem, hogy jó harcos vagyok, szinte elpusztíthatatlan, neked köszönhetően. De közben elfelejtetted, hogy a lányod vagyok, nem pedig egy átkozott katonád. Nem egy teremtményed, hanem a gyermeked. A saját véred. Eric pedig csak segíteni akart és jól emlékszem hányszor szállt szembe veled és te mindig haragudtál rá. Többször ült ő az ágyam szélén mikor beteg voltam vagy mikor megsérültem, mint te. Sokszor jött értem és az életét áldozta, hogy megóvjon. Vigyázott rám, szeretett, apám helyett apám volt. És te mit tettél cserébe? Mindig kiosztottad, mikor meg mert védeni veled szemben. Nem tartod igazságtalannak? –fordultam felé felhúzott szemöldökkel, miközben a szemeim újra könnybe lábadtak. –Pont őt bántottad a legtöbbször, mikor ő volt, aki szeretett engem. Aki többet foglalkozott velem, mint a saját anyám. Eric megadta nekem azt a szeretetet, amit te elfelejtettél.

- Úgy sajnálom. Annyira igyekeztem, hogy jó harcost faragjak belőled, hogy jó uralkodó légy, hogy nem vettem figyelembe, hogy szükséged van rám. Pedig teljes szívemből szeretlek téged Bella. Te vag az egyetlen jó dolog az életemben. Nem voltam jó édesanyád és meg sem érdemlem a szereteted, de kérlek, bocsáss meg nekem. Nem mutattam az érzéseimet, mert féltem, hogy bajba sodorlak velük, de közben végig én ártottam neked. És ezt soha nem vettem észre. Meg akartalak óvni, de én bántottalak a legtöbbet. Soha nem fogom megbocsátani magamnak. Teljesen igazad volt. Soha nem viselkedtem úgy, mint egy édesanya, de nagyon kérlek, ha nem késő, bocsáss meg nekem. Teljes szívemmel esedezem a bocsánatodért gyermekem.

- Anya… szeretlek… anyukám…

- Kicsim- elmosolyodott, majd kinyújtotta felém a karját én pedig boldogan vetettem magam a karjaiba. –Bocsáss meg nekem életem.

- Sosem tudnálak gyűlölni téged mama. Hiszen annyira szeretlek. Csak ne hagyj megint magamra. Ne hagyj egyedül. És érts meg kérlek. Próbálj valóban a mamám lenni. Mint az első néhány évben, miután megszülettem. Akkor olyan jó volt. Annyira szeretnivaló és kedves voltál, aztán hirtelen megváltozott minden. Sokkal fontosabb volt a hatalmad és a birodalmad, mint én. És egyedül voltam anya. Teljesen egyedül. Most ne hagy el. Kérlek. Ne tedd meg megint. Mert azt nem tudnám elviselni. Ne taszíts el magadtól, kérlek.

- Sosem hagylak el édesem. Megígérem, hogy megváltozom. De segítened kell nekem. Meg kell tanítanod, hogyan legyek újra jó édesanyád.

- Én mindenben segíteni fogok neked anya. Mindenben. De ne bánts többet, kérlek.

- Soha édesem, soha- megölelt jó erősen és én is viszonoztam. Remélem, tartja is magát az ígéretéhez és nem kell csalódnom benne. Mert azt már tényleg nem tudnám elviselni. Abba tényleg belerokkannék. –Mindent megteszek, hogy soha többé ne szenvedj kislányom. Főleg ne miattam. Megígérem.

Anyával nagyon sokat beszélgettünk. Többet, mint eddig bármikor. Szinte egész este velem volt és csak hajnaltájt hagyta el a szobámat, mikor valami halaszthatatlan dolga akadt. Azt is le akarta mondani, de biztosítottam róla, hogy mennie kell. Hiszen attól, hogy elhalasztja a dolgait, még nem tesz mindent jóvá.

Így miután ő távozott a szobámból, egyből Eric és Elina hálója felé vettem az irányt. Persze szokásomhoz híven előbb gondolatban tudakoltam meg mehetek-e és csak az után váltottam gyorsabb tempóra, hogy biztosított róla, nem zavarom őket.

Az ajtó már nyitva volt, mikor odaértem. Elina pedig szinte a nyakamba vetette magát. Ő mindig is ilyen volt. Kedves és szeretetre méltó. Ő a legmegfelelőbb személy a bátyám számára. Mellette Eric is boldog lehet. Ő mindenkinél jobban megérdemli a boldogságot. És nagyon örülök neki, hogy Elina mellette van. Mert ő igazi társa lesz.

-Végre itt vagy barátnőm.

- Azért ennyire ne. Nem akarok megfulladni- nevettem el magam és lassan beljebb lépkedtem a szobába, a nyakamon csüngő Elinával.

- Kicsim, ne fojtsd meg Bellát.

- De annyira örülök neki, hogy épségben hazatért. És hála az Úrnak, nincs semmi baja.

- Hála a férjednek, hogy nincs bajom. Ha ő nincs…

- Tudom, tudom, a szokásos- elengedett, majd szerelméhez futott, aki az ágy szélén ült és leült az ölébe. –Az én bátor szerelmem megy és megmenti a kishúgát, aki mindig bajba kerül.

- Na…- háborodtam fel és lehuppantam melléjük. –Megkaptad az ajándékod?

- Meg. Nézd csak- mutatta felém a karját, amin ott volt a karkötő, amit Eric vett neki.

- Tetszik?

- Persze. Remek ízlése van.

- Az már egyszer biztos. A nyakláncomat is ő választotta- mutattam meg neki a még mindig nyakamban lógó ékszert. Valóban itt lenne az ideje átöltöznöm, mert még mindig az a ruha van rajtam, ami a harc közben. És már kicsit kényelmetlen.

- Igazán szép darab- fogta meg. Azonban Eric megelégelte ezt a semmit mondó beszélgetést és megzavart minket.

- Mi történt Bella? Miért akartál velem beszélni?

- Anya bent volt nálam, miután veled beszélt. És szeretném megköszönni, hogy felnyitottad a szemét. Általad anyám megértette mennyit ártott a közönye nekem. Hogy mennyire távolra került tőlem. És most megpróbál megváltozni. Megpróbál újra a mamám lenni.

- Örülök neki, hogy segíthettem.

- Mit mondtál neki? Mitől változott meg ennyire?

- Csak az igazat Bella. Nem hazudtam neki, nem vádoltam, egyszerűen megmutattam neki a múltat az én szemszögemből. Megmutattam neki mennyi mindent tett és hogyan viselkedett másokkal. Mivel a teremtőm, meghallgatott. És engedte, hogy mindent megmutassak neki Bella. Sajnálom, ha ezzel elárultalak téged, de muszáj volt. Anyád messzire ment. Túl sok mindennel ártott neked és ezt nem hagyhattam.

- És én sem- vágott a szavába Elina. –A legjobb barátnőm vagy Bella és láttam, amit láttam. Te nem voltál boldog ebben a kastélyban soha. Mindig jobban szeretted, ha nem kellett itt lenned. És ez az anyád miatt volt. Benned maradt, hogy kislányként harcra késztetett, hogy mindig előbbre helyezte a birodalmat, mint téged. Ezért szerettél máshol lenni. Mert akkor nem érezted annyira fájdalmasnak a helyzetet. Akkor nem kellett minden nap szenvesülnöd anyád közönyével.

- Igazad van. De megváltozik. Remélem komolyan gondolta. Azt kérte segítsek neki.

- Csak vigyázz Bella. Vedd figyelembe, hogy anyád egy hatalmas birodalom feje. Bármennyire is szeretnéd, nem lehet mindig kedves és figyelmes. Néha erősnek és könyörtelennek is kell lennie.  Változtasd meg, de ne annyira, hogy az ellenségeivel szemben védtelen legyen. Ne hagyd, hogy elveszítse önmagát. Csak veled szemben változzon. És meg fogja találni az egyensúlyt, ami által boldogul majd a hatalmával és veled is. De ne gyengítsd őt meg. Szeressen, mutasd meg neki hogyan kell, de ne hagyd, hogy ez elveszítse saját magát.

- Megpróbálom…

- Ne legyél önző Bella. Tudod, hogy működnek a dolgok. Sok problémája lehet, ha látják, hogy gyenge.

- Eric-nek igaza van Bella- Eli letérdelt elém és megértően nézett a szemembe. –Tudom, hogy nehéz lesz, de muszáj lesz a többieknek azt gondolniuk, hogy ugyan olyan kemény és kegyetlen, mint eddig volt.  

- Tudom.

- Akkor találj köztes megoldást. Létezik. Hidd el.

- Köszönöm.  

- Ugyan.

- Most megyek. Hagylak titeket és megígértem Edwardnak, hogy benézek hozzá is. Meg persze a többieket is megnézem, de előtte veszek egy jó forró zuhanyt, mert már eléggé rám fér.

- Okés. Akkor később beszélünk- puszilt meg Eli és utána Eric is.

- Gondolkozz el azon, amit mondtunk kicsi lány. Vigyázz magadra és sok sikert- azzal utamra engedtek. Visszasiettem a szobámba, ahol előkészítettem a ruháimat, majd beszaladtam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam és végre vehessek egy forró zuhanyt. Aztán pedig lesz egy csomó érdekes beszélgetésem a Cullen család tagjaival. Tisztáznom kell velük néhány dolgot, kezdve Edwarddal.

(Edward szemszöge)

Megcsókoltam és ő viszonozta. Egészen biztos vagyok benne, hogy nincs nálam boldogabb férfi a világon ebben a pillanatban. De közben kicsit félek is, hogy mi van, ha Bellának igaza van. Ha ez valóban csak a vére miatt történik velem. Ha csak ezért érzem ezt a határtalan szerelmet. De valami itt bent, mélyen a szívemben azt súgja ezek az érzések valódiak. Egy kicsit azért mégiscsak félek. Előbb utóbb megtudom, hogy Bellának van-e igaza vagy életemben először én is szerelmes vagyok. És én az utóbbira gondolok. Hosszú, kínkeserves élet után talán én is boldog lehetek végre. És a boldogságot csakis vele képzelem el.

A gondolataim teljesen elkalandoztak és már csak arra lettem figyelmes, hogy Bella belépett a szobámba mosolyogva, majd mellém suhant és leült mellém. Nem szólt semmit, csak ült én pedig már a legrosszabbra gondoltam, de a következő mondatával minden aggodalmam szertefoszlott. 

Sziasztok!

Újra itthon vagyok és megérkezett a friss is. Remélem nem okoztam nagy csalódást ezzel a fejezettel sem. A következő csak jövőhéten jön. 
Kellemes nyarat kívánok nektek az augusztus végére is. 
Puszi: Hope