10.fejezet - A csók

(Bella szemszöge)

Egészen sötétedésig senki nem zavart. Senki még csak a szobám közelébe se jött. Tehát megértették, hogy egyedül akarok lenni. És ez volt a legjobb. Hogy magamra hagytak. Viszont amint sötétedni kezdett, valaki lassan az ajtóm felé lépkedett, majd megállt. Hosszasan várakozott, tétovázott, végül bekopogott.

Olyan érzés kerített hatalmába, mint még eddig soha. A szívem gyorsabban kezdett verni, a tenyerem izzadt és valami megmagyarázhatatlan öröm járta át a testem és egyből nem volt olyan rossz kedvem. De nem csak az én érzéseim voltak, hanem azé, aki az ajtó mögött állt.

-Nem akarok beszélni senkivel- szóltam ki csendesen, de egészen biztosan meghallotta. Azonban az illető csak nem ment el. Benyitott a sötét szobába, de nem jött tovább.

- Bella, bejöhetek?

- Edward, tényleg nem akarok beszélgetni. Sajnálom, hogy hallanotok kellett a vitánkat. De mondd, ugye nem dobott ki titeket? Vagy igen?- felé fordultam és mikor a szemeibe néztem, egy pillanatra azt is elfelejtettem, hogy most miért vagyok ebben a szobában. Hogy mi történt néhány órával ezelőtt.

- Nem, nem dobott ki. Sőt, vért adott és mindenkinek gyönyörű lakosztályokat. A Carlisle-é és az Esme-é nem messze van a tiédtől. Édesanyád a közeledben helyezte el őt.

- Mi lelte? Biztos Eric beszélt a fejével.

- Bella, anyukád nagyon rendes volt velünk. Ő maga kísért a szobáinkhoz. Utána elvonultak Eric-cel. Nem gondoltam volna, hogy Eric képes ilyen szelíden is viselkedni. Előttünk nem mondott semmit édesanyádnak, sőt, velünk sem volt basáskodó, mint eddig. Nem parancsolgatott.

- Eric nem olyan rossz, mint amilyennek gondolod. Anyámmal pedig mindig ilyen. Hiszen ő a teremtője. Vele nagyon nehezen tud szembe szállni. Csakis miattam képes vitába szállni vele.

- Igen. Látszik, mennyire szeretitek egymást- elfordította tekintetét, de az érzései elárulták. Az érzései, amiket én is éreztem, ahogy az ajtóban is. A vérem az ő szervezetében… ez az én átkom. Különben most nem érezne úgy irántam, ahogy. És én sem lennék összezavarodva. Legalábbis nem ennyire.

- Eric az apám Edward. Az egyetlen bástyám ebben a kegyetlen világban. Az egyetlen védelmem, akire mindig számíthatok. Nem akarom, hogy gúnyosan beszélj róla. Eric nagyon fontos nekem Edward. Az egyik olyan személy az életemben, akiért az életemet adnám. Hiába is próbálod letagadni, hogy utálod, mert érzem az érzéseidet. Tudom, hogy féltékeny vagy rá és irigyled, mert ő olyan közel áll hozzám. Most szeretettel nézel rám, bálványozol, de ezek az érzések el fognak múlni- mosolyogtam rá. Tudtam, hogy amint a vérem kiürül a szervezetéből, ő már nem fog így érezni irántam. Viszont az én érzéseim nem fognak sokat változni. A szerelmem nem fog elmúlni. Mert már nem csak törődést és vonzalmat érzek Edward iránt. Foghatnám a vérre vagy bármi másra, de nem akarom. Mert ha belenézek a szemeibe, akkor azt érzem, amit a kopogás előtt. Mielőtt Edward belépett a szobámba. Pillangók repkednek a gyomromban, mikor rápillantok, a szívem hevesebben ver, a tenyerem izzad, és szinte minden kimegy a fejemből, ha ő ott van.

- Nem, nem fog. Bella, fontos vagy nekem- leguggolt mellém és megfogta a kezem. Az érintése gyengéd, szeretettel teli volt.

- Hamarosan nem leszek az. Higgy nekem. El fognak múlni ezek az érzések és aztán újra a régi leszel. Kérdezd meg Carlisle-t, ő mit érzett, miután kapott a véremből és megérted miért mondom.

- Te nagyon komoly vagy Bella.

- Nem tehetek mást. Biztosan van valahol mélyen egy szabadabb énem is, de az még sosem szabadult ki a ketrecéből. Olyan körülmények közt nevelkedtem, amit te elképzelni sem tudsz. Nem volt igazi gyerekkorom. De erről nem akarok beszélni.

- Bella, én is komolyan beszélek. Soha, senki iránt nem éreztem még így.

- És most sem önszántadból érzed, ezt meg kell értened Edward- győzködtem. De ő nem tágított.

- Bella, szeretlek… úgy, mint még ezidáig senkit- megfogta a karom és felhúzott a földről, majd szembefordított magával. Aztán mielőtt bármit is mondhattam volna, megcsókolt. Édes ajkait a sajátjaimon érezhettem. És a szívem még hevesebben kezdett dobogni, mint előtte. Szinte kiugrott a helyéről. Olyan puhán és óvatosan csókolt, mint még eddig soha senki. Annyi szeretet és törődés volt az érintésében, ahogy óvatosan a derekamnál fogva közelebb húzott magához.

-Khm…- zavartak meg minket, mire arrébb löktem magamtól Edwardot. –Kislányom, beszélhetnénk?

- Edward, kérlek, menj vissza a szobádba. Az úrnőm beszélni szeretne velem. Amint tudok, átmegyek hozzád- kértem, de nem figyeltem rá. Anyám arcát figyeltem, ami a megszólításomra megrándult.

- Rendben- adott egy puszit a homlokomra majd elhagyta a szobámat, kettesben hagyva az anyámmal.

- Mit szeretne… Úrnőm? –kérdeztem megvetéssel a hangomban, miközben elfordultam tőle és az ablak felé sétáltam, ahol kinézve megpillantottam a lenti testőröket. Ebben a toronyban olyan vagyok, mint egy mese hercegnője. Csak éppen nincs hercegem, aki megmentene. És ennek a történetnek nem lesz boldog vége. Örök időkre vagyok ide bezárva, holott nekem van hozzá a legtöbb jogom, hogy elhagyjam ezt az átkozott helyet.

- Bella, kérlek, ne beszélj így velem. Az anyád vagyok. Nem a teremtőd. Nem az úrnőd, hanem az anyád.

- Mégis mit vársz, hogyan viselkedjek veled? –még mindig nem fordultam meg, de ő közelebb lépett. Én viszont még mindig a kinti tájat fürkésztem.

- Úgy, ahogy régen. Bella…

- Miért akarod? Hiszen nem tetszett neked a régi Bella. Gyenge volt és engedetlen. Olyan, akihez el keltt küldened az utódodat. Olyan, aki mindenki segített, aki bajban volt, de ugyanakkor keményen tűrt mindent. Most viszont engedelmes és szófogadó vagyok, olyan, amilyennek mindig is látni akartál és neked ez sem tetszik. A kutya nem ért meg téged, nem hogy én.

- Bella, szeretlek téged. Kemény voltam veled, de csak azért, hogy erős legyél. Hogy soha senki ne tudjon ártani neked. Hogy biztonságban tudjalak.

- Igen. Nem tagadom, hogy erős ellenfél lettem, hogy jó harcos vagyok, szinte elpusztíthatatlan, neked köszönhetően. De közben elfelejtetted, hogy a lányod vagyok, nem pedig egy átkozott katonád. Nem egy teremtményed, hanem a gyermeked. A saját véred. Eric pedig csak segíteni akart és jól emlékszem hányszor szállt szembe veled és te mindig haragudtál rá. Többször ült ő az ágyam szélén mikor beteg voltam vagy mikor megsérültem, mint te. Sokszor jött értem és az életét áldozta, hogy megóvjon. Vigyázott rám, szeretett, apám helyett apám volt. És te mit tettél cserébe? Mindig kiosztottad, mikor meg mert védeni veled szemben. Nem tartod igazságtalannak? –fordultam felé felhúzott szemöldökkel, miközben a szemeim újra könnybe lábadtak. –Pont őt bántottad a legtöbbször, mikor ő volt, aki szeretett engem. Aki többet foglalkozott velem, mint a saját anyám. Eric megadta nekem azt a szeretetet, amit te elfelejtettél.

- Úgy sajnálom. Annyira igyekeztem, hogy jó harcost faragjak belőled, hogy jó uralkodó légy, hogy nem vettem figyelembe, hogy szükséged van rám. Pedig teljes szívemből szeretlek téged Bella. Te vag az egyetlen jó dolog az életemben. Nem voltam jó édesanyád és meg sem érdemlem a szereteted, de kérlek, bocsáss meg nekem. Nem mutattam az érzéseimet, mert féltem, hogy bajba sodorlak velük, de közben végig én ártottam neked. És ezt soha nem vettem észre. Meg akartalak óvni, de én bántottalak a legtöbbet. Soha nem fogom megbocsátani magamnak. Teljesen igazad volt. Soha nem viselkedtem úgy, mint egy édesanya, de nagyon kérlek, ha nem késő, bocsáss meg nekem. Teljes szívemmel esedezem a bocsánatodért gyermekem.

- Anya… szeretlek… anyukám…

- Kicsim- elmosolyodott, majd kinyújtotta felém a karját én pedig boldogan vetettem magam a karjaiba. –Bocsáss meg nekem életem.

- Sosem tudnálak gyűlölni téged mama. Hiszen annyira szeretlek. Csak ne hagyj megint magamra. Ne hagyj egyedül. És érts meg kérlek. Próbálj valóban a mamám lenni. Mint az első néhány évben, miután megszülettem. Akkor olyan jó volt. Annyira szeretnivaló és kedves voltál, aztán hirtelen megváltozott minden. Sokkal fontosabb volt a hatalmad és a birodalmad, mint én. És egyedül voltam anya. Teljesen egyedül. Most ne hagy el. Kérlek. Ne tedd meg megint. Mert azt nem tudnám elviselni. Ne taszíts el magadtól, kérlek.

- Sosem hagylak el édesem. Megígérem, hogy megváltozom. De segítened kell nekem. Meg kell tanítanod, hogyan legyek újra jó édesanyád.

- Én mindenben segíteni fogok neked anya. Mindenben. De ne bánts többet, kérlek.

- Soha édesem, soha- megölelt jó erősen és én is viszonoztam. Remélem, tartja is magát az ígéretéhez és nem kell csalódnom benne. Mert azt már tényleg nem tudnám elviselni. Abba tényleg belerokkannék. –Mindent megteszek, hogy soha többé ne szenvedj kislányom. Főleg ne miattam. Megígérem.

Anyával nagyon sokat beszélgettünk. Többet, mint eddig bármikor. Szinte egész este velem volt és csak hajnaltájt hagyta el a szobámat, mikor valami halaszthatatlan dolga akadt. Azt is le akarta mondani, de biztosítottam róla, hogy mennie kell. Hiszen attól, hogy elhalasztja a dolgait, még nem tesz mindent jóvá.

Így miután ő távozott a szobámból, egyből Eric és Elina hálója felé vettem az irányt. Persze szokásomhoz híven előbb gondolatban tudakoltam meg mehetek-e és csak az után váltottam gyorsabb tempóra, hogy biztosított róla, nem zavarom őket.

Az ajtó már nyitva volt, mikor odaértem. Elina pedig szinte a nyakamba vetette magát. Ő mindig is ilyen volt. Kedves és szeretetre méltó. Ő a legmegfelelőbb személy a bátyám számára. Mellette Eric is boldog lehet. Ő mindenkinél jobban megérdemli a boldogságot. És nagyon örülök neki, hogy Elina mellette van. Mert ő igazi társa lesz.

-Végre itt vagy barátnőm.

- Azért ennyire ne. Nem akarok megfulladni- nevettem el magam és lassan beljebb lépkedtem a szobába, a nyakamon csüngő Elinával.

- Kicsim, ne fojtsd meg Bellát.

- De annyira örülök neki, hogy épségben hazatért. És hála az Úrnak, nincs semmi baja.

- Hála a férjednek, hogy nincs bajom. Ha ő nincs…

- Tudom, tudom, a szokásos- elengedett, majd szerelméhez futott, aki az ágy szélén ült és leült az ölébe. –Az én bátor szerelmem megy és megmenti a kishúgát, aki mindig bajba kerül.

- Na…- háborodtam fel és lehuppantam melléjük. –Megkaptad az ajándékod?

- Meg. Nézd csak- mutatta felém a karját, amin ott volt a karkötő, amit Eric vett neki.

- Tetszik?

- Persze. Remek ízlése van.

- Az már egyszer biztos. A nyakláncomat is ő választotta- mutattam meg neki a még mindig nyakamban lógó ékszert. Valóban itt lenne az ideje átöltöznöm, mert még mindig az a ruha van rajtam, ami a harc közben. És már kicsit kényelmetlen.

- Igazán szép darab- fogta meg. Azonban Eric megelégelte ezt a semmit mondó beszélgetést és megzavart minket.

- Mi történt Bella? Miért akartál velem beszélni?

- Anya bent volt nálam, miután veled beszélt. És szeretném megköszönni, hogy felnyitottad a szemét. Általad anyám megértette mennyit ártott a közönye nekem. Hogy mennyire távolra került tőlem. És most megpróbál megváltozni. Megpróbál újra a mamám lenni.

- Örülök neki, hogy segíthettem.

- Mit mondtál neki? Mitől változott meg ennyire?

- Csak az igazat Bella. Nem hazudtam neki, nem vádoltam, egyszerűen megmutattam neki a múltat az én szemszögemből. Megmutattam neki mennyi mindent tett és hogyan viselkedett másokkal. Mivel a teremtőm, meghallgatott. És engedte, hogy mindent megmutassak neki Bella. Sajnálom, ha ezzel elárultalak téged, de muszáj volt. Anyád messzire ment. Túl sok mindennel ártott neked és ezt nem hagyhattam.

- És én sem- vágott a szavába Elina. –A legjobb barátnőm vagy Bella és láttam, amit láttam. Te nem voltál boldog ebben a kastélyban soha. Mindig jobban szeretted, ha nem kellett itt lenned. És ez az anyád miatt volt. Benned maradt, hogy kislányként harcra késztetett, hogy mindig előbbre helyezte a birodalmat, mint téged. Ezért szerettél máshol lenni. Mert akkor nem érezted annyira fájdalmasnak a helyzetet. Akkor nem kellett minden nap szenvesülnöd anyád közönyével.

- Igazad van. De megváltozik. Remélem komolyan gondolta. Azt kérte segítsek neki.

- Csak vigyázz Bella. Vedd figyelembe, hogy anyád egy hatalmas birodalom feje. Bármennyire is szeretnéd, nem lehet mindig kedves és figyelmes. Néha erősnek és könyörtelennek is kell lennie.  Változtasd meg, de ne annyira, hogy az ellenségeivel szemben védtelen legyen. Ne hagyd, hogy elveszítse önmagát. Csak veled szemben változzon. És meg fogja találni az egyensúlyt, ami által boldogul majd a hatalmával és veled is. De ne gyengítsd őt meg. Szeressen, mutasd meg neki hogyan kell, de ne hagyd, hogy ez elveszítse saját magát.

- Megpróbálom…

- Ne legyél önző Bella. Tudod, hogy működnek a dolgok. Sok problémája lehet, ha látják, hogy gyenge.

- Eric-nek igaza van Bella- Eli letérdelt elém és megértően nézett a szemembe. –Tudom, hogy nehéz lesz, de muszáj lesz a többieknek azt gondolniuk, hogy ugyan olyan kemény és kegyetlen, mint eddig volt.  

- Tudom.

- Akkor találj köztes megoldást. Létezik. Hidd el.

- Köszönöm.  

- Ugyan.

- Most megyek. Hagylak titeket és megígértem Edwardnak, hogy benézek hozzá is. Meg persze a többieket is megnézem, de előtte veszek egy jó forró zuhanyt, mert már eléggé rám fér.

- Okés. Akkor később beszélünk- puszilt meg Eli és utána Eric is.

- Gondolkozz el azon, amit mondtunk kicsi lány. Vigyázz magadra és sok sikert- azzal utamra engedtek. Visszasiettem a szobámba, ahol előkészítettem a ruháimat, majd beszaladtam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam és végre vehessek egy forró zuhanyt. Aztán pedig lesz egy csomó érdekes beszélgetésem a Cullen család tagjaival. Tisztáznom kell velük néhány dolgot, kezdve Edwarddal.

(Edward szemszöge)

Megcsókoltam és ő viszonozta. Egészen biztos vagyok benne, hogy nincs nálam boldogabb férfi a világon ebben a pillanatban. De közben kicsit félek is, hogy mi van, ha Bellának igaza van. Ha ez valóban csak a vére miatt történik velem. Ha csak ezért érzem ezt a határtalan szerelmet. De valami itt bent, mélyen a szívemben azt súgja ezek az érzések valódiak. Egy kicsit azért mégiscsak félek. Előbb utóbb megtudom, hogy Bellának van-e igaza vagy életemben először én is szerelmes vagyok. És én az utóbbira gondolok. Hosszú, kínkeserves élet után talán én is boldog lehetek végre. És a boldogságot csakis vele képzelem el.

A gondolataim teljesen elkalandoztak és már csak arra lettem figyelmes, hogy Bella belépett a szobámba mosolyogva, majd mellém suhant és leült mellém. Nem szólt semmit, csak ült én pedig már a legrosszabbra gondoltam, de a következő mondatával minden aggodalmam szertefoszlott. 

Sziasztok!

Újra itthon vagyok és megérkezett a friss is. Remélem nem okoztam nagy csalódást ezzel a fejezettel sem. A következő csak jövőhéten jön. 
Kellemes nyarat kívánok nektek az augusztus végére is. 
Puszi: Hope