Forbidden Love- 25.fejezet

(Bella szemszöge)

A másnap hamar eljött. Alice pörgött, mint egy tornádó mindenhol ott volt, mindent kézben tartott. De valahogy furcsa volt. Már nem méregetett olyan gyilkos szemmel, mint eddig, sőt. Az egyik pillanatban mintha sajnálkozva nézett volna rám bűntudattal teli szemekkel. Esküszöm, hihetetlenül boldog lennék, ha az én esküvőmet szervezné ennyire lelkesen. Én mindig is szerettem Alice-t. Sosem akartam rosszat neki. Mégis sikerült megbántanom. De most legalább boldog. A testvére feleségül veszi a legjobb barátnőjét és mindenki boldog lesz. Ugyan nem tudom mi történt a kifakadásom után a Cullen házban, de mostanra mindenki másképp tekint a nővéremre. Mintha nem bíznának benne. Mondjuk Rose eddig sem kedvelte Rony-t, de ezek után… És mi lesz még itt, ha megtudja, hogy elmegyek a volturival?

Az ajtó kinyílt és belépett rajta Damon és mögötte Katherine. Csodálkozva néztem rájuk, mire mind a ketten elmosolyodtak.

-Látom sikerült kibékülnötök- mosolyodtam el, majd felültem az ágyon.

- És mindezt neked köszönhetjük- Katherine mellém lépett, majd hálája jeléül megölelt.

- Ugyan- legyintettem.

- Pedig igaza van. Ha te nem vagy Bella, akkor mi most nem lehetnénk együtt.

- Dam, ne kezd te is. Elég, ha megölelsz, és ezzel letudjuk a köszönömöket. Rendben- álltam fel, mire bólintott, majd szorosan megölelt.

- Mégis mit ajánlottál értem cserébe Aro-nak? –tapintott rá a lényegre Katherine.

- Majd az esküvő után megtudod. Addig pedig gondold azt, hogy Aro mennyire nagylelkű volt és nem kért semmit a szabadságodért cserébe.

- Ja, nagylelkű- morgott Dam, majd az ablakhoz sétált. –Még mindig nem tudom elhinni, hogy…

- Dam, elég. Ezt egyszer már megbeszéltük. A barátok mindent megtesznek egymásért. Te leszel az első, akit megkeresek, ígérem. Így jó lesz?

- Egy fokkal jobb, de nem értek egyet veled.

- Csak fogadd el. Nem kell egyetértened.

- Olyan önfejű vagy.

- Akárcsak te. Ezért lettünk olyan jóban- mosolyogtam, majd megöleltem. –Most pedig Katherine velem jön. Elrabolom egy kicsit a barátnődet.

- Mégis hová viszed?

- Elfelejtetted, hogy ma még egy esküvőn is meg kell jelennünk? Te itt átöltözöl, mi pedig átmegyünk Rosalie szobájába készülődni. Nem nézhetünk ki akárhogyan?

- Rendben. De mi lenne, ha megszöknénk? Nem muszáj részt vennünk a szertartáson- ajánlotta. Igazából biztos voltam benne, hogy csak miattam mondta. Én viszont megráztam a fejem.

- Nem kell, köszi. Most nem élek a menekülős ajánlatoddal. Megyünk és végignézzük az esküvőt és végig mosolyogni fogom.

- Ebben nem vagyok olyan biztos.

- Majd meglátod- nyújtottam rá a nyelvem, majd karon ragadva Katherine-t elindultam a nővérem szobájába. Ahol Rosalie már minden szétpakolt.

- Azt hittem már nem is jössz… jöttök- helyesbített, mikor meglátta mellettem Katherine-t. –Na jó, csak téged vártalak. A többiek már elkészültek. Anya is csodásan néz ki, Alice már Rony-t vette kezelésbe és Elena éppen most ment el. Már csak téged vártalak.

- Katherine mostantól a barátnőm. És szeretném, ha összebarátkoznál vele.

- Egy volturival? Ugye ezt te sem gondolod komolyan?  

Mi lesz itt, ha megtudja, hogy én is az vagyok? Hogy ma elmegyek velük.? Vajon engem is gyűlölni fog?

- Rose, Katherine már nem volturi tag többé. El fog utazni a többi Salvatore-val, amint vége az esküvőnek. Kérlek, erőltesd meg magad. És ha nem is lesztek barátok, legalább ne utáld. Tedd meg értem, kérlek.

- Meglátom, mit tehetek. Igyekezni fogok. És ha legalább egy kicsit hasonlít Elenára belsőleg, akkor jóban leszünk- mosolyodott el nővérem.

- Köszönöm- öleltem meg.

- Akkor kezdjünk el készülődni, mert így nem fogunk végezni- csapta össze a tenyerét Rose, majd lenyomta Katherine-t az egyik székre. Ő volt az első hármunk közül, akit kicsinosítottunk az esküvőre. A haját Rose csinálta, míg én a sminkkel voltam elfoglalva. Nem volt nagy szám. Egyszerű, mégis gyönyörű. Igen. Talán ez a legjobb szó rá. Amint kész lettem, átrohantam abba a szobába, amit Katherine kapott, és amin osztozott a szöszi kislánnyal. Szerencsémre nem volt bent senki, így minden gond nélkül szaladtam be a gardróbba, majd a ruhával és a cipővel a kezemben vissza nővérem szobájába. És ahogy láttam ő is pont elkészült a hajával.

-Áthoztam a szobádból- mosolyogtam rá újdonsült barátnőmre és felé nyújtottam a ruhát és a cipőt.

- Köszi Bella.

Gyorsan segítettünk neki felvenni a ruhát, ami egy testhez simuló pánt nélküli vörös ruha volt. Hozzá pedig egy vörös magas sarkút vett fel. És utána következett Rose. Neki én csináltam a haját, míg Kate a sminkjét. Két oldalt lazán befontam neki és a végén egy laza tarkókonty lett belőle. Amihez két virág is társult a végén. A sminkje neki is piros lett, akár csak Kate-nak. És a ruhája is. Bár az övé csak csípőig volt szűk. Ez is pánt nélküli volt, de a csípőjénél strasszok voltam és úgy nézett ki, mintha öv lenne. Ehhez pedig egy piros magas sarkú szandált vett fel.

- Most te jössz Bella- mosolyogtak rám mind a ketten én pedig nagyot sóhajtva beültem a székbe. Vártam, hogy végezzenek, de mire velem kész lettek, már alig volt idő az esküvőig. Vagy fél órán keresztül vitatkoztak melyik lenne a legjobb és legmegfelelőbb szín meg hasonlókon. Én pedig jobbnak láttam nem beleszólni. Így türelmesen vártam, hogy végezzenek. Újabb fél óra múlva valamilyen csoda folytán készen lettek és én felállhattam. Még nem néztem meg magam a tükörben, egyenesen a ruhám felé siettem, amit a lányok már a kezükben tartottak. Magamra kaptam a cipőmmel együtt és lassan a tükör elé sétáltam. Meg kellett hagyni tényleg kitettek magukért. A sminkem egyszerű volt, akár csak az övék, a hajamat hátulról nem igen láttam, de amennyire meg tudtam ítélni Rose kitett magáért. És a ruha is csodás volt. Akárcsak a többieké az enyém is pánt nélküli volt Mell résznél kicsit össze volt ráncolva és egy csat díszelgett. A cipőm nem volt éppen lapos. Az orra és a sarka arany volt, míg a többi része sötétkék. A nyakamban egy ezüst nyakék díszelgett, amiről kék kövek lógtak le, a fülemben pedig egy szintén kék köves fülbevaló volt.

- Na, hogy tetszik? –kérdezték bizonytalanul, mire megeresztettem egy mosolyt.

- Nagyon szép. Nem is ismerek magamra. Tényleg jól nézek ki.

- Az már egyszer biztos.

- Menjünk, nézzük meg a többieket- ajánlottam és az ajtó felé indultam nyomomban a lányokkal. Lesétáltam a nappaliba és onnan ki a kertbe. Minden gyönyörű volt. Akaratlanul is elképzeltem milyen lenne a saját esküvőm.

- Bella, nagyon csinos vagy- lépett elém Alice egy ezer wattos mosollyal. Ebbe meg mi ütött? Lehet megártott neki a sok szervezés? Eddig meg tudott volna fojtani egy kanál vízben, most pedig melegen rám mosolyog? Lehet elment az esze?

- Oh… köszi. Te is jól nézel ki- mosolyodtam el, ahogy végignéztem rajta. Alice haja nagyon nem változott, egyedül annyi volt a különbség, hogy rövid tincsei most nem az ég felé meredeztek. Sminkje akárcsak a ruhája és a cipője lila volt. Viszont velem ellentétben az övé pántos volt és laza. A hátát szabadon hagyta, míg lágyan omlott lábaira a selymes anyag. Tényleg csinos volt.

- Mit szólsz? Nem túl sok? –nézett körbe a kerten, ahol a vendégek már gyülekeztek.

- Nem. Szerintem tökéletes.

- Szeretnék bocsánatot kérni, amiért olyan undok voltam veled. Te nem tehetsz semmiről. Nem akarsz ártani senkinek. És ezt csak most értettem meg. Annyira sajnálom.

- Nem haragszom. De mitől ez a nagy változás?

- Láttam, hogy elmész Aro-val, hogy Damon és Katherine boldog legyen. Ugyan nem pont így láttam. Csupán annyit, hogy nem mész vissza a Salvatore-kal, nem maradsz velünk. Katherine elmegy helyetted Damon-nel és a Volturi jövője eltűnt.

- És ebből összeraktad, hogy elmegyek? –suttogtam.

- És hallottam, amit Damon-nek mondtál. Hiányozni fogsz Bella. És remélem egyszer majd a te esküvődet is szervezhetem.

- Én is remélem Alice.

- Tényleg sajnálom Bella. Nem akartalak bántani. És mégis megtettem.

- Felejtsük el, oké? Most figyeljünk az esküvőre. Az a fontos.

- Remélem, egyszer újra köztünk leszel.

- Talán nem is olyan sokára.

- Bízzunk benne.

- Most megyek, szétnézek- mosolyogtam rá.

- Én pedig megyek Rony-hoz. Már türelmetlen.

- Menj csak- engedtem útjára, majd visszasétáltam a házba. Elkapott a sírhatnék. Legszívesebben ordítottam volna fájdalmamban és ezt jobb, ha senki nem látja. Nem akarom elrontani senkinek a napját.

Ahogy beléptem a szobámba és becsukódott mögöttem az ajtó nekivetettem a hátam és lehunytam a szemem. Léptekre lettem figyelmes, majd egy kéz simult az arcomra, mire apró szikrák pattantak ki köztünk. Kinyitottam a szemem és felnéztem a kéz tulajdonosára. Cseppet sem lepett meg, hogy pont ő van itt.

- Szomorú vagy- állapította meg, miközben végigsimított arcomon.

- Miért ne lennék, mikor néhány perce belül feleségül veszed a nővéremet.

- Egy szavadba kerül Bella, és lemondok mindent. Elmegyünk innen mind a ketten messzire. Olyan messzire, hogy senki nem talál ránk.

- Csábító ajánlat, de neked ott van a fiad. Az a kis csöppség nem tehet semmiről. Neki szüksége van az apjára. Hiszen nincsen neki anyja. Rony nem szereti őt. Mi lesz így vele, ha te is elhagyod.

- Nem akarom elhagyni.

- Márpedig választottál. És a fiadat választottad Edward. És ezt nem ítélem el. Nem tudok és nem is akarok versenybe szállni a gyermekeddel. Tisztelem benned, hogy mindennél fontosabb számodra. Hidd el, bárcsak megadhatnám neked azt, amire vágysz. Bárcsak én lennék a gyermeked anyja. De én nem adhatom ezt meg neked- húzódtam el tőle és az ablakhoz léptem. –Gyönyörű szertartás lesz. Pont olyan, amilyenre mindig is vágytam. Amilyenről kislány koromban álmodoztam. Sok virággal, rengeteg emberrel, a családommal, a barátainkkal. És nem utolsó sorban azzal a férfival, akit mindennél jobban szeretek, és aki engem is szeret.

- Bella…

- Ne Edward. Már nem tehetünk semmit. Én már döntöttem. Az esküvő után elmegyek. Nem tudnék itt maradni, miközben minden nap látlak téged és a nővéremet. Talán Rony is megnyugszik, ha megtudja, hogy egy ideig nem is szándékozom visszajönni.

- Mégis meddig? –kérdezte lehajtott fejjel.

- Egy jó darabig- erőltettem arcomra egy mosolyt, ahogy belegondoltam a hosszú időbe. Fél évszázad. Ennyi időm van, hogy bebiztosítsam magam és a családomat, a szeretteimet. Tudom, hogy Aro nem fog elengedni csak úgy. Legrosszabb esetben végezne velem vagy valakivel, akit szeretek. És pontosan ezt akarom elkerülni. Hogy bárkinek baja essen miattam. Nem fogok esélyt adni neki rá, hogy bárkit is bántson.

- Szeretlek Bella- termett hirtelen előttem és a karjaiba zárt.

- Én is szeretlek téged- adtam meg magam és mélyen a szemébe néztem. Aztán lassan magamhoz húztam fejét és megcsókoltam.  Olyan szenvedélyesen, mint még soha. Szenvedélyes, mégis lágy volt. Érezhető volt ebben a csókban a búcsúz, a fájdalom és a szerelem. Viszont mint minden jónak, ennek is vége szakadt. El kellett engednem örökre.

- Szeretlek, ezt ne felejtsd el. De túl sok minden választ szét minket. Nem lehetnénk boldogok soha. Csak annyit kérek tőled, hogy ne szomorkodj. Éld tovább az életedet, mintha sosem léptem volna bele.

- Erre képtelen vagyok. Ezt nem tudom teljesíteni.

- Lépj tovább Edward. Ez méltó búcsú a szerelmünkhöz. Vigyázz a fiadra. Ne engedd, hogy olyan legyen, mint a nővérem. Inkább hasonlítson rád. Rendben? Tedd meg, a fiadért- mosolyogtam rá, majd adtam neki még egy puszit és kiléptem a szobából. Ahol ott állt Emmett. Arca szomorú volt, de nem szólt semmit. Csak felém nyújtotta karját és levezetett a vendégekhez. Leültem és vártam. Emmett és Damon között ültem. A lehető legjobb hely. Innen biztos nem csinálok marhaságot. Emmett mellett üres volt a hely, gondolom Rosalie-nak maradt ki, aki a zongoránál ült.  Az üres hely mellett volt még egy, mellette Jasper, Esme és Carlisle. A másik oldalon Damon mellett senki. Mögötte viszont Katherine, mellette Elena és Stefan. Utána pedig szépen sorban mindenki. A Volturi, a Denali klán és a többi vendég. Számomra ismeretlenek voltak, de egyet felfedeztem. Az apámat. A mellettünk lévő sor mellett állt egy tolószékes férfivel és egy indián nővel beszélgetett. Mikor észrevette, hogy őt nézem, ő is rám nézett és tekintetünk összeakadt. Emmett felé nyújtottam a kezem, aki erősen megszorította azt. Végül elszakítottam tekintetem az apámtól. Körbe néztem. Mindenki elfoglalta a helyét. Edward az oltárnál állt, de szemét le nem vette rólam. Ekkor Rosalie elkezdte játszani a nászindulót és tudtam, eljött életem legrosszabb pillanata. Elsőnek két idegen lány jött ki a házból, olyan ruhában, mint amilyen Alice-n volt, legalább is hasonlóban, aztán végül megláttam a szervezőt is. Rám mosolygott és tovább ment.  És ekkor jelent meg a testvérem, apám karján. Mosolygott, boldog volt. Miért is ne lett volna? Megkapott minden, amit én is akartam. Van egy csodás fia, egy barátja, aki hamarosan a férje lesz és éppen élete legszebb pillanata következik, ahová az apánk kíséri el. A szívem majd megszakadt, ahogy belegondoltam, hogy nekem sosem adatott meg ez a sok boldogság. Az apám úgy tudja, halott vagyok, a szerelmem most veszi el a nővéremet és gyermekem sem lehet. Egy selejt vagyok.

Apa leült a helyére, közben Alice és Rosalie is megjelentek mellettünk és elkezdődött a ceremónia. Én pedig képtelen voltam fapofával végignézni. Becsuktam a szemem és fejemet Dam vállára hajtottam, aki átölelt és a hátamat simogatta. Éreztem, hogy többen is végigsimítanak a hátamon, de nem tudtam megnyugodni. És a pap sem sokat segített. Minden egyes szavát hallottam. Egy aprócska részem azt remélte Edward mégsem teszi azt, amit kell és nem veszi feleségül a nővéremet. De mikor kimondta az „Igen” szócskát nem bírtam tovább. Felpattantam a helyemről és amilyen gyorsan tudtam –persze emberi tempóban- elindultam az erdő felé. Amint a fák takarásába értem vámpír sebességgel futni kezdtem. Nem érdekelt, ki mit gondol rólam, azt sem hogy nem lenne szabad ezt tennem. Már képtelen voltam ott ülni. A fájdalom elemésztett, elvette a józan eszemet. Mert ebben a pillanatban vesztettem el életem szerelmét véglegesen. Eddig is távol voltam tőle, de akkor még szabad volt. Most viszont már elérhetetlen számomra. Elvesztettem Edwardot, elvesztettem az életemet. De én akartam ezt. Én akartam, hogy elvegye és ez a helyes bármennyire is fáj. De nem szabad elhagynom magam.

Innentől kezdve semmi nem számít. Soha többet nem lesek szerelmes. Nem fogom megadni senkinek azt az örömöt, hogy szenvedni lásson. Innentől kezdve a fájdalom nem létezik számomra. Mostantól a jövőmre kell gondolnom. 

Sziasztok!

Köszönöm az előző fejezethez írt komikat. Nagyon hálás vagyok értük. És remélem itt, ennél a fejezetnél sem felejtetek el hagyni néhány sort. 
Puszi: Hope

Forbidden Love- 24.fejezet

(Bella szemszöge)

- Miért hagytad el Damon-t?

- Mert már nem szerettem- suttogta lehajtott fejjel. -Egyébként mit érdekel téged? Most te vagy a barátnője. Köztünk nincs semmi, emiatt nem kell aggódnod. Nem fogom elvenni tőled, ha ettől félsz.

- Én nem félek semmitől és senkitől. De tudom, hogy hazudsz. Te még mindig szereted Damon-t.

- Nem, már nem szeretem.

- De igen. Kár tagadnod. Engem nem tudsz átverni.

- Nem is akarlak.

- Katherine, mondd el, miért hagytad el Damon-t? Tudom, hogy szereted, bármennyire is próbálod tagadni. Látom a szemedben a fájdalmat, mikor Damon hozzám ér, vagy mikor rám néz. Mikor megkértelek használd rajtam a képességed, akkor egyedül miatta nem akartad. Azt hitted sosem bocsátana meg neked ha engem bántanál.

- Mit akarsz valójában Bella? Játszadozol Aro-val, kihasználod a kedvességét, melletted van az a férfi, akit teljes szívemből szeretek és te arra próbálsz rávenni, hogy valljam be, mennyire szeretem őt. Egy szerelmes nő nem tenne ilyet. Ráadásul élvezed Edward megkülönböztetett figyelmét is, ahogy észrevettem- üvöltötte.

- Ezt akartam. Hallani akartam, hogy még mindig szereted- mosolyodtam el.

- Nem értem miért? Már mondtam, hogy nem fogom elvenni tőled. Mit akarsz még hallani?

- Semmit. Most már csak annyit szeretnék, ha meghallgatnál.

- Ugyan minek?

- Mert fontos lehet számodra, amit mondani akarok.

- Nem hiszem. Nem tudsz nekem olyat mondani, ami érdekelne- azzal megfordult és elindult vissza a ház felé. Nem engedhettem el így.

- Damon és köztem nincs semmi.

Katherine megállt, majd szép lassan felém fordult. Arcán értetlenség tükröződött, ugyanakkor egy cseppnyi remény is csillant tekintetében.

- Tessék?

- Damon és én nem vagyunk együtt.

- Akkor miért mondta?

- Azért, mert nem gondolkozott. Sértette, hogy te a volturit választottad helyette és meg akarta mutatni neked, hogy már tovább lépett. És mivel mi közel állunk egymáshoz úgy gondolta nem fogok rá haragudni, ha belerángat a hazugságába. Jó, mondjuk ez igaz is, mert nem haragszom rá. Viszont engem bánt, hogy neked fájdalmat okozunk ezzel. Sajnálom.

- Még te kérsz bocsánatot? –nevetett fel. –Nem érdemlem meg azok után, hogy egyszerűen csak elhagytam őt. Igazából azon csodálkozok, hogy hajlandó egyáltalán rám nézni.

- Damon szeret téged. Dühös rád, de szeret.

- Miért csinálod ezt? Annyira könnyű lenne megszerezned magadnak. Ráadásul jól járnál vele. Ő nem bántana téged soha.

- De én nem akarom magamnak Damon-t. Ő csak a barátom. Mindig mellettem volt és mindenben segített. Tudod, hasonló helyzetbe kerültem, mint amilyenben ő volt előtted.

- Szóval tudsz arról, hogy beleszeretett Elenába.

- Igen. Dam mindig mellettem volt, de semmi több. Csak barátok vagyunk. Igaz, közeli barátok, de tényleg nincs köztünk semmi. Csupán kicsit közvetlenebbek vagyunk egymással.

- Szerinted valóban létezhet barátság nő és férfi között?
- Én hiszek benne. Legalábbis addig, amíg saját magam rá nem jövök, hogy valamelyik fél mindig többet akar. Damon miattad szomorkodik, neki még mindig te jelented a szerelmet és én is más után vágyakozom. Kölcsönösen támogatjuk egymást a nehezebb időkben.

- De az egész napot együtt töltöttétek, kettesben.

- Sokszor van ilyen. Mind a ketten tudjuk, hogy számíthatunk a másikra. És általában együtt tűnünk el a világ elől, ha valamelyikünknek rossz a kedve.

Katherine maga elé meredt, nem kérdezett semmit, egyszerűen csak nézte a földet. Tudtam, hogy kérdezni akar valamit, csak nem meri.

- Mivel kényszerített Aro, hogy csatlakozz hozzájuk?

Kérdésemre Katherine felkapta a fejét és értetlenül nézett rám.

- Honnan tudod mindezt? Honnan tudsz ennyi mindent?

- Elárulom, ha te is válaszolsz.

- Rendben- sóhajtott- Mikor megtudta milyen képességem van mindenképpen engem akart. Megfenyegetett, hogy ha nem csatlakozom hozzájuk, akkor végeznek Damon-nal és a többiekkel is.

- És te feláldoztad magad és a boldogságod a családodért.

- Pontosan. De nem mondhattam el nekik. Azzal csak veszélybe sodortam volna őket. De most te jössz. Honnan tudsz mindenről?

- Nem véletlen kértem, hogy használd rajtam a képességed. Nincsenek szadista hajlamaim- nevettem fel. –Nem kísérletezni akartam. Egyszerűen csak látni akartam a valódi okokat. Egy érintéssel látok mindent, amit valaha átéltél. Látom a gondolataidat, a múltadat. És nem csak nálad láttam, hanem Aro-nál is. Pontosan tudom, hogy nem puszta jóindulatból ilyen kedves velem. Engem is a csapatába akar.

- És meg is szerez.

- Engem ugyan nem. Hamarabb végzek magammal, minthogy csatlakozzam hozzájuk.

- Előbb- utóbb megszerzi, amit akar. Neki nem számít, milyen eszközöket használ. Te még nem ismered őt.

- És nem is akarom. Már a látványától is feláll a szőr a hátamon.

- Bella, komolyan beszélek. Ne játssz a tűzzel, mert megégeted magad.

- Tudod Katherine, nekem nincs mit veszítenem. Én már mindent elvesztettem, mikor átváltoztam. Azután hiába találtam meg a testvéremet, már semmi nem volt ugyan olyan. Most pedig gyűlöl. Láthattad, milyen hangulat uralkodott a házban, mikor megérkeztetek. Rony megtámadott, mert rájöttem az igazságra. Odáig fajultak a dolgok, hogy a saját nővérem megtámadott. Szerinted ezek után mit veszthetek?

- Nagyon sokat Bella. Ott van Damon, Elena, Stefan, a Cullen családból Esme, Carlisle, Emmett és Rosalie. Edwardról pedig még nem is beszéltem. Nem tudom, mi történt köztetek, de te még nagyon sokat veszíthetsz Bella. Ők nagyon szeretnek téged.  Mit meg nem adnék, ha egyetlen családom lenne, akik annyira szeretnének, mint téged azok a vámpírok abban a házban. Nyisd ki a szemed Bella.

- Téged is szeretnek. Damon, Elena és Stefan. Mind a hármuknak hiányzok, még akkor is, ha most ezt nem tudod elhinni. Bármennyire is jóban vagyok velük, a helyedet nem veheti át senki. Még én sem.

- Pedig meg kell tenned. Segítened kell nekik. Mi holnap elmegyünk az esküvő után és soha többet nem látom őket. De te ott leszel velük és ettől nyugodtabb leszek. Tudom, hogy nem szereted Damon-t, de ha egy napon mégis közeledne feléd, ne utasítsd el. Kérlek, tedd meg értem.

- Nem. Ilyet nem kérhetsz tőlem. Nem fogok olyat ígérni, amit nem tudok teljesíteni.

- De tudnád, csak nem akarod.

- Igen, nem akarom. Mert tudom, te mennyire szereted őt és ő is téged. Én nem fogok több kapcsolatot szétrobbantani. Éppen elég volt egy is.

- Köztünk nincs semmilyen kapcsolat, már hosszú évek óta. Nem tennél tönkre semmit.

- Akkor sem. Nem.

- Bella. Én többet nem jövök vissza. Csak azt szeretném, ha boldog lenne.

- Mellette leszek, de csak addig, amíg barátként tekint rám. Amint más is kezd érezni irántam, elmegyek.

- Ne hagyd magára. Könyörgöm.

- A te feladatod vigyázni rá. Nem az enyém.

- Engem látni sem akar.

- Beszélnetek kell. És valahogyan el fogom érni, hogy Aro elengedjen téged.

- Erre nincs semmi esély.

- Bízz bennem. Elintézem, hogy szabad lehess és azt is, hogy Damon meghallgasson. Cserébe meg kell ígérned, hogy nem hazudsz neki. És türelmesnek kell lenned.

- Így lesz, ha te is megígéred, amit az előbb kértem tőled.

- Rendben –bólintottam rá. Szinte biztos voltam benne, hogy Aro nem fog tudni ellenállni az ajánlatomnak, így kicsi az esély rá, hogy teljesítsem Katherine akaratát. De ha azt akarom, hogy úgy tegyen mindent, ahogy én akarom, akkor bele kell egyeznem.

- Köszönöm Bella.

- Nincs mit. Csak azt remélem minden rendben lesz köztetek és végre boldogok lesztek.

- Persze- elmosolyodott, majd elém lépett és tétován átölelt. Viszonoztam ezt a kedves gesztust, majd minden szó nélkül elindultunk vissza a házba. Ugyanis az időnk lejárt és egyikünk sem akarta, hogy Aro bárkit is utánunk küldjön.

- Már azt hittem sosem értek vissza –panaszkodott a nagy volturi király és azonnal Katherine mellé lépett és megfogta a kezét. Szinte biztos voltam benne, hogy csak a gondolataira kíváncsi. És igazam is lett. Ugyanis miután elengedte a lány kezét hozzám fordult.

- Ahogy látom, beszélni szeretnél velem. Igaz kedvesem?

- Igen Aro.

- Nos megfelel itt vagy…

- Négyszemközt.

- Rendben. Mutasd az utat és követlek.

Elindultam a garázs felé, de most nem emberi tempóban. Aro-val nem akarok kettesben maradni tovább, mint amennyit feltétlenül szükséges.  

- Katherine-ről lenne szó.

- Azt szeretnéd, ha elengedném. De áruld el, mit ajánlasz érte cserébe? Pontosabban, mit tudsz nyújtani, amim még nincsen, és amiért lecserélném azt a kincset?

- Mondjuk egy másik érték?

- Mire, jobban mondva kire gondolsz?

- Természetesen saját magamra. Az én életem Katherine szabadságáért. Nos, mit szólsz hozzá? Megfelelő ajánlat?

- És miért kellenél te nekem?

- Ugyan Aro- nevettem fel keserűen. –Láttad a fejében, amiket mondtam neki. Emellett ott van még a pajzsom is. Két képesség egyért cserébe. Szerintem nem nagy ár.

- Honnan tudom, hogy bízhatok benned?

- Ha elengeded, holnap veletek megyek helyette. Előtte viszont tudnod kell, hogy 50 évnél többet nem vagyok hajlandó melletted maradni.

- Ez igen megnehezíti a döntéshozatalt drágám.

- Ugyan miért? Gondolj bele, hogy Katherine bármelyik pillanatban elhagyhat téged. És mielőtt azt mondanád nem merné, közlöm veled, hogy de. Ugyan is, ha ő el akar jönni és te visszatartod, akkor a teljes vámpírvilág tudni fogja milyen is az igazi Aro Volturi valójában. Fel fognak lázadni ellened, amiről én magam fogok gondoskodni és bármelyik pillanatban megdőlhet az a fene nagy hatalmad. Viszont ha elfogadod az ajánlatom, 50 évig melletted leszek és segítek, hogy a birodalmad ugyan olyan maradjon, mint amilyen most.  Gondolkodj el ezen. Várom a válaszodat- fordítottam neki hátat, de mielőtt elindultam volna, megszólalt.

- Legyen- gyors válasza mosolyt csalt az arcomra. Bíztam benne, hogy nem tud ellenállni az ajánlatomnak, bár meg kell vallanom, azért féltem egy picit, hogy nem fog belemenni. De szerencsémre túlságosan kapzsi és hatalom éhes ahhoz, hogy meg lehessen zsarolni ilyesmivel.

- Rendben. Annyit kérek, hogy mindent elrendezhessek, és holnap mehetünk az esküvő után. Viszont ha megszeged az egyezség rád eső részét- fenyegettem meg, de leintett.

- Tudom. Bár nem szívesen ismerem be, de megtalálta a gyenge pontomat egy majd három éves vámpír. Aki ráadásul annyira ravasz, hogy ki is használja ellenem. Túlságosan is jól csinálod. Veszélyes vagy Isabella. Sokkal veszélyesebb, mint azt bárki is gondolná.

- Nos, akkor jobb lesz, ha vigyázol velem Aro.

- Úgy lesz. Efelől semmi kétséged nem lehet- mosolyodott el gúnyosan, majd mielőtt bármit mondhatott volna, visszasiettem a házba. Van egy napom és egy éjszakám, hogy elkészüljek és mindent elintézzek. Tudom, hogy önző dolog, amit teszek, de ez van. Damon a barátom és az ő boldogsága legalább annyira fontos nekem, mint a sajátom.

- Damon? –kérdeztem a többiekről, mikor nem találtam a nappaliban barátomat.  

- Fent van a szobádban- adta meg a választ Rose, de az aggodalmát nem tudta elrejteni.

- Köszönöm.

Elindultam felfelé, de még hallottam, ahogy Aro félrehívja Katherine-t. Nem néztem senkire, mert féltem, hogy olyat látok, amitől meggondolnám magam. Így egyenesen a szobámba mentem, ahol valóban ott volt Damon. Az ágyamon terpeszkedett, de csak maga elé bámult. Minden életkedv eltűnt a szeméből. Odamentem hozzám és lefeküdtem mellé. Mellkasára hajtottam a fejem és úgy néztem fel az arcába, mely szomorú volt.

- Elmész- jelentette ki ridegen és én megijedtem. Tehát hallotta, mit beszéltem Aro-val.

- Igen.

- Te is elhagysz engem a hatalom miatt.

- Nem. Nem a hatalom miatt. Azért, hogy boldog legyél.

- De úgy nem tudok az lenni, ha te nem vagy velünk.

- Igenis tudsz. És ott lesz Katherine.

- De én nem akarom.

- De hogy nem. És ezt te is tudod. Erre vágysz a legjobban, csak nem mered még magadnak sem bevallani.

- Nem tudom elhinni, hogy tényleg magad ajánlottad őérte cserébe.

- Damon, hallgasd meg őt. Kérlek. Kielégítő magyarázata van a történtekre.

- Én nem akarok hallani róla semmit.

- Csupán ennyit kérek tőled. Hallgasd meg. Ne legyen hiábavaló az áldozatom.

- És ha én nem foglak elengedni?

- Elfogsz. Ahogy mindenki más is. 50 év gyorsan elrepül. Észre sem fogod venni. Aztán ígérem, visszajövök.

- És ha nem?

- Akkor tudnod kell, hogy mindig is te leszel a legjobb barátom. Szeretlek téged és csak azt szeretném, ha boldog lennél. Ha elmegyek, ti is meglesztek, a nővérem is megnyugszik és Aro is megkapja, amit akar.

 - És mi lesz a nővéreddel? Rosalie-val és Emmett-el?

- Ők is belenyugszanak majd. Így mindenkinek jó lesz.

- Neked és még nagyon sok mindenkinek nem.

- Nem érdekel. Én így döntöttem. És ezt már nem vonom vissza.

- Előbb- utóbb elérem, hogy elengedjen az a szemét.

- Velem ne foglalkozz. Csak légy boldog.

- Akkor én is az leszek.

- Milyen nyálas szöveg- fintorgott.

- 50 év, rendben?

- Nehéz lesz nélküled.

- Te is hiányozni fogsz nekem- mosolyogtam rá, majd megöleltem. Nem is volt olyan nehéz meggyőzni. Most már csak a többiekkel kell megértetnem, miért megyek el. Ami ennél ezerszer nehezebb lesz. Rose és Em nem fognak elengedni csak úgy. De tudom, mit miért teszek. Egy napon visszatérek és minden megváltozik. Igaza van Aro-nak. Veszélyes vagyok. De csakis rá nézve. Én nem Katherine vagyok. Engem nem fog zsarolni. 

Sziasztok!

Köszönöm az előző fejihez írt komikat. Örülök, hogy tetszett és remélem ezzel a fejezettel sem vettem el a kedveteket a történettől. Tudom, hogy nem mindenkinek tetszik a fejlemény, de hamarosan minden más lesz. Ígérem. Előreláthatólag szerdán jön a friss, de ha nem, addig előre szólok.

Puszi: Hope 

Forbidden Love- 23.fejezet

(Bella szemszöge)

Az egész napot kettesben töltöttük Damon-nel. Mind a kettőnknek szüksége volt egy kis szabadságra. Damon-nek pedig az a remek ötlete támadt, hogy menjünk el gokartozni, aztán paintballozni és végül a városban sétálgattunk. Nagyon jól éreztem magam ma. Mindent elfelejtettem és csak arra figyeltem, amire kellett. Nem kellett azon gondolkoznom, hogy  nővérem gyűlöl, vagy hogy jól teszem-e, hogy nem szólok senkinek arról, mennyire megváltozott. Damon pedig nem gondolt Katherin-re. Hogy ezt honnan tudom? Sokszor hallgattam bele a gondolataiba és akkor nem gondolt arra a nőre. De látszik rajta, hogy fáj neki. Hiszen szereti őt. Úgy, mint én Edwardot. És mégis úgy viselkedik vele, mintha mi sem történt volna. Olyan természetes és nyugodt. Legalábbis annak tűnik. De én tudom, hogy nem az. Kicsit sem az. De van valami furcsa ebben az egészben. Katherin nem úgy tűnt, mint aki elfelejtette Damon-t. Mikor Dam azt mondta neki, hogy a barátnője vagyok fájdalom csillant a lány szemében. Féltékeny volt és fájt neki amiket Dam mondott. Muszáj kiderítenem, mi történt köztük valójában. Hogy miért ment el Katherine, ha tényleg szereti őt? Miért hagyta el a szerelmét? De az is lehet, hogy tévedek, és már nem érez iránta semmit. Nem érdekel, ki mit mondd. Én magam fogok utána járni a dolgoknak.

-Nincs neked elég bajod nélkülük is? –tért vissza a bosszantó hangocska, akit már napok óta nem hallottam.

Az más. Én már nem lehetek boldog, de ha csak egy kis esély is van arra, hogy Damon boldog legyen Katherin-nel, akkor én segíteni fogok nekik.

-Te is lehetnél boldog.

Én már nem. Eljátszottam a lehetőségemet.

- Egy fenét.

Nem vitatkozom tovább.

Ezzel lezártnak tekintettem a témát. Nem volt kedvem az önzőbbik felemmel vitatkozni, pedig kétség kívül neki volt igaza. Igen is tehetnék a saját boldogságomért, de túl gyáva vagyok hozzá. Nem azért, mert félek a nővéremtől, hanem azért, mert tudom miattam lett olyan, amilyen. Ezek után bántsam meg még jobban? Na, azt nem.

- Minden rendben Bella?- tette kezét a vállamra Damon, mikor már az erdőben sétáltunk vissza a Cullen házhoz. Már besötétedett, mire visszaindultunk. A lehető leg kevesebb ideig akartunk egy társaságban lenni a nem kívánatos személyekkel.

- Persze. Miért ne lenne?

- Nagyon elmerültél. Már kezdtem aggódni. Hamarosan megérkezünk, és szerintem nem akarod, hogy mindenki azzal legyen elfoglalva, miért nézel magad elé üres tekintettel.

- Igazad van.

- Elárulod, mire gondoltál?

- Csak a mai napra. Veled annyira könnyű elfelejtenem mindent, ami bánt. Jól éreztem magam.

- Én is- magához húzott és a vállamat átkarolva léptünk be a hatalmas kivilágított házba. A nappaliban ott volt mindenki. Edward a kanapén ült, kezében a kis Tony-val, Rony pedig mellettük. Mögöttük ott állt Alice és Esme. Rosalie, Emmett és Jasper éppen akkor jöttek le az emeletről Stefan és Elena társaságában, mikor beléptünk az ajtón. A volturi pedig egy másik kanapét foglal el. Míg a királyok ültek, addig a testőrök mögöttük álltak fegyelmezetten, mindent felügyeltek. 

-Bella- sóhajtotta egyszerre Rose és Elena. Majd a párjaikkal a nyomukban odajöttek hozzánk. –Már azt hittem Damon hazavitt- ölelt meg először Elena. Aztán a helyét Rose vette át.

- Követtük az illatodat, de mire odaértünk, már nem voltatok sehol. Stefan azt mondta, Damon mellett biztonságban vagy és nem kell aggódnunk, ezért nem kerestünk. De nagyon megijesztettél. Máskor ne csinálj ilyet.

- Szokásává vált, hogy elrohanjon a gondok elől. Nem kell miatta aggódni. Nem olyan védtelen, mint amilyennek látszik- vetette oda nekünk gúnyosan Rony, mire Rose dühösen fordult meg és nővérem felé indult, de még idejében kaptam utána.

- Ne is foglalkozz vele- suttogtam, de mintha meg sem hallotta volna.

- Már mondtam, hogy fogd be a szád. És ne merd Bellát pocskondiázni, mert megöllek. Miattad ment el, hogy neked jó legyen, holott egyáltalán nem érdemled meg. Egy utolsó aljas féreg vagy. Ha nem lenne ez a gyerek már kidobtalak volna a házból úgy, hogy lábad sem érné a földet.

- Rose, elég legyen. Nem engedem, hogy így beszélj Rony-val- kiáltott fel dühösen Alice.

- Miért ne? Igaza van- szállt be a vitába Em is.

- Elég- ordítottam el magam. Nem akarom, hogy miattam veszekedjetek. Azt sem tudom miért vagyok itt. Semmi keresnivalóm ebben a házban. Jobb lesz, ha elmegyek- az emelet felé indultam, de Esme megfogta a karomat.

- Ne menj el lányom, kérlek. Nem akarlak megint elveszteni.

- Sajnálom anya. De úgy látszik, én csak gondot okozok ennek a családnak.

- Ez nem igaz.

- De. És ezt te is tudod. Rony és én nem férünk meg ebben a családban.

- Á… szóval azt kérd a családtól, hogy válasszanak? Vagy te, vagy én? –pattant fel nővérem, mire Dam azonnal mellém rohant.

- Nem. Én sosem kérnék ilyet senkitől. Nem vagyok olyan, mint te. Soha nem lennék képes egy ártatlan gyermeket felhasználni a mocskos céljaim eléréséhez. Sose kényszeríteném arra azt a férfit, akit szeretek, hogy válasszon a gyereke és a szerelme között. Nem tudnám megjátszani, hogy szeretem a gyermekemet, holott csak teher a számomra. És végképp nem lennék képes gyűlölni a testvéremet. A saját véremet. Csupán ennyi a különbség köztünk Rony. Sajnálom, hogy ilyen aljas dög lettél.

- Miattad lettem ilyen. Miattad, mert annyi fájdalmat okoztál nekem.

- Rony- állt fel Edward is és a kicsit átadta Esme-nek miközben mellém sétált. –Igaz, amit Bella mondott?

- Már hogy lenne igaz? Jobban hiszel neki, mint a gyermeked anyjának?

- Rony, az istenért, éppen most mondtad, hogy Bella miatt lettél ilyen. Egyáltalán nem tagadtad le, amit a testvéred mondott.

- Pedig nem igaz. Hazudik

- Tényleg? Akkor mégis honnan tudom, hogy Edwardot arra kényszerítetted, hogy válasszon Tony és köztem? Ráadásul azt mondtad neki, hogy ha a fiatokat választja, akkor nem lehet a közelemben. El kell kerülnie engem. Vagy szerinted honnan tudom azt, hogy egy ujjal sem ért hozzád, mióta én elmentem? Mert nem tőle, az biztos. Mióta itt vagyunk még csak köszönni sem köszöntem neki, nemhogy megérintsem. Ezt mind tőled tudom Rony. Mikor megöleltél akkor láttam.

- Ez… ez…

- Nagyszerű- szakított félbe minket Aro, majd összecsapta két tenyerét és felállt a helyéről. –Engedd meg gyermekem- sétált hozzám, majd csillogó szemekkel felém nyújtotta a kezét. Mivel nem volt mitől tartanom két tenyere közé csúsztattam jobb kezemet és vártam.

Kíváncsi voltam, mit akarhat, ezért én is használtam rajta a képességem. Ezáltal tisztán láthattam, hogy engem akar. Engem, ráadásul a gárdája tagjaként, bármi áron. Mindent megtenne azért, hogy csatlakozzam hozzájuk. Na, abból nem eszel Aro Volturi. Én nem leszek a rabszolgád.

Fogalmam sincs, mit tervez, de nem félek tőle. Ennyi vámpírral szemben csak nem állna ki.

Jó néhány perce állhattunk csendesen kéz a kézben, mikor Aro dühösen szusszantott és elengedte a kezem.

- Nem látok semmit. Kíváncsi lennék…

- Mire? –húztam fel a szemöldököm.

- Hogy mindannyiunk képességére immunis vagy-e?

- Nem- vágott közbe dühösen Edward. –Nem engedem.

- Edward- néztem rá kérlelőn. Nem hiányzik, hogy ellent mondjon a volturi királyának ezzel kirobbantva egy esetleges harcot.

- Nem fogom hagyni, hogy kínozzanak.

- Most tényleg vitatkozni akarsz? Szerintem Rony-nál már eléggé kihúztuk a gyufát. Nem kell megvédened Edward. Tudok magamra vigyázni. Semmi közünk egymáshoz.

- Ne aggódj Edward, majd én vigyázok Bellára- karolta át a derekamat Dam, mire Edward dühösen nézett rá.

- Ja, persze- morogta az orra alatt és arrébb állt.

- Nem kell rám vigyáznotok. Nem vagyok már gyerek- morogtam én is és elhúzódtam Damon-től. –Lássuk, mit szeretnél kipróbálni Aro!

- Jane, kedvesem, kérlek- nézett mosolyogva a kislányra, de ettől a mosolytól a hideg is kirázott. Olyan felsőbbrendű volt. Legszívesebben letöröltem volna azt a vigyort az arcáról, annyira idegesített. De inkább nem foglalkoztam vele. Tekintetemet a szőke hajú lányra szegeztem, aki gonoszul elmosolyodott.

- Remélem nem fog nagyon fájni. Kín- suttogta és egyenesen a szemeimbe nézett. Még mindig mosolygott, de én nem éreztem semmit. Vagyis hát az nem teljesen igaz, hogy semmit. Mert igen is kellemetlen volt, ahogy az ő képessége nekiütközött a pajzsomnak. De ezen kívül semmit nem éreztem.

- Ez csodálatos- ámuldozott Aro, mire Katherine sajnálkozó tekintetet vetett felém és Damon felé. Muszáj tudnom, mire gondol. Látnom kell.

- Katherine, mi a képességed? –kérdeztem felé fordulva, de Aro-tól kaptam meg a választ.

- Képes egyetlen érintéssel megfagyasztani azt, akit szeretne. Miért?

- Szeretném, ha használná rajtam- mosolyodtam el. Ugyanis megkaptam az indokot, hogy megérintsem a lányt.

- Tessék- kérdezte egyszerre szint mindenki.

- Igen. Szeretném, ha használná rajtam a képességét.

- Nem lesz kellemes drágám, ugye tudod? –érdeklődött nyájasan Aro, de szemében gyermeki izgatottság csillogott. –Talán jobb lenne, ha mondjuk Alec képességével próbálkoznánk. Az nem olyan veszélyes.

- Nem. Gondolom nem éppen jó dolog, ha az embert megfagyasztják, még akkor sem, ha vámpír. De én szeretném. Katherine?

- Szerintem ez nem jó ötlet- ellenkezett.

- Nem azt kérdeztem, hogy jó ötlet-e vagy sem, hanem hogy hajlandó vagy-e használni rajtam szabad akaratodból, vagy Aro-nak kell parancsot adnia rá?

- Én nem akarom- arca olyan volt, mint aki éppen meghalni készül. Tekintete az enyémbe fúródott és szinte könyörgött, hogy ne akarjam. De én már eldöntöttem. Ha megfagyok, akkor legalább tudni fogom, hogy hat rám a képessége és azt is, hogy mi az igazság a múltjukkal kapcsolatban. Egy próbát megér.

- Aro, megtennéd, kérlek? –néztem rá.

- Persze. Katherine, kérlek, teljesítsd Bella kérését.

- Igen mester- hajtotta le a fejét. Én elé sétáltam szépen lassan, majd felé nyújtottam a kezem. Felnézett, majd elnézett mellettem és elsuttogott egy „sajnálom”-ot, majd megfogta a kezem. Ekkor bekapcsolt a képességem és láthattam, amit eddig még soha senki a Salvatore családban. A valódi okot, amiért Katherine elhagyta őket.

- Készen állsz?

- Igen- suttogtam, de én továbbra is az emlékeit néztem. A múltját, a gondolatait és minden mást. Mindent, amit csak láttam a fejében.

- Úgy látszik az én képességemmel szemben is immunis vagy- mosolyodott el és szemében észrevehető volt a megkönnyebbülés. Én csak ekkor vettem észre, hogy mindenki engem néz. Hirtelen észbe kaptam és elengedtem Katherine kezét, majd hatalmas mosollyal az arcomon visszasétáltam Dam mellé és a karjaiba vetettem magam. Boldog voltam, mert ezzel a kis akciómmal fény derült a dolgokra. És ha én nem is, de Damon még boldog lehet.

- Valami baj van Bella- húzott magához még szorosabban Dam, mikor eszem ágában sem volt elengedni őt.

- Nem, nincsen. De erre most szükségem volt- mosolyodtam el, majd adtam egy puszit az arcára és kibontakoztam ölelő karjai közül. Utána Aro felé fordultam. –Azt szeretném megkérdezni, hogy megengeded-e, hogy beszéljek Katherine-val, négyszemközt?

- Ugyan miről?

- Mégiscsak ő volt Damon barátnője. Szeretnék vele tisztázni néhány dolgot- villantottam fel a legártatlanabb mosolyomat.

- Rendben- sóhajtotta. –De maximum egy órán belül vissza kell jönnötök.

- Úgy lesz. Hálás vagyok a kedvességedért Aro.

Tényleg hálás lennék, ha nem csak azért tenné, hogy megszerezzen az emberei közé. Így viszont, hogy tudom mi a terve, eszem ágában sincs hálálkodni neki. Csak udvariasságból mondtam.

- Mehetünk- néztem Katherine-ra és ő bólintott, de ekkor Dam megszólalt.

- Bella.

- Igen- fordultam meg.

- Vigyázz magadra, kérlek.

- Úgy lesz. Aztán ha visszajöttünk szeretnék veled is beszélni. Mondanom kell valami fontosat.

- Rendben. Itt várlak.

- Sietünk- azzal kiléptem a házból és mögöttem szorosan ott jött Elena hasonmása. Némán lépdeltünk egymás mellett az erdő közepéig, aztán mikor már elég messzire kerültünk a háztól úgy gondoltam végre feltehetem az engem leginkább foglalkoztató kérdést.

- Miért hagytad el Damon-t? 

Sziasztok! 

Szomorúan vettem észre, hogy az előző fejezethez csak két komit kaptam. Reni-nek és Ati-nak nagyon szépen köszönöm, hogy hétről hétre mindig írnak. Viszont elszomorít, hogy elég sokan olvassátok, mégsincsenek visszajelzések. Ha nem tetszik a töri, akkor azt írjátok meg, nem kötelező azt írni, hogy jó. 
Na, mindegy is.
Még egyszer nagyon köszönöm Reni és Ati, hogy komiztok. Nagyon jól esik.
Puszi: Hope

Forbidden Love- 22.fejezet

(Bella szemszöge)

Milyen érzések kavarognak bennem most, hogy újra itthon vagyok? Nem tudnám megmondani. Minden annyira zavaros körülöttem. Rettenetesen jó újra a családommal lenni. Már nagyon hiányoztak. Mindenki, még Alice is. Akivel eddig ugyan nem sokat találkoztam, de biztos vagyok benne, hogy most nagyon boldog. Hiszen teljesült a vágya és Edward holnap elveszi a nővéremet. Holnap. Holnap örökre elvesztem a szerelmemet. És én nem tehetek ellene semmit.

Oh… dehogy nem. Nagyon is sokat tehetnél érte. Csak egyszerűen gyáva vagy.

Ez az apró kis hangocska nem hagy engem nyugodni soha. Mindig okoskodik, és mindent jobban tud. Bár igaza van. Ha akarnék, tehetnék az esküvő ellen. De nem akarok. Vagyis igen, akarok, de mégsem. Aj, ez annyira bonyolult. Tudom, hogy ez a legjobb mindenkinek. De legszívesebben most rögtön Edward nyakába ugranék, elmondanám neki, mennyire szeretem, és hogy nem akarom, hogy elvegye a nővéremet. De nem tehetem meg, mert azzal mindenkinek fájdalmat okoznék. Legfőképpen ennek a kis angyalkának, aki éppen a karomban pihen.

-Annyira aranyos- suttogtam és elbűvölten néztem az unokaöcsémet. Valóban gyönyörű gyermek. És nagyon hasonlít az apjára. Edward nagyon büszke lehet a fiára. Bárcsak én lehetnék a mamája. Bárcsak én is megadhatnám Edwardnak ezt a csodát.

Elég Bella, állj le. Most.

-Igen. Nagyon hasonlít az apukájára.

- Rony, beszélnünk kell.

- Rendben, miről.

- Van valami, ami nem hagy nyugodni. Valami, amit azóta szeretnék tőled megkérdezni, hogy megöleltél.

- Mit Bella?

- Tudni akarom, miért kényszerítetted Edward egy olyan döntés meghozatalára, ami szenvedést okoz neki? Hogyan voltál képes a gyerekkel zsarolni őt?

- Mit tudsz te erről? És egyáltalán ki mondott neked ekkora hülyeséget?- láttam rajta, hogy mérges lett. Így jobbnak láttam, ha leteszem a kicsit, mielőtt megsérülne.

- Ez nem hülyeség Rony. És senki nem mondta. Én magam láttam. Talán elfelejtetted, hogy én is hallom a gondolatokat? Csak sajnos nem olyan a képességem, mint Edwardnak. Őt át tudod verni, de engem nem. Én azt is hallom, amit nem akarok Rony. Ne hazudj nekem. Tudni akarom, miért tetted ezt? Te nem ilyen voltál. Rád sem ismerek. Régen képtelen lettél volna egy ártatlan babát felhasználni a mocskos céljaidra.

- Az régen volt. De mindenki változik Bella. Én is éppúgy, mint te. Én sem gondoltam volna rólad soha, hogy képes vagy lefeküdni azzal a férfival, aki az életet jelenti számomra.

- Szóval ezért teszed. Bosszúból.

- Igen. Megesküdtem, hogy akkora fájdalmat okozok neked, mint amekkorát te nekem.

- És nem gondolod, hogy ez nevetséges?

- Mégis mi? Hogy elcsábítottad azt a férfit, akit mindennél jobban szerettem? Vagy az, hogy elárultál engem, a testvéredet egy férfi miatt?

- Rony, én nem akartam. Egyáltalán nem terveztük el Edwarddal. Egyszerűen csak megtörtént. Nem így akartam.

- És mi a francért nem álltál elém és mondtad el? Ennyit megérdemeltem volna.

- És mit tettél volna? Egyszerűen csak félreállsz? Válaszolj őszintén? Ha elmondtam volna neked, hogy Edwarddal szeretjük egymást elengedted volna?

- Nem. Harcoltam volna a szerelmemért.

- De nem kellett. Ugyanis én lemondtam róla. Azért, hogy ennek a kicsinek legyen apja, ha anyja már nincsen.

- De van neki. Én vagyok az anyja.

- Igen. Az anyja vagy. Aki nem szereti őt. Aki csak azért adott neki életet, hogy maga mellett tartsa az apját. Sikerült elérned, amit akartál. Szenvedek. De nem azért, amiért te gondolod. Igen, fáj Edward hiánya, de az még jobban, hogy látom mi lett belőled. Rosszabb vagy, mint maga az ördög Rony. De ami még ennél is rosszabb, hogy ezek után sem tudlak gyűlölni. Még most sem, hogy megtudtam, te mennyire gyűlölsz engem és mennyire szeretnél nekem fájdalmat okozni. Ennek ellenére is a testvérem vagy és én szeretlek. Ezért mentem el. Ezért hagytam magam mögött a családomat, a szerelmemet, az életemet. Hogy te boldog legyél. És elkeserít a tudat, hogy minden hiába volt. Mert te már nem az vagy, aki voltál. Csak sajnálni tudlak, de gyűlölni soha. Bármit teszel, bármit mondasz akkor is a testvérem vagy. Ezen semmi és senki nem tud változtatni. Még te magad sem.

- Én viszont szívből gyűlöllek. Megvetlek azért, amit tettél és nem hatsz meg. Te sem vagy jobb, mint én.

- Nem. Nem vagyok jobb. De különb igen. Én nem tudnám felhasználni a gyermekemet arra, hogy magam mellett tartsak egy olyan férfit, aki már nem szeret.

Hátat fordítottam neki és az ajtó felé indultam. Ekkor vad morgás hallatszott a hátam mögül, majd minden olyan gyorsan történt, hogy időm sem volt felfogni mi folyik körülöttem. Az egyik pillanatban még az ajtóban álltam, a másikban pedig már a nappaliban találtam magam a földön. Villámgyorsan felálltam, de addigra már Emmett, Stefan és Damon előttem álltak. Alig láttam ki köztük, de valahogy sikerült. Rony vadul morgott, miközben próbálta kiszakítani magát Edward és Jasper szorításából. Ami nem ment olyan könnyen.

Csengettek, de engem nem tudott lekötni. Egyszerűen képtelen voltam elszakítani a tekintetemet a nővéremről, aki valaha a légynek sem tudott volna ártani, most pedig engem akar megölni. Hát ez a nap is eljött. A nővérem a halálomat akarja. Ilyen is ritkán történik az emberrel. De hát mit beszélek. Mi nem vagyunk emberek. Mi szörnyetegek vagyunk.

-Hát itt meg mi a csuda folyik? –hallatszott a hátunk mögül egy férfi hang, mely tele volt csodálattal és csodálkozással. Összerezzentem a hang hallatán és végigfutott a hátamon a hideg. Egyetlen porcikám sem kívánta, hogy lássam az arcát, mégis megfordultam. Még hallottam, hogy Edward valamit mondd Jaspernek, de már nem rájuk figyeltem. Megfordultam és mögöttem ott állt hat köpenyes alak. Négy férfi és két nő állt velem szemben, de a szőke hajú nő alig lehetett 15 éves. Még csak egy kislány volt, mikor átváltoztatták.

- Aró, örülök, hogy eljöttetek- lépett elém apa és ezzel eltakarta előlem a tőlem néhány lépésre álló férfit. –Sajnálom, hogy pont egy családi vita kellős közepébe csöppentetek.

- Ugyan barátom. Nem történt semmi. Egy kis veszekedés még nem a világ vége.

- Köszönöm. Kérlek, foglaljatok helyet- intett apa a kanapé felé, ahova mind le is ültek két kivétellel. Az egyik az Aro nevű férfi volt, a másik pedig egy barna hajú nő, aki nagyon hasonlított Elenára. És ekkor ért a felismerés, hogy kik is ők valójában. Aro a Volturi feje. A vámpírok királyi családja. És a nő pedig Katherine. Damon egyetlen szerelme.

Megfordultam, hogy lássam Damont, de bár ne tettem volna. Az a jókedvű, mindenből viccet csináló férfi, akit megismertem sehol nem volt. Helyette a szemében rengeteg fájdalom volt és gyűlölet, ahogy arra a nőre nézett. Mindent, ami ez előtt történt elfelejtettem és Damon mellé léptem. Rám pillantott ezzel elszakítva a tekintetét attól a nőtől. Megfogtam a vállát és egy aprót szorítottam rajta, hogy tudja, mellette állok. Nem akartam hozzá bújni, az olyan lett volna, mintha a barátnője lennék és féltékennyé akarnám tenni azt a nőt. Holott nagyon is szerettem volna megölelni. És nem azért, mert van valami köztünk. Egyszerűen csak azért, mert nagyon jó barátok vagyunk és szerettem volna viszonozni azt a sok kedvességet, amivel ő is elhalmozott, mikor szükségem volt rá. Azonban Damon nem úgy gondolta, ahogy én. Ő nem akarta, hogy mást gondoljanak a kapcsolatunkról, mint ami. Mielőtt bármit is mondhattam volna szorosan magához húzott és a nyakamba temette az arcát. Kapkodta a levegőt és én legszívesebben kivittem volna innen, de nem lehetett. Így maradt a másik megoldás. Én is szorosan öleltem magamhoz és a hátát simogattam, miközben a többieket figyeltem. A Cullenek nem értettek semmit, viszont Elena és Stefan dühösek lettek. Próbálták türtőztetni magukat több-kevesebb sikerrel.

-Örülök, hogy látlak Katherine- szólalt meg Elena rideg hangon, mire kirázott a hideg. Még sose hallottam így beszélni senkivel. Ránéztem a nőre, aki nagyon is hasonlított barátnőmre és megsajnáltam. Úgy állt ott a férfi mellett, mintha leforrázták volna. Szemét le nem vette rólam és Damon-ról. Azonban mikor meglátta, hogy őt nézem tekintete az enyémbe fúródott. Szenvedést, fájdalmat és sajnálatot láttam benne. De miért szenvedne, ha már nem szereti Damon-t. Ki kell derítenem, mi folyik itt.

-Én is Elena. Stefan. Damon.

- Helló Katherine- emelte fel a fejét Damon és ránézett a nőre, de engem még mindig nem engedett el. Ugyan már nem ölelkeztünk, de szorosan maga mellett tartott. Külsőre úgy nézhetett ki, mintha engem féltene vagy engem akarna védeni, de tudtam csak azért csinálja, mert fél, hogy elborul az agya. Ismertem már Damon-t. Talán jobban, mint ő magát.

- Ti ismeritek egymást? –kérdezte Aro.

- Igen mester- hajolt meg a lány, de láttam egy apró grimaszt a szája sarkában, mikor kimondta az utolsó szót.

- Katherine a menyasszonyom volt.

- Volt? Mikor? És miért nem szóltál róla édesem.

- Sajnálom mester. De az még azelőtt történt, hogy beálltam a volturiba.

- Értem. Nos, miért nem üdvözlitek egymást?

- Már megtörtént- vetette oda Dam foghegyről. –Nem kívánok közelebbi kapcsolatba kerülni ezzel a nővel.

-  Hát én sem akarnék problémát egy ilyen gyönyörű barátnővel az exem miatt- mindenki döbbenten nézett Aro-ra, amiből arra következtettem, hogy nem szokott így viselkedni.

- Én nem…- kezdtem volna magyarázkodni, de Dam félbeszakított.

- Köszönöm az elismerést Aro. Bellánál jobb barátnőt keresve sem találnék.

Nem értettem a viselkedését. Miért engedi, hogy mindenki téves következtetéseket vonjon le a kapcsolatunkról? És miért erősíti meg ezeket a tévképzeteket? Kissé mérges voltam rá, amiért ilyen helyzetbe hozott, de inkább nem szóltam egy szót sem. Majd beszélek vele, ha négyszemközt leszünk.

- És hol van a boldog pár? –terelte a témát a Volturi király és én kifújtam a bent tartott levegőt. Kissé morcosan néztem Damon-re, de ő még mindig Katherine-t figyelte. Miért érzem azt, hogy csakis miatta csinált mindent. Kissé bosszantott, hogy engem használ fel a bosszújához. Kibontakoztam az öleléséből és egy bocsánatkérés után elhagytam a házat. Nem volt kedvem semmihez. Damon-t meg tudtam érteni, de akkor sem szeretem, ha bástyaként használ. Én megértem, hogy fáj neki és rossz, de akkor sem kellene felhasználnia ehhez az egészhez. Meg lehetett volna mondani, hogy nem vagyok a barátnője. De igazából nem rá vagyok dühös. Hanem magamra. Mindent elrontottam. Tudtam, hogy nem jó ötlet hazajönni. De álmomban sem gondoltam, hogy Rony ennyire gyűlölni fog.

Mégis mit vártál? Lefeküdtél a gyereke apjával.

Én magam sem tudom mit vártam. De annyira megváltozott. Csak a bosszú hajtja. Legalábbis felém. Azt nem tudom Edwardot szereti-e vagy rajta is bosszút akar állni, de az biztos, hogy engem teljes szívéből gyűlöl. Megtörtént a legrosszabb, amitől féltem. Elvesztettem a testvéremet. A testvéremet, aki miatt elengedtem talán az utolsó lehetőségemet a boldogsághoz.

Léptek zaja ütötte meg a fülemet, mire felpattantam és egy apró morgás tört elő a torkomból.

-Csak én vagyok- emelte fel a kezeit Damon és egyre közelebb jött. Én nem szóltam egy szót sem csak visszahuppantam a fűbe és magam elé meredve vártam, hogy odaérjen hozzám. –Sajnálom Bella. Elborult az agyam. Nem lett volna szabad azt mondanom, hogy a barátnőm vagy. Egyszerűen csak elöntött a düh, mikor megláttam és nem is tudom mit gondoltam. Talán féltékennyé akartam tenni. Mert akkor legalább tudnám, hogy szeret még. De…

- Elég lesz Dam- villantottam rá egy kedves mosolyt. –Nekem nem kell magyarázkodnod. Megértelek. Bár az elején tényleg dühös voltam, de túlélem. Te is mindig mellettem voltál, és mint a legjobb barátod, nekem is kötelességem mindenben segítenem neked. Te tudod, mit miért teszel, én nem fogok ellenkezni. Viszont azt előre kikötöm, hogy nem vagyok a barátnőd és soha nem is leszek.

- Rendben. Akkor szent a béke?

- Igen. Szent a béke. Hogyan is tudnék rád haragudni, mikor annyi mindent tettél értem. Vigyázol rám, ápolod a lelkem- fintorodtam el –és mindig mellettem vagy. Nálad jobb barátot nem is kívánhatnék- öleltem magamhoz. Mellkasába fúrtam az arcomat, míg ő adott egy puszit a fejem búbjára és utána a hátamat simogatta.

- Különleges barátság a miénk. Garantálom, hogy ilyet soha senki nem látott. Néha testvérek vagyunk, aztán ellenségek, a következő pillanatban pedig akár egy szerelmes pár- nevetett fel, amin nekem is nevetnem kellett. Nagyon is igaz volt, amit mondott. Damon-re nem úgy tekintettem, mint Emmett-re. Vele is hasonló a kapcsolatom, de ő olyan, mint a bátyám. Míg Damon-ben nem a féltő testvért látom, hanem egy olyan barátot, aki örökké mellettem lesz

- Bella, nem akarod elmondani mi történt közted és a nővéred között?

- Dam, ez…

- Nem muszáj. De attól, hogy nem otthon vagyunk, ugyan úgy bármit megbeszélhetünk. Csupán meglepett, hogy egymásnak estetek. És láttam rajtad, hogy nem esett jól, amit tett. Ezért kérdeztem.

- Igazából tényleg jól esne kibeszélni valakinek, de szeretném, ha erről senki nem tudna. Nem engedheted, hogy Edward meglássa a fejedben. Senki nem tudhat róla, érted? –kérdeztem, miközben elhúzódtam tőle.

- Úgy lesz, ahogy szeretnéd. Ez a kettőnk titka marad.

- Rony gyűlöl engem. Mikor megöleltem akaratlanul kapcsolt be a képességem. Hidd el, nem akartam a fejében turkálni. De mintha valaki fentről azt akarta volna, hogy megtudjam az igazat. Kérdőre vontam, mire közölte velem, hogy mindennek én vagyok az oka és soha nem bocsájt meg nekem. Felhasználta a kicsit, hogy maga mellett tartsa Edwardot, mikor meg akart keresni engem. Egyáltalán nem érdekli a fia. Egyedül az a fontos számára, hogy én szenvedjek. És addig nem nyugszik, amíg teljesen ki nem készít.

- És még ezek után is a testvérednek tekinted?!- inkább volt kijelentés, mint kérdés. De azért bólintottam.

- Egy hülye idióta vagyok, de nekem ő akkor is a testvérem.

- Csodállak Bella. Ha a helyedben lennék, már szétkürtöltem volna, hogy mindenki megutálja, és te mit csinálsz? Csendben elsírod nekem a bánatodat, miközben végignézed, ahogy a nővéred összedönti a boldogságodat. Nem érdemel meg téged. Te olyan jó vagy. Annyira szeretném, ha kitörölhetnék a fejedből mindent. Mindent, ami fájdalmat okozott. De képtelen vagyok rá. Legszívesebben most rögtön kitekerném a nővéred nyakát, de nem hiszem, hogy azzal bármit elérnék. Legfeljebb azt, hogy megutálnál.

- Nekem az is elég, hogy mellettem vagy.

- Egészen addig leszek melletted, amíg azt te akarod. Bárcsak tehetnék valamit érted.

- Én pedig érted. Hiszen te is szenvedsz. Főleg most, hogy tudod miért hagyott el Katherine.

- A hatalmat választotta helyettem. És ezen nem tudok változtatni. Az ő döntése volt.

- Amivel téged is bántott.

- Felejtsük el őket, oké? Legalább egy kis időre.

- Mire gondolsz pontosan?

- Majd meglátod. Gyere velem- majd felpattant és felém nyújtotta a kezét. Megcsóváltam a fejem és végül elfogadtam a felém nyújtott kezet, majd felálltam. Dam még adott egy puszit a homlokomra, majd megfogva a kezem futni kezdett. Én pedig szaladtam utána. Szerettem volna elfelejteni egy kicsit a gondokat és erre a legjobb megoldás Damon társasága.