3.fejezet -Újra otthon

Sziasztok!

Végre elkészültem a következő fejezettel. Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott. De végre itt van és remélem tetszeni is fog nektek.
Nagyon köszönöm azt a sok visszajelzést. Nagyon jól esnek, ahogy az is, hogy ennyire várjátok a folytatást. Nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást.
Puszi: Hope

(Carlisle szemszöge)

Igazából nem tudtam meg semmi lényegeset. Aro ugyan azt mondta, amit évekkel ezelőtt. Semmi többet. De tudom, hogy titkol valamit. Van valami a háttérben, amit nem akar vagy nem szabad megosztania velem. De mégis mi lehet? És mi köze van hozzám?

És az a nő? Isabella? Olyan furcsa volt. Barátságos, mégis távolságtartó. De mikor megláttam hatalmába kerített egy érzés. Mintha ismerném, mégsem elégszem rá. És még sosem láttam Aro-t ennyire hallgatagnak. Mikor az a lány beszélni kezdett… mintha Aro elvesztette volna a tekintélyét. És mégis miért mondta azt, hogy sosem ártana Aro a barátainak? Hiszen tudom, hogy ha Aro akar valamit, akkor meg is szerzi magának és nem érdekli a barátság sem. A családunkat eddig mégsem támadta meg. Lehet, hogy Isabellának igaza van és Aro mégsem olyan rossz? És én miért hiszek annak a nőnek? Még csak most ismertem meg és nem tudok róla semmit, de mikor a szemembe nézett és megígérte, hogy épségben kerül vissza mellém Jasper, bíztam benne. Hittem neki. Valami belül azt súgta hinnem kell. És az a furcsa érzés a mellkasomban, az is enyhült. Nem szűnt meg teljesen, de enyhült. És az kellemes volt. De most, újra itthon, megint előjött és még mindig nincs rá válaszom. A semmiért hagytam itt a családomat. De legalább megpróbáltam.

-Mi történt fiam? A szokottnál is csendesebb vagy.

- Semmi. Csak… Isabellára gondoltam.

- Miért?

- Van benne valami leírhatatlan. Mindenki tart tőle, de tisztelik. Éreztem. Viszont őt nem. Mintha nem is lett volna ott. És amiket mondott? Szinte teljesen megnyugtatott.

- Mit mondott? –kezdett egyre jobban érdekelni ez a titokzatos nő. Vajon ki lehet ő?

- Előre tudta, hogy kérdezgetni akarom. Azt mondta ne kérdezzek semmit, mert nem válaszol. Biztosított róla, hogy épségben elhagyhatjuk a kastélyt minden bonyodalom nélkül. Azt mondta, amíg ő ott van, addig nem esik bántódásunk. Vajon miért mondta?

- Nem tudom fiam. Számomra is rejtély. Még sosem láttam, de én is azt éreztem mellette, amit te. Biztonságot. Tudtam valahol mélyen, hogy ő ott van, Aro-nak eszébe nem jutna bántani és így is történt. Mintha Aro félne tőle.

- Egyenesen retteg. Megalázkodik előtte, a vámpírok leghatalmasabb királya. Nem tudom, ki lehet ő. De a Volturi fél tőle. Pedig azt hittem ők csak egy valakitől félnek.

- Miről beszélsz?

- A déli háborúkban nagyon sok vámpírral találkoztam és voltak egy páran, akik sokat tudtak a régiekről. Azt mondták tartani kell a Volturitól, mert veszélyesek. De van náluk nagyobb erő is.

- Milyen erő?

- Egy olyan, mely egyetlen mozdulattal eltünteti a vámpírokat. Vérfarkasok, alakváltók, vámpírok, boszorkányok és emberek. Mind külön faj és ellenségek. Az emberek tudatlanok, semmit nem tudnak a természetfelettiről és ez az egyetlen dolog, amiben mind a négy faj egyet ért. Hogy az emberek ne tudjanak róluk. Mert az veszélyes.

- Honnan tudsz te ilyet?

- Mesélték. És meglep, hogy te nem tudod.

- Meséld el, kérlek.

- A legenda 5 testvérről szól. Az idők kezdetén még csak emberek éltek a földön. Illetve olyanok, akik képesek voltak a… természetfelettire. Boszorkányoknak nevezték őket. Ezek a különleges emberek megértették a többiekkel, hogy nem rosszak attól, hogy mások. Ők is emberek. Elfogadták egymást, boldogan éltek. Az idő egyre csak telt és civilizálódtak az emberek. A család, akit említettem, átlag emberek voltak, kivéve az asszonyt. Ők is békében éltek, mígnem egy napon az egyik családtagot holtan találták. Egyből a boszorkányokat okolták, de a feleség meggyőzte a férjét, hogy nem ők tették. Hogy képtelenek lennének a boszorkányok elvenni az emberek életét. A férje hitt neki. Nem a boszorkányok tették. Hanem a szomszéd faluban élő nép. Mikor a családfő megtudta bosszút esküdött. Megfogadta, hogy kiírtja a népet. A felesége boszorkány volt. Arra kérte adjon hatalmat a családjának, hogy megvédhessék magukat és a faluban élőket.  Az asszony megtette, hogy védje családját. A jószándék vezérelte. Azonban a gyerekei nem akarták. Így az asszony, hogy teljesítse férje akaratát, hazudott a gyerekeinek. Mindegyiket egyesével változtatta át. Mikor az első, legidősebb fiú átváltozott, a többiek tudták mi történt. Figyeltek a jelekre és így az asszony nem tudta átváltoztatni őket. Újabb tervet eszelt ki. Más lénnyé változtatta mindegyiküket. Mivel más folyamata volt, így a gyerekek csak akkor jöttek rá, mikor átváltoztak. A családfő vámpír lett. Az asszony a saját vérét adta neki. A legidősebb fia vérfarkas lett, mint a másik nép. A középső fia akárcsak az apja, vámpír. A legkisebb fia, aki életben maradt alakváltó lett. A vérfarkas és az alakváltó közt annyi a különbség, hogy a vérfarkas teliholdkor tud átváltozni, az alakváltó pedig bármikor. A lánya ember maradt, mert azt remélte boszorkány lesz belőle. A család bosszút állt a törzsön, mely végzett a fiúval. Kiirtották őket. Viszont a férje és a két legidősebb fia többet akartak. Átváltoztatni embereket és ezt a boszorkány nem tudta elviselni. Képtelen volt elhinni, hogy egykori szerető családja semmivé lett. Méghozzá miatta. Mert ő tette azzá őket. Az asszony gyermeket várt. Tudta ez a gyermek lesz az ő megváltása. Kislánya született. Felnevelte, miközben folyamatosan tanította. Lányával és legkisebb fiával együtt óvták a gyermeket. Mikor elérte a 20 éves kort, az anyja minden hatalmát a kisebbik lányának adta. Végül az asszony tudta, hogy a fiai bosszúja utoléri. Mert biztos volt benne, hogy nem marad titokban a tette. Tudta, hogy könnyen végezhetnek vele annak ellenére is, hogy a kisebbik fia védelmezi őt. De véget akart vetni az egésznek. Tudta, ha ő meghal nem lesz, aki megállítsa a teremtményeit.  Helyre akarta hozni a hibáit éppen ezért óvta annyira a gyermeket. Akkora hatalmat adott a kisebbik lánya kezébe, amekkorát csak tudott. Ő volt az egyetlen, aki megállíthatta volna a testvéreit és az apját. Mikor a férje megtudta mit tett, óriási haragra gerjedt és megölte a feleségét. Meg akarta ölni a lányt is, amíg nem késő, de végül nem sikerült neki. Helyette ő halt meg. A lány megkínozta és a végén porrá égette az apját. Gyűlölte őt, amiért megölte az anyját, de tudta egyszer eljön ez a nap. Hiszen az asszony felkészítette a gyermeket. A fivérei megijedtek tőle és gyűlölni kezdték húgukat, amiért végzett az apjukkal. Miután a szülők meghaltak két részre szakadtak a gyerekek. A két legidősebb fiú elment, de megesküdtek, hogy végeznek testvérükkel és mindenkivel, aki segít neki. A legenda szerint a két fiú folytatta, amit az apjuk elkezdett. Újabb és újabb vámpírokat illetve vérfarkasokat hoztak létre. A fiatal lány pedig ottmaradt másik két testvérével, akik segítettek az anyjuknak. A nővére ugyan ember volt ezért védelmezte őt mindentől. A fivére pedig megesküdött neki, hogy bármikor hajlandó segíteni neki, de ő is elhagyta a falut. A két lánytestvér ott maradt.

- Ezután mi történt?

- Az emberlánynak boldog családja volt és békében élt a faluban a testvérével. A faluban élők elfogadták a fiatal lányt, még a boszorkányok is. Ő pedig vigyázott a falura. Egészen addig, míg a nővére meg nem halt. Mindig közel álltak egymáshoz és az elvesztése megváltoztatta őt. Elhagyta a falut és körbejárta a világot. Tudta eljött az idő, hogy eleget tegyen az anyja akaratának és elvegye a testvéreitől a hatalmat, melyet sosem kellett volna megkapniuk. Mikor rájuk talált, már rengeteg mindenkit maguk mellé állítottak ás átváltoztattak. Így kevésnek bizonyult ellenük. Neki is fel kellett készülnie így visszavonult és keresett egy biztonságos helyet. Bár tudta, ha átváltoztatja az embereket, akkor ő sem lesz jobb, mint a testvérei, de szüksége volt olyanokra, akik hűségesek hozzá azért, hogy meg tudja állítani fivéreit. A másik, ami visszatartotta az a nővére iránti szeretete volt. Mivel ő ember volt, nem akarta az ő faját kiirtani. De szüksége volt rájuk. Ezért megtette. A lány ugyan embernek nézett ki, de boszorkány volt. Egy olyan boszorkány, aki vámpír gyorsasággal bírt, akinek az érzékei sokkal jobbak voltak, mint bármelyik testvéréé. Halhatatlan volt, mégis emberi. Egy félvér. Minden különleges megvolt benne, ami a testvéreiben és még valami. A boszorkányok ereje. Ezáltal ő jelentette a legnagyobb veszélyt a testvéreire. Sok mindenkit változtatott át, de csakis boszorkány erővel. Másképp is tehette volna, de arra csak nagyon keveseket méltatott. 

- Mégis hogyan?

- A vérével. Ha valaki iszik a véréből és utána meghal, olyan lesz, mint ő. Egyfajta kötelék alakul ki, de erről többet nem tudok. Csak annyit mondtak, hogy a vér az, ami összeköti őt a teremtményeivel.

- És mi történt ezután?

- Nem tudom. A legendát sosem hallottam végig.

- És hogy jön ide a volturi?- értetlenkedtem.

- Nem biztos, hogy ez igaz, de lehetséges. Azt hallottam, hogy ez a lány- az öt testvér közül a legfiatalabb- olyan hatalmas lett, hogy elnyomja az összes többi fajt. Hogy ő irányítja őket. Állítólag a Volturit is ő hozta létre. Vagy ő adott nekik hatalmat. Császárnőként emlegetik. Ha helyesek az információim, akkor van egy lánya, vér szerint. Egyetlen egy, aki a királynő. Nos, a császárnőről nem tudnak semmit. Talán még most is létezik valahol, de lehet csak egy legenda. De abban biztos vagyok, hogy ő a legfélelmetesebb lény a földön. És a lánya sem semmi. Ők ketten azok, akik véget vethetnek ennek a világnak. Mert a császárnő vére folyik a lánya ereiben. Ő is képes mindarra, amire az anyja. Tehát ketten együtt kiirthatják azokat a fajokat, amiket szeretnének.

- Jasper, honnan tudod mindezt?

- Mikor átváltoztam, akkor találkoztam egy nővel. Maria seregét irányítottam és éppen újabb embereket kereste, akiket átváltoztathat. Akkor találkoztam egy lánnyal, aki elmesélte a történetet. De azt nem tudom ő honnan hallotta.

- És ki volt ő?

- Mindössze egy 17 éves lány lehetett, aki tudott a vámpírokról és tudta milyen harcok folynak ott.

- És ezt nem találtad furcsának?

- Nem. Sok ember tudhatta, de azok mind meghaltak, vagy átváltoztak. Lehet, hogy átváltoztatták őt. Akkor egyszer láttam, utána soha többet.

- Ez érdekes. Utána kell néznem.

- Nem hiszem, hogy bármit is találsz, de megpróbálhatod.

- „Kérem, kapcsolják be öveiket. Hamarosan megkezdjük a leszállást.”- hallottuk meg a női hangot. Mélyet sóhajtottam, de eleget tettem a kérésnek. Közben pedig az járt a fejemben, amit Jasper mesélt. Vajon valóban létezik. Létezik a császárnő, a királynő? És a többi faj? Vámpírokon kívül vannak más fajok is? Boszorkányok, vérfarkasok, félvérek? Hiszen alakváltókról már hallottam. Találkoztunk is velük. Nem kizárt, hogy az egész valóság. Akkor pedig nagyon vakon éltünk eddig.

Miután a gép leszállt és kiléptünk a repülőtér parkolójába, megpillantottam Alice-t és az én egyetlen, bájos feleségemet.

-Sziasztok.

- Szia szívem- mosolyodott el Esme, majd egy apró csókot lehelt ajkaimra. –Sikeres út volt?

- Nem igazán- ráztam meg a fejem. -Aro nem mondott semmi újat. Csakis annyit, amennyit régen és ez gyanús. De most nem érdekel.

- Mi történt? Nem akart elengedni? Vagy baj van? –kérdezősködött tovább.

- Semmi. És Aro minden szó nélkül elengedett. Nem akart ott tartani.

- Nem is mert volna- szólt közbe Jasper.

- Miről beszélsz édesem? –nézett rá kíváncsian Alice.

- Volt ott egy 17 év körüli lány. Nem tudom, hogy mi lehetett, de nem vámpír volt. És Aro úgy tartott tőle, mint a tűztől.

- Ki volt az?

- Nem tudom. Csak a nevét. Isabella.

- Jasper, jól vagy?

- Persze. Csak nem tudom kiverni a fejemből. Olyan magabiztos volt és erős. Egyszerűen leírhatatlan. Olyan felsőbbrendű. Nem olyan, mint a Volturi. Biztonságot nyújtott a jelenléte. És nem éreztem semmit. Nem hatott rá a képességem. Olyan titokzatos volt.

- Még a végén azt hiszem belezúgtál- nevetett fel Alice és mi is jót mosolyogtunk rajta.

- Igaza van Jaspernek. Furcsa volt. De jó értelemben.

- Menjünk haza. A többiek is vártak már titeket- mosolyodott el szerelmem. Alice és Jasper beültek hátra, én vezettem, Esme pedig mellém ült. Az utat viszonylag csendben tettük meg, bár Alice szája be nem állt, de senki más nem beszélt. Lassan megérkeztünk a házhoz. Leállítottam az autót, mind kiszálltunk és bementünk a házba. Mindenkit végigöleltünk. Hiányoztak, pedig csak reggel mentünk el. Igaz, most meg hajnal van. Új nap, új fordulatokkal. A nap sütött, így én nem mehettem dolgozni, Esme nem mehetett az árvákhoz és a gyerekek sem iskolába. Miután mindent elmeséltünk a többieknek felmentem az emeletre és Jaspert is magammal hívtam. Mindent el kell mondania erről a történetről. Tudnom kell.

- Mit szeretnél?

- Mesélj még erről a történetről nekem. Kérlek.

- Nem tudok én sem többet.

- Miért nem mondtad el eddig?

- Azt gondoltam tudsz róla. Annyi év után úgy, hogy mindent körbejártál már és annyi barátod van.

- Akiket a Volturi óta szereztem.

- Az nem számít. Érdekes, hogy nem tudtál róla.

- Azt mondtad Aro tartott Isabellától. Igaz?

- Igen.

- És azt is, hogy a császárnő emberi. Vagyis félvér. Mi van, ha ő volt az?

- Nem. Az lehetetlen. Nem hiszem, hogy egyedül menne a Volturihoz egy olyan hatalmas személy, mint ő.

- Miért ne? Hiszen ő adta a hatalmukat.

- De ez csak egy feltételezés Carlisle. Nem hiszem, hogy Isabella lenne a császárnő.  

- Nem láttad soha, nem tudod a nevét. Akkor miért ne lehetne ő?

- Mint mondtam, a császárnő megváltozott. Kegyetlen lett. Ő nem az. Különben nem védett volna minket. Miért tette volna, ha nem is ismer? Ha még életben van, akkor csakis a testvérei iránti bosszúja élteti. Nem törődik ő senki mással csakis magával. Szerinted miért tartott tőle mindenki. Miért nem beszél róla senki?

- Szerinted életben van?

- Nem tudom. Azt mondták halhatatlan. De egy halhatatlant is meg lehet ölni. Bár nem tudom, őt mivel lehetne.

- Akkor szerinted rosszul gondolom és nem ő az?

- Szerintem nem. De nem kizárt, hogy köze van hozzá. Lehet, hogy egy átváltoztatott. Lehet egy boszorkány. De lehet alakváltó is. Vagy bármely más faj.

- Mennyit tudsz a más fajokról?

- Melyikről?

- A vérfarkasokról?

- Egyszer találkoztam eggyel és majdnem meghaltam. Gyorsak, erősek és a harapásuk halálos a vámpírokra. Nincs ellenszer, amely megmenthetné azt, akit megmartak. Csak teliholdkor változnak át és falkákban élnek. Teliholdkor az embereket is bántanák. Csakis a fajtársukra figyelnek. Vérfarkast harapással lehet teremteni. Azt hiszem.

- Az alakváltókról tudunk. Ők a jók, de a vámpírokat irtják. Embereket nem bántanak és öröklődő. Mit tudsz a boszorkányokról?

- Könnyen elvegyülnek az emberek között és képesek megbénítani a természetfelettit. De megölni nem. Legalábbis anélkül nem, hogy ők maguk bele ne halnának.

- És a félvérek?

- Nem tudom. A legenda szerint attól függ milyenné változtatta őket a császárnő. Nem találkoztam félvérrel. Még soha.

- Értem.

- Van még valami?

- Nem. Azt hiszem ennyi. Köszönöm a segítséged fiam.

- Ha bármiben a segítségedre lehetek, csak szólj.

- Köszönöm fiam.

Jasper bólintott és elhagyta a szobát. De én nem tudtam kiverni a fejemből a lehetőséget, hogy Isabella a császárnő. Hiszen Jasper nem említette a nevét és szerintem nem is tudja. Mi másért biztosított volna róla minket, hogy nem esik bántódásunk, amíg ő ott van. És ez felvet egy újabb kérdést. Vajon miért óvott meg minket Aro-tól? Aro viselkedése így teljesen tiszta. Hiszen fél tőle, nem meri megkockáztatni, hogy elveszti a hatalmat. Ezért teszi, amit kért tőle. De Jaspernek is igaza van. Hiszen nem menne oda egyedül. Főleg nem úgy, hogy ha a legenda igaz, akkor a testvérei a halálát akarják. Képtelenség ezen eligazodni. Egyszerűen már semmit nem akarok tudni. Semmit.

-Akkor gyere vadászni és felejts egy kis időre- felkaptam a fejem Edward hangjára.

- Mióta vagy itt?

- Mióta Jasper elment. Nem akartam hallgatózni, de a gondolataitok túl hangosak. Nem tudom kikapcsolni. Próbálj megnyugodni, hátha utána tisztábban látsz majd. Ez a történet zavaros, de egyszer minden ki fog tisztulni. Minden olyan lesz, mint régen.

- Kezdem elfelejteni, hogy milyen is volt régen. Mert akkor sem volt jó. Semmi nem jó körülöttem és ez most bebizonyosodott. Eddig egyszerűen csak nem akartam látni. Milyen vak is voltam?

- Carlisle, gyere, menjünk el vadászni. Talán kitisztul a fejed tőle. Utána tisztábban gondolkozol majd.

- Nem. Nem hiszem. Én most nem megyek. Menjél csak.

- Pedig mindenki jön. Alice összetrombitált mindenkit csakis azért, hogy ne érezd magad egyedül. Kitalálta a közös vadászatot. Gyere te is, kérlek. Jó lesz. Egy picit félre tudod tenni a gondolataidat. Foglalkozz egy kicsit Esme-vel. Nagyon aggódik érted. És nem csak ő.

- Rendben, menjünk- felálltam, majd Edwarddal a nyomomban lementem a nappaliba, ahol a többiek tényleg mind lent voltak. Odaálltam szerelmem mellé és egy puszit adtam ajkaira, aki mosolyogva bújt hozzám.

- Akkor, ha mindenki itt van, akár mehetünk is- harsant Alice hangja. Mi pedig engedelmesen követtük őt.

Edwardnak igaza volt. A vadászat kicsit kikapcsolt. És végre a családommal is tölthettem egy kis időt. Szépen lassan, emberi tempóban sétáltunk hazafelé az erdőben, miközben jókat nevettünk és beszélgettünk. A távolból egyre többször hallatszott fel farkas üvöltés, de biztosan az alakváltóknál történt valami. Ami minket nem érint. A farkasok dolgába nem szólhatunk bele.

A szél egyre hűvösebb lett, egyre erősebben fújt. Bár nem fáztunk, mégis kellemetlen volt. Kicsit sietősebbre vettük a dolgot, hogy minél előbb hazaérjünk. Mielőtt azonban a házhoz értünk volna egy nem várt személyt állta utunkat.