Forbidden Love- 30.fejezet

„Képtelen volt sírni - "ez a fájdalom túl nagy a könnyekhez."

(Bella szemszöge)

Tudtam, hogy Aro nem fogja szó nélkül hagyni a nagyteremben történteket. És igazam is lett. Alig néhány percet tölthettem a szobámban egyedül, mikor kivágódott az ajtó és egy dühös Aro-val néztem farkasszemet. Dühösen közeledett felém és én nem tettem semmit, hogy megállítsam.

- Mégis hogy gondoltad ezt? –sziszegte dühösen és a szemközti falnak nyomott a nyakamnál fogva. –Hogyan jutott eszedbe ezt tenni velem?

- Csak azt tettem, amit te is akartál- morogtam vissza, majd lefeszítettem ujjait a nyakamról, amit hagyott is. –Fordítottan már nem tetszik a dolog, mi?

- Nem volt jogod ezt tenni. Én tettelek azzá, aki most vagy. És amilyen könnyen kaptad a hatalmat, olyan könnyen el is vehetem tőled.

- Komolyan így gondolod? Hát nem látod? Elértem, amit akartam. Mindenki retteg tőlem és ezt csakis neked köszönhetem. Való igaz, hogy te adtad a hatalmat, de elvenni már nem tudod. Ahhoz már túl késő. Én elértem mindent, amit akartam. A nevem hallatán a vámpírok félnek. Bármit megtesznek, amit mondok nekik. Hát nem ezt szereted te is?

- Pontosan. És gyűlölöm, ha ellenszegülnek az akaratomnak.

- Ahogyan én is. Tanuld meg Aro, hogy bármit megteszek neked, de nem tűröm, hogy a magánéletemben turkálj. És tudod jól, hogy nem tudom elviselni azt a hangnemet, amit odalent megütöttél velem szemben. Ezzel olyat hozol ki belőlem, amit én sem akarok. Teljesítem minden kérésedet és minden parancsodat, ha tiszteletben tartod a magánéletemet. Ennyi.

- Rendben.

- Figyelj rám Aro, én nem akarok baj. Nem akarlak bántani, pedig tudod, hogy megtehetném. Csupán annyit kérek, hogy ne avatkozz olyanba, ami nem rád tartozik. Mindent elmondok, amit tudnod kell. De olyat nem, amihez nincs közöd. Én sem foglalkozom a te életeddel. Értsd meg, kérlek- hangom könyörgőbb lett.

- Rendben. Megígérem, hogy többet nem fordul elő. Viszont neked is vissza kell fognod magad. Nem eshetsz nekem mindenki előtt.

- Megígérem, nem fogom többször elkövetni ezt a hibát.

- Akkor ezt megbeszéltük. Most megyek- indult el az ajtó felé, de nekem eszembe jutott valami.

- Aro- szólítottam meg, mire visszafordult felém. –Szeretném megkérdezni, hogy elmehetnék-e a helyi árvaházba?

- Miért?

- Szeretném egy kicsit emberinek érezni magam. És talán a gyerekek közt majd sikerül. Esme is jól érzi magát velük.

- Egyedül nem mehetsz. Legalább egy valakit vinned kell. Akkor mehetsz. De ha szükségem van rád, itt kell lenned. Ez nem mehet a munkád rovására.

- Rendben. Köszönöm Aro.

- Bella- fordult még vissza az ajtóból. –Tényleg ne csinálj ilyet többet. Mert bajok lehetnek belőle.

Elengedtem a fülem mellett a fenyegetését. Hiszen legutóbb mikor ezt mondta, akkor sem történt semmi. Már nem tudom komolyan venni őt. Így pedig, hogy megengedte, hogy az árvaházba menjek, kicsit javít a közérzetemen. Mindig is szerettem volna gyermeket, de most, hogy vámpír vagyok, nem lehet. De talán én is enyhíthetem a fájdalmamat azzal, ha gyerekek közt lehetek. Ők olyan ártatlanok. És talán visszahozhatnak egy darabot a régi énemből. És talán nem leszek olyan kegyetlen, mint mióta a volturival vagyok.

Aro azt mondta, hogy nem mehetek egyedül. Tehát kellene egy személy, aki önként jön velem és nem csak azért, mert kötelessége vigyázni rám. Így kiléptem az ajtón és pár lépés után megálltam Jane szobája előtt. Csak reménykedni tudtam benne, hogy nem utasítja vissza a kérésemet. Mély levegőt vettem és bekopogtam. Miután Jane beengedett, beléptem a szobába és azonnal megpillantottam barátnőmet, amint az ágyon ült és egy magazint nézegetett.

- Szia, Bella. Jól vagy? Minden rendben? Aggódtam érted. Aro nagyon dühös volt, mikor utánad indult. Féltem, hogy történik veled valami- sietett elém és megölelt, majd el is engedett gyorsan.

- Szia- mosolyogtam rá. –Nyugodj meg, nincs semmi baj- húztam az ágy felé és leültem rá. Megvártam, míg ő is helyet foglal mellettem, majd folytattam. –Tudod milyen. Csak dühös volt, amiért fordítva sült el a terve. De megbeszéltük és nincs semmi probléma.

- Így egyszer nagyon kihúzod nála a gyufát.

- Tudom. De már csak húsz év. És utána elmehetek innen.

- Igen. Szabad lehetsz- erőltetett egy mosolyt az arcára, de én átláttam rajta. Szomorú volt, amiért egy napon elmegyek innen. Jane az egyetlen, akivel jó a kapcsolatom. Mondhatni ő az egyetlen barátnőm. Pedig sosem gondoltam volna, hogy ennyire kedves lány. Mindig a rideg maszkot mutatja, hogy senki ne bánthassa. De biztos vagyok benne, ha egyszer rátalálna a szerelem, ő is megváltozna.

- De miért jöttél? Segíthetek valamiben? –terelte a témát.

- Igen. Nagyon is segíthetsz. Azért jöttem, mert Aro megengedte, hogy ellátogassak az árvaházba, de nem enged egyedül. És arra gondoltam, hogy…

- Ne is folytasd. Szeretnéd, ha én mennék veled.

- Pontosan. Akkor legalább jól éreznénk magunkat. És nem kéne Félix-et vagy Demetri-t elviselnem a sarkamban. De megértem, ha nem szeretnél. Akkor keresek valaki mást. Nem kötelező.

- Befejezted? –kérdezte felhúzott szemöldökkel, mire bólintottam. –Nagyon szívesen elkísérlek. Bár nem tudom milyen lesz, de próba szerencse. És az is lehet, hogy még megszeretem a gyerekeket. De mondd csak, honnan jött ez az ötlet?

- Tudod, Tony-val beszélgettem ma. Ő az unokaöcsém.

- Ő a nővéred és Edward fia, igaz?

- Igen. És valami megváltozott bennem. Mindig is szerettem volna gyermeket, de ez az álmon szertefoszlott, mikor átváltoztam. És most eszembe jutott, hogy Esme milyen boldog, mikor az árvaházban van. Arra gondoltam, hogy talán az én hiányérzetem is elmúlik mellettük.

- Nem tudtam, hogy így érzel. Sosem gondoltam volna, hogy szereted a gyerekeket.

- Tudod, soha nem gondoltam úgy magamra, mint anyára. Féltem, hogy nem lennék képes felnevelni egy gyereket. De miután ilyen lettem kezdtem felfogni mennyi mindent veszítettem. Nagy nehezen belenyugodtam, hogy mi lett belőlem, de mindig is undorodtam magamtól. És utána megtaláltam a nővéremet. Ő tudhatott rólam. Tudhatta, hogy nem vagyok halott. És mikor bejelentette, hogy ő is átváltozik, szörnyen dühös voltam. Meg akartam értetni vele, hogy mennyi mindene van, amire én vágyom, de nem sikerült. Önfejű volt és makacs és minden áron vámpírrá akart válni. És megkapta. Ő mindent megkapott, amire én vágytam. De a legfontosabb, hogy született egy fia. Egy fia, akit nem szeret. Mit meg nem adnék érte, ha a helyében lehetnék. Ha Tony az én fiam lenne. Én sosem hagynám magára. Annyi szeretetet adtam volna neki. De ő nem az enyém.

- Jaj, Bella- nézett rám szomorúan Jane, majd szorosan átölelt. –Annyira sajnálom barátnőm.

Miután elengedett, az ölébe hajtottam a fejem és tovább szipogtam. Sírni ugyan nem tudok, de szenvedni még igen. És nekem fájt a lelkem. Olyannyira, mint még eddig soha. Hiszen most szembenéztem a valósággal. Az igazsággal, melyet már rég tudtam és mégis mindig menekültem előle. Egy selejt vagyok. Egy szörnyeteg, aki nem érdemel semmit. És az élet úgy hozta, hogy valóban nem is kapok semmit. Még azt is elvesztettem, amim volt. Elvesztettem a nővéremet, az egyetlen vér szerinti testvéremet, mert önző mód csak a saját érzéseimmel foglalkoztam. Meggyűlölt engem és ezzel tönkretettem az unokaöcsém életét is. Miattam nem szereti azt a fiút. Miattam képtelen jó anyaként viselkedni. Mert Tony arra emlékezteti, hogy egyedül miatta vette el őt Edward. Egyedül a gyermek miatt van vele. Én sem tudom mit tettem volna a helyében. Lehet, hogy ugyan úgy tettem volna. Bár nem tudhatom, hiszen én nem kerültem ilyen helyzetbe. És nem is fogok. A nővérem gyűlöl és teljesen jogosan. Idő kérdése, mikor ébred rá a többi Cullen is, hogy nem érek semmit. És azon a napon véget ér az én életem is. Ugyan is nem lesz többé miért élnem.

- Bella- szólított meg Jane ki tudja mennyi idő után. Szemeim csukva voltak és még mindig az ölében feküdtem. –Szedd össze magad. Kérlek.

- Nem megy- nyögtem ki nehezen.

- Kérlek. Mégis mit fognak szólni a gyerekek, ha ilyen képpel és ennyire összetörten jelensz meg köztük? Most őszintén. Szerintem meg fognak ijedni. Rendben kellene szedned magad, ha ma tényleg el akarsz menni hozzájuk.

- Tessék? –szemeim azonnal kipattantak és rögtön az ablak felé pillantottam. Ahol hét ágra sütött a nap. De hát…

- Igen, egy teljes éjszakán át emésztetted magad. Mit gondolsz, miért akarlak kirángatni ebből a depiből? Rossz így látni téged. Ne csináld tovább. Csak magadnak ártasz vele. Gyerünk, gondolj a jó dolgokra, amik veled történtek, ne mindig csak a rosszra. Kérlek.

- Megpróbálom. Oké? De azt hiszem, igazad van. Össze kéne szednem magam.

- Rendben. Mikor akarsz indulni?

- Mi lenne, ha most mind a ketten átöltöznénk, és a nagyteremben találkoznánk? Ott beszélünk Aro-val és ha megengedi, utána mehetünk is.

- Jól hallottam? Tényleg engedélyt kérsz tőle?

- Igen. Tudod, most egy ideig szót fogadok neki, engedelmes leszek, amíg az érdekeim úgy tartják. Aztán majd meglátjuk, hogy lesz tovább. Nem akarom felmérgelni, főleg most, hogy engedélyt adott az árvaházas dologra. Eddig is megtettem neki mindent- rántottam meg a vállam. -15 perc múlva találkozunk odalent.

- Rendben.

Amint a gardrób felé indult, én elhagytam a szobát és visszamentem a sajátomba. Gyorsan letusoltam, majd a gardróbba mentem. Elővettem egy piros selyem rövid ujjút, egy farmernadrágot és egy piros magas sarkút. Gyorsan magamra kapkodtam az előszedett ruhákat és még előszedtem egy piros övet meg egy táskát, majd miután minden szükséges iratot belepakoltam, elindultam a nagyterembe. Mikor megérkeztem Jane már ott volt. Rajta szintén farmer volt, egy converse cipővel, egy fehér mintás pólóval és a pólóra még vett fel egy fekete vékony mellényt.

- Bella, Jane már megmutatta miért vagytok itt. Támogatom az ötletet, hogy őt vidd magaddal. Most nincs szükségem rátok, de ne maradjatok sokáig. Legkésőbb 3-ra legyetek itthon. Ha valami közbejön, akkor majd hívlak.

- Köszönöm Aro- biccentettem. Majd Jane felé fordultam. –Indulhatunk?

- Természetesen- bólintott. Hát igen. Senki nem tudja, hogy mennyire jóban vagyunk Jane-val. Ő azon a véleményen van, hogy ha megmutatja a kedvesebb oldalát, akkor már nem fogják tisztelni. Pedig ez hülyeség. Én sem azért vagyok goromba mindenkivel, mert nem akarok gyengének látszani. Egyszerűen nem akarok senkit sem közel engedni magamhoz. Kivéve persze Jane-t.

Lassan sétáltunk le a garázsba, ahol az autók álltak. Kivettem a szekrényből a fekete BMW x6-os kulcsát, majd amint beszálltunk már indítottam is.

- Mit szólnál előtte egy kis vásárláshoz?

- Vásárlás? De hát nem a gyerekekhez akarsz menni?

- De, viszont nem mehetünk üres kézzel. Arra gondoltam vehetnénk néhány játékot és ruhákat.

- Felőlem- rántotta meg a vállát. –Te vagy a főnök. Én csak a testőröd vagyok.

- Jane, te nem a testőröm vagy, hanem az egyetlen barátnőm ebben a kastélyban. Az egyetlen személy, akiben bízhatok. Fontos a véleményed.

- Rendben. Ha ennyire fontos neked, megpróbálom élvezni a mai napot. Mert nem szeretném, ha újra kiborulnál. Most nincs kedvem összekaparni a földről téged- nézett rám gúnyosan, de tudtam, hogy nem megbántani akart. Így hát felnevettem és egy kis idő után ő is csatlakozott hozzám.

Ahogy a plázához értünk, azonnal bekapcsoltam az egyik képességem. Ugyanis nem éppen úgy öltöztünk, mint akik el tudják takarni magukat a napfény elől. Így amíg be nem értünk a fedett helységbe kicsit száműztem a napot.

Jane-val egy teljes óra alatt végigjártuk az egész plázát. Minden üzletet megnéztünk. Vettünk egy csomó játékot, ruhákat fiúknak és lányoknak is, meg persze magunkról sem feledkeztünk meg. A végén odáig jutottunk, hogy a kocsiba már nem fértünk be. Így kelletlenül, de abbahagytuk a vásárlást és elindultunk az árvaház felé. Szeretek vásárolni. Az évek során ez volt az egyetlen kikapcsolódás, amit engedélyezett Aro. Ezért is örültem, hogy most megengedte nekem az árvaházi látogatást.

Ahogy közeledtünk, úgy lettem egyre idegesebb. Mi van, ha a gyerekek félnek majd tőlem? Ha nem fognak kedvelni? A gyerekek ösztönösen megérzik ki a jó és ki a rossz. Mi van, ha bennem is meglátják a rosszat és nem akarnak majd ott látni többet?

Leállítottam az autót és Jane azonnal ki is szállt, de én nem tudtam. Képtelen voltam rá. Hamarosan kinyílt az ajtó és szembetaláltam magam Jane értetlen tekintetével.

- Mi a baj Bella?

- Mi van, ha nem tetszem majd nekik? Ha nem kedvelnek majd?

- Bella, ez hülyeség. Gyere már, mert előjön a nap és lebukunk- megrántotta a kezem ezzel jelezve, hogy valóban azt akarja, ne a kocsiban ücsörögjek. Kiszálltam, majd becsengettem, közben pedig kinyitottam a kocsi csomagtartóját. A nagykapu kinyílt és megjelent előttünk egy kedves idősebb hölgy. Melegen ránk mosolygott, majd megszólalt.

- Jó napot! Miben segíthetek?

- Jó napot! A nevem Isabella, ő a húgom Jane. Az árvaház igazgatónőjével szeretnénk beszélni.

- Igen, én vagyok. Én Martha vagyok. Miben segíthetek?

- Az árvaházi gyerekekhez jöttünk. Hoztunk néhány apróságot- mutattam az autóra. –Esetleg van valaki, aki segítene bevinni a csomagokat?

- Természetesen. Egy pillanat- gyorsan visszasietett, de az ajtót nyitva hagyta. Majd néhány pillanat múlva egy idősebb férfi és egy fiatal nő kíséretében tért vissza. –Kérem, segítsenek behozni azokat a csomagokat, amiket a fiatal hölgyek kérnek.

- Kérem, legyen csak Bella. Nem vagyok olyan öreg- mosolyogtam rá, majd a kocsihoz sétáltam. –A csomagtartóban lévő dolgokat mindet be lehet vinni.

A férfi és a nő is felpakolva indultak el befelé, majd Jane is felkapott néhány táskát és én is kivettem a maradékot a kocsiból. Az igazgatónő az irodájába vezetett, míg a játékokat egy másik helységbe vitték.

- Minek köszönhetjük ezt a nagylelkűséget?

- Tudja, elvesztettük a szüleinket. Már nagyon régen és tudjuk milyen árvának lenni. Szerettünk volna egy kis örömöt okozni a gyerekeknek- mosolyodtam el a mondat végére. –De azért van bennem egy kis önzés- az idős hölgy értetlenül nézett rám. –Szeretném néha meglátogatni őket. Hetente egyszer-kétszer néhány órára, ha nem baj.

- Dehogy is. Tudja, a gyerekek mindig örülnek a látogatóknak.

- Nos, akkor ezt megbeszéltük. Akkor talán lehetséges, hogy megnézzem őket?

- Természetesen.

- Az ajándékokat szeretném, ha maguk osztanák szét vagy cselekedjen úgy, ahogy jónak látja. Még nem ismerem őket, nem tudhatom, kinek mi tetszene vagy mi a szokás önöknél.

- Természetesen. Úgy lesz, ahogy szeretné.

- Kérem, tegezzen nyugodtan. Bella a nevem.

- Úgy lesz.

- Köszönöm. Nos, akkor induljunk a gyerekekhez- mutatott az ajtó felé. Majd kilépve az irodából egyenesen arra vezetett, amerre az árvák voltak…

(Tony szemszöge)

-Mi a véleményed róla?- kérdezte nagyi, mikor már a gépen ültünk.

- Bella nagyszerű ember. Akarom mondani vámpír. Elképzelni sem tudom, hogyan tud az anyám haragudni rá. Kedves, figyelmes és rendkívül jólelkű. Már értem, miért szeretett bele az apám. Szöges ellentéte a testvérének.

- Rony sem volt rossz ember. Csak megkeserítette a lelkét a sok gyűlölet.

- Bízom benne, hogy egy napon újra velünk lesz. Talán ő is annyira fog szeretni, mint Rose. Hiszen ő a nagynéném. A vér szerinti nagynéném.

- Örülök, hogy nem bántad meg, hogy eljöttünk. És annak is, hogy nem félsz tőle. Ő nem rossz. Nála kedvesebb személy nem igen van ezen a földön.

- Igazság szerint megrémített, mikor belépett abba a terembe. Az a felsőbbrendűség, ami abban az épületben uralkodik. És ő is olyan volt. Aztán mikor kettesben maradtunk, szinte teljesen átalakult. Nem láttam magam mellett mást, mint egy érzelmes nőt, aki tele van szeretettel, ugyanakkor rengeteg fájdalommal. És azzal ellentétben, amit anya mondott, egyáltalán nem rossz. Így alakultak a dolgok és őszintén szólva én örülök neki, hogy apa egy ilyen nőt szeret.  És viszont szeretik. Nemsokára mindenki boldog lesz. Érzem- mosolyogtam rá nagymamámra és magamhoz öleltem. Ő adott egy puszit az arcomra, majd a további utat csendben tettük meg. 

Jane ruhái

Bella ruhái