15.fejezet- Elkezdődött

Paul

Sziasztok!

És itt a friss. Remélem nektek is annyira tetszeni fog, mint amekkora kedvvel én írtam nektek. Nem ígérek semmit, mert nem tudom mikor lesz időm újra írni, mert most teljesen el vagyok havazva. A november és a december kész katasztrófa lesz számomra, de remélem tudok majd időt szakítani az írásra és rátok is. Minden esetre annyit megígérhetek, hogy a történet folytatódni fog, de lehet lesznek hosszabb szünetek a fejik között, amikor majd nem tudok jelentkezni. Remélem megértetek. Amint tudok újra jelentkezem. 

Puszi Hope

(Bella szemszöge)

A Cullen család minden tagja lent volt Elina és Eric társaságában. Fogalmam nem volt róla mit keresnek még mindig itt. Azt hittem, hogy elhagyják a kastélyt, mire én elkészülök és nem kell majd magyarázkodnom nekik. De úgy látszik ők nem így gondolták. Na de se baj. Teljesen mindegy ki mit gondol, én akkor is elmegyek ezzel a csoporttal és egy jó pár vérfarkast a másvilágra küldök. Ez kell most nekem. Tömény gyilkosság, erőszak és könyörtelenség. Nem hiányoznak most nekem a csöpögős érzelmek.

-Nagyon csinos vagy kicsim, de megtudhatom hova készülsz? –tette fel a kérdést anya, de szinte biztos voltam benne, hogy már régen tud a terveimről. Már csak azért is, mert Eric itt van. Egészen biztos, hogy tájékoztatta őt a döntésemről.

- Természetesen. Harcolni megyek. Én fogom vezetni a csapatot, akiket most küldesz ki.

- De az Eric dolga. Mindig ő megy velük.

- Meglehet, de én kértem, hogy cseréljünk. Semmi kedvem a vásárláshoz. És nem akarok a városba se bemenni. Környezetváltozásra van szükségem.

- Én viszont nem engedhetlek el. Az egyetlen lányom vagy és nem fogom hagyni, hogy bajod essen.

- Tudok magamra vigyázni és akkor is megyek, ha te nem akarod. Szükségem van erre az útra, hogy nyugodtan tudjam kezelni a dolgokat. Jó ideje be vagyok ide zárva, így legalább valami hasznosat csinálok, nem csak ülök a szobámban és nézek ki a fejemből. Jól tudod, hogy mennyire szeretek harcolni. Akkor miért nem akarsz most elengedni? Elég képzett vagyok. Hiszen te tanítottál. Te és Eric.  

- De Eric szerint csak a dühödet akarod levezetni- vetette ellen. De én már láttam, hogy nyert ügyem van. Sikerült meggyőznöm.

- Ez nem igaz- csúnyán néztem az említettre, aki megvonta a vállát majd átkarolta feleségét, mint aki nem tett semmi rosszat.

- Én mondtam, hogy felesleges próbálkoznod. Már eldöntötte, hogy ő vezeti a csapatot. És mivel ő a te lányod, pont olyan makacs mint te. Ha egyszer a fejébe vesz valamit, azt az isten sem veri ki onnan- morogta Eric és anyám szája sarkában is megjelent egy apró mosoly.

- Pontosan- vigyorogtam rá anyámra. –Nem lesz semmi baj. Nem először megyek egy ilyen útra. Nem tudom miért aggódtok ennyire. Semmi bajom nem eshet. A testőrök is védenek és néha teljesen elfelejtitek, hogy sokkal erősebb vagyok mindenkinél. Majdnem olyan erős, mint te anya. Nem tudom miért féltesz, ha mindenkinél jobban tisztában vagy a képességeimmel.

- Igaza van a bátyádnak. Pont olyan csökönyös és makacs vagy, mint én.

- Valakire hasonlítanom kell, nem? Ha már a vérszerinti apámat nem ismerhettem- erre a mondatomra anya elkomolyodott, majd szomorú tekintettel csak ennyit mondott.

- Kérlek, nagyon vigyázz magadra. És ha kell inkább hagyj ott mindent és mindenkit, csak te gyere haza. És ahogy Eric mondta, ha három napon belül nem érkeztek vissza utánatok küldök egy csapatot.

- Rendben van. Amint tudok jelentkezek- öleltem meg őket. Azonban mikor a Cullenekhez értem Carlisle nem tudta tovább visszafogni magát.

- Nem hiszem el, hogy csak így elengedik.

- Baja is eshet- csatlakozott hozzá Edward- én pedig azonnal rákaptam a tekintetem.

- Megtennétek, hogy nem tesztek nekem keresztbe? –Mi a fenéért szólnak bele a dolgaimba? Miért nem tudják elfogadni a döntéseimet.

- Sajnálom Bella, de úgy érzem nem szabad elmenned.

- Én pedig úgy érzem muszáj- szálltam vitába Carlisle-val. –Ti csak csináljátok azt, amit Eric, Elina és anya mond és nem lesz semmi baj. Néhány nap és én is visszajövök. Ez egy rutin feladat. Nem értem mit aggodalmaskodtok.

- Fontos vagy nekünk Bella- lágyult el Edward hangja, de nem engedhettem az érzelmeimnek. Hiszen ő maga mondta, hogy már nem viszonozza az érzéseimet. Akkor miért kellene azt tennem, amit ő kér? Miért ne lehetnék a magam ura? Mindig is azt tettem, amit akartam és ez ezután sem fog változni.

- Nem annyira fontos, mint azt én szeretném- csupán ennyi volt a válaszom, aztán újra anyám felé fordultam. –Hol gyülekezik a csapat?

- Mind a hátsó ajtónál várnak minket. Várják, hogy indulhassanak.

- Rendben. Akkor ne várakoztassuk őket tovább. Eric, ti is indulhatnátok. És tudod mit beszéltünk- néztem bátyámra ő pedig bólintott. Még egyszer megöleltem őt és a feleségét, majd elkaptam Carlisle-t is, aztán mielőtt eszembe jutott volna elköszönni a többiektől is, anyámmal a nyomomban a hátsó kijárat felé indultam. Tényleg szükségem van most erre az útra. Ki kell tisztítanom a fejem és át kell gondolnom mindent. Meg kell terveznem a jövőmet és ez nem fog menni, ha Edward folyton a nyakamon van. Tudom, hogy nem rossz szándékból akar a közelemben lenni, de nekem ez akkor sem jó. Nem tudok a közelében lenni úgy, hogy ő csupán a barátjának tekint, én pedig sokkal erősebb érzéseket táplálok iránta. Muszáj valami megoldást találnom erre a problémára, különben teljesen megbolondulok.

Amint leértünk, minden ott gyülekező testőr és katona egy emberként fordult felénk. És mintha csak össze beszéltek volna, egyszerre köszöntöttek minket.

-Úrnőm, királynőm- ezen elmosolyodtam, de gyorsan rendeztem vonásaimat, mielőtt bárki láthatta volna az érzékeny oldalamat. Ezek a testőrök vagy katonák sosem látták az érzelgős és könyörületes oldalunkat. És ezután sem fogják. Anyám számára ők csak egyszerű bábok, akiknek az élete semmit nem jelent neki.

- Most, hogy mind itt vagyunk bejelentem, hogy a lányom kísér el titeket erre a harcra. Remélem nem kell emlékeztetnem senkit, hogy neki nem eshet baja. Minden lehetséges módon védelmeznetek kell őt. Akár az életetek árán is. Amint eléritek az erdőt legyetek nagyon óvatosak. Ti vagytok a legjobbak, ezért vagytok most itt. Mind tudjátok, hogy ma este telihold van. Pontosan tudjátok, hogy vérfarkasok ellen harcoltok majd és ők a mai este a legerősebbek. Azt várom mindenkitől, hogy a legjobb tudása szerint harcoljon. A lányom ismerteti a tervet, amint megtaláltátok a táborukat. Addig nem tudunk biztosra semmit, míg nem látjátok hol tanyáznak. Úgy engedelmeskedjetek a lányomnak, mint nekem. Úgy védjétek őt, mint engem. Ennyi a parancsom.

- Igen úrnőm- hajtottak fejet anyám akarata előtt. Majd az egyik óvatosan levette a csuklyáját és egyenesen anyám felé lépkedett, majd két lépéssel előtte megállt és letérdelt. Nem nézett anyámra. A földet bámulta miközben beszélt.

- Bocsásson meg úrnőm a kérdésért, de miért nem Eric Úr kísér minket?

- Mert neki más dolga akadt. Talán nem tetszik a vezetőtök? Valami problémád van a lányommal?

- Természetesen nem úrnőm. Ellenkezőleg. Nagyon örülünk neki, hogy a királynő kísér minket, csupán nem ismerjük a harcmodorát. A királynőt sosem láttuk harc közben. Ellenben az Úr velünk gyakorolt, ő képzett ki minket.

Anyám már épp mondott volna valamit, de megfogtam a kezét és bólintottam egyet, majd a vámpír elé léptem.

-Állj fel- parancsoltam neki, ő pedig azonnal így tett. Most jobban szemügyre vehettem. Igazán helyes volt, magas, barna haj bár a vörös szeme nem illett a képbe. Ez ellen majd tennem kell valamit, de most megteszi. –Mi a neved?

- Paul vagyok. Szolgálatára.

- Nos Paul, ha még nem láttatok harcolni, akkor majd most fogtok. Nagyon sok különbség nincs köztem és a bátyám között. Engem is ő tanított harcolni, valamint az édesanyám. De mindent meg tudtok időben.

- Rendben királynőm- bólintott.

- Paul- szólítottam meg, mielőtt visszament volna a helyére. –Szeretném, ha végig mellettem maradnál. Lesz egy pár megbeszélnivalónk. Legalábbis úgy érzem.

- Ahogy óhajtja.

- Nos anya, akkor mi indulunk. Időben oda kell érnünk, hogy még telihold előtt megkezdhessük a támadást.

Nem törődve a többiekkel, magához húzott és szorosan átölelt.

-Nagyon vigyázz magadra kicsim- suttogta. –Ha bajod esik, azt nem élem túl.

- Nem lesz semmi baj anya. Idejében visszajövünk.

- Jó utat- engedett el.

Magamra kaptam a köpenyem, felvettem a csuklyámat és Paul mellé állva elindultam kifelé a kastélyból. Végig mentünk a kerten, egyenesen az erdőbe, hogy még véletlenül se tűnjünk fel senkinek a városban, majd amint a fák takartak minket vámpírsebességre kapcsoltam. Paul végig mellettem futott, a többi katona pedig rendezett alakban végig a hátunk mögött. Egy árva szót nem szólt senki és ez így volt jó. Figyelnünk kellett a környezetünkre, figyelnünk kellett egymásra, mert egyetlen figyelmetlen pillanat elég lenne, hogy ind itt haljunk meg. Nem tudhatjuk hol telepedtek le a farkasok, nem tudjuk milyen közel jutottak a kastélyhoz. Szinte semmit nem tudunk róluk és ez frusztráló.

Már jó ideje futottunk, mikor farkas bűzt éreztem. Azonnal megálltam és a katonák is. Amilyen gyorsan csak tudtunk a fák mellé álltunk és pedig körbevettem mindenkit a pajzsommal és a lehető leggyorsabban próbáltam meg mindenkit láthatatlanná változtatni. De sajnos arra már nem jutott időm, hogy az illatunkat is eltüntessem, így hamar megtaláltak minket. De mivel a képességem működött, így nem láthattak minket. Két eléggé magas, 30-as éveikben járó férfiak voltak. Testüket egyetlen nadrág takarta, így jól láthatóak voltak a sebek a felső testükön.

-Mindenki maradjon nyugton. Senki nem támad, csak ha én jelt adok- suttogtam, hogy a farkasok még véletlenül se halljanak meg, majd az éppen ideérkezőkre összpontosítottam.

- Bűzlik tőlük az erdő. Nem tudjuk merre lehetnek. De ezen a részen érezni a legerősebben őket. Szerencsére még nem jutottak el a táborig.

- Járőrözzetek és öljetek meg mindenkit, aki nem közénk való. Most nem hibázhatunk. A városban lévő társaink már ma éjjel megkezdik a támadást és nekünk is oda kell érnünk időben. Amint feljön a hold minden sokkal könnyebb lesz. Utána már nem kell majd bujkálnunk. De addig is nem szabad hagynunk, hogy megtaláljanak minket.

- Itt valami nem stimmel. Minden nap járőröznek ők is, de ilyen messzire még sosem jöttek el. Szerintem tudják, hogy itt vagyunk.

- Honnan tudnák te idióta. A boszorkány mindent elintézett. Nekünk annyi a dolgunk, hogy bevegyük a kastélyt. De nem ölhetünk meg senkit. Főként nem Isabellát és az anyját.

- Rohadt nehéz lesz őket megfékezni anélkül, hogy megölnénk őket. Hatalmasak. Mind a kettőnek olyan ereje van…

- Te idióta- vágta hátba a vezető azt a másikat, aki kételkedett a tervükben. –Szerinted úgy jöttünk ide, hogy nem terveztük meg semmit? Te vadbarom. Szerinted minek nekünk az a boszorkány? Arra, hogy készítsen egy olyan cellát, ahol nem használható semmilyen természetfeletti képesség. Na húzzál vissza járőrözni és jelezz, ha találtál valamit.

Azzal mind elvonultak, én pedig le kellett, hogy üljek. Nem sok kellett, hogy most rögtön széttépjem mind a kettőt. Sőt, nem sok hiányzott, hogy megkeressem mindet és porrá égessem az összes bolhás dögöt. Csak egyszer találkozzam a nagybátyámmal. Csak egyszer láthassam szemtől szembe azt az átkozottat, aki miatt nem lehet normális életem. De biztos, hogy végzek vele. Nem fog érdekelni, hogy anyám testvére, de biztos, hogy egy napon véget vetek ennek a pokolnak. És akkor örökre kihalnak majd a földről ezek a mocskos szörnyetegek. Ha addig élek is, de mindet kiirtom a földről.

- Minden rendben királynőm? –kérdezte Paul és letérdelt mellém.

- Semmi nincs rendben. Otthon mindenki veszélyben van. És hamarosan besötétedik és feljön a hold. Már nincs elég időnk arra, hogy visszamenjünk és felkészüljünk egy ilyen támadásra.

- Akkor mit teszünk?

- Támadni fogunk. Ha itt volt a vezetőjük, akkor nincs messze a tábor. Előbb végzünk azokkal, akik járőröznek, aztán jöhet a tábor. Remélhetőleg Eric és a katonák végeznek a városban lévőkkel. Azért mentek ki, hogy minden vérfarkassal végezzenek még telihold előtt. Még ha ők nem is járnak sikerrel, remélhetőleg a várat nem tudják majd bevenni. Nekünk kell nagyon észnél lennünk, mert ha a városban lévőknek nem megy innen segítség, akkor a többiek otthon már megoldják.

- És hogyan végezzünk a járőrözőkkel mielőtt értesítenék a többieket? –kérdezte az egyik katona, akiről fogalmam nem volt kicsoda.

- Most azért nem vettek észre, mert a pajzsom alatt mind láthatatlanok voltunk. És így is maradunk továbbra is. Én itt maradok és megpróbálok mindenkit ilyen láthatatlan állapotban tartani, hogy észrevétlenek maradjatok, de nem fog a végtelenségig menni. Sajnos nem tudok egyszerre a mentális képességemre is figyelni és még harcolni is. Valakinek itt kell maradnia mellettem, hogy ha erre is vannak akkor végezhessen velük. Mert nekem nem fog menni. Majdnem minden erőmet elveszi majd a képességem. Ráadásul állandóan figyelni foglak titeket és a körülöttetek lévőket. Tudni fogjátok mikor szűnik meg a kapcsolat köztünk. És utána csak magatokra lesztek utalva. Gyorsan kell haladnotok és minél többet megölni, amíg meg van ez az előnyünk. Három fős csoportokban mentek.

- És hogyan fogjuk megvédeni önt ha bajba kerül? Hogyan vigyázzunk magára?

- Sehogy. Most én óvlak titeket, amíg az erőm engedi. Aztán csak magatokkal foglalkozzatok. Ha végeztetek velük a folyónál találkozunk holnap ilyenkor. Ha nem vagyok ott menjetek a kastélyba. És ez parancs.

- De királynőm.

- Azt mondtam ez az akaratom. Szembeszállsz velem? – pattantam fel a helyemről és éreztem, ahogy a szemem elsötétül, miközben szerencsétlent a fának nyomtam a nyakánál fogva.

- Értettem királynőm- nyögte ki, majd elengedtem és a lehető legtávolabb húzódott tőlem.

- Most pedig látni akarom a hármas csoportokat, aztán indulás- adtam ki az utasítást és minden úgy alakult, ahogy terveztem. Szépen lassan minden hármas elindult, én pedig megpróbáltam őket láthatatlan állapotban tartani, ami egyre nehezebb volt, ahogy távolodtak tőlem. Emellett pedig még az egyes vezetők elméjére is rácsatlakoztam, hogy tudjam mi folyik körülöttük. Paul mellettem maradt egy másik félvérrel együtt, aki félig boszorkány, félig vámpír volt. Mi hárman együtt vártuk mikor jön el az a pillanat, amikor már nem bírom tovább és a sorsára hagyok mindenkit. Tudom, hogy ők csak katonák, pótolhatóak, de akkor sem akartam elveszíteni senkit. Így megpróbálok kitartani addig, amíg csak lehet. És utána kezdődik csak az igazi harc, amiben nagyon sokan fogunk meghalni. És amint ennek vége megtudom mennyi katonát küldtem a halálba egyetlen döntésemmel. Tudni fogom mennyi ártatlan lélek szárad a lelkemen. 

14.fejezet- Érzések

Sziasztok!

És megérkezett végre a Friss. Remélem ezzel a fejezettel sem okozok csalódást. Remélem tetszeni fog majd. Utólag bocsánatot kérek mindenkitől, amiért megint csak ennyit késtem, de nincs rá jobb indokom csak az, hogy az idő ellenem dolgozik. 

De nem is untatlak titeket tovább. Jó olvasást kívánok mindenkinek. 

Puszi Hope

Miért ilyen nehéz a szerelem? Miért kell, hogy ennyire fájjon?

(Bella szemszöge)

Csendben feküdtünk az ágyon összeölelkezve és nem akartam elszakadni tőle soha. Hiszen egész eddigi életemben nem voltam ennyire boldog, mint most, itt a karjai között. Azonban a boldogságomat beárnyékolta a jövő gondolata.

-Ugye nem lesz vége soha?

- Soha- szorított magához még erősebben.

- Ne hazudj nekem Edwrad. Kérlek szépen. Nagyon jól esik, hogy ezt mondod, de ne hazudj nekem- ültem fel és mélyen a szemébe néztem.

- Én így érzem. Nem hazudtam.

- Akkor inkább ne válaszolj.

- Te kérdezted.

- Tudom- suttogtam és lehajtottam a fejem. –De nem kellett volna válaszolnod, amíg nem tudod az érzéseid valódiak-e vagy sem.

- Én biztos vagyok benne Bella- suttogta és ő is felült, hogy az arca az enyémmel egy vonalban legyen. Hideg ujjait pedig végighúzta ajkaimon.

- Hogy lehetsz biztos bennük, mikor pontosan tudod Carlisle gondolataiból, hogy működik ez az egész kötelék dolog? Annyira félek, hogy ez csak egy álom- bújtam hozzá újra. –Annyira félek, hogy egyszer elhagysz, mert rájössz, hogy nem jelentek neked semmit. Hogy nem vagyok olyan fontos neked, mint azt most képzeled.

- Ne gondolj ilyenekre kedvesem, kérlek.

- Pedig nem megy ki a fejemből Edward. Engedtem neked és az érzéseimnek. Feladtam mindazt, amit elterveztem veled kapcsolatban. Hagytam, hogy az érzéseim eluralkodjanak rajtam. Mellettem vagy most is, pedig azt mondtam távol kell maradnod tőlem. Már most fizikai fájdalmat okozna, ha el kellene válnom tőled. És mihez kezdek majd, ha nem egészen két hét múlva kiürül a vérem a szervezetedből és te már nem fogsz így érezni irántam? Hm? Hogyan fogom azt elviselni?

- Veled maradok akkor is, ha megváltoznak az érzéseim Bella. Ígérem neked.

- Nem fogadom el ezt az ígéretet- toltam el magamtól. –Ezt az egyet nem. Ha tényleg bekövetkezik az, amitől a legjobban félek, akkor majd valahogy túl teszem magam rajta, de nem engedem, hogy velem maradj szánalomból vagy egy ígéret miatt. Képtelen lennék úgy boldogan élni melletted, hogy tudom te nem vagy az és csak az ígéreted miatt vagy velem. Úgy nem, hogy tudom te már nem érzed ugyan azt, amit én. Önző vagyok, az igaz, de veled szemben nem tudok az lenni. Inkább elengedlek és látlak másnak az oldalán, minthogy mellettem legyél boldogtalanul. Ezt soha nem engedném meg neked Edward. Ezt az egyet soha.

- Majd megbeszéljük ezt akkor, ha itt az ideje. Most élvezzünk ki minden pillanatot.

- Igazad van.

- Persze hogy igazam van- dobott meg azzal a szívdöglesztő féloldalas mosolyával, amitől még a lábaim is remegni kezdenek. Még szerencse, hogy az ágyon fekszem és nem álok, mert lehet, hogy összecsuklottak volna a lábaim. –Tudtad, hogy nagyon pesszimista vagy?

- Igen. De ennyi szenvedés után hogy ne lennék az?

- Nagyon előre szaladtál. Mindig a legrosszabbra gondolsz.

- Mert annál már csak jobb jöhet.

- Ez igaz. De egyáltalán nem biztos, hogy az érzéseim változnak majd. Meglehet, hogy két hét múlva is így foglak szeretni, sőt még jobban- újra szorosan ölelt magához és én is így tettem. Igaza van. Még ha csak két hetem is van vele, akkor is ki kell élveznem minden percet. Biztosan pokolian fog majd fájni, ha elhagy, de megéri, ha két hétig boldog lehetek. Ha csak ennyi adatik nekünk és utána szenvedés vár, akkor is élvezni fogom. Valahogy csak talpra állok, ha tényleg bekövetkezik az elválás. Eddig is sikerült egyben maradnom, ezután is menni fog. Bízom magamban, hogy sikerül majd összekaparnom magam, ha újra padlóra kerülök. Viszont ha Edwardnak lesz igaza és mégsem változnak meg az érzései, akkor én lehetek a világon a legboldogabb. Kockáztatnom kell. Itt semmi nem biztos.

2 héttel később…

(Edward szemszöge)

Néhány napja szakadt meg a kötelék köztem és Bella között. Hogy ezt honnan tudom? Érzem. Már nem vonz annyira, már nem olyan erős a védelmező ösztönöm, mikor vele vagyok, mint két héttel ezelőtt. Fáj beismernem, de igaza volt. Mindent elrontottam a makacsságommal. Bella nagyon kedves, nagyon aranyos lány, rendkívül gyönyörű, de nem hiszem, hogy szerelmet éreznék iránta. Napok óta nem láttam. Egészen pontosan azóta, hogy megszakadt a kötelék köztünk. És nem érzem, hogy túlzottan hiányozna. Igen, megszoktam, hogy a nap nagy részében vele vagyok, de nem érzek rá késztetést, hogy azonnal megkeressem. Hiányzik, hogy beszélgessünk, mert rendkívül okos és figyelmes, de szerintem ez nem szerelem. Csak egyszerű szeretet. Mint amit Alice iránt érzek. Vagy a családom iránt. Hogy is hihettem azt, hogy szerelmes lehetek. Pont én. Egy lelketlen szörnyeteg.

-Nem vagy szörnyeteg Edward- jött az édes hang az ajtóból, mire azonnal odakaptam a tekintetem. De meg is bántam, mert összefacsarodott a halott szívem, mikor megláttam szomorú szemeit. Biztos voltam benne, hogy végig hallotta a gondolataimat. Biztos, hogy mindent hallott és nem csak az utolsó mondatomat.  

- Bella- suttogtam. –Én… nagyon sajnálom. De miért hallgatóztál?

- Te is ezt szoktad. Hallgatózol. Már akinél tudsz- mosolygott rám, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. –Bejöhetek?

- Persze, gyere csak- ütögettem meg magam mellett az ágyat.

- Nézd, én…- kezdtük egyszerre, amin jót mosolyogtunk.

- Kezd te- kértem.

- Ahogy akarod. Nos, hallottalak, így szerintem nagyon nincs miről beszélnünk. Ismerem a gondolataidat, az érzéseidet. Többet tudok rólad, mint te magad.

- Nem is tudom, mit mondjak.

- Ne mondj semmit. A szemed mindent elárul.

- Bella, én nagyon sajnálom. Elmondani nem tudom mennyire.

- Túlélem- eresztett meg egy gyenge mosolyt, de nem nézett rám. Megbántottam. Méghozzá nagyon mélyen. Most azért fáj neki, mert én önző és makacs voltam.

- Nem így akartam. Én csak…

- Te csak hallgattál azokra a hangokra, amik azt súgták, hogy szerelmes vagy. Nem tehetsz semmiről. Én voltam a buta. Előre tudtam Edward. Mégis belementem. Senki mást nem hibáztathatok, csakis magamat.  

- Bella.

- Hagyjuk, kérlek.

- Veled maradok. Nem hagylak magadra- kezem közé fogtam arcát, de ő elrántotta a fejét.

- Én nem akarom. Itt maradsz a kastélyban a többiekkel együtt, amíg csak szükséges a biztonságotok érdekében, de nem akarom, hogy mellettem legyél Edward. Úgy nem, ahogy eddig voltál.

- Megígértem, hogy nem hagylak el.

- Viszont nem fogadtam el az ígéreted. És nem változtatok a döntésemen. Pont ezt akartam elkerülni az elején. Nekem nem az ígéreted kell Edward, hanem a szerelmed. És ha nem tudod megadni nekem, akkor inkább nem kell tőled semmi. Nem fogom eldobni a büszkeségem az érzéseim miatt. Nem fogok magamhoz láncolni egy férfit, aki nem szeret. Pláne nem azért, mert ígéretet tett. Megmondtam neked két héttel ezelőtt, hogy inkább szenvedek mint hogy boldogtalan legyél Edward- felállt az ágyról.

- Bella. Olyan jó vagy. Nem mindenki reagálna így, mint te.

- Miért? Ha sikítoznék és ordítoznék, akkor megváltoznának az érzéseid? – nem gondolta komolyan a kérdést. Láttam a szemében. Szenvedett. Miattam. Mert nem tudom viszonozni az érzéseit. Pedig most annyira szeretném, ha én is éreznék iránta legalább egy kis szerelmet. De nem megy. Szeretem őt, de nem szerelemmel.

- Nem. Pedig mindent megadnék, hogy viszonozni tudjam azt, amit te érzel irántam.

- Van rá lehetőség, nem is egy, de sosem tenném meg. Soha nem láncolnálak magamhoz. Ha szeretsz és mellettem akarsz lenni az azért legyen, mert te így akarod. Nem bocsátanék meg magamnak, ha elvenném a szabad akaratod. Soha- suttogta és szemei csillogni kezdtek. De nem az örömtől, hanem a fájdalomtól. Egy pillanatra megengedte, hogy lássam a szemében a fájdalmat, a szenvedést. De aztán becsukta szemeit és az ajtó felé indult. –Egyszer te is megtalálod a boldogságot Edward. Nem vagy szörnyeteg csak te gondolod így. Meg fogod találni azt a nőt, aki szeret téged és akit te viszont szeretsz majd. És akkor ne engedd el. Ezt az egy ígéretet kérem tőled. Hogy nem fogsz a saját boldogságod útjába állni. Ígérd meg, hogy ha rátalálsz a szerelemre, nem hagyod elmenni. Ha megígéred, én is könnyebben túl leszek ezen az egészen.

- Te vagy a legjobb dolog az életemben. Te és a barátságod. Nekem ez mindennél többet jelent.

- Csak az a baj Edward, hogy én nem tudok rád barátként nézni.

- Pedig annyira hiányoznak a beszélgetéseink. Hiányzol te is.

- De nem úgy, ahogy én szeretném Edward. Nem annyira, ahogy te hiányzol nekem. Most még biztosan nem tudok rád barátként nézni. Egyszer talán, de nem mostanában. Majd ha én i találok valakit, aki enyhít a fájdalmamon. Majd akkor én is őszinte barátságot fogok érezni irántad. És ha így lesz megkereslek, mert egy barátra mindenkinek szüksége van.

- Megígéred?- kérdeztem, miközben kisimítottam arcából a haját.

- Ha te is megígéred, amit az előbb kértem.

- Megígérem.

- Nos, akkor én is- mosolygott rám, majd lábujjhelyre állt és adott egy puszit az arcomra.

- Bella- kaptam utána és magamhoz rántottam törékenynek tűnő testét. –Csak egy utolsó csókot. Kérlek- suttogtam, miközben tekintetemet le nem vettem ajkairól. Nem tudom miért kértem ezt, de nem is akartam most erre gondolni.

Bella nem mondott semmit. Már azt hittem többé nem is szól hozzám vagy elküld a pokolba a kérésem miatt. De nem így lett. Amilyen gyorsan csak lehetett átszelte a köztünk lévő aprócska távolságot és ajkait utoljára az enyémekhez érintette. Gyengéden, fájdalmasan. Ez valóban búcsú csók volt. Pontosan emlékszem a két héttel ezelőtti csókjainkra. Egyik sem volt ilyen. Mindegyik édes volt, odaadó, de ez szomorú és fájdalmas. Aztán hirtelen Bella már nem volt sehol. Ajkait nem éreztem az enyémeken, teste nem feszült neki az enyémnek. Bella már nem volt ott. Nem volt a karjaim közt. Mintha csak egy álom lett volna.

(Bella szemszöge)

Tudtam, hogy fájni fog. Tudtam és mégis ezt választottam. De legalább van mire emlékeznem. Hiszen ez a két hét mesébe illő volt. Annyi szeretetet és gyengédséget kaptam tőle, mint még soha, egyetlen férfitől sem. De sajnos nem volt igaz. Az érzései, az ígéretei nem voltak igazak. És még csak hazugsággal sem vádolhatom. Mert tudom, hogy azt érezte. Abban az időben valóban szerelmet érzett irántam. Hiszen éreztem. De csak a kötelék volt. Ismerem a mostani érzéseit is. Nem undorodik tőlem, sőt, talán még tetszek is neki, de nem szerelmes. A szerelmét mintha elfújták volna. Szeret, de csak barátként vagy testvérként. Nem érez irántam többet, mint a húga vagy a nővére iránt.

Egyenesen a szobámba siettem. Nem akartam beszélni senkivel. De ez a tervem nem jött be. Ugyanis Eric a szobámban volt. Ott ült, az ágyamon. Sajnálkozó tekintettel.

-Ne merészelj sajnálni- sziszegtem neki. –Ha csak ezért jöttél, akár mehetsz is. Nem vagyok kíváncsi a sajnálatra vagy szánakozásra. Senkitől nem fogom elviselni. Nem vagyok halálos beteg, hogy mindenki szemében a szánalmat lássam- keltem ki magamból. Eric lassan felállt az ágyról és elsétált mellettem. Már azt hittem nyert ügyem van, mikor szorosan magához húzott és a hajamat simogatta. Na itt szakadt el nálam az a bizonyos cérna. Mert amint megéreztem karjait magam körül, kitört belőlem a sírás. Arcomat a mellkasába temettem és úgy szorítottam magamhoz, mintha ő lenne az egyetlen, aki enyhíteni tudja a szívemben tátongó ürességet.

- Bocsáss meg nekem, kérlek.

- Miért? –szipogtam. Nem tudom miért kér bocsánatot. Nem ő tehet róla.

- Mert én biztattalak. Komolyan hittem benne, hogy nem csak a kötelék miatt érez így Edward. Sőt, Sophie is így érezte. Teljesen összezavarodtam. Azért mertelek biztatni, mert édesanyád elárulta, hogy Edward érzései sokkal mélyebbek, mint azt bárki gondolná. Azt hittem most minden jóra fordul körülötted, de tévedtem.

- Nem a te hibád volt. Én tudtam, hogy mire vállalkozom. Előbb-utóbb sikerül kimásznom ebből a gödörből csak nagyon mély. De ismersz. Marco-n is túltettem magam.  Ez is menni fog.

- De Marco halott. Abba bele kellett törődnöd. Viszont Edward nagyon is életben van. És itt van melletted. Túl sok lesz ez neked.

- Majd én segítek neki- libbent be az ajtón Elina. –Mellesleg, ha legközelebb ilyen titkos beszélgetéseket folytattok, legalább az ajtót csukjátok be. Tudjátok, vannak, akik szeretnek hallgatózni.

- Kicsim, miért jöttél?- kérdezte Eric szerelmétől, de engem még mindig nem engedett el. És szerencsére Eli sem volt az a féltékeny típus, főleg nem rám. Hiszen jól tudta, hogy Eric-et apámként, testvéremként szeretem és azt is tudta, hogy a férje is lánya vagy húgaként tekint rám. Már az elején elfogadta, hogy a mi kapcsolatunk Ericcel sokkal mélyebb mint bármelyik másik testvérpáré. Talán azért, mert nem csak a testvérem volt, hanem az apám is.

- Alice és Rosalie vásárolni szeretnének. Sophie pedig engedélyt adott rá. És tudni szeretném, hogy valamelyikőtök elkísér-e minket? Ha nem, az sem gond csak gondoltam megkérdezem.

- Én most biztosan nem- ráztam meg a fejem. –Most beszéltem Edwarddal és nem lenne éppen a legjobb döntés, ha most a közelében lennék. Inkább megyek és megkeresem anyát.

- Sophie éppen… Épp…

- Eli, mit csinál anya?- kérdeztem felhúzott szemöldökkel és elengedte Eric-et. Már valamivel jobban voltam. Legalább nem akart szétszakítani a fájdalom.  

- Hadsereget szervez a vérfarkasok ellen.

- Tessék? Minek?- morgott fel Eric és engem is nagyon érdekelt miért szervezkedik anya.

- Túlságosan közel vannak. Sophie óvintézkedéseket tesz az ügy érdekében.

- Miért nem szóltatok nekem is- háborodott fel Eric és elindult volna kifelé, de elkaptam a karját és visszarántottam magam mellé.

- Menj a feleségeddel. A városban is lehetnek páran. Vigyetek testőröket. De a Cullenek ne tudjanak semmiről. Ha lehet, feltűnés mentesen. Eric, kérlek, vigyázzatok rájuk.

- Sophie-val kell mennem. Nem óvhatom a Cullenjeidet. Fontosabb dolgom is van mint őket pesztrálni.

- Csak tedd amire kértelek. A város védelme sokkal fontosabb mint a hadsereg vezetése. A városból hamar eljutnak ide. Én majd elmegyek a csapattal helyetted. Most még szükségem is van rá. Kinyírok egy párat, aztán nyugodtabb leszek. Levezetem a feszültségem azokon a dögökön. Te pedig vigyázhatsz a feleségedre. Legalább nem kell miatta aggódnod. Tudom, hogy te sem tudsz koncentrálni ha nincs melletted.

- Nem, most majd miattad fogok aggódni. Pontosan tudom milyen vagy, mikor dühből harcolsz. Akkor vagy a legsebezhetőbb. Nem akarom, hogy bajod essen.

- Nem dühös vagyok, hanem iszonyatos fájdalmat érzek, amely belülről akar szétszakítani. Valahogy ki kell adnom magamból és erre most a harc a legalkalmasabb. Nagy különbség van a kettő között Eric. De egy napon a fájdalom elmúlik.

- De te nem akarod, hogy elmúljon. Ismerlek már, mióta megszülettél.

- Pontosan. Nem akarom, hogy elmúljon, mert így legalább van valami, ami arra emlékeztet, hogy megpróbáltam. Hogy boldog akartam lenni. És ez a fájdalom legközelebb emlékeztet majd arra, hogy eszembe ne jusson még egyszer belemenni ekkora hülyeségbe. 

- Bella.

- Csak óvd meg a várost, a feleséged és tüntesd el a korcsokat a családunk közeléből. Legalábbis azokat, akik a városban vannak. Ha te mész, fel tudod térképezni nagyjából mennyien vannak. Ma este telihold van. Át fognak változni. Időben érjetek haza, aztán testőrökkel együtt menj vissza és kutassatok át mindent. Eli te pedig maradj itt anyával és a Cullenekkel. Sokkal biztonságosabb.

- Ilyenkor teljesen olyan vagy mint Sophie.

- Csak hasonlítanom kell rá, ha a lánya vagyok. Nem?

- De. De vigyázz magadra Bella. Kérlek szépen.

- Tudod, hogy mindig vigyázok.

- Ha nem jössz vissza három napon belül, utánad megyek. És figyelni foglak minden pillanatban.

- Csak koncentrálj a feladatodra és én is a sajátomra. Három nap múlva pedig itthon leszek.

- Rendben- adott egy puszit az arcomra. Eli is megölelt, majd kivonszolta férjét a szobámból. Üzentem anyámnak gondolatban, hogy még ne engedje el a csoportot, amíg nem beszéltünk, aztán mikor megígérte, hogy megvár, elmentem fürdeni. Egy gyors zuhany után előkaptam a szekrényemből egy fekete farmert, aminek a comb része végig volt szaggatva, egy vörös toppot és egy szintén fekete háromnegyedes dzskeit. Magamra kapkodtam őket, aztán elővettem még egy fekete lapostalpú csizmát is. Még előszedtem a fekete-vörös köppenyemet, hogy még véletlenül se hagyjam itthon. Most nem volt kedvem az ékszerekhez. Hiszen csak azért öltöztem fel így, hogy ha áthaladunk a városon ne köppenyben és melegítőben kelljen végig vonulnom. Amúgy már rég felvettem volna egy melegítőt.

A hajamat összefogtam és lófarokba kötöttem, majd amint végeztem elindultam anyám után, aki mint az várható volt, az arénában készítette fel a harcosokat. Mély levegőt vettem, majd beléptem a terembe, mire minden szem rám szegeződött. Olyanok is, akikről fogalmam nem volt mit keresnek ott. Hiszen nekik nem itt kellene lenniük. Már régóta nem. 

Bella ruhái a köpeny nélkül. 

Bocsánatkérés + 13.fejezet

Sziasztok!

Nos, az első dolgom, hogy bocsánatot kérjek mindenkitől. Az elmúlt időszakban nagyon nem foglalkoztam a bloggal és ezáltal veletek, olvasókkal sem. Tudom, biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan mérgesek rám és elegetek van belőlem, de ezúttal olyan dolog történt, amit nem kalkulálhattam bele az életembe.
Nem is olyan régen a nagymamám meghalt.Egyáltalán nem szándékoztam ilyen hosszú időre eltűnni, de így alakult. Írhattam volna ez alatt az idő alatt fejezeteket, de akár hányszor elkezdtem, mindig valami szörnyűség jött ki belőle. Így arra a döntésre jutottam, hogy kell egy kis szünet. Most pedig úgy érzem nagyjából helyre rázódtam és már nem akarok mindenkit kinyírni a történetben.
Igaz, azért felelősnek érzem magam, hogy nem szóltam hamarabb, de egyszerűen nem volt sem erőm sem kedvem írni, de még csak beszélni sem a történtekről. Most is csak azért írtam, hogy valamiféle magyarázatot kapjatok a kimaradásom miatt és ne gondoljatok olyannak, akit nem érdekelnek az olvasók... és azért is mert korábban már megígértem. De nem szeretnék erről bővebben magyarázkodni.
Csak egy kis időt kérek tőletek, hogy újra teljes erőmből tudjak a történetre koncentrálni. Remélem nem haragszotok rám, ha mégis, akkor sem tudok vele mit csinálni. Ez így alakult és változtatni már nem lehet rajta. De ígérem azoknak, akik még velem maradtak, hogy a történet folytatódni fog és én mindent megteszek azért, hogy jó legyen... olyan, amit élvezni fogtok.
Most itt a következő fejezet... Ezzel remélem valamelyest kárpótolhatlak titeket.
Puszi: Hope

(Bella szemszöge)

A szobába érve Eric és Elina anya asztala mellé sétáltak én pedig megálltam az ajtóban és csendben hallgattam végig a beszélgetést. Pedig nem volt mitől félnem. De tudtam, hogy Eric nehezen fogja elfogadni anyám döntését. Vagyis a kérésemet. Nekem kellett volna elé állnom és beszélnem a bátyámmal. Ezerszer tisztességesebb lett volna, mint anyám háta mögé bújni és meghúzni magam a vita elől. De már nincs mit tenni. Már nem szólhatok bele. De nekem is beszélnem kell majd Eric-cel. Talán akkor nem fog annyira haragudni anyára, a feleségére és talán rám sem.

-Nos, azért hívattalak benneteket, mert fontos dolgot szeretnék Elinára bízni és ez nem fog tetszeni neked fiam.

- Akkor már most mondom, hogy nem egyezek bele. Ha tudod, hogy nem megyek bele, akkor miért vagyunk itt? Tudod, hogy milyen vagyok. Ismered a korlátokat. Tudod, hogy mit engedek és mit nem a felségemmel kapcsolatban.

- Kérlek édesem, hallgasd végig Sophie-t- tette a kezét Eric vállára Elina.

- Én úgy gondoltam érdemes megpróbálnom. De előtte biztosítalak róla, hogy a feleséged nem kerül veszélybe. Beszéltem Bellával és azt szeretné, ha Elina tartaná szemmel a Culleneket és úgy értesültem róla, hogy neked nincs kifogásod ellene- nézett Elinára a mondat közben, aki bólintott, majd Eric-re pillantott újra, de a bátyám kezdett begurulni. Nagyon csúnyán nézett a feleségére én pedig megráztam a fejem. Tudtam, hogy baj lesz belőle. De Elina a legjobb barátnőm. Ő a legalkalmasabb arra, hogy helyettem szemmel tartsa a Cullen családot. Ő az egyik olyan ember a közelemben, akit úgy ismerek, mint a tenyeremet, és akiben megbízom. A Cullenek biztonságban lennének mellette és én is foglalkozhatnék egy kicsit a saját kötelezettségimmel.

- Te tudtál róla és nem szóltál- vádolta meg Elinát, aki szintén mérges volt, de csakis a férjére. Ez az, amit nem akartam… hogy miattam veszekedjenek.

- Bella mondta, hogy beszél veled. Szerinted miért nem szóltam? Mert tudtam hogyan reagálnál rá. De bíztam benne, hogy vagy annyira felnőtt, hogy nem akadsz fent egy ilyen kis dolgon, de tévedtem.

- Mégis hogyan…

- Nos, nem Bella teszi, hanem én kérlek rá Elina. Eric, tőled pedig azt kérem, hogy ne legyél ellenséges és fogadd el a döntésemet.

- Egy frászt. Nem fogom hagyni, hogy kockára tegye az életét miattuk. Ők senkik ebben a világban.

- Eric- mordultam rá és közelebb mentem hozzájuk, de anyám félbeszakított.

- Ezért fogod te tanítani őket. A Cullenek tisztában vannak vele, hogy Elina nem Bella. Elinát semmi nem köti hozzájuk és nem kötelezem olyanra, amit nem akar. Csak annyit kérek, legyen az… az idegenvezetőjük, amíg itt vannak. Nem kell feláldoznia magát senki miatt, nem kell az életét kockára tennie. Ha el akarják hagyni a kastélyt, Bella és a testőrök úgyis velük tartanak, ami megint csak azt eredményezi, hogy nem lesz veszélyben az élete. Egyszerűen csak annyit kérek a feleségedtől, hogy tartsa őket szemmel. Rajtunk kívül Elina az egyetlen, aki iránt még tisztelettel vannak a testőrök. Ha a Cullenekkel van, nem lesz semmi baj.

- Eric, kérlek- néztem könyörgőn bátyámra. Talán ha nyugodtan beszélek vele, akkor meggyőzhetem.  –Csak egy kis ideig. Tudod, hogy nem kérném, ha ez kockáztatná Elina életét. Hiszen én sem akarom, hogy bántódása essen. Én is szeretem őt. Mintha a testvérem lenne. Tudod, hogy mióta itt van, ő a legjobb barátnőm. Csak próbáljuk meg, kérlek. Kérlek.

- Majd meglátom. De ha bele is megyek…

- Köszi, köszi, köszi- ugrottam a nyakába és körbepuszilgattam.

- De ha bele egyezek, akkor is csak egy próbáról lehet szó. A Cullenek a te felelősséged Bella. Nem a feleségemé. Én és Elina vigyázunk rád, te pedig a klánra. És amint a feleségem veszélybe kerül, eltávolítom a közelükből. És ezt a lehető legkomolyabban mondom.

- Én pedig megígérem, hogy egy haja szála sem fog görbülni.  

- Na, akkor most elnézést kell kérnem tőletek Carlisle- fordult anyám feléjük. –Sajnálom, hogy hallanotok kellett ezt a… kisebb vitát, de mint hallottátok, minden elrendeződött. Mostantól Elina lesz a…- kereste a legjobb szót, de csak nem talált rá megfelelőt, így egyszerűen folytatta. –a kísérőtök, mikor Bella nem tud veletek foglalkozni. Ha el akarjátok hagyni a kastélyt, azt előre jelezzétek valakinek… lehetőleg a lányomnak vagy…

- Elinának- fejezte be Carlisle.

- Pontosan.

- Én szeretném tudni, hogy a kiképzéssel akkor most mi lesz?

- Minden nap egyetlen egy valakit fogunk tanítani. Az ilyen alkalmakkor ott lesz mindenki. Tehát Bella, Eric, Elina és azok, akik fontosak. Eric tanít titeket, abba senki- nyomta meg ezt a szót és egyenesen rám nézett. –Senki nem szólhat bele. Az ő ügye hogyan tanít benneteket. Viszont ez szükséges az életben maradásotokhoz.

- Természetesen. Ha ezt szeretnétek, így lesz- bólintott Carlisle.

- De? –kérdezte mosolyogva anya.

- Tudod Sophie, a mi családunk mindig szabad volt. Sosem szabtuk meg egymásnak mikor hova mehetünk.

- Ne érts félre. Itt sincs megszabva, csak csupán előre kell szólnotok. Úgy gondolom, hogy egy kisebb korlátozást kibírtok, ha már egyszer szívességet teszünk nektek és megóvjuk az életetek.

- Rendben van. És köszönjük.

- Carlisle, csak a biztonságotok érdekében cselekszünk. Tudom nehéz megérteni, de vagy ez vagy a halál. Nagyon sajnálom, de ez az igazság.

- Rendben.

- Visszakísérlek titeket- ajánlottam fel, mert már nem akartam itt maradni. Beszélnem kell Eric-cel és Elinával, valamint a Cullenekkel, mert hiába van megbeszélve minden, ha senkinek nem jó. És nekem megoldást kell találnom rá. Még nem tudom hogyan, de ki kell találnom valamit.

- Én is megyek. Hiszen ha én leszek a bébicsősz, kapcsolatot kell teremtenem a családdal. Vagy tévedek? –kérdezte Elina mosolyogva, figyelmen kívül hagyva a férje morgolódását.

- Rendben. Szeretnél még valamit anya, vagy mehetünk?

- Mehettek. De kérlek, intézz el mindent, amit az asztalodon hagytam. Érteni fogod mi a teendőd.

- Nos, akkor- mutattam az ajtó felé, majd karon ragadva Elit, elindultam a Cullen család szállása felé. Miután elhagytuk a szobát, félve tettem fel a kérdést. –Nagyon haragszik rád, igaz?

- Majd megbékél.

- Nem akartam problémát okozni neked Eli. Csak…

- Bella, a bátyád bonyolult lélek. És nagyon is félti a hozzá közelállókat. De amint látja, hogy nem vagyok veszélyben, meg fogja érteni, miért engem kértél meg. Amúgy meg tudom kezelni a férjemet… te csak ne félts engem- mosolygott rám. –Te már csak tudod, hogyan lehet levenni a lábáról egy pasit.

- Oh… a hálószobai titkaitokra nem vagyok kíváncsi- ráztam meg a fejem.

- Nos, akkor ne kérdezősködj tovább. A bátyád legyen az én problémám.

- Ahogy akarod- zártam le a témát. Aztán megérkeztünk az emeletre, ahol elszállásoltuk őket. –Ha bármire szükségetek van, tudjátok, hol találtok.

- Menj csak, én még itt maradok velük- tette a kezét a vállamra Elina. –Még úgy is van pár dolog, amit meg kell beszélnünk.

- Biztos?

- Persze. Majd beszélünk.

- Akkor azt hiszem, megyek és megkeresem a bátyámat.

- Tedd azt. Ha nagyon felmérgeled, akkor csak szólj, és szívesen segítek.

- Rendben. Akkor majd még jövök hozzátok. Figyeljetek Eli-re. Sziasztok- mosolyogtam rá a Cullenek-re, de egy valaki kötötte le csak a figyelmemet. Mégpedig Edward. Szerettem volna beszélni vele, átölelni vagy csak a szemébe nézni, érezni őt, de nem lehetett. Nem hagyhatom, hogy olyat tegyen, amit később nagyon megbánhat. És nem csak miatta, hanem magam miatt is. Ismerem magam annyira, hogy tudjam, nagyon fájna, ha később mindent megbánna. És most nem lenne, akik összekaparjon.

Amint elhagytam a többieket, az irodámba mentem. És ahogy azt vártam, Eric ott várt rám. Már előre féltem, de erősnek kell lennem.

-Miért pont őt? –kérdezte csöndesen. –Miért nem mást?

- Eric, a feleséged a legjobb barátnőm. Az életemet is rábíznám. Emellett ő képes lesz kezelni a szöszi vámpír kirohanásait is.

- Gondoltál arra, hogy emiatt megromolhat a kapcsolatotok is?

- Nem értelek. Miért romlana meg a barátságunk?

- Eli nem kötődik hozzájuk. Őt nem fogja érdekelni, hogy Cullenek, hogy Carlisle családtagjai. Ha tiszteletlenek, megbünteti őket. Te is ismered a feleségem. Olyan, mint én. Ezért szerettem bele.  

- Eric, nem fog változni semmi attól, hogy ők itt vannak.

- Máris változott Bella. Veszekedtem a feleségemmel és a teremtőmmel is.

- Anyával többször is veszekedtél már.

- De a feleségemmel nem.

- Eric, nem fog változni semmi.

- Ezt mondod most. De mi lesz…

- Nem lesz semmi. Érted? Ha mégis, akkor teszek ellene. Akkor kitalálok valami mást a védelmükre. De csak próbáljuk meg.

- Ha rosszul végződik te is elmész… Bella, hát nem veszed észre, hogy az egész csakis rosszul végződhet? Ha itt vannak, én nem tudok nyugodt lenni. Ha nincsenek, akkor te sem vagy. Most, hogy visszaadtad az emlékeit, már sosem lesz semmi olyan, mint régen.

- Nem is akarom, hogy olyan legyen.

- De… akarod. Vissza akarod kapni még most is. Nem?

- De. De a múlt nem kell.

- Márpedig sem őt nem kapod vissza, sem a múltat Bella. A jelennel kell boldogulnod. Abban kell élned.

- Mit akarsz Eric.

- Élj Bella. Harcolj, és ne legyél gyenge soha. Nem engedheted el magad. Most nem. Különben minden szertefoszlik. És ezt nem csak én látom így, hanem Sophie is.

- Ez nem ér. Te már rég nem haragszol rám, sem a feleségedre- vádoltam meg.

- Sosem haragudnék rátok. Csak mérges lettem. Viszont anyád nagyon meggyőző tud lenni. Így miután elmentetek, nem hagyta, hogy tovább rágódjak a dolgon. Megértettem, hogy a feleségem csak akkor lehet biztonságban, ha a Cullenek is elég képzettek. Ami pedig megint csak rajtam múlik. És be kell látnom nincs semmi rossz a kérésedben. Én is így tettem volna.

- Annyira imádlak ilyenkor- mosolyogtam rá és a nyakába borultam. –Nincs nálad jobb testvér a világon.

- Én is szeretlek téged Bells. És… beszélned kéne Edwarddal.

- Mi? Ez most hogy jön ide?- húzódtam el tőle, de nem engedtem el.

- Csak ne hagyd elmenni a boldogságod- tolt el magától, majd minden szó nélkül az ajtóhoz lépett és szélesre tárta azt, hogy a mögötte álló személyt beengedje. Edward lassan belépett a helységbe az én szívem pedig hevesebben kezdett dobogni. –Hallgass a szívedre Bella és minden rendben lesz. –Utána fogta magát és elhagyta a dolgozó szobát, kettesben hagyva minket Edwarddal. 

- Miért vagy itt? –kérdeztem.

- Nem tudom. Az egyik testőr hozott ide… azt mondta Eric küldte értem.

- Az jó, mert én sem tudom miről van szó- ültem le a kanapéra, majd Edward is lassan közelebb jött és leült mellém.

- Bella, tudom, hogy megígértem, hogy nem közeledem feléd, de nem bírom. Olyan nehéz, ha nem vagy mellettem. Ugyanakkor az is, ha mellettem vagy és nem tudok segíteni a szomorúságodon.

- Éppen ezért mondtam, hogy jobb lenne, ha nem is találkoznánk. Sokkal egyszerűbb lenne neked.

- Nem figyeltél a mondatom első felére? Hogy nélküled is eszméletlen nehéz? Szerinted hogyan bírnám ki?

- Nem tudom Edward- ráztam meg a fejem. –Nem tudom hogyan, de tennünk kell valamit, hogy ne érezd magad így. Talán… talán megigézhetnélek.

- Komolyan Bella? –kérdezte és megfogva az állam maga felé fordította a fejem. –Tényleg képes lennél megigézni? Azt akarod, hogy elfelejtsek minden érzést? Nem gondolod, hogy csak a gondolataimból tudnád kiűzni? Az érzéseim nem változnak. Ebben biztos vagyok.

- Nem lehetsz biztos a fenébe is- pattantam fel kicsit mérgesen a kanapéról, de Edward elkapta a karom és visszahúzott, amitől elvesztettem az egyensúlyom és egyenesen Edwardra estem, aki pimaszul mosolygott rám, miközben fordított a testhelyzetünkön, így én kerültem alulra, miközben ő fölöttem mosolygott.

- Pedig biztos vagyok benne és már most elegem van a távolságtartásból. Lehet, hogy igazad van és csak a kötelék miatt érzem így, de legalább addig engedj magadhoz közel. Az emlékeimet nem vesztem el, ha elmúlik a kötelék és emlékezni fogok arra, hogy én akartalak téged és te nem erőltettél semmit. Így nem lesz mit felhánytorgatnom neked. Akkor miért nem engeded, hogy közel kerüljek hozzád?

- Lehet, hogy te könnyen túl lépnél rajta- suttogtam és nyeltem egyet, ahogy ajkaira tévedt a tekintetem. –de én nem. Nekem nagyon fájna, ha egyszerűen eldobnál magadtól. És nem akarom ezt megkockáztatni.

- Senki nem tudhatja előre a jövőt Bella. Minden lehetséges.

- De nem akarok szenvedni Edward.

- Akkor engedj közel magadhoz- suttogta ezt már az ajkaimnak. –Ne lökj el magadtól. Engedd, hogy melletted legyek és vigyázzak rád.

Aztán mielőtt bármit is mondhattam volna, ajkait az enyémekre nyomta és végre megkaptam, amire az első csókunk óta vágytam… egy másodikat és még többet is. 

12. fejezet -A legenda

Sziasztok!

Nos, újra itt vagyok, igaz nagyon sok kihagyás után, de remélem nem haragszotok rám túlságosan.Tényleg sajnálom. Annyi időt töltök az írással, amennyit csak lehet, de suli mellett nehéz. A következő rész jövőhéten hétvége felé érkezik, de ha nem sikerül, akkor szólni fogok. 

Most pedig kellemes olvasást mindenkinek. 

Hope

(Bella szemszöge)

A történeteiket hallva megirigyeltem Carlisle életét. Mindig is tudtam, hogy nyugodt, családi életet élhetett nélkülem, de hallva a családja történetét, a saját történetét elkapott a szomorúság. Carlisle nélkülem is képes volt talpra állni, képes volt felépíteni az életét, míg az enyém romokban hever.

A sok mesélésből megtudhattam, hogy Esme-nek emberként volt egy gyermeke, aki alig néhány nap után meghalt, amibe szegény belebetegedett és öngyikossággal próbálkozott. Carlisle a hullaházba talált rá és így változtatta át. Emellett volt egy elmebeteg férje, aki folyamatosan ütötte és megalázta és abban az időben neki tűrnie kellett.

Alice nem tudott sokat mesélni, főleg nem az emberi emlékeiről, mert nem emlékezett. De tisztában volt vele, hogy elmegyógyintézetben töltötte az emberi életének nagy részét. És egy ott dolgozó vámpír változtatta át.

Jasper a déli háborúban harcolt, amit anyám örömmel vett tudomásul és ezzel a holnapi harcok kulcsfigurájává vált. Emellett Jasper tisztelettudó viselkedése egyből elnyerte anyám tetszését és Carlisle mellett őt kedvelte meg a legjobban.

Emmett története egyszerű volt, de annál szebb. Hiszen a szerelme talált rá és nem engedte el.

Rosalie története viszont alaposan meglepett. Szegény annyi mindenen ment keresztül, hogy megsajnáltam. Megtudtam, hogy ezért lett olyan kemény és utálatos. A gőgje viszont emberként is megvolt benne. Sajnáltam, mert ahogyan vele bántak az nem emberhez méltó, de valamilyen szinten pedig megérdemelte, bár gonoszság ilyet mondanom. A gőgje és a nagyravágyása juttatta el arra a pontra. Viszont akkor sem viselkedhet úgy egy férfi egy nővel, ahogy az ő vőlegénye tette.

Edward pedig… ő megtapasztalta a vámpírság jó és rossz oldalát is. Azonban nem akartam elhinni, hogy még nem talált magának senkit. Hogy sosem találta meg a másik felét ebben a világban. Pedig élt nomád életmódot is, kikapcsolta az érzéseit, újra érzett, végül visszatért Carlisle-hoz és Esme-hez. Sok mindent megélt, de a legfontosabbat nem. A legfontosabb maradt ki az életéből. A boldogság.

- Igazán tiszteletre méltó, amit ezért a világért tett- bólintott Jasper. A szavaira újra a beszélgetésre figyeltem.  –Rengeteget hallottam önről és a családjáról.

- Azt elhiszem.

- De sosem gondoltam, hogy igaz lehet.

- Senki nem gondolja komolyan, amíg bele nem kerül ebbe a világba Jasper. Jó katona vagy. És bánom, hogy nem közénk tartozol. Olyan a természeted, mint Eric-nek. Kiváló harcos vagy már így is, azonban a tudásod nem elegendő.

- Igen. Ezt egyből felfogtam. Ha nem veszi tolakodásnak, szeretném megkérni, hogy meséljen még valamit erről a világról.

- De hiszen mindent tudsz Jasper.

- Nem. A legenda és a valóság teljesen más. Szeretnénk tudni mi a valóság.

- Az idők kezdetén mikor én születtem, több évszázaddal ezelőtt, nem számított az idő. Nappal volt és éjjel. Nem voltak tartották számon a napokat, a hónapokat vagy az éveket. Minden egyszerű és mégis különleges volt.

Apám ember volt, anyám boszorkány volt. Legalábbis annak nevezték őket. Az akkori emberek nyitottak voltak, elfogadták, hogy vannak, akik mások, különlegesen és képesek voltak együtt élni. Lassan telt az idő és az emberek egyre több mindennel kezdtek foglalkozni. Civilizálódtak, ha így jobban tetszik.

Egy napon az egyik testvérem, akit én nem ismertem, meghalt. Nem ismerem a körülményeket, a nővérem sosem mesélték. Annyit tudok csak, hogy holtan találták és mindenki a boszorkányokat okolta, de főleg apám. Azt mesélték, hogy apám nehezen békélt meg a boszorkányokkal és nem is tűrte volna meg őket, ha anyám nem tartozik közéjük. De elfogadta őket fenntartásokkal. A béke felbomlott, mikor a testvérem meghalt. Apám a boszorkányok ellen fordult, anyám szíve viszont tiszta volt és nemes. Sikerült megnyugtatnia apámat és tisztázta a boszorkányokat, de apám bosszút esküdött a gyilkos ellen.

-Ki ölte meg a testvérét?
- A szomszéd faluban élő nép. Ők nem emberek voltak. Legalábbis nem teljesen. Vérfarkasok voltak.

- Apám meggyőzte anyámat, hogy sötét varázslatot használjon. A családunkat használta fel, hogy maga mellé állítsa anyámat és azt tegye, amit ő akar. Apám azt kérte tőle, hogy adjon hatalmat neki és a testvéreimnek, hogy megvédhessék a családunkat és a falu népét. Anyám pedig segített neki, de a testvéreim nem akarták. Ők ellene voltak apánk ötletének, de anyám kijátszotta őket. Mindenkit egyesével változtatott át. Mikor Michael a legnagyobb testvérem átváltozott, a többiek tudták mi történt vele és figyeltek a jelekre.  Michaelt vérfarkassá változtatta. Olyanná, amilyen a másik nép. A második bátyám Gregor és az apám vámpír lett. Anyám a saját vérét adta nekik, hogy befejeződjön az átváltozás. A legkisebb bátyám, aki életben maradt, Elyan ő alakváltó lett. Olyanná vált, amilyennel ti is találkoztatok Forks területén. Katherine a nővérem ember maradt. Ugyanis amint elérte azt a bizonyos kort, ő boszorkánnyá változott. Apám bosszút állt a másik népen. Kioltották az életüket a testvéreimmel. Azonban apám és a két idősebb bátyám többet akartak. Minden rosszra fordult. Már nem csak a nép védelme volt a legfőbb feladatuk, hanem a hatalom. Embereket változtattak át és ezt anyám egy idő után nem tudta elviselni. Képtelen volt elhinni, hogy a családja ilyen gonosszá változott. Anyám véget akart vetni neki, de várandós volt velem. Életben tartott, felnevelt és tanított. Megtanította, hogyan végezhetek az apámmal és a bátyáimmal. Elyan és Katherine pedig segítettek neki. Védelmezték őt és engem is a testvéreimtől és apámtól. Átadta nekem minden tudását és húsz éves koromban minden hatalmát is. Anyám tudta, hogy ha a testvéreim megtudják mit tett bosszút állnak, akkor is, ha Elyan védelmezi őt és így is lett.  Helyre akarta hozni a hibáit és ezért óvott engem annyira. Mindenét nekem adta. A tudását, a varázserejét, mindent. Akkora hatalmat adott a kezembe, amekkorát csak tudott. Apám óriási haragra gerjedt és megölte édesanyámat. A szemem láttára végzett vele és a bátyáim szembe szálltak Elyan-nel és Katherine-nal. Velem is végezni akartak, de addigra már késő volt. Anyám meghalt, de már emberként. Hiszen mindene az enyém volt. És apám volt a gyilkosa. Megöltem őt. Nem volt nehéz. Az édesanyám halott volt, nem volt, aki megállíthatott volna. És én csak magamat védtem. Vagy hagyom, hogy megöljön, vagy teljesítem anyám akaratát. Így nem volt nehéz döntés. Megkínoztam őt, miközben a testvéreim végig nézték a tettemet anélkül, hogy bármit is tehettek volna érte, végül pedig porrá égettem. Senkit nem gyűlöltem annyira, mint őt. Nekem az anyám volt a mindenem. Az apám sosem foglalkozott velem. A testvéreim és az anyám voltak végig mellettem. Elvették tőlem az anyámat és én végig néztem, mert ő így akarta. Felkészített rá. A tanításait mindig azzal kezdte, hogy egy napon ő meg fog halni és én nem tehetek érte semmit. Hogy azon a napon el kell őt engednem, mert így akarja. Mert csak így lelhet békére. De apám megfizetett a tettéért. A kínok kínját élte át azokban a percekben, órákban. Pokollá változtattam az utolsó pillanatait. A fivéreim féltek tőlem és meggyűlöltek az apánk halála miatt.

A szüleink halála után két részre szakadtunk. A két idősebb bátyám elhagyta a falut, de megesküdtek, hogy bosszút állnak rajtam. Megesküdtek, hogy megölnek és mindenkivel végeznek, aki segít nekem. Elmentek és folytatták, amit apánk elkezdett. Gyilkoltak és pusztítottak. Újabb és újabb vámpírok és vérfarkasokat hoztak létre és később egymás ellen fordultak, mert nem tudtak osztozni azon, amit együtt szereztek meg. Innen indult a vérfarkasok és a vámpírok gyűlölete. Elyan is elhagyott minket, de nem a bosszú vagy a gyűlölet miatt. Ő szerette és tisztelte anyának és neki is fájt az elvesztése. Támogatta őt mindenben és engem is, de nem tudott tovább ott maradni.  Viszont megígérte, hogy bármiben segít, ha kell. Az ő faja is fennmaradt, de nem átváltoztatással, hanem vérvonallal. Én pedig a faluban maradtam Katherine-val.  

-És azután?

- Katherine-val boldogan éltünk a faluban. A boszorkányok tiszteltek minket és hálásak voltak, amiért a testvéreink elhagyták a falut. Kath boldog életet élt. Talált magának egy rendes férfit, aki szerette és elfogadta őt olyannak, amilyen. Egy boszorkánynak. Gyermekei születtek, megöregedett és végül meghalt. Egészen addig, míg a nővérem élt, én is mellette voltam, ahogyan ő is mindig vigyázott rám kislánykorom óta. A nővérem mellett az egész népet óvtam és védelmeztem. Szerettem a nővéremet. Anyám mellett tőle kaptam a legtöbb szeretetet. Közel álltunk egymáshoz és mikor elhagyta az élők világát kiszakadt belőlem egy darab.  Az ő halálával értelmetlenné vált a létem a faluban, így elhagytam a népet és körbejártam a világot. Nagyon sokáig voltam egyedül. Hosszú éveken keresztül és másra sem gondoltam csak a testvéreimre. Kutattam őket. Hosszú időbe telt, évekbe, míg rájuk találtam, de sikerült. Tudtam, hogy itt az idő. Az idő, hogy eleget tegyek anyám akaratának és visszavegyem a hatalmat a testvéreimtől. Azt a hatalmat, amit sosem lett volna szabad megkapniuk. Azonban túl sok idő telt el és ők kiépítették a saját világukat. Rengeteg vámpír és vérfarkas élt már akkor a világon és nem voltam elég erős, hogy szembe szálljak velük. Fel kellett készülnöm, biztonságos helyet kellett találnom, ahol nem tudnak rólam. Így leltem rá erre a kastélyra- mutatott körbe. Teljesen elvesztem a történetében. Nem gondolkoztam csak hallgattam, ahogy kiadja a múltját, az életét egy számára idegen családnak. És mindezt értem teszi. Miattam nyílik meg. –Egyedül kevés voltam. Hiszen több millió vámpír és vérfarkas ellen aligha van esélyem. Eldöntöttem, hogy é is átváltoztatom az embereket. Nehéz döntés volt, mert a nővérem emberként élt, ahogy az anyám és én mindig tiszteltem ezt a fajt, de nem volt más választásom. Úgy gondoltam, ha megteszem, én sem leszek jobb a fivéreimnél, de nem volt más megoldás. Anyámnak ígéretet tettem, amit teljesítenem kellett. És olyanokra volt szükségem, akik nekem tartoznak hűséggel. Akik erősek, könyörtelenek és a végsőkig harcolnának értem.

-Ne vedd tolakodásnak Sophie- szakította félbe Carlisle anyámat. –De megkérdezhetem, hogy pontosan mi is vagy te?

- Carlisle- szisszentem fel és felpattantam a helyemről, de anyám megfogta a kezem és visszahúzott a fotel karfájára.

- Sajnálom, ha tolakodó voltam. Természetesen nem kell válaszolnod- magyarázkodott azonnal Carlisle, de anyám leintette.

- Nincs ebben semmi rossz. Bár a kíváncsiság rossz tanácsadó is lehet kedves Carlisle. Ezt ne feledd. Most viszont válaszolok neked.

- Mint látjátok, emberi alakom van. A hivatalos verzió szerint boszorkány vagyok anyám után. Egy olyan boszorkány, aki vámpír gyorsasággal bír, akinek az érzékei sokkal jobbak, mint egy vámpíré, egy vérfarkasé vagy akár egy alakváltóé. Minden különleges megvan bennem, ami a többi fajban. És még egy valami. A boszorkányok ereje. Halhatatlan vagyok, mégis emberi. Egy félvér vagyok Carlisle. Egy félvér, akiben minden fajból van egy kicsi. Vámpír, vérfarkas, alakváltó, boszorkány és ember. Az öt fajból egy teljesen más, új, egy hatodik faj alakult anyám ereje által.

 - Egy félvér.

- Pontosan. Akárcsak Bella. Vagy Eric, Elina és még néhányan. Nagyon kevesen.

- Akkor hogyan lehet ennyi katonája, testőre, -kérdezte Jasper. –Hűségesek, alázatosak. Mégis azt mondja, kevesen vannak.

- Fiam, kevesen vannak, akik olyanok, mint én. Nem azt mondtam, hogy kevés katonám van. Te pontosan tudod, miről beszélek, hiszen te magad mesélted el Carlisle-nak. Két féle képpen tudok átváltoztatni embereket. A boszorkány hatalmammal, mellyel a katonák többségét változtattam át. Ebben a kastélyban találsz vámpírokat, vérfarkasokat, alakváltókat, boszorkányokat és félvéreket is. De mind képesek lennének a saját fajuk ellen fordulni, hogy engem védjenek. Így lettek teremtve. Csak így biztosíthattam be, hogy hűségesek legyenek hozzám. 

- A vérével pedig a haláluk után olyanná változnak, mint amilyen ön. Egy kötelék, mellyel összeköti magát a teremtményeivel.

- Pontosan. Mondom, hogy sokat tudsz rólam Jasper.

- De tovább nem tudom. És a kötelékről sem tudok semmit.

- A kötelék szoros. Ahogy Bella érzi az érzéseidet Carlisle, úgy érzem én is az övét. Osztozom az érzéseiben, legyen az jó vagy rossz. Mindig tudom, mikor van rám szüksége, érzem, mikor van veszélyben, olyan, mintha egy lenne velem. Mintha egy része lenne a lényemnek. Mintha egyek lennénk. Ezért van, hogy hűségesek hozzám. Mert ezt érzik ők is. Ha hozzám hűek, akkor magukhoz is. Ők mind azt érzik, hogy megmentettem az életüket. Hogy nekem köszönhetnek mindent és ezáltal képesek lennének az életüket adni értem. 

- A Volturiról is hallottam.

- Őket nem én hoztam létre. Csak azért uralkodhatnak, mert Gregor így akarja. Aro sehol nem lenne, ha a bátyám nem engedte volna meg neki. Azonban Aro is egy közülünk. Hiába vámpír, őt én változtattam át. Ambiciózus és egyáltalán nem hűséges típus, de a teremtője ellen nem tehet semmit. Ezért lehettél náluk te is és a lányom is. Mert Aro fél. Tudja, hogy bármit tesz, arról tudok és félti a nyamvadt életét. Tisztában van vele, hogy addig lehet a vámpírok „királya”amíg én azt akarom. Ha nem úgy cselekszik, ahogy nekem tetszik, elbúcsúzik a hatalomtól és az életétől.

- És mi a legenda vége?

- A két fivérem még mindig életben van. Elyan-ról nem tudok semmit. Az utolsó információm, hogy visszaváltozott emberré Katherine egyik leszármazottja segítségével és újra emberként élt. Szerintem ahogy Katherine, ő is megöregedett és boldogan halt meg a családja körében. Nagyon szerettem őt is és becsültem a tiszta szívéért. Tudta, hogy a halál vár rá, ha én megszületek és mégis segített anyámnak. Mert ő nem akarta a halhatatlanságot. Nem akarta a bosszút. Csak a békét. Gregor és Michael viszont életben vannak. És a mai napig szövetkeznek ellenünk. Főként Michael. A vérfarkasai mindenhol ott vannak. Ezért kellett idejönnötök. Mert…

- Mert minden átváltoztatottamat megölték. Nem anyámat akarják, hanem engem. Miattam vagytok veszélyben.

- Nem igaz. Azért vagytok veszélyben, mert Bella a lányom és Carlisle az egyetlen életben maradt utódja. Michael volt apám első szülött fia, ő volt a „kedvence.” Az első fia és Michael is imádta apát. Éppen ezért akar mindenáron végezni velem. De eddig nem támadott meg ennyire nyíltan. A vámpírok még nem fordultak ellenem, de ha kiderül, mit tesznek a vérfarkasok és hogy ellenem indultak, akkor a vámpírok is csatlakoznak hozzájuk.

- Köszönöm a családom nevében is, hogy most itt lehetünk. Biztonságban.

- Nagyon sajnálom, de úgy érzem, el kell mondanom. Ha Carlisle nem Bella utódja lenne, sosem találkoztunk volna. De mivel a lányom fontos nekem, így ti is itt maradhattok. Mint azt láttátok, Eric kész tanítani benneteket. Szeretném, ha figyelnétek rá. Értesültem róla, hogy Elina lesz az idegen vezetőtök, aminek Eric nem fog örülni. Bella viszont ezt szeretné, mert bízik a barátnőjében és Eric-et is rávesszük, hogy ne legyen ellene kifogása. De nyomatékosan megkérek mindenkit, hogy tartsátok be Elina szabályait. Nagyon rendes lány, tiszteletre méltó, és ami a legfontosabb, a családom tagja. Az egyik lányom… ezért arra kérlek, úgy tiszteljétek, ahogy engem vagy Bellát. Ha egyetlen szóval bántani meritek, annak következményei lesznek az egész családra nézve- állt fel anyám a helyéről. Carlisle és a többiek mind rám néztek, de nem szólhattam semmit. Hiszen anyám csak azt kérte, amit én is megkövetelek a Cullen családtól. Tiszteletet Elina felé.

-Sajnálom Carlisle, de tisztában kelle lennetek a szabályokkal. Anyám felfedte előttetek a történetét bizalma jeléül. Védelmet és biztonságot ajánl nektek, tiszteletért és hűségért cserébe. Az árulásért viszont nagy árat fizethettek. Ezt tartsátok észben. És ahogy anyám, úgy én is nyomatékosan megkérlek rá benneteket, hogy ne bántsátok Elinát. Különben én sem tehetek értetek senkit. Nagyon könnyű kijönni vele, kedves és megértő lány, de a tiszteletlenséget nem tűri. Jó, ha elfogadjátok, hogy ő fölöttetek áll, erősebb és idősebb. Mellette biztonságban lesztek. Forduljatok hozzá bizalommal és ne legyetek ellenségek. Bízom benne, hogy kedvelni fogjátok, és nem lesznek problémák.

- Rosalie- szólította meg a szőke vámpírt anyám. –Ez főként rád vonatkozik. Tudom milyen ellenségesen viselkedtél a lányommal és nem tűröm el ezt a viselkedést senkitől. Eric, Elina és Bella a feltétlen bizalmam élvezik. Ha ők parancsolnak az olyan, mintha én tenném. Ha őket bántjátok az olyan, mintha engem bántanátok. Ezt jegyezzétek meg.

- Rendben- bólintottak mind és én elmosolyodtam.

- Bella, kérlek, hívd ide Elinát és Eric-et- nézett rám, majd leült a székébe az asztala mögé.

- Oké- kicsit gyorsan váltott témát, de hát ő ilyen. Kilépve a dolgozó ajtaján elindultam a folyosón egy emelettel feljebb, ahol a hálóhelységek vannak és megálltam az ajtó előtt, majd bekopogtam.

- Szabad- szólt ki Eric és én benyitottam a szobában. Az ágyon feküdtek mind a ketten, egymás mellett. Elina Eric mellkasán pihentette a fejét, míg a bátyám a hátát simogatta és boldogan ölelte magához szerelmét. Olyan meghitt volt a hangulat. Olyan aranyosak voltak együtt.  

- Bocs a zavarásért. Sajnálom, hogy megzavartam a pillanatot, de anya hívat titeket az irodájába.

- Mindkettőnket?- kérdezte Eli és felült az ágyon. Eric is követte a példáját.

- Igen.

- Nem tudod, miről lehet szó? –kérdezte Eric és felhúzta szerelmét az ágyról, majd felém indultak.

- Majd ő elmondja, de ne félj, nincs semmi baj- mosolyogtam rá, majd elindultam a dolgozó szobába nyomomban a bátyámmal és a legjobb barátnőmmel.