2013. november 13., szerda

14.fejezet- Érzések

Sziasztok!

És megérkezett végre a Friss. Remélem ezzel a fejezettel sem okozok csalódást. Remélem tetszeni fog majd. Utólag bocsánatot kérek mindenkitől, amiért megint csak ennyit késtem, de nincs rá jobb indokom csak az, hogy az idő ellenem dolgozik. 
De nem is untatlak titeket tovább. Jó olvasást kívánok mindenkinek. 
Puszi Hope

Miért ilyen nehéz a szerelem? Miért kell, hogy ennyire fájjon?

(Bella szemszöge)

Csendben feküdtünk az ágyon összeölelkezve és nem akartam elszakadni tőle soha. Hiszen egész eddigi életemben nem voltam ennyire boldog, mint most, itt a karjai között. Azonban a boldogságomat beárnyékolta a jövő gondolata.
-Ugye nem lesz vége soha?
- Soha- szorított magához még erősebben.
- Ne hazudj nekem Edwrad. Kérlek szépen. Nagyon jól esik, hogy ezt mondod, de ne hazudj nekem- ültem fel és mélyen a szemébe néztem.
- Én így érzem. Nem hazudtam.
- Akkor inkább ne válaszolj.
- Te kérdezted.
- Tudom- suttogtam és lehajtottam a fejem. –De nem kellett volna válaszolnod, amíg nem tudod az érzéseid valódiak-e vagy sem.
- Én biztos vagyok benne Bella- suttogta és ő is felült, hogy az arca az enyémmel egy vonalban legyen. Hideg ujjait pedig végighúzta ajkaimon.
- Hogy lehetsz biztos bennük, mikor pontosan tudod Carlisle gondolataiból, hogy működik ez az egész kötelék dolog? Annyira félek, hogy ez csak egy álom- bújtam hozzá újra. –Annyira félek, hogy egyszer elhagysz, mert rájössz, hogy nem jelentek neked semmit. Hogy nem vagyok olyan fontos neked, mint azt most képzeled.
- Ne gondolj ilyenekre kedvesem, kérlek.
- Pedig nem megy ki a fejemből Edward. Engedtem neked és az érzéseimnek. Feladtam mindazt, amit elterveztem veled kapcsolatban. Hagytam, hogy az érzéseim eluralkodjanak rajtam. Mellettem vagy most is, pedig azt mondtam távol kell maradnod tőlem. Már most fizikai fájdalmat okozna, ha el kellene válnom tőled. És mihez kezdek majd, ha nem egészen két hét múlva kiürül a vérem a szervezetedből és te már nem fogsz így érezni irántam? Hm? Hogyan fogom azt elviselni?
- Veled maradok akkor is, ha megváltoznak az érzéseim Bella. Ígérem neked.
- Nem fogadom el ezt az ígéretet- toltam el magamtól. –Ezt az egyet nem. Ha tényleg bekövetkezik az, amitől a legjobban félek, akkor majd valahogy túl teszem magam rajta, de nem engedem, hogy velem maradj szánalomból vagy egy ígéret miatt. Képtelen lennék úgy boldogan élni melletted, hogy tudom te nem vagy az és csak az ígéreted miatt vagy velem. Úgy nem, hogy tudom te már nem érzed ugyan azt, amit én. Önző vagyok, az igaz, de veled szemben nem tudok az lenni. Inkább elengedlek és látlak másnak az oldalán, minthogy mellettem legyél boldogtalanul. Ezt soha nem engedném meg neked Edward. Ezt az egyet soha.
- Majd megbeszéljük ezt akkor, ha itt az ideje. Most élvezzünk ki minden pillanatot.
- Igazad van.
- Persze hogy igazam van- dobott meg azzal a szívdöglesztő féloldalas mosolyával, amitől még a lábaim is remegni kezdenek. Még szerencse, hogy az ágyon fekszem és nem álok, mert lehet, hogy összecsuklottak volna a lábaim. –Tudtad, hogy nagyon pesszimista vagy?
- Igen. De ennyi szenvedés után hogy ne lennék az?
- Nagyon előre szaladtál. Mindig a legrosszabbra gondolsz.
- Mert annál már csak jobb jöhet.
- Ez igaz. De egyáltalán nem biztos, hogy az érzéseim változnak majd. Meglehet, hogy két hét múlva is így foglak szeretni, sőt még jobban- újra szorosan ölelt magához és én is így tettem. Igaza van. Még ha csak két hetem is van vele, akkor is ki kell élveznem minden percet. Biztosan pokolian fog majd fájni, ha elhagy, de megéri, ha két hétig boldog lehetek. Ha csak ennyi adatik nekünk és utána szenvedés vár, akkor is élvezni fogom. Valahogy csak talpra állok, ha tényleg bekövetkezik az elválás. Eddig is sikerült egyben maradnom, ezután is menni fog. Bízom magamban, hogy sikerül majd összekaparnom magam, ha újra padlóra kerülök. Viszont ha Edwardnak lesz igaza és mégsem változnak meg az érzései, akkor én lehetek a világon a legboldogabb. Kockáztatnom kell. Itt semmi nem biztos.


2 héttel később…

(Edward szemszöge)

Néhány napja szakadt meg a kötelék köztem és Bella között. Hogy ezt honnan tudom? Érzem. Már nem vonz annyira, már nem olyan erős a védelmező ösztönöm, mikor vele vagyok, mint két héttel ezelőtt. Fáj beismernem, de igaza volt. Mindent elrontottam a makacsságommal. Bella nagyon kedves, nagyon aranyos lány, rendkívül gyönyörű, de nem hiszem, hogy szerelmet éreznék iránta. Napok óta nem láttam. Egészen pontosan azóta, hogy megszakadt a kötelék köztünk. És nem érzem, hogy túlzottan hiányozna. Igen, megszoktam, hogy a nap nagy részében vele vagyok, de nem érzek rá késztetést, hogy azonnal megkeressem. Hiányzik, hogy beszélgessünk, mert rendkívül okos és figyelmes, de szerintem ez nem szerelem. Csak egyszerű szeretet. Mint amit Alice iránt érzek. Vagy a családom iránt. Hogy is hihettem azt, hogy szerelmes lehetek. Pont én. Egy lelketlen szörnyeteg.
-Nem vagy szörnyeteg Edward- jött az édes hang az ajtóból, mire azonnal odakaptam a tekintetem. De meg is bántam, mert összefacsarodott a halott szívem, mikor megláttam szomorú szemeit. Biztos voltam benne, hogy végig hallotta a gondolataimat. Biztos, hogy mindent hallott és nem csak az utolsó mondatomat.  
- Bella- suttogtam. –Én… nagyon sajnálom. De miért hallgatóztál?
- Te is ezt szoktad. Hallgatózol. Már akinél tudsz- mosolygott rám, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. –Bejöhetek?
- Persze, gyere csak- ütögettem meg magam mellett az ágyat.
- Nézd, én…- kezdtük egyszerre, amin jót mosolyogtunk.
- Kezd te- kértem.
- Ahogy akarod. Nos, hallottalak, így szerintem nagyon nincs miről beszélnünk. Ismerem a gondolataidat, az érzéseidet. Többet tudok rólad, mint te magad.
- Nem is tudom, mit mondjak.
- Ne mondj semmit. A szemed mindent elárul.
- Bella, én nagyon sajnálom. Elmondani nem tudom mennyire.
- Túlélem- eresztett meg egy gyenge mosolyt, de nem nézett rám. Megbántottam. Méghozzá nagyon mélyen. Most azért fáj neki, mert én önző és makacs voltam.
- Nem így akartam. Én csak…
- Te csak hallgattál azokra a hangokra, amik azt súgták, hogy szerelmes vagy. Nem tehetsz semmiről. Én voltam a buta. Előre tudtam Edward. Mégis belementem. Senki mást nem hibáztathatok, csakis magamat.  
- Bella.
- Hagyjuk, kérlek.
- Veled maradok. Nem hagylak magadra- kezem közé fogtam arcát, de ő elrántotta a fejét.
- Én nem akarom. Itt maradsz a kastélyban a többiekkel együtt, amíg csak szükséges a biztonságotok érdekében, de nem akarom, hogy mellettem legyél Edward. Úgy nem, ahogy eddig voltál.
- Megígértem, hogy nem hagylak el.
- Viszont nem fogadtam el az ígéreted. És nem változtatok a döntésemen. Pont ezt akartam elkerülni az elején. Nekem nem az ígéreted kell Edward, hanem a szerelmed. És ha nem tudod megadni nekem, akkor inkább nem kell tőled semmi. Nem fogom eldobni a büszkeségem az érzéseim miatt. Nem fogok magamhoz láncolni egy férfit, aki nem szeret. Pláne nem azért, mert ígéretet tett. Megmondtam neked két héttel ezelőtt, hogy inkább szenvedek mint hogy boldogtalan legyél Edward- felállt az ágyról.
- Bella. Olyan jó vagy. Nem mindenki reagálna így, mint te.
- Miért? Ha sikítoznék és ordítoznék, akkor megváltoznának az érzéseid? – nem gondolta komolyan a kérdést. Láttam a szemében. Szenvedett. Miattam. Mert nem tudom viszonozni az érzéseit. Pedig most annyira szeretném, ha én is éreznék iránta legalább egy kis szerelmet. De nem megy. Szeretem őt, de nem szerelemmel.
- Nem. Pedig mindent megadnék, hogy viszonozni tudjam azt, amit te érzel irántam.
- Van rá lehetőség, nem is egy, de sosem tenném meg. Soha nem láncolnálak magamhoz. Ha szeretsz és mellettem akarsz lenni az azért legyen, mert te így akarod. Nem bocsátanék meg magamnak, ha elvenném a szabad akaratod. Soha- suttogta és szemei csillogni kezdtek. De nem az örömtől, hanem a fájdalomtól. Egy pillanatra megengedte, hogy lássam a szemében a fájdalmat, a szenvedést. De aztán becsukta szemeit és az ajtó felé indult. –Egyszer te is megtalálod a boldogságot Edward. Nem vagy szörnyeteg csak te gondolod így. Meg fogod találni azt a nőt, aki szeret téged és akit te viszont szeretsz majd. És akkor ne engedd el. Ezt az egy ígéretet kérem tőled. Hogy nem fogsz a saját boldogságod útjába állni. Ígérd meg, hogy ha rátalálsz a szerelemre, nem hagyod elmenni. Ha megígéred, én is könnyebben túl leszek ezen az egészen.
- Te vagy a legjobb dolog az életemben. Te és a barátságod. Nekem ez mindennél többet jelent.
- Csak az a baj Edward, hogy én nem tudok rád barátként nézni.
- Pedig annyira hiányoznak a beszélgetéseink. Hiányzol te is.
- De nem úgy, ahogy én szeretném Edward. Nem annyira, ahogy te hiányzol nekem. Most még biztosan nem tudok rád barátként nézni. Egyszer talán, de nem mostanában. Majd ha én i találok valakit, aki enyhít a fájdalmamon. Majd akkor én is őszinte barátságot fogok érezni irántad. És ha így lesz megkereslek, mert egy barátra mindenkinek szüksége van.
- Megígéred?- kérdeztem, miközben kisimítottam arcából a haját.
- Ha te is megígéred, amit az előbb kértem.
- Megígérem.
- Nos, akkor én is- mosolygott rám, majd lábujjhelyre állt és adott egy puszit az arcomra.
- Bella- kaptam utána és magamhoz rántottam törékenynek tűnő testét. –Csak egy utolsó csókot. Kérlek- suttogtam, miközben tekintetemet le nem vettem ajkairól. Nem tudom miért kértem ezt, de nem is akartam most erre gondolni.
Bella nem mondott semmit. Már azt hittem többé nem is szól hozzám vagy elküld a pokolba a kérésem miatt. De nem így lett. Amilyen gyorsan csak lehetett átszelte a köztünk lévő aprócska távolságot és ajkait utoljára az enyémekhez érintette. Gyengéden, fájdalmasan. Ez valóban búcsú csók volt. Pontosan emlékszem a két héttel ezelőtti csókjainkra. Egyik sem volt ilyen. Mindegyik édes volt, odaadó, de ez szomorú és fájdalmas. Aztán hirtelen Bella már nem volt sehol. Ajkait nem éreztem az enyémeken, teste nem feszült neki az enyémnek. Bella már nem volt ott. Nem volt a karjaim közt. Mintha csak egy álom lett volna.

(Bella szemszöge)

Tudtam, hogy fájni fog. Tudtam és mégis ezt választottam. De legalább van mire emlékeznem. Hiszen ez a két hét mesébe illő volt. Annyi szeretetet és gyengédséget kaptam tőle, mint még soha, egyetlen férfitől sem. De sajnos nem volt igaz. Az érzései, az ígéretei nem voltak igazak. És még csak hazugsággal sem vádolhatom. Mert tudom, hogy azt érezte. Abban az időben valóban szerelmet érzett irántam. Hiszen éreztem. De csak a kötelék volt. Ismerem a mostani érzéseit is. Nem undorodik tőlem, sőt, talán még tetszek is neki, de nem szerelmes. A szerelmét mintha elfújták volna. Szeret, de csak barátként vagy testvérként. Nem érez irántam többet, mint a húga vagy a nővére iránt.
Egyenesen a szobámba siettem. Nem akartam beszélni senkivel. De ez a tervem nem jött be. Ugyanis Eric a szobámban volt. Ott ült, az ágyamon. Sajnálkozó tekintettel.
-Ne merészelj sajnálni- sziszegtem neki. –Ha csak ezért jöttél, akár mehetsz is. Nem vagyok kíváncsi a sajnálatra vagy szánakozásra. Senkitől nem fogom elviselni. Nem vagyok halálos beteg, hogy mindenki szemében a szánalmat lássam- keltem ki magamból. Eric lassan felállt az ágyról és elsétált mellettem. Már azt hittem nyert ügyem van, mikor szorosan magához húzott és a hajamat simogatta. Na itt szakadt el nálam az a bizonyos cérna. Mert amint megéreztem karjait magam körül, kitört belőlem a sírás. Arcomat a mellkasába temettem és úgy szorítottam magamhoz, mintha ő lenne az egyetlen, aki enyhíteni tudja a szívemben tátongó ürességet.
- Bocsáss meg nekem, kérlek.
- Miért? –szipogtam. Nem tudom miért kér bocsánatot. Nem ő tehet róla.
- Mert én biztattalak. Komolyan hittem benne, hogy nem csak a kötelék miatt érez így Edward. Sőt, Sophie is így érezte. Teljesen összezavarodtam. Azért mertelek biztatni, mert édesanyád elárulta, hogy Edward érzései sokkal mélyebbek, mint azt bárki gondolná. Azt hittem most minden jóra fordul körülötted, de tévedtem.
- Nem a te hibád volt. Én tudtam, hogy mire vállalkozom. Előbb-utóbb sikerül kimásznom ebből a gödörből csak nagyon mély. De ismersz. Marco-n is túltettem magam.  Ez is menni fog.
- De Marco halott. Abba bele kellett törődnöd. Viszont Edward nagyon is életben van. És itt van melletted. Túl sok lesz ez neked.
- Majd én segítek neki- libbent be az ajtón Elina. –Mellesleg, ha legközelebb ilyen titkos beszélgetéseket folytattok, legalább az ajtót csukjátok be. Tudjátok, vannak, akik szeretnek hallgatózni.
- Kicsim, miért jöttél?- kérdezte Eric szerelmétől, de engem még mindig nem engedett el. És szerencsére Eli sem volt az a féltékeny típus, főleg nem rám. Hiszen jól tudta, hogy Eric-et apámként, testvéremként szeretem és azt is tudta, hogy a férje is lánya vagy húgaként tekint rám. Már az elején elfogadta, hogy a mi kapcsolatunk Ericcel sokkal mélyebb mint bármelyik másik testvérpáré. Talán azért, mert nem csak a testvérem volt, hanem az apám is.
- Alice és Rosalie vásárolni szeretnének. Sophie pedig engedélyt adott rá. És tudni szeretném, hogy valamelyikőtök elkísér-e minket? Ha nem, az sem gond csak gondoltam megkérdezem.
- Én most biztosan nem- ráztam meg a fejem. –Most beszéltem Edwarddal és nem lenne éppen a legjobb döntés, ha most a közelében lennék. Inkább megyek és megkeresem anyát.
- Sophie éppen… Épp…
- Eli, mit csinál anya?- kérdeztem felhúzott szemöldökkel és elengedte Eric-et. Már valamivel jobban voltam. Legalább nem akart szétszakítani a fájdalom.  
- Hadsereget szervez a vérfarkasok ellen.
- Tessék? Minek?- morgott fel Eric és engem is nagyon érdekelt miért szervezkedik anya.
- Túlságosan közel vannak. Sophie óvintézkedéseket tesz az ügy érdekében.
- Miért nem szóltatok nekem is- háborodott fel Eric és elindult volna kifelé, de elkaptam a karját és visszarántottam magam mellé.
- Menj a feleségeddel. A városban is lehetnek páran. Vigyetek testőröket. De a Cullenek ne tudjanak semmiről. Ha lehet, feltűnés mentesen. Eric, kérlek, vigyázzatok rájuk.
- Sophie-val kell mennem. Nem óvhatom a Cullenjeidet. Fontosabb dolgom is van mint őket pesztrálni.
- Csak tedd amire kértelek. A város védelme sokkal fontosabb mint a hadsereg vezetése. A városból hamar eljutnak ide. Én majd elmegyek a csapattal helyetted. Most még szükségem is van rá. Kinyírok egy párat, aztán nyugodtabb leszek. Levezetem a feszültségem azokon a dögökön. Te pedig vigyázhatsz a feleségedre. Legalább nem kell miatta aggódnod. Tudom, hogy te sem tudsz koncentrálni ha nincs melletted.
- Nem, most majd miattad fogok aggódni. Pontosan tudom milyen vagy, mikor dühből harcolsz. Akkor vagy a legsebezhetőbb. Nem akarom, hogy bajod essen.
- Nem dühös vagyok, hanem iszonyatos fájdalmat érzek, amely belülről akar szétszakítani. Valahogy ki kell adnom magamból és erre most a harc a legalkalmasabb. Nagy különbség van a kettő között Eric. De egy napon a fájdalom elmúlik.
- De te nem akarod, hogy elmúljon. Ismerlek már, mióta megszülettél.
- Pontosan. Nem akarom, hogy elmúljon, mert így legalább van valami, ami arra emlékeztet, hogy megpróbáltam. Hogy boldog akartam lenni. És ez a fájdalom legközelebb emlékeztet majd arra, hogy eszembe ne jusson még egyszer belemenni ekkora hülyeségbe. 
- Bella.
- Csak óvd meg a várost, a feleséged és tüntesd el a korcsokat a családunk közeléből. Legalábbis azokat, akik a városban vannak. Ha te mész, fel tudod térképezni nagyjából mennyien vannak. Ma este telihold van. Át fognak változni. Időben érjetek haza, aztán testőrökkel együtt menj vissza és kutassatok át mindent. Eli te pedig maradj itt anyával és a Cullenekkel. Sokkal biztonságosabb.
- Ilyenkor teljesen olyan vagy mint Sophie.
- Csak hasonlítanom kell rá, ha a lánya vagyok. Nem?
- De. De vigyázz magadra Bella. Kérlek szépen.
- Tudod, hogy mindig vigyázok.
- Ha nem jössz vissza három napon belül, utánad megyek. És figyelni foglak minden pillanatban.
- Csak koncentrálj a feladatodra és én is a sajátomra. Három nap múlva pedig itthon leszek.
- Rendben- adott egy puszit az arcomra. Eli is megölelt, majd kivonszolta férjét a szobámból. Üzentem anyámnak gondolatban, hogy még ne engedje el a csoportot, amíg nem beszéltünk, aztán mikor megígérte, hogy megvár, elmentem fürdeni. Egy gyors zuhany után előkaptam a szekrényemből egy fekete farmert, aminek a comb része végig volt szaggatva, egy vörös toppot és egy szintén fekete háromnegyedes dzskeit. Magamra kapkodtam őket, aztán elővettem még egy fekete lapostalpú csizmát is. Még előszedtem a fekete-vörös köppenyemet, hogy még véletlenül se hagyjam itthon. Most nem volt kedvem az ékszerekhez. Hiszen csak azért öltöztem fel így, hogy ha áthaladunk a városon ne köppenyben és melegítőben kelljen végig vonulnom. Amúgy már rég felvettem volna egy melegítőt.
A hajamat összefogtam és lófarokba kötöttem, majd amint végeztem elindultam anyám után, aki mint az várható volt, az arénában készítette fel a harcosokat. Mély levegőt vettem, majd beléptem a terembe, mire minden szem rám szegeződött. Olyanok is, akikről fogalmam nem volt mit keresnek ott. Hiszen nekik nem itt kellene lenniük. Már régóta nem. 


Bella ruhái a köpeny nélkül. 

2 megjegyzés:

  1. Szia nagyon király a törid nagyon tetszik nekem :D :D :D
    mikor jön a kövi feji? egyszerűen nem tudok betelni vele :D :D :D
    csak így tovább :D

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Nagyon jó lett a fejezet.Nagyon aranyosak voltak az elején, csak a kapocs megszűnése ilyen hatással lett volna Edwardra? Szegény Bella, mit érezhet most ,amikor nem tud "elmenekülni" előle , legfeljebb, ha elmegy harcolni. De vajon sikerül kiadni magából az érzéseit, avagy más fog történni? Alig várom a folytatást.
    Nóci

    VálaszTörlés