16.fejezet-Egy új testőr

(Bella szemszöge)

Szörnyű volt végig nézni, ahogy meghalnak a katonáink és én nem tudtam ellene tenni semmit. Teljesen tehetetlen voltam. Mindössze arra volt erőm, hogy saját magunkat védjem és azt sem teljesen, ugyanis miután az erőm elfogyott és magukra maradtak a katonáink, minket is megtaláltak a farkasok. Az volt a szerencsénk, hogy még nem kelt fel a hold, különben mind a hárman meghaltunk volna. És a félvér meg is halt. Az életét adta értem, amit nem fogok elfelejteni soha. Épp egy farkassal harcoltam, mikor összecsuklottak a lábaim, szinte minden erő kiszállt belőlem. Már azt hittem meghalok, mikor valaki elém ugrott és a sajét testével védelmezett engem. Paul és a félvér- nem tudom a nevét, ezért nevezem félvérnek- is a segítségemre siettek és a nő gyorsabbnak bizonyult. Egyetlen csapással végzett azzal a farkassal, akivel éppen harcolt, aztán elém ugrott, de a támadást már nem tudta hárítani. A farkas megölte őt. Ezután Paul végzett azzal a szörnyeteggel. Így maradtam én élve, miközben helyettem meghalt egy ártatlan. Ha nem makacskodom, lehet, hogy az a nő még mindig élne. És nem csak ő. Bele se merek gondolni, mennyi ártatlan halt ma meg.

-Királynőm, vissza kell mennünk. Hogy érzi magát?- kérdezte Paul. Egy elhagyatott barlangban voltunk, ott bujkáltunk, ugyanis időközben felkelt a hold és a farkasok is átváltoztak.

- Testileg úgy érzem megerősödtem, de lelkileg… az a sok ártatlan élet- ráztam meg a fejem, hátha el tudom űzni a gondolataimból azt a sok arcot. De hasztalan volt, mert mindig visszatértek.

- Királynőm…

- Tudom, mennünk kell- álltam fel a szikláról, majd Paul-ba kapaszkodtam. –Teleportálni fogunk. Próbáltad már?

- Nem, de nem hiszem, hogy jó ötlet. Így is elég kimerült.

- Pedig nincs más választásunk. Ha kitesszük innen a lábunkat, azonnal meghalunk. Még csak az erdőig sem jutunk el, nem hogy a kastélyig. Szóval vagy meghalunk vagy hajlandó vagy velem jönni. Nincs több lehetőséged.

- Rendben- adta meg magát.

- És még egy dolog. Ha kettesben vagyunk ne hívj királynődnek. Tulajdonképpen megmentetted az életemet és nekem teljesen mindegy hogy kötelességből vagy más okból, de megtetted, így gyakorlatilag az adósod vagyok. Szeretném, ha barátodként tekintenél rám.

- Nem tehetem királynőm. Ez nem helyes.

- Csak akkor, ha magunk közt vagyunk. Nem kérem, hogy szegülj szembe anyám akaratával, de kérlek, ne magázz. A nevem Bella. Utálom a „királynőm” megszólítást.

- Rendben van Bella- mosolygott rám.

- Köszönöm. És ne feledd, az adósod vagyok. Kérhetsz tőlem bármit, megkapod. Persze csak ha teljesíthető a kérésed- én is rámosolyogtam, majd felé nyújtottam a kezem, ő pedig elfogadta azt. Aztán a kastélyra összpontosítottam, azon belül is a szobámra. Nem kellett sokat várnunk, már ott is voltunk a szobámban.

- Sosem voltam még itt.

- Nem sokan jutnak el a szobámba.

- Ez a te szobád? –ámuldozott, majd körbenézett.

- Igen. Miért?

- Sokkal nagyobb, mint a miénk. Szerintem 4-szer vagy 5-ször akkora, mint lent egy alagsori szoba a katonáknak.

- Szerintem ezzel te tisztában voltál.

- Mindig is tudtam, hogy másabbak a felső emeletek, de hogy ennyire.

- Ez a szoba csak az enyém. Ide csak az léphet be, akinek én megengedem- épp hogy befejeztem a mondatot az ajtó kivágódott és Eric, valamint anyám aggódó tekintetével találtam szembe magam.

- Bella- sikított fel anyám, majd a nyakamba vetette magát. –Annyira féltem, hogy bajod esett. 

- Én meg miattatok aggódtam.

- Sokan voltunk. Ráadásul keresztülhúztuk a számításaikat azzal, hogy te az erdőbe mentél, míg a bátyádék a városban irtották ki őket. Így megakadályoztuk, hogy bevegyék a kastélyt. De nem tudtam, hogy sikerrel jártatok-e. Nem érzékeltelek sehol és a katonák többségét sem. Akik épségben visszaértek, nem tudtak rólad semmit. Annyira aggódtunk.

- Paul miatt élek még. Ő és a másik félvér mentett meg. Tényleg, hogy hívták? –fordultam Paul felé.

- Maria volt.

- Maria mentett meg. Harc közben elvesztettem az uralmat a testem felett és majdnem meghaltam, de ő elém ugrott és megmentett. Ő halt meg helyettem. Pedig nekem kellett volna.

- Ne mondd ezt.  csak eg volt a sok közül. Ő pótolható. De te nem. Belehaltam volna, ha neked bajod esik.

- Itt vagyok.

- Eric, fiam, vezesd le Paul-t a többiekhez, hogy megvizsgálják fizikailag és mentálisan is. Tudnunk kell nem-e történt valami, ami…

- Nem. Ő végig velem volt. Őt nm harapták meg, nem irányítják. Én magam figyeltem és nem viselkedett furcsán.

- Akkor sem itt a helye.

- Anya- csattantam fel mérgesen. –Ő mentette meg az életemet. Ha nincs ott velem, most én sem lennék itt. Nem viselkedhetsz így vele. Inkább hálásnak kellene lenned. És azt akarom, hogy itt maradjon. Hogy a testőröm legyen. Nem engedem vissza a katonák közé. Nem engedem, hogy újra az életét kockáztassa.

- De ez a dolga- ellenkezett Eric is. –Ezért teremtették.

- De engem nem érdekel. Őt akarom testőrömnek- fújtattam mérgesen. Majd eszembe jutott a legutolsó érvem, ami miatt biztosan beleegyezik a dologba. –Gondolj bele anya, egy állandó testőr, akinek csak az a dolga, hogy engem figyeljen, hogy védelmezzen. Te is nyugodtabb lennél, ha nem járkálnék egyfolytában egyedül. És Eric sem jöhet mindig velem. Nincs igazam? –tettem fel a kérdést a legártatlanabb tekintetemmel. 

- Egy feltétellel- tette fel az ujját.

- Mi lenne az?

- Az, hogy nem lógsz meg előle és egyedül nem mész sehova. Ha nem így lesz, visszamegy a katonák közé és újra azt teszi, amire kiképezték.

- Rendben- mosolyogtam rá. –Megígérem.

- De most akkor is el kell mennie, mert szeretnék veled beszélni. Elina drágám, kérlek adj Paul-nak egy új szobát a többi testőré mellett.

- Természetesen. Paul, gyere velem- azzal mind a ketten eltűntek és mögöttük becsukódott az ajtó. Nagyot sóhajtva beszélni kezdtem.

- Van náluk egy boszorkány. Nagy hatalommal. Képes volt egy olyan cellát létrehozni, amiben nem működik a mágia. Semmilyen természetfeletti erő. Nem tudom ki a boszorkány és azt sem miért segít nekik.

- Csak egyetlen ilyen boszorkány létezik a világon.  Csakis egy valaki képes elvégezni egy ilyen bonyolult és erős varázslatot rajtunk kívül.

- Ki az?

- Azzal neked nem kell foglalkoznod. Majd én megkeresem.

- Anya. Mondd el- szóltam rá mérgesen.

- Az a boszorkány… ő… ő Katheine leszármazottja. A kiköpött mása a testvéremnek. Már találkoztam vele és elengedtem. Soha nem bántam még annyira semmit, mint azt, hogy hagytam őt elmenni.

- Nem mondtad, hogy vannak még leszármazottjai a testvérednek. Főleg nem neki. Az alakváltókról tudtam, hiszen csak így maradhatott fent a faj, de… de nem csak a testvéred volt egyedül boszorkány. Azt hittem…

- Nem tudhatsz te sem mindent.

- De ez nem akármi anya. Ez egy nagyon fontos tény.

- De ő tudta, hogy én ki vagyok. Hiszen minden generáció ismerte a történetünket. És mind megesküdtek rá, hogy kiirtják a vérfarkasokat és a vámpírokat. Ezért biztos vagyok benne, hogy nem önszántából segít nekik. Van valami, amiért cserébe megtesz nekik mindent. Valami, ami fontosabb a hűségnél.

- Egy családtag…

- Talán. Amint felkel a nap, megpróbálom megtalálni őt. Egyelőre még csak mentálisan. Amint megtudom hol van érte megyek. Meg fogom őt találni és visszahozom. Ha mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy én akarom, neked kell átvenned mindent. Neked kell befejezned azt, amit én elkezdtem. Azt, amit anyámnak megígértem. Meg kell tenned Bella.

- Ha nem jössz vissza, abba belehalok anya- suttogtam.

- Erős vagy Bella. Sokkal erősebb, mint azt te gondolnád. De majd csak az után fogsz rájönni, ha én már nem leszek. Mielőtt elmegyek mindent megtanítok neked, amit én tudok. Minden tudásomat neked adom. Minden emlékemet megosztom veled, hogy tudd kit mikor és hol hol találsz. Megtudod, kik azok, akik segítenek téged, hogy kik hátráltatnak, kikre számíthatsz és még rengeteg mindent. Mielőtt elmegyek mindenre fény derül majd. Nem lesz olyan, amit ne tudnál. Megígérem. De cserébe a szavadat akarom. Azt akarom, hogy mondd ki Bella. Gyerünk.

- Nem megy- ráztam meg a fejem.

- Úgy tanítottalak, ahogy engem az anyám. Mindig tisztában voltál vele, hogy egy napon meghalok. Tudtad, hogy eljön az a pillanat. Lehet nem most lesz, de fel kell készülnünk a legrosszabbra is. Márpedig Katherine utódja Lena nagyon erős. Gyermekkora óta gyakorolja a mágiát, nem úgy mint én. Az én boszorkány tudásom sokkal kevesebb, mint az övé. És ha bekerülök abba a cellába akkor a vérfarkasok ölnek meg. Nem lesz rá semmilyen lehetőségem, hogy megvédjem magam. Sebezhető leszek. És ezt ki fogják használni. 

- Belehalok, ha elvesztelek.

- Nem halsz bele. Ha fáj, engedd el. Kapcsold ki. Eric vissza fog hozni. De mindaddig, amíg emberi vagy nem fogod tudni megölni őt. Mert ismered azt, aki mindezek mögött áll.

- Ki ő?
- Mielőtt elmegyek elárulom neked. Nagyon meg fogsz lepődni. Hidd el nekem.

- Miért én?

- Mert te az én lányom vagy. Egy valamit ne feledj el soha. A véred. Az a megoldás mindenre. A véred menti majd meg az életedet.

- Mit jelent ez?

- Idővel rá fogsz jönni. Nem mondhatom el neked. Magadnak kell kitalálnod.

- Miért csinálod ezt velem? –suttogtam megtörten.

- Nem én akartam. Ezt kaptam. Próbáltam jó anyád lenni és tudom, hogy nem mindig sikerült, de nagyon szeretlek téged. Te voltál a legjobb dolog az életemben és teljesen mindegy ki mit mond. Miután én nem leszek, nagyon sok mindent megtudsz majd rólam és magadról is. Olyanokat, amikért lehet, hogy örökre meggyűlölsz és elátkozol majd, de tudnod kell, hogy nem számít, mert én szeretlek és szeretni foglak, amíg csak élek. És mindent azért tettem, hogy neked jó legyen. Sajnálom, ha ezzel bántottalak téged. Az volt a legutolsó, amit akartam, hogy te szenvedj. Te vagy nekem a legfontosabb.

- Anya, miért mondod ezeket? Megijesztesz!

- Csak szeretném, hogy ha mindent megtudsz képes legyél megérteni mit miért tettem és talán egy napon képes leszel majd megbocsátani is. 

- Sophie, segíteni fogok neki. Megígérem- szólt közbe Eric mielőtt bármit mondhattam volna, bár úgy éreztem most nagyon nehezen akarnak jönni a szavak. –És nem hagyom, hogy meggyűlöljön téged.

- El kell fogadnod az érzéseit fiam. Nem tehetsz ellenük semmit.

- De nem fogom hagyni, hogy gyűlöljön téged.

- Nincs semmi, ami miatt meggyűlölnélek. Hiszen az édesanyám vagy. Bármit is tettél, nincs jogom ítélkezni feletted.

- Minden jogod meg van hozzá.

- Nem, nincs. Mindent miattam tettél.

- Ezt majd akkor mondd, ha már mindent tudsz. Addig könnyen vagy. De akkor nem biztos, hogy képes leszel ilyen tiszta fejjel gondolkozni. Hidd el- azzal elindult kifelé, de az ajtó előtt még megállt és visszaszólt- Holnap kezdjük a kiképzésed Bella- nézett még hátra a válla felett, majd elhagyta a szobámat. Utána nem sokkal Eric is kiment és én magamra maradtam a gondolataimmal. Volt min gondolkoznom. Hiszen ötletem sem volt mire gondolhatott anyám. Mit tett, ami miatt meggyűlölhetem? Ötletem sem volt rá.

Azonban nem lehettem sokáig egyedül, mert nem sokkal Eric távozása után halk kopogásra kaptam fel a fejem és mielőtt megszólalhattam volna az ajtó kinyílt és egy kócos fejet pillantottam meg. 

Sziasztok!

Hát, ennyi lett volna. Na, mit szóltok hozzá? Hogy tetszett? Milyen volt?

A frissel kapcsolatban: Nem biztos, hogy jövőhéten tudok újat hozni, de igyekezni fogok. 

Írjatok. Puszi Hope