8.fejezet

Sziasztok!

Tudom, megint későn jött a friss, de most itt van. Sajnálom, amiért nem tudok sűrűbben újat hozni. De remélem ez is tetszeni fog.
Jó olvasást: Hope

 A szerelem azt jelenti, hogy boldognak akarjuk tudni a másik felet, még akkor is, ha az illető nem lehet a miénk.

(Bella szemszöge)

Hihetetlenül jó érzés volt újra szórakozni újra kikapcsolni és emberek között lenni a nélkül, hogy attól rettegnék, bármelyik pillanatban megölhetek valakit. Újra élvezhetem az életet és ha csak egy kis időre is, de a régi önmagam lehetek.

-Bella, talán nem kellene többet innod. Ez túl sok lesz- szólalt meg mellettem Edward, mikor a számhoz emeltem a poharat.

- Nem, nem lesz sok. Egyébként meg ne törődj velem. Menj haza és keresd meg a kis feleségedet és szórakoztasd őt. Engem meg hagyj békén- azzal ott hagytam őt és tovább indultam.

- Helló szépségem, akarsz táncolni –kérdezte egy idegen pasas. Megfordultam és szembe találtam magam egy nagyon is helyes sráccal. Bár Edwardot nem körözte le, de azért tényleg jól nézett ki.

- Miért is ne- letettem a poharat és a parkettre mentem. Már egy jó ideje táncolhattunk, mikor Reni jelent meg mellettünk.

- Bella, figyelj. A bátyád aggódik miattad. Kérlek, menjünk haza. Most már tényleg elég lesz.

- Reni, legalább te ne rontsd el a kedvemet. Mondd meg Will-nek, ha haza akar menni, menjen nyugodtan. És mehettek ti is. Én még maradni akarok.

- Hát jó…- majd fogta magát és elment.

- Ki volt ez a csinibaba? Csak nem a testvéred?

- Nem. Ő a barátnőm, de nagyon úgy látszik, nem szeretné, ha jól érezném magam.

- Ne aggódj, majd én gondoskodom a jókedvedről- hajolt hozzám közelebb. Már majdnem megcsókolt, mikor valami kattant az agyamban. Már csak arra volt időm, hogy elfordítsam a fejem, így csak egy arcra puszit kaptam. Azonban mielőtt még bármit is tehettem volna, hirtelen a srác karjai eltűntek rólam és helyette két hideg kéz szorított magához a derekamnál fogva.

- Mégis mi a jó fenét képzelsz?- förmedt rá a sráncra Edward.

- Mégis ki vagy te? Nem tartozom neked magyarázattal- válaszolt.

- Ahhoz neked semmi közöd, hogy ki ő- jelent meg bátyám is a többiek társaságában. - Legyen annyi elég, hogy én leszek a legrosszabb rémálmod, ha nem hagyod békén a húgomat.

- Hé, haver. Én nem akarok semmi balhét. A legjobb lesz, ha elmegyek. Bocs cica, ez így nekem nem éri meg- intézte hozzám utolsó szavait, majd eltűnt.

- Mégis mit művelsz te itt? –förmedt rám szeretett bátyám.

- Jaj, bátyus. Ne reagáld túl a dolgot. Csak jól érzem magam. Ti viszont most elrontottátok a bulit, de tudod mit? –kérdeztem tőle nevetve. –Megbocsátok neked, ha hozol nekem egy italt.

- Felejtsd el. Nem iszol ma többet. Edward, megkérhetnélek rá, hogy vidd haza? –kérdezte.

- Ne máááááár- nyavalyogtam.

- Persze. És ti?

- Nekem programom van estére, és ha jól tudom a többieknek is. Reni meg Oli pedig elmennének vadászni.

- Értem. Hazaviszem, de mit csináljak vele? Hisz részeg.

- Héééé, én nem vagyok részeg. Csak kicsit többet ittam a kelleténél- vigyorogtam.

- Dugd be hideg víz alá, aztán csinálj neki egy erős kávét, majd várd meg míg elalszik. Utána nem lesz vele semmi gond. Reggelre kialussza magát és addigra otthon leszek én is.

Drága bátyuskám kiadta az utasításokat és mivel ma mindenkinek sürgős és halaszthatatlan elintézni valója akadt, így Mr. Komolysággal kellett hazamennem. Be kell vallanom, fogalmam sincs, hogy jutottunk ki a kocsihoz. De valószínűleg elaludhattam a kocsiban, mert mikor legközelebb kinyitottam a szemem, már otthon voltunk. A Cullen villa teljes sötétségben állt. Így gondolom nincs itthon senki.

Edward minden szó nélkül segített ki a kocsiból.

-Mi van veled? Egész este annyira komoly voltál. Csak azt ne mondd, hogy hiányzott a kis feleséged és nélküle nem tudod jól érezni magad.

Megrázta a fejét, de még mindig nem szólt egy szót sem. Bevitt a hálószobámba, és levette rólam a csizmámat. Azután a fürdőszoba felé taszigált.

-Elrontottad az estémet- nyavalyogtam. –Miért kell mindig mindent elrontanod?

- Bella, nem tudod, mit beszélsz. Részeg vagy, bár be kell vallani, neked még ez is jól áll- mosolygott rám.

- Azt mondják, a gyerekek és a részegek mindig igazat beszélnek. Na, ha már elszúrtad az estém, neked kell szórakoztatnod. Hozz nekem egy pohár vörösbort vagy valamit- mosolyogtam rá.

- Nem. Csinálok neked egy jó erős kávét, hátha attól kijózanodsz. –Csibészesen elmosolyodott, majd hirtelen valami hideget éreztem a fejemre folyni. Ijedtemben felsikoltottam. Mikor már csurom víz voltam, tudatosult bennem, hogy rám engedte a hideg vizet. Na megállj Edward Cullen. Ezért még megfizetsz. Ő még mindig nevetett.

Elkezdtem kihámozni magam a ruhákból, de még csak a kabátomat és a kiegészítőket vettem le, amikor Edward megköszörülte a torkát.

-Én azt hiszem, csinálok neked kávét- azzal már el is tűnt a fürdőszobámból.

Én pedig a hideg víz mellé engedtem magamnak egy kis meleget is, hogy le tudjak zuhanyozni. Gyorsan lekapkodtam magamról, ami még rajtam volt majd beálltam a zuhany alá. Egy jó fél óráig áztattam magam aztán mikor megéreztem a frissen főtt kávé illatát kiszálltam a zuhany alól és magam köré tekertem egy törölközőt. Egy szál törölközőben sétáltam ki a szobámba és ott találtam Edwardot és láss csodát, egy bögre volt a kezében. Odamentem hozzá és kivettem a kezéből a bögrét. Ám mielőtt beleittam volna, az eltűnt a kezemből és nem éreztem mást, mint Edward testét. Karjai szorosan öleltek át, ajkai az enyémeken és nyelve bebocsátást kért a számba. Én pedig bolond lettem volna megtagadni tőle ezt az engedélyt. Gyengéden megcsókolt. Először még nagyon gyengéden csókolgatott, majd egyre hosszabbá váltak csókjaink, míg végül már nyelveink is vad táncot jártak. Olyan volt, mintha áramot vezettek volna belém, és ez átviharzott volna a testemen. Edward még közelebb húzott, míg én a hajába túrtam. Halkan felsóhajtottam, Edward pedig kéjesen felnyögött. Addig csókolóztunk, amíg én már nem kaptam levegőt. De Edward nem hagyta abba. Ajkai a számról az arcomra vándoroltak, majd le a nyakamra. Végighúzta a nyelvét a nyakamon, kínzóan lassan, és én beleborzongtam. Olyan közel húztam magam Edwardhoz, amennyire csak tudtam, de még mindig nem éreztem elég közel magamhoz. Vadul téptük egymás ajkait és nem tudtam semmire sem figyelni csak és kizárólag rá. Teljes mértékben kitöltötte gondolataimat. Már csak azt vettem észre, hogy eltűnt rólam a törölköző és hangos reccsenéssel Edward ruhái is megadták magukat, de aztán semmi. Teljesen átadtam magam a már oly régóta elfojtott vágyaimnak.

Reggel kissé fáradtan ébredtem fel. Szörnyen fájt a fejem, szédültem, és ha ez még nem elég, fogalmam sincs, mi történt tegnap este. Jaj, ne. Ne… ne… ne már megint túl sokat ittam. Nem. Vajon miket művelhettem már megint, és egyáltalán hogy kerültem haza? Vagy még jobb kérdés, hogy kerültem az ágyamba?

Óvatosan kiszálltam az ágyból, de miközben a fürdőszoba felé mentem, belerúgtam valami keménybe. Lenéztem és ott volt a földön egy bögre. A szőnyeg pedig tiszta folt volt. De mi borulhatott ki? Majd tovább folytattam az utamat. Gyorsan lezuhanyoztam, majd magam köré tekertem egy törölközőt és úgy mentem keresni magamnak valami ruhát. Előhalásztam egy fekete-fehér csíkos hosszú ujjú pulóvert, aminek elég mély dekoltázsa volt, egy fehér farmert és egy fekete bokacsizmát. Visszamentem a fürdőbe, megszárítottam a hajam, tettem fel egy enyhe sminket és felvettem a kiválasztott ruhákat. Előkerestem a volturi címeres gyűrűmet, majd lementem a nappaliba. Azonban odalent nem találtam mást, csak a bátyámat. Hajjaj. Ez már rosszul kezdődik. Úh… vajon miket műveltem tegnap. A francba, miért nem emlékszem semmire?

-Végre felébredtél- hangja nagyon komoly volt. Túlságosan is komoly. Inkább nem mondtam semmit. Egyenesen a kanapéhoz mentem és leültem mellé.

- Tudod te, hogy egyáltalán mit csináltál tegnap este?

- Nem- suttogtam.

- Valahogy gondoltam. Hiszen annyira részeg voltál, hogy áá… hagyjuk inkább. Megígérted legutóbb, hogy több ilyen nem lesz.

- Will, ne haragudj, kérlek. Én, én nem tudom mi történt tegnap. Egyszerűen csak boldog voltam. És szerettem volna jól érezni magam. Amúgy is. Te vettél rá erre az egészre. Én eleve el sem akartam menni.

- Bella. Én csak féltelek téged- lágyult meg a hangja. –Nem szeretném ha bajod esne. És azt sem akarom, hogy a tegnap este megismétlődjön. Tudom, hogy felnőtt vagy, de ez felelőtlen viselkedés. Tudod mihez vezetett legutóbb is. Én csak nem akarom, hogy megismétlődjön. Nem akarom, hogy szenvedj.

- Tudom, és hálás is vagyok érte. Viszont most ünnepélyesen megígérem neked, hogy nem fordul elő többet. Tulajdon képpen mi is? –kérdeztem mosolyogva.

- Bella…. Minden utadba kerülő pasival táncoltál. Ezzel még nem is lett volna semmi gond, de ahogy egyre többet ittál, annál többet engedtél meg nekik. Hiába kértünk, hogy ne igyál, nem hallgattál senkire. A végén pedig Edwardnak kellett hazahoznia. Tényleg, sikerült kijózanítania téged?

Ahogy Edward nevét meghallottam, mintha kitisztult volna az agyam. Hirtelen eszembe jutott, minden. A fürdő… a kávé a szőnyegen… aztán az ágy… minden. Jézusom. Én lefeküdtem Edwarddal. Nem, nem ez lehetetlen. Ilyen nem fordulhat elő. Istenem kérlek, mondd, hogy ez csak egy rossz tréfa. Nem történhetett meg. Kérlek, istenem, kérlek.

Miközben én magamban könyörögtem, Will a válaszomat várta. Mégis mit mondhatnék neki? Á, persze sikerült kijózanítania olyannyira, hogy le is feküdtem vele? Nem. Ezt ő nem tudhatja meg, mert biztos kitekerné Edward nyakát. Így aztán a legkézenfekvőbb választ adtam neki.

-Nem igazán emlékszem a tegnap estére. De hol vannak a többiek? –tereltem a témát.

- Esme, Carlisle, Isadora, Ana meg Oli még nem jöttek vissza a vadászatból. Emmett és Rosalie még az este eltűntek valahova. Alice és Jasper valahol az erdőben vannak, Edward pedig a szobájában. Én meg csak miattad jöttem haza. Szerettem volna látni, hogy vagy, de most már megyek.

- Igen? És szabad tudnom, ki miatt hagysz itt engem egyedül?- néztem rá durcásan.

- Egy csodálatos lány miatt. Egy gyönyörű és elbűvölő hölgy miatt, de nem leszel egyedül. Edward itthon van és ha szükséged van rám, csak hívj.

- Hogy hívják?

- Caroline. De többet nem mondok. Majd délután találkozunk- mondta. Adott egy puszit a homlokomra, majd el is tűnt. Felhúztam a lábaimat és a térdemre hajtottam a fejem.

- Jól érzed magad? –hallottam meg Edward hangját.

- Nem –suttogtam. –Mondd, hogy nem történt meg. Mondd, hogy csak álmodtam –néztem rá könyörgő szemmel.

- Nem mondhatom- suttogta ő is. –Én nagyon sajnálom. Nem akartam kihasználni a helyzetet. Kérlek, ne har…

- Ne kérj bocsánatot. A francba is. Nem a te hibád. Én legalább annyira akartam, mint te. De erről nem tudhat senki. Nem akarom, hogy bárkinek is elmondd. Ez a mi kettőnk titka lesz. És felejtsük is el. Csak egy botlás volt, semmi több.

- Tényleg ezt akarod? Elfelejteni? –kérdezte.

- Igen –suttogtam lehajtott fejjel.

Bár ezt mondtam, egyáltalán nem így gondoltam. A lelkem mélyén szörnyű fájdalommal járt kimondanom ezeket a mondatokat, de tudom ez a legjobb mindenkinek. Neki felesége van, én pedig nem számítok. Amúgy is hamarosan hazamegyünk, és soha többet nem látom majd őt.

-Rendben van. Ha tényleg így gondolod, legyen.

- Igen, ezt akarom. És szeretném, ha ezek után, ha lehetséges ugyanúgy viselkednénk egymással, mint eddig. Nem szeretném, ha bárki is rájönne valamire.

- Nem hiszem, hogy ez lehetséges lesz- vámpír sebességgel előttem termett és a karjai bilincsként öleltek körül. –Szerinted képes leszek téged valaha is elfelejteni? A csókjaidat… a tested melegét…

- Edward, hagyd abba, kérlek. Felejtsd el. Ez csak egy botlás volt és többször nem fog előfordulni. Mindketten felnőttek vagyunk és megvan a saját életünk. Neked ott van a feleséged. Gondolj rá mekkora fájdalom lenne neki, ha megtudná.

Eltoltam magamtól, majd egyenesen a szobámba mentem. Magamra zártam az ajtót és az ágyra vetettem magam. Szorosan behunytam a szemem és próbáltam nem sírni. Hiszen az a fájdalom, ami bennem van, elviselhetetlen. Szeretem Edwardot teljes szívemből, annyira, amennyire egy nő szeretni képes. És mégis azt kérem tőle, felejtsen el és tegyen úgy mintha mi sem történt volna. Mert lehet, hogy most nem, de később bűntudata lesz a miatt, amit a feleségével tett. Aztán majd szép lassan elfelejti és újra boldog lesz Isadorával. De én ezt nem akarom végig nézni. Amilyen gyorsan csak lehet haza akarok menni. Amint hazaér Carlisle beszélek vele és ha lehet, még a héten visszamegyek Volterrába. A bátyámtól nem akarom elvenni a lehetőséget a boldogságra, de én nem maradok itt egy teljes hónapig.

Este mindenki otthon volt. Igazság szerint már délután hazaértek, de nekem nem volt erőm lemenni. Nem akartam látni Edwardot, ahogy a feleségével van. Csak még nagyobb fájdalmat jelentene számomra.

De most kénytelen leszek kidugni az orromat a szobából, ha beszélni akarok Carlisle-val. Így hát nagyot sóhajtva keltem fel az ágyról és sétáltam át Carlisle irodájába. Bekopogtam és egy „szabad” után beléptem. Leültem és beszélni kezdtem.

-Carlisle, tudod, hogy szeretek itt lenni. Szeretlek benneteket és nem szeretnélek megbántani, de azt akarom kérdezni, mikor mehetek haza?

- Miért? Valami baj van? Nem érzed itt jól magad? Történt valami?

- Nem, semmi. Csupán annyi, hogy hiányzik a családom. Szeretnék már otthon lenni. Túl sok nekem ez a távolság. Ennyi az egész.

- Értem. Szerintem már készen álltok. Elég jó az önuralmatok, és Alice beszámolt a tegnapról. Azt mondta, nem történt semmi és tökéletesen bírtátok az emberek közelében. Így, ha menni szeretnétek, nem tartalak itt benneteket. Bár megszerettelek titeket és örülnék, ha maradnátok, de ha menni akartok…

- Nem. Csak én mennék. A többiek maradnának. Tudod, szükségem van anyára meg apára. Túl sok minden történt és mellettük akarok lenni. Sajnálom. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem szeretek itt lenni, de ők a…

- Bella, kérlek. Ne magyarázkodj. Megértem. Ők a családod, az édesapád, a mamád, nem kell magyarázkodni. De tudd, hogy itt mindig szívesen látunk. Bármikor jöhetsz illetve jöhettek. Mindig számíthattok ránk. És mikor szeretnél indulni?

- Holnap a legelső géppel. Köszönöm Carlisle. Mindent. A türelmedet, a segítséged és a kedvességedet. Persze az egész családodnak. És ha bármikor bármiben tudunk segíteni, ne habozz felkeresni. Számomra olyanok maradtok, mint a második családom és nem szeretném, ha ez megszakadna. Köszönök mindent- öleltem át, majd távoztam az irodából. Akkor már holnap a legelső géppel hazamegyek. Így lesz a legjobb mindenkinek.

- Isabella Hope Volturi- mennydörögte bátyám. –Azonnal gyere le, mert ha én megyek fel, abban nem lesz köszönet.

Tudtam, hogy mindenki hallotta a beszélgetést. Ezért mély levegőt vettem és a nappaliba mentem, ahol mindenki lent volt. Persze Carlisle-t kivéve.

- Tudom, hallottad és nem értesz vele egyet. De én döntöttem és nem tudsz megállítani.

- Ha megállítani nem is, de veled megyek. Egyáltalán miért akarsz ilyen gyorsan itt hagyni mindent?

- Hidd el, megfelelő okaim vannak rá- néztem Edwardra, majd vissza bátyámra. - De ezt nem fogom az orrodra kötni. Viszont te és Reniék itt maradtok. Nem fogom elvenni tőled a lehetőséget a boldogságra. Most végre van egy lány, akire nem úgy nézel, mint a többire és nem fogod elhagyni miattam.

- De a húgom vagy. Mindenkinél fontosabb vagy a számomra. Ő csak egy lány, de te a testvérem vagy.

- Will. Még te sem hiszed el, amit mondasz. Szereted őt, érzem, tudom és látom rajtad. Ahogy az előbb mondtad. A húgod vagyok és én is ismerlek. Nem kell képesség ahhoz, hogy tudjam, mit érzel. És kérlek. Sőt könyörgöm neked, hogy maradj itt. Előttünk még itt van az örökkévalóság és én Volterrában fogok rád várni. De neked itt kell maradnod és meghódítanod életed szerelmét. Aztán majd hazahozod és bőven lesz még időnk együtt lenni. Kérlek, ne akard, hogy magamat hibáztassam azért, mert te elszalasztod a boldogságot miattam. Kérlek. Tudod, hogy ez a helyes.

- Rendben- adta meg magát végül. –Csak annyit kérek, hogy vigyázz magadra. Hívj, amikor csak akarsz, én azonnal megyek, ha szükséged van rám. Egy hónap múlva pedig találkozunk. De előtte hívd fel apát—ölelt át szorosan.

- Megígérem, beszélek vele. Most viszont elmegyek lefeküdni. Reggel még találkozunk- mosolyogtam erőtlenül a többiekre. Mikor Edward arcára néztem, a szívem majd meghasadt. A szeméből sugárzott a fájdalom, ugyanakkor a felesége ott volt mellette. Szorosan ölelte át feleségét és belefacsarodott a szívem. Annyira szerettem volna én a karjai közt lenni és akkor átölelni, megcsókolni, amikor én akarom. De nekem ezt nem lehet. Neki felesége van, van egy jól felépített élete, amibe én sikeresen belerondítottam. Most pedig félre kell állnom, hogy ő és mindenki ebben a családban boldog lehessen. Miért istenem? Miért hagytad, hogy a tegnap este megtörténjen? Miért?

-Bella! –szólt utánam Rosalie. –Beszélhetnénk, mielőtt lefekszel?

- Persze, gyere velem- néztem rá.

Felmentünk a szobámba és leültünk az ágyra. Nem szólalt meg egyikünk sem, csak néztük a másikat. Ám mikor már majd kifúrta az oldalamat a kíváncsiság, kénytelen voltam megszólalni.

-Rose, valami baj van?

- Igen vagyis nem vagy tudom is én. Nem lehetne úgy beszélgetni, hogy a többiek ne hallják?- kérdezte zavarodottan.

- De, persze. Várj egy percet –mondtam neki, majd kitoltam a pajzsomat az egész szobára. Rengeteg előnye van annak, ha a mentális pajzsomat el tudom tolni magamtól. Például most sem hall minket senki. Nem tudják, mit csinálunk, vagy miről beszélgetünk. –Rendben. Kész is. Most már nyugodtan mondhatod.

- Bella, mi történt tegnap, ami miatt haza akarsz menni? És ne mondd, hogy semmi, mert azt nem hiszem el. Nem akartál ennyire hazautazni még akkor sem, amikor Edward megbántott. Kérlek, mondd el mi történ. Hát, ha segíteni tudok.

Miért nem hagynak békén. Miért kell állandóan faggatni? Egyszerűen csak el akarok tűnni innen és felejteni akarok. Annyira nehéz ezt megérteni? De Rosalie-t nem akarom megbántani. Ő mindig is jó volt hozzám és talán ő az, aki a legközelebb áll hozzám. Nem akarok neki hazudni, de az igazat sem tudnám elmondani neki. Így hát marad a fél igazság.

-Nézd, Rose. Valóban történt valami. Sajnos beleszerettem a bátyádba. Szerelmes vagyok Edwardba és egyre nehezebb azt néznem, hogy nap mint nap a feleségével van. Én szeretem őt, de nem akarok tönkretenni semmit. Csak felborítanék itt mindent, ezért jobb, ha minél előbb elmegyek. Nem akarok többet szenvedni. És hidd el, így lesz a legjobb mindenkinek.

- Ki az a mindenki?

- Edwardnak, a feleségének, a többieknek, neked és a legfőképpen nekem. Nem bírom tovább ezt a gyötrődést és nem tudnék több fájdalmat elviselni. Neked ott van Emmett. Szerencsés vagy, hogy rátaláltál. Szeretitek egymást és ne engedd, hogy bármi is elválasszon benneteket. Ő majd segít neked.

- De Bella. Olyan vagy nekem, mint egy testvér. Mégis hogy mondhatod, hogy nekem is jobb lesz, ha elmész? És a testvéred? Őt miért hagyod itt? Miért szenvedjen ő is a hiányod miatt?

- Rose. Te mindig a testvérem maradsz. Történjen bármi, tudnod kell, hogy én szeretlek és mindig melletted maradok. Bármikor felhívhatsz, vagy meglátogathatsz. Megígérem neked, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, de el kell mennem. Will pedig boldog lesz. És egy pár hónap, aztán ők is hazajönnek.

- Nem. Te el akarsz felejteni mindent és én ezt nem fogom hagyni. Veled megyek.

- Neked itt a családod, az életed. Nem hagyom, hogy miattam elszakadj tőlük. És nincs igazad. Nem akarok mindent elfelejteni és nem hagylak el. Mindig melletted leszek és figyelni foglak. Tudod, hol találsz meg, és ha valami van, azonnal hívhatsz. Kérlek, Rose. Én itt már csak szenvednék. Könyörgöm, ne akard, hogy ennél is nagyobb fájdalmat érezzek. Hát menj, de tőlem nem szabadulsz meg ilyen egyszerűen.

- Köszönöm. Szeretlek –öleltem át. –De most már ideje lezárnunk ezt a témát, mert Emmett már keres.

- Bella, hiányozni fogsz –fordult még vissza az ajtóból, majd egy mosoly után el is tűnt.

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd lesz valaki, akit testvéremként szeretek majd persze Will-en kívül. Erre idejövök és megtalálom az igaz szerelmet és mellé még egy nővért is. Esme és Carlisle lettek a második szüleim. Isadorát nem tudom hova tenni. A köszönésen kívül nem beszélgettünk, de nem is bánom. Emmett és Jasper számomra olyanok, mint a védelmezők. Nem mondanám, hogy olyanok, mint a bátyáim, de közel állnak hozzám. Alice a barátnőm és Rosalie már szinte a nővérem. Ő áll hozzám a legközelebb ebben a családban. Edward pedig a szerelmem. De őt ki kell vernem a fejemből. Én hazamegyek, ő pedig itt marad, és újra boldog lehet a feleségével és a családjával. Annyira jól ment minden, nagyon megszerettem őket, de ennek most vége. Én visszamegyek Volterrába és soha többet nem jövök vissza. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ők boldogok legyenek és elintézem, hogy minden segítséget megkapjanak. De én megpróbálok a lehető legtávolabb maradni tőlük. Behunytam a szemem és próbáltam nyugtatni magam, mikor az ágy mellettem besüppedt én kinyitottam a szemem és szembe találtam magam minden bajom okozójával. Felültem és úgy néztem aranybarna szemeibe.

-Ne menj el. Nem élném túl, ha nem áthatnálak többet. Kérlek, legalább azt hagyd meg nekem, hogy láthassalak- könyörgött Edward.

- Én viszont el akarok menni. Nem maradok itt tovább. Reggel az első géppel hazarepülök. Így mindenkinek könnyebb lesz. És most kérlek, menj el.

- Nem. Nem engedlek. Egyszerűen nem tehetem –suttogta és közben a derekamnál fogva húzott magához közelebb.

- De ez nem helyes. Ott a feleséged. Engem hagyj elmenni. Könyörgöm- próbáltam eltolni magamtól.

- Lehet, sőt biztos, hogy nem helyes, de nem érdekel. Azok után, ami történt képtelen vagyok úgy nézni Isadora-ra, mint eddig.

- Ne tedd ezt. Hagyjuk. Én holnap elutazom, és nem találkozunk többet. Te pedig újra boldogan élhetsz a feleségeddel, mintha mi sem történt volna- a szívemet égették ezek a szavak. Vajon mennyi szenvedést képes még elviselni, míg végül már nem dobog tovább? Mennyit kell még szenvednem?

- Nem megy- suttogta, egyre közelebb az arcomhoz. –Nem tudok úgy nézni rá.

Majd ahogy a mondatot befejezte, ajkai már az enyémeken voltak. A csókjától szinte az eszemet vesztettem és szorosan nyaka köré fontam a karjaimat, közben pedig ujjaim bronz hajába túrtak. Ő megpróbálkozott a lehetetlennel és még közelebb húzott magához. Viszont mikor az ágyra döntött, kitisztul az agyam. Ellöktem magamtól és vámpírsebességgel az ajtóhoz szaladtam.

-Menj el. Azt mondtam, felejtsd el, ami történt és éld tovább az életedet. Az csak egy sajnálatos botlás volt, de többször nem fog előfordulni. Most pedig hagyd el a szobámat. Kérlek- nyitottam ki az ajtót és megvártam, míg ő kimegy rajta. Majd becsaptam az ajtót és zokogva dőltem le az ágyra. Halkan álomba sírtam magam.

Nem lett volna szabad, de így helyes. Csak neki ne fájjon, az már nem érdekes velem mi lesz. De neki itt van a felesége és ő majd segít neki helyrerázódni. Én viszont mindent hátra hagyok és otthon is úgy teszek majd, mint aki mérhetetlenül boldog. Soha, senki nem tudhatja meg mi történt köztem és Edward között. Halkan álomba sírtam magam.

Reggel a telefonom hangjára keltem. Ki lehet az az elvetemült, aki hajnalok hajnalán képes telefonon keresni. Hát nincs jobb dolga, mint engem zargatni? Előkotortam a telefonomat az éjjeli szekrényről, és megnyomva a fogad gombot a fülemhez emeltem

-Igen? –kérdeztem álmos hangon.

- Isabella- hallottam meg egy ismerős hangot, mire kipattant a szeme.