Forbidden Love- 20.fejezet

(Bella szemszöge)

- Rose, én vagyok az, Bella….

- Bella? –hangja kicsit magasabbra ugrott, de kihallottam belőle a boldogságot.

- Igen, én. Miért, ki másra számítottál?

- Jaj, el sem hiszem, hogy felhívtál. Annyira hiányzol. Hol vagy, miért nem hívtál eddig? Megígérted, hogy jelentkezel.

- Sajnálom Rose. De valahogy nem volt hozzá erőm, hogy felemeljem a telefont. Amúgy is. A másikat mérgemben széttörtem, úgyhogy…

- Hol vagy Bella? Minden rendben?

- Igen, ne aggódj. Kezem magam egyre jobban érezni. Tudod, a távolság jót tesz.

- Damon-nel vagy, ugye? –kérdezte kissé szomorúan.

- Igen. És nyugodj meg, vigyáz rám. Nem hagyja, hogy magamba roskadjak. Higgy nekem- mosolyodtam el, mikor eszembe jutott az elmúlt pár nap. Szinte egyetlen nyugodt percem sem volt. Hol Elena nyaggatott valamivel, hol Stefan talált elfoglaltságot nekem, Damon-ról már nem is beszélve.

- Értem. Akkor jól érzed magad.

- Igen. De nagyon hiányoztok. Főleg te és Emmett.

- Te is nekünk Bella. Olyan csendes nélküled a ház. És Emmett is magába fordult. Már nem olyan, mint régen.

- Rose, ne mondd ezt- nyögtem ki nagy nehezen. Szomorúsággal töltött el, mikor magam elé képzeltem mindig mosolygós és életvidám bátyámat, amint szomorúan ül egy fotelban maga elé meredve.

- Pedig ez az igazság Bella.

- És te, hogy vagy? Ugye te nem csinálod azt, amit Em?

- Hát…- Rose- mordultam rá, mire nagyot sóhajtott, de a következő pillanatban recsegést hallottam és egy mély öblös hang váltotta fel az előzőt.

- Helló húgi.

- Emmet- kiáltottam fel boldogan, amit szerintem mindenki meghallott, mivel Elena azonnal a garázsban termett.

- Minden rendben? –kérdezte, de én ahelyett, hogy válaszoltam volna csak bólintottam és a telefon felé mutattam, mire bocsánatkérően elmosolyodott, majd elhagyta a helységet.

- Ki volt ez Bella? –jött a várt kérdés bátyámtól, akinek hangja idegesen csengett.

- Csak egy barátom. De szeretnék választ kapni az előző kérdésemre.

- Bocs, mi is volt az? –kérdezte Em, mire nagy csattanást hallottam, amit egy „Aú” követett. Ebből azt szűrtem le, hogy Rose fejen vágta szeretett férjét, amin én csak jót nevettem.

- Azt kérdeztem Rose ugye nem azt csinálja, amit te? Nem roskad ő is az magába, igaz?

- Neeeem- húzta el a szót, mire megkönnyebbülten fújtam ki a bent tartott levegőt, de túl korán örültem. –Ő sokkal rosszabb, mint mi. Mióta elmentél nem tud elviselni senkit. Nincs olyan személy, akivel ne veszett volna össze az elmúlt napokban. A nővéredet pedig egyenesen utálja és szerintem ha Esme és Carlisle nem lennének, akkor már úgy kirúgta volna a házból, hogy a lába se érné a földet.

- És meg is érdemelné azok után, hogy elüldözött téged innen- hallottam meg nővérem hangját.

- Rose, nem üldözött el senki Forksból. Egyszerűen én döntöttem úgy, hogy eljövök- Mert így volt a legjobb mindenkinek.

- Mindenkinek- horkant fel Rose, de Emmett-től kaptam meg a választ ki nem mondott kérdésemre.

- Rose úgy értette, hogy mi nagyon hiányolunk. Szeretnénk, ha itt lennél. Carlisle és Esme is rosszul érzi magát, amiért elhagytál minket. Jasper nehezen bírja, ugye mások és a saját érzései sok neki egyszerre. Aztán ott van még Edward, aki olyan, mint egy zombi. Szeret téged Bella. És nehezen viseli a hiányodat. Mindenki tudja mi történt köztetek és…

- Tessék?

- Te idióta- morogta Rose, majd újra recsegett a vonal és már közelebbről hallottam jeges hangját.

- Alice nem bírt magával és Edward kénytelen volt mindent elmondani a családnak. Sajnálom Bella. De tudnod kell, hogy senki nem vet meg ezért. Hidd el.

- Nem, nem, nem. Nem akartam, hogy mindenki megtudja. És miért mondod, hogy Alice nem bírt magával.

- Alice hát…

- Rose, mindent tudni akarok.

- Alice iszonyatosan kiborult, mikor megtudta, hogy mi történt köztetek. Ordítozni kezdett Edwarddal és innen már nem volt megállás. Egészen addig, amíg a többiek mindent meg nem tudtak.

- Szóval Alice örül, hogy nem vagyok otthon.

- Igen- sóhajtotta.

- És hogy… hogy van Rony? Ugye ő nem tudja?

- Sajnálom Bella. Azaz igazság, hogy meghallotta, mikor Emmett-el beszélgettünk. És szándékosan nem hallgattam el, mikor észrevettem, hogy hallgatózik. Itt az ideje, hogy megtudja mennyi kárt okozott a családnak.

- Rose, ő a nővérem. Nem lett volna szabad ezt tenned. Miért csinálod ezt? –nyögtem ki nagy nehezen. Nem haragudtam rá, tudom, hogy sosem kedvelte a testvéremet, de nem kellett volna ennyire kegyetlennek lennie vele. Főleg most, hogy Rony állapotos.

- Azért, mert vissza akarlak kapni. Nem akarom, hogy távol legyél tőlünk. És ha ehhez arra van szükség, hogy Edward hazahozzon és együtt legyetek, akkor úgy is lesz. Én minden tőlem telhetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy vissza gyere hozzánk. És még a te kedvedért sem vagyok hajlandó elviselni azt a némbert. Ki nem állom. Gyűlölöm őt. Igaza van Emmett-nek. Egyedül az tart vissza attól, hogy megöljem, hogy tudom, te szereted őt.

- Rosalie…

- Nem fogok neked hazudni Bella. Sose tettem és ezután se fogok.

- Hogy fogadta Rony? –sóhajtottam. Tudom, hogy ő ilyen. Rose nem fog megváltozni soha. Ami a szívén az a száján. És ezért becsülöm.

- Nem tudom. De szerintem Edwarddal éppen most beszélnek. Sikerült rávezetnem a drága öcsémet mi a legjobb neki és remélem, azt eszi, ami helyes.

- Miről beszélsz?

- Majd megtudod.

- Hát jó. Nekem most mennem kell.

- Bella, ugye többször fogsz hívni ezután? Ne tűnj el megint napokra. Kérlek.

- Rendben. Megígérem, hogy ha nem is minden nap, de legalább 2-3 naponta felhívlak. Így megfelel?

- Igen. De ha nem teszed, esküszöm megkereslek és abban nem lesz köszönet. – fenyegetett meg játékosan.

- Jó- jó. Vigyázzatok magatokra- búcsúztam el tőlük. –És puszilom Esmet és Carlisle-t.

- Átadom. Szeretlek Bella.

- Én is húgi.

- Én is titeket- azzal letettem a telefont. Tényleg jót tett, hogy beszélhettem velük. Viszont nem kellett volna ennyi mindent megosztaniuk velem. Mennyire szenvedhet most a testvérem? És az is lehet, hogy gyűlöl. Még csak elé sem álltam, hogy vállaljam a tettem következményeit. De én gyáva mód megfutamodtam és elhagytam a családomat. Csak azért, mert gyenge vagyok és önző. Féltem, hogy elveszíthetem a nővéremet és talán mostanra már olyan szinten gyűlöl, hogy tudni sem akar rólam. És ez egyedül az én hibám. Csakis én tehetek mindenről. Fájdalmat okoztam a nővéremnek, aki az életemnél is fontosabb, megsebeztem azt a férfit, akit a legjobban szeretek, és a hiányommal megint csal szenvedést okozok a többieknek. Pedig nem lenne szabad hiányolniuk. Én nem érdemlem meg. Nekem azon a napon, azon az estén meg kellett volna halnom. Akkor most mindenki boldog lenne és én sem szenvednék. Most nem kellene a poklok poklát megjárnom.

Összeroskadtam a rengeteg érzelemtől. Lecsúsztam a fal mentén a földre, lábaimat felhúztam a mellkasomig és ráhajtottam a fejemet. Nem akartam, hogy bárki meglásson így, ezért csendben, halkan próbáltam meg összeroskadni a fájdalomtól. De nem jött össze. Ugyanis Valaki kinyitotta az ajtót, majd mikor meglátott a földön azonnal mellettem termett és átkarolta rázkódó testemet. Ez a valaki nem más volt, mint Elena. Nem szólt semmit, csak átölelt és mellettem volt, amíg meg nem nyugodtam.

Hosszú percekig vagy talán órákig ülhettünk a garázsban a hideg kövön, mikor úgy éreztem képes vagyok összeszedni magam.

De hát miért sírsz folyton? Te kerested magadnak. Te nem akartál harcolni a szerelmedért. Akkor most mire jó ez a rengeteg önsajnálat?

Kérdezte egy hang a fejemben és igaza volt. Én akartam ezt. Meg kell tanulnom együtt élni ezzel a döntésemmel.

Mostantól egyetlen percet sem fogok a múlton rágódni. Nm hagyhatom, hogy maga alá temessen. El kell fogadnom és együtt élnem magammal és a tetteimmel. Csak így lehetek nyugodt. Mert amíg önmagamat hibáztatom, képtelen leszek új életet kezdeni.

- Megnyugodtál? –szólalt meg csendesen Elena.

- Igen.

- Mi zaklatott mondani, nem kell. Egyszerűen csak kíváncsi vagyok, mi hozott ilyen állapotba- nézett rám nagy szemeivel és én úgy érzetem eljött az idő, hogy elmondjak neki mindent.

- Nem tudom Damon mennyit mesélt nektek rólam.

- Nem sokat. Azt mondta neked idő kell, és ha úgy érzed, majd mesélsz magadról.

- Értem- mosolyodtam el. –két, lassan három éve változtam vámpírrá. Még nagyon fiatal voltam. Azt sem tudtam mi történik velem… Emberi életem utolsó napján anyámmal vásárolni voltunk. Éppen hazafelé igyekeztünk, mikor…

***

… és most itt vagyok. Ennyi lenne az én történetem- hajtottam le a fejem. Egy óra mesélés után elérkeztem a történetem végére. Ahhoz a ponthoz, hogy mi történt köztem és Edward között, ami miatt elhagytam a családomat és náluk kötöttem ki. Vártam, hogy mindennek lehordjon, hogy elzavarjon és még rengeteg ehhez hasonló dolog fordult meg a fejemben, de végül egyik sem bizonyult helyesnek, ugyanis Elena egyszerűen csak átölelt és erősen szorított magához. Majd elengedett és a szemembe nézett.

-Sosem gondoltam volna, hogy ennyi mindenen mentél keresztül. Én ugyan meg nem mondtam volna, hogy ennyi fájdalom uralkodik a lelkedben. Olyan életvidámnak tűnsz. Hülyéskedsz Damon-nal, beszélgetsz Stefannal és bármit találjak ki te mindenben benne vagy. Nem így viselkedik egy olyan személy, akinek szerelmi bánata van.

- Akkor nem vetsz meg? Nem undorodsz tőlem?

- Nem Bella. Ilyenre ne is gondolj. Nagyon is megértelek. Tudod, én is kerültem szerelmi háromszögbe. A mai napig szeretem Damon-t. Eleinte valóban szerelemmel szerettem. Ugyanakkor Stefant is. Damon más, mint az öccse. És éppen ez fogott meg benne. Akkoriban Stefan barátnője voltam és gyűlöltem Damont, amiért emberekkel szórakozott. Aztán megváltozott. Kedvesebb lett, de megmaradt a rosszfiús énje. Nem tudtam választani közülük. Mind a kettőt szerettem valamiért. De az érzéseim erősebbek voltak Stefan felé, mint az a furcsa és elemésztő érzés, ami Damon-hoz kötött. Ő izgalmasabb volt és ez vonzott. Stefan pedig egy biztos pont volt az életemben, amire nekem akkoriban nagyon nagy szükségem volt. Én is úgy éreztem magam, mint te. Árulónak, szégyenteljesnek. Utáltam magam, amiért fájdalmat okoztam azoknak, akiket szeretek. De döntenem kellett. És Stefant választottam. És nem azért, mert bűntudatom volt, vagy, mert kényszerített. Egyszerűen azért, mert a szívem erősebben húzott felé. Ennyire egyszerű a dolog. És fájt, mikor láttam szenvedni Damon-t. És nem tehettem érte semmit. Ekkor jött Katherine. És végre ő is boldog volt.

- De ez nem ugyan az.

- Pedig de. Csak annyi a különbség, hogy itt a te Edwardodnak kell meghoznia azt a döntést, amit nekem. Neki is két testvér közül kell választania, még ha nehéz is. Egyedül annyi a különbség, hogy Damon egészen addig nem ment el, amíg nem döntöttem. Te pedig ráerőlteted az akaratod arra a férfira. És ha már nem szereti a nővéredet, akkor el kell fogadnod, hogy akár fejre is állhatsz, de nem fog mellette maradni.

- És a gyermeke?

- Ez az egyetlen ok, amiért esélyt látok rá, hogy mégis együtt legyenek. Ha a nővéred nem hajlandó elfogadni, hogy téged szeret, és arra kényszeríti a kicsit felhasználva, hogy vele maradjon, akkor teljesülni fog az akaratod. Mert akkor Edward a gyermekét fogja választani bármennyire is szeret téged.

- De Rony nem olyan. Ő sosem használná fel a méhében növekedő ártatlan gyermeket, hogy maga mellett tartsa Edwardot.

- Ki tudja Bella. Egy szerelmes nő bármire képes. Még arra is, hogy a saját testvérének fájdalmat okozzon. Ugyan nem ismerem a testvéredet, de abból ítélve, amiket meséltél róla, igazat adok Rosalie-nak. Én is így tettem volna.

- Valóban?

- Teljes mértékben. Ő az, aki mindenben melletted állt, aki folyton segített és talán ő az egyetlen, persze a bátyádon kívül, akiben örökké megbízhatsz. Legalábbis így látom. Viszont ne felejtsd el, hogy én is itt vagyok neked. Bármikor szükséged van rám, én itt vagyok. És egy napon szeretném megismerni a családodat. Kíváncsi vagyok milyen az a Rosalie, aki ennyire védelmez téged és arra a lányra is, aki miatt ennyit szenvedsz. És nem utolsó sorban azt a férfit is, aki elrabolta a szívedet.

- Nem tudom Elena, hogy valaha is képes leszek oda visszamenni.

- Ki mondta, hogy vissza kell menned? Én meg tudom ismerni őket úgy is, ha meghívod hozzánk a családodat. Vagy akit szeretnél. Tudnod kell, hogy ez a ház a te otthonod is. A családunk tagja vagy Bella. És nem azért, mert Damon melletted vagy. Te azért vagy a családunk tagja, mert megérdemled. Elnyerted a bizalmunkat, a szeretetünket.

- Köszönöm, hogy ennyire kedves vagy hozzám. Te is és a fiúk is. Sosem lehetek eléggé hálás érte.

- Nincs miért hálálkodnod. Na, akkor- pattant fel Elena és maga után húzott engem is. –lássuk, hogyan szereled meg ezeket a szörnyen bonyolult gépezeteket. És egyszer talán engem is sikerül megtanítanod. Akkor nem kell szerelőhöz vinni az autómat- vigyorgott, amivel az én arcomra is mosolyt csalt. És ebben a pillanatban olyat láttam a szemében, amitől tudtam, hogy rá ugyan úgy számíthatok, mint Rosalie-ra. Olyasfajta melegség és öröm áradt szét a tekintetében, amit nem lehet megjátszani. Amit vagy érez valaki vagy nem.  És Elena valóban érezte. Ez pedig melegséggel töltött el. Hát mégiscsak vannak olyanok ezen a földön, akik szerethetőnek találnak még ilyen szörnyetegként is. És ezért hálás vagyok az Úrnak. 

Sziasztok!

Itt a friss. Remélem tetszett. Nagyon szépen köszönöm Ati-nak és Reni-nek a komikat. És remélem ehhez a fejihez többet is írtok. A következő fejezet november 24-én (szombaon) várható délután. 

Komizni ne felejtsetek el. 

Puszi:Hope