Forbidden Love- 17.fejezet

(Bella szemszöge)

El sem hiszem mit tettem. Ez nem én vagyok. Én képtelen lennék erre. Mégis megtettem. Fájdalmat okozok a nővéremnek. A testvéremnek, akit nagyon szeretek. Milyen testvér vagyok én? Lefeküdtem a nővérem vőlegényével, miközben Rony Edward gyermekét várja. Szeretem Rony-t, de Edward az életem. Szeretem őt minden egyes porcikámmal.

És megéri, hogy miatta elveszítsd a nővéredet? –kérdezte egy kis hangocska a fejemben. És én tudtam rá a választ. Ez a kérdés volt az, amely segített, hogy dönteni tudjak.

Bármennyire is szeretem Edwardot, a szerelmem nem lehet erősebb a testvéri szeretetnél. Nem lehetek önző. Nem vehetem el tőle a boldogságot. Főleg nem most, hogy gyermeket vár. Képtelen lennék elszakítani Edwardot a gyermekétől. Azért ennyire szívtelen én sem vagyok. Nem akarom, hogy az unokaöcsém apa nélkül nőjön fel.

Döntöttem. Itt az ideje, hogy elhagyjam ezt a helyet. Nem bírok tovább mellette maradni. Így nem. Főleg nem ezek után. Képtelen lennék Rony szemébe nézni. Úgy nem, hogy szerelmes vagyok a vőlegényébe. El kell felejtenem Edwardot. Így lesz a legjobb mindenkinek.

Felkaptam a telefont és tárcsáztam a számot, amit még egyszer sem hívtam. Aztán a fülemhez emeltem és vártam, hogy felvegye.

-Csak nem hiányoztam kiscicám? –hallottam meg Damon hangját és nagyon úgy tűnt roppant jó kedve van. Ellentétben velem.

- Damon…

- Mi a baj Bella? –váltott azonnal komolyabb hangnemre, amint meghallotta a hangomat. Gyenge volt és erőtlen, még én is megijedtem tőle.

- Még mindig áll az ajánlatod, hogy menjek veled?

- Természetesen.

- Akkor szeretném elfogadni.

- Komolyan beszélsz Bella? Mi történt? Bántott?

- Nem, nem bántott senki. És igen, komolyan mondom. Majd elmesélek mindent, de a lehető leghamarabb szeretnék elmenni innen.

- Mikor?

- Még ma este. Miután mindenki visszavonul a szobájába. Amint elindultam azonnal hívlak.

- Rendben. Akkor később találkozunk. Vigyázz magadra Bella- hangja aggódó volt, mégsem faggatott. És ezért hálás voltam neki. Letettem a telefont és elővettem egy sport táskát és beledobáltam néhány dolgot, amire szükségem lehet.

- El akarsz menni? –hallottam meg Rosalie hangját az ajtóból.

- Igen- válaszoltam úgy, hogy meg sem fordultam.

- Miért?

- Mert nem akarok, nem tudok itt maradni. Muszáj elmennem. Képtelen vagyok tovább elviselni ezt a helyzetet.

- Ez nem elég.  Mi az vagy ki az, aki miatt itt akarsz hagyni?

- Rosalie, nem tudok itt lenni. Megfulladok. Úgy érzem, nem kapok levegőt- lábaim felmondták a szolgálatot és a földre zuhantam.

- Mi a baj- rohant oda hozzám. –Mi történt?  

- Gyenge vagyok Rose. Meghalok, annyira szeretem Edwardot, de ugyanakkor tudom, hogy nem lehetünk együtt. Ma mégis lefeküdtem vele. Érted? A nővérem vőlegényével. És ami a legrosszabb, hogy nem bántam meg. Nem, mert abban a pillanatban én voltam a világ legboldogabb vámpírja. Szégyellem magam.

- Jaj, Bella. Én is veled megyek, sőt Emmett is. Veled megyünk mind a ketten.

- Nem. Nem lehet. Nektek vigyáznotok kell a többiekre. Sokkal nyugodtabban megyek el, ha tudom, ti vigyáztok rájuk.

- De nem mehetsz egyedül.

- Damon-nal megyek. De ígérem nem feledkezem meg rólatok. Amint tudlak, hívlak.

- Nem akarom, hogy elmenj.

- De így csak szenvedek. Elég lesz végignéznem, ahogy a férfi, akit szeretek elveszi a nővéremet. Nem fogom végignézni azt is, mennyire boldogok együtt.

- De az öcsém nem szereti őt. Ezért haragszik rá Alice.

- Ez nem lényeg. Együtt lesznek, és csak ez számít. Rosalie, a nővérem terhes. Olyasmit ad Edwardnak, amit én sosem tudnék megadni neki. Ráadásul az életét kockáztatja a szerelme boldogságáért. Ez már korán sem játék.

- Semmivel nem tudlak itt tartani?

- Semmivel Rose. Már eldöntöttem. Itt az ideje, hogy az eszemre hallgassak, és ne szóljon bele a szívem a döntésembe.

- Rendben van. Akkor szólok a többieknek.

- Nem- kaptam a keze után. –Úgy akarok elmenni, hogy senki ne tudja.

- Nem akarsz elköszönni?

- Nem- ráztam meg a fejem. –Nem tudnék a szemébe nézni. A sírás fojtogat, de könnyek nem jönnek. Egy gombóc van a torkomban, amely nem hogy szűnni nem akar, de egyre nagyobb lesz. Muszáj elmennem, hogy magamban helyre rakjak mindent.

- Rendben.

- Miután elmentem mondd meg Emmett-nek, hogy szeretem. Amint tudlak, hívlak majd.

- Ne felejtsd el, hogy itt Forksban van egy nővéred, aki az életét adná érted- ölel meg szorosan és azt hittem elbőgöm magam. – Bármikor hívhatsz. Ha valamire szükséged van, szólj nyugodtan.

- Úgy lesz. Szeretlek Rosalie.

- Én is téged Bella. Megkönnyítem a dolgod. Elmegyünk vadászni. Bár most voltunk nem olyan régen, de megoldom. Így nyugodtan el tudsz menni.

- Köszönöm nővérem. Köszönöm. És kérlek, magyarázd meg Alice-nak, hogy nem akarok rosszat. Biztos látta mi történt köztünk. Nem szeretném, ha haragudna Edwardra.

- Meglátom, mit tehetek- mosolyodott el, majd kilépett a szobából. Még hallottam, hogy a többiek elhagyják a házat és én is elindultam. Lementem a garázsba, bedobtam a csomagtartóba a táskámat, írtam egy sms-t Damonnak és már indítottam is.

Először Damon házához mentem, ahol ő már az ajtó előtt várt egy táskával a kezében. Megálltam, bedobta a táskát a hátsó ülésre, majd kinyitotta a felőlem lévő ajtót.

- Ülj át. Én vezetek- értetlenül néztem rá, mire elmosolyodott, de válaszolt. –Nem tudod, merre kell menni.

Igazat kellett adnom neki. Halvány fogalmam nem volt hova kell menni, így nagyot sóhajtva átültem az anyós ülésre Damon bepattant a helyemre és már indított is. Egészen addig egyikünk sem szólt egy szót sem, amíg el nem hagytuk Forks városát.

- Miért döntöttél úgy, hogy eljössz velem? Már nem mintha baj lenne- kezdett mentegetőzni - de megleptél. Hiszen reggel még visszautasítottál. Mi változott azóta?

- Akkora egy barom vagy Dam- suttogtam és arcomat a kezembe temettem.

- Mit csináltál Bella?

- Lefeküdtem Edwarddal- arcom még mindig a kezemben volt. Féltem ránézni Damon-re. Féltem, hogy undorodva néz rám és lehord mindennek. De nem szólt egy szót sem. Így ráemeltem a tekintetem, de semmi megvetést vagy undort nem láttam benne. Csakis a színtiszta megértést.

- Gondoltam, hogy nem bírod sokáig- mosolyodott el.

- Tudtad, hogy ez lesz? –suttogtam.

- Bella, annyira kiszámítható vagy. És várható volt. Te szereted őt és ő is téged. Ez tagadhatatlan. Mikor meglátott minket az iskolában, mit gondolsz miért rohant el? Mert féltékeny lett. Szeret téged. És én nem tudlak megérteni titeket. Azt felfogom, hogy a testvérednek nem akarsz fájdalmat okozni, de biztos vagyok benne, hogy elengedné Edwardot, ha tudná, hogy ő téged szeret és te is őt.

- Ez már nem ilyen egyszerű. Talán ha reggel vagy tegnap történik meg, ami most délután, akkor meg tudtál volna győzni, hogy harcoljak a szerelmemért. Sőt, bevallom, most is elgondolkoztam rajta, de van valami, ami megállít benne.

- És mi az?

- Rony gyermeket vár. Edward gyermekét.

- Tessék? –hallatszott Dam hangján, hogy lesokkolta a hír. –Hát csajszim, ez aztán szívás.

- Kösz, ezek a vigasztaló szavak- emeltem égnek szemeimet, mire elnevette magát.

- De most komolyan. Honnan veszed, hogy terhes?

- Ő maga jelentette be. Ráadásul Carlisle szerint egész biztos, hogy vámpír baba.

- Akkor nagyon sajnálom. Tényleg Bella. Nem tudom elképzelni sem milyen rossz most neked. Mert bár én túljutottam egy hasonló szerelmi háromszögön és megbékéltem a helyzettel, de neked csak rosszabb lenne. Szerintem helyesen döntöttél, hogy eljöttél. Így lesz a legjobb mindenkinek- próbált vigasztalni, nem sok sikerrel. Fejemet a vállára hajtottam és mind a ketten csendbe burkolóztunk. Valahogy nem ilyennek képzeltem Damon-t. Mikor először megláttam az iskola parkolójában, nem gondoltam volna, hogy ennyire együtt érző. Egy vagány és kegyetlen vámpírnak gondoltam és pozitívan csalódtam benne. Már alig várom, hogy megismerjem a családját.

Hosszas autókázás után végre megérkeztünk Greenwich-be. Londontól nem messze van ez a város, legalábbis ahogy Damon mondta. Újabb órákat töltöttünk a kocsiban, mire leparkolt egy gyönyörű két emeletes ház előtt.

-Megérkeztünk.

Kinéztem az ablakon és éppen akkor lépett ki a házból egy lány és mögötte egy férfi, aki hasonlított egy ici-picit Damon-re. Értetlenül néztem a mellettem ülő személyre, akinek a vigyora beterítette az arcát.

- A testvérem és a felesége. Gyere, nem harapnak- kiáltotta jókedvűen és kiugrott a kocsiból. Megkerülte az autót és kinyitotta az ajtót nekem is. Aztán hátra ment és kivette a csomagokat, majd mellém lépett. –Menjünk.

Szép lassan elindultunk feléjük, de még el sem értük őket, mikor egy kemény test ütközött nekem és már csak azt vettem észre, hogy a fűben fekszem és rajtam egy barna hajú lány lóg.

- Hé, Elena, azért ne borítsd fel Bellát. Hát ilyen a jó vendéglátó- ugratta Damon, mire nevetnem kellett. Elena lekászálódott rólam, majd a kezét nyújtotta és felsegített a földről, majd valamivel visszafogottabban üdvözölt.

- Bocsáss meg, nem akartalak felborítani. Amúgy Elena vagyok, Damon sógornője- nyújtotta felém a kezét, amit én mosolyogva elfogadtam.

- Én Stefan vagyok, Elena férje és Damon öccse. És sajnálom az előbbit. Tudod, már sokat hallottunk rólad és Elena nem bírt magával- ölelte magához feleségét Stefan, mire mosolyogva bólintottam.

- Én pedig Isabella vagyok, de szólítsatok Bellának. Ugyan Damon sokat nem mesélt, de már én is vártam, hogy megismerjelek titeket.

- Na, de gyertek beljebb- Elena megfogta a kezem és a ház felé húzott, amin a két fiú csak nevetett. Már tudtam, hogy itt jó helyen leszek. Elena roppant kedves és Stefan is aranyosnak tűnik. Igen. Ez kell nekem ahhoz, hogy kiverjem a fejemből Edwardot. A távolság és a jó társaság.

- Nagyon örülök, hogy úgy döntöttél eljössz hozzánk- mosolygott rám Elena, mikor már a nappaliban ültünk.

- Igen, én is úgy érzem jó döntés volt- fordítottam a fejem Damon felé, aki felém villantott egy szívdöglesztő mosolyt, de tudta mire értettem.

- És hol találkoztatok?- tette fel az első kérdést Stefan.

- A Forks-i középiskolában- adtam meg a rövid választ, de Damon részletesebb választ adott.

- Bellácskát szó szerint letaglóztam. Ha láttátok volna milyen képet vágott, mikor először találkoztunk- nevette el magát, én pedig a combjára csaptam mérgemben.

- Nem téged néztelek, hanem a motorodat.

- Aha, persze. Ezért volt féltékeny a te kis szívszerelmed.

- Nem a szívszerelmem- néztem rá mérgesen. Pontosan tudja, hogy ez a téma érzékenyen érint.

- Barátod van Bella? –kérdezte Elena.

- Nem, nincsen.

- Csak reménytelenül szerelmes a drága. De majd én kigyógyítom ebből.

- Damon- nézett rá mérgesen Elena. –Úgy beszélsz a szerelemről, mintha valami betegség lenne. Te nem sokat változtál.

- Én nem is szoktam.

- Gyere Bella, megmutatom a szobádat. Damon szólt, hogy jöttök és már előkészítettem mindent.

- Köszönöm Elena- felálltam Damon mellől és Elena után indultam, de Damon megállított.

- Aztán nehogy elszökj- figyelmeztetett és Stefannal jót nevettek.

- Hahaha… nagyon vicces vagy drága. De lehet, megfontolom az előbbi ötletedet- tettem államra a kezemet és most rajtunk volt a sor Elenával, hogy nevessünk. Ugyanis Damon olyan arcot vágott, ami nagyon vicces volt. Miután sikerült abbahagynunk a nevetést Elena újra elindult és én is utána mentem. Felvezetett az emeletre, ott végigmentünk a folyosón és az utolsó előtti ajtón belépett.

- Ez lenne az. Na, hogy tetszik? –kérdezte, miután beléptem a szobába.

- Ez varázslatos. Nagyon szép.

- Megfelel, vagy keressünk másikat?

- Tökéletes lesz. Köszönöm.

- Segítsek kipakolni? –kérdezte kissé idegesen és nekem az volt az érezésem nem csak ezt szerette volna megkérdezni.

- Azt megköszönném. Ugyan nem hoztam sok cuccot…

- Az nem lényeg- legyintett- Majd vásárolunk. Persze csak ha szeretnél…

- Igen, szeretnék.

- Remélem, nem tartasz nagyon idegesítőnek. Nem vagyok mindig ilyen, de érzem, hogy jól kijövünk majd egymással.

- Ne aggódj. Tudod, nekem is volt egy hozzád hasonló húgom, aki a végén nagyon megharagudott rám. De volt és van is egy másik, aki onnan számomra, mint a testvérem. Remélem egyszer lesz alkalmad megismerni őt. Biztos nagyon jól megértenétek egymást.

- Szeretném megismerni a családodat. És reménykedem benne, hogy egy napon a nővéredként tekintesz majd rám.

- Meglátjuk, mit hoz még a jövő. De azt már most tudom, hogy kedvellek. Nagyon jó barátok leszünk- biztattam, mire megölelt.

- Köszönöm Bella- aztán újra a pakolásra figyeltünk. Közben semmiségekről beszélgettünk és remekül megértettük egymást. Végül Elena elhallgatott és csendbe burkolózott. Már megijedtem, hogy valami rosszat mondtam, mikor ránéztem és láttam, hogy az alsó ajkát harapdálta. Ha jól láttam kérdezni akart valamit, de nem tette.

- Elena, tudod, hogy bármit megkérdezhetsz. Nem kell szoronganod előttem. Szeretnék a barátod lenni és ez csak akkor lehetséges, ha megbízol bennem.

- Bella, ha nem akarsz, nem kell válaszolnod. Szeretném megkérdezni, hogy mi volt az ok, amiért eljöttél Damonnal. Nem azért kérdezem, mert zavarsz, csupán kíváncsi vagyok. Mi kényszerített arra, hogy elszakadj a családodtól?

Nem tudtam mit mondhatnék neki. Nem akarok hazudni Elenának. Ő egy nagyon jólelkű és kedves lány, legalábbis ahogy ilyen rövid idő alatt sikerült megítélnem. És nem szeretném hazugsággal indítani a barátságunkat.

- Én…