Forbidden Love- 25.fejezet

(Bella szemszöge)

A másnap hamar eljött. Alice pörgött, mint egy tornádó mindenhol ott volt, mindent kézben tartott. De valahogy furcsa volt. Már nem méregetett olyan gyilkos szemmel, mint eddig, sőt. Az egyik pillanatban mintha sajnálkozva nézett volna rám bűntudattal teli szemekkel. Esküszöm, hihetetlenül boldog lennék, ha az én esküvőmet szervezné ennyire lelkesen. Én mindig is szerettem Alice-t. Sosem akartam rosszat neki. Mégis sikerült megbántanom. De most legalább boldog. A testvére feleségül veszi a legjobb barátnőjét és mindenki boldog lesz. Ugyan nem tudom mi történt a kifakadásom után a Cullen házban, de mostanra mindenki másképp tekint a nővéremre. Mintha nem bíznának benne. Mondjuk Rose eddig sem kedvelte Rony-t, de ezek után… És mi lesz még itt, ha megtudja, hogy elmegyek a volturival?

Az ajtó kinyílt és belépett rajta Damon és mögötte Katherine. Csodálkozva néztem rájuk, mire mind a ketten elmosolyodtak.

-Látom sikerült kibékülnötök- mosolyodtam el, majd felültem az ágyon.

- És mindezt neked köszönhetjük- Katherine mellém lépett, majd hálája jeléül megölelt.

- Ugyan- legyintettem.

- Pedig igaza van. Ha te nem vagy Bella, akkor mi most nem lehetnénk együtt.

- Dam, ne kezd te is. Elég, ha megölelsz, és ezzel letudjuk a köszönömöket. Rendben- álltam fel, mire bólintott, majd szorosan megölelt.

- Mégis mit ajánlottál értem cserébe Aro-nak? –tapintott rá a lényegre Katherine.

- Majd az esküvő után megtudod. Addig pedig gondold azt, hogy Aro mennyire nagylelkű volt és nem kért semmit a szabadságodért cserébe.

- Ja, nagylelkű- morgott Dam, majd az ablakhoz sétált. –Még mindig nem tudom elhinni, hogy…

- Dam, elég. Ezt egyszer már megbeszéltük. A barátok mindent megtesznek egymásért. Te leszel az első, akit megkeresek, ígérem. Így jó lesz?

- Egy fokkal jobb, de nem értek egyet veled.

- Csak fogadd el. Nem kell egyetértened.

- Olyan önfejű vagy.

- Akárcsak te. Ezért lettünk olyan jóban- mosolyogtam, majd megöleltem. –Most pedig Katherine velem jön. Elrabolom egy kicsit a barátnődet.

- Mégis hová viszed?

- Elfelejtetted, hogy ma még egy esküvőn is meg kell jelennünk? Te itt átöltözöl, mi pedig átmegyünk Rosalie szobájába készülődni. Nem nézhetünk ki akárhogyan?

- Rendben. De mi lenne, ha megszöknénk? Nem muszáj részt vennünk a szertartáson- ajánlotta. Igazából biztos voltam benne, hogy csak miattam mondta. Én viszont megráztam a fejem.

- Nem kell, köszi. Most nem élek a menekülős ajánlatoddal. Megyünk és végignézzük az esküvőt és végig mosolyogni fogom.

- Ebben nem vagyok olyan biztos.

- Majd meglátod- nyújtottam rá a nyelvem, majd karon ragadva Katherine-t elindultam a nővérem szobájába. Ahol Rosalie már minden szétpakolt.

- Azt hittem már nem is jössz… jöttök- helyesbített, mikor meglátta mellettem Katherine-t. –Na jó, csak téged vártalak. A többiek már elkészültek. Anya is csodásan néz ki, Alice már Rony-t vette kezelésbe és Elena éppen most ment el. Már csak téged vártalak.

- Katherine mostantól a barátnőm. És szeretném, ha összebarátkoznál vele.

- Egy volturival? Ugye ezt te sem gondolod komolyan?  

Mi lesz itt, ha megtudja, hogy én is az vagyok? Hogy ma elmegyek velük.? Vajon engem is gyűlölni fog?

- Rose, Katherine már nem volturi tag többé. El fog utazni a többi Salvatore-val, amint vége az esküvőnek. Kérlek, erőltesd meg magad. És ha nem is lesztek barátok, legalább ne utáld. Tedd meg értem, kérlek.

- Meglátom, mit tehetek. Igyekezni fogok. És ha legalább egy kicsit hasonlít Elenára belsőleg, akkor jóban leszünk- mosolyodott el nővérem.

- Köszönöm- öleltem meg.

- Akkor kezdjünk el készülődni, mert így nem fogunk végezni- csapta össze a tenyerét Rose, majd lenyomta Katherine-t az egyik székre. Ő volt az első hármunk közül, akit kicsinosítottunk az esküvőre. A haját Rose csinálta, míg én a sminkkel voltam elfoglalva. Nem volt nagy szám. Egyszerű, mégis gyönyörű. Igen. Talán ez a legjobb szó rá. Amint kész lettem, átrohantam abba a szobába, amit Katherine kapott, és amin osztozott a szöszi kislánnyal. Szerencsémre nem volt bent senki, így minden gond nélkül szaladtam be a gardróbba, majd a ruhával és a cipővel a kezemben vissza nővérem szobájába. És ahogy láttam ő is pont elkészült a hajával.

-Áthoztam a szobádból- mosolyogtam rá újdonsült barátnőmre és felé nyújtottam a ruhát és a cipőt.

- Köszi Bella.

Gyorsan segítettünk neki felvenni a ruhát, ami egy testhez simuló pánt nélküli vörös ruha volt. Hozzá pedig egy vörös magas sarkút vett fel. És utána következett Rose. Neki én csináltam a haját, míg Kate a sminkjét. Két oldalt lazán befontam neki és a végén egy laza tarkókonty lett belőle. Amihez két virág is társult a végén. A sminkje neki is piros lett, akár csak Kate-nak. És a ruhája is. Bár az övé csak csípőig volt szűk. Ez is pánt nélküli volt, de a csípőjénél strasszok voltam és úgy nézett ki, mintha öv lenne. Ehhez pedig egy piros magas sarkú szandált vett fel.

- Most te jössz Bella- mosolyogtak rám mind a ketten én pedig nagyot sóhajtva beültem a székbe. Vártam, hogy végezzenek, de mire velem kész lettek, már alig volt idő az esküvőig. Vagy fél órán keresztül vitatkoztak melyik lenne a legjobb és legmegfelelőbb szín meg hasonlókon. Én pedig jobbnak láttam nem beleszólni. Így türelmesen vártam, hogy végezzenek. Újabb fél óra múlva valamilyen csoda folytán készen lettek és én felállhattam. Még nem néztem meg magam a tükörben, egyenesen a ruhám felé siettem, amit a lányok már a kezükben tartottak. Magamra kaptam a cipőmmel együtt és lassan a tükör elé sétáltam. Meg kellett hagyni tényleg kitettek magukért. A sminkem egyszerű volt, akár csak az övék, a hajamat hátulról nem igen láttam, de amennyire meg tudtam ítélni Rose kitett magáért. És a ruha is csodás volt. Akárcsak a többieké az enyém is pánt nélküli volt Mell résznél kicsit össze volt ráncolva és egy csat díszelgett. A cipőm nem volt éppen lapos. Az orra és a sarka arany volt, míg a többi része sötétkék. A nyakamban egy ezüst nyakék díszelgett, amiről kék kövek lógtak le, a fülemben pedig egy szintén kék köves fülbevaló volt.

- Na, hogy tetszik? –kérdezték bizonytalanul, mire megeresztettem egy mosolyt.

- Nagyon szép. Nem is ismerek magamra. Tényleg jól nézek ki.

- Az már egyszer biztos.

- Menjünk, nézzük meg a többieket- ajánlottam és az ajtó felé indultam nyomomban a lányokkal. Lesétáltam a nappaliba és onnan ki a kertbe. Minden gyönyörű volt. Akaratlanul is elképzeltem milyen lenne a saját esküvőm.

- Bella, nagyon csinos vagy- lépett elém Alice egy ezer wattos mosollyal. Ebbe meg mi ütött? Lehet megártott neki a sok szervezés? Eddig meg tudott volna fojtani egy kanál vízben, most pedig melegen rám mosolyog? Lehet elment az esze?

- Oh… köszi. Te is jól nézel ki- mosolyodtam el, ahogy végignéztem rajta. Alice haja nagyon nem változott, egyedül annyi volt a különbség, hogy rövid tincsei most nem az ég felé meredeztek. Sminkje akárcsak a ruhája és a cipője lila volt. Viszont velem ellentétben az övé pántos volt és laza. A hátát szabadon hagyta, míg lágyan omlott lábaira a selymes anyag. Tényleg csinos volt.

- Mit szólsz? Nem túl sok? –nézett körbe a kerten, ahol a vendégek már gyülekeztek.

- Nem. Szerintem tökéletes.

- Szeretnék bocsánatot kérni, amiért olyan undok voltam veled. Te nem tehetsz semmiről. Nem akarsz ártani senkinek. És ezt csak most értettem meg. Annyira sajnálom.

- Nem haragszom. De mitől ez a nagy változás?

- Láttam, hogy elmész Aro-val, hogy Damon és Katherine boldog legyen. Ugyan nem pont így láttam. Csupán annyit, hogy nem mész vissza a Salvatore-kal, nem maradsz velünk. Katherine elmegy helyetted Damon-nel és a Volturi jövője eltűnt.

- És ebből összeraktad, hogy elmegyek? –suttogtam.

- És hallottam, amit Damon-nek mondtál. Hiányozni fogsz Bella. És remélem egyszer majd a te esküvődet is szervezhetem.

- Én is remélem Alice.

- Tényleg sajnálom Bella. Nem akartalak bántani. És mégis megtettem.

- Felejtsük el, oké? Most figyeljünk az esküvőre. Az a fontos.

- Remélem, egyszer újra köztünk leszel.

- Talán nem is olyan sokára.

- Bízzunk benne.

- Most megyek, szétnézek- mosolyogtam rá.

- Én pedig megyek Rony-hoz. Már türelmetlen.

- Menj csak- engedtem útjára, majd visszasétáltam a házba. Elkapott a sírhatnék. Legszívesebben ordítottam volna fájdalmamban és ezt jobb, ha senki nem látja. Nem akarom elrontani senkinek a napját.

Ahogy beléptem a szobámba és becsukódott mögöttem az ajtó nekivetettem a hátam és lehunytam a szemem. Léptekre lettem figyelmes, majd egy kéz simult az arcomra, mire apró szikrák pattantak ki köztünk. Kinyitottam a szemem és felnéztem a kéz tulajdonosára. Cseppet sem lepett meg, hogy pont ő van itt.

- Szomorú vagy- állapította meg, miközben végigsimított arcomon.

- Miért ne lennék, mikor néhány perce belül feleségül veszed a nővéremet.

- Egy szavadba kerül Bella, és lemondok mindent. Elmegyünk innen mind a ketten messzire. Olyan messzire, hogy senki nem talál ránk.

- Csábító ajánlat, de neked ott van a fiad. Az a kis csöppség nem tehet semmiről. Neki szüksége van az apjára. Hiszen nincsen neki anyja. Rony nem szereti őt. Mi lesz így vele, ha te is elhagyod.

- Nem akarom elhagyni.

- Márpedig választottál. És a fiadat választottad Edward. És ezt nem ítélem el. Nem tudok és nem is akarok versenybe szállni a gyermekeddel. Tisztelem benned, hogy mindennél fontosabb számodra. Hidd el, bárcsak megadhatnám neked azt, amire vágysz. Bárcsak én lennék a gyermeked anyja. De én nem adhatom ezt meg neked- húzódtam el tőle és az ablakhoz léptem. –Gyönyörű szertartás lesz. Pont olyan, amilyenre mindig is vágytam. Amilyenről kislány koromban álmodoztam. Sok virággal, rengeteg emberrel, a családommal, a barátainkkal. És nem utolsó sorban azzal a férfival, akit mindennél jobban szeretek, és aki engem is szeret.

- Bella…

- Ne Edward. Már nem tehetünk semmit. Én már döntöttem. Az esküvő után elmegyek. Nem tudnék itt maradni, miközben minden nap látlak téged és a nővéremet. Talán Rony is megnyugszik, ha megtudja, hogy egy ideig nem is szándékozom visszajönni.

- Mégis meddig? –kérdezte lehajtott fejjel.

- Egy jó darabig- erőltettem arcomra egy mosolyt, ahogy belegondoltam a hosszú időbe. Fél évszázad. Ennyi időm van, hogy bebiztosítsam magam és a családomat, a szeretteimet. Tudom, hogy Aro nem fog elengedni csak úgy. Legrosszabb esetben végezne velem vagy valakivel, akit szeretek. És pontosan ezt akarom elkerülni. Hogy bárkinek baja essen miattam. Nem fogok esélyt adni neki rá, hogy bárkit is bántson.

- Szeretlek Bella- termett hirtelen előttem és a karjaiba zárt.

- Én is szeretlek téged- adtam meg magam és mélyen a szemébe néztem. Aztán lassan magamhoz húztam fejét és megcsókoltam.  Olyan szenvedélyesen, mint még soha. Szenvedélyes, mégis lágy volt. Érezhető volt ebben a csókban a búcsúz, a fájdalom és a szerelem. Viszont mint minden jónak, ennek is vége szakadt. El kellett engednem örökre.

- Szeretlek, ezt ne felejtsd el. De túl sok minden választ szét minket. Nem lehetnénk boldogok soha. Csak annyit kérek tőled, hogy ne szomorkodj. Éld tovább az életedet, mintha sosem léptem volna bele.

- Erre képtelen vagyok. Ezt nem tudom teljesíteni.

- Lépj tovább Edward. Ez méltó búcsú a szerelmünkhöz. Vigyázz a fiadra. Ne engedd, hogy olyan legyen, mint a nővérem. Inkább hasonlítson rád. Rendben? Tedd meg, a fiadért- mosolyogtam rá, majd adtam neki még egy puszit és kiléptem a szobából. Ahol ott állt Emmett. Arca szomorú volt, de nem szólt semmit. Csak felém nyújtotta karját és levezetett a vendégekhez. Leültem és vártam. Emmett és Damon között ültem. A lehető legjobb hely. Innen biztos nem csinálok marhaságot. Emmett mellett üres volt a hely, gondolom Rosalie-nak maradt ki, aki a zongoránál ült.  Az üres hely mellett volt még egy, mellette Jasper, Esme és Carlisle. A másik oldalon Damon mellett senki. Mögötte viszont Katherine, mellette Elena és Stefan. Utána pedig szépen sorban mindenki. A Volturi, a Denali klán és a többi vendég. Számomra ismeretlenek voltak, de egyet felfedeztem. Az apámat. A mellettünk lévő sor mellett állt egy tolószékes férfivel és egy indián nővel beszélgetett. Mikor észrevette, hogy őt nézem, ő is rám nézett és tekintetünk összeakadt. Emmett felé nyújtottam a kezem, aki erősen megszorította azt. Végül elszakítottam tekintetem az apámtól. Körbe néztem. Mindenki elfoglalta a helyét. Edward az oltárnál állt, de szemét le nem vette rólam. Ekkor Rosalie elkezdte játszani a nászindulót és tudtam, eljött életem legrosszabb pillanata. Elsőnek két idegen lány jött ki a házból, olyan ruhában, mint amilyen Alice-n volt, legalább is hasonlóban, aztán végül megláttam a szervezőt is. Rám mosolygott és tovább ment.  És ekkor jelent meg a testvérem, apám karján. Mosolygott, boldog volt. Miért is ne lett volna? Megkapott minden, amit én is akartam. Van egy csodás fia, egy barátja, aki hamarosan a férje lesz és éppen élete legszebb pillanata következik, ahová az apánk kíséri el. A szívem majd megszakadt, ahogy belegondoltam, hogy nekem sosem adatott meg ez a sok boldogság. Az apám úgy tudja, halott vagyok, a szerelmem most veszi el a nővéremet és gyermekem sem lehet. Egy selejt vagyok.

Apa leült a helyére, közben Alice és Rosalie is megjelentek mellettünk és elkezdődött a ceremónia. Én pedig képtelen voltam fapofával végignézni. Becsuktam a szemem és fejemet Dam vállára hajtottam, aki átölelt és a hátamat simogatta. Éreztem, hogy többen is végigsimítanak a hátamon, de nem tudtam megnyugodni. És a pap sem sokat segített. Minden egyes szavát hallottam. Egy aprócska részem azt remélte Edward mégsem teszi azt, amit kell és nem veszi feleségül a nővéremet. De mikor kimondta az „Igen” szócskát nem bírtam tovább. Felpattantam a helyemről és amilyen gyorsan tudtam –persze emberi tempóban- elindultam az erdő felé. Amint a fák takarásába értem vámpír sebességgel futni kezdtem. Nem érdekelt, ki mit gondol rólam, azt sem hogy nem lenne szabad ezt tennem. Már képtelen voltam ott ülni. A fájdalom elemésztett, elvette a józan eszemet. Mert ebben a pillanatban vesztettem el életem szerelmét véglegesen. Eddig is távol voltam tőle, de akkor még szabad volt. Most viszont már elérhetetlen számomra. Elvesztettem Edwardot, elvesztettem az életemet. De én akartam ezt. Én akartam, hogy elvegye és ez a helyes bármennyire is fáj. De nem szabad elhagynom magam.

Innentől kezdve semmi nem számít. Soha többet nem lesek szerelmes. Nem fogom megadni senkinek azt az örömöt, hogy szenvedni lásson. Innentől kezdve a fájdalom nem létezik számomra. Mostantól a jövőmre kell gondolnom. 

Sziasztok!

Köszönöm az előző fejezethez írt komikat. Nagyon hálás vagyok értük. És remélem itt, ennél a fejezetnél sem felejtetek el hagyni néhány sort. 
Puszi: Hope