Forbidden Love- 22.fejezet

(Bella szemszöge)

Milyen érzések kavarognak bennem most, hogy újra itthon vagyok? Nem tudnám megmondani. Minden annyira zavaros körülöttem. Rettenetesen jó újra a családommal lenni. Már nagyon hiányoztak. Mindenki, még Alice is. Akivel eddig ugyan nem sokat találkoztam, de biztos vagyok benne, hogy most nagyon boldog. Hiszen teljesült a vágya és Edward holnap elveszi a nővéremet. Holnap. Holnap örökre elvesztem a szerelmemet. És én nem tehetek ellene semmit.

Oh… dehogy nem. Nagyon is sokat tehetnél érte. Csak egyszerűen gyáva vagy.

Ez az apró kis hangocska nem hagy engem nyugodni soha. Mindig okoskodik, és mindent jobban tud. Bár igaza van. Ha akarnék, tehetnék az esküvő ellen. De nem akarok. Vagyis igen, akarok, de mégsem. Aj, ez annyira bonyolult. Tudom, hogy ez a legjobb mindenkinek. De legszívesebben most rögtön Edward nyakába ugranék, elmondanám neki, mennyire szeretem, és hogy nem akarom, hogy elvegye a nővéremet. De nem tehetem meg, mert azzal mindenkinek fájdalmat okoznék. Legfőképpen ennek a kis angyalkának, aki éppen a karomban pihen.

-Annyira aranyos- suttogtam és elbűvölten néztem az unokaöcsémet. Valóban gyönyörű gyermek. És nagyon hasonlít az apjára. Edward nagyon büszke lehet a fiára. Bárcsak én lehetnék a mamája. Bárcsak én is megadhatnám Edwardnak ezt a csodát.

Elég Bella, állj le. Most.

-Igen. Nagyon hasonlít az apukájára.

- Rony, beszélnünk kell.

- Rendben, miről.

- Van valami, ami nem hagy nyugodni. Valami, amit azóta szeretnék tőled megkérdezni, hogy megöleltél.

- Mit Bella?

- Tudni akarom, miért kényszerítetted Edward egy olyan döntés meghozatalára, ami szenvedést okoz neki? Hogyan voltál képes a gyerekkel zsarolni őt?

- Mit tudsz te erről? És egyáltalán ki mondott neked ekkora hülyeséget?- láttam rajta, hogy mérges lett. Így jobbnak láttam, ha leteszem a kicsit, mielőtt megsérülne.

- Ez nem hülyeség Rony. És senki nem mondta. Én magam láttam. Talán elfelejtetted, hogy én is hallom a gondolatokat? Csak sajnos nem olyan a képességem, mint Edwardnak. Őt át tudod verni, de engem nem. Én azt is hallom, amit nem akarok Rony. Ne hazudj nekem. Tudni akarom, miért tetted ezt? Te nem ilyen voltál. Rád sem ismerek. Régen képtelen lettél volna egy ártatlan babát felhasználni a mocskos céljaidra.

- Az régen volt. De mindenki változik Bella. Én is éppúgy, mint te. Én sem gondoltam volna rólad soha, hogy képes vagy lefeküdni azzal a férfival, aki az életet jelenti számomra.

- Szóval ezért teszed. Bosszúból.

- Igen. Megesküdtem, hogy akkora fájdalmat okozok neked, mint amekkorát te nekem.

- És nem gondolod, hogy ez nevetséges?

- Mégis mi? Hogy elcsábítottad azt a férfit, akit mindennél jobban szerettem? Vagy az, hogy elárultál engem, a testvéredet egy férfi miatt?

- Rony, én nem akartam. Egyáltalán nem terveztük el Edwarddal. Egyszerűen csak megtörtént. Nem így akartam.

- És mi a francért nem álltál elém és mondtad el? Ennyit megérdemeltem volna.

- És mit tettél volna? Egyszerűen csak félreállsz? Válaszolj őszintén? Ha elmondtam volna neked, hogy Edwarddal szeretjük egymást elengedted volna?

- Nem. Harcoltam volna a szerelmemért.

- De nem kellett. Ugyanis én lemondtam róla. Azért, hogy ennek a kicsinek legyen apja, ha anyja már nincsen.

- De van neki. Én vagyok az anyja.

- Igen. Az anyja vagy. Aki nem szereti őt. Aki csak azért adott neki életet, hogy maga mellett tartsa az apját. Sikerült elérned, amit akartál. Szenvedek. De nem azért, amiért te gondolod. Igen, fáj Edward hiánya, de az még jobban, hogy látom mi lett belőled. Rosszabb vagy, mint maga az ördög Rony. De ami még ennél is rosszabb, hogy ezek után sem tudlak gyűlölni. Még most sem, hogy megtudtam, te mennyire gyűlölsz engem és mennyire szeretnél nekem fájdalmat okozni. Ennek ellenére is a testvérem vagy és én szeretlek. Ezért mentem el. Ezért hagytam magam mögött a családomat, a szerelmemet, az életemet. Hogy te boldog legyél. És elkeserít a tudat, hogy minden hiába volt. Mert te már nem az vagy, aki voltál. Csak sajnálni tudlak, de gyűlölni soha. Bármit teszel, bármit mondasz akkor is a testvérem vagy. Ezen semmi és senki nem tud változtatni. Még te magad sem.

- Én viszont szívből gyűlöllek. Megvetlek azért, amit tettél és nem hatsz meg. Te sem vagy jobb, mint én.

- Nem. Nem vagyok jobb. De különb igen. Én nem tudnám felhasználni a gyermekemet arra, hogy magam mellett tartsak egy olyan férfit, aki már nem szeret.

Hátat fordítottam neki és az ajtó felé indultam. Ekkor vad morgás hallatszott a hátam mögül, majd minden olyan gyorsan történt, hogy időm sem volt felfogni mi folyik körülöttem. Az egyik pillanatban még az ajtóban álltam, a másikban pedig már a nappaliban találtam magam a földön. Villámgyorsan felálltam, de addigra már Emmett, Stefan és Damon előttem álltak. Alig láttam ki köztük, de valahogy sikerült. Rony vadul morgott, miközben próbálta kiszakítani magát Edward és Jasper szorításából. Ami nem ment olyan könnyen.

Csengettek, de engem nem tudott lekötni. Egyszerűen képtelen voltam elszakítani a tekintetemet a nővéremről, aki valaha a légynek sem tudott volna ártani, most pedig engem akar megölni. Hát ez a nap is eljött. A nővérem a halálomat akarja. Ilyen is ritkán történik az emberrel. De hát mit beszélek. Mi nem vagyunk emberek. Mi szörnyetegek vagyunk.

-Hát itt meg mi a csuda folyik? –hallatszott a hátunk mögül egy férfi hang, mely tele volt csodálattal és csodálkozással. Összerezzentem a hang hallatán és végigfutott a hátamon a hideg. Egyetlen porcikám sem kívánta, hogy lássam az arcát, mégis megfordultam. Még hallottam, hogy Edward valamit mondd Jaspernek, de már nem rájuk figyeltem. Megfordultam és mögöttem ott állt hat köpenyes alak. Négy férfi és két nő állt velem szemben, de a szőke hajú nő alig lehetett 15 éves. Még csak egy kislány volt, mikor átváltoztatták.

- Aró, örülök, hogy eljöttetek- lépett elém apa és ezzel eltakarta előlem a tőlem néhány lépésre álló férfit. –Sajnálom, hogy pont egy családi vita kellős közepébe csöppentetek.

- Ugyan barátom. Nem történt semmi. Egy kis veszekedés még nem a világ vége.

- Köszönöm. Kérlek, foglaljatok helyet- intett apa a kanapé felé, ahova mind le is ültek két kivétellel. Az egyik az Aro nevű férfi volt, a másik pedig egy barna hajú nő, aki nagyon hasonlított Elenára. És ekkor ért a felismerés, hogy kik is ők valójában. Aro a Volturi feje. A vámpírok királyi családja. És a nő pedig Katherine. Damon egyetlen szerelme.

Megfordultam, hogy lássam Damont, de bár ne tettem volna. Az a jókedvű, mindenből viccet csináló férfi, akit megismertem sehol nem volt. Helyette a szemében rengeteg fájdalom volt és gyűlölet, ahogy arra a nőre nézett. Mindent, ami ez előtt történt elfelejtettem és Damon mellé léptem. Rám pillantott ezzel elszakítva a tekintetét attól a nőtől. Megfogtam a vállát és egy aprót szorítottam rajta, hogy tudja, mellette állok. Nem akartam hozzá bújni, az olyan lett volna, mintha a barátnője lennék és féltékennyé akarnám tenni azt a nőt. Holott nagyon is szerettem volna megölelni. És nem azért, mert van valami köztünk. Egyszerűen csak azért, mert nagyon jó barátok vagyunk és szerettem volna viszonozni azt a sok kedvességet, amivel ő is elhalmozott, mikor szükségem volt rá. Azonban Damon nem úgy gondolta, ahogy én. Ő nem akarta, hogy mást gondoljanak a kapcsolatunkról, mint ami. Mielőtt bármit is mondhattam volna szorosan magához húzott és a nyakamba temette az arcát. Kapkodta a levegőt és én legszívesebben kivittem volna innen, de nem lehetett. Így maradt a másik megoldás. Én is szorosan öleltem magamhoz és a hátát simogattam, miközben a többieket figyeltem. A Cullenek nem értettek semmit, viszont Elena és Stefan dühösek lettek. Próbálták türtőztetni magukat több-kevesebb sikerrel.

-Örülök, hogy látlak Katherine- szólalt meg Elena rideg hangon, mire kirázott a hideg. Még sose hallottam így beszélni senkivel. Ránéztem a nőre, aki nagyon is hasonlított barátnőmre és megsajnáltam. Úgy állt ott a férfi mellett, mintha leforrázták volna. Szemét le nem vette rólam és Damon-ról. Azonban mikor meglátta, hogy őt nézem tekintete az enyémbe fúródott. Szenvedést, fájdalmat és sajnálatot láttam benne. De miért szenvedne, ha már nem szereti Damon-t. Ki kell derítenem, mi folyik itt.

-Én is Elena. Stefan. Damon.

- Helló Katherine- emelte fel a fejét Damon és ránézett a nőre, de engem még mindig nem engedett el. Ugyan már nem ölelkeztünk, de szorosan maga mellett tartott. Külsőre úgy nézhetett ki, mintha engem féltene vagy engem akarna védeni, de tudtam csak azért csinálja, mert fél, hogy elborul az agya. Ismertem már Damon-t. Talán jobban, mint ő magát.

- Ti ismeritek egymást? –kérdezte Aro.

- Igen mester- hajolt meg a lány, de láttam egy apró grimaszt a szája sarkában, mikor kimondta az utolsó szót.

- Katherine a menyasszonyom volt.

- Volt? Mikor? És miért nem szóltál róla édesem.

- Sajnálom mester. De az még azelőtt történt, hogy beálltam a volturiba.

- Értem. Nos, miért nem üdvözlitek egymást?

- Már megtörtént- vetette oda Dam foghegyről. –Nem kívánok közelebbi kapcsolatba kerülni ezzel a nővel.

-  Hát én sem akarnék problémát egy ilyen gyönyörű barátnővel az exem miatt- mindenki döbbenten nézett Aro-ra, amiből arra következtettem, hogy nem szokott így viselkedni.

- Én nem…- kezdtem volna magyarázkodni, de Dam félbeszakított.

- Köszönöm az elismerést Aro. Bellánál jobb barátnőt keresve sem találnék.

Nem értettem a viselkedését. Miért engedi, hogy mindenki téves következtetéseket vonjon le a kapcsolatunkról? És miért erősíti meg ezeket a tévképzeteket? Kissé mérges voltam rá, amiért ilyen helyzetbe hozott, de inkább nem szóltam egy szót sem. Majd beszélek vele, ha négyszemközt leszünk.

- És hol van a boldog pár? –terelte a témát a Volturi király és én kifújtam a bent tartott levegőt. Kissé morcosan néztem Damon-re, de ő még mindig Katherine-t figyelte. Miért érzem azt, hogy csakis miatta csinált mindent. Kissé bosszantott, hogy engem használ fel a bosszújához. Kibontakoztam az öleléséből és egy bocsánatkérés után elhagytam a házat. Nem volt kedvem semmihez. Damon-t meg tudtam érteni, de akkor sem szeretem, ha bástyaként használ. Én megértem, hogy fáj neki és rossz, de akkor sem kellene felhasználnia ehhez az egészhez. Meg lehetett volna mondani, hogy nem vagyok a barátnője. De igazából nem rá vagyok dühös. Hanem magamra. Mindent elrontottam. Tudtam, hogy nem jó ötlet hazajönni. De álmomban sem gondoltam, hogy Rony ennyire gyűlölni fog.

Mégis mit vártál? Lefeküdtél a gyereke apjával.

Én magam sem tudom mit vártam. De annyira megváltozott. Csak a bosszú hajtja. Legalábbis felém. Azt nem tudom Edwardot szereti-e vagy rajta is bosszút akar állni, de az biztos, hogy engem teljes szívéből gyűlöl. Megtörtént a legrosszabb, amitől féltem. Elvesztettem a testvéremet. A testvéremet, aki miatt elengedtem talán az utolsó lehetőségemet a boldogsághoz.

Léptek zaja ütötte meg a fülemet, mire felpattantam és egy apró morgás tört elő a torkomból.

-Csak én vagyok- emelte fel a kezeit Damon és egyre közelebb jött. Én nem szóltam egy szót sem csak visszahuppantam a fűbe és magam elé meredve vártam, hogy odaérjen hozzám. –Sajnálom Bella. Elborult az agyam. Nem lett volna szabad azt mondanom, hogy a barátnőm vagy. Egyszerűen csak elöntött a düh, mikor megláttam és nem is tudom mit gondoltam. Talán féltékennyé akartam tenni. Mert akkor legalább tudnám, hogy szeret még. De…

- Elég lesz Dam- villantottam rá egy kedves mosolyt. –Nekem nem kell magyarázkodnod. Megértelek. Bár az elején tényleg dühös voltam, de túlélem. Te is mindig mellettem voltál, és mint a legjobb barátod, nekem is kötelességem mindenben segítenem neked. Te tudod, mit miért teszel, én nem fogok ellenkezni. Viszont azt előre kikötöm, hogy nem vagyok a barátnőd és soha nem is leszek.

- Rendben. Akkor szent a béke?

- Igen. Szent a béke. Hogyan is tudnék rád haragudni, mikor annyi mindent tettél értem. Vigyázol rám, ápolod a lelkem- fintorodtam el –és mindig mellettem vagy. Nálad jobb barátot nem is kívánhatnék- öleltem magamhoz. Mellkasába fúrtam az arcomat, míg ő adott egy puszit a fejem búbjára és utána a hátamat simogatta.

- Különleges barátság a miénk. Garantálom, hogy ilyet soha senki nem látott. Néha testvérek vagyunk, aztán ellenségek, a következő pillanatban pedig akár egy szerelmes pár- nevetett fel, amin nekem is nevetnem kellett. Nagyon is igaz volt, amit mondott. Damon-re nem úgy tekintettem, mint Emmett-re. Vele is hasonló a kapcsolatom, de ő olyan, mint a bátyám. Míg Damon-ben nem a féltő testvért látom, hanem egy olyan barátot, aki örökké mellettem lesz

- Bella, nem akarod elmondani mi történt közted és a nővéred között?

- Dam, ez…

- Nem muszáj. De attól, hogy nem otthon vagyunk, ugyan úgy bármit megbeszélhetünk. Csupán meglepett, hogy egymásnak estetek. És láttam rajtad, hogy nem esett jól, amit tett. Ezért kérdeztem.

- Igazából tényleg jól esne kibeszélni valakinek, de szeretném, ha erről senki nem tudna. Nem engedheted, hogy Edward meglássa a fejedben. Senki nem tudhat róla, érted? –kérdeztem, miközben elhúzódtam tőle.

- Úgy lesz, ahogy szeretnéd. Ez a kettőnk titka marad.

- Rony gyűlöl engem. Mikor megöleltem akaratlanul kapcsolt be a képességem. Hidd el, nem akartam a fejében turkálni. De mintha valaki fentről azt akarta volna, hogy megtudjam az igazat. Kérdőre vontam, mire közölte velem, hogy mindennek én vagyok az oka és soha nem bocsájt meg nekem. Felhasználta a kicsit, hogy maga mellett tartsa Edwardot, mikor meg akart keresni engem. Egyáltalán nem érdekli a fia. Egyedül az a fontos számára, hogy én szenvedjek. És addig nem nyugszik, amíg teljesen ki nem készít.

- És még ezek után is a testvérednek tekinted?!- inkább volt kijelentés, mint kérdés. De azért bólintottam.

- Egy hülye idióta vagyok, de nekem ő akkor is a testvérem.

- Csodállak Bella. Ha a helyedben lennék, már szétkürtöltem volna, hogy mindenki megutálja, és te mit csinálsz? Csendben elsírod nekem a bánatodat, miközben végignézed, ahogy a nővéred összedönti a boldogságodat. Nem érdemel meg téged. Te olyan jó vagy. Annyira szeretném, ha kitörölhetnék a fejedből mindent. Mindent, ami fájdalmat okozott. De képtelen vagyok rá. Legszívesebben most rögtön kitekerném a nővéred nyakát, de nem hiszem, hogy azzal bármit elérnék. Legfeljebb azt, hogy megutálnál.

- Nekem az is elég, hogy mellettem vagy.

- Egészen addig leszek melletted, amíg azt te akarod. Bárcsak tehetnék valamit érted.

- Én pedig érted. Hiszen te is szenvedsz. Főleg most, hogy tudod miért hagyott el Katherine.

- A hatalmat választotta helyettem. És ezen nem tudok változtatni. Az ő döntése volt.

- Amivel téged is bántott.

- Felejtsük el őket, oké? Legalább egy kis időre.

- Mire gondolsz pontosan?

- Majd meglátod. Gyere velem- majd felpattant és felém nyújtotta a kezét. Megcsóváltam a fejem és végül elfogadtam a felém nyújtott kezet, majd felálltam. Dam még adott egy puszit a homlokomra, majd megfogva a kezem futni kezdett. Én pedig szaladtam utána. Szerettem volna elfelejteni egy kicsit a gondokat és erre a legjobb megoldás Damon társasága.