Forbidden Love- 33.fejezet

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ilyen sokára hoztam a frisst, de rengeteg dolog jött közbe. Viszont nem áll szándékomban húzni az időt a magyarázkodással. Tényleg nagyon sajnálom. Viszont nagyon szépen köszönöm, hogy vettétek a fáradtságot és komiztatok. Nagyon örültem nekik. Köszönöm mindenkinek. 

Sajnos nem tudom mikor jön a friss, fogalmam sincs, mennyi időm lesz rá, de igyekezni fogok. Talán jövőhét szombatra, de nem ígérem biztosra. 

Jó olvasást ehhez a fejihez. Puszi: Hope

„A gyűlölet olyan, mint a méreg. Lassan felemészt. Mire észhez térsz, már nem az vagy, aki voltál. „

(Edward szemszöge)

Idegesen pattantam be a kocsimba és indítottam a reptérre. Tudnom kell a részleteket, csak így indulhatunk a keresésükre. Alice és Esme éppen hajót bérel, hogy amint bármit megtudunk, indulhassunk is. Carlisle a kórházba ment, hogy ha beviszik őket, tudjunk róla. Azonban mielőtt elértem volna a repteret, megszólalt a telefonom. Ismeretlen szám volt, de azért felvettem.

-Halló?

- Apa? Én vagyok az Tony- hallottam meg fiam hangját, amitől egyből megállítottam a kocsit.

- Fiam, jól vagy? –kérdeztem rögtön. –Nem esett bajotok? Minden rendben? Mondd, hogy jól vagy. Kérlek- szinte már könyörögtem.

- Megvagyok, nem esett semmi bajom. Pár karcolást leszámítva minden rendben van.

- És a többiek? Rose és Em? Hol vagytok egyáltalán?

- Fogalmunk sincs apa. Rose és Em is jól vannak, de mással vannak elfoglalva. Miriam súlyosan megsebesült és át kellett őt változtatni.

- Ki az a Miriam.

- Otthon mindent elmondunk. Csak szerettük volna, ha tudjátok, hogy életben vagyunk, és jól vagyunk. Három nap múlva elindulunk haza és mindent megmagyarázunk.

- Vigyázz magadra fiam. Kérlek. Hiszen az a lány újszülött lesz.

- Ne aggódj, Nem lesz baj. Szeretlek apa.

- Én is fiam. Az életemnél is jobban- suttogtam a telefonba.

- Ne aggódj apa. Minden rendbe jön. Bízz bennem- suttogta, majd a vonal megszakadt. Én pedig lehunytam a szemem és fejemet a fejtámlának döntöttem. Hatalmas kő esett le a szívemről. Hiszen a fiam jól van. Hallottam a hangját és nemsokára hazajön. És persze a testvéreim is. De egy valami aggasztott. Ki az a Miriam? És miért változtatták át? Ha csak egy egyszerű utas volt a gépen, miért volt olyan fontos nekik, hogy életben tartsák? Talán a fiam… Nem. Nem hiszem. Bár lehetséges. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy a fiam talán szerelmes. Lehet, hogy már ő is érzi azt a szerelmet, amit én éreztem Bella közelében. Azt a hihetetlen szabadságot és boldogságot.

Mielőtt még messzebbre szálltak volna a gondolataim, újra a telefonra szegeztem tekintetem és kikerestem húgom számát. Aki az első csörgésre felvette.

- Mondjad- szólt bele idegesen és én nem bírtam elrejteni a mosolyomat, holott néhány perce még én is ilyen idegbeteg voltam.

- Ne idegeskedj, kérlek. Tony éppen most hívott. Mind jól vannak. Nem esett bajuk.

Pár pillanatig nem szólt semmit, majd hatalmasat sikított és én kénytelen voltam eltartani a fülemtől a telefont, hogy ne süketüljek meg.

- Úr Isten. Igaz? Igazat mondasz? És hol vannak? Miért nem hívtak eddig? Mondd már Edward- parancsolt rám és már biztos voltam benne, hogy mindenki tudja a házban, hogy nem esett bajuk.

- Nem tudok én se sokkal többet, mint te. Csak annyit mondott Tony, hogy fogalma sincs, hol vannak, de nem esett bajuk. Egy lány sérült meg komolyabban, akit át kellett változtatniuk és amint magához tér indulnak haza. Többet nekem sem mondott.

- Hála az égnek. Azonnal szólok Carlisle-nak is. Te pedig gyere már haza- parancsolt rám, majd letette a telefont. Elképesztő a húgom. Ezekben a pillanatokban is képes parancsolgatni. De ő már csak Alice. Ledobtam a telefont az anyós ülésre és újra elindítottam az autót, ezúttal viszont hazafelé siettem.

Három nap múlva…

Idegesen járkáltam fel s alá. Azóta a fiam egyszer sem jelentkezett, de nem csak ő, hanem a testvéreim sem. Fogalmam sincs, hol vannak, mi történt velük, mikor jönnek haza, stb. Komolyan kezdek megijedni. Miért nem lehet felhívni. És én miért vagyok olyan idióta, hogy nem kérek egy hülye telefonszámot, amin utol tudom érni őket. Jó, tudom, hogy meg kell várniuk, amíg az újszülött felébred, de akkor is idegtépő ez a várakozás. Bízom a testvéreimben, hogy nem engedik, hogy Tony-t bántsa, de mi van, ha nem figyelnek eléggé és történik valami a fiammal? Azt nem tudnám elviselni. Egyedül ő maradt nekem a boldogságomból. Nem veszíthetem el őt is.

Még mindig idegesen járkáltam a szobámban, mikor egy autó fordult a bekötőútra. És ebből tudtam, hogy a ház felé siet. Én pedig, mint akit puskából lőttek ki úgy rohantam le a ház elé. És persze a többiek is így voltak vele, mert mind kint álltunk az ajtó előtt. Szinte már ideggörcsöt kaptam, mire kinyílt a vezető felöli ajtó és előbukkant bátyám vigyorgó feje. Kinyílt mind a négy ajtó és én kíváncsian vártam, hogy ki az a személy, aki ha minden igaz a családunk legújabb tagja lesz. Azonban hatalmas meglepetésként ért, mikor az autóból négy személy helyett öt szállt ki. Emmett mellé odasétált a felesége, aki szintén csak mosolygott, míg fiam mellém sétált és megölelt. Aztán érdeklődve fordultam a két ismeretlen személy felé, de amint megpillantottam az egyiket, már nem érdekelt a másik. Hihetetlenül meglepett, hogy ő itt van. Szinte éreztem, ahogy elönti a szívemet a melegség arca láttán és nem tudtam mit tehetnék. Nem akartam egyből lerohanni és sajnos itt volt mellettem életem megkeserítője is. Viszont a többiek nagyon is tudták, hogy mit kell tenniük. Anyám és apám egyszerre ölelték át szerelmemet és legszívesebben én is ezt tettem volna. Szinte le sem vettem róla a szemem egészen addig, amíg meg nem éreztem két kezet a karomon. Lepillantottam a mellettem levő személyre, aki nem más volt, mint Rony. Leráztam magamról a karját, de mintha észre sem vette volna, újra belém karolt. Hatalmasat sóhajtottam, és újra szerelmemre néztem, aki ezúttal pöttöm húgom karjaiban volt, majd helyét Jasper vette át. Végül tekintetét egyenesen ránk emelte.

-Edward, Rony, örülök, hogy ismét találkoztunk.

- Bárcsak én is ezt mondhatnám- Rony hangja gúnyos volt és legszívesebben megfojtottam volna. De nem tehettem.

- Én is örülök neked Bella- mosolyogtam rá, majd elindultam felé, de valaki visszarántott, mire dühösen néztem feleségemre. –Ha megbocsátasz, méltó képpen üdvözölném a testvéreimet- morogtam rá, mire elengedett és én végre magamhoz ölelhettem azt a személyt, aki a világot jelentette számomra. –Örülök, hogy visszajöttél- suttogtam a hajába. Viszont túl hamar eltaszított magától és én fájdalmasan vettem tudomásul, hogy semmi nem változott az elhatározásán, miszerint távol tartja magát tőlem.

- Köszönöm, hogy vigyáztatok a fiamra- mosolyogtam a nővéremre és a bátyámra, majd őket is megöleltem.

- Gyertek be, ne ácsorogjunk idekint. Szeretnénk megtudni, hogy ki a vendégünk és persze a körülményekre is kíváncsiak lennénk- mosolyodott el apa, mire mindenki megindult befelé. Azonban nem kerülte el a figyelmemet, hogy Bella átkarolja a lány vállát és mosolyogva indulnak el befelé. Mind helyet foglaltunk. Mindenki a párja mellett vagy ölében, míg Bella az ismereten lány mellől el sem mozdult.

- Nos, először szeretnénk tudni, hogy hívnak- kérdezte anya a lánytól.

- Miriam vagyok. Miriam Swan- mosolyodott el, majd Bellára nézett. Bennem viszont megállt az ütő. Swan?

- Swan? –kérdezte Alice, mire Rose, Em és fiam is mosolygott.

- Igen. Miriam a lányom- húzta ki magát büszkén Bella.

- Hogy a lányod? – csoda, hogy a döbbenettől meg tudtam szólalni.

- Igen. Örökbe fogadtam mikor árvaházba került. De nem vettem magamhoz. Az árvaházban nőtt fel, mert féltettem Aro-tól és a többiektől. De egy napon már nem bírta tovább azon a helyen és elvittem őt a kastélyba. Viszont egyetlen percre sem hagytam magára. Jane vagy én mindig mellette voltunk. Ismerem Aro-t. Tudom, hogy mit akar a lányomtól. De nem fogom hagyni, hogy bánthassa.

- Anya- szólt rá rosszallóan Miriam és nekem iszonyatosan furcsa volt ez az egész. Nehéz volt Bellára anyaként gondolni.

- Tudjátok, mire lennék kíváncsi- szólalt meg Jasper. –Hol találkoztatok és mit keresett Miriam azon a gépen, amin Tony-ék voltak?

- Miután Aro elengedett, Elenáékhoz mentünk. Azért hívta el őket Elena, mert mi is ott voltunk. Nem akartam hazajönni, mert féltem mi vár rám itthon. Nem tudtam hogyan viszonyultok hozzám, mennyire változott meg a véleményetek velem kapcsolatban. Így Elena felajánlotta, hogy odahívja őket. Aztán Rose és a többiek meggyőztek, hogy csak azért mert félek, nem maradhatok örökre távol a családomtól.

- Szóval nem akartál hazajönni- hajtotta le a fejét Esme.- De hiszen megígérted. Azt mondtad, visszajössz. Tudod mennyire aggódtam érted? És Tony-ról már ne is beszéljünk.

- Igen, sajnálom. Nem akartam, hogy izgulj anya.

- Tudod, hányszor hívtalak a baleset után? Azt hittem nem akarsz velem beszélni, pedig csak szerettem volna, ha tudod, mi történt a többiekkel. Arra számítottam hátha te tudsz segíteni. Már azon voltam, hogy Volterrába megyek, mikor Tony végre jelentkezett.

- Annyira sajnálom anya- Bella azonnal felpattant a helyéről és anya nyakába vetette magát. –Nem akartam, hogy aggódj. Kérlek, bocsáss meg nekem. És azért is, mert egyáltalán megfordult a fejemben, hogy nem jövök haza.  Bocsáss meg nekem.

- Ugyan lányom- simogatta a hátát anya. –A lényeg, hogy itt vagytok. És nekem van még egy unokám.

- Várjunk csak- ugrott fel pöttöm húgom. –Te anya, honnan tudtad Bella számát? És hogy jutott eszedbe, hogy Volterrába menj? Ráadásul egyedül. És miért aggódott volna Tony Belláért, mikor nem is ismerte.

- Azaz igazság, hogy Bella és Tony már elég régóta ismerik egymást. Emlékeztek, mikor Rosalie összeveszett Rony-val olyan szinten, hogy egymásnak este- mindenki bólintott, hiszen azt a napot nehéz lenne elfelejteni. Anyám pedig folytatta. –Akkor kérdezett rá Tony Bellára. Emlékezett rá, de nem merte megkérdezni az apjától vagy bárki mástól azok után, hogy látta Rosalie-t nekiesni Rony-nak. Én meséltem neki róla és évekkel később meglátogattuk őt mindketten. Elmentünk Volterrába és ott találkoztunk vele. Azóta folyton beszéltünk. Még ha csak rövid időnként is. De tudtuk mi van vele.

- És miért nem szóltál nekünk szívem? Miért nem engedted, hogy elkísérjünk- kérdezte Carlisle kissé szomorúan, amiért a felesége nem bízott meg benne.

- Mert így volt a legjobb. Ha mind odajöttök, nem tudom Aro hogyan reagált volna. Tudjátok, már azon eléggé kiakadt, hogy Esme és Tony meglátogattak.

- De miért akadt ki ezen?

- Mert nem voltam hajlandó megmutatni neki, mit beszéltünk. Ezt úgy fogta fel, hogy titkolózom előtte és meg akart alázni, de végül fordítva sült el a dolog- rántotta meg a vállát egyetlenem. –Viszont megkértem Esme-t és Tonyt, hogy ne jöjjenek többet. Tony értékes Aro számára és nem szerettem volna, ha utánam őt akarja megszerezni a csapatának.

- Jaj, annyira örülök, hogy itt vagytok- pattant fel Esme és megölelte Bellát és a lányát.

- Isten hozott újra a családban lányom. És persze téged is Miriam- mosolyodott el apa.

- Biztosan? Nem okozna gondot, ha itt maradnánk? –kérdezte Bella kicsit félénken, mire a mellettem ülő feleségem azonnal felpattant.

- Nem, persze hogy nem- válaszolt gúnyosan. –Hát nem látod, mennyire örül neked mindenki?

- Rony…

- Hát a többiekkel ellentétben, én egyáltalán nem örülök. Sőt. Egész eddig rettegtem, hogy eljön ez a nap. Boldog voltam, hogy nem láttam minden nap az állszent képedet és szinte könyörögtem az istennek, hogy soha ne gyere vissza.

- Azt hittem elmúlt a gyűlöleted.

- Soha. Soha nem felejtem el, amit velem tettél. Kész pokol volt az életem csakis miattad. Elvettél tőlem mindent.

- Fejezd be- üvöltötte el magát fiam és ő is felpattant, mire én sem tudtam egy helyben ülni. –Semmi jogod őt hibáztatni. Te rontottál el mindent. Meg volt rá a lehetőséged, hogy helyrehozz mindent, de téged elvakított a gyűlölet. Nem volt anyám egész életemben nem érezhettem tőled azt az anyai szeretetet, amit szerettem volna. Helyetted Rosalie nevelt fel és a többiek. Szeretetben nőttem fel, de nem a te érdemedből. Mindig megvetettél, sose úgy néztél rám, mint a fiadra. Hanem mint egy koloncra. A nagynéném ellen akartál fordítani, de nem sikerült. Ugyanis mikor megpillantottam már akkor éreztem a szeretetét. Azt a szeretetet, amit tőled sosem kaptam meg. Pedig nem ismertem őt. Nem tudtam milyen. Egyetlen egy emlékem volt róla. Az, hogy az esküvő napján milyen szeretetteljesen nézett rám. Ez az egy kép volt a fejemben. Tudod milyen érzés, mikor az a személy gyűlöl, akinek a legjobban kellene szeretnie?

- Én csak azt tudom milyen a gyűlölet, mert valaki megkeserítette az életemet.

- Én nem akartalak bántani téged. Soha. Hiszen a testvérem vagy.

- Tudod, ez már nem számít. Megtetted és nem lehet visszafordítani. A gyűlölet melyet irántad érzek sokkal erősebb bármi másnál. Jól jegyezd meg Bella. Nem engedem, hogy boldog legyél. Soha. Hidd el, hogy megkeserítem az életedet, ha addig élek is- morogta, majd kiviharzott a házból.

- Anya, anya- hallottam meg Miriam aggódó hangját, mire mindenki ránézett.

- Gyűlöl. A saját testvérem gyűlöl. És jogosan.

- Ezt fejezd be- morgott rá Miriam, majd maga felé fordította. –Nem te vagy a hibás. Komolyan kezd elegem lenni ebből. Mióta ismerlek, tudom, hogy nincs nálad tisztább lelkű ember vagy vámpír ezen a földön. Hagyd abba ezt az önsanyargatást, mert nagyon elegem van belőle. Volterrában miért nem tudtál ilyen lenni? Hm? Ott erős voltál. Sebezhetetlen és tiszteletet parancsoló. Most pedig valaki azt mondja te vagy a felelős a kisiklott életéért és egyből elhiszed neki. Hol van az anyám? Az a kemény és tiszteletre méltó nő, akitől a fél vámpírvilág retteg. Gyerünk, mondd meg, hol van, azaz éned. Nekem ő az anyám, akire felnézek és nem ez a romhalmaz.

- Vigyázz a szádra lányom.

- Nem. Nem fogok. Ugyanis igazam van. Csak nézz magadra. Össze vagy törve, szinte azt sem tudod, mit csinálj. Nem ilyennek ismertelek meg. Sosem láttalak még ennyire gyengének és elesettnek. Te nem ilyen vagy. Legalábbis én nem láttalak ilyennek soha.

- Kicsim, én ilyen voltam. Gyenge és jellegtelen. A Volturinál lettem olyan, amilyennek te megismertél.

- És mi lesz? Most, hogy visszajöttél, megint gyenge leszel? Elfelejted, amit az évek során tanultál? Amiért annyi mindent elviseltél azoknak a szemeteknek? És azt is, mennyi mindenki retteg pusztán a nevedtől? Komolyan el akarod dobni, amiért 50 éven keresztül küzdöttel?

- Nem. És igazad van. Ha már egyszer sikerült kivívnom Aro tiszteletét, nem dobhatom el. Egyszer még hasznomra lehet. Haj, mit tennék nélküled kicsim- suttogta Bella, majd magához húzta lányát. –Köszönöm, hogy vagy nekem. És hogy helyettem is erős vagy.

- Az anyám erre tanított. És egy erős anya mellett én sem lehettem gyenge- vigyorgott, majd megpuszilta Bellát. Mi pedig döbbenten figyeltük az ölelkező párost. Jól esett látni őket. Hiszen Bella valóban megváltozott. Látszik rajta, hogy erős és független. Már nem az a törékeny lány, akit megismertem. De határozottan tetszik az új Bella.

Egészen addig figyeltük, míg el nem Alice magára nem vonta a figyelmünket. Legalábbis a többiekét, ugyanis én az arca helyett a látomását figyeltem. Amiben nem más szerepelt, mint Rony, aki a Volturihoz készül. És a látomás vége a Cullen család halálát mutatta.