Forbidden Love -13.fejezet

Ezt a számot énekelték Belláék :)

(Bella szemszöge)

Idegesen vezettem haza a Volvóval, de próbáltam elrejteni az érzéseimet a testvéreim elől. Nem hiányzik, hogy mindenki azt kérdezze, mi bajom van. Mivel a mai napon nem történt semmi sem köztünk Edwarddal, így nem került sor arra, hogy Damon hozzon haza. Átvészeltem ezt a napot és úgy tettem, mintha nem venném észre Edward hangulatváltozását. Most már csak az estét kell átvészelnem. De ha Edward Rony-val marad, akkor könnyű is lesz. Hiszen szereti őt és biztosan mellette marad most, hogy beteg szegény. Igen. Így kell lennie.

Lassabban vezettem, mint valaha és ez volt az, ami lebuktatott.

-Bella, valami baj van? –kérdezett rá Rose, ezzel magára vonva a figyelmemet.

- Nem, miért lenne?

- Csak nem így szoktál vezetni. Pláne nem egy ilyen autót. Mi van veled?

- Semmi. Csak elgondolkoztam. Nem az útra figyeltem- néztem hátra rá a visszapillantóban és láttam rajta, hogy nem hisz nekem. Erősebben léptem a gázra és közben hátranéztem a nővéremre.

- Így megfelel? –kérdeztem mikor a mutató a 200 km/h- hoz közeledett.

- Nem így értettem.

Kaptam tőle egy szúrós pillantást, de nem foglalkoztam vele. Elengedtem a fülem mellett a megjegyzését és csak az útra koncentráltam. Ahogy a ház elé értem kipattantam a kocsiból, de ott meg is álltam. Nem volt erőm bemenni és szembenézni a nővéremmel. Azzal a személlyel, akit soha nem akartam bántani mégis megtettem. Mert elvettem a barátját, a szerelmét.

- Bella, gyere- szólt Emmett és én kénytelen voltam végül megmozdulni. Nagyot sóhajtottam és Rosalie mögött besétáltam a házba. Próbáltam észrevétlen maradni, de ez lehetetlen volt.

- Bella, már nem is köszönsz?- hallottam meg Rony hangját.

- De- eresztettem meg egy gyenge mosolyt. –Hogy érzed magad?

- Rosszul. De Carlisle szerint csak egy kis megfázás.

- Igen. Jobban leszel. Ne aggódj. Sokszor voltál már beteg és ezen is túljutsz.

- Igen. Végül is nem halálos beteg vagyok, csak elkaptam egy kis náthát.

- Igen- mosolyogtam rá. –És Edward majd melletted lesz, amíg meg nem gyógyulsz.

Tényleg nem volt valami jó színben. A kanapén feküdt, a szemei pirosak voltak, ahogy az orra is, szaggatottan vette a levegőt és nyakig be volt takarva egy pléddel.

- Most ha nem baj én inkább felmennék.

- Bella, valami baj van? Még mindig haragszol rám?

- Nem- elé sétáltam, leguggoltam a fejéhez és megsimogattam. –Nem haragszom rád. A lényeg, hogy megértetted nem volt jó ötlet. De most inkább aludj. Minél hamarabb gyógyulj meg- adtam neki egy puszit és már ott sem voltam. Egyenesen a szobámba rohantam, ahol becsuktam az ajtót és levetettem magam az ágyra. Szerettem volna sírni, kiadni magamból a fájdalmam, de nem ment. Képtelen vagyok sírni. Így csak a torkomban lévő gombóc emlékeztetett milyen volt emberként kiadni magamból a fájdalmat.

Fájt a szívem. Igenis szerettem Edwardot, de a nővéremet is. És ahogy az előbb láttam a kanapén, betegen, az szívfacsaró volt. Most, hogy pihennie kéne, mégis rám figyelt és azért aggódott, hogy még mindig haragszom-e rá. Hogyan tudnék haragudni? Hogyan, mikor én rosszabbat tettem. Ő csak felvetette az ötletet, hogy apa is lehetne vámpír én viszont elvettem tőle az életét. Már csak abban bízhatok, hogy Edward érzelmei nem lesznek erősebbek és nem lesz olyan alkalom, hogy bevallja nekem, mit érez irántam. Mert akkor én is elgyengülök, és azt nem akarom. Nem akarok fájdalmat okozni a testvéremnek. Erre nem vagyok hajlandó. Akkor inkább egész hátralévő életemben szenvedek a szerelem miatt, minthogy elvegyem a nővérem boldogságát. Akkora szörnyeteg még én sem lehetek, hogy megfosszam őt a boldogságtól. Nem és nem. Nem fogom. Ha belehalok, akkor sem.

- Bella- dugta be a fejét Alice a szobába.

- Igen?

- Carlisle hazaviszi Rony-t. Szeretne elbúcsúzni tőled. És lassan ideje lenne készülődnöd, mert hamarosan indulunk.

- Rendben- álltam fel az ágyról és egy mosolyt erőltettem magamra.

- Menj nyugodtan, én addig előszedem a ruhádat.

- De semmi extrém, rendben?

- Nem ígérek semmit.

- Alice.

- Menj már. Majd meglátom, mit tehetek. Menj- lökdösött ki a szobából. Lassan, emberi tempóban sétáltam le a nappaliba, ahol érdekes módon csak Rony, Esme és Carlisle tartózkodtak.

- Végre- állt fel Rony, de nagyon gyengének tűnt. Ha nem tudnám, hogy egy egyszerű megfázás, akkor komolyan aggódnék, hogy valami komolyabb betegsége van. –Már csak téged vártalak.

- Bocsáss meg. Csak nagyon elgondolkoztam. De már itt vagyok. Hallom Carlisle visz haza. És Edward?

- Alice említette, hogy bulizni mentek este. Edward velem akart maradni, de nem akarom, hogy csak azért, mert én nem mehetek ő is kihagyja miattam. Elleszek én este egyedül is. Úgyis aludni fogok. Akkor meg minek lenne mellettem?

- Akkor Edward is jön velünk? –kérdeztem tagoltan, de próbáltam elrejteni ijedtségemet. Több-kevesebb sikerrel.

- Igen. És ha már te is mész, szeretnélek megkérni, hogy vigyázz rá. Tartasd szemmel és gondoskodj róla, hogy elengedje magát. Szórakozzon egy kicsit. Ráfér.

Én? Miért én gondoskodjak róla. Miért kell ezt mondania? Istenem, miért teszed ezt még nehezebbé?

- Lehet, hogy nem… nem megyek- nyögtem ki.

- Miért? –kérdezte döbbenten és ebben a pillanatban Alice is mellettünk termett.

- Mi az, hogy nem jössz? Erről hallani sem akarok. Világos? Megígérted és be is tartod. Bella, ne csináld ezt. Kérlek. Jól fogjuk érezni magunkat- biztatott Alice és bevetette a kiskutya szemeket is.

- Rendben– sóhajtottam. Ez a sóhaj egyszerre szólt Alice-nak és a nővéremnek is. Ilyen nincs ezen a világon. Mihez fogok kezdeni egész este? És még csak Damon sem lesz mellettem, hogy segítsen. Miért van ellenem mindenki, mikor én csak jót akarok a testvéremnek?

Amint kimondtam Alice már el is tűnt én pedig a nővérem felé fordultam.

- Pihend ki magad és gyógyulj meg gyorsan. Szükségünk van rád- öleltem meg.

- Gyere már Bella. Még a végén elkésünk- kiáltotta Alice, hogy a testvérem is jól hallja.

- Menj csak. Érezzétek jól magatokat- mosolyodott el, majd Carlisle-val és Esme-vel elhagyta a házat. Én pedig visszaballagtam a szobámba. Ahol az ágyon ott volt kikészítve a ruhám. Bevonszoltam magam a fürdőszobába, lezuhanyoztam, majd egy szál törölközőben visszamentem a szobába, hogy megnézzem, mit kényszerít rám Alice.

A kezembe vettem a ruhát, aminek az alsó része fekete volt, a felső része pedig zöld. Egy pántos ruha volt, aminek az egyik pántján egy fekete virág volt. Na, azt hittem rosszabbat is talál Alice. De ez egész tűrhető. A ruhához pedig egy fekete magas sarkú szandált adott. Mellé pedig egy fülbevalót és egy karkötőt. Még tetszett is. Felvettem mindent, ami az ágyra volt készítve, majd bementem a fürdőbe és megszárítottam a hajam. Végül egyszerűen hajsütővassal tettem bele néhány göndör tincset, elől felcsatoltam és már kész is volt. Belenéztem az egész alakos tükörbe és miután megállapítottam, hogy nem is nézek ki olyan rosszul, lementem a nappaliba a többiekhez. Ahol már mindenki lent volt. Már csak rám vártak.

-Na végre. Mehetünk?- kérdezte Alice teljesen felpörögve.Rajta egy lazább egyrészes ruha volt. A felső része egyszerű fekete pántos volt, az alsó része leopárdmintás volt, a derekát pedig strasszok díszítették. Ránéztem Rosalie-ra, aki szintén gyönyörű volt. Ő egy fekete piros latex hatású ruhát viselt, mely nyakba akasztós volt, a mell részén apró kövekkel. Szorosan tapadt testére és elképzelni sem tudtam hogyan képes felvenni ilyen ruhákat. De Rosalie az Rosalie. 

- Igen. De ma mivel Edwardnak és neked sincs párod, így ti együtt mentek- ugrándozott, én pedig teljesen lehűltem. Éreztem, hogy nem lenne szabad mennem. Tudtam.

- Vagy van ellene valami kifogásod? –kérdezte Edward bársonyos hangon és felvillantotta azt a csibészes féloldalas mosolyát.

- Nem, nincsen- erőltettem meg magam. –Mehetünk?

- Indulás- adta meg a végszót Alice és mind a garázsba mentünk. Alice és Jasper a Porsche-val, Emmett és Rosalie a BMW-vel mentek és mi nem tudtuk eldönteni melyiket válasszuk. Végül sikerült meggyőznöm, hogy az én autómmal menjünk. Persze ennek az volt az ára, hogy visszafelé Edward vezet. Sóhajtva ugyan, de beleegyeztem.

Egész úton nem szóltunk egymáshoz. Csak követtem a testvéreimet. Végül Seattle-ben kötöttünk ki, egy nagyon is jól menő klub előtt. A többiek megvárták, míg mi is csatlakozunk hozzájuk, aztán hatan egyszerre indultunk meg a hatalmas tömeg felé. Viszont nem kicsit lepődtem meg, mikor Alice halál nyugodtan kikerülte a tömeget és megállt az egyik pasas előtt.  

- Cullen hat személyre- mosolygott. A pasas végignézett a papírján, aztán beengedett minket. De mit is képzeltem? Hogy majd mi is kivárjuk a sorunkat, mint a többi halandó ember? Ez maximum csak akkor lenne lehetséges, ha nem lenne az embernek egy Alice nevű rokona. De nekem van.

Beléptünk a helyiségbe, ami nem volt még teljesen tele, de nem mondhatnám, hogy kevesen voltak bent. Volt egy hatalmas színpad, ahol bárki felléphetett és előtte egy hatalmas tánctér, ahol rengetegen voltak. Kicsit messzebb ott volt a bárpult és távolabb ettől az egésztől kis boxok. Ott le lehetett ülni, pihenni, beszélgetni és iszogatni, ha az ember társaságba volt. Tényleg tetszett a hej és ahogy néztem a körülöttem lévőket egyre jobb lett a hangulatom.

Mire észbe kaptam a többiek már el is tűntek és én ott maradtam Edwarddal. Végül meguntam, hogy egyhelyben ácsorgok és a parkett felé kezdtem húzni. Táncoltunk, beszélgettünk, nevettünk egészen addig, amíg a semmiből mellettünk nem termett Alice és Rosalie.

- Gyere Bella, menjünk énekelni.

Még válaszolni sem volt időm, már húztak is a színpad felé. Ők is ott maradtak és vártuk, hogy felcsendüljön a zene. Amint meghallottam a számot, már nem is féltem annyira. Újra jó kedvem lett és mosolyogva, sőt tombolva énekeltem a számot. Ahogy láttam a többiek is így voltak vele. Mert ők is teli torokból énekeltek. Iszonyat jól éreztem magam és nagyon jól esett, hogy mindenki tombol körülöttem. Felszabadultam és úgy éreztem magam, mint eddig még soha. Egészen addig, amíg a számnak vége nem lett és le kellett jönnünk a színpadról. Nevetve karoltuk át egymást a lányokkal és mentünk oda a fiúkhoz, akiknek szintén jó kedvük volt egy valakit kivéve. Edwardot. De inkább nem tettem szóvá. És nem is lett volna rá időm. Ugyanis odajött hozzánk egy srác, aki felkért táncolni és én szívesen mentem. Hiszen azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat. Ám mielőtt igazán el kezdtünk volna táncolni Edward félbeszakított minket.

- Szabad?

- Menj és keress magadnak egy másik lányt- felelte a srác nehezen forgó nyelvvel, akinek még a nevét sem tudtam, de szegény már annyi alkoholt ivott, hogy szerintem még ő maga sem tudta, hogy hívják.

- Azt hiszem- toltam el magamtól, de ő annál jobban erősködött.

- Nemmm- morogta, mire Edward rántott egyet a vállán és már jó pár méterrel távolabb volt tőlem.

- Menj, amíg szépen mondom- morgott rá Edward én pedig elkaptam a kezét, nehogy hülyeséget csináljon. Hála istennek mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, így a testvéreimen kívül másnak nem tűnt fel Edward viselkedése.

- Nem éri meg. Edward, hagyd, részeg- suttogtam és próbáltam elhúzni és annyi volt a szerencsém, hogy hagyta magát. Kifelé indultam, de a többiek elénk álltak.

- Baj van Bella? –kérdezte Rose.

- Nem. Csak Edward kicsit mérges lett. Maradjatok nyugodtan. Én kiviszem Edwardot a levegőre. Mindjárt visszajövünk.

- Biztos? –kérdezte Jasper. –Ne segítsek lenyugtatni? Feszült.

- Nm kell- szólt közbe durván Edward és ez az oldala megrémisztett. Még sosem láttam ilyennek.

- Ha segítség kell, majd szólok. Bulizzatok tovább- azzal újra elindultam kifelé Edwardot magam után húzva. Egyenesen a kocsiig vonszoltam és nekilöktem az oldalának mérgemben. Elrontotta a bulimat és ez nem tetszett, ugyanakkor féltettem, hogy hülyeséget csinál. –Mi volt ez az egész- kérdeztem csípőre tett kézzel, de arra nem számítottam, ami ez után jött.

Edward fordított a helyzetünkön és most én kerültem az autó mellé. Egyenesen hozzászorított és mindenféle magyarázat nélkül megcsókolt. Én pedig bolond módon viszonoztam újra. Nyaka köré tekertem a karjaimat és vadul viszonoztam csókját, amire már iszonyatosan vágytam. Edward felemelt én pedig lábaimat csípője köré fontam és az sem számított, hogy nem nadrág van rajtam. Vadul téptük egymás ajkait és nekem minden gondolat kiszállt a fejemből.

Csókunk lassan csillapodott és már nem voltunk olyan hevesek. Edward keze végigsiklott a gerincemen és mintha újra indultak volna a kerekek az agyamban. Megszakítottam a csókot, lábaimat a földre helyeztem és ellöktem magamtól Edwardot. Majd megkerültem az autót, hogy biztos távolságba legyek tőle. Legalább addig, amíg kitisztul teljesen az agyam.

Nem hiszem el, hogy már megint elszúrtam. Újra ugyanabba a csapdába estem. Visszacsókoltam, pedig nem lett volna szabad. Megint sikerült mindent elrontanom. Ilyen nincsen. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Hogy szakadna rám az ég. Mekkora hülye vagyok.

-Egy idióta vadbarom vagyok- morogtam hangosan és rácsaptam a kocsi tetejére, ami behorpadt. Na, szép. Most még a kocsimat is tönkreteszem.

- Bella…- hallottam meg Edward hangját és ezzel elterelte a kocsiról a figyelmemet. Ránéztem és elvesztem aranyszín tekintetében… Tudtam, innen már nincs menekvés. Örökre belopta magát a szívembe, Örökre.