Forbidden Love- 12.fejezet

(Bella szemszöge)

Úgy tettem, ahogy kérte. Becsuktam a szemem és számolni kezdtem. 1…2…3…4...5…6…7…8…9…10 és kinyitottam a szemem.

Újra a szobámban találtam magam. Az a piszkos ruha volt rajtam, amit az autószerelésnél összekoszoltam. Akkor ez azt jelenti, hogy Edward autója működik és újra kezdődött a nap. És talán most sikerül elkerülnöm, hogy Edward szakítson a testvéremmel.

Gyorsan a fürdőbe mentem, lezuhanyoztam, majd a gardróbba siettem. Átöltöztem és miután mindennel végeztem, lementem a nappaliba. De ott csak Edward volt. Jaj, nekem is ilyenkor kell lejönnöm. Miért nem tudom húzni az időt?

-Bella, még egyszer köszönöm. És ígérem, legközelebb nem vonom kétségbe a tudásodat az autók terén- mosolygott rám. De én már nem barátként tekintettem rá. Az a két csók, ráébresztett, hogy én is szeretem őt, de ő és én soha nem lehetünk együtt. És én mindent el fogok követni, hogy megakadályozzam azt, ami tegnap történt. Vagyis ma… vagyis… aj, belezavarodok ebbe az egész időutazás dologba. Majd beszélnem kell Damon-nal erről. Tényleg, Damon. Ő vajon emlékszik majd a tegnapra? Vagy neki is törlődtek az emlékei? És ha igen? Mit fogok én egyedül kezdeni?

- Bella, jól vagy? –Edward arca tűnt fel előttem, amint aggódva néz rám, kezei a karomon pihennek és arany tekintetében aggodalom tükröződik.

- Persze, már miért ne lennék?

- Nem tudom. Csak gondolkozóba estél és észre sem vetted, hogy időközben lejöttek a többiek is- mutatott a hátam mögé. Én pedig megfordultam és szembetaláltam magam a többiekkel.

- Sziasztok- köszöntem nekik.

- Bella- szólított meg Edward, mire felé fordultam, ő pedig megfogta a kezem és csak úgy, mint tegnap, most is a kezembe nyomta a kocsi kulcsot. De tudtam mi lesz, ha elfogadom. Akkor Damon fog hazahozni. És ezt annyira nem is bántam. Mindenképpen beszélnem kell ma vele. Feltéve, ha ma is bejön a suliba.

Mindössze néhány másodpercig tartott, míg lepörgettem magamban a gondolataimat, aztán egy halvány mosoly kíséretében megköszöntem Edwardnak. Pont úgy, mint eredetileg, most is Alice és Jasper mentek Rony-ért és a többiek beszálltak a Volvóba. Egy kicsit ideges voltam. Nem csinálhatok mindent úgy, mint először. Ez egy második esély a számomra. Egy lehetőség, hogy most ne rontsam el a nővérem életét és minden úgy maradjon, ahogy annak lennie kell. Még akkor is, ha ez nekem fájdalommal jár majd.

Gyorsan beértünk a suliba és csendben vártuk Alice-éket. A többiek nem tudhatták, hogy Rony ma nem jön. De én pontosan tudtam, hogy ennek köszönhetően ma csak még jobban kerülnöm kell Edwardot.

Egy motor zúgása szakított ki a gondolataimból, és ahogy az iskola kapuja felé pillantottam, megláttam Damon-t. Csak úgy, mint tegnap, most is elbűvölt a gyönyörű járgány. De most már tudtam, hogy az utasa egy segítőkész, kedves vámpír.

Fegyelmeznem kellett magam, hogy ne tűnjön fel senkinek, hogy ismerem őt. Damon levette a sisakját, de most visszafogtam magam, mert tudtam, ha most bármi is kicsúszik a számon, hallgathatom Emmett beszólását, amiből az következik, hogy Edward féltékeny lesz és egész nap hozzám sem fog szólni, majd amikor nem bírja, megcsókol. Ez az, amit ma el kell kerülnöm.

Damon felém fordult és elmosolyodott, amit én sem bírtam nem viszonozni. Majd ruganyos léptekkel megindult… felénk. De hisz az első nap az épületbe ment. Vagyis ő is emlékszik- vontam le a következtetést és ekkor megállt tőlünk alig néhány méterre.

- Sziasztok- köszönt, de tekintete az enyémet kereste. –Damon vagyok.

- Szia. Én Bella vagyok. Ők a testvéreim. Rosalie, Emmett és Edward- előztem meg Rose-t. Láttam rajta, hogy ő is épp mondani akart valami, de nem akartam, hogy olyat mondjon, amitől Damon elmenne. Nekem nem szabad ma kettesben maradnom Edwarddal. –Segíthetünk valamiben?

- Igazából a tanulmányi irodát keresem. Szeretnék beiratkozni. Esetleg tudnátok nekem segíteni? –kérdezte és a szeme sarkából rám sandított. És én értettem a célzást.

- Persze- siettem mellé, majd karjára tettem a kezem. –Gyere, majd én megmutatom, merre van. Szívesen körbevezetlek.

- Igazán hálás lennék érte.

- De… Bella. Nekünk mennünk kell órára. Szerintem bárki szívesen segítene neki- Edward hangjában érződött a harag és a szemében ott volt a féltékenység. De úgy tettem, mint aki nem vett észre semmit.

- De hát Edward. Még sem lehetek udvariatlan. Idejött hozzánk és segítséget kért tőlünk. Természetes, ha segítek neki. Vagy nem? –kérdeztem ártatlanul.

- De- adta meg magát végül, majd elfordította a fejét. Piszkosul fájt, hogy nem mondhatom el neki mennyire erősek az érzéseim iránta. Percről percre erősödnek és fogalmam sincs mekkora erőre lesz szükségem, hogy ellenálljak neki.

- Akkor majd órán találkozunk. Rose, Em, ha megbocsátotok. Később beszélünk- mosolyogtam rájuk, majd Damon-ba karolva elsétáltam mellettük. Már jócskán hallótávolságon kívül lehettünk, mikor hangosan kifújtam a levegőt és megálltam. Damon érdeklődve pillantott rám és türelmesen megvárta, hogy beszélni kezdjek. De egy hang se jött ki a torkomon. Mintha egy hatalmas gombóc nem engedné azt sem, hogy levegőt vegyek. Leültem a padra, ami az ablak alatt volt és a földet kezdtem bámulni. Éreztem, hogy Damon leül mellém, majd gyengéden átkarol, és a mellkasára húz. Még csak egy napja ismerem, de pontosan tudja, hogyan tud megnyugtatni. Eszméletlen, milyen hatással van az érzelmeimre.

- Mi a baj, Bella?

- Ez annyira nehéz. Pontosan tudom, mit nem szabad ugyan úgy csinálnom, mégis annyira nehéz megállni. Soha nem gondoltam, hogy minden pillanatban egyre jobban és jobban szeretem majd.

- Bella, a te döntésed volt. Én csak segítettem neked. Adtam egy lehetőséget. És újra a te döntésed lesz, hogy élsz-e vele vagy sem. Minden csak rajtad múlik. Láttam rajta az előbb mennyire rosszul esett neki, hogy velem jöttél.

- Nekem viszont jó volt, hogy odajöttél. Segítettél és kihúztál a bajból.

- Pedig az előző reakciód jobban tetszett, mikor megláttál- vigyorgott kajánul, ezzel jelezve, hogy elég a komoly témákból.

- Az csak a motor miatt volt.

- Áá… szóval a motorom jobban tetszik neked, mint én?

- Igen- mosolyogtam, majd felpattantam. Ebben a pillanatban teljesen gondtalannak és felszabadultnak éreztem magam. Damon is követte a példámat és vidáman tettük meg az utat az első óránk helyszínéig. Ugyanis út közben megtudtam, hogy már rég beiratkozott és csak azért találta ki az egészet, hogy elvihessen a többiek közeléből.

Dam-nek is hasonló volt az órarendje, mint nekem. És az első óránk történetesen együtt volt. De ahogy a terembe léptünk és megláttam Edwardot, a jókedvemet mintha elfújták volna. Feszült lettem és ideges.

- Nyugi- suttogta Damon a hátam mögül nagyon halkan, hogy csak én halljam. Aztán hangosabban hozzátette. -Na, mi lesz? Nem akarsz bemenni a terembe vagy csak engem takargatsz a csini csajszik elől?

- Te nem vagy normális Damon.

- Hé, ez fájt- kiáltott fel, majd miután utat engedtem neki, belépett a terembe. Szétnézett, majd újra felém fordult. –Mondd, hogy te egyedül ülsz- nézett rám könyörgőn, mire felnevettem és nemlegesen megráztam a fejem.

- Nem. Én ott ülök hátul- mutattam az Edward melletti üres helyre. –A TESTVÉREM mellett.

A testvér szót direkt megnyomtam kicsit, hogy Edward úgy tudja, nekem csak egy testvért jelent, semmi többet.

- Kár- szontyolodott el Dam, majd vidámabban hozzátette. –És nem akarsz véletlenül az én padtársam lenni? Átpateroljuk valamelyik csaj a tesód mellé és máris szabad egy hely.

Az ajánlat túlságosan is csábító volt. A tudat, hogy a lehető legmesszebb lehetek Edwardtól megnyugtatott, ugyanakkor hatalmas fájdalmat is okozott.

Edwardra néztem, akinek szemében félelem, harag, féltékenység és szenvedés váltakozott. Olyan érzésem támadt, hogy egészen a lelkébe látok. És nekem megesett rajta a szívem. Bármennyire is szeretném magam távol tartani tőle, nem bánthatom ennyire. Főleg úgy, hogy most még nem tudja, miért teszem ezt. És valahol a szívem mélyén vágyom rá, hogy a közelében lehessek.

- Talán majd máskor. Most inkább a testvérem mellé ülök. Nem fosztom meg a csini csajokat a társaságodtól- eresztettem meg egy mosolyt, majd elsétáltam mellette és leültem Edward mellé. Közben figyeltem, ahogy Damon nagyot sóhajtva leül az egyik csaj mellé, akinek a társa hiányzott.

Egy apró kuncogás hagyta el ajkaimat, mire Damon hátra fordult és rondán nézett rám én pedig kinyújtottam rá a nyelvemet. Szegényt azért sajnáltam, mert a csaj minden gátlás nélkül egyfolytában nyomult rá. Ahogy leült, már meg is szólította és egyfolytában valami hülyeséggel traktálta és a kezei is önálló útra indultam Dam hátán, karján esetleg combján. Nem sok hiányzott, hogy felnevessek, de megesett rajta a szívem, ezért mielőtt a tanár bejött volna hangosan odaszóltam neki úgy, hogy mindenki meghalljon minket.

-Hé, Damon. Vigyázz, mert a barátnőd ha ezt látná, szerintem keresztbe lenyelne. De nem csak téged, hanem a melletted ülő lányt is.

- Ez meg mi volt Bella? –kérdezte Edward kissé mérgesen és ezzel magára vonta a figyelmemet.

- Csak jól szórakozok.

- Ez neked játék?

- Igen, de mi ezzel a baj? Ne mondd, hogy a kiscsaj gondolatai nem szórakoztatóak. Lefogadom, hogy már vagy hatszor elképzelte hogyan teperné le Damon-t. Igazam van?

- Többször is- morogta. –De most nem ez a lényeg. Bella, ez egy idegen vámpír –sziszegte.

- Na és? –rántottam meg a vállam. –Különben is. Nekem nem idegen. Ő Damon Salvatore és remek társaságnak bizonyult.

- Értem. Alig ismered 15 perce, de te mindent tudsz róla. Igaz? Tudod, hogy miért van itt, van-e családja vagy esetleg barátnője.

- Igen, képzeld, tudok róla nagyon sok mindent- sziszegtem. –És veled ellentétben ő szórakoztató társaság. Miért kellett elrontanod a jókedvemet? Már bánom, hogy nem fogadtam el az ajánlatát és nem mellé ültem.

- Bella… én- suttogta megsemmisülve, de nem hagytam rá időt, hogy beszéljen.

- Nem érdekel, mit akarsz mondani. Inkább hanyagoljuk a témát. Jó? Ehhez most nincs idegzetem.

Elfordítottam a fejem és az ablakon kezdet kifelé bámulni. Néztem, ahogy egyre nagyobb cseppekben esik az eső és végül zuhogni kezd. Olyan sűrűn esett, hogy alig láttam a fákat tőle. Mintha egy függöny lenne, ami arra szolgál, hogy ne lássam az erdőt. Az eső szép lassan megnyugtatott és már nem voltam annyira zaklatott.

Tulajdonképpen nem az bántott, hogy Edward számon kért rajtam valamit vagy, hogy elrontotta a jókedvemet. Hanem az, hogy nekem ezt kell tennem azért, hogy ő boldog lehessen a nővéremmel. Az, hogy szembe kell fordulnom a saját érzéseimmel, ha nem akarok megint mindent tönkretenni. Damon-nek igaza van. Most minden az én döntésemen múlik. Ha szépen ellököm magam Edwardtól, akkor egy idő után elmúlik nála ez a szeszély és boldog lesz Rony-val. Az pedig nem számít, én mennyit fogok szenvedni. A lényeg, hogy a testvérem boldog legyen. Az én boldogságom az övéért cserébe. Ez sajnos így működik és én mindenre hajlandó vagyok érte, akkor is, ha ő önző módon képes lett volna tönkretenni apa életét. De most már biztos vagyok benne, hogy nem fogják hagyni a többiek. Efelől nyugodt lehetek.

Olyannyira elmerültem a gondolataimban, hogy már csak arra eszméltem fel, hogy vége az órának. Mivel a következő óránk és a teljes órarendünk megegyezik az utolsó órán kivételével, Damon már az asztalunknál állt útra készen. De Edward sem tágított a padtól egy centit sem. Mind a ketten arra vártak, hogy összeszedjem a cuccaimat és elinduljunk.

- Mehetünk? –kérdezték egyszerre, miután felálltam.

- Persze.

- De, Bella… - kezdte Edward, de nem akartam, hogy befejezze. Nem akartam többször megbántani.

- Megyünk mind a hárman. Ugyanis Damon-nak majdnem ugyan olyan az órarendje, mint nekünk és a legtöbb óránk közös. Én pedig megígértem neki, hogy mindenhova elkísérem.

- Persze- felelte gúnyosan. Fájt, hogy ilyennek látom és az még jobban, hogy miattam ilyen. De ez a helyes. Ezt kell tennem. Csak így védhetem ki a hibákat, amiket egyszer már elkövettem.

Nagyot sóhajtva indultam el a duzzogó Edward után és mellettem ott jött Damon is. Most minden vicc és jókedv nélkül tettük meg az utat a teremig. Közben beértük Edwardot és így hárman mentünk, de senki nem szólt egy szót sem. Mindenki csendbe burkolózott és nem úgy nézett ki, hogy bárki meg akarná törni ezt a csendet. Egészen addig, amíg Alice és a többiek meg nem álltak előttünk. És a kis energiabomba rá nem kezdett.

-Ma este bulizni megyünk. És nincs kifogás. Jól fogjuk érezni magunkat, láttam.

- De Alice…

- Bella, kérlek- nézett rám kölyökkutya szemekkel, amiknek nem lehet ellenállni. Ilyen nincs. Ezt már büntetni kéne.

- Oké- adta meg magát Edward és végül én is.

- Rendben- sóhajtottam, majd eszembe jutott valami. –Alice, Jasper, hadd mutassam be Damont. Most költözött a városba és egy darabig marad is. Dam, ő itt a nővérem Alice és a párja Jasper.

- Igazán örülök. Meg kell mondjam, még nem találkoztam ekkora klánnal- felelte Damon komoly arccal. Na, tud komoly is lenni. Mondjuk ezt tegnap este már tapasztaltam.

- És még vagyunk- csilingelte Alice. –És téged is szívesen látunk este. Sőt. Előtte át is jöhetnél hozzánk. Esme és Carlisle szívesen megismernének és beszélgethetnénk egy kicsit.

- Sajnos az este nem jó. Egyéb elfoglaltságom akadt, és ha nem bánod azt a nagy összejövetelt áttehetnénk holnapra. Ma délután még rengeteg elintéznivalóm van- utasította vissza pöttöm testvéremet az új barátom.

- Rendben. Akkor holnap. De mindenképpen át kell jönnöd.

- Ígérem így lesz.

- Rendben. Akkor mi most mentünk. Otthon találkozunk- azzal Alice már el is tűnt Jasperrel a sarkában. Még Rose elém jött, megölelt és ők is távozni készültek, de még egy mondatra visszafordultak.

-Oh… Edward, Rony ma délután nálunk lesz, de estére haza kell mennie. Carlisle otthon megvizsgálta és azt mondta semmi komoly.

És ők is eltűntek. Na, szép. A nővérem ott lesz nálunk. Hogy fogok a szemébe nézni azok után, ami tegnap ilyenkor történt. Hogyan fogom elviselni, hogy Edwarddal van, mikor én is annyira vágyom rá? Mit fogok csinálni? Hogyan fogom kezelni a helyzetet?