Forbidden Love- 4.fejezet

A bizalom érdem. Nem tudom csak úgy megadni, odaajándékozni neked. 

(Edward szemszöge)

Nagyon megsajnáltam Bellát. Hiszen én is pontosan tudom, milyen rossz, mikor legelőször hallom a gondolatokat. A hangokat, amik nem akarnak megszűnni és szinte fejfájást okoznak még egy vámpírnak is.

Meglepett közvetlensége, de ezt betudtam annak, hogy nem egészen önmaga. Magamhoz öleltem, bár tudtam, hogy ezzel nem tudom megszüntetni a hangokat, amiket én is hallok. De egyelőre szerettem volna, ha megnyugszik. Segíteni akartam neki. Igaz, hogy kezdetben, mikor vámpír lett, egyáltalán nem kedveltem. De féltettem a családom. Egy újabb taggal csak még többen leszünk, amit a Volturi sem hagy majd szó nélkül. De rájöttem, hogy tévedtem. Csak azért, mert féltem a családom, nem kell gorombának lennem vele.

Viszont szörnyen idegesítő, hogy mindenre van egy frappáns válasza. Mintha könyvből olvasna mindent. Be kell vallanom, még tetszik is, hogy ennyire talpraesett. Feldobja a család életét. És Rosaliet, meg Emmettet még sosem láttam ennyire védelmezőnek. Mintha bármelyik pillanatban képesek lennének az életüket adni a karomban tartott lányért. Képesek lennének akár minket is elhagyni Belláért. De mi lehet ennek az oka? Mi változtatta meg ennyire a mindig kemény nővéremet?

-Ti meg mit csináltok? –nem számítottam a többiekre és ez volt az oka, hogy annyira megijedtem, mikor meghallottam Emmett hangját.

- Nagyon úgy néz ki, hogy Bella is rendelkezik a gondolatolvasással- magyaráztam nekik, még mielőtt félre értenék a helyzetet.

- Tessék?

- Bella hallja a gondolatokat.

- Ezért ölelgeted? –kérdezte Jasper felhúzott szemöldökkel.

- Nem Jasper. Azért, mert kiborult és meg kellett nyugtatnom. Most pedig el kell innen vinnünk, mielőtt rosszabb lesz. És…

- Most nem hallok semmit- suttogta Bella és felemelte a fejét. –Nem gondolnak semmire? –kérdezte ártatlanul és olyan volt, mint egy védtelen kisgyerek.

- De. Most még rosszabb, mint szokott. Rengeteg minden van a fejükben- magyaráztam neki és én sem értettem, most miért nem hallja őket. Hiszen szinte ordítanak a gondolataik.

- Most nem hallasz? –kérdezte Em komolyan. Még sosem láttam ennyire aggódni senkiért. Csakis Rosalie-ért, de őt nem kellett félteni.

- Nem- válaszolta Bella. Aztán elengedett és Emmett kitárt karjai közé vetette magát. De rögtön el is engedte és visszahátrált mellém. Mintha tüzes vassal égették volna meg. – Most igen. Mármint az előbb. Mikor hozzá értem. Hangos volt és zavaros. És most is. Emmett, kérlek, megpróbálnád kicsit halkabban. Nem akarom hallani. Nem akarok hangokat hallani- borult ki megint Bella és a kocsimnak dőlt. Gondolkodás nélkül nyújtottam felé a kezem és a hátát kezdtem simogatni, mire újra hozzám bújt. Emmett és a többiek sem értették ezt a változást. Soha nem gondolták volna, hogy Bella Emmett helyett az én karjaimba keres „menedéket.”

- Bella…

- Ne Edward. Ha hozzám érsz, elmúlik. Nem hallok hangokat. Nem hallom, amit nem akarok. Aztán ha elengedsz addig semmi, amíg hozzá nem érek valakihez. Ne engedj el, kérlek. Kérlek, most ne- nézett rám könyörgőn és újra könnyek nélküli zokogásba kezdett. Nagyon megsajnáltam szegényt. Borzasztó lehet neki. És a többieket hallva, Bella magyarázata után megértették a felém való közeledést. Kissé furcsa volt, hogy a sógornőmet ölelgetem, miközben a barátnőm mellettünk áll és döbbenten bámul.

- Alice, hozd haza Rony-t és a kocsimat. Emmett, ti is gyertek Bella kocsijával, mi futunk hazáig Bellával, aztán kitaláljuk, mi legyen. Közben valaki hívja fel Carlisle-t. Otthon találkozunk- adtam ki mindenkinek az utasítást, aztán Bellát magammal húzva az erdő felé indultam, míg a többiek beültek az autókba és már indultak is.

- Jobb már? –kérdeztem Bellától, miután már az erdő közepére értünk.

- Igen. Köszönöm. Nem tudom mit csináltam volna, ha nem engedsz a közeledbe. Szerintem kifutottam volna a világból- engedett el, majd mellettem kezdett sétálni.

- Az én gondolataimat hallod?

- Nem. Nálad csend van. És ez jó. Csendes. Ilyenkor jó a közeledben. Figyelj Edward, nem akarok kellemetlenséget okozni neked. Láttam, hogy néztek ránk a többiek. Szeretném, ha minél előbb megtanítanál rá, hogyan lehet ezt a sz*rt kezelni, mert rettentően idegesítő. Olyanokat hallok, amiket nem akarok.

- Bella, ne foglalkozz a többiekkel. Ők is meg fognak érteni mindent. Most az a lényeg, hogy kezelni tudd a képességed. Hogy nélkülem is el tudd nyomni a hangokat.

- Köszönöm, hogy segítesz.

- Ez a testvérek dolga. És amúgy meg én is tudom, milyen olyat hallani, amiket nem akarsz. Van egy Emmett nevű perverz bátyám, aki imád a feleségével töltött éjszakáira gondolni.

- Na, pont erre nem vagyok kíváncsi. Nekem Emmett a bátyám és a perverz gondolatai még engem sem érdekelnek. Pedig eléggé hasonlítunk, de nem vagyunk egyformák.

- Igen, azt látom- nevettem el magam. –Emmett nem bújt volna hozzám még akkor sem, ha hangokat hall.

- Most kinevetsz? Kösz Edward. Igazán jól esik- vágta be a durcit, majd futni kezdett. Gyorsabban futott, mint én. Soha senki nem győzött még le, de akár mennyire is igyekeztem beérni őt, nem sikerült. Bella már a ház előtt állt, mikor utolértem. Emmett épp akkor nyitott ajtót.

- Mi az, kislány? Nem mersz bejönni a házba az öcskös nélkül?

- Csak nem akarom a gondolataidat hallani.

- Pedig egész szórakoztatóak. Igaz öcskös?

- Sokkal boldogabb lennék, ha sokszor nem látnék a fejedbe. Könnyebb lenne az életem- vetettem neki oda, majd Bella felé nyújtottam a kezem. Ő értetlenül nézett rám, mire nagyot sóhajtottam és magyarázatba fogtam.

- A biztonság kedvéért, hogy véletlenül se hallj olyat, amit nem szeretnél.

- Oh… - megfogta a kezem és együtt indultunk el a házba. Emmett félreállt az ajtóból, de sértődötten megjegyezte.

- Most vérig sértettél húgi.

- Sajnálom Emmett- kezdte Bella, de Em belé fojtotta a szót.

- Nem haragszom rád, ne aggódj már annyit- nevetett fel, majd átkarolta Bellát. Aggódva néztem rá és vártam, hogy újra hozzám bújik, de semmi jelét nem adta, hogy ezt tervezné.

- Most nem hallottam semmit- suttogta és ránézett a kezére, ami még mindig az enyémet szorította.

- Ez már valami. Ezzel is többet tudunk.

- Carlisle és Esme pár perc múlva hazaérnek- szólalt meg Alice kissé aggódva. –Hogy érzed magad Bella?

- Most egész tűrhetően. Hála Edwardnak- mosolyodott el és elengedte a kezem, de éppen hogy csak egy lépés választott el minket. A közelemben maradt és tudtam jól, hogy egyedül csakis a félelem tartja mellettem. Különben már rég Emmett vagy éppen Rosalie mellett lenne.

- Bella, jól vagy? –kérdezte szerelmem, miközben mellém sétált és szorosan átölelt. Bella távolabb húzódott úgy, hogy távol maradjon a többiektől. Hogy véletlenül se érjen hozzá senkihez. Pont úgy nézett ki, mint egy ijedt kiscica, aki attól tart, hogy bármelyik pillanatban elvihetik innen.

- Megvagyok- fintorgott. Aztán belépett az ajtón Esme és mögötte Carlisle is. Mindenkit köszöntöttek, de kissé összezavarodtak, mikor Bella köszönt nekik, de nem engedte őket a közelébe. Mind a ketten érdeklődve várták, hogy elmondjuk miért kellett ilyen gyorsan hazajönniük.

- Az a helyzet, hogy Bella hallja a gondolatokat.

- Tessék? –kérdezte döbbenten Esme.

- De hát hogyan derült ez ki?

- Az óra kellős közepén nem éppen illően kérte a tanárt, hogy hallgasson el, aztán kimentünk az udvarra és elmondta miket hallott. Mivel én hallottam, tudtam, hogy ezek csak gondolatok voltak. Eddig úgy néz ki, hogy érintés útján kezdi hallani a hangokat, de amint hosszabb ideig érintkezik, a bőrünk egymáséval megszűnnek a hangok. De mikor hazaértünk és Emmett megölelte őt, nem hallotta. Én arra tippelek, hogy talán azért, mert az én kezemet fogta közben és valamilyen úton-módon úgymond blokkoltam a képességét.

- Értem- esett gondolkodóba Carlisle. –És milyen érzés, mikor hallod a hangokat? – fordult Bella felé és láttam a fejében a szépen összeállított listát.

- Kellemetlen. Mintha mindenki egyszerre kezdene üvöltözni és azt szeretnék mind, hogy rájuk figyeljek. Állandóan válaszolni akarok a kérdésekre és nem tudom megkülönböztetni, hogy gondolja-e az illető vagy hangosan ki is mondja a szavakat. Rendesen fejgörcsöt kapok tőle.

- És Edwardnál?

- Őt nem hallom. Nála nyugi van. Mintha egy burok venne körül, ami megvéd attól, hogy újra halljak mindent. És amíg nem érek hozzá valakihez, addig csend van. De utána újra kezdődik. Elviselhetetlen.

- Csak annak a személynek a gondolatait hallod, akihez hozzáérsz vagy…

- Mindenkiét. Mintha ez a buborék, amit Edward nyújt, kipukkanna.

- Tudom, nehéz, de szeretném kipróbálni. Muszáj lesz megtalálnunk a megfelelő módszert, hogy ne kelljen egyfolytában Edward közelében lenned. Nem rohanhatsz folyton hozzá, ha hozzáérsz valakihez.

- Tudom- sóhajtotta. –Lássuk a medvét.

Elengedtem szerelmemet és Bella mögé álltam. Neki sokkal nagyobb szüksége lesz rám az elkövetkezendő percekben, órákban. Láttam, ahogy Rony kissé szomorúan néz rám, de egy bocsánatkérő pillantás után apámra és Bellára figyeltem. Még láttam, hogy Alice Rony mellé sétál és átöleli, aztán mindenkit kizártam és csak apámékra figyeltem.

- Készen állsz? –kérdezte Carlisle. Bella bólintott és behunyta a szemét, miközben apa felé nyúlt. Vártam, hogy Bella összeránduljon a fájdalomtól és készen álltam, ha segítenem kellene neki, de nem történt semmi. Bella kinyitotta a szemét és értetlenül nézett hol rám, hol Carlisle-ra.

- Nem hallottam semmit. Semmi- mosolyodott el.

- Akkor most próbáljuk meg úgy, hogy te érsz hozzám- javasolta apa. Bella úgy tett, ahogy kérte. Óvatosan felé nyúlt, aztán mikor elérte, kicsit összerezzent.

- Ki az új beteged?

- Csak engem hallasz? –kérdezte apa gondolatban, mire Bella hangosan válaszolt neki.

- Nem. Vagyis próbálok csak rád koncentrálni. Most a többiek csendesebbek, de megint egyre erősebb.

- Csak az én hangomra figyelj Bella.

- Ez meg mi volt? –kérdezte Carlisle döbbenten és elrántotta a fejét. Bella felém nyújtotta a kezét, mire megfogtam. Ő nekidőlt a kanapénak és ezzel is közelebb húzódott hozzám. –Bella, mi történt?

- Hangos volt, nagyon. Nem bírtam tovább. Köszönöm Edward- nézett rám hálásan, aztán elengedte a kezem. Én csak megráztam a fejem jelezve, hogy nem okozott gondot. –Miért rántottad el a kezed?

- Hallottam a hangod. Azt mondtad: Nem megy. És én is hallani kezdtem valami morajt. Nagyon úgy néz ki, érintés útján hallod a gondolatokat, akár csak Aro, de te meg is tudod osztani a sajátjaidat másokkal, illetve képes vagy hallatni másokkal, amit te hallasz.

Nem hittem a fülemnek. Bella sokkal tehetségesebb, mint azt bárki gondolta volna. Köztük én is. Ha ezt a Volturi megtudja, akkor egészen biztosan nem hagyják annyiban a dolgot. Amennyire csak lehet, titokban kell ezt tartanunk.

- És hogyan lehet ezt szabályozni?

- Úgy tűnik képes vagy elzárni ezt a képességedet, amikor csak akarod. Persze ezt gyakorolnod kell és erősen koncentrálni arra, hogy senkit ne hallj. Illetve, hogy téged se halljon senki. De elméletileg működhet.

- És Edwardot miért nem hallom? Mitől lehet az, hogy ő megszünteti ezt?

- Talán azért nem hallod, mert ő is rendelkezik a gondolatolvasással. És az is lehet, hogy ő nem is segít. Hanem az, hogy megnyugszol, és újra feláll a pajzsod, amit Edward és a többiek nem tudnak áttörni a saját képességeikkel. Ha jól látom, Edward mellett megnyugszol, mert azt gondolod, ő elzárja a gondolatokat. És ez egyfajta biztonság érzetet nyújt neked.

- Azt mondod, hogy Edward jelenléte nem is segít? Hogy magamtól is képes vagyok ezt megszüntetni?

- Igen. De ez nehéz lesz. Ha a hangokat hallod, nem tudsz megnyugodni. De azért a biztonság kedvéért felhívom Eleazart, hogy jöjjön el és nézze meg- apa felállt és az emelet felé indult.

- Talán nem kellene- állítottam meg. Mindenki döbbenten nézett rám. –Minél kevesebben tudnak Bella képességéről, annál nagyobb biztonságban vagyunk. Gondoljatok bele, ha Aro fülébe jut mennyire tehetséges Bella, akkor nem nyugszik, amíg meg nem szerzi magának.

-  Igaza van Edwardnak- szólalt meg Esme. –Pontosan tudjuk milyen Aro. Bella képességét pedig ki tudjuk tapasztalni. Edward tud neki segíteni, hogyan kezelje a gondolatokat. Bármennyire is bízom Eleazar-ban, Carmen-ben és a Denali lányokban, elég egy látogatás a Volturinál és Aro mindent tudni fog.

- Igazatok lehet- adta meg magát Carlisle és visszasétált hozzánk. –Megígérem Bella, hogy mindenben segíteni fogunk neked. Meg fogjuk tanítani, hogyan kezeld a képességed.

- Köszönöm.

- Egy család vagyunk- mosolygott Alice és átölelte a férjét. Én is átkaroltam szerelmemet és úgy néztem végig a családunkon. Kezdem megszokni, hogy eggyel többen vagyunk. És ha Rony is úgy dönt, csatlakozik hozzánk, még nagyobb lesz a családunk.

Ahogy tekintetem Bellára siklott furcsa érzés kerített hatalmába. Láttam szomorú tekintetét és késztetést éreztem rá, hogy megtudjam mitől lett ennyire komoly és szomorú. Szerettem volna, hogy megint olyan vidám legyen, mint szokott.

Nem tudom mi ütött belém. Eleinte utáltam. Most fontos számomra. Szeretnék neki segíteni. Nem akarom, hogy neki is annyira nehéz legyen, mint nekem volt. Az biztos, hogy Bella fontos számomra. És itt van mellettem Rony. Életem szerelme, aki eggyel több okot ad rá, hogy jóban legyek Bellával. Hiszen ő a testvérem és nemsokára a sógornőm lesz.