15.fejezet- Elkezdődött

Paul

Sziasztok!

És itt a friss. Remélem nektek is annyira tetszeni fog, mint amekkora kedvvel én írtam nektek. Nem ígérek semmit, mert nem tudom mikor lesz időm újra írni, mert most teljesen el vagyok havazva. A november és a december kész katasztrófa lesz számomra, de remélem tudok majd időt szakítani az írásra és rátok is. Minden esetre annyit megígérhetek, hogy a történet folytatódni fog, de lehet lesznek hosszabb szünetek a fejik között, amikor majd nem tudok jelentkezni. Remélem megértetek. Amint tudok újra jelentkezem. 

Puszi Hope

(Bella szemszöge)

A Cullen család minden tagja lent volt Elina és Eric társaságában. Fogalmam nem volt róla mit keresnek még mindig itt. Azt hittem, hogy elhagyják a kastélyt, mire én elkészülök és nem kell majd magyarázkodnom nekik. De úgy látszik ők nem így gondolták. Na de se baj. Teljesen mindegy ki mit gondol, én akkor is elmegyek ezzel a csoporttal és egy jó pár vérfarkast a másvilágra küldök. Ez kell most nekem. Tömény gyilkosság, erőszak és könyörtelenség. Nem hiányoznak most nekem a csöpögős érzelmek.

-Nagyon csinos vagy kicsim, de megtudhatom hova készülsz? –tette fel a kérdést anya, de szinte biztos voltam benne, hogy már régen tud a terveimről. Már csak azért is, mert Eric itt van. Egészen biztos, hogy tájékoztatta őt a döntésemről.

- Természetesen. Harcolni megyek. Én fogom vezetni a csapatot, akiket most küldesz ki.

- De az Eric dolga. Mindig ő megy velük.

- Meglehet, de én kértem, hogy cseréljünk. Semmi kedvem a vásárláshoz. És nem akarok a városba se bemenni. Környezetváltozásra van szükségem.

- Én viszont nem engedhetlek el. Az egyetlen lányom vagy és nem fogom hagyni, hogy bajod essen.

- Tudok magamra vigyázni és akkor is megyek, ha te nem akarod. Szükségem van erre az útra, hogy nyugodtan tudjam kezelni a dolgokat. Jó ideje be vagyok ide zárva, így legalább valami hasznosat csinálok, nem csak ülök a szobámban és nézek ki a fejemből. Jól tudod, hogy mennyire szeretek harcolni. Akkor miért nem akarsz most elengedni? Elég képzett vagyok. Hiszen te tanítottál. Te és Eric.  

- De Eric szerint csak a dühödet akarod levezetni- vetette ellen. De én már láttam, hogy nyert ügyem van. Sikerült meggyőznöm.

- Ez nem igaz- csúnyán néztem az említettre, aki megvonta a vállát majd átkarolta feleségét, mint aki nem tett semmi rosszat.

- Én mondtam, hogy felesleges próbálkoznod. Már eldöntötte, hogy ő vezeti a csapatot. És mivel ő a te lányod, pont olyan makacs mint te. Ha egyszer a fejébe vesz valamit, azt az isten sem veri ki onnan- morogta Eric és anyám szája sarkában is megjelent egy apró mosoly.

- Pontosan- vigyorogtam rá anyámra. –Nem lesz semmi baj. Nem először megyek egy ilyen útra. Nem tudom miért aggódtok ennyire. Semmi bajom nem eshet. A testőrök is védenek és néha teljesen elfelejtitek, hogy sokkal erősebb vagyok mindenkinél. Majdnem olyan erős, mint te anya. Nem tudom miért féltesz, ha mindenkinél jobban tisztában vagy a képességeimmel.

- Igaza van a bátyádnak. Pont olyan csökönyös és makacs vagy, mint én.

- Valakire hasonlítanom kell, nem? Ha már a vérszerinti apámat nem ismerhettem- erre a mondatomra anya elkomolyodott, majd szomorú tekintettel csak ennyit mondott.

- Kérlek, nagyon vigyázz magadra. És ha kell inkább hagyj ott mindent és mindenkit, csak te gyere haza. És ahogy Eric mondta, ha három napon belül nem érkeztek vissza utánatok küldök egy csapatot.

- Rendben van. Amint tudok jelentkezek- öleltem meg őket. Azonban mikor a Cullenekhez értem Carlisle nem tudta tovább visszafogni magát.

- Nem hiszem el, hogy csak így elengedik.

- Baja is eshet- csatlakozott hozzá Edward- én pedig azonnal rákaptam a tekintetem.

- Megtennétek, hogy nem tesztek nekem keresztbe? –Mi a fenéért szólnak bele a dolgaimba? Miért nem tudják elfogadni a döntéseimet.

- Sajnálom Bella, de úgy érzem nem szabad elmenned.

- Én pedig úgy érzem muszáj- szálltam vitába Carlisle-val. –Ti csak csináljátok azt, amit Eric, Elina és anya mond és nem lesz semmi baj. Néhány nap és én is visszajövök. Ez egy rutin feladat. Nem értem mit aggodalmaskodtok.

- Fontos vagy nekünk Bella- lágyult el Edward hangja, de nem engedhettem az érzelmeimnek. Hiszen ő maga mondta, hogy már nem viszonozza az érzéseimet. Akkor miért kellene azt tennem, amit ő kér? Miért ne lehetnék a magam ura? Mindig is azt tettem, amit akartam és ez ezután sem fog változni.

- Nem annyira fontos, mint azt én szeretném- csupán ennyi volt a válaszom, aztán újra anyám felé fordultam. –Hol gyülekezik a csapat?

- Mind a hátsó ajtónál várnak minket. Várják, hogy indulhassanak.

- Rendben. Akkor ne várakoztassuk őket tovább. Eric, ti is indulhatnátok. És tudod mit beszéltünk- néztem bátyámra ő pedig bólintott. Még egyszer megöleltem őt és a feleségét, majd elkaptam Carlisle-t is, aztán mielőtt eszembe jutott volna elköszönni a többiektől is, anyámmal a nyomomban a hátsó kijárat felé indultam. Tényleg szükségem van most erre az útra. Ki kell tisztítanom a fejem és át kell gondolnom mindent. Meg kell terveznem a jövőmet és ez nem fog menni, ha Edward folyton a nyakamon van. Tudom, hogy nem rossz szándékból akar a közelemben lenni, de nekem ez akkor sem jó. Nem tudok a közelében lenni úgy, hogy ő csupán a barátjának tekint, én pedig sokkal erősebb érzéseket táplálok iránta. Muszáj valami megoldást találnom erre a problémára, különben teljesen megbolondulok.

Amint leértünk, minden ott gyülekező testőr és katona egy emberként fordult felénk. És mintha csak össze beszéltek volna, egyszerre köszöntöttek minket.

-Úrnőm, királynőm- ezen elmosolyodtam, de gyorsan rendeztem vonásaimat, mielőtt bárki láthatta volna az érzékeny oldalamat. Ezek a testőrök vagy katonák sosem látták az érzelgős és könyörületes oldalunkat. És ezután sem fogják. Anyám számára ők csak egyszerű bábok, akiknek az élete semmit nem jelent neki.

- Most, hogy mind itt vagyunk bejelentem, hogy a lányom kísér el titeket erre a harcra. Remélem nem kell emlékeztetnem senkit, hogy neki nem eshet baja. Minden lehetséges módon védelmeznetek kell őt. Akár az életetek árán is. Amint eléritek az erdőt legyetek nagyon óvatosak. Ti vagytok a legjobbak, ezért vagytok most itt. Mind tudjátok, hogy ma este telihold van. Pontosan tudjátok, hogy vérfarkasok ellen harcoltok majd és ők a mai este a legerősebbek. Azt várom mindenkitől, hogy a legjobb tudása szerint harcoljon. A lányom ismerteti a tervet, amint megtaláltátok a táborukat. Addig nem tudunk biztosra semmit, míg nem látjátok hol tanyáznak. Úgy engedelmeskedjetek a lányomnak, mint nekem. Úgy védjétek őt, mint engem. Ennyi a parancsom.

- Igen úrnőm- hajtottak fejet anyám akarata előtt. Majd az egyik óvatosan levette a csuklyáját és egyenesen anyám felé lépkedett, majd két lépéssel előtte megállt és letérdelt. Nem nézett anyámra. A földet bámulta miközben beszélt.

- Bocsásson meg úrnőm a kérdésért, de miért nem Eric Úr kísér minket?

- Mert neki más dolga akadt. Talán nem tetszik a vezetőtök? Valami problémád van a lányommal?

- Természetesen nem úrnőm. Ellenkezőleg. Nagyon örülünk neki, hogy a királynő kísér minket, csupán nem ismerjük a harcmodorát. A királynőt sosem láttuk harc közben. Ellenben az Úr velünk gyakorolt, ő képzett ki minket.

Anyám már épp mondott volna valamit, de megfogtam a kezét és bólintottam egyet, majd a vámpír elé léptem.

-Állj fel- parancsoltam neki, ő pedig azonnal így tett. Most jobban szemügyre vehettem. Igazán helyes volt, magas, barna haj bár a vörös szeme nem illett a képbe. Ez ellen majd tennem kell valamit, de most megteszi. –Mi a neved?

- Paul vagyok. Szolgálatára.

- Nos Paul, ha még nem láttatok harcolni, akkor majd most fogtok. Nagyon sok különbség nincs köztem és a bátyám között. Engem is ő tanított harcolni, valamint az édesanyám. De mindent meg tudtok időben.

- Rendben királynőm- bólintott.

- Paul- szólítottam meg, mielőtt visszament volna a helyére. –Szeretném, ha végig mellettem maradnál. Lesz egy pár megbeszélnivalónk. Legalábbis úgy érzem.

- Ahogy óhajtja.

- Nos anya, akkor mi indulunk. Időben oda kell érnünk, hogy még telihold előtt megkezdhessük a támadást.

Nem törődve a többiekkel, magához húzott és szorosan átölelt.

-Nagyon vigyázz magadra kicsim- suttogta. –Ha bajod esik, azt nem élem túl.

- Nem lesz semmi baj anya. Idejében visszajövünk.

- Jó utat- engedett el.

Magamra kaptam a köpenyem, felvettem a csuklyámat és Paul mellé állva elindultam kifelé a kastélyból. Végig mentünk a kerten, egyenesen az erdőbe, hogy még véletlenül se tűnjünk fel senkinek a városban, majd amint a fák takartak minket vámpírsebességre kapcsoltam. Paul végig mellettem futott, a többi katona pedig rendezett alakban végig a hátunk mögött. Egy árva szót nem szólt senki és ez így volt jó. Figyelnünk kellett a környezetünkre, figyelnünk kellett egymásra, mert egyetlen figyelmetlen pillanat elég lenne, hogy ind itt haljunk meg. Nem tudhatjuk hol telepedtek le a farkasok, nem tudjuk milyen közel jutottak a kastélyhoz. Szinte semmit nem tudunk róluk és ez frusztráló.

Már jó ideje futottunk, mikor farkas bűzt éreztem. Azonnal megálltam és a katonák is. Amilyen gyorsan csak tudtunk a fák mellé álltunk és pedig körbevettem mindenkit a pajzsommal és a lehető leggyorsabban próbáltam meg mindenkit láthatatlanná változtatni. De sajnos arra már nem jutott időm, hogy az illatunkat is eltüntessem, így hamar megtaláltak minket. De mivel a képességem működött, így nem láthattak minket. Két eléggé magas, 30-as éveikben járó férfiak voltak. Testüket egyetlen nadrág takarta, így jól láthatóak voltak a sebek a felső testükön.

-Mindenki maradjon nyugton. Senki nem támad, csak ha én jelt adok- suttogtam, hogy a farkasok még véletlenül se halljanak meg, majd az éppen ideérkezőkre összpontosítottam.

- Bűzlik tőlük az erdő. Nem tudjuk merre lehetnek. De ezen a részen érezni a legerősebben őket. Szerencsére még nem jutottak el a táborig.

- Járőrözzetek és öljetek meg mindenkit, aki nem közénk való. Most nem hibázhatunk. A városban lévő társaink már ma éjjel megkezdik a támadást és nekünk is oda kell érnünk időben. Amint feljön a hold minden sokkal könnyebb lesz. Utána már nem kell majd bujkálnunk. De addig is nem szabad hagynunk, hogy megtaláljanak minket.

- Itt valami nem stimmel. Minden nap járőröznek ők is, de ilyen messzire még sosem jöttek el. Szerintem tudják, hogy itt vagyunk.

- Honnan tudnák te idióta. A boszorkány mindent elintézett. Nekünk annyi a dolgunk, hogy bevegyük a kastélyt. De nem ölhetünk meg senkit. Főként nem Isabellát és az anyját.

- Rohadt nehéz lesz őket megfékezni anélkül, hogy megölnénk őket. Hatalmasak. Mind a kettőnek olyan ereje van…

- Te idióta- vágta hátba a vezető azt a másikat, aki kételkedett a tervükben. –Szerinted úgy jöttünk ide, hogy nem terveztük meg semmit? Te vadbarom. Szerinted minek nekünk az a boszorkány? Arra, hogy készítsen egy olyan cellát, ahol nem használható semmilyen természetfeletti képesség. Na húzzál vissza járőrözni és jelezz, ha találtál valamit.

Azzal mind elvonultak, én pedig le kellett, hogy üljek. Nem sok kellett, hogy most rögtön széttépjem mind a kettőt. Sőt, nem sok hiányzott, hogy megkeressem mindet és porrá égessem az összes bolhás dögöt. Csak egyszer találkozzam a nagybátyámmal. Csak egyszer láthassam szemtől szembe azt az átkozottat, aki miatt nem lehet normális életem. De biztos, hogy végzek vele. Nem fog érdekelni, hogy anyám testvére, de biztos, hogy egy napon véget vetek ennek a pokolnak. És akkor örökre kihalnak majd a földről ezek a mocskos szörnyetegek. Ha addig élek is, de mindet kiirtom a földről.

- Minden rendben királynőm? –kérdezte Paul és letérdelt mellém.

- Semmi nincs rendben. Otthon mindenki veszélyben van. És hamarosan besötétedik és feljön a hold. Már nincs elég időnk arra, hogy visszamenjünk és felkészüljünk egy ilyen támadásra.

- Akkor mit teszünk?

- Támadni fogunk. Ha itt volt a vezetőjük, akkor nincs messze a tábor. Előbb végzünk azokkal, akik járőröznek, aztán jöhet a tábor. Remélhetőleg Eric és a katonák végeznek a városban lévőkkel. Azért mentek ki, hogy minden vérfarkassal végezzenek még telihold előtt. Még ha ők nem is járnak sikerrel, remélhetőleg a várat nem tudják majd bevenni. Nekünk kell nagyon észnél lennünk, mert ha a városban lévőknek nem megy innen segítség, akkor a többiek otthon már megoldják.

- És hogyan végezzünk a járőrözőkkel mielőtt értesítenék a többieket? –kérdezte az egyik katona, akiről fogalmam nem volt kicsoda.

- Most azért nem vettek észre, mert a pajzsom alatt mind láthatatlanok voltunk. És így is maradunk továbbra is. Én itt maradok és megpróbálok mindenkit ilyen láthatatlan állapotban tartani, hogy észrevétlenek maradjatok, de nem fog a végtelenségig menni. Sajnos nem tudok egyszerre a mentális képességemre is figyelni és még harcolni is. Valakinek itt kell maradnia mellettem, hogy ha erre is vannak akkor végezhessen velük. Mert nekem nem fog menni. Majdnem minden erőmet elveszi majd a képességem. Ráadásul állandóan figyelni foglak titeket és a körülöttetek lévőket. Tudni fogjátok mikor szűnik meg a kapcsolat köztünk. És utána csak magatokra lesztek utalva. Gyorsan kell haladnotok és minél többet megölni, amíg meg van ez az előnyünk. Három fős csoportokban mentek.

- És hogyan fogjuk megvédeni önt ha bajba kerül? Hogyan vigyázzunk magára?

- Sehogy. Most én óvlak titeket, amíg az erőm engedi. Aztán csak magatokkal foglalkozzatok. Ha végeztetek velük a folyónál találkozunk holnap ilyenkor. Ha nem vagyok ott menjetek a kastélyba. És ez parancs.

- De királynőm.

- Azt mondtam ez az akaratom. Szembeszállsz velem? – pattantam fel a helyemről és éreztem, ahogy a szemem elsötétül, miközben szerencsétlent a fának nyomtam a nyakánál fogva.

- Értettem királynőm- nyögte ki, majd elengedtem és a lehető legtávolabb húzódott tőlem.

- Most pedig látni akarom a hármas csoportokat, aztán indulás- adtam ki az utasítást és minden úgy alakult, ahogy terveztem. Szépen lassan minden hármas elindult, én pedig megpróbáltam őket láthatatlan állapotban tartani, ami egyre nehezebb volt, ahogy távolodtak tőlem. Emellett pedig még az egyes vezetők elméjére is rácsatlakoztam, hogy tudjam mi folyik körülöttük. Paul mellettem maradt egy másik félvérrel együtt, aki félig boszorkány, félig vámpír volt. Mi hárman együtt vártuk mikor jön el az a pillanat, amikor már nem bírom tovább és a sorsára hagyok mindenkit. Tudom, hogy ők csak katonák, pótolhatóak, de akkor sem akartam elveszíteni senkit. Így megpróbálok kitartani addig, amíg csak lehet. És utána kezdődik csak az igazi harc, amiben nagyon sokan fogunk meghalni. És amint ennek vége megtudom mennyi katonát küldtem a halálba egyetlen döntésemmel. Tudni fogom mennyi ártatlan lélek szárad a lelkemen.